Napi ábra: rezsicsökkentett gáz ára

A G7-en jelent meg egy grafikon a gáz árának változásáról, benne bejelölve a rezicsökkentett gáz lakossági árát is. Két kérdés merül fel: mennyivel lett volna olcsóbb a gáz, ha nem akarnak megmenteni minket az éveken át tartó áreséstől, illetve vajon mennyi ideig lehet még fenntartani a mostani árat, amikor mind a gáz, mind az áram nagykereskedelmi áron is jó ötször annyiba kerül, mint amennyit a magyar lakosság fizet érte.

A gáz nagykereskedelmi(!) nettó (!) ára ma 4,2-szerese annak, amit a magyar lakosság kiskereskedelmi áron, bruttóban fizet érte. Három hete rövid időre közel a tízszerese volt a gáz nagykereskedelmi nettó ára a magyar fogyasztói árnak. Ugyanez igaz áramra is, egy kWh áram nagykereskedelmi ára 0,3 euró körül változik, ami ma 110 forintnak felel meg. A lakosság nettó 11,4 forintot fizet ma érte (plusz elosztási díj és áfa).

Kíváncsian várjuk, meddig lehet ezt még finanszírozni, a 480 forintos benzinhez hasonlóan. 🙂


Share

168 hozzászólás

  • Attila
    Bármeddig lehet finanszírozni, legfeljebb az adókból kipótolják a maradékot. Az más kérdés hogy ehhez vagy emelni kell, vagy máshonnan elvenni.
  • SAP fejlesztő
    Szerintem már sokáig nem tudják/akar(hat)ják fenntartani a “rezsicsökkentést”. Választások utáni hónapban mikorra kifut az üzemanyagár stop(május 15) ezt is rendezni kell majd. Egyre nagyobb az MVM Zrt. vesztesége, folyamatos tőkeemelésre szorul. Ez nem mehet így tovább, miközben a németek, belgák, hollandok pont kb. ezt a 4x-es árat – vagyis a világpiaci árat fizetik már. Itthon lehetnek ebből feszültségek, akiknek nem volt pénze évek óta napelemre/ hőszivattyúra pont fatüzelésről gázos cirkóra, kondezációs kazánra ruházott be központi fűtésnél -ezt is támogatta az állam- ez a fő fűtő egység rengeteg lakásban alternatíva nélkül.

    168.hu/itthon/oriasi-veszteseget-halmoz-fel-az-mvm-a-rezsicsokkentes-miatt-224766

  • Csirkefog
    Engem ebben csak az bosszant, hogy pl Mészáros Lőrinc is ebből a gázárból fizeti a medence fűtését, pedig ki tudná fizetni a tízszeresét is, ráadásul észre sem venné.
  • PhOne
    Ebből az látszik,hogy a vonal alatti szakaszon valaki (k) nagyon sokat kerestek ))
  • GabenHUN
    Tehát, ha jól látom, akkor az eddigi átlag jóval a “rezsicsökkentett” szint alatt van.
  • Unemployed
    Van egy fontos tény, amit nem szabad elfelejteni: Magyarországon történik földgáz “bányászat” is, amely költsége nem függ a földgáz világpiaci árától. Ez az áramra is igaz olyan értelemben, hogy az itthon termelt áram önköltsége nem függ az áram világpiaci árától.
    Az áram esetében egyébként nem is rossz a helyzet,mert a megújulók és Paks együttesen előállítja a lakossági szükségletet, így a lakosság számára olcsón lehet adni az áramot kvázi végtelen ideig. Persze így a vállalati szektor nyeli be a teljes világpiaci áremelkedést, amelyet látunk az inflációban, illetve okoz némi versenyhátrányt olyan országokhoz képest,ahol az árat súlyozzák és mindenki fizeti.
    De én nem ítélem el,hogy az olcsón terhelt áramot a lakosság kapja.

    Gáznál a helyzet sokkal rosszabb,mert csak a lakossági fogyasztás felét termeli ki az ország, de itt sincs szó arról, hogy a teljes kalkulált veszteség felmerülne

  • Manager
    Beszerzési nagykerárat összevetni a lakossági árral nem kicsit manipulatív. Mindazonáltal mi az alternatíva? 30 ezres gázszámla helyett 150 ezres egy kínálati sokk miatt? Így legalább ki van balanszírozva az ár és nem kell tízezreknek aközött választani, hogy fűtenek vagy esznek.

    Manipulatív?! Épp az a lényege, hogy a lakossági árnak áfával együtt minimum a duplájának kellene lennie, mint a nagykerárnak, mert egyébként valaki ráfizet.

    De eladni valamit rezsicsökkentésnek, miközben egyre olcsóbb lett volna “csökkentés” nélkül, na ahhoz kell az arc.

    Persze, hogy kell egy időszakos kisimítás, hiszen egy héten belül is hatalmas ármozgások vannak. De ezt mondjuk az elmúlt hat hónap átlagára alapján kell csinálni.

    A tényleg rászorulók meg kaphatnak segélyt.

    Vagy például a szegényebbek kevesebbet adóznának, hogy maradjon több pénz a rezsire. Hoppá, feltaláltuk a többkulcsos adózást, amit pont ezért találtak már fel előttünk…

  • Kiss Péter
    Számomra inkább az megdöbbentő a grafikonban, hogy amióta van “rezsicsökkentés” az időszak 90%-ban valójában többet fizettünk a gázért, mint a piaci ár! Jól látom?
  • TG
    Azt lehet tudni, hogy a magyar állam mennyit fizet az oroszoknak a gázért? Világpiaci árat vagy a két bölcs vezető esetleg megálapodott valamilyen kedvezményesebb árban?
  • Hasselhoff
    Lehet nem a rezsicsökkentést kellett volna erőltetniük az elmúlt 12 évben, hanem a fizetéseket felhúzni az Úniós középszintre, akkor az átlagember nem érezné majd meg (annyira) májusban a szuper inflációt, a 700Ft-os üzemanyag árat, és ha esetleg valami még közbejön és vége a rezsicsökkentésnek, akkor majd az elszabaduló energia árakat is, de azt hiszem azzal kivéreztetnék az alsó osztályt.
  • Tomikaaa
    Hamarosan kiderul, hogy meztelen a kiraly!
  • orbánegyszélhámos
    azért az szép hogy évekig többet fizettünk rezsicsökkentve, mint amibe került 😀
    mekkora palimadarak vagyunk édesjóistenem…
  • Kiszamolo
    TG, hétpecsétes titok, de szinte biztos, hogy a holland tőzsdei árhoz van kötve a mi árunk is. Valószínűleg nem vagy csak alig olcsóbban kapjuk a gázt, mint mások.
  • Janivagyok
    Ki gondolta volna…
  • Kétkedő
    27 éve diplomáztam pedagógusként ha nem képezem magam tovább most keresnék brutto 301.000-t állitólag. Az átlag 13.000-es gázszámla négyszerese érdekes lenne egy ilyen fizuból… vagy apósom 80.000es nyugdíjából.. negyvenesen agyvérzést kapva s leszázalékolva.. ettől persze lehet, csak kérdés ki tudná ezt így vállalni…
  • Névtelen
    Igen, jol latod.
  • Szabolcs
    Kiss Péter
    2022-03-31 at 12:42

    Nekem az a “megdöbbentő”, hogy ez meglep bárkit is. :). Vagy inkább 🙁
    És igen, volt, aki nagyon sokat keresett, a MET sem véletlenül alakult meg anno.

  • nincsnevem
    Mi lesz a sok hőszigeteletlen, indokolatlanul nagy (és emiatt eladhatatlan) családi házban élőkkel, ha elszabadul a gázár? Nem mindenkinek van lehetősége arra, hogy átálljon klímára vagy pl. vagy napelemre. Esetleg hőszigetelésre.
    Akik hasonló cipőben járnak az olvasók közül, azoknak mi a B tervük a fűtést illetően?
  • Fercsu
    Olcsón fűtünk, de cserébe magánrendelőbe járunk, éhbérért dolgoztatjuk a tanárokat, a gyereket magán bölcsibe visszük, mert az állami hely elfogyott, és magán óvodába, ha nem szeretnénk egy 30-40 fős megőrzőben tudni. A kormányunk az anyját és a lelkét már eladta az “olcsó” orosz gázért. De valamit valamiért, valakinek biztos megéri.
  • Unemployed

    az a gond, hogy a lakosság becslésem szerint 15%-a már emellett a lakossági ár mellett is illegális anyagokkal tüzel. Ha ez felmenne mondjuk a duplájára, még többen átállnának PET palack/PVC alapú fűtésre és lassan tényleg megfulladnának minden télen a “kertvárosokban” lakók.
    Ugyanez ment, amikor tűzifát osztogattak a szegényeknek, akik azt eladták és utána ugyanúgy tüzeltek tovább szeméttel.

    Az áram és a gáz esetében is valamilyen olcsóbb alapár kellene mondjuk évi 500 M2-ig, illetve 1500 kWh-ig, onnan pedig sávosan lehetne felfelé.

    Én egyébként azt tippelem, hogy valamilyen szektorális különadóból fogják fedezni a veszteséget. A MOL a jelenlegi olajár mellett annyira nyereséges, hogy rendkívüli osztalékot fizet még a benzinár-bukó mellett is. Nem lepne meg, ha különadóval nagyrészt ők fizetnék a rezsicsökkentésen az állam által benyelt veszteséget.

  • Kukorica
    Amig az atlag alatt volt az ar az MVM lefolozte az “allam” elrakta a profitot. Most pedig a hianyt elveszik a koltsegvetesbol.
  • Meister
    Én ezt pont pár napja számoltam ki.
    A Világgazdaság szerint 7-800 milliárdba kerül a rezsicsökkentés IDÉN, a már brutálisan megemelkedett árakkal számolva. Eddig ennél kevesebbe került.
    Az SZJA 24-27%-a megy rezsitámogatásra. A teljes költségvetési bevétel 4,1-4,6%-a.
    vg.hu/vilaggazdasag-magyar-gazdasag/2022/03/meg-dragabb-lesz-a-rezsicsokkentes

    Kérdés, mi lenne jobb. Csökkenteni az SZJA-t, és nem támogatni tovább a rezsit? Ez ugye az alacsonyabb keresetűeknek lenne rosszabb. Vagy elkezdeni bevezetni sávos jóváírást? Ez megint a falu végén lukas vályogházban élőknek lenne rossz. Bevezetni, hogy szociális alapon segélyezve menjen a támogatás azoknak, akik kérvényezik? Tudjuk, hogy ez nem működik, sokan falvakban nem kérnek, hogy ne érje szó a ház elejét.

  • Kiszamolo
    nincsnevem, a nagy, szigeteletlen hodályok születésének egyetlen oka pont a támogatott gázár volt. S a fennmaradásuk oka ugyanez.

    Mit kellene csinálni? Egyszer szembesíteni a tulajdonosokat a rideg valósággal vagy tovább folytatni ezt a támogatós őrületet?

  • attila
    Ideje lenne beletörődni hogy amennyiben az igazság fájdalmas akkor az ember inkább a hazugságot akarja hallani. Ez a rezsicsökkentés egy nagy hazugság, attól még a legtöbben tapsolnak neki. Jól ráérzett a vezér hogy az önzés az egy meghatározó emberi jellem. Apellál is az önzésre rendesen. Ameddig van jó néhány millió honfitársunk akit hülyének lehet nézni addig marad minden a régiben. Nem fenntartható a rezsicsökkentés ? Választások után ráfogják a háborúra hogy amiatt változtatni kell rajta és persze a háború oka meg Ukrajna nacionalista politikája, meg dombaszi népirtás, meg az ukrán vegyi fegyver gyár ahol olyan vegyi fegyvert gyártottak az ukránok ami csak és kizárólag az orosz állampolgárokat ölte volna meg . Amíg ezeket bekajálják milliók addig nem lesz változás. Nem is tudom ki mondta hogy az volt a legnagyobb csapás a demokráciákra hogy iskolázottságtól független a választójog.
  • biztositasi ugynok
    Lehetne egy számot látni, hogy valós piaci árak alapján kb mennyi lenne egy kis társasházi / normál családi ház havi rezsiköltsége?
  • Gábor
    Az a baj, hogy politikai szlogenekkel el tudják hitetni és el hiszik az emberek, hogy van olyan, hogy rezsicsökkentés. A különbözettet ki kell fizetni, mindig, amit csak a beszedett adókból lehet kipótolni. Vagyis, így is úgyis megfizetjük.
    A rézsicsökkentés az lenne, ha mindenki energetikailag korszerű, netán önnfentartó otthonokban élne, ahol a pld nem is kellen gázt használnia, vagy a jelenlegi rezsije 80%-al is csökkenne.
    A technológia meg van hozzá, csak politikai szándék nincs, mert az a jó ha “államtól, azon keresztül, veszik az emberek az energiahordozókat.
    Javaslom pld Ürge-Vorsatz Diana előadásait.
  • Sanya
    Azt azért tegyük hozzá, hogy elég mocsok dolog rezsicsökkentésnek hazudni a rezsiemelést, amikor a világpiaci ár a vonal alatt van bőven. Most meg, hogy a vonal fölött van a választások után simán eltörlik, mert lyukas a költségvetés. De amíg a vonal alatt volt addig valakik nagyon jól jártak. Azt is tudjuk, természetesen, hogy kik. És azt is tudjuk, hogy a magyar “kormány” és holdudvara szereti az ingyen lóvét. Különösen akkor ha nem az övék, de elvehetik.
  • Szaky
    Kiszamolo
    2022-03-31 at 12:51

    “nem vagy csak alig olcsóbban kapjuk a gázt, mint mások”

    Miért adnák olcsóbban mint másoknak, csak nem kérnek egyszer majd valamit cserébe?

    youtu.be/02bGj8K4fqM

  • Grand
    Mindenki nyugodjon le a…
    Bárki lesz kormányon, a személyautóknak (+ kivételek) május 16-án nem emelik meg az üzemanyagot 480-ról 700-ra (vagy ami éppen akkor).
    Tippem szerint lépcsőzetesen, év végéig kerül majd helyére a dolog. Addig meg bármi lehet pl. a háborúval, az árfolyammal, az olajárral.
    Az mondjuk érdekes, hogy hétpecsétes titok, de a G7 kiszámolta.
    Ettől függetlenül nem tudom elképzelni, hogy a kis Magyarország, ami Moszkvából nézve nem is látszik a térképen, olyan szerződést tud kötni, amivel minden körülmények között olyan jól jár, ahogy azt kommunikálják.
  • Névtelen
    Manipulatív abban az értelemben, hogy a laikus ebből csak aztán látja, hogy a számlázott ár magasabb, mint a beszerzesi, tehát le vannak húzva, ezt némelyik komment is alátámasztja.

    Persze opció a segély, meg a többkulcsos adó, de egy hirtelen beköszönő 4-5-szörös emelkedéstől egyik sem véd meg, ezt még átlag felett keresők sem tennék zsebre. A többkulcsos adó mindig is magával vonzotta az adóelkerülési hajlam növekedését, ami így is a magyar ember vérében van, nem beszélve a segélyek munkavállallási hajlam csökkentő hatásáról.

    Sokan említik, hogy rá kell szabadítani az áremelkedést a lakosságra, hogy az emberek felébredjenek… Nos én azt látom, hogy minden utcában van min. egy-két ház amit épp szigetelnek, felújítanak, vagyis aki teheti már megtette a szükséges lépéseket, nem véletlenül vannak az anyagárak és munkadíjak az egekben.

  • Misi

    Hagyjuk már ezt a demagóg “húzzuk fel a béreket uniós középszintre” megnyilvánulást.
    Pontosan tudjuk, hogy bizonyos gyárak azért és addig vannak itt, amíg nálunk ez a bérszint van, és ha nálunk az uniós középszinten lenne a bér ide sem jöttek volna vagy már rég összecsomagoltak volna, még akkor is ha ez komplikált. Ezzel pedig úgy szembenézni, hogy pl. az autóipar szemmel látható százalékban adja a magyar GDP-t nem egyszerű.
    A fizikai robotmunkát bármikor tovább lehet vinni. Azonban a releváns, magas képzettséget igénylő tevékenységeket már sokkal nehezebb. Nem véletlen, hogy ezeknél sokkal kisebb az olló a nyugati és itthoni bérek között még akkor is, ha ugyanazon vállalat ezért a különbségért idehoza valami fejlesztést.
    Szóval aki itt uniós béreket akar hirtelen, az tulajdonképpen becsődölt vállalkozások ezreit és sok tízezer munkanélkülit akar látni.
  • Rosen
    Egyszerűen nem tudok jobb hírt elképzelni annál, hogy az egekben van az energia ára. Végre az alternatív energiatermelés beruházása nem 10 hanem 4 év alatt fog megtérülni, az energiatakarékossági beruházások felgyorsulnak és lejjebb tekerjük a fűtést/kicseréljük a halogén izzót LED-esre. Nem lesz folyamatos dugó Budapesten és lehet az utcán levegőt venni.
    Már csak egy dolgot hiányolok, hogy leszokjon az emberiség a vasalásról. A szőrmebundához hasonlóan ciki legyen a ropogós ing és menő legyen a gyűrött:)
  • Kádárist
    Jövő (vagy legkésőbb jövő utáni) télen már az lesz a feljelentgetések új slágere, hogy ki fűt éjszaka titokban szeméttel, hogy ne fagyjon halálra. Mint a sokak által piedesztálra emelt Bajnai idejében.
    * * *
    Nem mellesleg az a sok szemét műemlék- meg településarculat-védő is tehet a kialakult helyzetről: miattuk nem lehet a fele lakásállományt hőszigetelni. Az olyan esetekről nem is beszélve, amikor a telekhatáron van az épület és a szomszéd még egy rahedli pénzért sem enged lecsípni a telkéből egy-két négyzetmétert.
  • Zs
    Adóazonosító alapján ügyfélkapun kellene támogatást igényelni. Akinek gyereke(i) van(nak), stb. azok azonosítóit is meg kellene adni. Kiszámolja az egy főre jutó jövedelmet, beírja a szolgáltatójának azonosítóját, utolsó számla számát és a rendszer a rezsiszámlához hozzácsapná a támogatást.

    Milliós fizetések és nyugdíjak mellett miért kap olcsón rezsihozzáférést?

  • Pampalini
    Integrálni kell a görbe és az egyenes különbségét. Az egyenleg előjele első látásra nem egyértelmű.
    Ja, hogy ugyanúgy eltapsolták a különbözetet, mint matolcsy az mnb “nyereségét”?
    Vasárnap erről is lehet véleményt nyilvánítani. Nem csak kommentben.
  • Csaba
    2 fős háztartás, Budapest határánál:
    Földgáz: 127 Ft/m3
    Szemétszállítás: 280 Ft/ürítés (120liter)
    Víz+csatorna: 660 Ft/m3
    Villany (24h): 39 Ft/kWh
    Villany (vez): 26 Ft/kWh
    Tömegközlekedés (bérlet): 2*(9.500+5.940) Ft/hó
    összesen: 63.969 Ft

    Számoljunk egy laza 3-as szorzóval: 191.907 Ft,
    amit bruttó 288.582 Ft bérből lehetne kifizetni.

    Ha mindenki valódi árat fizetne a rezsiért
    és a (tömeg)közlekedésért, egy hónapon belül
    csődbe menne az ország.

    ….vagy mindenki letenné az autót, a nagy tévé meg a nyaralás helyett inkább hőszigetelőt venne, eladná a 250 négyzetméteres házat, ha nem tudja fenntartani és így tovább.

    2004-ig támogatták a gáz árát 40-50 éven keresztül. (Akkor épültek azok a hatalmas házak hőszigetelés nélkül.)

    Amikor már nem lehetett fenntartani tovább, bevezették a piaci árat.

    Akkor is világvégét jósolt mindenki, a fidesz ezzel akarta megnyerni a választást.

    A világvége elmaradt, lett helyette hőszigetelés, ablakcsere az autócsere helyett.

  • Igazmondó
    Sok kisbaba fog halàlra fagyni a szobában.
  • Csaba_
    Bárki alakít kormányt, ha ezt kiengedik (muszáj lesz), a benzinárral együtt, azt hiszem nagyon ínséges időszak elé nézünk. Remélem az elmúlt bő 7 évben mindenki kihozta magából a legtöbbet, és felhalmozott mindent amit tudott (tőkét, tudást).
  • Pistu
    Gipszkartonnal leválasztasz a házból részeket vagy akár szinteket, amit nem fűtesz vagy kiadsz és abból kompenzálod a rezsinövekedést. Lábmelegítő, dunyha stb. jól jön, túrázók mínuszban is elalszanak a szabadban, nem kell 25 fok a szobába. Klímát vagy infrapanelt telepítesz kiegészítő fűtésnek (áruhitellel azért megoldható legtöbbeknek, nem muszáj az összes szobát egyszerre megcsinálni). Meg kell tanulni spórolni is. Ami elsőre óriási lemondásnak tűnik, az később csak apró kellemetlenség vagy természetes élethelyzet lesz.
  • Grand
    Lengyelország tudtommal a földgáz szükségletének 2/3-át kapja az oroszoktól.
    És a lengyel-orosz, hát, hogy mondjam, nem két jó barát.
    Ennél fogva a lengyelek gondolom túl nagy kedvezményt nem kapnak. 2022. februárban Varsóban 5,57 eurocent, Budapesten 2,79 eurocent volt a földgáz. Ez látszólag kétszeres különbség, de a lengyeleknél a kimutatás szerint nincs rajta ÁFA. Az energiadíj itthon kb. 1,25 eurocent, a lengyeleknél kb. 4,5 eurocent.
    A szlovákoknál az energiadíj 2,5 eurocent, a rendszerhasználati díj a magyarral arányos, ÁFA is van rajta (20%), a földgáz össz. költsége 5,28 eurocent. Tudomásom szerint a szlovákoknál nem volt rezsicsökkentés, ennél fogva az itthoni árat rezsicsökkentés nélkül valahova a szlovák számokhoz tenném. Azaz kb. 2x-es a szorzó, közel sem 4x-es a valós ár, mint ahogy itt a kommentekben felmerült.
    mekh.hu/download/4/e0/11000/HEPI%202022_februar.pdf
  • nincsnevem
    Kiszamolo, a nagy, szigeteletlen hodályokban (nem most épültek, hanem pl. a 80-as években) jellemzően nyugdíjasok laknak. amit majd az örökösök eladnak fillérekért, de akik jelenleg benne élnek, velük mi lesz, ha a nyugdíjukból nem tudják kifizetni az eladhatatlan ingatlanjuk fűtésszámláját? Mert lehet őket “szembesíteni”, de ettől még fagyhalál vár rájuk.

    Igen, de miért laknak nyugdíjasok 300 négyzetméteres házakban? Miért nem adják el és mennek egy panelbe? Ja, nem akarnak, mert úgy megszokták? Ehhez mindenki másnak mi köze van?

    Ma egy építési telek árából is veszel másfél panelt.

    Meg hát vannak gyerekeik, azok is segíthetnek nyugodtan, ha már nem bírták 30 év alatt rávenni a papákat, hogy költözzenek egy kisebb házba. (Aki meg gyerek nélkül épített 300 négyzetmétert, az meg is érdemli. Neki ott az idősek otthona.)

  • Csaba_
    Mint az MNB: amikor nyereséges volt, akkor kiszervezte alapítványokba a profitot, amikor veszteséges, akkor az a költségvetés terhére történik…:)
  • nincsnevem
    A költségvetés nem csak a rezsicsökkentés miatt lyukas, hanem a stadionok, a Mészárosék, a választási adóvisszatérítés, a CSOK, a babaváró, stb miatt lyukas.
  • Treil
    A gazdasági részen túl sokkal nagyobb tragédia hogy a lakosság jelentős része a mostani árat is nehezen tudja finanszírozni. Mi lesz ha négyszereződik az ár? Az ország harmada szeméttel fűt, fagyoskodik, másik harmada meg örül hogy éppen elég megélhetésre a bevétele, az is csak addig amíg nem jön egy váratlan kiadás?
    Ez az ország meghal az állami anyáskodás nélkül ha egyből leszedik róla. Első körben meg kellene határozni egy gázmennyiséget amit rezsicsökkentett áron adnak, akár hónaponként az időjárás függvényében hintáztatva.
  • Meister
    Szaky: azért, mert mi hosszútávú szerződést kötöttünk velük, és napi szinten vesszük a tőzsdén.
  • Santi
    Az egyébként kiderült valaha, hogy mitől lett hirtelen 4x annyi az orosz gáz ára?

    A Gazprom visszafogta a szállítást, mert az orosz csapatösszevonások miatt nem adták ki ősszel az Északi áramlat 2 engedélyét a németek. S kiderült, igazuk volt.

    Éppen ma tartottak a Gazpromnál házkutatást Németországban ebben az ügyben. (vagy tegnap?)

  • User696
    A héten hívtak az MVM-től, hogy “AKTIVÁLNÀK” az 1790 forintos baleseti biztosítás szolgáltatást. Mondom köszönöm nem akarok ELŐFIZETNI erre a szolgáltatásra.
    Gondolom próbálnak mindenhonnan plusz bevételhez jutni, de ritka gusztustalan volt a szöveg hozzá. Gondolom azért sokan “aktiválták” a szolgáltatást
  • hemond
    @Tg: kb a 2-3 hónappal késleltetve a világpiaci árat fizetjük az oroszoknak

    (g7 cikkben eléggé jól le van írva)

  • Fabris
    Én 2019-ben jöttem haza több év után Hollandiából. A gázár amit akkor fizettem már akkor az ötszöröse volt az itthoninak.
    Namost pár napja az egyik reggeli rádióműsorban egy Hollandiában élő magyar celebbel beszélgettek, aki mondta, hogy
    az ukrán háború kezdete óta kb. 20-30%-al drágult a boltokban egy csomó minden, plusz aki új szerződést köt gázszolgáltatásra – pl. költözés miatt – az a korábbi árnak már a négyszeresét fizeti.
    E szerint Hollandiában most 20x annyiban kerül gáz mint az itthoni rezsicsökkentett ár.
    Nem lenne őszinte a mosolyom most élni kint az akkor 3000 eurós fizetésemből: konkrétan elvinné a teljes fizetésemet
    a fűtés, egyéb rezsi meg albérleti dij. (A viz, szemétszállítás se olcsó kint, éves szinten kb. 10x annyit fizettem mint itthon)
    Na persze itthon se lesz őszinte a mosolyom, ha mondjuk egy éven belül a piaci gázárat itthon is a nyakunba vágják…
  • Ordas
    A témával több kérdés felmerül.
    1. Mennyire reális a most elszállt árak? Kb. semennyire. Majd visszatér sokkal kezelhetőbbre. Meg miért én fizessem meg más hülyeségét minden határon túl?
    2. A fűtéshez vetett jog alapjog, mint pl. a egészséges környezethez való jog?
    3. Én konkrétan leszarom, ha esetleg adóból pótolják ki, mert tapasztalat szerint most kevesebb adót fizetünk, és több minden fejlődik. Nekem belefér némi adóátcsoportosítás, de nem tudom, hogy van-e, vagy mekkora.