Széchenyi Mikrohitel Go

2021-12-10
Oszd meg ismerőseiddel a cikket: 

Néhány hónapja elindult a mikrovállalkozásoknak szóló új hitelprogram. Ez több mindenben különbözik az eddigiektől. Az első, hogy kezdő vállalkozások is kérhetik (azonban fedezet és önerő kell) a másik, hogy nem bankok folyósítják, így olyanok is kaphatnak hitelt, akik esetleg a bankoktól nem.

A hitel összege maximum 50 millió forint/beruházás és csak mikrovállalkozások kérhetik, a hitel kamattámogatott, így akár 0% is lehet a kamata.

Mivel sok kisvállalkozót érdekelhet a hitel, Hitelügyintéző Gáborunk írt róla egy cikket. (Mivel gondosan beletette a reklámját a cikk végébe, így mondanom sem kell, hogy lakáshitel mellett ezzel is foglalkozik. 🙂 )

Következzen az ő írása:

A Széchenyi családnév alatt futó kamattámogatott vállalkozói hitelek legfiatalabb tagja a Széchenyi Mikrohitel Go (ezentúl SZMG) olyan mikrovállalkozásokat céloz meg, akik számára az egyéb állami kamattámogatással nyújtott hitelek nem feltétlenül elérhetőek. Ez a törekvés abból is jól látszik, hogy ennek a hitelterméknek az értékesítésében nem a kereskedelmi bankokkal, hanem a másodlagos hitelpiac szereplőivel, a pénzügyi vállalkozásokkal működik együtt az MFB és a KAVOSZ.

A vállalkozások hitelezésének a kormányzat által óhajtott szintjétől a tényleges volumene jelentősen és tartósan elmarad. A kihelyezett hitelállomány növekedésének egyik akadálya a kereskedelmi bankok (érthetően) óvatos/szigorú hitelezési politikája. A pénzügyi vállalkozások azonban gyakran olyan vállalkozásokat, projekteket is megfinanszíroznak, amelyek az elsődleges piacon nem bizonyulnak hitelképesnek.  Náluk a finanszírozás fő kritériuma az értékes és forgalomképes ingatlanfedezet (kellő mértékű önerő mellett). A vállalkozás jelenlegi és múltbeli bevételeinek nagysága és egyéb pénzügyi mutatói kevésbé fontos tényezők a hitelbírálat során.  Kamattámogatás nélküli hitelek esetében az extra rugalmasság természetesen magasabb kamatokkal jár együtt. A SZMG esetében azonban nem.

KAMAT, KEZELÉSI KÖLTSÉG:

kamatláb támogatás nélkül: 8,5% és kezelési költségláb: 0,7%

Kamattámogatás: 8,0 % és 0,7%

adós által fizetett kamat és kk : 0,5 % és 0 %

 

HITELÖSSZEG:

Max. 50 millió Ft/ beruházás

Max 100 millió Ft /ügyfél, kapcsolódó vállalkozásokkal együtt: max. 150 millió Ft

 

FUTAMIDŐ: 13 – 120 hó

A HITEL TÖRLESZTÉSE:

Nem annuitásos, hanem egyenletes tőketörlesztésű. Vagyis a tőketartozást egyenlő részletekben kell fizetni, a törlesztőrészlet pedig magasabbról indul, mint az egyenletes törlesztőrészletű hiteleknél és hónapról hónapra csökken.  Tőkehalasztás kérhető max. 24 hónapra.

Példa

50.000.000 Ft hitelösszeg 10 éves futamidővel 24 hó tőkehalasztással:

TELJES VISSZAFIZETENDŐ ÖSSZEG
51.531.401 fT
HÓNAP TŐKE KAMAT + KEZELÉSI KÖLTSÉG TÖRLESZTŐRÉSZLET
1. 0 Ft 21.123 Ft 21.123 Ft
25. 520.833 Ft 21.123 Ft 541.956 Ft
26. 520.833 Ft 20.903 Ft 541.736 Ft
120. 520.833 Ft 220 Ft 521.085 Ft

EGYSZERI KÖLTSÉGEK:

FOLYÓSÍTÁSI DÍJ 15.000 Ft
SZERZŐDÉSKÖTÉSI DÍJ a szerződött Kölcsönösszeg 1%-a, de legalább 200.000 Ft
SZERZŐDÉSMÓDOSÍTÁSI DÍJ a Kölcsönösszeg 1%-a
KÖZJEGYZŐI DÍJ Közjegyzői díjszabás szerint
SZERZŐDÉSMÓDOSÍTÁSI DÍJ ELŐTÖRLESZTÉS ESETÉN legfeljebb 3%, de legalább 50.000 Ft

 

ADÓS:

Magyarországon székhellyel rendelkező mikrovállalkozás (max 10 fő, max 2 milliló EUR árbevétel)

Induló vállalkozás is lehet. Társas vállalkozások mellett egyéni vállalkozás, ügyvédi iroda, végrehajtó, állatorvos szintén igényelheti.

A vállalkozás tulajdonosainak kezességet kell vállalni a teljes fennálló tartozásra.

Kizáró okok:

  • végrehajtás, csőd, felszámolás
  • lejárt köztartozás
  • 90 napot meghaladó egyéb tartozás
  • rendezetlen munkaügyi kapcsolatok

FEDEZET:

A hitelező által elfogadható forgalomképes ingatlan. Az elfogadott/preferált ingatlanok köre más és más lehet az egyes finanszírozóknál. Hasonlóan ahhoz, ahogy az egyes bankok hitelbírálati gyakorlata is eltér egymástól.

ELVÁRT ÖNERŐ: 10%

FEDEZETI ARÁNY (max hitelösszeg/ingatlanérték arány):

Ingatlan és adósminősítés függvénye. Más és más lehet az egyes finanszírozóknál.

Példa

A BG hitel és Lízingnél például: Amennyiben egy jó állapotú Pest megyei lakóingatlan lesz a fedezet és hitelcél is, akkor az értékbecslő által megállapított piaci érték 70-60%-a maximális hitelösszeg. Amennyiben egy megfelelő értékű kiegészítő fedezetet bevonunk akkor 10 % önerő is elég.

 

HITELCÉL:

Beruházás vagy piaci kamatozású beruházási hitel kiváltása. Max. 20% szabadon felhasználható. Ezt a részt leszámítva a felhasználást számlákkal vagy számviteli bizonylatokkal kell igazolni. Az igénylés feltétele üzleti terv készítése a finanszírozás teljes idejére.

Forgóeszköz vásárlásra nem fordítható, maximum a 20%-os szabad rész erejéig.

Beruházás = Magyarország területén belül megvalósuló tárgyi eszköz, gép, immateriális javak vásárlása, beszerzése, átalakítása, korszerűsítése.

Csak olyan eszköz vásárolható, amely a vállalkozás üzleti tevékenységét, üzleti céljai szolgálja.

Nem lehet hitelcél:

  • Befejezett beruházás utófinanszírozása
  • Üzletrész vásárlása
  • Áfa, vám, illeték finanszírozása
  • A cég tulajdonosától, közeli hozzátartozójától, kapcsolt vállalkozástól történő vásárlás

Példa

  • Ingatlanvásárlásra csak akkor fordítható, ha
  1. székhelyként vagy telephelyként fogják használni
  2. bérbeadással vagy szálláshelyként használják a teljes futamidő alatt (megfelelő vállalkozói tevékenységi kör megléte/felvétele szükséges)

A cég tulajdonosa (közeli hozzátartozó) nem használhatja.

Az eladó nem lehet a vevő cég, vagy kapcsolt vállalkozás vezető tisztségvezetője.

Új építésű társasházi lakás esetén csak albetétesítés után folyósítanak. Rendelkezésre tartási idő max. 23 hónap.

  • Építésre csak akkor fordítható, ha az üres telek elégséges fedezet, vagy megfelelő értékű kiegészítő fedezet kerül bevonásra.

 

Példák a hitel felhasználása:

  1. Bérbeadási céllal vásárolnánk ingatlant. Ilyen kedvező forrásköltség mellett megéri részben hitelből finanszírozni a vásárlást. Jobban megéri vállalkozást alapítani és cégként megvenni a lakást/lakásokat, mint magánszemélyként.

Ezzel kapcsolatban érdemes felhívni a figyelmet arra, hogy a 10 évben maximált futamidő és az egyenletes tőketörlesztés okán ez nem az a hitel, amit a bérleti díjakból fizetni lehet. Viszont nagyságrendekkel alacsonyabb az összköltsége, mint egy hosszabb futamidejű lakossági lakáshitelnek.

  1. Adott egy vállalkozás, amely szívesen bővítené a kapacitásait, hozna létre új telephelyet. Ilyen forrásköltség mellett ez költséghatékonyan megvalósítható.
  2. Azon vállalkozások is hozzáférhetnek az állami kamattámogatás révén az olcsó hitelekhez, akik egy megfelelően hosszú működési múlt híján, vagy a múltbeli pénzügyi mutatóik, bevételeik alapján ezidáig kimaradtak a Széchenyi hitelprogramból.

 

Vigyázat, önreklám következik:

Jelen cikk írója független hitelszakértő. Amiben a SZMG iránt érdeklődőknek én és a kollégáim segítséget tudunk nyújtani:

- Szóbeli és írásos tájékoztatás a hitelkondíciókról és a hiteligénylés folyamatáról

- Előminősítés készíttetése, értékbecslés megrendelése

- Az igényléshez szükséges dokumentumok listájának összeállítása

- Segítségnyújtás a hitelkérelem és összeállításában

Munkámért a bankok, pénzügyi vállalkozások fizetnek jutalékot és azt nem is háríthatják át a hiteligénylőkre. Ügyfeleimtől pedig semmilyen jogcímen nem kérek munkadíjat, vagy költségtérítést.

Aki igénybe venné ezen szolgáltatásokat, vagy bővebb tájékoztatást kér, kérem az alábbi elérhetőségeken jelezze:

gabor.solymosi@benkspartner.hu

+36 70 603 9076

Hozzászólások:

Cikkgyűjtemény
Új vagy az oldalon? A gombra kattintva találod az eddigi fontosabb cikkek gyűjteményét téma szerint.
Megnézem!
Keresés
Kövess minket
facebook
youtube
Hirdetés
Támogatás
Ha szeretnéd, van lehetőséged anyagilag is támogatni a munkánkat.

Átutalással a Raiffeisen Bank 12020407-01558219-00100002 számlaszámra a Kiszámoló Egyesület részére. A közlemény "Támogatás" (fontos!)
Bankkártyás támogatási lehetőség hamarosan. Köszönjük, ha érdemesnek tartasz bennünket a támogatásra.
Archívum

Archívum

crossmenu linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram