SZÉP kártya sikerek

2019-09-24
Oszd meg ismerőseiddel a cikket: 

Megjelent egy sajtóközlemény, miszerint a cafeteria teljes beszántása nem meglepő módon az egyedüli túlélő, a SZÉP kártya malmára hajtotta a vizet.

A költések a másfélszeresére, a feltöltések a duplájára emelkedtek 2018-hoz képest, a belföldi szálláshelyek bevételeinek közel negyedét SZÉP kártyával fizették ki.

Ez meg is látszott az árakon és a zsúfoltságon. Egy ismerős család kedvéért (akik természetesen SZÉP kártyán kapják a cafeteriát) kényszerből belföldön nyaraltunk néhány napot egy belföldi hotelben, félpanzióval. Alig volt drágább, mint egy török tengerparti hotel teljes ellátással, repülőjeggyel együtt. (A négycsillagos hotelt ők választották, s mivel nekik az ár mindegy volt a kártya miatt, mi így jártunk.)

Akartunk helyet foglalni pár napot valamikor augusztusban Mórahalmon, nem találtak egész hónapban egy üres szobát sem három napra, hiába akartunk még  júliusban foglalni, annyira tele voltak.

Ez van, aki nem kap SZÉP kártyát, majd jár külföldre nyaralni sokkal olcsóbban.

A külföldiek is kevesebben jönnek, a gyenge forint ellenére is 4,5%-kal csökkent a számuk.

Mivel a feltöltés értéke a duplájára nőtt, a költés csak a másfélszeresére, ez azt vetíti előre, hogy az árak még jobban el fognak szállni jövőre, hiszen egy komoly keretet még nem használtak fel a kártyatulajdonosok. Ezt érdemes figyelembe venni a jövő évi nyaralás tervezésekor.

Hozzászólások:

Cikkgyűjtemény
Új vagy az oldalon? A gombra kattintva találod az eddigi fontosabb cikkek gyűjteményét téma szerint.
Megnézem!
Keresés
Kövess minket
facebook
youtube
Hirdetés
Támogatás
Ha szeretnéd, van lehetőséged anyagilag is támogatni a munkánkat.

Átutalással a Raiffeisen Bank 12020407-01558219-00100002 számlaszámra a Kiszámoló Egyesület részére. A közlemény "Támogatás" (fontos!)
Bankkártyás támogatási lehetőség hamarosan. Köszönjük, ha érdemesnek tartasz bennünket a támogatásra.
Archívum

Archívum

crossmenu linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram