Napi 11.04

2013-11-04
Oszd meg ismerőseiddel a cikket: 

A nap híre, hogy a kormány előállt a saját devizamentős ötletével, de természetesen azt továbbra sem lehet tudni, hogy ez az a nagy ötlet, vagy még várhatunk újabb húzásokat. Ez a legszebb a dologban, senki nem tud semmi biztosat továbbra sem.

Nézzük, mit tartalmaz a mai? végleges? csomag:

Tulajdonképpen az árfolyamgát kiterjesztéséről van szó benne. Eltörölték azt a korlátot, hogy csak a 20 millió alatti hiteligényeket kell megmenteni, most már a 80 milliót felvettek is igényelhetik az adófizetők és a bankok támogatását.

A másik, hasonlóan érdekes kitétel, hogy most már azok is igényelhetik, akik 90 napnál több elmaradásban vannak. Ha valaki hónapok óta nem tudja/nem akarja fizetni a hitelét, akkor ez vajon mennyit segít rajta?

Ezen kívül felfüggesztették a kilakoltatást, március végéig (a választások napjáig, vagy a tél végéig, ahogy tetszik) nem lehet végrehajtani a nemfizető hitelek mögötti lakások eladását.

De (egyelőre) szó sincs az árfolyamgát időbeli kitolásáról, a tőkeszámlán gyűlő tartozás elengedéséről, vagy mérsékléséről, így tulajdonképpen szinte semmiről nem szól az egész.

Ahogy a régi görögök mondták, amikor latin mondásokat idézgettek: "Parturiunt montes, nascetur ridiculus mus."

Persze annak örülni kell, hogy nem valami agyrém, azonnali forintosítást ötlöttek ki, bár a választásokig az is belefér.

********************************************

Ha ma még nem aggódtál a betéteid miatt, akkor olvasd el a Világgazdaság cikkét itt. Egyébként a cikkben leírt lehetőség (nem lövöm le a poént, mi az) nagyjából az egyetlen reális lépés (lenne), mert a jelenlegi gazdasági környezetben recesszió és magas munkanélküliség mellett nincs lehetőség elinflálni az államadósságokat. (Zárójelben jegyzem meg, ha elinflálni akarnák az államadósságot, azt is a betétesek szívnák meg, sőt már most is ettől szenvednek Nyugat-Európában, csak az éppen nem annyira felháborító sokaknak, hiába ugyanaz a végeredmény.)

********************************************

A kormány újabb lépcsőben szinte az összes önkormányzat összes adósságát átvállalja. Ezzel is megerősíti a rosszul gazdálkodó önkormányzatokat, hogy nyugodtan el lehet fülig adósodni, majd az utolsó pillanatban jön a felmentő sereg fehér lovon. Megint azok a települések lettek a lúzerek, akik nem verték magukat értelmetlen és nagymértékű adósságba. Most se szökőkút a főtér közepén, se különbség a pénzszóró önkormányzatokhoz képest.

********************************************

Erre az évre 95 milliárdot remélt a kormány attól, hogy az összes pénztárgépet online be kell kötni az adóhivatalhoz. A tervek szerint ettől úgy kitisztul a piac, hogy közel 100 milliárd forint plusz bevétel keletkezik.

Hát, nagyon nem akar összejönni a dolog, már az egy év késés sem tartható, sokan a jövő év májusát is erős kételkedéssel fogadják. Ennek egyik oka, hogy még egy évvel később sincs elég típusengedéllyel rendelkező pénztárgép, illetve néhány gép engedélyét a NAV visszavonta.

*********************************************

A Gazdaságkutató véleménye az országról, várható inflációról itt.

*********************************************

Kicsit offtopik, de nagyon hasznos az index cikke arról, hogyan fogadjunk fel mesterembert és milyen szerződést írassunk vele, illetve mire figyeljünk. Itt tudjátok elolvasni.

********************************************

 

Next Post
Napi 11.05.

Hozzászólások:

Komment szekció frissítés alatt!

Kedves Kommentelők!
Éppen egy új kommentmotorra állunk át, azonban a Kiszámoló blog régi kommentjei mind elérhetők, és az elmúlt 1 év Disqus hozzászólásait hamarosan, a következő napokban importáljuk az új rendszerbe. Ha van fontos észrevételed, kérjük, oszd meg velünk! Köszönjük a türelmeteket és megértéseteket.
44 hozzászólás
Legrégebbi
Legújabb Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments

Mi az, hogy egyszeri különadó a betétekre? Az hogy működik? Annak az x százalékát veszik le, amit éppen találnak rajta, amikor kivetik? Egy takarékbetéten lévő összeg folyamatosan változik. Mi az a pillanat, melyik az az összeg, ami alapján behajtják az x százalékot?

Erről tényleg jól esne több és pontosabb infó!

Jó, de akkor ha muszáj, akkor még most gyorsan csinálják, mielőtt összegyűlik rajta a pénz. Ezt amúgy az ÖNYP számlákkal is megcsinálnák vajon? Mert akkor tényleg hamar túl kellene esni rajta, amíg nem sok pénz van bent.

A tegnapi számlaegyenleget is alapul lehet venni. Hónapokra-évekre visszamenőleg megvan ám, hogy kinek mennyi pénze volt. A tartozást meg adó módjára behajtják. Arra mérget vehetünk, hogy mire a köznép felocsúdik, úgyis késő lesz. Valószínűleg már most késő van. Úgyhogy csak semmi kapkodás.

Amikor beteszed, amikor kiveszed és amikor akarják!

Devizahitel. Kihagytad a lényeget, hogy csökkenteni KELL a havi törlesztőrészletet. És ezzel párhuzamosan a forint hiteleseknek sem szabad arányaiban többet fizetniük, nem tudom hogy mondták, de a forinthitelesek törlesztőrészleteit is csökkenteni KELL. Vagy valahogy így volt. Most hogy 20 év helyett 25-30 évig fizetik vissza, erről nem szólt a fáma, annyi volt a nagy ötlet, hogy ezt meg KELL oldani a BANKOKNAK. Értsd munkautasítás kiadva, csináljál már valamit...

Pénztárgépeknél most jön a lényeg, ahol visszavonta a NAV az engedélyt, oda mennek is vissza bírságolni! 😀 meglesz az a 100 milliárd, meg lesz az...

Valahogy az jött le a mai híradó kormányról szóló híreiből, hogy halovány lila fingjuk nincs, mit kéne most csinálni...

Minden magánvagyont megadóztatni? Ezt hogy lehet kivitelezni? Folyószámlán inkasszó? Most akkor lehet menteni a bankokból a pénzt? Eszméletlen..

Sőt, még rosszabb, mert a magánvagyonba az ingatlan és az autó is beletartozik. Vagy csak a pénzügyi vagyont (bankbetét, befektetési alap, pénztárak, stb.)? Vagy csak a látra szóló és lekötött betétet?

Csak a fordítás miatt lett zavaros?

Elmennek a bús 3,14csába... azt akarják, hogy mindenki a párnahuzatba tartsa a pénzét??? Mert ezek után nem hogy betétben, de számlán se merik hagyni majd...

nekem mindegy, de addig csinaljak amig ki nem fizettem a lakashitelt. a javaslat resze volt ugyanis hogy csak a netto megtakaritasra vetnek ki a 10%ot - tehat mindenre ami a hitelen "felul" van

az a baj, sok kedves olvasod eddig nem jut el, csak a hözöngesig. gondolom raadasul az IMF-ötletert is a Viktor lesz a hibas. vagy mindjart jön Humor Harold, es megjegyzi, hogy "ne adjunk ötleteket a kormanyunknak". *sohaj*

Pontosan azt akarják. Mert akkor nem kell kamatot adni rá, el lehet csendben inflálni :-).

De ezek után akkor ki és miért tartaná bankban a pénzét? Tényleg, mennyiből jön ki egy normálisan beépített, biztonságos széf? Én eddig is elsősorban vagyonvédelmi megfontolásból tartottam bankban a pénzem, mert a kamatok amúgy is a béka feneke alatt vannak, de ha még pénzbe is kerül ott tartani, akkor erősen meggondolandó, hogy bent hagyjam-e.

Nincs ingyen ebéd! Minden szolgáltatásért, így az őrzésért is fizetni kell!

Szerintem egy ilyen döntés a bankrendszer halála lenne. Örökre elveszítenék az emberek a bizalmukat a betétekben. Mert mi arra a garancia, hogy tényleg egyszeri sarc lenne, és nem precedensként szolgálna a jövőbeni kormányok számára, hogy hajrá, ilyet is lehet tenni, ha megszorul az állam?

"Az IMF közgazdászai azt feltételezik, hogy egy ilyen hozzájárulást egyesek akár "tisztességesnek" is tartanának."

Hát ezen jobbat nevettem, mint a kedvenc sitcomom ez évi bármelyik részén :D:D

portfolio.hu/gazdasag/adozas/uj_otlettel_allt_elo_az_imf_fizessen_minden_europai.3.191258.html?utm_source=index_main&utm_medium=portfolio_box&utm_campaign=portfoliobox

"Azért is érdekes, hogy a német sajtóban most okozott ekkora visszhangot az IMF anyaga, mert a valutaalap részéről már másfél héttel ezelőtt cáfolták, hogy hivatalosan javasolják az egyszeri vagyonadó bevezetését. Bill Murray, az IMF szóvivője október 24-én hangsúlyozta, hogy nem javasolják vagyonadó kivetését a megtakarításokra, az egy elemző anyag volt. "

Vagyis tesztelik a kozvelemenyt:) Ez olyan magyaros modszernek tunik:)

Szóval akkor most azt találták ki, hogy lecsippentenek 10%-ot az európai vagyonból, majd - végső soron - odaadják az ámerikaiaknak, mert azok olyan jól gazdálkodnak?

Már megint azok járnának jól, akik nem gondoltak a holnapra és ész nélkül költekeztek, meg hitelt vettek fel a lyukas gatyájukra is. Amúgy Mo.-on olyan kevés a megtakaritás, hogy hamarabb fognak a fizetésekhez, nyugdíjakhoz hozzányúlni, mint a bankbetétekhez.

ilyenkor mindent adóztatnak vagy csak a lakossági számlákat?

mi van a céges, befektetési, nyugdíj, tőzsdei, deviza, lakástakarék, hitel (? 🙂 )...számlákkal?

és ilyenkor mi a megoldás?
kivenni a bankból a pénzt vagy külföldi számlára vinni?

"Azért is érdekes, hogy a német sajtóban most okozott ekkora visszhangot az IMF anyaga, mert a valutaalap részéről már másfél héttel ezelőtt cáfolták, hogy hivatalosan javasolják az egyszeri vagyonadó bevezetését. Bill Murray, az IMF szóvivője október 24-én hangsúlyozta, hogy nem javasolják vagyonadó kivetését a megtakarításokra, az egy elemző anyag volt. A számos kritikára reagálva az IMF illetékese akkor igyekezett lecsillapítani a kedélyeket: ez az elemzőgárda álláspontja, nem pedig a Nemzetközi Valutaalap politikai ajánlása."
portfolio.hu/gazdasag/adozas/uj_otlettel_allt_elo_az_imf_fizessen_minden_europai_2.191258.html

Na, és még a Fideszt szidtuk az unortodoxia miatt. Várhatóan mikor vegyem ki a bankból a pénzem? Mert köszönöm de nem kívánok egy Ft-tal sem hozzájárulni a megtakarításaimból az EU-s államadósságokhoz.

A vg.hu 10%-os cikkével kapcsolatban kérdezem, hogy ilyenkor a nyílt végű alapokban (vagy bármilyen befektetési jegyben) lévő pénzek is veszélyben lehetnek, vagy ez inkább kifejezetten csak a bankbetétekre vonatkozik?
Előre is kösz.

1 - A betétekkel kapcsolatban: vajon bevezetnének ilyet Magyarországon a választások előtt?
2 - Minden magánvagyont megadóztatni? Ez azt jelenti, hogy a minden család még a lakása értékének 10%-át is fizesse be? És mégis honnan, azt nem lehet levonni egy számláról... és hányan nem tudnák ez befizetni, mert épp hogy megélnek valahogy egyik fizetéstől a másikig.
3 - Ez egy IMF javaslat. Nem arról van szó, hogy Mo. betörleszti a teljes IMF hitelt? Akkor hogyan szólhat bele ilyenbe az IMF itthon, és mennyi a realitása, hogy tényleg bevezetik?

1 - szerintem kizart
2 - szerintem ugy lenne igazsagos. Miert fizesen kevesebbet az, akinek van egy kb 10 millios lakasa mint az, akinek van 10 millioja + alberletben lakik. Mindkettonek ugyanakkora a vagyona.
3 - Egy elemzes. Amit vagy megfogadnak az orszagok vagy nem. Ez teljesen fuggetlen attol, hogy tartozunk-e az IMFnek vagy sem.

Az ingatlan (különösen Magyarországon) szent tehén. A bankban vezetett megtakarításokat technikailag is sokkal könnyebb megcsapolni. Az állam pedig onnan vesz el, ahol van és ahonnan el tud venni. Ez az adóztatás legmélyebb filozófiája.

Ez általában így szokott müködni, kicsiben itthon,nagyban a világban. Mivel a politika mindenhol politika. Bedobnak egy elég kellemetlen dolgot és utána annak a felét végre is hajtják. Azt én sem értem, hogy sehol nem szól a hír már arról, hogy ezt cáfolták is...Ezen is el lehetne gondolkodni..Minden portál úgy ráharapott mint béka a takonyra. Valaki elgondolkozott már azon, hogy ez mit okozna?Emlékeztek cipruson mekkora volt a felháborodás?Szorzozd meg ezt európai szinttel és azt még hatványozd a németek miatt akik ultramegtakarítók és így is elegük van már, hogy az egész világot nekik kell megmenteni. Szerintem az EU-ból is kilépnének ha kell...Arról nem beszélve, hogy a bankrendszer milyen veszteséget könyvelhetne el az évtizedekig fennmaradó hangulatnak köszönhetően.

Valahol olvastam egy tárgyalástechnikai alapvetést, hogy alkudozáskor mindig dobj be több irreális tételt is. A másik fél elsőre persze felháborodik, de valamelyik tétel az alku zárásakor is meg fog maradni. Vagy valami hasonló.
Nem vagyok politikus, de - ha erre a kaptafára lehet tömegeket is manipulálni - így egy későbbi 3% vagy 5% kisebb ellenállással lesz átnyomható. Majd meglátjuk.

Az igazi gond az, hogy az IMF-nél sem látják a számoktól a valóságot (amit a számoknak tükrözniük kellene. ).

Én már 2006-ban is azt mondtam: nem a tőkejövedelmet kellene adóztatni, hanem a fogyasztási hiteleket. Akinek annyira kell az uj butor/autó/plazmatv/vicikvacak, hogy hitelt is vesz fel érte, az nyugodtan fizessen csak 10%-al többet. Hiszen már akkor is annyira kevés volt az ország saját tőkéje és annyira alacsony a megtakarítási hajlandóság... ezt még tovább rombolni elmebeteg ötlet volt. Na, ezt sikerült az IMF szagértőinek a négyzetre emelni.

Ciprusra kár hivatkozni: ott nagyobbrészt adózatlan, adózás elől kimenekített, nem/kevésbé tisztességes úton szerzett pénzek voltak inkább érintettek.Persze kivétel mindig van, meg lehet jogászkodni is DE erkölcsileg/"józanészileg" szerintem nem ugyanaz a kategória mintha a Te adózott pénzből eltett megtakarításodat tizedelik meg.

Ha megszorul az állam, úgyis beszedik valahogy azt az összeget. Szerintem egy ilyen "totális" helyzetben értelmetlen azt hinni, hogy te majd "kimented" a bankból a pénzedet, mert majd csak utánamennek valahogy. Ha máshogy nem, sorkötelezettséggel, közmunkával, stb. Ez a nemzeti (európai) gazdaság, együtt sírunk, együtt nevetünk, közterheink vannak és közös adósságunk is. Ha nem tetszik, nem a pénzt kell a bankból kivenni, hanem elégetni a személyit, útlevelet és menni az őserdőbe élni. Ma is teszik jó páran, bár valószínűleg rövidebben és kényelmetlenebbül, mint mi errefelé.

Amellett nem tartom valószínűnek, hogy erőszak nélkül meg lehet ezt lépni Európában.

Erre a betétmegcsapolás ötletre sokaknak összerándult a gyomra, nem az összeg elvesztése lenne olyan eszetlen érvágás, hanem a mögötte rejlő tartalom borzasztó.
A hazai hiánycél állítólag tartható, tehát elvileg nincs szüksége a kormánynak hirtelen pénzre. Persze előfordulhat bármi, mondjuk ha ebből akarnák finanszírozni a devizahiteles kérdést.

Hu ebbol mit fog vajon egy populista politikus kihozni, ha azt a semmibol is kepesek voltak kitalalni a kozelmultban, hogy A ZIMF EEEEVESZI ANYUGDIJT!

"
hamarabb fognak a fizetésekhez, nyugdíjakhoz hozzányúlni, mint a bankbetétekhez
"

Haha. A fizetésekhez nem nagyon tudnak nyúlni, ugyanis már nincsen hova. A fekete jövedelmet nem tudod megadóztatni, egyébként meg kb mindenki minimálbérre van bejelentve 😛 Közmunkás meg ügye nem aktív dolgozó.

Nyugdíjakhoz nem nyúlhatnak, mert akkor nem tetszeleghetnének a szociális megmentő szerepben. Meg ügye a nyugdíj se valami sok, amit mellesleg éppen állambácsi utal az államkasszából, és abból nem lenne több pénze ha egyik zsebéből a másikba teszi.

Bankbetét: onnan tudnak elvenni ahol van. És ami nem a haveré. A luxusadót valahogy még sosem sikerült bevezetni, pedig azért van 10-30 ezer olyan ember, aki ha az uszodájának négyzetméterenkénti 1000ft-ját befizetné, már beljebb lennénk...

A nyugdíjat NEM a másik zsebébe teszi (és amúgy elég sok is), szóval de, attól több pénze lenne.

"
Szorzozd meg ezt európai szinttel és azt még hatványozd a németek miatt akik ultramegtakarítók és így is elegük van már, hogy az egész világot nekik kell megmenteni. Szerintem az EU-ból is kilépnének ha kell
"

Óóóó persze. Mert a németeknek az EU tagállamai nem felvevő piaca ám... Illetve az EU tagországok egy része (köztük Mo) nettó befizető, vagyis jobban járnak ha bent vagyunk, mintha nem.

"
A hazai hiánycél állítólag tartható
"

Persze hogy tartható, addig bújtatják át újabb és újabb köntösökbe az államcsődöt amíg csak lehet.... Már réges régen nem tartható, csak mindig addig trükköznek a számokkal, úgy könyvelik át újra és újra más formátumba, hogy ne legyen annyira egyértelmű (lsd.: önkormányzatok adósságátvállalása, és bankokkal való lenyeletése). Csakhogy egy idő után nem lesz kivel lenyeletni az adósságot...

"
Amellett nem tartom valószínűnek, hogy erőszak nélkül meg lehet ezt lépni Európában
"

Mikor is volt utoljára komolyabb fegyveres összecsapás bármilyen ilyen dolog miatt Európában? Na látod. Az utolsó háborúk vagy fajiak voltak, vagy etnikaiak, vagy a nagyhatalmak pozíció harca egymással, de nem a kisember és az IMF között.

Lehet, hogy Hansi vagy Francois nem menne ki az utcára, de azért megnézném (illetve mégse) mi lenne, ha a bevándorlók a zárlat miatt nem tudnák felvenni a bankkártyáról a szociális segélyt.

"Mikor is volt utoljára komolyabb fegyveres összecsapás bármilyen ilyen dolog miatt Európában?"
Ha Jugoszlávia Európának számít, akkor nem is olyan régen. Ha csak Nyugaton, akkor '68. De utána is volt pár érdekes helyzet, amikor terroristák lelőttek vagy elraboltak bankárokat vagy politikusokat.

"de nem a kisember és az IMF között"
Ha egy nagy szervezet áll szemben egy, a lakosság által támogatott/tűrt szervezettel, akkor azt nem háborúnak, hanem terrorizmusnak vagy felszabadító harcnak hívjuk. Attól függ, hogy melyik oldalon állunk 🙂

Már elnézést kérek, de az Uniós országok államadósságát valami kitermelte. Ha nem oldjuk meg magát a problémát akkor hiába veszik el a megtakarítások 10 százalékát, az államadósság újra fog termelődni, és néhány évtized (vagy év) múlva lehet megint elvenni a következő 10 százalékot. Csak akkor már nem lesz kitől, mert a mostani esetből tanulva már senki sem fog rizikózni.

Létezik takarékosság is a világon, talán az egyensúly helyreállításával tessék megoldani az államadósság kérdését. Különben újra fog termelődni.

Erre utaltam én is, és itt elő is hoznám a vesszőparipám: miért nem a nyugdíjakat csökkentik 10%-al? És ennek nem csak egyszeri hatása lenne, hanem folyamatosan könnyítené a költségvetésre nehezedő nyomást.

"miért nem a nyugdíjakat csökkentik 10%-al"
Jééé, egy kamikaze politikus 🙂

Egyébként az utóbbi években az adósságot nem a nyugdíjfizetés dobta meg, hanem a bank- és vállalatmentés, és a válság miatt kieső adóbevételek, stb.

Durva, hogy ilyen egyáltalán felmerülhet ötletként. A megtakarítók kifosztása egyébként is zajlik a nullához közeli kamatokkal, erre most ez. Én is azt gondolom, hogy tesztelik a közvéleményt. Amúgy meg igen, a probléma örökké újra fog termelődni. Tudom, mindig elmagyarázzák, de továbbra sem értem, miért nem lehetséges a nullszaldós költségvetés. Ha nekem éveken át az lenne, már a híd alatt lennék...

Cikkgyűjtemény
Új vagy az oldalon? A gombra kattintva találod az eddigi fontosabb cikkek gyűjteményét téma szerint.
Megnézem!
Keresés
Kövess minket
facebook
youtube
Hirdetés
Támogatás
Ha szeretnéd, van lehetőséged anyagilag is támogatni a munkánkat.

Átutalással a Raiffeisen Bank 12020407-01558219-00100002 számlaszámra a Kiszámoló Egyesület részére. A közlemény "Támogatás" (fontos!)
Bankkártyás támogatási lehetőség hamarosan. Köszönjük, ha érdemesnek tartasz bennünket a támogatásra.
Archívum

Archívum

crossmenu
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram