Életbiztosítás meglévő betegség mellett

Tanácsadásokon gyakran előfordul, hogy életbiztosításra lenne szüksége a családfenntartónak (minden családfenntartónak kell életbiztosítás, kivéve, ha a vagyona kellően nagy ahhoz, hogy a halála esetén a gyerekeket abból fel lehessen nevelni), de egy már meglévő vagy túlélt komolyabb betegség miatt a biztosító nem akar vele szóba állni. (Jellemzően ide tartozik mindenféle daganatos betegség, szívinfarktus, agyvérzés és hasonló problémák.)

Mit lehet ilyenkor tenni?

Meg lehet próbálni egyedi életbiztosítást kötni, amit a biztosító “megpótdíjaz”, azaz a normál díjhoz képest lényegesen magasabb díjat állapít meg. Mivel az egyedi életbiztosítások pótdíj nélkül is nagyon drágák, pótdíjjal együtt különösen drágák lehetnek. Ebben az esetben vedd fel a kapcsolatot néhány biztosítóval és amelyik ugyanarra a biztosítási összegre jobb árat ad, azt kell választani.

Lehet kérni, hogy a meglévő betegséget zárják ki, vagyis például daganatos előzmény esetén bármilyen daganat miatti halálesetre nem fog fizetni a biztosító, de minden más esetben igen. Ez is már fél siker.

Lehet kötni csak balesetbiztosítást, ott nem kizáró ok bármilyen betegség. Ez viszont csak baleset esetén fizet és a legkisebb eséllyel halsz meg balesetben. (Pont ezért is olcsó.) Tehát ez elég vérszegény biztosítási védelem.

Illetve vannak csoportos biztosítások, ahol nem zárják ki az előzménybetegségek miatti káreseteket. Ez a legjobb neked, csak hát ezek a biztosítások is aranyáron vannak. De valamit valamiért.

Ilyen például az MVM által forgalmazott biztosítás, ami 4 milliót fizet bármely halál esetén 45 éves kor alatt havi 3.190 forintért. 46-55 éves kornál már 4.790 forint a díja.

Hogy legyen viszonyítási alapod, a mi életbiztosításunk 55 éves belépési kor alatt 40 milliót fizet, plusz baleseti rokkantság további 40 millió és még néhány egyéb tétel, ez kerül havi hatezer forintba.

Azonban ha bármilyen súlyos betegségen átestél, akkor nincs választási lehetőséged, annak kell örülni, hogy van olyan biztosító, ami ennek ellenére bevállal.

Ha gyerekeid vannak, akikről gondoskodnod kell és nincs elég vagyonod vagy a párodnak elég fizetése, amiből fel lehetne nevelni őket, mindenképp köss életbiztosítást. Az ugyanolyan rezsi, mint az otthoni internet vagy a Netflix előfizetés.

Ha volt komolyabb betegséged, akkor végképp próbálj meg kötni valamit. Keresd meg a biztosítókat és a problémát nem eltitkolva kérj be ajánlatokat.

Sok csoportos életbiztosítást lehet kötni egészségi nyilatkozat nélkül, de arra vigyázz, hogy a legtöbb esetben ott van a feltételekben, hogy a már meglévő betegség esetén nem fizet. Boldogan megkötöd, aztán a kárfizetést el fogják utasítani a leírt feltételek miatt. Tehát olyat keress, ahol egyértelműen le van írva, hogy meglévő betegségre is fizetnek kár esetén.

Share

42 hozzászólás

  • KommentElek
    Sajnos aktuális a kérdés nálunk is. Párom átesett egy daganatos betegségen (sajnos ő nem lépett be anno a Kiszámolós biztosításba), egyelőre jók vagyunk, de még hosszú idő, mire nyugodtan ki lehet jelenteni, hogy rendben van.
    Van esetleg valakinek infója, hogy mely biztosítók vállalják be így is az embert? Vagy ha ilyen nincs, akkor daganatos betegség kizárásával ki vállalja be?
  • ZKI
    Kiszámoló biztosításba szerettem volna belépni, de sajnos 1-es típusú cukorbetegség kizáró ok. Generalinál tudtunk szerződni, de ott is kizártak minden ezzel kapcsolatos betegséget/szövődményt. Ami azért is gond, mert majdnem mindenre ráhúzható, hogy “azért alakult ki, mert a diabétesz..”

    Szóval nem lenne rossz, ha lenne valami megfizethető megoldás. 🙂

  • Y
    Nem reg kerestek az MVM-tol hogy kossek ilyen biztositast:
    mvmbiztositas.hu/kockazati-eletbiztositas
    Allitolag itt nem kizaro ok a meglevo betegseg.

    Igen, pont ez a link van a cikkben is. 🙂

  • Karcsa
    A Kiszámoló Életbiztosításnál ezek a feltételek pontosan hogyan vannak? Benne vagyok már két éve kb., és jó lenne pontosan látni. Pl-ul magas vérnyomás (ami kb minden második embernél van) is fizetést kizáró ok?!

    Karcsa, ha nem hazudtál belépésnél és befogadtak, akkor nincs miért aggódni. Ha közben bármilyen betegség kialakult (például magasvérnyomás), az már mindegy. Gebasz csak akkor lehet, ha eltitkoltál valamit belépés esetén. (De az is elévül öt év után.)

  • Belavoltam
    Az MVM biztositasaval nem az a gond, hogy aranyarban van, hanem a nevetseges karteritesi osszeg. Orulok, hogy annak idejen beletoltatok az energiat, es igy lett egy vallalhato Kiszamolo eletbiztositas.
  • N27
    KommentElek:

    Engem a Kiszámolósnál egyik elfogadott a másik elutasított, szóval érdemes megpróbálni.
    Nekem nagyjából 1 éve volt daganatos betegség miatti műtét, azóta minden kontroll tökéletes, utókezelés sem kellett. Minden erről szóló papírt leadtam, de ez is kevésnek bizonyult, pedig most sokkal jobban monitorozva vagyok, mint egy “átlag” ember.

  • Tristan
    Nekem a munkahelyem (amerikai multi Budapesten) belepesnel mindenkinek ad elet es rokkantsagi biztositast, halal eseten 5 evnyi fizetes, rokkantsagnal 10 evnyi (brutto) aktualis fizetesem osszege. Barmilyen halal es rokkantsagra nem csak munkahelyi balesetre.

    Ezt nagyon nem reklamoztak, csak belepesnel amikor alairogattam a papirokat mellekesen ezt is elem toltak.

    Szoval ha valaki munkahelyet valt ennek is utana lehet kerdezni, lehet ez is egy szempont. Igaz nem olyan sok ez, de a semminel tobb.

  • Hashimoto
    A kiszámoló biztosításába való csatlakozást nekem a hashimotom miatt utasították el. Pedig ez igazán kis semmiség, évek óta kezelt, amúgy edző vagyok és egészséges életmódot élek… 3 gyerekünk van, jó lenne biztosítás mindkettőnkre. Köszi a cikket!
  • Vakmacska
    Egy pontosító kérdés: mi az, hogy “meglévő betegség”?

    (arra gondolok, hogy extrém esetben aki kétévesen átment egy retinoblastomán – daganatos betegség ez is pl. – majd túlélte és azóta semmi baja, most mondjuk húszéves, akkor ez “meglévő betegségnek” számítana? Vagy olyan rákos, aki rég túlvan az öt éves túlélésen és köszönijólvan, vagy tíz éve volt papinak infarktusa és köszöni azóta életmódot változtatott? Mert hát azért ezek nem túl egzotikus dolgok, kivéve tán az első példát, ezek mind kizáró tényezők?)

  • Nimfas Corporation
    Villanyszerelőként a Kiszámoló biztosítás alapból kizárva. 45 évesen necces emberi árban kötni. mindenki a kombinált ” sztárját” akarja az emberre tukmálni.

    Szerintem egy próbát megér, nem villanyszerelőket zárnak ki, hanem erősárammal dolgozókat. Az Uniqa elég háklis, de az NN sokkal több mindenkit átenged.

  • Kisvárosi huszasok
    Én is attól félek, amit ír, hogy lényegében bármire ráhúzható, hogy a régebbi daganatos megbetegedés miatt alakult ki, és akkor megint nem ér az egész semmit.
  • xyzc
    Ez az 5 év elévülés ez hogy van? 🙂 ez benne van a szerződésben?

    egyébként vicces, hogy a BMI, dohányzás, stb bevallás alapon megy, de egy kisebb autoimmun betegség miatt kizárnak mindenből…..

  • Handyman
    & Hold: A minap utaltam a Random Capitalhoz (ami szintén erste) Wise-on keresztül, gond nélkül, gyorsan megérkezett.
  • Gábor
    Nálam kicsit más a szitu. Próbálom röviden összefoglalni.

    Két szédüléses eset (7 év különbséggel) jártam kb. minden létező orvosnál, és valójában nincs semmi betegségem, a fülem miatt szédültem. Viszont közben telefosták az ambuláns lapjaimat mindennel, voltam sztrókos, feltételezett sclerosis multiplex-es, aztán a vége csak az lett, hogy semmilyen betegséget nem tudtak kimutatni (minden leletem negatív lett). Viszont a korábbi dolgokat ugye nem lehet kiradírozni. Ilyenkor mi van? Betegként kezelnek?

  • Anna87
    Szeretnék Kiszámoló életbiztosítást kötni. Nem találom a találom a biztosítási tartam megjelölését. Határozatlan lenne, tehát ha 80 évesen halok meg, akkor is fizet, feltéve ha addig rendszeresen fizetem a havidíjat? Valószínűleg nem így van, viszont akkor mi a biztosítás tartama?

    Kilépési kor 60 év. Senki nem köt biztosítást arra, hogy meghal-e valaki egyszer, mert mindenki meg fog egyszer.

  • Karcsa
    Köszönöm a választ Miklós!
  • Doc
    Gábor: nekem az is kérdés, a biztosító hogy férne hozzá a dokumentumaidhoz, ha Te nem adod oda nekik? Ha megis nagyon biztosra akarsz menni, és nincs leírva, hogy minden negatív volt a kivizsgálás során, akkor irasd le fül-orr-gégésszel, hogy jóindulatú, fül eredetű a szédülés, és legyen benne, h minden egyéb nem igazolódott. Vagy digitális önrendelkezés, éa akkor senki nem fér a dokumentumaidhoz (a biztosító szerintem egyébként sem).
  • Csalamade
    Kiszamolo biztosítás időtartama alatt tartósan fogyatékos lettem (vastagbelgyulladas). Van erre fedezet?

    Betegség esetén csak 70% feletti rokkantság esetén.

  • Valaki
    MVM szolgáltatás nélkül sajnos nem köthető.
  • N0MAD

    Trollkodni ennél okosabban kell, hogy felizgasd az embereket, nem is megy mindenkinek.
  • Stefan
    ???
  • Nacionalista
    A Kiszámolós biztosításnál mennyi idő a bírálat? Szerintem már kb. 3 hete postára adtam a biztosítónak a szükséges papírokat a process szerint, de még mindig semmi visszajelzés nem jött.

    Ha már van tagszámod, akkor az NNre várunk, ők elég lassúak.

  • Melinda
    Kedves Miklós!
    Csak meg szeretném köszönni, hogy hála a blogodnak én is megkötöttem első életbiztosításunkat. ( Végül a generalinál de 10 év múlva jövünk a kiszámoló csapatához)
  • Belavoltam
    Elegge benan ideologizaltad meg azt marhasagot, amit irtal. Azt valoszinuleg senki nem hiszi, hogy az utodok jovojet ezzel be lehetne biztositani, de veled ellentetben en ugy gondolom, ha mar bekovetkezett az esemeny, akkor ne letolt gatyaval alljanak ott az utodok egy filler nelkul, hanem kapjak meg az a 40 milliot, amivel egy darabig ki lesznek segitve.
  • Norbert
    Kutatóként dolgozom ami magában foglal időnként vegyszerekkel és radiokatív anyagokkal való munkavégzést.
    Van értelme megprobálnom így a jelentkezést, vagy elutasítanak a biztosítók?

    Írd be azt foglalkozásnak, hogy kutató és kész

  • Anya
    olyat csinálhatsz, hogy elmész egy szakorvoshoz (pl. sm specialistához) és kérsz egy vizsglatot és leletet arról, hogy nem vagy sm-es
    nekem is volt papírom arról hogy van egy adott betegségem, kezelést is kaptam rá, majd egy specialistához elmentem később, hogy felülvizsgáltassam, mert voltak kétségeim és vizsgálatok, valamint leletek átnézése után azt írta, hogy nincs ilyen betegségem, idővel kikopik a dokumentációból
  • Petike
    Kívánom mindenkinek, hogy ablakon kidobott pénz legyen a biztosítási összeg és sose kelljen igénybe venni. Én eddig nem kötöttem, van egy Rafis biztosításom, havi 8000 Ft-ért, de alig kapok érte valamit, úgyhogy én is igénybeveszem ezt. 🙂
  • Handyman
    Van kiszámoló dual életbiztosításom, de közben szereztem villanyszerelői végzettséget. Bár még nem dolgoztam benne, de tevékenységnek felvettem az e.v.-mbe. Ilyenkor mi van? Meghalok és arra hivatkozva nem fizetnek? Mert akkor inkább lemondom.

    Ha nincs köze a halálesetnek a foglalkozásodhoz, akkor fizet.

  • András
    OFF:
    hold.hu/holdblog/allampapir-allamkincstar-hozam-inflacio-euro-forint-befektetesek/

    Megérne egy posztot. Szerintem elég sokan tartunk a likvid(nek gondolt) MÁP pluszban, pont azért hogy hozzáférhető legyen pl. ingatlanvásárlásra.
    Szerintetek előfordulhat hogy az 1%-nál akár lényegesen nagyobb költséggel lesz csak visszaváltható idő előtt?
    Tudom ez nagyban függ a gazdasági helyzettől, ami jelenleg megjósolhatatlan, de hasonlóra volt-e esetleg példa korábban, stb.

  • Kéneegyjóbiztosító
    Autoimmun betegség miatt kizártak a Kiszámoló biztosításból. Kötöttem brókeren keresztül az nn-nél baleseti biztosítást, és évente megpróbáljuk hozzákuncsorogni a “bármely halál” részt. Három év alatt eddig mindig elutasítottak.
  • Kriszpi
    -Nagyapa, miért nincs életbiztosításod?
    -Hogy mindannyian szomorúak legyetek, ha meghalok

    :DDDDDDDD

  • RDLDR
    elvileg azt is megtehetik, hogy vissza se valthatod ido elott. (MAP+nal annyival jobb a helyzet, hogy vannak ingyenes visszavalatasi window-k kamatfizeteskor. Ezt gondolom nem szuntethetik meg.) De a koltseg valtoztatashoz is joguk van. A visszavaltas lehetosege opcionalis es nem torveny altal garantalt. Ezzel nem akarlak riogatni, mert az esely keves ra. De az ukran haborura se lattak sokan eselyt, ha erted mire gondolok. Politikatol fuggetlenul en mar nem bizom a megtakaritasomat erre a rendszerre.
  • Krisz
    Miklós,

    Személy szerint nagyon régóta vártam a témát. Most készülünk párommal belépni a biztosításotokba (mert babát várunk, meg amúgy is)
    Viszont én úgy tudom, hogy pl a biztosító visszadobja a kifizetést ha pl daganatos betegség a halál oka és, és azt feltételezik ,hogy az már a szerződéskötéskor is fennállt? Na most modja meg valaki hogy van-e bennem rosszindulatú , majd halált okozó rákos sejt?! Cáfoljatok meg, de lehet nincs igazam. Szerinted/szerintetetk?

    Másik, megtörtént eset, balesetbiztosítás, sport közben ér baleset, nem fizetett a biztosító az elhunyt után, mert bár közlekedett az illető a kerékpárral, konkrétan rokonokhoz ment át két faluval arréb, sport bringás ruházatban tette és azt feltételezték hogy edzeni volt országúti kerékpáron….

    Szóval azok az apróbetűs rézek.

    A kiszámoló biztosításnál fizet akkor daganatos halá esetén is?!

    Krisz

    Csak akkor nem fizet, ha te már tudtál róla, de elhallgattad. Kifizetés előtt bekéri az eü papírjaidat. Ha ott van nyoma annak, hogy már vizsgáltak vagy kezeltek rákkal és abban haltál meg, akkor nem fizet.

  • Hashimoto 2.0

    Ez vicces, nekem is hashimotom van, elsportolo voltam, es epp mostanaban akartam kotni valamit.
    Megis mire kockazat nekik a Hashimoto? A vilag 10%-anak van, csak nem tud rola, mert a TSH megoldja szervezeten belul az extra hormon igenyt, igy sosem derul ki.
    Nekem se derult volna, 15 eve egy nyai UH-n a doki azt mondta ha mar a nyakamat nezegeti, ranez a pajzsmirigyre is. Es ott derult ki.
    Soha semmi tunetem nem volt, soha nem iszom alkoholt, nem dohanyzom, organikus vegen etrenden vagyok.
    Ez egy vicc, ha ezert nem kotik meg.
  • Miki
    Mozgáskorlátozottként kötnek velem biztosítást? Teljes életet élek.

    Nem tudom, függ a mértékétől. Egy próbát megér.

  • swinger
    Ha bebizonyítod, hogy nincs szükséged biztosításra, akkor kaphatsz biztosítást.
    🙂
  • mage
    off

    Megint van az otp nyugdíjpénztárnál Belépési / Átlépési 20%-os jóváírás 100e Ft-ig: otpnyugdij.hu/hu/elso-befizetese-tobbet-er2022

  • Teve
    Egészségbiztosítás érdekelne, 40 évesen. Jó tapasztalat? Havi 10 vagy akár 15 ezret is rászánnék, ha jó.
  • Alázatos munkás
    Sziasztok,

    Tizenévesen diagnosztizált Chron betegség is kizáró ok a legtöbb helyen? Soksok éve tünetmentes, szinte el is felejtem, hogy van (hálistennek) és most hogy családalapítás előtt állunk szeretnék kötni egy biztosítást, mert az én keresetem a fő bevétel. Valakinek van hasonlóval tapasztalata? Köszi előre is

  • DrKérdező
    Szia Miklós,

    Korábbi hsznél írtad:
    “Csak akkor nem fizet, ha te már tudtál róla, de elhallgattad. Kifizetés előtt bekéri az eü papírjaidat. Ha ott van nyoma annak, hogy már vizsgáltak vagy kezeltek rákkal és abban haltál meg, akkor nem fizet.”

    Itt most mit jelent a “vizsgáltak”? Engem pl. most a háziorvos beutalt tüdőszűrőre+laborba, mert hirtelen sokat fogytam hátha van valami gáz. Ez már vizsgálatnak számít? vagy ha az eredmények aztmondják hogy pozitív, csak utána?

    Ha pozitív lett az eredménye, akkor van csak gebasz.

  • Szabolcs
    Muszáj mind a két biztosítótól csomagot választani? Nem lehet csak az egyiktől? Azért kérdezem, mert van már munkahelyi biztosításom, ami gyakorlatilag megfelel az egyik biztosítónak, ennek kiegészítésére kötnék csak egy másik biztosítást.
  • Gábor
    Doc, Anya: köszi a válaszokat. Próbálkozom, hátha összejön. Mondjuk egy kivizsgálás sok idő lehet, mert ha pl. MR-re küldenek, az fél év várakozás errefelé.