Nyári időszámítás: többet költesz?

2017-03-12
Oszd meg ismerőseiddel a cikket: 

Egyre többen kérdőjelezik meg a nyári időszámítás hasznát. Kétségtelen tény, hogy kevesebbet költünk világításra a nyári időszámítás miatt, viszont ha minden nap a munkából hazaérve még meleg van (hiszen egy órával korábban van valójában), ezért ha csak néha benyomjuk a légkondit, alig-alig nyerünk valamit a villanyszámlán.

Egy egyesült államokbeli felmérés szerint mindössze 0,03% megtakarítást jelent a nyári időszámítás (ami ott március közepétől november elejéig tart), ami nem egy jelentős haszon az okozott kellemetlenségek függvényében.

Azonban a hosszabb nappalok miatt csökken a közlekedési balesetek és a bűntények száma is, a hosszabb nyitvatartás miatt csak a golfklubok évi 200 millió dollárral több bevételre tesznek szert, sőt a vásárlások száma is jelentősen nő a több világos óra miatt. (Bár a nyári átállás idején pár napig több a közlekedési baleset, sőt az öngyilkosság is a kialvatlanság miatt.)

Az üzemanyag-fogyasztás is megugrik, valószínűleg azért, mert több ember és többször jár el esténként, ha még akkor is világos van. (Így végképp megkérdőjeleződik, hogy tényleg energiát takarítunk-e meg a nyári időszámítással.)

Mióta kiterjesztették a nyári időszámítást novemberig és így a Halloween is beleesik, több édesség fogy, mert a gyerekek tovább tudnak házról házra járni és édességért zsarolni a lakókat.

Egy tavalyi felmérés szerint a vásárlások száma 0,9%-kal ugrik meg a nyári időszámítás miatt és 3,5%-kal esik ez az adat, amikor vége van. (Kontrollnak egy olyan várost választottak, ahol nincs nyári időszámítás.)

Nem csak a hosszabb nappalok, hanem a naposabb idő is befolyásolja a költési kedvet. A naposabb, jó idő beköszöntével nem csak a depressziósok száma csökken, hanem kimutathatóan többet és könnyebben vásárlunk is.

Így a tavasz és a nyári időszámítás beköszönte duplán fenyegeti a pénztárcánkat. Nem csak többet költünk, hanem több órán át is.

Ez ellen igen egyszerű védekezni: ha tudatosan költesz. Ha havi büdzsét csinálsz és ragaszkodsz is ahhoz, akkor nem lelkiállapottól vagy érzelmektől vezérelve fogsz költeni, hanem tudatosan, legyen tél, vagy nyár, verőfény vagy ködös novemberi hajnal.

(Persze az is járható út, ha a hosszabb nappalokat és a szép időt arra használod, hogy többet keress, így nem kell aggódnod a megnövekedett költésed miatt. 🙂 )

 

Hozzászólások:

Komment szekció frissítés alatt!

Kedves Kommentelők!
Éppen egy új kommentmotorra állunk át, azonban a Kiszámoló blog régi kommentjei mind elérhetők, és az elmúlt 1 év Disqus hozzászólásait hamarosan, a következő napokban importáljuk az új rendszerbe. Ha van fontos észrevételed, kérjük, oszd meg velünk! Köszönjük a türelmeteket és megértéseteket.
69 hozzászólás
Legrégebbi
Legújabb Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments

"Mióta kiterjesztették a nyári időszámítást novemberig és így a Halloween is beleesik"
Hol élsz te, Amerikában? Ott valóban november első hétvégéjéig tart a nyári időszámítás. Európában viszont csak október utolsó vasárnapjáig, így a Halloween semmiképp sem esik bele. (Ha okt. 31. vasárnapra esik, akkor 31-én hajnali 3-ig még valóban nyári időszámítás van, de a Halloween a 31-éről 1-jére virradó éjszaka, ami már mindenképp a téli időszámításba esik nálunk.)

Szerintem ezek a "felmérések" nem sokat érnek, jobb esetben megkérdeznek pár embert, rosszabb esetben az íróasztalnál kitalálják. Pár éve nagy karriert futott be itthon egy kutatás, ami azt hozta ki, hogy a magyarok egyenesen imádnak panelban lakni. A többség szó nélkül átvette, de végül kiderült, hogy 17(!) embert kérdeztek meg :-))

Ez az időállítgatás is hasonló, a rengeteg számítógép, klíma, elektronikus eszköz, össze-vissza munkabeosztás miatt ma már aligha mutatható ki bármi szignifikáns.

Ehh, nem maradt ki véletlenül a számításból az az egyszerű tény, hogy nyáron hosszabbak a nappalok?
Az emberek egyszerűen többet "élnek" nyáron, így többet is költenek, míg a munkaidő többnyire fix.
Nyilván van hatása az időszámítás váltásnak is - ha hamarabb véget ér a munka, több a szabadidő.
Mindemellett egyáltalán nem tartom rossz dolognak, hogy nyáron több a kiadás - több értelmes módja van a pénz elköltésének, több idő is van rá. Az egészségmegőrzésre, emberi kapcsolatok építésére, kultúrára megéri költeni.

Alapvetően az óraállítgatás ellen vagyok, azonban sajnos az időzóna "rosszabb végén" vagyunk, ha választhatnék, akkor a nyárit tartanám meg egész évre, ehhez viszont időzónát kéne váltanunk, így ausztria-németország helyett romániával kerülnénk közös időbe.
Én személy szerint nem szívesen mondanék le arról, hogy nyáron 9 után sötétedjen, sokkal inkább elfogadnám, hogy télen reggelente később legyen világos.

Ez azonban erősen elméleti kérdés, az EU változtatása nélkül úgysem lesz csak nálunk változás.

Tipikus "angol tudósok" kutatás. A klímát sötétben nem használjuk? Az igaz hogy később sötétedik, később hűl a levegő, de később világosodik, később kapcsol a klíma. Világításban lehet spórolni, mert többen vannak fent 20 órakor, mint 6 órakor. Egyszerűen a nyári időszakban sok minden olyant lehet csinálni amit télen nem, nincs kedvünk. Ki fog -20 fokban szabadtéri koncertre járni? Senki. Ki fog sétálgatni a Váci utcában? Nem sokan. Stb ... Hogy meg e éri nem tudom, de ez a cikk (az eredeti) nagyon is csak azt veszi figyelembe ami nekik jó. Mellesleg ez szokásos mindenhol, ezért ha csak nincs minimum 2-3 forrás kérdőjellel fogadjuk el a dolgokat. Vagyis így volna ésszerű. Ja, egyébként mi az a nagy kényelmetlenség az átállásnál? Az órát előre-vissza tekerni? Mondjuk azon én is gondolkoztam, hogy nem volna egyszerűbb mindenkit 1 időzónával arrébb tenni? Elvégre télen is előny ami nyáron.

Erről állandóan vita van: a nyàri időszàmítás most akkor megéri-nem èri meg...hoznak mindenfèle statisztikàt, felmèrèst, kimutatàst újabb és újabb aspektusokból....

Pedig tök egyszerű lenne, meg kéne kèrdezni az embereket....mindenki eltörölné...

Nyújtsa fel a kezèt aki nem!...

Na ugye....

Ahojj kommentelők és szöveg nem értők 🙂
Földrajzilag Mo. a nyugati ( UTC+1 ) időzóna keleti szélén van. Azaz pont annyi az idő mint Madridban, ami ugye nonszensz. Valójában az UTC+2 höz azaz a Finn/Balti/Román/Bolgár zónához kellene csatolni a Lengyel/Szlovák/Magyar/volt Jugo/ azaz a volt szoci. országokat. Egyfajta kelet európai időzónához.
Ekkor a keleti zóna nyugati szélére kerülnénk, ami sokkal kedvezőbb lenne.

@Nagy vonalakban, ahogy fentebb is írtam, én nem törölném el, mert akkor egész évben a téli lenne érvényes, így nyáron is korábban lenne sötét esténként 🙁
Sajnos így jár aki a zóna keleti szélén van...

@Nagy Vonalakban

Nemrég olvastam, hogy Oroszország egy megyéjében (tartományában...?) pár éve eltörölték az óraállítgatást, és azóta egyre többen zúgolódnak, hogy újra be kéne vezetni.

Az igazság az, hogy semmi nem oldja meg, hogy nyáron sokat, télen keveset süt a nap. Bár régen ugye *minden* jobb volt.

Akik télre is nyári időszámítást szeretnének, ne felejtsék el, hogy reggel sötétben járnának munkába/iskolába, mert december-január során fél 8 helyett fél 9-kor kelne a nap. Ez szerintem a közlekedés biztonságának és a reggeli munkaórák hatékonyságának is betenne, ezzel forintban mérve is jókora veszteséget okozva.

@attila, tudtommal teljes Oroszországban eltörölték. Volt is belőle IT támogatóként némi kellemetlenség 🙂

utálom a meleget is meg azt is, hogy este 9-kor még világos van, a produktivitásom a mélyponton, az áramszámla meg emelkedik (itthonról dolgozom, szóval gyakorlatilag egész nap megy a klíma, egyébként sokszor este/éjszaka is, mivel a lakás nem hűl le).
szóval az állandó téli (vagyis a "normális") időszámítást támogatnám, pláne a jelenlegi éghajlat/időjárási tendenciákat figyelembe véve, mert ez csak rosszabb lesz...

Ez tipikusan olyan kérdés, hogy ha van, akkor azért nem jó, ha meg nem lenne, akkor azért nem lenne jó.

Ha az alap időzónát (téli) tartanánk meg, akkor nyáron már 20-21 között sötétedne is, ami nem olyan nagy probléma, de délelőtt 8-9-kor már olyan meleg lenne, hogy ihajj.

Ha a nyári időszámítást tartanánk meg, akkor pedig az lenne a gond, hogy télen a reggeli órákban még sötét lenne, ami szerintem azért elég hátrányos lenne sok mindenre nézve.

"Ha a nyári időszámítást tartanánk meg, akkor pedig az lenne a gond, hogy télen a reggeli órákban még sötét lenne, ami szerintem azért elég hátrányos lenne sok mindenre nézve."

Pedig el kéne törölni és a nyárit megtartani. Csak gondolj bele:
télen aki korán kel, az igy is úgy is sötétben megy dolgozni. Másfelől, nem tökmindegy hogy félhomályban vagy sötétben bóbiskolsz a buszon/vonaton reggel ugyis még félig alszol?

Ezzel ellentétben, délután még lenne plusz 1 órád akármit is csinálni mert még világos van. Főleg vidéken lenne hatalmas haszna, mert ott lehetne a kertben ezt-azt csinálni.

De lényeg, az óraállítás jelenleg gyakorlatilag csak és kizárólag azért van hogy szivassák az embereket.

Többet költök vaskos 3%-kal, cserebe hogy tovabb van vilagos. ezek a szabadkömüves gyikemberek aztan ertik a dolgukat, jol behuztak minket a csöbe!

Nézzünk már rá egy időzóna térképre!
Mi pontosan abban az időzónában vagyunk, ahol kell lennünk, Budapest 4 foknyira, vagyis 16 percnyire van az időzóna közepétől. Ha a Finn/Balti/Román/Bolgár zónához csatlakoznánk, ez az eltérés 44 perc lenne. Vagyis most Budapesten valójában 16 perccel korábban delel a Nap, mint ahogyan az óra mutatja. Ha a román zónához csatlakoznánk, 44 perccel korábban mutatna delet az óra, mint ahogyan valójában delelne a Nap.
Ugyan azonos időt írunk, mint a Spanyolok, de azért mert ők vannak "rossz" zónában. Franciaország és Spanyolország egésze fizikailag az angol zónába esik, csak ők üzleti okokból a "kontinentális" időt használnak.
hjb.hu/wp-content/uploads/2013/09/timezone.jpg

Nem más időzónába kell menni, meg bevezetni az állandó nyári időszámítást, hanem 1 órával korábban kezdeni és befejezni a munkát. Máris megvan délután a +1 óra szabadidőd.
:))

@porthosz, mondjuk télen nem nagyon van kerti munka, de kétségtelen, hogy március elején amíg nincs óraátállítás hasznos lenne délutánonként 1-2 óra világosság a munkaidő után a kertben...
így rengeteg tavaszi munkát csak hétvégén tudok elvégezni, mert mire vége a munkaidőnek már sötét van kint 🙁

Van már egy kezdeményezés, hogy Magyarország a GMT+2 időzónához tartozzon, a nyári időszámítás megtartásával.
Részletes elemzés, tanulmánnyal, konkrét számokkal alátámasztva:
gmt2tohungary.wordpress.com/

@porthosz
A mára klasszikussá vált 9-18, 1 óra ebédidős irodai munkarendben télen nem sokat számítana, hogy 1 órával később sötétedik, mivel a téli időszámítás 2/3 részében 5 előtt sötétedik. Ellenben élettanilag nagyon nem lenne előnyös, hogy 5 napig gyakorlatilag nem éri természetes fény az embereket (D vitamin termelés -> betegségek).

Jó, persze mondjuk 6-14 óra közötti gyári nappali műszakban meg előnyös lenne, csakhogy ma már többen dolgoznak előbbiben.

Kína ezt a kérdést "frappánsan" oldotta meg. Egy időszámítás van, és az egész ország egy időzóna... Ott aztán szélsőségesen jelenik meg a reggeli/esti sötétség, attól függően, hogy az ország melyik végén élsz. Plusz mókás lehet a határ mellől átugrani pl. Nepálba, hisz ha jól tudom, ott 3.5 órát kell állítani... 🙂

Magyarország kicsi, mégis mennyi pro és kontra érv jön fel. Nincs egy, univerzálisan és objektíven ideális megoldás.

Emberek! Tényleg az óraátállítás a legnagyobb gondunk? Jó eséllyel az Unió pár éven belül szétzilálódik, maga alá temetve minket. Ha már messzire tekintünk és filozófálgatni akarunk ezen is érdemes lenne közösen eltöprengeni. 🙁

@Jóska Pista: Ott a pont. 🙂 Az óraátállítás körüli összes nyűglődés fölöslegessé válna, ha a munkaadók és a dolgozók is képesek lennének a munkakezdés idejében plusz-mínusz egy óra rugalmasságra. Akit a reggeli sötétség zavar, az egy órával később megy be, aki délután még világosban akar programot csinálni, az korábban, és mindenki boldog.

@Jóska Pista

Ha 9-17 között dolgozol, akkor Te egyedül nem léphetsz ki ebből. Az évtizedek alatt kialakult napirendben marha jó ötlet, hogy nyáron 4-kor kel majd a nap.

Szerintem úgy jó minden, ahogy van. Nyáron jól jön délután-este a plusz egy óra világos a szabadban. Ha jó az idő, akkor sosem a 4 fal között vagyunk, amíg be nem sötétedik.

Ezek a cikkek csak arról szólnak, hogy ezen agyaljunk, nehogy valami más, a cikket valójában megrendelőnek éppen eltussolandó dolgain törjük a fejünket.

"Ezzel ellentétben, délután még lenne plusz 1 órád akármit is csinálni mert még világos van. Főleg vidéken lenne hatalmas haszna, mert ott lehetne a kertben ezt-azt csinálni."

ma reggel ecsetelték a Jazzy-n, hogy valami 600 falu, település van a kihalás szélén, szóval ennek a este a világosban teszek veszek a kertben dolog kb a 90-s években volt utoljára a 2vh-s nemzedéknél..(a saját családomon is látom ezt, mielőtt megdobáltok 🙂 )

@Szocske "...Sajnos így jár aki a zóna keleti szélén van…"

Időzónát kell váltani.

@Kiszamolo Ezzel a klímás dologgal nem értek egyet. Mert ha hazaérsz ötkor, akkor bekapcsolod a klímát, ez oké, de ugyanakkor a munkahelyeken meg egy óràval korábban lekapcsoljàk...

@mysql_field_name
Ezzel a gond, hogy mi vagyunk jó időzónában, a spanyolok meg a rosszban. Elvileg [-7.5,7.5] a GMT/UTC/Zulu, Madrid +3-nál van. [7.5,22.5] a GMT+1/UTC+1/Alpha zóna, Bp +19-nél van, pont jó helyen.
Ha jól tudom a spanyolok fontolgatják a visszamenetelt a GMT-be. A jelenlegi időzónát a Hitler iránti tiszteletből vezette be Franco, ill. mert így egy időzónában voltak a németekkel: index.hu/kulfold/2016/12/13/azt_tudta_hogy_spanyolorszag_hitler_miatt_nincs_a_greenwichi_idozonaban/

Arról van statisztika, hogy az óraállítás előtti munkahéten (H-P) és az óraállítás utáni munkahéten mennyi áram/üzemanyag fogy, hogy olvadnak a folyószámlák?

@Családfő Nepálba biztos nem, ott annyira jól csinálják, hogy UTC + 5h45' a helyi idő. Tényleg.

Vannak cégek, akik nem jan 1-én, hanem nyáron adnak fizetésemelést. Akinek akkor emelnek, azok közül sokan bizonyára többet is fognak költeni.
Így akár olyan is lehet ez az összefüggés, mint az esernyővásárlások és a taxirendelések közötti. (lásd. eső)

Egyetértek azokkal, akik szerint a jó időzóna az, amiben az aktív óráink túlnyomó többségét világosban töltjük nyáron. Jelenleg itthon nyáron jóval korábban világosodik, mint amikor az átlagember kel, nem használjuk ki eléggé a nap természetes energiaforrásait.

Otthon tudsz laza ruhát venni klíma bekapcsolása helyett, munkahelyen ez általában nehezebben kivitelezhető.

Akkor én vagyok az egyetlen, akit nem zavar az óraátállítás? Semmiben sem.

Viszont ha választani kell, akkor a nyárit hagynám a fenébe. Semmit nem tesz az életemhez, hogy fél tízkor vagy fél kilenckor sötétedik a nyár derekán. Viszont az nem mindegy, hogy reggel meddig van sötét télen ...

Szarakodnak evvel az óra tekergetéssel. Át kell állítani a bolygót meg a csillagot, hogy mindig négytől kilencig legyen világos. Biztos van rá valamilyen androidos alkalmazás.

"Eddig este hatkor értél haza, már lehűlt a levegő annyira a nyár nagyobb részében, hogy nem kapcsoltad be a klímát.
A nyári idő miatt ötkor érsz haza, amikor még jóval melegebb van, ezért bekapcsolod a klímát."

Én is ezt hittem.
Ezzel szemben a tény az, hogy az átlag nyári hónapokban du. 6-kor melegebb a levegő, mint 5-kor. :-O

Oda-vissza állítgatás helyett mi lenne, ha egyszer beállítanák fél órával a kettő közé, ezt mindenki egyformán szidhatná. Semmilyen időzónához nem igazodna, viszont lenne egy újabb hungarikumunk:)

@L70:
Nálam a dolgozók választhatnak a 7-8-9 órai kezdés között. Gyakorlatilag mindenki beállt reggel 8-ra.

(A kezdetekben a partnereink is korán kezdtek, innen maradt a reggel 7 órai kezdés.)

Decembertől márciusig Bodøben dolgoztam. Mivel éppen a sarkkörön túl fekszik karácsony környékén a nap nem jött fel. Fél tizenkettő és egy óra között olyan szürkületi világosság volt, egyébként sötét. Mi pedig kint dolgoztunk 7-15, fejlámpával vagy reflektorokkal. Amikor Thaiföldön hesszeltünk, az volt a természetes, hogy este hatkor lemegy a nap. Szóval nem igazán értem a "sötétben nem jó munkába menni", meg az "egy órával több világos munka után" sírámokat. A mai világban már szinte mindenhol tudod függetleníteni magad a nap által diktált ritmustól. Világítasz vagy sötétítesz.
Az óraátállítást alapvetően nem kedvelem, kissé mindig felborítja a ritmusomat, így ha ma már nem indokolt anyagilag, én szívesen lemondok róla...

Nyari idoszamitast telre? Meg mit nem!
Azert a pacsirta lelkuletuek belathatnak, hogy az egesz vilag nem korulottuk forog. Az emberek cca 2/3-a korankelo, 1/3-a kesonkelo. En az utobbihoz tartozom, es meg harom muszakban is dolgozom szellemi munkat. Hat, amikor bemegyek reggel hatra, konkretan csak zombulni tudok, 2-kor meg elso dolgom az agy, hogy szunditsak. Ott egye meg a fene a kint vigyorgo napocskat!
A heten ejjeles vagyok. A kollegak 2/3-a nehezen viseli, en meg fultol-fulig ero vigyorral jarok be melozni. Ja, kertem nincs, de nem is hiszem h kimennek paradicsomot kapalni munka utan.

Ja, igen, amikor reggeles vagyok, teljesen le is allok a blogolassal, nem megyek ki dront eregetni, mert ugyis osszetorom. Egyszeruen nem tudok koncentralni, az agyam egesz nap sporolos uzemmodban megy.

Én minden átállásnál egy hétig legalább sz...l alszom.
Ürítsen sünt akik kitalálta! 😀

@Kiszamolo:

és honnan is jutottak 2.5 millio ember banki adataihoz? 🙂 Ugyanmár. Bárki bármit kitalálhat, a sajtó lehozza.

Ha gondolod az átállás környékén kiadok egy tetszőleges tartalmú elemzést, csak írd ide kommentbe mi legyen benne. Nagyon meg fogsz lepődni 🙂

Tulajdonképpen édesmindegy lenne, mikor hány óra van, a fix munkaidőhöz való mániás ragaszkodást kellene megszüntetni. Ébredhessen dolgozhasson és fekhessen mindenki a saját bioritmusa szerint. Egy csomó munkakörnél abszolút nem lenne szükséges, hogy pont 8 órát az ember a munkahelyén töltsön.

Mellesleg nyáron mindenféle óraátállítás nélkül is többet költ az ember. Jobb időben többet mozdulok ki, és kerülök olyan helyre, ahol költés lesz a vége, míg vacak időben hajlamosabb vagyok otthon kuckózni.

Szerintem az ideális megoldás a munkarend átállítása lenne. A télben azt utálom, hogy a nappali világosság teljes idejét gyakorlatilag munkával tölti az ember, és utána hiába van ugyanúgy egy csomó ideje lefekvésig, a sötét miatt mégis úgy érezzük, elment a nap. Inkább kellene egy szünet a nap közepén, mondjuk 12-3-ig, és utána folytatni a munkaidőt, amiből amúgy is elég lenne 7 óra. Egy kis téli szieszta októbertől márciusig.

@Kopter Géza: hagyj már ezzel a pacsirtás meg baglyos marhasággal. Feküdj le korábban, máris könnyebben kelsz reggel. Nem kell megideologizálni hogy miért késel el a munkahelyről.

@Petike
a.te.ervelesi.hibad.hu/szalmabab

Nyugodtan csepelheted a szalmababod, de nem kell megideologizalni, hogy miert kesek el, mert nem kesek el. PONT.

Petike, hajra, kelj delutan kettokor, melozz este tizkor, en perdig megnezem te milyen teljesitmenyt fogsz nyujtani. Ha alapbol otkor kelo pacsirta vagy, nem hiszem, hogy ertekelheto lesz.

Azert az nagyon aranyos, amikor valaki azt mondja, hogy nem hisz a bioritmusban. Oke, dobbants is a labaddal, hatha igazad lesz. (NEM!)

@Petike, pedig van ilyen, persze aki nem éjjeli bagoly, az képtelen megérteni.
Már középiskolás koromban is 21:00-01:00 között tudtam a legjobban tanulni, és azóta is akkor tudok hatékonyan dolgozni.
Mivel a "világ" megköveteli, hogy 8-9 között bemenjek a munkahelyemre, ha 1-ig dolgoztam és 7-kor kelek, akkor 6 óra alvással tökéletesen elműködöm, tudok koncentrálni, és másnap este ha kell újra dolgozni is.
Azonban jó fél éve úgy hozta az élet, hogy 5 körül van ébresztő, szinte minden nap. Nem is bírok koncentrálni. Amikor tudok igyekszem korábban lefeküdni. Volt rá példa többször, hogy 8-9 között mentem aludni. Tehát rendszeresen 9 órát alszom a korábbi 6 óra helyett, de 5-kor kelek. 8 hónap alatt nem sikerült átállnom, egész nap csak kóválygok, képtelen vagyok hatékonyan dolgozni, koncentrálni.
Ezek után nekem senki se mondja, hogy csak korai lefekvés kell a koránkeléshez.

Én nem értem ezt a mizériát, ha nem lenne óraállítás akkor mi akadályozná meg a Zembereket, hogy nyáron 5-re télen 6-ra menjenek dolgozni, vagy pl. a csillagászati napkeltéhez igazodnának?

Meg amúgy is mindenhol be kell vezetni a folytonos váltóműszakot, iszonyat pazarló, hogy felépítik a böhöm áruházakat, hivatalokat, iskolákat, rendelőket stb. azt csak hétköznap délelőtt használják... Amikor ráadásul mindenki más is dolgozik.

@Jóska Pista

Nálad ugye nem 1000 felett van a létszám? Aztán óvoda és iskola se fog nyáron (május/szeptember ebből a szempontból már/még nyár) egy órával hamarabb kezdeni. Vannak itt a korai kelést preferálók, de jelentkezzen már az a hajnalbarát, aki a gyerekeit majd július elején felkelti reggel 4-kor, hogy nosza világos van, menjünk ki focizni vagy biciklizni. Pedig ez este 8 és 9 között egy abszolút reális opció.

Télen ez nem okoz akkora kiesést, mert a hidegben egy-két óránál többet nem vagyunk a szabadban, nem úgy, mint nyáron.

Cikkgyűjtemény
Új vagy az oldalon? A gombra kattintva találod az eddigi fontosabb cikkek gyűjteményét téma szerint.
Megnézem!
Keresés
Kövess minket
facebook
youtube
Hirdetés
Támogatás
Ha szeretnéd, van lehetőséged anyagilag is támogatni a munkánkat.

Átutalással a Raiffeisen Bank 12020407-01558219-00100002 számlaszámra a Kiszámoló Egyesület részére. A közlemény "Támogatás" (fontos!)
Bankkártyás támogatási lehetőség hamarosan. Köszönjük, ha érdemesnek tartasz bennünket a támogatásra.
Archívum

Archívum

crossmenu
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram