Szerezz diplomát!

2020-03-04
Oszd meg ismerőseiddel a cikket: 

Nagyon gyakran találkozok emberekkel tanácsadáson, akik abbahagyták a tanulást az érettségi vagy technikum után és most valami fizikai munkát vagy alulfizetett szellemi munkát végeznek.

Olyannal is találkoztam, aki a mostani cégénél olyan beosztásban van, amihez diploma kellene, de a cégnél tudják, hogy ért hozzá, így ott nem gond a diploma hiánya.

A gond az, hogy keveset fizetnek, mert tudják, hogy nem tud elmenni. Ugyanis egy másik helyen nem vennék fel hasonló munkakörbe diploma nélkül, be sem hívják állásinterjúra.

Miért kérnek mindenhová diplomát? Két oka van: az egyik, hogy elég alap lett már a diploma, főleg a BsC. A magyar harmincasok 32%-a rendelkezik diplomával (uniós átlag 40%), de nagyvárosokban még nagyobb az arányuk. Az elmúlt 20 évben közel duplájára nőtt az arányuk az egész társadalomban a 25 és 65 évesek között. Ma már annyinak számít egy alapképzéses diploma, mint negyven éve az érettségi volt.

A másik, hogy legtöbb cégnél szűrőnek használják azt, hogy van-e diplomád. Mindegy milyen, csak diploma. Ugyanis az általában elárul valakiről annyit, hogy vette a fáradságot, időt és energiát, hogy elvégezzen egy főiskolát. Jobb lehet az értelmi képessége, a munkamorálja, a teherbírása és a többi.

Fontos, hogy általában. Vannak megbízhatatlan link alakok két diplomával és értékes munkaerők diploma nélkül. De ez egy szűrő és ha ezen fennakadsz, soha nem tudják meg, mit tudsz.

Beszéltem már építkezésen dolgozóval, pincérrel, pékkel és másokkal, akik érettségivel dolgoznak ilyen szakmákban. Két nagy baj van ezekkel a munkakörökkel: nincs bennük perspektíva, mert nincs út felfelé. Maximum a fizetős pincér lehetsz, vagy a műszakvezető pék.

A másik pedig az, hogy ezek nagyon kemény fizikai munkák, amit huszonévesen még bírsz, de negyvenévesen a napi 25 kilométer talpalást meg a kilenctől hajnal kettőig tartó munkanapot biztos nem fogod bírni. Vagy az ötvenkilós liszteszsákot és a hajnal kettőkor kelést, meg a kemencék melegét nyáron.

Amire szeretnék mindenkit buzdítani: szerezz egy diplomát.

Ha nem azért bukdácsoltál középiskolában, mert nehezen tanulsz (sajnos ilyen is van, erről nem tehetsz, neked másként kell sikeresnek lenned), vagy nem az eredményeid miatt nem tanultál tovább, hanem mert lusta voltál, ahogy én is, akkor egy főiskolát is el tudsz végezni, akár most is, 35 évesen.

Lehet az egy vidéki főiskola büfé-ruhatáros szaka is távoktatáson. (Persze ideális lenne azt tanulni, amit amúgy is csinálni szeretnél, de a semminél egy büfé-ruhatáros diploma is jobb sok munkakörhöz, ha alkalmazottként szeretnél továbbra is dolgozni. Jogász, orvos vagy mérnök nem leszel szakirányú diploma nélkül, de sok minden más még lehetsz, hiszen területi képviselőknél, titkárnőknél és sok hasonló területen is elvárás ma már a diploma.)

A bankban, ahol dolgoztam, fiókvezető csak az lehetett, akinek diplomája volt. Tele voltunk óvónővel, szociális munkással és hasonló diplomával rendelkező fiókvezetőkkel. Mert csak a diploma megléte volt a feltétel. Akármilyen diplomáé.

Pont erről beszélek.

Az idei évről már lecsúsztál, de nézd meg a felvételi pontokat. Lehet, hogy idén arra kellene gyúrnod, hogy újra leérettségizz azokból a tárgyakból, amik kellenek a felvételihez, de anno rosszul sikerültek.

(Én a hétfői érettségi előtti szombaton, a ballagás után mondhatni véletlenül tudtam meg, hogy az érettségi nem két hét múlva lesz, ahogy én azt gondoltam. 🙂 Ennyire vettem komolyan a felkészülést, arra gondoltam, az a két hét minden tanulásra elég lesz. Meg is lepődtem, hogy 15 év múlva, mesterszakon is arra voltak kíváncsiak, hányast kaptam másfél évtizede az érettségin. Kérdeztem, miért nem az alapdiplomám eredménye számít, miért az, milyen tanuló voltam réges-régen? 15 év alatt a gyilkosság is elévül, nemhogy az érettségin szerzett tudás. Csak, azt válaszolták, ez a szabály, hogy azt kell nézni.)

Ha most arra gondolsz, hogy öreg vagy te már ehhez, akkor gondold újra. Ha most vagy 40 éves, még minimum 25-27 éved van a nyugdíjig. Sokkal több van még előtted, mint mögötted a munka területén. Nem mindegy, milyen beosztásban és fizetésért teszed ezt.

Még egyszer mondom: hidd el, hogy képes vagy rá. Én minden diplomámat munka mellett szereztem, a másodikat már család és gyerek mellett is. Későn érő típus vagyok, na. Nem hazudok, nem volt könnyű (bár feleslegesen erős egyetemre mentem, ma már biztos nem oda mennék, hanem valami vidéki főiskolára, mert egy bizonyos kor felett már senkit nem érdekel, honnan van a diplomád, fontosabb, milyen munkatapasztalatod van), de azt mondom, nagyon megérte. Ma is újra csinálnám bármelyik diplomámat, ha az kellene ahhoz, hogy anyagilag jobban boldoguljak. (Ha te vállalkozó vagy és soha nem lesz főnököd, akkor ez a bejegyzés természetesen nem neked szól.)

Te is lehetsz vállalkozó!

Hozzászólások:

Komment szekció frissítés alatt!

Kedves Kommentelők!
Éppen egy új kommentmotorra állunk át, azonban a Kiszámoló blog régi kommentjei mind elérhetők, és az elmúlt 1 év Disqus hozzászólásait hamarosan, a következő napokban importáljuk az új rendszerbe. Ha van fontos észrevételed, kérjük, oszd meg velünk! Köszönjük a türelmeteket és megértéseteket.
282 hozzászólás
Legrégebbi
Legújabb Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments

Ez mennyire igaz! Én 31 évesen diplomáztam le, két elkezdett, de be nem fejezett főiskola után. Szakot váltottam és utána már színjeles lettem. 🙂

Aztán emiatt vettek fel a BB-hez, hogy volt szociális munkás diplomám (tehát meg tudom erősíteni Kiszámolót) és azóta több olyan másodállásom is lett, ahol diploma kellett csak. Szerintem a diplomának köszönhetően az elmúlt években csak másodállásban plusz 10-15M-t kerestem. Érdemes volt.

Nekem jelenleg nincsen diplomám, nem tartottam eddig fontosnak. Úgy gondoltam, hogy annak semmi értelme, hogy olyan büfé szakos diplomát szerezzek, hogy csak meglegyen. Van arra lehetőség,hogy valaki online szerezzen diplomát, olyan szakon aminek van is értelme? Informatika stb... Mennyire fogadják el akár állásinterjúknál a külföldön akár online szerzett diplomákat a hr-esek? Kinek mi a tapasztalata?

Ez azért jelenleg nem ennyire kerek. A közszférába szinte bebetonoz egy diploma, ami az egyik legkevésbé fizető munkahely. Diploma csak egy multinál értékes, ott elismerik. Én viszont most tanárként úgy bánom a 2 diplomámat (egy főiskola, egy egyetem+ szakvizsga) mint az a bizonyos kutya a kölykeit. A diplomákba ölt pénzt és időt rettenetesen sajnálom!!! (Amikor a pedagógiát tanultam, még volt presztizse egy tanárnak. Ma már mindenki menekül.... ) Bárcsak lettem volna villanyszerelő, fodrász vagy bármi más. De még előttem van, és hamarosan váltok: 44 évesen most tanulok egy szakmát, amit vállakozásban fogok végezni.

"Tele voltunk óvónővel, szociális munkással és hasonló diplomával rendelkező fiókvezetőkkel. Mert csak a diploma megléte volt a feltétel." Na pont emiatt teljesen fölösleges a diploma. Az oktatók is tudják, hogy csak a papír kell, ezért nem is fognak nagyon követelni. Egyébként egy normális multinál, mint ahol én is dolgozok, egyáltalán nem nézik a diplomát, csak a rátermettséget. Egy ideális világban lenne értelme annak a kijelentésnek, hogy akinek van diplomája, arról elmondható, hogy vette a fáradságot. De a rideg valóság az az, hogy akinek diplomája van, az maximum a puskázáshoz, meg az oktató lefizetéséhez vette a fáradságot. Persze van egy kisebbség, amelyik nem, de a többség sajnos ezt csinálja. Nekem mondjuk van diplomám és nem puskáztam, de én vagyok a ritka kivétel. Összességében aki 35 évesen nem szerzett diplomát, annak már nem is kell. A rátermettség és tapasztalat fontosabb

Attól függetlenül hogy van igazság abban amit írsz Miklós, nem feltétlenül értek vele egyet. Szerintem levelezős-távoktatásos képzésben nagyon kevés az elérhető hasznos diplomák száma, talán egyedül a közgáz vonalon vannak ilyenek. Gépészmérnöki és infószakos távoktatás meg tudom hogy létezik de emberrel én még nem találkoztam aki elvégezte volna. Én szerintem a büfészakok helyett sokkal több értelme van nyelveket nyelve(ke)t tanulni. Rengeteg munka elérhető vele, otthon is lehet tanulni nem kell hozzá hétvégente utazni stb.
Viszont ezt a diploma egy "szűrő" dolgot soha nem értettem. Nem egy ismerősöm 24+ évesen az első, második semmit nem érő diplomáját csinálja, nuku munkatapasztalat de anyuci dicsekszik mindenkinek, hogy az ő pici fia bezzeg egyetemista. Én egy otthagyott egyetem után kezdtem dolgozni egy gyárban, most csoportvezető vagyok, 28 évesen én miért akadok fenn a szűrőn?

A jobb cégeknél ha nem valami specialistát keresnek hanem egy átlagos alkalmazottat akkor én úgy látom, hogy alapelvárás a szakterülethez tartozó diploma megléte. Gépészmérnök is jó egy informatikai céghez mert az is műszaki. Én 39 évesen szereztem első diplomámat angolul, munka mellett de jártam főiskolára még otthon is de az nem volt annyira sikeres történet. Hiába mondja sok ember, hogy nem kell diploma az informatika világában de én csak az ellenkezőjét tudom megerősíteni. Nekem szerencsém volt mert jó helyre sodort a sors de jelenleg fele annyit keresek mint ha már tíz éve szereztem volna egy BsC papírt és azzal megerősítve építettem volna a karrieremet. 100 jó állás hírdetésből 90-95 alapból kiesett mert diplomát kértek. 37 évesen ugrottam neki még egyszer és én voltam a legfiatalabb az osztályban. 50-55 éves emberek még simán nekiállnak a diplomának mert messze van a nyugdíj.

@newlife mivel nem versenyszférában dolgozol, az én tapasztalatom, hogy a diplomát nem becsülik meg a multinál sem, a tudást becsülik meg. Tehát hiába van diplomád, ha nem értesz ahhoz amire szükségük van. A diploma ahhoz kellhet, hogy egyáltalán alakalmas legyél egy pozícióra. Ahogy Kiszamolo is írja, anélkül be sem hívnak, illetve sosem fogsz egy bizonyos szint fölé kerülni a ranglétrán.

Én is minden évben elhatározom, hogy jelentkezek az orvosira, csak le kéne raknom a biólógia értettségit, amire nehéz rávennem magam. Addig is lubickolok a multik világában. Valszeg orvosként sem keresnék most már többet, mint IT-s, nem beszélve arról, hogy hány év kihagyás, fizetés kiesés, mire praktizálhat az ember.

Végre, ismét egy jó cikk a Kiszámolón! Olyan, ami előre viszi az embert!
Csak két észrevétel:
1.) Még vállalkozóként is könnyebb az élet diplomával. Az ember árnyaltabban gondolkodik, jobban észreveszi a lehetőségeket, átlátja az összefüggéseket.
2.) A sokak által lenézett közszférában is vannak jól fizetett területek. Például.: vezetői vagy nagyon speciális tudást igénylő pozíciók. (Persze, ez az összes álláshely legfeljebb 1%-a)

tanulj jól, menj jó gimnáziumba, menj egyetemre, vedd fel a diákhitelt, legyen diplomád, menj jó munkahelyre, házasodj meg, legyen gyereked, vegyél házat, tegyél félre a nyugdíjadra, lépkedj előre a munkahelyen, menj nyugdíjba. ne gondolkozz.

50 éves leszek az idén, de kacérkodom a tanulással. Csak az emelt érettségi miatt nem jelentkeztem idén, mert látni akarom, hogy hogyan változnak a ponthatárok, mibe és mennyire kever bele az új szabályozás.Ha elindul idén az a szak levelezőn, amire menni szeretnék jövőre megpróbálom.

Amúgy a cikkben is megemlítik, hogy most már olyan arányban vannak a diplomások a társadalomban mint régen az érettségizettek voltak és ebből következik, hogy a BSc alapdiploma lett az új érettségi. Viszont egy BSc már hihetelen sok lehetőséget megnyit az embernek mert se szeri se száma az online elérhető MSc programoknak a külföldi egyetemeken és itt nem diplomagyárakról beszélek. Azt viszont szerintem meg kell említeni, hogy az egyén jövedelme nagyban befolyásolja az eredményességet ha munka melletti tanulásról van szó és alacsony jövedelem mellett igen csak erőt próbáló egy akármilyen büfészak elvégzése is, főleg valami vidéki városból ingázva. Saját tapasztalatom az, hogy míg otthon egy nagy bukás lett az iskola addig "nyugaton" munka mellett, idegen nyelven sikerült kitűnő minősítéssel végezni. Sokat számít, hogy például nem kell órákat eltölteni egy vonaton csak az utazással.

A villanyszerelő most adott árajánlatot, bő egynapos meló 115 ezer Ftért. Azért ő eltengődik diploma nélkül is úgy látom:) hihetetlen

Egyetértek a cikkel, régen én is feleslegesnek tartottam és én is évek óta diplomás pozícióban dolgozok diploma nélkül, azonban elértem oda, hogy bármerre szeretnék mozdulni mindenhol feltétel a papír, hiába van meg a tudásom vagy a tapasztalatom. Idén rá is szántam magam az iskolára, jól pofán is b... a valóság 🙂 A lényeg ugye, hogy most már emelt szintű érettségi alapkövetelmény lett (40 ezer ft) a diplomát adó képzések jelentős hányadán. Ám ez nem úgy néz ki, hogy ha informatikus akarsz lenni, akkor emelt info érettségi kell, hanem bármilyen tárggyal teljesítheted a kritériumot. Például egy angollal. Egy emelt angol érettségi, egyébként megfelel egy középfokú nyelvvizsgának, de visszafelé nem válthatom ki a a nyelvvizsgával az érettségit. Se egy felsőfokú szakirányú végzettséggel 🙂 Csak egy diplomával lehet kiváltani az emelt szintű érettségit. És mennyit kell elérni?Na? 20%-ot!:D

Az ellenkezőjére is van példa: egyik ismerősöm most fogja "gyorstalpalósan"elvégezni az OKJ.s villanyszerelő képzést, mert vannak esetek, amikor hiába mutatja be a Kandó-s villamosmérnöki diplomáját, meg a sok éves gyakorlatát, nem fogadják el, mert nincs villanyszerelő papírja (érintésvédelmi felülvizsgáló pl.). Persze csak befizeti a tandíjat, meg elmegy vizsgázni (a vizsgakérdések a jó válaszokkal már megvannak), mert szeptembertől már csak 2 éves képzésen tudná megszerezni a szakirányú végzettséget.

@joe "Hiába mondja sok ember, hogy nem kell diploma az informatika világában de én csak az ellenkezőjét tudom megerősíteni. Nekem szerencsém volt mert jó helyre sodort a sors de jelenleg fele annyit keresek mint ha már tíz éve szereztem volna egy BsC papírt és azzal megerősítve építettem volna a karrieremet. 100 jó állás hírdetésből 90-95 alapból kiesett mert diplomát kértek."

Hejj, ha valaki teged felvilagositott volna, hogy a diploma feltetelt az eseteg 99%-ban nem veszik komolyan, mennyi idot es energiat megsporolhattal volna... 🙂 En is IT teren mozgok, diploma nelkul, csak komoly multiknal dolgoztam, amig alkalmazott voltam voltam, sosem volt gond a diploma hianya.

Én most vagyok 33, 2.éves fősulin, szintén későn érő 2 gyermek mellett, az egyikkel itthon. Életem egyik legjobb döntése még úgyis, hogy nem feltétlen ebben fogok dolgozni a jövőben. Én direkt választottam a "vidéki" főiskolát és nem bántam meg. Szeptembertől még egy okj-ba is belekezdek gyorsban, míg meg nem szigorítják, mert érdekel és azzal saját vállalkozásom lehet. Szakmáim vannak, diploma még folyamatban, családon belül sem sokan értik miért tanulok folyton. Én minden mondattal egyet értek!

@zsiga Én ugyanígy jártam. Hőkamerás ipari mérésekhez akartam megcsinálni az ÉV tanfolyamot, mert van, hogy együtt kérik a felülvizsgálatot a méréssel. Hiába vagyok vezető tervező, műszaki szakértő 30 éve (igaz gyengeáramon), nem felel meg. Nekem az egyik értelmesebb tanfolyamszervező azt javasolta, hogy várjam meg a jövő évet, akkor várhatóan változni fognak a feltételek. De az is megfontolandó, amit írsz, de bele kell férnem ebbe az évbe...

@newlife
Tanár szakot végeztem egyetemen, tanítottam 9 évig. De pár év után már éreztem nem lesz az igazi -> képezni kezdtem magam más területen. Majd nézelődni is állásajánlatok felé, de még nem komolyan.. bár pár interjúra elmentem, kaptam is ajánlatot, pedig tudták, tanár vagyok.
Aztán amikor az igazgató számon kérte rajtam egy nap, hogy egy gazdag kölyök miért áll bukásra, igaz nem tanul semmit, de bejár az órákra(!). Miután kijöttem az igazgatóiból felhívtam az egyik helyet, ahonnan volt ajánlatom. Még élt az ajánlatuk. Visszamentem az igazgatóhoz és felmondtam.

Teljesen más területen helyezkedtem el, kemény évek jöttek, sokat tanultam. Azóta folyamatosan hívnak egyre nagyobb cégek. Jelenleg is túl sokat vállalok magamra, de 4x annyit keresek, mint tanárként keresnék, de imádom amit csinálok.

Íme az én történetem. Hol jelentett itt gátat a diploma, a közszféra, vagy a tanár szak?

Egy budapesti főiskolára iratkoztam be 2002-ben, aztán a haverokkal csak ittunk. Eljött az idő, hogy a szülők már nem támogattak, elmentem biztonsági őrnek. A 410 forintos órabér és a havi 300-360 óra munka mellett egyből láttam már a diploma értékét. Éjjel a melóban tanultam, letettem az összes vizsgám, és 2013-ban meglett a diplomám.

Ezzel egyidőben angolul is elkezdtem tanulni, majd egy osztrák cég felkért a weboldala lefordítására magyarra (angolról). Ha már ott voltam, ott maradtam, kitanultam a SEO-t és közben szövegeket is írtam angolul/magyarul. Ma olyan 800.000 Ft-ot keresek úgy, hogy még a gyerekre is jut időm. A feleségem nyáron kezdte mellettem, ma már 300.000-et keres. A nyár óta kitanultam a JAVA programozást is.

Most a feleségemmel az amcsi piacra lépünk be szövegírással, számos új ötletünk van. Mindez úgy kezdődött, hogy az osztrák cég megbízott, mert DIPLOMÁM volt.

40 eves informatikuskent nincs diplomam, es nem is lesz. Ez a 8. munkahelyem eletem soran es kettot kiveve mindegyik diplomahoz volt kotve. Siman beirom az oneletrajzomba hogy van, igy behivnak interjura, majd ott eloadom hogy most vizsgazom hamarosan, a papir meg nincs a kezemben. Soha egyetlenegyszer sem kerdeztek ra kesobb hogy sikerult-e a diploma.. A gyakorlati tudasban hiszek, es abban hog, el tudom adni magam.

A Tesla-tanszéken milyen diplomát lehet szerezni? MLM-est? 🙂

@matrjoska A diploma valóban lehet gondolatébresztő, meg gondolatformáló, de nem a könnyen elvégezhető büfé szakok. És a legtöbb ember ezekre lő, mert ezek a könnyűek.

@Szabó Gábor Ez gondolom valami fricska lett volna, de akkor cserébe áruld el, hogy szerinted mit tesz egy gondolkodó ember. Nem jár iskolába, nem dolgozik, nem csinál semmit sem, amit a többségi társadalom? Vagy neked mi a gondolkodás fokmérője? Sok ilyen hozzászólást láttam már Facebookon, kivétel nélkül mindegyik szerzőjénél Az Élet Iskolája volt feltüntetve mint oktatási intézmény, és mind valamiféle zavaros, életképtelen ideológia mentén próbálta élni az életét. Tényleg érdekelne, hogy mire gondoltál, amikor ezt ide beírtad.

A diploma addig fontos amig nincs meg. Ha megvan, mar senkit sem erdekel - ilyen szempontbol szuro. En ugy gondolkodtam miutan nagy nehezen vegigvergodtem BSC-n, hogy ha most nem csinalom meg a mestert, akkor soha - es nem akarok ugy jarni, hogy egy interjun minden klappol, csak epp nincs meg a papir, mert megvan. Sok evfolyamtars / ismeros inkabb nem csinalta meg, kerdes, hogy hogyan fognak valtozni a diplomak ertekei 20 even belul, lehet nem lesz igazam, de be vagyok biztositva.

Diplomával diplomás állással eddig 1MFtot kerestem, most hogy villanyszerelo lettem 2Mftot keresek.
Tényleg azt javaslom legyen diplomátok, hogy még több pénzt keressek rajtatok.

Tessék egy ellenpélda. 🙂

37 vagyok, idén diplomázom mint programtervező informatikus, jövőre mint közgazdász.
Úgy gondoltam, hogy két egyetemi diplomával majd jól "elmegyek dolgozni" , de közben összeálltam két tehetséges fiatallal és már megint céget alapítunk a nyáron.

Kezdem elfogadni, hogy sose lesz munkahelyem.

axt,
Az igazság az, hogy egy komolyabb multinál bizony alapelvárás a diploma. Sőt, egy alapvetően a munkakör profiljába vágó diploma. Ahogy Kiszámoló is írja, ez egy előszűrő kritérium. Ha ez adott, akkor az interjún már csak a rátermettség és az angol (+akár további nyelv) számít, semmi más. De diploma nélkül nem vesznek fel, az a beugró.

Normális multik úgy hirdetnek, hogy diploma VAGY releváns X év munkatapasztalat. A diploma multiknál már nem feltétel. Egyszer a Telenornál azért mondtak nemet még szakmai interjú előtt, mert mondtam hogy nincs diplomám...Architect pozi, IT. Megvontam a vállam, és mentem tovább, a szememben ez többet elmond a cégről... jobb is így 🙂

Aki alkalmazott és nem multinál dolgozik, az nyugodtan elgondolkodhat az életén 🙂 Szerintem sokkal jobb maldívon nyaralni, mint nyomorogni közbérből 3 diplomával.

És csatlakozom az előttem szólókhoz, hiszen épp lakást vettem, és folyamatban pár átalakítás... Villanyszerelési munkák 500k+, burkolási munkálatok 300k...

Egyáltalán nem fogom bánni, ha majd a gyerekem a jövőben elém áll, és azt mondja, APA, én asztalos akarok lenni 🙂 Gazdagabb lesz mint én valaha is, valószínűleg.

Jó a cikk ismét. 40 évesen, BME msc gépészmérnök diplomával, angol+német nyelvvel, meg 2 saját vàllalkozással azon agyalok, hogy merre tanuljak tovább. 2 irány között gondolkodom, kíváncsi lennék a véleményekre.
1. Műszaki vagy IT másoddiploma
2. Villanyszerelő, gázszerelő(nem nevetünk...), klímaszerelő, stb. Pár szakma

Jelenleg elég kevés a jó szakember, és akik vannak, már nagyrészt 60 év fölöttiek.

Kiszamolo Volt már egy hasonló cikked, ahol két osztálytárs esetét mutattad be, ahol az egyik rögtön elkezdett dolgozni és pénzt keresett, így ő volt a jani, a másik tovább tanult, nulla kereset az elején, de hosszú távon sokkal jobban behozta, mivel az elsőnek egy idő után már nem volt felfelé lehetősége.
Kerestem már, hogy meg mutassam a fiamnak, de nem találtam. Esetleg Te meg tudnád találni és belinkelni? A cikkbe is bele illik hivatkozásnak. Köszi

Diploma után pl. 20 évvel hamarabb lesz valakinek OKJ-s képesítése, mint fordítva.

És igen, nagyon nagy a különbség a munkák között - 40+ évesen. Nemcsak a pénz fontos, hanem, hogy 20+ éve (és még 20 évig minimum) fizikai munkát végez valaki vagy sem.

Nagyon igaz, hogy egy közepesen értelmes diplomáig az jut el, akinek vannak stabil módszerei. Ezek jól konvertálhatóak munkaskillekké.

Aki nekilát, annak azt tanácsolnám, az ne csak az emelt szintűig lásson, még a jelentkezés előtt szerezze meg a nyelvvizsgát. Munka, esetleg család mellett a nyelv és az egyetem már túl nagy terhelés.

Nálunk családon belül látható, mire "jó" a diploma. Fiatalon tőlünk csóróbb nem volt a családban. 30 évesen is alatta voltunk az átlagnak erősen: se saját kocsi, se gyerek, se saját kecó.
Aztán 40 éves korunkra már erősen fordult minden - kezdve pl. a fogaink állapotán, mennyire merünk dokihoz menni; mennyire komfortos a házunk, mit eszünk stb. Nem valószínű, hogy sokáig élünk majd, de a velem egyidős nőrokonaim sokkal ramatyabb állapotban vannak. Pedig én kevesebbet alszom, kevesebbet pihenek. De mondjuk alap, hogy mozgok, hogy amikor "ragadtak" a kg-k, akkor nem fogtam a csontjaimra és nagyanyám testalkatára... A gyerekeken még élesebben látszik a különbség.

"Beszéltem már építkezésen dolgozóval, pincérrel, pékkel és másokkal, akik érettségivel dolgoznak ilyen szakmákban. Két nagy baj van ezekkel a munkakörökkel: nincs bennük perspektíva, mert nincs út felfelé. Maximum a fizetős pincér lehetsz..."

Pincéreknél pl. nem valahogy így van a karrierlétra? Pincér -> Szakács -> Étteremvezető -> Étteremtulajdonos -> Éttrermfranchise-tulajdonos?

Köszönöm ez az, a végén a Tanulj tovább rész. 2014 es cikk?!... 😮 Nem is gondoltam, hogy ilyen régóta olvaslak 🙂

Hát nem tudom. Az biztos, hogyn em sok hasznosat tanultam a felsőoktatásban, pedig az alapdiplomám olyan irányú, amit csinálok. Ellenben ha ott nem tanulok, akkor nehezebb lett volna elkezdeni, mivel munkatapasztalat nélkül kicsi az esély az első elhelyezkedésre (munkatapasztalat és diploma nélkül különösen), de hallgatóként könnyen elmehet az ember gyakorlatra, és van munkatapasztalat. Ismerek olyan embereket, akiket odasodort az élet egy diplomás területre (azért írom, hogy sodort, mert nem valami tudatos döntés, jellemzően egy munkahelyen kezdtek mással foglalkozni, mint amivel eredetileg), és ezért utólag elmentek levelezőre, hogy tovább haladhassanak a karrierben. De eleve így kezdeni az neccesebb.

Mondom, pedig én aztán nagyon rühellem a hazai felsőoktatást az elavult módszereivel, alkalmatlan oktatóival (tisztelet a kivételeknek), de mégis kénytelen vagyok egyetérteni a cikkel.

Egyébként a vidéki főiskolában ne legyél annyira biztos, hogy jobb lenne. Akadnak azért esetek, amikor a rosszabb színvonalú intézményben egy-egy oktató frusztráltságában, hogy ez nem a BME, igyekszik kemény lenni, miközben a tudás átadás nem az erőssége. Láttam olyat is ahol egész évfolyam bukott ki.

Levelezőn mondjuk általában könnyebb, nem is azért, mert gyakran kevésbé szigorú a számonkérés, hanem mert felnőtt emberként tekintenek a hallgatókra az oktatók, nappalin ugyanez csak dumában van meg.

"Magyarországon azt gondolják, attól erős egy egyetem, hogy szénné szivatnak. A 20 oldalas beadandókkal, a pszichopata tanárral, akinél a 95% megbukik és a többi.

Amit a szakmámról tudok, bő 90%-át nem ott tanultam és amit ott tanítottak, annak 90%-ára soha nem volt szükségem.

S szerintem ezzel mindenki így van."

Ezzel maximálisan egyet tudok érteni. A BSC-t én is nappalin csináltam, ott teljesen ez volt a jellemző.
Az MSC-t viszont már levelezőn csináltam. Én ezt ajánlom mindenkinek, aki egyetemre akar menni. A szivatós részek kimaradnak, és nem piszkálják az embert feleslegesen. Aki tanulni megy oda az is nyer, aki még csak a papírért az is. Mindenki boldog. 🙂

@gabor8
Talán a stílus az, ami a leginkább elválasztja a lisztet a korpától. A mondanivaló szinte mindegy, ha átitatod arroganciával. Hihetetlen, hogy önmagukat sikeresnek mondó/gondoló emberek mennyire faragatlanok tudnak lenni.

ontopic: vannak olyan szakmák amiket képtelenség diploma nélkül űzni. Divatos ellenpélda az IT, de próbálj meg bármilyen más mérnök lenni oklevél nélkül. Vagy orvos. Vagy nagyjából bármi aminek a jogosultságai ehhez vannak kötve. A közgáz érdekes kakukktojás, mert amennyire néztem a "jogosítványai" nagyrésze (pl. ha jól emlékszem pénzügyi vállalkozás ügyvezetője lehetsz) kiváltható más MNB-s képzéssel is. Ott inkább a szemlélet az érdekes, ad egy nagyobb rálátást az üzleti élet területeire, talán könnyebb vele elindítani egy saját vállalkozást is, ill. jobban megérthetők egy nagyobb vállalat folyamatai.

Kiszamolo,

Igen tulajdonképpen villanyszerelo vállalkozó lettem, de a foallasom mellett konkrétan villanyszerelo szakmunkas lettem, tehát papírom van róla.

Igen igaz hogy nem vagyok terepen csak hozom a munkat, de a villanyszerelo nem 250et keresnek. Bejelentve nettó 350 és 450 között.
Se KATA nincs se Fekete, mert nem kell.
Az 5 hónapja induló cégben, 15MFt van így most kiirtam magamnak nettó 6MFtvosztalek előleget. Ez havi nettó 2mFt kereset akárhogy számolom. Jah ihen igaz, minimal berrw vagyok bejelentve. Kibírom. 🙂

25 évesen erettsegire beiratkoztam, multinal 8 altalanossal elkezdtem dolgozni. 27 evesen erettsegi, aztan egyetem, teologia. 32 evesen villanyszerelo okj, vallalkozas.
Felszemuek kozott kiraly aki lat alapon, 7 ev multi kornyezet es egy diploma ami megtanit gondolkodni kellett ahhoz, h szakmai ismeretek megszerzese utan szakikent az elso pillanattol jol menjen.

Kár, hogy nem lehet kiszámolni mennyibe kerül egy diploma + nyelvvizsga, vagyis az átlag mennyit költ és mennyi időt szán rá.

Annó, mikor apám lerakott első nap a kollégiumnál két dolgot mondott. Azért mész ide, hogy ne legyél hülye fiam. Illetve főiskolát/ egyetemet a fenekeddel végzed el nem a fejeddel.
Hét évvel később dolgozni kezdtem. Két évre rá már vezető voltam. Aztán minden reggel értelmetlen beszélgetéseket folytattam a feljebb valóimmal. Az egész nem arról szólt, mint amiről kellett volna. Ezt gondolom nem kell magyaráznom. Kb két hónap után érett meg a gondolat a fejemben, hogyha minden sínen megy és 10-15 év múlva már velem fognak folytatni èrtelmetlen beszélgetéseket, elégedett leszek e az életemmel. Ebben az esetben ez már egy kellően vezetőt pozíció, úgy száz kétszáz ember vezetője. Végül arra jutottam, hogy akkor sem fogok magam miatt felkelni. Szóval felmondtam. Azóta minden nap magam miatt kelek fel, sokkal több értelmèt látom mindennek és sokkal jobban is keresek. Szeretem amit csinálok.

Ha pénzt is akarsz keresni, akkor először is magadnak kell dolgozni. Ha meg akarod valósítani magad akkor is. Különben más álmait valósítod meg.
Egy iskolánál sokkal többet számít az i
otthoni könyvtárad, tudásod a témában, önismereted, és munkamorálod.
A két legjobb alkalmazottam közül az egyiket egy gyorsétteremböl mentettem ki, a másik pedig pincér volt. Egyik sem egy nagy iskola, viszont amikor lehetőséget kaptak, mind a ketten megmutatták, hogy tudnak havi milliót is keresni. Ha véletlenül valamiben nem lennének biztosak akkor megkérdezik az alattuk dolgozó hozzáèrtőt akik havi bèrèrt dolgozik ( országos számtech üzlet )

ha azt mondjuk, hogy a diploma egy olyan tőkeeszköz ami reálértéken mostantól havi 100e ft többletet termel, akkor az a mai alacsony kamatok mellett - mondjuk azt, hogy évi 3% - az pont olyan, mintha 40M ketyegne ezen az évi 3%on. annyi gond van vele, hogy ha az ember nem dolgozik, akkor kamatot sem fizet és mondjuk 20-30 év alatt elértéktelenedik.

Ez nem feltelenul ilyen egyszeru. Eleg sok helyen ma mar pont hogy azt nezik milyen tapasztalatatod van csak hogy mas cegeket ne emlitsek: Apple, Google, IBM, Netflix, PWC
Az IBM Budapest lab (ex Ustream) jelenlegi vezetojenek sincs diplomaja megis kb 2. legfontosabb ember a magyar IBMnel.

Akinek van egy "büfé-ruhatár" diplomája, azt már emberszámba veszik... Ez a legnagyobb baj. Sőt, én undorítónak mondanám. Főleg, aki utána még a mellét is döngeti, hogy bezzeg ő diplomás. Annyira le lett járatva maga a diploma szó is ezzel a hozzáállással, hogy az már félelmetes. Semmit nem tesz hozzá egy ember értékéhez.
Van két diplomád? Tök jó. Mihez értesz? Jaaaa, be se jártál, mert meg tudtad venni a papírt... gratulálok.
A szakirányú diploma talán ér még valamit, a többit a lakás legkisebb helyiségében egy bizonyos dologra a legérdemesebb felhasználni.

Érdekes hogy ennyire a diplomára van kihegyezve a kérdés, szerintem a lényeg, hogy képezd magad. IT álláshírdetésekben egyre kevesebb helyen elvárás a felsőfokú végzettség, viszont egyre több helyen a szakmai minősítés(ek) megléte. Jó dolog a főiskola/egyetem mert ad egy szemléletet, de ha megnézem a bsc-n tanultak max 10%-a az, amit hasznosítok a nap munkában, a többi az azóta munka közben mellett tanultak. Viszont egy "bármilyen diploma jó, csak diploma legyen" helyre én nem mennék szívesen dolgozni, valahogy hálózatüzemeltetőként többre tudnék értékelni egy érettségi+CCNP kombóval rendelkező kollégát mint egy óvodapedagógusi diplomást. (Konkrétan nálunk ha már diploma, akkor mérnök-infó vagy villamosmérnök. Ott legalább tanították azt a 10%-ot.)

Mindenki, aki szerint azért nem érdemes diplomát szerezni, mert a gyakorlati tudás nagy részét nem az egyetemen kapod meg, alapvető tévedésben van azzal kapcsolatban, hogy mire is való a felsőoktatás (egyébként ez a középiskolai tudásanyagra is igaz, ugyanezek az érvek előjönnek az érettségi felselgességével kapcsolatban).

Egyrészt amit a bejegyzés is állít, ez egy kihívás, amit teljesíteni kell - mindig lesznek unfair helyzetek, nehéz szituációk, olyan próbatételek, amik nem a te képességeidnek felelnek meg. Az egyetemen is vannak ilyenek, ha ezeket leküzdöd, az valóban egy olyan szűrő, ami információt ad a munkáltatónak rólad.

De ennél is fontosabb (bár ezt nyilván a munkáltatók nagy része sem gondolja át), hogy az egyetem alkalmatlan a gyakorlati tudás átadására. Ha át is adná az ilyen jellegű tudást, az idővel elavulna. Ennél sokkal fontosabb, hogy bizonyos gondolkodási mintákat ad

Folyt.

illetve megtanít tanulni, valamint olyan területekbe is beavat, amelyekkel nem érintkezel majd a munkád folyamán – de amelyek tágítják a látókörödet, és segíthetnek megoldani problémákat a munkád során is. Egy mérnöknek nem sokszor kell a mindennapokban irodalomtudást alkalmaznia, de az ott megszerzett ismeretek tudatalatt befolyásolják, hogy oldja meg a mérnöki problémákat.

Ehhez persze az kell, hogy ne cask akadályként tekinsten az ember a tárgyakra, hanem valóban tanuljon belőlük. Minél több energiát fektet az ember az egyetem elvégzésébe, potenciálisan annál több hasznot szerez belőle – miközben ugyanazt a papírt kapja meg a végén, amit az, aki egész végig csak túlélésre játszott.

Emellett ott van még az is, hogy az egyetemn hasonló érdeklődésű, ambíciózus emberekkel ismerkedhet meg az ember, ez a network pedig hasznos lehet a karrier során is.

Tudok még egy alternatívát az érvényesüléshez. Én csak technikumot végeztem, igaz negyven éve, szóval a cikk szerint az akkor annyit ért, mint ma egy diploma. Herótom volt a tanulástól, fejest akartam ugrani az életbe. Nyolcvanas évek elején járunk, amikor a fizetések között nem voltak olyan nagy szakadékok, de már akkor rájöttem, ha pénzt akarok keresni vállalkoznom kell. És bejött. Először mint kiskereskedő, aztán mint iparos. Hihetetlen, de a Kádár idején jobban lehetett érvényesülni, mint manapság. Mire a rendszerváltáshoz értünk, kitanultam a szakma csínját-bínját, és már az alaptőkém is megvolt ahhoz, hogy húsz főssé fejlesszem a vállalkozásomat.
Elég az hozzá, hogy ötven évesen elmehettem nyugdíjba, és most azon agyalok, kéne egy diploma. Csak úgy passzióból.

Cikkgyűjtemény
Új vagy az oldalon? A gombra kattintva találod az eddigi fontosabb cikkek gyűjteményét téma szerint.
Megnézem!
Keresés
Kövess minket
facebook
youtube
Hirdetés
Támogatás
Ha szeretnéd, van lehetőséged anyagilag is támogatni a munkánkat.

Átutalással a Raiffeisen Bank 12020407-01558219-00100002 számlaszámra a Kiszámoló Egyesület részére. A közlemény "Támogatás" (fontos!)
Bankkártyás támogatási lehetőség hamarosan. Köszönjük, ha érdemesnek tartasz bennünket a támogatásra.
Archívum

Archívum

crossmenu
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram