Offtopic: mobil külső akkumulátorok
Az okostelefonok egyre fejlettebbek és gyorsabbak. Lassan már több mag van a processzorukban, mint egy szántóföldön, a képernyőjük felbontása pedig veri a nappaliban álló televízió felbontását.
Egy dolog nem változik csak: aktív használat mellett az akkumulátoruk nem képes ellátni a feladatát 3-4 óránál tovább. Márpedig ez édeskevés, ha nem csak az otthon-munkahely viszonylatot kell kibírniuk töltés nélkül.
Erre a problémára adnak megoldást a külső akkumulátorok, vagy “powerbankok”
Miután én is gyakran szenvedek a rövid élettartamú akkumulátoroktól, amikor egész nap úton vagyok, rendeltem az e-bay-ről három különféle típust és alávetettem őket egy tesztnek. (Ha nem szoktál interneten vásárolni, itt egy útmutató: Így vásárolj az interneten, további infókat pedig ebben a cikkben kaphatsz. Amit itthon árulnak 4-5-6.000 forintért a boltokban, azok zöme is ugyaninnen való.)
Mindhárom pótaksinak egy 2700 mAh-s telefont kellett feltöltenie teljes lemerülésből.
(A milliamperóra vagy mAh az aksi kapacitását jelöli, hogy hány milliampert tud leadni egy óra alatt. Egy átlagos okostelefon 1800-2000 mAh-s aksival, a Samsung S5 például 2.800 mAh-s aksi-val, egy Samsung S4 mini 1.900 mAh-s aksival rendelkezik, egy Iphone S5-öt 1.440 mAh-s aksi hajt. Előfordulhat, hogy a mAh helyett mondjuk 3,7 V/4.44 Wh megjelöléssel találkozunk. Biztos emlékszünk még az “1 amper = 1 watt/1 volt” képletre az általános iskolából, így gyorsan rájövünk, hogy ez az akkumulátor 1.200 mAh-s, vagyis nem túl izmos.)
Az első versenyző egy magát 5600 mAh-snak mondó “power bank”, vagy külső aksi. Filigrán alkatú, mindössze 70 gramm súlyú, könnyen zsebre vágható. A csomagolásban megtaláljuk a töltőkábelt is, cserélhető végekkel, így micro USB-s telefont éppúgy tölthetünk vele, mint Iphone-t.
Az ára 1.700 forint ingyenes házhozszállítással. Itt tudsz hasonlót rendelni.
Sajnos a túl csekély súly nem a legjobb ómen egy akkumulátornál, ez a versenyző is csak 64%-ra tudta feltölteni a lemerült 2.700 mAh-s telefonaksit.
Ezzel végszükség esetén egy pár órát hozzáad a telefonunk használati idejéhez, de ez egy egész napos úthoz még nagyon kevés.
A második versenyző a minimáldesign megtestesítője, nem más, mint egy négy tölthető ceruzaelemet magába fogadó zsebaksi. Semmilyen tartozék nem jár hozzá, nemhogy elem, de még töltőkábel sem.
Az ára 800 forint, itt találsz ilyeneket.
Már ha mindenképpen pénzt akarsz kidobni az ablakon. Az elmés kis szerkezet négy vadonatúj, 2.000 mAh-s, egy napig töltött ceruzaelem behelyezése után az igen szánalmas 23%-ot tudta rátölteni a teszttelefon akkumulátorába. Ez még viccnek is rossz. E csodás szereplés után rádugtam egy 1.100 mAh-s zsebtelefonra, de abba sem tudott egy fikarcnyi elektront sem átadni.
Ez a töltő egy tökéletes pénzkidobás, használatra alkalmatlan.
Ezek után izgatottan vártam, mit tud a teszt utolsó versenyzője, a magát 12.000 mAh-snak mondó szerkezet. Ennek súlya már jelentősebb, mint az előző versenyzőknek, 188 gramm, de attól még okozhat csalódást. Újra lemerítettem a telefont és elkezdődött a teszt.
Ez a szett 2.500 forintba került pár hete, de most már csak 3.200-3.500 forintért látom az ebayen.
Nos, 68%-ra tudta feltölteni a telefont. Ez annyira szánalmas eredmény lett egy ekkora nehéz, magát 12.000 mAh-snak tituláló akkumulátortól, hogy még egyszer megpróbáltam, de másodjára is ugyanez az eredmény jött ki.
Mivel ez egy hajszállal több csak, mint a jóval olcsóbb és harmadannyi tömeget képviselő első külső aksi, ennek a versenynek biztos nem lesz győztese ez az akkumulátor.
Mi a konklúzió? A kínai powerbankok által ígért teljesítmény köszönő viszonyban sincs a valósággal, tulajdonképpen a teszt minden résztvevője csalódást okozott.
A másik oldalról viszont egy 1.700 forintos befektetéssel egy átlagos telefont egyszer fel tudunk tölteni napközben, így megduplázhatjuk a telefon üzemidejét. Sajnos ez még nem túl sok komoly használat mellett, de sokaknak elég lehet ahhoz, hogy a telefont üzemkészen tartsák, amíg nem találnak egy konnektort. Ennyit befektetést talán megérnek a plusz órák, amit egy ilyen “powerbank” tud nyújtani. (Idehaza 6 és 12 ezer forint között kaphatóak az 1.800 mAh-s külső telefonakkumulátorok, ez nagyjából megfelel az 1.700 forintos aksi valódi teljesítményének.)
padfone stationnal négy nap töltöttség.
Nem is értettem mi ez a konverziós szorzó a feltöltésnél, míg apám foghegyről nem segített: Gőzgépnél minden mozgási energiává alakul?…
geekbuying.com/item/Buocker-T2-10000mAh-Mobile-Power-Bank-with-LED-Indicator-And-Double-USB-Output-Ports-Black-320291.html
Ennyi pénzért már vehettél volna egy darab normálisat is ami tényleg működik. Mondjuk egy xiaomi-t.
Az ilyen olcsó gagyik elektronikája egy nagy rakás …
Nagy az esélye, hogy tönkre vágja a készüléket és még ki is gyulladhat.
Komolyan nem gondoltam volna, hogy aki ennyire körültekintő a pénzügyek terén ennyire nem figyel erre. Remélem, hogy ebből tanultál és legközelebb nem veszel meg minden gagyi vackot.
Kellemes karácsonyt!
hardwarezone.com.sg/review-xiaomis-10400mah-mi-power-bank-review-and-teardown-s14-crazy
Kérnék egy kis segítséget, ha már így benne vagytok ebben a témában! Én 16.-án utazom és szeretnék venni egyet (mert sajna a csere akksi nálam nem játszik, mert nem cserélhető), 4 napos túrára megyek és nem fogom tudni mindig áramról feltölteni. Valami olyan kellene, ami nem túl drága, de azért valamit érek is vele. Egy szóval, milyet érdemes venni?
A telefonom egyébként egy Xperia Sp, de mellette van egy Nexus 7-es tabletem is!
Köszönöm a segítséget!
Nekem egy ilyen típusú akksit ajándékozott a Telekom a z1 compact telómhoz, tökéletes hozzá. Majd 2x lehet vele feltölteni 100%-íg.
Szeretnék a fiamnak új okostelefont rendelni a születésnapjára, és most láttam, hogy a Media Marktnál kedvezményesen powerbankot kapok. Szerintetek megéri megrendelni ebben a konstrukcióban? Az előző telefonjánál sokat panaszkodott arra, hogy hamar lemerül. Ez megoldás lehet, ugye?
Előre is köszönöm,
István
Ha rendelni akarsz, akkor ne a Médiát nézd, hanem valamelyik külföldi (kínai) oldalt, ott tudsz olcsón vásárolni. Ha szerencséd van még kapsz hozzá PowerBank-et.
A lányom használ egy ilyet, pár dollár értékű lehet (ingyen volt, ezért gondolom, hogy nem drága) és ő nem hagyja teljesen lemerülni a telefont, hanem már 30%-os akksinál használja, onnan aktív használat mellett is feltölti a 2300 mAh-s akksit. Típus, teljesítmény, gyártmány stb. nincs feltüntetve a készüléken, ezért pontosabb információt nem tudok adni róla.
( Hálózatról töltődik az S3)
Köszi ha jön válasz.
A magam részéről ódzkodom a garancia és háttértámogatás nélkül vásárolt termékektől. Persze ennek a felárával számolok vásárlásaim során. Power bankek ára kapcsán találtam egy klassz cikket, ami hasznos lehet az eligazodásban, aki éppen keresésben van.
tudom hogy régi cikk, de találtam egy jelnleg jónak tűnő napelemes powerbankot. es500 a típusa, és több márkából si létezik. 100%-ra feltöltötte a telefonom, és 3 ezer ft-ba került kínából.
Remélem ennyi idő után még valakinek a segítségére válik a dolog 🙂
Üdv.
Most néztem be egy ebay-es powerbanket:
ebay.com/itm/231636147121?_trksid=p2057872.m2749.l2649&var=530863310951&ssPageName=STRK%3AMEBIDX%3AIT
Elfelejtettek feltüntetni a leírásban egy apró adatot. A hátuljára rá van nyomtatva az 50.000mAh, de a teljes szöveg: Capacity: 3.7V50000mAh 44Wh
azaz 12.000mAh
Most kérem a refund-ot..
==> hibás volt a teszt.
Nemrég írtam egy bejegyzést a blogjába.
Ezúton kérem a bejegyzésem teljes eltávolítását.
Indoklás: az írásom egyben, egészében nyújt hasznos információt a blog közönségének, a link nélkül nem teljes.
Az nem elég, hogy valaki megírja, hogy van ez meg az, de konkrét beszerzési helyet nem ír oda, akkor a többiek mit gondolnak…
Ráadásul összehasonlítva a többi bejegyzésekkel, ahol javában linkelnek be ebay, dx.com, külső szecsuáni bungalóból kereskedő gyerekek stb. oldalait, ezt a cenzúrát kimondottan sérelmezem.
Kérem panaszom megértését és kérésem mihamarabbi teljesítését!
További sikeres blogszekesztést kívánva,
üdvözlettel:
Takács Attila
A kina márkáu powernankok téleg rosszak de azt van már is amikkr kitt volta németben betben vettem 2barátomal egy 5000mAh power bankot ami 15euro volt(3700forint) és ahoz képes 4 telefont tudot feltölteni a neve a márkának Intenso
4.990-ről leárazták 1.890-re!
Azért szerintem nem csináltam rossz üzletet, de jót sem.