Mit tegyél az örökölt vagyonnal?

A földi lét egyszer mindenkinek véget ér. Ilyenkor sokan örökölnek kisebb-nagyobb vagyont az elhunyt után. (Mármint a szerencsésebbek. A kevésbé szerencsések csak hiteleket örökölnek, amiről le lehet mondani, mert nem vagy köteles elfogadni az örökséget, akár vagyon, akár tartozás az.)

Azt már megbeszéltük sok évvel ezelőtt, hogy miért ne építsd a jövődet a remélt örökségre:

Minek számít a várható örökség?

Arról is volt már szó, hogy az örökség kérdését addig kell megbeszélni, amíg él az örökhagyó, ha nem akarunk utána késhegyre menő vitát a rokonokkal:

Beszélnünk kell róla

De mit tegyél és mit ne azzal a pénzzel vagy vagyonnal, amit örököltél?

Tiszteld meg az örökbehagyót

Zsenge ifjú koromban dolgoztam egy szennyvízátemelőn (végzettségemre nézve vízügyi technikus-teológus-szakközgazdász vagyok). Az egyik segédmunkás édesanyja meghalt és a teljes összekuporgatott vagyona a fiára szállt. Nem is volt rest a fiú, azonnal vett egy vadonatúj Opelt az összes pénzből és utána egy mai értéken kilencmilliós autóval járt a szennyvíztelepre minimálbérért dolgozni két műszakban és vakarta a fejét, hogy miből tudna téli gumigarnitúrát venni az autóra.

Ennél ostobább módon nem is lehetett volna elverni azt a pénzt, amit az anyja egy életen át gyűjtögetett fillérről fillérre. Ha tudta volna, hogy a fia egy ilyen hülyeségre költi el a pénzt, valószínűleg nem tette volna el ezt az összeget vagy halála előtt másnak adta volna.

Amikor örökölsz pénzt, azt valaki összegyűjtötte a saját erejéből. (Most a lopott vagy korrupciós pénzekről nem beszélünk.) Ezért tiszteld meg azzal, hogy bölcsen kezeled azt a pénzt, amit hátrahagyott. Ez nem egy nyeremény vagy talált pénz, ez valakinek az élete munkájának a végeredménye.

Ne csinálj semmit néhány hétig vagy hónapig

Bármilyen nagy változás áll be az anyagi életedbe, különösen ha az hirtelen történt, érdemes lenyugodni és semmit nem csinálni néhány hétig. Ahogy telik az idő, reálisabban fel tudod dolgozni, hogyan tudsz alkalmazkodni az új helyzethez, jobban fel tudod mérni a lehetőségeidet és a korlátjaidat.

Semmit ne csinálj az örökölt vagyonnal, amíg nincs egy terved arra, mit akarsz vagy tudsz vele kezdeni.

De ne is várj az idők végéig

Tanácsadásokon gyakran előfordul, hogy négy-öt éve örökölt ingatlanokkal nem történik semmi, mert majd lesz vele valamikor valami. Nem fog vele már semmi történni, ideje lenne foglalkozni az ilyen örökségekkel. Add el, ha el akarod vagy add ki bérbe, felesleges még további éveket várni, ha te nem teszel vele semmit, más sem fog.

Ha pénzhez jutottál, ideje lenne tanulni róla egy keveset

A tapasztalat az, hogy aki értelmesen kezelte a pénzét egy örökség vagy nyeremény előtt, az utána is értelmesen fogja kezelni, viszont aki nem tudott bánni a pénzzel akkor sem, amikor még nem volt neki, az ölébe hullott pénzt is el fogja herdálni.

Ha eddig félvállról vetted a pénzügyeket, akkor még előtte kezdj el tanulni, mielőtt az örökségedet is elkótyavetyéled.

Kezdésnek ajánlom a Kiszámoló Akadémiát a youtube-on.

Nagyon sok embernek életében nem volt még annyi pénze, amennyit örökölt, sőt, sokuknak egyáltalán nem volt még szinte semennyi pénze sem. Nekik különösen fontos, hogy tanuljanak, mielőtt még bármit is csinálnak, amit később megbánnának.

Ne felejtsd el az adózást

Attól függően, hogy kitől és mennyit illetve mit örököltél, adófizetési kötelezettséged keletkezhet. Tudd meg előre, mennyi adót kell majd fizetned, nehogy hideg zuhanyként érjen a példa kedvéért egy 18%-os befizetési kötelezettség.

Tanulj meg nemet mondani

Ha az emberek megszimatolják, hogy pénzhez jutottál, egyből megjelennek körülötted, mint a kiéhezett hiénák. Soha nem látott rokonok jönnek kölcsönkérni, a gyerekeid gondolják úgy, hogy akkor most vehetnél nekik egy autót vagy egy lakást, szerencselovagok és ügynökök érkeznek tuti befektetési tippekkel és így tovább.

Meg kell tanulnod nemet mondani. Ami fontos, hogy ne akard megindokolni a nemet, mert akkor csőbe húznak. Ha magyarázkodásra tudnak bírni, akkor már nyertek is. Ne találj ki hazugságokat, ne akard megindokolni, miért nem adsz kölcsön vagy veszel a gyerekeidnek új autót és így tovább. A válasz egyszerűen nem és kész. Ez a te pénzed, senkinek nem tartozol róla magyarázattal.

(Természetesen segíthetsz a gyerekeidnek, ha neked már mindened megvan és nincs szükséged a pénzre egyáltalán, nem erről beszélek. De legtöbbször az a helyzet, hogy magadnak is szükséged lenne az örökölt pénzre, csak a gyerekek inkább a saját kényelmükre fordítanák azt és érzelmi zsarolástól sem riadnak vissza a pénz megszerzésének érdekében.)

Az örökség az esetek nagy részében nem több egy gyorsítósávnál

Ha örökölsz néhány millió vagy tíz millió forintot, az nem elég arra, hogy gyökeresen megváltoztassa az életed. Az csak arra elég, hogy előrébb lépj az anyagi függetlenség területén.

Sokan azt gondolják, hogy örököltek egy ötvenmilliós lakást és már nem is kell soha többet dolgozniuk. Nekik rossz hírem van, ez a pénz többszöröse is kevés lenne ehhez a célhoz.

Ha ötven millió forint kamataiból szeretnél megélni, akkor fontos tudnod, hogy csak az infláció feletti részt szabad figyelembe venni, hogy a tőkéd értéke ne csökkenjen. Ebben az esetben, ha infláció felett 2%-kal hoz a pénzed, havonta 83,3 ezer forintot verhetsz el, ha nagyvonalúan eltekintünk a kamatadótól. Infláció feletti 2% most éppen évi 7,3%-os hozamot jelent, ami minden, csak nem kevés. (Ha pedig kiadni szeretnéd ezt a lakást és abból élni, ne felejtsd el a járulékos költségeket, mint felújítás és amortizáció illetve adó és az üresjáratokat sem, amikor nincs kiadva a lakás.)

(S ebből következik, hogy akár egy félmilliárd forintos örökséget is el lehet tapsolni elég gyorsan, ha havonta több milliót szórsz ki belőle az ablakon.)

Viszont arra remek az átlagos örökség, hogy a vésztartalék-megtakarítás vonalon előrébb juss és közelebb kerülj az anyagi céljaidhoz. Ezért érdemes egy gyorsítósávnak kezelni az örökséget a legtöbb esetben, ami ahhoz segít hozzá, hogy hamarabb elérd a céljaidat.

Csinálj egy realitás-ellenőrzést

A fentieket folytatva érdemes reálisan felmérned, mire is lesz elég az örökölt pénz. Felújítani a konyhát? Kitaníttatni mind a három gyereket? Elköltözni? Egyszerűen csak növelni a megtakarításokat?

Fontos, hogy reálisan lásd az örökséget és ne gondolj róla többet, mint amennyi az a valóságban.

Rangsorold a terveidet

Már írtam arról, hogy bármit megvehetsz, de nem vehetsz meg mindent.

Bármit megvehetsz, de nem vehetsz meg mindent

Ezért miután reálisan felmérted a lehetőségeidet, rangsorold a céljaidat és ennek megfelelően fontossági sorrendben fordíts pénzt azokra az örökölt vagyonból.

Ha ésszel bánsz az örökséggel, komolyan tud segíteni, hogy boldogulj az anyagi életedben. De ehhez fel kell nőni a feladathoz és érett anyagi döntéseket kell hoznod, mert ez jellemzően egy egyszeri lehetőség az életben és ha elrontod, nem lesz módod korrigálni a hibádat.

Nem kell meghülyülni csak azért, mert az öledbe hullik néhány millió forint. Ez nem az önjutalmazás időszaka, ez a pénz nem arra van, hogy elverd a saját butaságaidra. Használd bölcsen és használd úgy, hogy akitől örökölted, az is úgy gondolja, ha még élne, hogy jól bántál ezzel a pénzzel.

 

Share

163 hozzászólás

  • pumpedjanó
    @Bélszín Ebben mégis mi a kicseszés? Hogy örökölsz egy ingatlant, amit – te jó ég – neked kell felújíttatnod?
  • Prakt
    A családban eddig egy öröklést volt “szerencsém” átélni.
    Apám unkatestvére halt meg, és ő a testvéreivel, meg másik két unokatestvérével örökölt egy rozzant vályogházat a vasút mellett.
    Sajnos apám volt az egyetlen, aki még a rokon életében segített, ott ahol tudott, ő fizette az ápolását, ellátását. A többi örökös, nem volt hajlandó besegíteni. Majd miután meghalt a kedves rokon, megpróbálták még apámat is kiforgatni az ő kicsiny részéből. Ez kb 5 éve volt. azóta nem beszél egymással a rokonság.

    Szüleim a 70-hez közelednek. Kicsit tartok mi lesz, ha majd öröklésre kerül a sor. Pedig a testvéreimben 100%ig megbízok.
    De remélem ezzel még nem kell nagyon sokáig foglalatoskodnom.

  • józsenzbazsen
    @Ki$$mama

    Ezek ebben a formában nem igazak. Finoman szólva.

    “Lemond=öröklési ágon következő részére”
    Nem igaz. Örökségről lemondani az örökhagyó ÉLETÉBEN lehet, vele szerződést (!) kötve. Ez egy kétoldalú ügylet.

    “Visszautasít=Magyar Államra száll”
    Nem igaz. Visszautasítás estén az öröklési ágon a következőre száll. Természetesen ő is visszautasíthat. Kiskorú örökös esetén a gyámhivatal hozzájárulásával, amit több tartozás esetén általában megadnak. Ha nincs senki Ptk. szerinti örökös, vagy mind visszautasított, akkor a Magyar Állam örököl.

    “Hagyatéki egyezség=örökösök egymás között megállapodnak, felosztják a vagyont”
    Helyesen “osztályos egyezség”, és három feltételnek is teljesülnie kell, hogy ekként fogadja el a közjegyző, ez esetben illetékmentes akkor is, ha az örökösök között egyébként nem lenne az az ügylet. Ha nem felel meg a feltételeknek, akkor az ajándékozásnak fog minősül

  • hemond

    portfolio-performance.info/

    Ez egy nagyon jó tool, nem kell félni, van angol nyelv is a választhatók között 🙂

  • hemond
    Pl. másik városban tanul és nem kap kollégiumot, akkor bérelni kell egy kis lakást\szobát.

    Jó mondhatjuk, hogy az étkezést fedezi az össztöndíj (kétlem, régen kb kijött belölle, de csak ebédelnem kellett az egyetemen, reggel, este kaptam otthon enni, de én szerencsésen nem másik városba jártam)

    Tankönyveket, esetleg laptopot, telefont stb.-t azért fizetni kell

  • Örökös
    Köszönöm Mindenkinek a tanácsokat! Ha tudtok olyan OTP bankfiókot, ahol értelmesebb ügyintézők vannak, akik megbirkóznak egy hagyatéki üggyel, akkor ne tartsátok magatokban a bankfiók nevét. 🙂 Budapest déli része jön szóba, esetleg még a belváros is. Jogerős hagyatéki végzéssel mentünk tegnap, időpontra, mégsem jutottunk semmire. Úgy látom, hogy közületek azoknak sikerült számlanyitás nélkül bankon kívülre utalni pénzt, akiknek nem volt értékpapír számla az örökségben. Telefonon ma azt mondták, hogy értékpapír esetében kötelező a saját számlanyitás.
    Azon gondolkoztam el,hogy az OTP banknak vajon miért nem jut eszébe, hogy lassan sajnos kihal az a korosztály, amely megszokásból tartja náluk a pénzét és a pénzügyileg tudatosabb örökösöket meg kéne tartania valahogyan. Pl. olyan kondíciókat kínálni, ami által a fiatalabb korosztály nem szabadulna meg tőlük abban a pillanatban, amint teheti
  • Örökös
    Szerintem sokunknak (más örökösöknek is) jól jönnének olyan konkrét javaslatok, amik segítenének eligazodni az örökölt folyószámlák, lekötött betétek, értékpapírok erdejében, mire érdemes figyelni, hogy pl. a bankok ne rövidítsenek meg, vagy milyen átmeneti megoldást érdemes választani arra az időre (ahogy Miklós javasolta), amíg nem sikerül eldönteni, hogy mi legyen a pénz sorsa hosszabb távon (de az örökhagyó számlájáról a pénzt mielőbb máshova szeretnénk tenni). Csupán egy hét történései alapján már egy kisebb rémregényt tudnánk írni arról, hogy miken mentünk keresztül a hagyatéki tárgyaláson (közjegyző miatt) és azóta (bankoknál). Ha ennek vége, akkor lehet, hogy rászánom magam, hogy összefoglaljam, hátha valakinek segít majd a mi példánk. Még az államkincstári ügyintézés hátra van, reméljük a legjobbakat.
  • mad823

    Ez az örökség akárhogy is nézem, egy lakás, legalább 20M+ értékben. Tök mindegy, hogy milyen bútor van benne. Persze, fullra felújítva többet érne, de Te is felújíthatod majd mielőtt eladnád. (Más kérdés, hogy ez visszahozza-e az árát.) A lomokat pedig egy lomtalanítás alkalmával kidobod. Persze el sem kell adnod, ha nem vagy rászorulva, akkor kiadod, aztán majd ha a gyereke(i)dnek kell, akkor eldöntöd mi lesz vele.
    De összességében az emberek nagyobb része örömében a seggét verné a földhöz, ha ennyit örökölne.
  • 111gaborr
    Ha már ingatlan és öröklés, vigyázzatok, hogy elhunyt ingatlanát nehogy egy alapítvány (lakásmaffia) szerezze meg. Nagyon tipikus, hogy a halálos ágyán “ír alá” adásvételi szerződést a haldokló tulajdonos. Jobb megelőzni az ilyesmit, és már korábban átiratni az ingatlanokat, ami amúgy is illetékmentes.
  • Reteksis

    Mint előttem is írták, az ügyfélkapun lekérdezhető a tulajdoni lap, a teljes is, ami minden bejegyzést, a már nem hatályosakat is tartalmazza.
    Es amit szintén írtak már, tulajdoni igény nem évül el.
  • -nb-
    UPDATE OTP-hez:
    amiatt nyitottam számlát, mert az ügyintéző ott helyben levezette, hogy kb. fele a költség ezesetben. Elhittem neki, hihetően adta elő. Ő volt az első 3 alkalomból (kb. 1 hónap alatt), aki érdemi bármit tudott mondani/tenni.
    Azt mondjuk nem említette az OTPs kezitcsókolom (egy másik, a számlamegszüntetéskor), hogy az 500 EUR-ós bankjegyet sehol sem fogadják el gyakorlatilag, bankban kell felváltanod, némi díjért 🙁
  • VSZM
    Ez hatalmas butaság lenne… 1-2 milliót ráköltve rendes áron el tudod adni, és nem buksz tízmilliókat. De akár saját kézimunkával is ki tudod pofozni úgy, hogy eladható legyen.
  • gyvas

    konkrét szituációt nem ismerve, ti gondolom pénzt kértetek, ha az örökség értékpapír, azt előbb el kell adni, na AZT nem teheti meg, csak a tulajdonos. DE szerintem, ha van (OTP-nél vagy máshol) értékpapír-számlátok, arra az értékpapírt át lehet transzferelni, aztán ott vagy eladod, vagy nem. Szóval nem muszáj az OTP-nél nyitnod, de kell, hogy legyen VALAHOL egy értékpapírszámlád. Nekem így hangzik logikusnak.
  • örök körök

    >Még az államkincstári ügyintézés hátra van, reméljük a legjobbakat.
    Ők nagyon korrektek voltak (és gyorsak is) nálunk.

    Szerintem az OTP-nél továbbra is átvertek. Jellemzően az értékpapírokat is lehet transzferálni más szolgáltatóhoz, illetve nem igazán látom, miért ne tudna olyat az OTP, hogy “eladja” őket és nektek örökösknek meg kiutalja az értük kapott összeget (mínusz a jutalékok természetesen). Ha az államkincstár tud ilyet, nyugdíj/egészség pénztárak tudnak ilyet, akkor a kedves OTP miért ne tudna?

    Mondom én, tetű egy banda.

  • -nb-
    3 öröklés emlékei:
    – közjegyző minden kérést meghallgatott, nem volt akadály, inkább segítség. Nagyon sokára kerül sorra.
    – számla, elhalálozási rendelkezéssel (vagymianeve): simán fizettek halotti ak kivonatra (OTP IS)
    – Államkincstár: nagyon segítőkészek és flottul ment (államkincstári transzfer volt)
    – számla / devizaszámla OTP: rettenetesen macerás olyan ügyintézőt találni, aki el akarja és el is tudja intézni a hagyatékot. A többi ügyinéző általában kedves, de többen inkább agresszívak. Rettenetesen sokba kerül. időben és pénzben.
    – számla / más bank: sokat kellett várni az időpontra, mintha 2 hét lett volna. Simán elintézték, tranzakciós díjon kivül kevés költséggel.
    Minden értékpapír/bank ügylethez kell hagyatékátadó végzés (kiv. elh. rendelkezés, ott halotti anyakönyvi kivonat)
  • Akos
    Kicsit off topic
    Vivid money appon megint elég jó visszatérítés van.ha valakit érdekel töltse le. Ott van ajánló kódom is.
    Aldi/Lidl, IKEA, Decathlon. 8-10%.
  • folti
    értékpapírnál nem biztos hogy át tudod vinni, ha bank specifikus értékpapír, ami pl nem a tőzsdén forog. Főleg ilyen befektetési jegy típusúak. Azokat csak a kibocsátó bank értékpapírszámláján tudod eladni.

    Éppen idén év elején csináltam kisebb takarítást ebben a témakörben.

  • lvjtn
    ez így iszonyatosan beképzrlt és lekezelő vélemény, ráadásul semmilyen bizonyítékod sincs rá a saját előítéleteden túl. a pénzügyi felelősség és a jövedelem nagysága között senki nem mutatott ki egyenes arányú összefüggést, bármilyen jövedelmi szinttel lehet valaki felelőtlen. és szinte biztos, hogy az az 1 millió nyugdíjas, aki a minimálbér alatt él, nagyobb pénzügyi fegyelemmel rendelkezik, mint a “millió(ka)t kereső” ide kommentelők. ugyanis muszáj nekik.

    de nem ez volt a hozzászólásom lényege, hanem egyszerűen nevetségesnek tartom, hogy 50 millióra olyan kijelentések hangozzanak el, hogy az nem nagy pénz, mikor van legalább 2 millió nagykorú ebben az országban, akinek ez 30 évi bevétele (nyugdíj vagy fizetés). de tényleg én vagyok a hülye, ennyi önimádó, rongyrázó, beképzelt, szociálisan érzéketlen kommentelőt minek olvasok…

  • Tulajdonos
    2022. nyarától megváltozik a törvény, mindenki csak a saját ingatlanát kérdezheti majd le. Valahogy ezt a sajtó nem hirdeti.
  • Bélszín
    Köszönöm, a reakciókat 🙂
    Nyilván túloztam kicsit a piaci ár felével… A mondandóm lényege az volt, hogy egy szülő hagyja a gyereke örökségét elrohadni, hogy majd utána a kölök szívjon vele. 1-2 millió? Persze… Nem látjátok a lakást. Az összes nyílászárót (ajtókat is beleértve) ki kell cserélni, a tapétát levakarni, majd kifesteni,a linóleumot, padlószőnyeget felszedni, cserélni járólapra/parkettára, a kádat, wc csészét, tartályt cserélni, az összes csapot, mosdókagylót, mosogatót cserélni, az elektromos rendszert teljesen felújítani, (konkrétan életveszélyes sok helyen), kigányolni a sok hulladékot a lakásból (enyhe gyűjtögető anyám, mint az öregek nagyrésze, de még nem kóros). Szóval ez 1-2 millió? 🙂 Persze, ha én csinálom meg munka, gyerek, család mellett 2 hónap alatt, úgy, hogy a végén a kimerültségtől összeesek. Tényleg, repdesek az örömtől, hogy ezzel kell majd foglalkoznom 🙂
  • Bélszín
    Miért olyan meglepő, hogy valaki utál (más után) ganézni, és felújítani _kényszerből_? 🙂
    Tudom, vannak olyan emberek akiknek ez a hobbi, ez az adrenalin, hogy kifesthet, meg felszedi 5 évente a padlót és újrarakja, de nekem ez nyűg, megcsinálom ha kell, de nyűg, és marhára nem élvezem. A saját lakásomat természetesen szinten tartom, tisztasági festéssel, ha elromlik valami cserélem, de anyukámnál ez nem játszik, egyszerűen nem engedi. Örülnöm kéne neki? “jaj de jó anya, hogy hagytad 40 évig lerohadni a lakást, alig várom, hogy ha megöröklöm, hogy hónapokig tartó felújítás, ganézás vegye kezdetét, amire locsolom a pénzt” :))) Tényleg, öröm. Nyilván örülni fogok majd, amikor eladom a koszfészket, és lesznek belőle millióim, nem erről van szó, hanem az elvről, hogy, hogy lehet valaki ilyen igénytelen, hogy hagyja lerohadni a lakását, hadd szívjon vele a kölök.
  • Tiboro

    Becsüld meg azért ezt. Más konkrétan nulla forintot örököl, vagy egy halom adósságot, amiről természetesen lemond.

  • Manfanatics
    “2022. nyarától megváltozik a törvény, mindenki csak a saját ingatlanát kérdezheti majd le. Valahogy ezt a sajtó nem hirdeti.”

    Hogy micsoda? 😀

  • Nacionalista
    @Bélszín

    Jól értem, hogy az a problémád, hogy mondjuk csak egy 15 millió értékű lakást kapsz egy 20 milliós helyett? Az érthető ha nem akarsz felújítással szórakozni, de anélkül is simán el tudod majd adni csak olcsóbban.

    Van aki egy fillért sem örököl, te meg azon nyígsz, hogy csak 15 milliót? A leírásod alapján megértem, hogy van konfliktusod anyáddal, de azért egy kicsit te is magadba szállhatnál…

  • Prakt
    Egy jó barátomat, az apja csinálta ki egy életre.
    Még 2007-2008 környékén, nem ment úgy a vállalkozás ahogy kellett volna. ezért hitelt vett fel a családi házra, a felség tudta nélkül. Majd egy kicsit okoskodott, és sikerült egy újabb jelzálogot rátetetni, de már osztrák bankkal. Az akkor maximum 20 misit érő házon volt 40 hitel. Majd amikor az üzlet még mindig nem ment nagyon, akkor jöttek az uzsorások, majd a provident (vagy fordítva) Kis okirat hamisítással és az ügyintézővel való egyezkedést követően, vett fel hitelt a fia, illetve a felesége nevében is.
    Valami kis apróság miatt az ügy kiderült. Természetesen válás lett belőle, Barátom mehetett dolgozni, otthagyva az egyetemet, anyukának másodállás, csak azért, hogy legyen hol lakniuk, és ne árverezzék el a házat.

    folyt.

  • Elon fan
    @Bélszín: eszem eldobom az ilyen embereken mint te. Örökölsz 20+ milliót, és mint egy hisztis óvodás vergődsz itt sok ember előtt, akik lehet egész életükben nem keresnek ennyit, neked meg ez a pénz az öledbe hull. Egy jó nap tasli kijárna… elmondom amúgy mit csinálj, ha már ennyire lusta vagy: felbérelsz egy olyan céget, ami cakk-pakk kiganéz mindent a lakásból, csontra lebontja teljeskörűen felújítja az utolsó csavarig, ez kb. legyen 4 millió forint a mai árak mellett. Egy 20 milliós, 50 nm-es lepukkant panel fullra felújítva, Momax/Mobelixből olcsón berendezve, de új cuccokkal ér 26 millió körül, tehát kb. 0 energiabefektetéssel is nyertél rajta 2 milliót. Szívesen.
  • örök körök

    De miért kéne foglalkoznod vele? Ki mondta? Te magad írtad, hogy konténer az ablak alá, mindent bele, aztán eladod ahogy van, áron alul (kb. a felújítás költségével olcsóbban szépen el is fog menni). Ez egy teljesen legit hozzáállás, sokan csinálják így.

    Ez legrosszabb esetben azt jelenti, hogy nem 25 millát örököltél, csak mondjuk 20-at. De ha anyádnak amúgy lenne pénze felújítani (mert ha nem lenne, pláne nem értem mit pattogsz), akkor azt is megöröklöd. Nem mindegy, hogy most jobb állapotban kapod meg a lakást, vagy így ahogy van + a felújítás árát? Ha már egyszer úgyis eladod a francba, mert neked csak a pénz számít.

    Most tényleg aztán nagyon sajnálunk, meg ezért megéri belerúgnod az idős anyukádba. Komolyan megérdemelnéd, hogy valaki másra hagyja anyukád azt a “szar” lakást, te meg csak nézzél üres marokkal.

  • Prakt
    folyt.

    A srác végül nem fejezte be a sulit, majd németországba kötött ki kétkezi melósként. Ma már nem fizeti a hiteleket.
    Apja nemrég meghalt. Volt egy háza, elég jó környéken az agglomerációban, amit még a szüleitől örökölt.
    Természetesen azon is több hitel/jelzálog/követelés volt, mint amennyit az ingatlan ért. Lemondtak róla…

    A srác lassan 40, nem örökölt semmit, az apja a tudtán nélkül bár listára tette amíg egyetemista volt. Elég sok időbe telt mire talpra állt. Sajnos nincs meg benne a motiváció, hogy újra tanuljon.

  • jami

    Esélyesen anyukáddal van konfliktusod, ez nem öröklési kérdés. Nagyon más a mentalitásotok. Nálunk pl. a szüleim flottul felújítatnak, aminek én örülök, a tesóm pedig a fejét fogja tőle. Szülőként sokan sokfélét gondolunk az öröklésről; viszont ahogy látom magam karül pl. egy teleshopból vásárolgató, bármit aláíró vagy paranoiásan gyanakvó idős rokon tudja igazán nehézzé tenni az életet.

    Az ő vagyonuk, igen, bármit tehetnek vele. Több generáción át persze bosszantó lenni, hogy ki mit szúr/tékozol el, mennyivel könnyebb lenne a következőnek; de ezt, szerintem, előrefelé befolyásolhatjuk, azaz a saját vagyonkkal bánjunk felelősen. Amit, esetleg, öröklünk majd, az nem a miénk.

  • 2021
    “Örülnöm kéne neki?”

    dehogy, ha egyszer szomorkodhatsz is rajta, miért is tennéd …..
    kétféle ember van : az egyiknek félig teli a pohár, a másiknak félig üres.

    (amúgy ha ennyi(re) gond, probléma ez, akkor utasítsd vissza az örökséget. problem solved. 😛 )

  • Kérdezô
    Érdekelne a véleményetek, hogy szerintetek az miért nem jellemző megoldás, hogy az idősödő szülők még életükben (mondjuk nyugdijba vonulás körül, 60-70 fele) a gyerek(ek)re iratják a lakásukat/házukat (ami jellemzően a legnagyobb vagyontárgy szokott lenni)?

    Nem bíznak a gyerekben? Félnek hogy kirakja őket (mondjuk arra ott a haszonélvezeti jog)?
    Vagy a birtoklási vágy, hogy az a lakás az enyém? Vagy van olyan konkrét kötöttség, ami miatt nem tudják (meglévő hitel)? Vagy a gyereknek van meglévő hitele, ami miatt nem jó, hogy van még egy tulajdona? Esetleg pénzügyileg más miatt nem racionális?

    Szoktam ezen gondolkodni, mert egyébként egy racionális döntés lenne olyan szempontból, hogy nem kell az örökléssel szórakozni (legalábbis e tekinteben), és nekem idős korban – legalábbis most fiatalként úgy gondolom – megnyugvást adna, hogy ez dolog le van rendezve előre, ha velem bármi történik.

  • SID
    A hozzászólásokból (illetve a saját tapasztalataimból) nekem az a konzekvencia, hogy mindenki költse el magára még életében a saját vagyonát.
  • Kérdezô
    Folytatás

    Ja, igen, és még egy érv, hogy ezzel az a kockázat is meg lenne oldva, hogy 90 éves korukra átverje őket valaki, mivel nem az övék már az ingatlan.

  • Zabalint

    Pusztán anyagi szempontból nem járnál jobban, ha közben felújította volna édesanyád a lakást. Azért nem, mert a felújítás is amortizálódik, 10 évvel a felújítás után már nem ér annyit, mint amennyibe került. Egyébként ha eladod a lakást, általában már azonnal nem ér annyival többet, mint amennyibe került, mert a lakás értékét elsősorban a lokáció adja, a felújítás meg ízlés függvénye is, így ahogy felújítottad, az másnak már csak kevesebbet ér. Szóval kizárólag anyagi szempontból nézve te többet fogsz örökölni azáltal, hogy anyád elhanyagolta a lakást. Annyi, hogy macera lesz kipakolni és kidobni a cuccokat, de én egyébként azt csinálnám, amit te mondasz, nem újítanám utána fel, hanem úgy adnám el, de nem felét fogod kapni a jó állapotú piaci árának, hanem mondjuk 3/4-ét.

    Más szempontból persze aggasztó lehet látni, hogy édesanyád egy rohadó lakásban lakik.

  • 2021
    “cakk-pakk kiganéz mindent a lakásból, csontra lebontja teljeskörűen felújítja az utolsó csavarig, ez kb. legyen 4 millió forint a mai árak mellett. ”

    Mondjuk ez is elég érdekes elképzelés manapság ……
    Épp két éve kértem egy kis fürdőre full felüjítási ajánlatot – 2.5 millánál állt meg.
    (nem semmi húde extra nem volt benne.)
    Ezt a teljes 50nm-es lakásra vetítve …. háááát …. inkább 6-8 miller az – lájtosan számolva.

  • V.A.Laki
    : Az 50 millio az “karcsu”, ha tetszik, ha nem. Ezen nem valtoztat, hogy egy magyar mernok fizetese sokszor nem eri el az UK-ba frissen menekult, angolul nem tudo pakisztani takaritonoet. Nem lesz attol tobb penzuk az ehezoknek, hogy megnyered a kommentharcot social justice warriorkent.

    Realisan nezve az 50 millio a vesztartaleknal tobb es ad egyfajta szabadsagot (hiszen ennyibol lehet pl. evekig utazgatni), de az anyagi biztonsaghoz keves, hiszen ennyibol nem tudsz olyan portfoliot epiteni, ami fedezi akar egyetlen szemelynek, hogy 30-tol 80 eves koraig mindig legyen mit ennie es mindig legyen hol aludnia. (Meg ha el is hisszuk, hogy a magyar allam dicson fennmarad es lesz csirkefarhat-inflaciot koveto allampapir, akkor sem.) Nehany szazmillioval mar biztonsagban vagy, ez a kovetkezo lepcsofok, es ennek a lepcsonek sosincs vege, mert a gazdagsagnak vegtelen sok “szintje” van.

  • V.A. Lucky
    Én szívesen megveszem majd tőled 10 millióért.
  • Off
    Lehet kicsit off, de bedobom. Nagybatyam mar elmult hetven amikor becsengetett hozza valaki hogy “Szia apa!”, es kiderult, valoban verszerinti gyereke az illeto. Nala mondjuk sosem lehet tudni hogy bemondasra hitte-e el, de a tema szempontjabol igazabol mindegy. Mindamellett ot azert picit bantja hogy negyven ev kesessel tortent meg ez az osszeborulas. Konkretabban, nem szeretne hogy az adott illeto egy fillert is orokoljon tole, de jelenleg ugy tudja hogy a ver szerinti leszarmazottjat nem tudja kizarni az oroksegebol. Fentebb volt szo olyasmikrol hogy pl a lakasmaffia altal halalos agynal kicsalt ingatlan, szoval gyanus hogy ennel arnyaltabb a helyzet. Hozza tud valaki barmi erdemit tenni a temahoz?

    Vannak, akik nálam sokkal jobban tudják, de van olyan, hogy köteles rész, ami mindenképp jár a vér szerinti örökösnek. Egy kizáró ok van, ez pedig a méltatlanná válás. Ez olyankor van, ha mondjuk megpróbálta megölni azt, akitől örökölne, meg hasonló durva dolgok.

    Tehát lehet tenni végrendeletet és abban eldönteni, ki mennyit kap, de valamennyit mindenki kap, akkor is, ha más van a végrendeletben.

    Persze, el is lehet mindent ajándékozni még életében, mondjuk a házát sírig tartó haszonélvezettel.

  • tp
    Belszin, boldogan leveszem a valladrol ezt a terhet.
  • Szegedi Dorina
    @Bélszín

    Te teljes tévedésben élsz. Az a lakás anyukádé, lehet, holnap elajándékozza valami jótékonysági célra, vagy életjáradékért odaadja valakinek, aki nem bunkózik vele, mint te. Vagy eladja és körbeutazza belőle a világot. Mindegy, az ő tulajdona, nem a te örökséged. Az majd esetleg csak az ő halála után lesz.

    De ha te már ennyire sajátodnak érzed, akkor hajrá: ha a tied, akkor a feadat is tied: fizesd be anyukádat egy két hónapos nyaralásra, addig pedig bizzatok meg egy kivitelezőt, aki szépen felújítja/korszerűsíti olyanra, ami anyudnak is tetszik. Ha a cehhet állod, nem hiszem, hogy annyira tiltakozna anyukád.

    Ha azért nem újítja fel, mert nincs rá pénze, tényleg elvárnád, hogy éhezzen, nehogy neked annyi gondod legyen, hogy amíg a hagyatékira vársz, addig kiválasztasz 1 felújítót aki az üres lakást rendberakja? Megérdemelnéd, hogy megkíméljen az örökséggel járó nyűgtől.

  • józsenzbazsen
    “2022. nyarától megváltozik a törvény, mindenki csak a saját ingatlanát kérdezheti majd le. Valahogy ezt a sajtó nem hirdeti.”

    Lesznek változások, de az ingatlannyilvántartási rendszer alapja a közhitelesség mellett a NYILVÁNOSSÁG. (Ellentétben pl. a gépjármű nyilvántartással). Kizárt, hogy ezt megváltoztatnák.

    Minden bizonnyal adatvédelmi okokból a megismerhető adatok körét szűkíteni fogják.

  • régi ügyfél.
    Én sem értek egyet az 50 Millió forint semmire nem elég megközelítéssel.Én tudod mit csinálnék vele. pl scenárió egy. Berakom MAP-ba, ami értem én, hogy bukó, mert 5.5% az infláció ez meg toppon hoz 4,96-ot, de 50M nek a totál kamata 5 év után 13 674 935 Ft, ami adómentes. Na ha ezt az összeget visszaosztom 60-al az 227 915.5 HUF, vagyis ennyivel lenne a büdzsém több havu szinten, úgyhogy a tőke az nem fogy, ok, hogy az értéke igen, de teszek rá.
    Nekem ez majdnem megegyezik a havi fizetésemmel, az 200 ft-al több. na én speciel 450K per hóból nagyon jól ellennék.
  • toody
    “Tiszteld meg az örökbehagyót”
    “Beszélnünk kell róla”
    Az olyan szép, amikor az örökösök nem utólag vesznek össze, hanem abból lesz a felhördülés, hogy az örökhagyó szeretné az örökség x%-át alapítványoknak adni és milyen ember már az ilyen, hogy nem a családjának adja mindenét…
    (x < 10%)

    Ingatlan főleg gond, arra csak olyan módszert láttam, hogy haláleseti ajándékozási szerződés. Ami azért problémás, mert két szerződő fél van és mi lesz, ha időközben meggondolja magát az örökhagyó, akkor hogyan oldható meg az egyoldalú megszüntetés…

    Bankszámlánál a haláleseti kedvezményezett sem 100%, ott is követelheti az örökös a kötelesrészt.
    Nagyon furcsa nekem ez a jogrendszer…

    Ha jól tudom a "minden vagy semmi" alól vannak kivételek pl. ha földet (+állatok, eszközök) örököl az ember és nem akar őstermelői tevékenységet folytatni, akkor azt a részt külön vissza lehet utasítani.

  • General Kenobi
    Volt szó itt a bankszámlák esetében a haláleseti rendelkezésről. Azt nem tudjátok véletlenül mi a helyzet akkor, ha az örökhagyónak és egyenes ági örökösnek közös banszámlájuk van? Ilyenkor úgy tudom nem kell külön haláleseti rendelkezést intézni mert automatikusan a másik tulajdonos az örökös. Kérdésem viszont, hogy ebben az esetben ugyanúgy nem lesz a hagyatéki eljárás része a bankszámlán levő összeg?
    Tehát egy példa: Apukának van 5 millió Ft-ja a bankban lekötve. 2 fiú gyermeke van, de a 2. fiúgyermek sosem tartotta vele a kapcsolatot. Kitagadni az örökségből végrendelettel nem tudja a 2. fiút, de közös bankszámlát tartanak fent az 1. fiúval. Ilyenkor számíthat-e arra az 1. fiú hogy ha az apuka meghal, akkor a közös bankszámla nem lesz a hagyatéki eljárás része és az összes rajta levő összegnek ő válik a tulajdonosává?
  • pumpedjano
    Nem tudom eldönteni, hogy te most csak trollkodsz, vagy komolyan így gondolkodsz. Van egy olyan mondás, hogy ajándék lónak ne nézd a fogát. De ha neked ekkora teher, hogy nem neked tetsző kiglancolt, pöpec kérót hagy rád az öreglány, hanem olyat, amiben ő jól érezte magát (vagy amit megengedhetett magának) akkor öregem inkább mondjál le róla az állam javára.
  • pumpedjano
    Durva egymás mellett olvasni a barátod storyját meg Bélszín nyafogását…
  • Bélszín
    18ért viheted mindenestől majd :))) Most kb 20ért lehetne eladni, amilyen állapotban van.
  • Manfanatics
    “Lesznek változások, de az ingatlannyilvántartási rendszer alapja a közhitelesség mellett a NYILVÁNOSSÁG. (Ellentétben pl. a gépjármű nyilvántartással). Kizárt, hogy ezt megváltoztatnák.”

    Melyik törvény tartalmazza ezt?

  • jami
    Szerintem bölcs dolog családon belül is diszkréten beszélni a pénzügyekről. Nem feltétlenül fognak örülni neki, de sok kellemetlenségtől megment. Nálunk pl. tudják, mennyi volt a hitel a házon, de az már nem, jelenleg mennyi. Azt sem, mennyi a fizetésem és egyéb bevételünk.
    Nemrég a szüleim mondták, hogy ha már belejöttem a felújtásokba, nyugodtan csináltassam meg, amit szeretnék, segítenek. Megköszöntem és nyilván pont annyit fogok megcsináltatni, amennyire (saját) keretem van.Ha nagyon nagy baj lenne, az teljesen jó érzés, hogy tudnának segíteni. De, eddig, nem volt akkor baj.
    Gyerekkoromtól azt látam, h a család (testvérek, nagyszülők, olyakor uncsik) kereszbe-kasul tudta ki, mikor mennyiből mit vásárol, mennyit örökölt, mennyi a fizetés stb. És mindenki nagyon tudta és megtárgyalta, kinek hogy kellene jobban gazdálni; kinek könnyű igazán (mindenki másnak 😉 ).
    Nem volt jó.
  • Okoska törp

    “Bélszín nyafogását…”

    Sajnálom, hogy nem értettétek meg, miről ír. Én sajnos értem.
    Az embernek van egy igénytelen szülője, akinek ha azt mondod, hogy dobjuk ki már ezt a szétrohadt szőnyeget/szekrényt akármit, hozok helyette másikat, neked semmibe nem kerül, én megcsinálom.
    Erre azt mondja, hogy nem kell, neki így jó.

    Nyilván nem lehet vele mit csinálni, de ez igenis bosszantó. És ennek semmi köze az örökség kérdéséhez.

    Ha meg már nyafogás, akkor ajánlom Miklós “nyafogását” hasonló témában:
    https://kiszamolo.hu/a-cuccok/
    “Valaki mondta, hogy a szülei halála után hosszú hónapok kemény munkájába és sok pénzbe került, hogy a sok felhalmozott kacattól megszabaduljon. Ez akkora nyomot hagyott benne, hogy hazament és kiszórta a saját lakásában található, évek óta nem használt dolgok nagy részét, hogy az ő gyerekei majd ne járjanak ugyanígy.”