Adókedvezmény egyes betegségekre
Már előjött tanácsadásokon is, hogy sokan évek múltán tudták meg, hogy 2010 óta nagyon sok betegségre lehet adókedvezményt igényelni, évi 80 ezer forintos nagyságrendben.
Nem csak a komoly betegségekkel küzdők (rák, immunbetegségek, stb.), de az olyan sokakat érintő betegségek esetén is, mint laktóz-intolerancia, lisztérzékenység, egyéb anyagcsere-zavarok, mint aminosav-, zsírsav anyagcsere-zavarok stb, cukorbetegség és hasonlóak. Itt a teljes lista, sajnos az emberek negyede-ötöde talál valamit, amire ő is igényelhet vissza évi bő 80 ezer forintnyi szja-t. (Tipp: használd az oldalon a CTRL+F kereső funkciót. Ha tudod a betegség BNO kódját, még könnyebb dolgod van.)
Volt ügyfél, aki utólag igényelt vissza a lisztérzékenységére 300 ezer forint körüli összeget, mert nem is tudott a lehetőségről. (Öt évig tudod ezt megtenni visszamenőleg.)
Most jött szembe egy cikk a pénzcentrumon, úgyhogy gyorsan írok róla, amíg megint el nem felejtem. A témáról bővebb infó a fenti két linken.
Lenne egy kérdésem: Barátnőmnek a cég ahol dolgozik eddig fizetett Alianz Hungária Nyugdíjpénztárat (kb 90eFt van benne most). Idén kitalálta a cég hogy nem fizeti tovább, aki szeretné az cafeteriából fizetheti tovább. Minimális befizetés 5000ft/hó-ra emelik idén. Jelen állás szerint még 33 éve van a nyugdíjig. 😀 Addig kb még 2milliót kellene befizetni a mostani feltételek szerint.
Én úgy gondolom, hogy a 33 év az túl sok idő, inkább hagynám a benne levő összeget és a további 5000ft/hó megtakarítást inkább állampapírba tenném azt könnyebb kimenteni ha 33 éven belül gond lenne.
Mit javasolnál, fizesse tovább vagy inkább húzzon egy vonalat és hagyja ott az egészet?
A Parkinson kórt nem találom. Van esetleg ötlete valakinek arra, hogy valami más néven szerepel-e?
Nekem a gyerekem érintett a listán felsorolt egyik betegségben. Ő még nem tud visszaigényelni semmit, mert nincs jövedelme, mivel óvodás.
Vajon én szülőként ezt ki tudom használni? Jól jönne a kezelésekre.
Érdekes módon a családi pótlék még megemelt összegű a tejfehérje és kazein érzékenységre.
Leírom, hogy én miért tudom igénybe venni a súlyosan fogyatékos magánszemély által igénybe vehető személyi kedvezményt:
– 1987.08.23-án egészségesen megszülettem.
– 1987.10.04-én 10 métert repültem és utána nekicsapódtam az aszfaltnak.
– A baleset 100%-os munkaképesség csökkenést okozott, vagyis gyerekkorom óta 100%-os munkaképesség csökkenésem van.
– Nem dolgozok és nincs 1 nap munkaviszonyom sem.
– Rokkantsági járadékot és fogyatékossági támogatást kapok.
Bővebb információ a balesetemről: autizmus-baleset-karterites.blogspot.hu/
De tudjátok mit inkább kívánom, hogy még sokáig NE járjon nekem ez a kedvezmény.
“Mit javasolnál, fizesse tovább vagy inkább húzzon egy vonalat és hagyja ott az egészet?”
Korábbi cikkeiben Kiszámoló a kötöttségek miatt nem tartotta jónak a nyugdíjpénztári takarékoskodást.
Olvasd el a részleteket:
google önkéntes nyugdíjpénztár site:kiszamolo.hu
33 év hosszú idő, a 20%-os adókedvezmény csak évi 0,6%-ot jelent.
A 150 ezer Ft adókedvezményt egészségpénztárban is meg lehet kapni, ahonnan ki lehet venni a pénzt, vagy lekötéssel 30 %-ra növelni a visszatérítést.
Ha nincs több befizetés, a 90 ezer forintnak meg kell maradnia, mert a pénztár levonhatja a minimális tagdíj után járó működési költséget, de legfeljebb annyit, mint a hozam.
Hacsak nincs valami extra díj, amit a működési szabályzatból, vagy az ügyfélszolgálattól lehet megtudni.
20 év eltelével lehet a befizetést adómentesen kivenni.
Mindenkori minimálbér 5 %-a,
Havi 138000×0,05= 6900 ft, évi 82.800ft az adókedvezmény
Köszönöm a választ. Igen, az emelt összegű családi pótlékot már igényeltük is.
És GYES is jár 10 éves korig, plusz ingyenes óvodai étkezés, utazási kedvezmény, és talán mozgáskorlátozott igazolvány is. Ezeket is elkezdtük már intézni.
A kedvezményre feljogosító betegség meglétéről, a betegség kezdetének időpontjáról a kezelőorvos (szakrendelő szakorvosa vagy a háziorvos) ad ki igazolást. Ennek az igazolásnak a másolatát a szakorvos/háziorvos minden év elején elküldi a NAV-nak. Az igazolásért ha mentek rendelésre, vigyétek az adókártyátokat, mert a számát rá kell írni!
Úgy lehet igénybe venni, hogy a kezelőorvosoddal (nem háziorvossal) kitöltetsz egy papírt, aki igazolja, hogy van az a betegséged. Ha állandó, megmaradó dolog, akkor kész is vagy. Beírod a kedvezményt a megfelelő sorba minden évben, őrzöd a papírodat.
Ha nem állandó, hanem csak időszakos a jogosultság, akkor minden évben kész papírt a dokitól. Amíg kapsz, addig van kedvezményed is. Ha év közben kezdődik a jogosultság, akkor is igényelheted, hónapra adják.
Visszamenőleg úgy tudod igényelni, hogy az elmúlt öt év bevallásairól helyesbítést nyújtasz be, azaz újra kitöltöd és beleírod ezt is. Visszamenőleg is kiállítja a doki a papírodat.
@Zsolti: Egy volt kolléganőm igényelte a férje betegsége után, mert a férj már rokkant nyugdíjas vagy mi volt. Úgyhogy szerintem gyerek vagy férj/feleség után is lehet igényelni, ha megvan az orvosi papír.
Köszi a megerősítést!
A háziorvosnál kell kezdened, mert csak ő utalhat be téged a vizsgálatra. Majd megmondja, hogy hová kell menned. (Területileg illetékes gasztroenterológia)
Bár téged nem érint, de másoknak még jól jöhet: A visszamenőleges érvényesítés menete:
1./ A benyújtott adóbevallások módosítása minden előző évre amit még lehet módosítani.
2./ A módosítással összehozott adóbefizetési többlet visszautaltatása egy külön nyomtatványon.
Nem teljesen világos még, amit írtál. és Laktóz intoleranciával kapcsolatban lenne még kérdésem.
Ha megvolt korábban a vizsgálat, és erről papír is, de jelenleg nincs meg.
Elvileg az egészségügyi dokumentációt az ellátást nyújtó intézmények meghatározott évekig megőrzik a dokumentációt. Ez, ha jól értem kikérhető ilyen esetben az intézménytől.
Ez megfelel -e igazolásként? Az évenkénti igazolás mit takar? Minden évre külön igazolás kell ennek a tényéről?
Akinek már van ezzel kapcsolatban (igazolás, kedvezményhez szükséges feltételek…) gyakorlati tapasztalata, megköszönném, ha megosztaná.
“Egy volt kolléganőm igényelte a férje betegsége után, mert a férj már rokkant nyugdíjas vagy mi volt. Úgyhogy szerintem gyerek vagy férj/feleség után is lehet igényelni, ha megvan az orvosi papír.”
Sajnos a “a súlyosan fogyatékos magánszemély”, akinek az esetéről itt szó van, csak a saját összevont adóalapját csökkentheti (SzJA tv. 40§ (1)). Akinek nincs adózott jövedelme, az elesik ettől a lehetőségtől.
A kolléganőd férjének esete más. Az családi kedvezmény és nem a cikkben említett betegségben szenvedőknek jár, hanem a rokkantnyugdíjas eltartottak. Esetükben a családtag adójából is levonható (SzJA tv. 29/B §).
A gyakorlati problema az szokott lenni, hogy az orvosok vonakodnak kiallitani az igazolast, nem nagyon ismerik ezt az (ado)kedvezmenyt, meg nekik ez csak nyug, sot szerintem tartanak is tole joparan (pedig ha a beteg jogosult, akkor jar neki).
Plusz nincs ra formanyomtatvany, a jogszabaly csak azt adja meg milyen adatoknak kell lennie az igazolason, de a forma kotetlen.
En magamnak par eve elinteztem egy kb 300 ezres visszaigenylest, a kerelem benyujtasatol szamitott 30. napon utalta a penzt a NAV (a regi adobevallasaimat kellett eloasni es modositva benyujtani, de ha nincs meg otthon, a NAV ugyfelszolgalat ad ki masolatot, meg a munkaltato vagy konyvelo is koteles megorizni, toluk is lehet kerni masolatot). Sok ismerosnek is megcsinaltam, mindenkinek visszautalta a NAV a penzt.
Akkor ez valóban két más eset. Köszönöm a helyreigazítást 🙂
Ha már korábban megállapították a laktóz intoleranciát, akkor csak kérned kell az igazolást, amin feltüntetik, hogy mikor állapították meg (ezt úgyis rá kell írni). Ha ez maradandó már, akkor azt fogják ráírni, hogy végleges. Nem kell innentől új igazolás minden évben, csak ez az egy. Ezzel igényelheted minden évben és visszamenőleg öt évre is, vagy addig, amikor megállapították.
Ha valaki nyit mondjuk nyesz számlát is az ep mellé akkor lehet növelni +100e-vel…
átböngésztem a cikket, ezek szerint ha valakinek nincs meg 3 ujja a kezén az nem igényelhet vissza semmit ? érdekes….de javítsatok ki ha elnéztem….
Attila, ezt nem tudom, azt viszont igen hogy én se azért kapom mert kiműtöttek 30cm vékonybelet belőlem, hanem mert ez élethosszig tartó betegség amire jelenleg (elvileg) nincs gyógyszer ami meggyógyít csak szinten tart és bármikor ismét kilukadhat/fekélyesedhet/szűkülhet stb a tápcsatorna a szájamtól lényegébe a hátsómig. (szépen megfogalmazva) Gondolom ha cukorbetegség miatt vesztette el pár ujját az megint más mintha pl favágás közbe levágta egy amúgy egészséges ember a saját ujjait.
“Hidrogén-kilégzéses vizsgálattal állapítják meg a laktóz intoleranciát.” ez sem igaz, vérvizsgálattal is megállapíthatják
“Visszamenőleg nem adhat igazolást a doki még úgy sem, ha genetikailag születésedtől fogva laktóz-intoleráns vagy.” de adhat
“A háziorvosnál kell kezdened, mert csak ő utalhat be téged a vizsgálatra. Majd megmondja, hogy hová kell menned. (Területileg illetékes gasztroenterológia)” ez sem igaz, simán elmehetsz bárhova, rengeteg magán intézményben csinálnak vizsgálatokat, igaz az fizetős, de csak egyszer kell
ez nem igaz – az nem igaz
Szerintem indokolatlanul támadó ez a megfogalmazás.
Hasznosabb lenne azt megírni, hogy mire alapozza valaki az állításait.
Mondjuk személyes tapasztalatra:pl. Te is igénybe vetted így az adóvisszatérítést
vagy törvényértelmezésre: melyik törvény, melyik részében, stb.
@Odi: De, megkapja az is, aki favágás közben vágta le az ujjait, mert innentől ugyanaz a végkimenetel, mint ha valakinek cukorbetegség miatt amputálják.
Én 20 éve vagyok Crohnos. Ha több jogcímen is be lehetne gyűjteni, egész csinos summa lenne a végére 🙂
@Ildiko70: A listában a laktóz intolerancia fölött van egy csomó aminosavval kapcsolatos cucc. Egyik sem jelenti a tejfehérje-érzékenységet? Olyan hihetetlennek tűnik számomra, hogy az tényleg nincs benne a listában… 🙁
Tavaly még talán volt ilyen, bár olyan megkötéssel hogy csak Suzukikat lehetett venni garancsi bácsi cégétől (ránézésre durva árakon).
Nem tudja véletlen valaki, hogy idén is terveznek-e ilyen támogatást?
Ha igen, akkor megint csak suzu-ra?
Minden, amit leírtam, pontosan úgy van, ahogy leírtam. Saját tapasztalat.
Amiket te állítasz, az egyik sem helytálló. Ne tévessz meg másokat!
Csak a hidrogénkilégzéses vizsgálattal megállapított laktóz intolerancia megállapításának időpontjától vagy jogosult adókedvezményre. Ha az a vizsgálat régebben volt, akkor és csak akkor kapsz visszamenőleges adóvisszaigénylésre jogosító orvosi igazolást az orvosodtól.
Nekem genetikailag fennálló laktóz intolerancia esetén sem adott az orvos visszamenőleges igazolást, mert nem adhat. Legalábbis ezt mondta. Ha neked más orvos mégis adott, akkor az engem is érdekel.
Bárhol végeznek laktóz vizsgálatot (akár pénzért is), csakhogy adóvisszatérítésre jogosító igazolást kizárólag úgy lehet szerezni ahogy leírtam. A “máshol” elvégzett vizsgálat nem jogosít adóvisszatérítésre. Cáfolatként leírhatod, hogy hol szereztél “más” vizsgálattal igazolást
Reggel 7-re kellett menni a Bajcsy kórházba. A laktózt magam kellett, hogy megvegyem a patikában. Fehér por. Vízbe keverve megitatták velem. Ivás előtt kellett fújni a gépbe, ami méri a hidrogén mennyiségét. Induló értékem 18 volt. A mértékegységet nem tudom.
A teszt akkor számít pozitívnak, vagyis akkor jár az adókedvezmény, ha az emelkedés mértéke eléri vagy meghaladja a 20 -at. Vagyis nálam csak 38 at kellett volna elérni. Húsz percenként kell fújni és felírni az értékeket. 180 perc a vége. Az értékeléskor grafikont rajzolnak a mért értékekből.
Nálam a teszt csak 80 percig tartott. 200 fölé ment az érték és már nagyon rosszul voltam. Puffadtam, és hasmenés kerülgetett. Kértem, hogy engedjenek el, mert nem bírom már. El is engedtek szerencsére. A nap további részét a wc-n ülve töltöttem. Másnapra már jól lettem.
Hasonló, de kicsit más téma. 150 ezer ft (egészség, önsegélyező, nyugdíj) pénztári adóvisszatérítéshez mennyi az évben fizetendő adó összege? 750 ezer adót kell befizetni vagy már 150 ezer adó befizetésével kimaxolhatom a pénztári visszatérítést?
Köszi
Rövid válasz: 150 ezret.
Részletesebben: adóVISSZAtérítés. Ha több jogcímen szereztél jogot visszatérítésre, akkor összesen legfeljebb annyit kaphatsz VISSZA, amennyit befizettél vagy befizettek helyetted.
De nem minden adófajta számít. Az önkéntes pénztári visszatérítéseket csak az összevont jövedelmek adójából lehet visszakérni.
A héten megyek orvoshoz kivizsgálásra, olyan betegségben szenvedek ami rajta van a támogatható betegségek listáján. Megpróbálok egy igazolást kiállítani, és az lenne a kérdésem hogy mit kell tartalmaznia az igazolásnak? Mik a kötelező elemek?( milyen kód? adószám kell-e? lakcím stb stb)
Magát a betegséget még 2013-ben állapította meg egy másik orvos, most nem tudom hogy ez az új visszamenőlegesen adhat ki igazolást? Ez külön kell minden évre? vagy elég ráírnia hogy ez a betegség 2013 óta fennáll ( a rendszerbe benne van a régi kórlapom szóval azalapján látja)
Bocs ha sok lett a kérdés csak nincs kedvem visszamenni hozzá hogy mégse jó az igazolás…
Idén nem dolgozott.Azt mondták,nem kap(állandó betegsége van)-mert azután nem fizetnek adót,így vissza sem igényelhet.
???
“Ha valaki rokkantsági ellátást kap csak (mert nem tud dolgozni)-visszaigényelhető-e valami?”
Sajnos nem.
A “súlyos fogyatékosság” betegséglista alapján csak az összevont adóalapba tartozó jövedelmek adójából (SZJA bevallás 44. sor) lehet visszaigényelni.
Az összevont jövedelmekhez az 1-17 sorban felsorolt jövedelmek tartoznak : munkabér, költségtérítések, önálló és nem önálló tevékenységből, eladásból, vállalkozásból és őstermelésből származó jövedelmek. Az ezek után fizetett adóból lehet visszatérítést kérni.
Ezek egy részéről mostanában kell igazolást kapni a kifizetőktől.
A visszatérítést akár 5 évre visszamenőleg is lehet kérni, adóbevallás helyesbítéssel.