Jenő ajánlott egy angol nyelvű cikket az európai nyugdíjasokról, amiben bár új megállapítások, vagy látások nincsenek, mégis érdemes elolvasni.
Egyrészt a cikk kitér arra, hogy Görögország gazdasági összeomlása miatt négy év alatt a nyugdíjak összege az eredeti összeg 48%-ára zuhantak (bár még mindig 700 euró az átlagnyugdíj, viszont 648 euró a szegénységi küszöb) és a nevetséges nyugdíjkorhatárt felemelték 67 évre, illetve az ország hitelezői azt akarják, hogy bevezessék a nullszaldós nyugdíjrendszert, ami azt jelenti, hogy a kormány minden évben csak annyit tud szétosztani nyugdíjra, amennyit abban az évben ilyen címen beszed az adófizetőktől. Ez előrevetíti, hogy további hatalmas zuhanás várható a havi nyugdíj összegében. (Egyébként ilyen rendszer már több országban működik és előbb-utóbb mindenhol kénytelenek lesznek bevezetni, ami viszont magával fogja hozni, hogy a demográfiai válság kiteljesedésével a nyugdíjak összege visszakerül oda, ahonnan elindult 90 éve: szó szerint csak az éhenhalás ellen fog megoldást kínálni. Egy kis nyugdíj-történelem ebben a cikkben.)
Utána a cikk azt taglalja, hogy minden európai országban a politikai pártok a nyugdíjasok fogságába kerültek, mert egyrészt a lakosság negyede 65 év feletti, másrészt a nyugdíjasok sokkal aktívabbak politikailag, mint az átlagemberek.
Ezért egyetlen politikai erő sem teheti meg, hogy ne keresse a kegyeiket, ami viszont rengetegbe kerül az adófizetőknek és egyre jobban megterheli az országok költségvetését. (Külön probléma, hogy kevés nyugdíjast foglalkoztat a jövő, már nem nagyon érdekli őket, mi lesz az országgal 25 év múlva, ha erőn felül költ az állam mondjuk a nyugdíjakra.)
A több évtizedes kegy-keresés és ennek következtében az egyre több privilégium és juttatás miatt ma egy átlagos európai nyugdíjas jobban él, mint egy átlagos munkás, miközben közöttük a legkisebb a veszélye az elszegényedésnek. Ez nem volt mindig így, a hatvanas években még a társadalom legszegényebb 25%-a között voltak a nyugdíjasok, most a felső 40%-ban vannak.
Az európai országok a GDP 15%-át költik a nyugdíjasaikra és csak 7%-ot az oktatásra és a családtámogatásra.
Ha az európai országok el akarják kerülni a katasztrófát, már most el kellene átalakítani a nyugdíjrendszert, lényegesen megnyirbálva a mostani nyugdíj-juttatásokat és privilégiumokat és fenntartható pályára kellene állítani a nyugdíjkasszákat.
Ehhez azonban meg kellene törni a nyugdíjas szavazók befolyását a politikára és a politikusokra, ami viszont sok érdekes kérdést felvet, hogyan lehetne ezt csinálni. (A cikk példának hozza a Brexitet: míg a fiatalok elenyésző része akarta elhagyni az Uniót, a 65 év felettiek 85%-a a kilépésre szavazott, így azok döntötték el Nagy-Britannia jövőjét, akik már ezt a jövőt meg sem fogják élni.)
Csak a cikk fő mondanivalóját ragadtam ki, akit érdekel a téma, olvassa el az eredeti cikket is (és ha ráér, az ott belinkelt cikkeket is.)
Köszönjük Jenőnek a cikkajánlást