Támogatás elektromos kerékpárra

Októberben fog jönni a pályázat, 90-150 ezer forintot lehet igényelni elektromos rásegítésű kerékpárokra, de maximum a vételár felét. Mivel még a legolcsóbb ilyen kerékpár is drágább, mint 300 ezer forint (bár a Dechatlon oldalán van már 250 ezer forintért is, de azért inkább 350-400 ezer forinttól indulnak az árak ott is), ezért ezzel a kitétellel nem kell számolni. Viszont 900 ezer forintnál sem lehet drágább a kerékpár és az elektromos kerékpárnak csúfolt villanyrobogók sem játszanak, csak a valódi kerékpárok.

Mivel a munkábajárást akarják támogatni, csatolni kell munkavállalói igazolást is, vagyis vállalkozók ha jól értem, ki vannak zárva. De ezt még ne vedd készpénznek.

Ha érdekel a téma, figyeld a kiírást és reménykedj, hogy ne pont annyival dráguljanak az elektromos kerékpárok októbertől, mint amennyi támogatást adnak rá. A keretösszeg egymilliárd forint, vagyis 7 ezer körül lesz a támogatások száma.

Share

165 hozzászólás

  • Bazsi
    Kicsit off:
    Szeretném a tanácsotokat kérni mert látom több tapasztalt bringás is van az oldalon.
    Olyan kerékpárt keresek amivel túrázok aszfalton és terepen egyaránt és időnként leküldöm 2-3 lépcsőfokon is. (bár túrázást írtam de a pakolhatoság nem szempont) Keret rá 400-450k. Mit ajánlotok? A gravel alkalmas ilyesmire vagy marad a MTB? Köszönöm a válaszokat
  • Baltazár
    Én bicajozok ahova lehet. Van fiatal és jó kocsim, de ezzel is igyekszem karbantartani magam.
    December közepéig, végéig kényelmesen lehet járni kerékpárral. Január, február az nem jó és tavasszal a tavaszi szelek miatt nehezemre esik elkezdeni. Májustól, csak akkor ülök kocsiba, ha elengedhetetlen. Sima 90 e ft os sportboltos montim van, nem gyilkolom, így nem pusztul, de biztos lehetne rá költeni. Egy-egy pedál kell rá.

    A kérdésem az lenne, ha hétköznapra megtartom a sima bicajt, de veszek egy ilyet: decathlon.hu/elektromos-mtb-st-100-275-id_8560739.html az kiszolgálná azt az igényem, hogy hétvégén nem kerékpárúton tekerek 2×25 kmt sportként, hanem inkább nyomok vagy 50 et földutakon, homokban, szántó földek között? Tehát a mozgásigényem meglenne, de szélesíteném a bejárt távot. Ráadásul a méteres süppedős homokos szakaszokat nagyon utálom sima montival.

  • Peti
    Csak némi segítségnyújtás, mert látom, sokan nincsenek tisztában pár dologgal:

    1. Dimbes-dombos vidék, emelkedő leküzdésére nem pedál szenzoros kerékpár kell, hanem nyomatékszenzoros. Utóbbi viszont nem a 250 ezres kategória.

    2. 500-600 ezres (vagy még drágább) kerékpárral nem járunk munkába!! (feltételezve, hogy nincs ott zárt, bekamerázott tároló) Ez alap…már, ha nem akarja az illető egy szép napon hűlt helyét találni a kerékpárjának. Ugyanígy nem lehet vele útközben megállni, ha be akarsz menni egy élelmiszerboltba, szolgáltatóhoz, vagy bárhová.

    Innentől kezdve…

  • Peti

    “Városi mindenes” kerékpárra teljesen felesleges 150-180 ezer forintot költeni. A harmadáért vehetsz használt agyváltós trekkinget, agydinamóval, kontra- vagy görgősfékkel. Igénytelen, minimális karbantartást igénylő kerékpárok, pláne, ha Hollandiából vagy No-ból hozták be (egy rakás ilyet árulnak). Ezeket többnyire normális alkatrészekkel szerelik, és vigyáztak rájuk.

    Én egy ősrégi, 90-es évekbeli, Cr-mo vázas bringával járok munkába. Meghagytam az eredeti, itt-ott kopott, divatja múlt festést, teleragasztgattam szigszalaggal, tettem rá ronda neoprén vázvédőt. Soha nem szoktam lemosni. Így, ütött-kopott külsővel, kevésbé feltűnő a tolvajok számára. Pedig tele van minőségi alkatrészekkel (Sachs Quarz szett, DT acélküllők, stb), a Columbus Cr-Mo váz meg szó szerint egy életre lett tervezve. 50 ezret költöttem rá.

  • T a Kecske
    Te tényleg nem tudod soha abbahagyni, igaz? Egyszerűen hajt a kényszer, hogy mondjad, még akkor is, ha senkit nem érdekel és százszor szóltam, hogy hagyd abba.

    Miért itt téped magad? Ha szerinted Musk az isten és ez a jövő, menj a tőzsdére és vásárolj be 50 millióért részvényeket. Ha igazad lesz, hidd el, nem fogom sajnálni tőled a hasznot.

    Miért itt akarsz szájkaratézni, de minden egyes alkalommal? Most is éppen a fene sem kérdezett és még senki meg sem említette a bálványodat és istenedet, mégis előtört belőled a kényszer egy kerékpáros cikk alatt. Ott a fórumod, ahol mindenki egyetért veled. Miért nem őket boldogítod?

  • matetoth

    Örülök, hogy nektek jó tapasztalatok van. Én pár éve az Erzsébet híd-Lánchíd szakaszon kaptam mindig agybajt (beláthatatlan, nagysebességű, hullaveszély), illetve az Erzsébet fasor-Hűvösvölgy vonalon (egyik oldalról a másikra, majd 150 méterenként bekötőút, ahol mindig állnak az autók). Szóval mire felgyorsulnál, újra vége a haladásnak. A gyalogosok, meg a szélrózsa minden irányában.

    Nemrég vidéki városba költöztem, M3-as mentén, ahol amúgy elég széles az út a bicajosoknak is, de van bicajosút is. Mivel a járda össze-vissza van, minden gyalogos azon megy, ugyanúgy 100 méterenként bekötőút, mehetsz 10-zel végig. Tudom, ne haladni akarjak, de ez azért már nevetséges.

  • Kiszamolo
    Peti, igen, mindenből vehetsz használtat, még nadrágból is és igen, használtan minden olcsóbb.
  • Karcsika
    Engem az érdekelne még, hogy egy országban, ahol a sima kempingbiciklit is ellopják, hogy az ördögbe mertek 600k-s elektromos biciklit venni? Lehet biciklire biztosítást kötni? Meg is teszitek? Vagy miről maradtam le?
  • machiavelli
    Furcsallom, hogy azon megy a vita, hogy 2 vagy 300 ezerert kell-e biciklit venni, de senki nem emliti a regi acelvazas orszaguti/versenybicikliket. Az acelvaz alabol nehezebb (ezert eri meg konnyitett versenyvazat venni), de joval tartosabb, es lehet javitani is, ha szukseges. Ellentetben a modern karbonvazasakkal, amik idovel repednek, es nem lehet veluk mit csinalni, csak eldobni.
    Potom aron talalni 20-30 eves versenybicikliket, leginkabb a konnyitett vaz az erdekes bennuk: nekem pl. egy Reynolds 501-es (Puch) vazam van, ami 30 eve csucstechnologia volt: nincs 7 kilo annak ellenere, hogy acelvaz, de ugy van megtervezve, hogy a konnyitesek ellenere is strapabiro legyen.
    Meg ha minden mast le is kell cserelnie az embernek (amit egyebkent ritkan kell egyszerre), akkor is joval olcsobban (vagy hasonlo aron, ha verseny kerekeket, valtot, stb) van egy mernoki csodad a kovetkezo tizenix evre.
  • ksuM nolE
    Nekem olyan bicaj kell, amiben van önvezető funkció (egy MI-csoda!) hogy tudjak netezni menetközben. Azokra lesz támogatás?
  • vendég
    Na ez a támogatás még az elektromos autók pénzelésének hülyeségén is túlmutat. Komolyan azok az emberek vannak rászorulva az állami támogatásra, akik 500-900 ezer forintokért vesznek kerékpárt? Ráadásul ennyiért nem is csili-vilit kapsz, hanem a használható szint alját.
    Más: nem csak a biciklisekre jellemző az, hogy a profik a kezdőknek (sokszor joggal) a drágább termékeket ajánlgatják. No de egy biciklizést kezdő, munkába oda-vissza napi 10-15 km-t tekerő ember a büdös életbe nem fog több százezerért “analóg” biciklit venni. Hülye is lenne. Én nem értem ezt, nekem világ életemben nem volt 100 ezres biciklim sem, mégsem hullott szét. Mondjuk nem is vágom oda minden padkának, meg nem lépcsőzök vele.
  • V
    nekem olyan MI-csoda kell ami feszbukozik helyettem hogy addig is aktualizalja a profilom mig bringazom
  • Nacionalista

    Én pld. kizárólag lakás és munkahely közötti ingázásra használom a biciklit, mint ahogy szerintem nagyon sokan.

    Itthon a zárt lépcsőházban levő zárt tárolóban tartom (de felhozhatnám az erkélyre is), munkahelyen meg a bekamerázott udvaron ahova már eleve csak az ott dolgozók léphetnek be.

  • Kopter Géza

    A gravel bike ellentétben a GCN és a többi, önmagát tájékoztató-, ámde a valóságban reklámcsatorna hírverésével szemben NEM helyettesíti az MTB-t. Ez egy kényelmesebb cyclocross, amire felférnek a ballonosabb gumik és általában van sárhányó és csomagtartó felfogató túrázásra. A karbonvilla csak pár centit képes elmozdulni vertikálisan ellentétben egy jó rugós / levegős villa tizenX centijével, gumiból is tipikusan 40 milisek vannak a monti 2 colosával szemben. A Soot 30-on, ha megyek le trailen, az öklömnyi köveknek már nem örülök, nem jó rajtuk menni, így a lépcsőzést, ha csak nem tudsz ugratni, nem erőltetném. Kavicsos földútra viszont tökély, gond nélkül lehet rajta negyvennel veretni, pláne az Alpokban! 😀
    Talán legjobban a Dirty Kanza 200 mutatja meg, mire is való egy gravel bike:
    youtube.com/watch?v=qH6EhFapddo
    youtube.com/watch?v=NB4rUXb4DRY
  • V.A.Laki
    Szerintem az “ez hozza meg a kedvem a mozgashoz” cimszo alatt elektromos kerekpart vasarolni kb. olyan butasag, mint hasonlo okokbol apple vaccsot vagy csili vili ruhakat venni. Ez a regi tortenet a kulso motivacio vs. belso motivacio temarol. Ha mar ez a blog ugyis arrol szol, hogy erj el valamit az eletben es hogy mentsd meg a vilagot, akkor szerintem is tobbet nyer mindenki, ha megtanulod elvezni az olcso dechatlonos bicot es megszervezni a bejarast vele (ing kulon csomagolva + egy torulkozo, csak egy otlet) mint ilyen csodaeszkozoktol varni a megvaltast.

    Mondjuk en ilyen koca, rekreacios bringas vagyok, heti 50km-nel tobbet nem tekerek, foleg levezeteskent, ha mar tele van a t*kom mindennel (neha ejjel). Elektromos bicot meg foleg ilyen felprofi haverok ajanlottak, akik unnak egyedul csavarogni, de agyverzest kapnak, ha 20-al csorogunk, szoval ez nekem mindig egy mankonak tunt.

  • Kopter Géza

    Pozsonyban több ismerősömnek a panel bringatárolójából nyúlták le a biciklit, egyiknek a balokonról!!! a másiknak a zárt munkahelyi tárolóból. Ehhez vegyük hozzá, hogy sok bringatároló annyi biztosnágot nyújt, mint egy vizes WC papír guriga, a lakatokat / láncokat meg röhögve viszi az akcijós Lidls akkus flex. 🙂 A biztonsági kamerák felvételéről meg a tolvaj anyja sem ismerné meg a jómadarat. Ja, ez az eset két hete történt. Amíg bringalopásért ugyanúgy szinte semmi retorzióra nem számíthatnak, mint kocsmában ittas késelésért, addig ezt a sportot űzni fogják.
  • Zabalint

    Elvileg én is hasonlóan. Ennek ellenére a munkahelyi (irodaház sok céggel) eleve nem érzem 100%-ban lopásbiztosnak, ahogy a pincei tárolót sem otthon. Emellett az ördög a részletekben lakik, mert ha nap közben el kell ugranom valahová, ami nem 15 percen belül van gyalog, akkor odatekerek bringával, és ott teszem le, ahol tudom, akár egy vastag fához, akár egy oszlophoz láncolva. Nem tudnék nyugodt szívvel egy kimondottan drága bringával közlekedni, ha vennék egyet, akkor is többnyire egy olcsóbbal közlekednék.
  • Kopter Géza

    Ismerem mind a square taperedet, mind az oktalinket, épp azért tippeltem ez utóbbira Kiszámoló Kellys-énél, mert ezt küldte meg szépen a Shimano műanyaggal:
    youtube.com/watch?v=gPIkWU1ZHyU
    Ellenben a square tapereden belül ilyet nem látni:
    youtube.com/watch?v=lar7mIMmTRE
    A vicces az, hogy bringafutároktól hallottam, hogy a square taper tök jól szolgál télen, az újabbak pl. a pressfit BB86 kevésbé ellenállóak a környezetnek (só, sár, hó) és hajlamosak nyikorogni is:
    youtube.com/watch?v=1XXrVoF2TwY
    Pont ezért az én bringáimon vagy sqaure tapered vagy BBRS500 BB vannak, mert magam is tudom cserélni, ha megmakkannak és soha nem fognak nyikorogni.
  • Ricky Gervais
    7 eve vettem meg Magyarorszagon egy 21 sebesseges oreg Mongoose MTB-ot 20.000 Ft-ert. Azota azzal jarok itt Angliaban mindenhova ahova csak lehet.
    Az eg vilagon semmi baja, szokasos evi egy atnezes.
    Asszonynak itt lottem egy oreg Mongoose-t 70 Fontert 4 eve. Az is birja.

    20 eve elloptak otthon a 200 ezres bringamat, azota nem veszek dragat.
    Otthon is sokszor napi 60-100 km-eket tekertem. Balatont, Velencei tavat korbe, Budapestrol Szentendrere stb. Nem tortent semmi, sosem esett szet alattam.
    90-95kg vagyok szalkasan, szoval ha kiallok a nyeregbol hegynek folfele, akkor azert van a bringan terheles. De soha egyik se esett szet. Nem tudom mit csinaltok rosszul, hogy 200 alatt szerintetek nincs bringa.

  • Kiszamolo
    Ricky, Mongoose kerékpárra rákeresve: mali.hu/hu/mtb/mongoose/29q-kerekmeret

    Most akcióban csak 312 ezer forint….

    Második találat: bringaboard.hu/mongoose-salvo-29-comp-2020-ferfi-fully-mountain-bike-118706

    399 ezer forint….

    De még az USA gyári honlapján is a legolcsóbb, leggagyibb is 500 dollár alatt van kicsivel, de adó előtt, annak a magyar ára áfával, vámmal, szállítással, árréssel, miegyébbel 200 ezer forint felett lesz. Az átlagár pedig 300 ezer felett lesz itthon.

    Szóval remek példa volt, köszönjük. 🙂

    Igen, használtan minden olcsóbb, én is féláron vettem az enyémet használtan. Igen, minél ócskább és régebbi, annál olcsóbb használtan. Ha szerencséd van, egy lomizásánál ingyen is találhatsz kerékpárt.

    A vita arról szólt, hogy az a kerékpár mennyire jó, amelyik ÚJONNAN 100 ezer alatt van.

    Remélem többen már nem fogják leírni, hogy de hát használtan minden olcsóbb.

  • Ricky Gervais
    Arra probaltam reflektalni, hogy sokan irjak szetesik alattuk a 200 ezres uj bringa, meg az alatt nincs semmi ami tartos.
    Mikozben az jon le nehany hozzaszolasbol, hogy ennyi is faj erte.
    Erre irtam, hogy 20-ert alattam nem esik szet a 20 eves (gondolom mikor vettem mar akkor is volt vagy 10-13 eves) Mongoose, es nem ertem miert nem vesz inkabb valaki egy jo hasznaltat egy eron felul megvett uj helyett, ami allitolag meg mindig szar.

    A hasznalt bringa raadasul nem hasznalt auto, pont azt tudja 20 evesen gombokert, amit 20 eve tudott joval dragabban. Persze karban kell tartani nehany ezerert evente. Ahogy az ujat is…

    Es ha mar leirtad a Mongoose-ok uj arat (nem ertem minek), akkor itt van 22.000 Ft-ert ami nekem is van. Rendbe kell szedni 30bol es 50-ert ez meg 20 evig bringa. jofogas.hu/bacs_kiskun/Mongoose_Switchback_Ferfi_kerekpar_elado_110202171.htm

  • Zabalint

    Aki a vitát elindította az árakról, az SID volt, szerinte 150-200-ért sem kapni olyat, ami használható lenne munkába járásra. Nem 100 ezret írt. Én ha most lecserélném a mostanit, épp 150-200 közötti árban gondolkodnék újonnan, ez a kategória a mostani bringámhoz képest egyébként előrelépés lenne. Amit ő ajánlana alap munkába járósnak, azon pl. hidraulikus tárcsafék van, nos azért elég sokan elvagyunk a városi közlekedésben V fékkel is. Szvsz teljesen más dimenzióban gondolkodnak a hobbisták, mint az átlagember.

    100 körül egyébként találnék olyat, ami komrpomisszumokkal elég lenne a munkába járáshoz. Mondjuk a Riverside 500 azért nem, mert az egy csupasz kerékpár, ezért városiasítva már nem annyiba kerülne, hanem többe.

  • Belzebub
    Pár hónapja vettem 60 ezért újonnan edigitalból egy capriolo fastboyt, mert szép a színe, igénytelen egysebességes, fém vázas, azóta mindenhová ezzel járok Pesten, nem csak munkába, meg budat is megjártam, emelkedő ezzel nem a barátom, de alkalmanként nem gáz. Nem akart szétesni, gumi se pukadt (23as van rajta), fék gagyi, azt cserelném legalább egy V-re. Direkt vettem a legolcsóbb újonnan kapható, de nem áruházi bicajt , eddig bejött.
  • kazettas
    A 150-200 ezer indulo arat, foleg ha a delikvens egy mazsa mint en, meg tudom erositeni. En annyit csavarintottam a dolgon hogy mivel keszen nem talaltam nekem megfelelo konstellaciot, harom eve 380 euro / 115000huf-ert egy donort vettem (akcioban), amibol az elsodleges meloba jaros-mindenes bringam epitettem. Ja igen, tehat a csavar az volt hogy a 200-as plafonhoz a kulonbozet a specko alapjan nyilvanvaloan hulladek komponensek sajat szam ize szerinti cserejet fedezze: hagyomanyos szelepes belsok, filleres CST abroncsok, menetes hatso agy, elfordulos markolat szevasztok! Igy lett a vege 150, illetve ha szerviz epitgeti nyilvan tobb. A vegeredmeny stabil, utom-vagom es birja. Mondjuk pl a V-fek utan nem fordulnak meg a csajok, de hat ez van.
    Valaki tajekozott amugy nem tudja mi tartja a mai napig eletben a menetes agyakat? Muszakilag tragedia, arban meg pariban van a kazettasokkal.
  • Peti

    Nem CSAK arról van szó, hogy a használt olcsóbb. A Shimano termékpalettája például az ezredforduló előtt valamivel szélesebb volt, és a még megfizethető szettek közt nem csak gagyit kínáltak, hanem igen jó minőségű, strapabíró alkatrészeket is a hobby-amatőr bringásoknak. Montisoknak ott volt az STX, vagy az amatőr-verseny kategóriás STX-RC, országútisoknak meg az RSX. Ismertem olyan profi versenyzőket, akik ilyen szettekkel indultak versenyeken. Na, ennek a sikernek aztán az lett a vége, hogy a Shimano elkezdte szépen szűkíteni a termékpalettát, és eltűnt az olcsó, elnyűhetetlen hobby kategória. Ezért van az, hogy a 25-30 éves bringák a mai napig jobban bírják, mint a most kapható belépő kategóriás hitványságok.

  • Peti

    Hát ez az, hogy az átlag munkába járó dolgozónak untig elég akár egy olcsó agyváltós is. Ha mindenképp új bringát szeretne az illető: 70-ért vesz a kerékpárcity-n egy 3 sebességes Neuzer Balatont, átfűzeti a kerekeket rendes acélküllővel, kicseréli az ülést, a pedált, meg vesz egy rendes monoblokkot, és még mindig 100 ezer alatt marad, de már van egy elfogadható minőségű munkába járós bringája. Csak mostanában lett ez divat, hogy olyanok is százezreket költenek kerékpárokra, akiknek teljesen felesleges.

  • SID
    Részemről egy utolsó a témához: számomra döbbenetes kicsit a felháborodás, hogy a 70-90 ezer forintos ipari hulladékok (amiket nyugodtan nézhetünk a Föld elleni merényletnek, mint a drága nyersanyagok elpazarlása) helyett százezer forinttal feljebb húzom meg a határt, mint használható minimum. Ez a differencia Magyarországon egy akkora brutális összeg lenne? 200 ezer forint egy olyan közlekedési eszközre, amit nap mint használni kell(ene)? Lehetőleg persze örömmel, és nem bosszúsággal.
    A fentebb linkelt 22 ezer forintos Mongoose Switchback a rozsdás lánccal, alapjáig kopott lánckerekekkel, repedezett gumikkal mindennek az alja. Kb., mintha valaki autót akarna venni, és a végkövetkeztetés az lenne, hogy igazából vonatjegyet is lehet (illetve kell) venni, de szigorúan másodosztájra és nem IC-re, mert az már fölösleges luxus.
    Folyt. köv.
  • Nacionalista
    SID

    A nettó gyalázáson kívül hoznál fel érvet is, hogy miért nem jó pld a fenti mongoose? Napi szinten használtam egy hasonlót 10 évig (persze csak városi csattogósnak, napi 10-12 km). Mégis mi vele a baj? Nyilván nehezebb tekerni, de ekkora távon kit érdekel? A fékre ha odafigyelsz akkor megáll bárhol, nem veszélyeztet senkit, innentől mégis mi vele a gond?

  • Zabalint

    Miért zavar az téged, hogy mások elégedetten használnak olyan kerékpárokat, amely szerinted hulladék kategória? Másrészt milyen alapon turkálsz mások pénztárcájában, mindenki annyit szán bringára, amennyit tud és akar.
  • SID
    Folyt.:
    Ki fogja azt a bringát rendbeszedni, és mennyiből? A legtöbb bringaszerviz 2-3 hetes előjegyzést ad (Budapesten), és egy ilyennel elzavarnak a p*csába, teljes joggal.
    Persze, lehet mondani, hogy 100 ezer forint valakinek sok pénz, de az itt kommentelők nagy része szerintem egy óra alatt megkeresi. Akinek pedig sok, az persze nem fog 200-ért bringát venni, de százért sem.
    Mint ahogy akinek nincs 600 ezre egy használt autóra, ne 150 ezerért keressen kocsit ( bár még olcsóbban is kapni műszakival), hanem egyáltalán ne vegyen saját maga és a közlekedés többi résztvevője érdekében sem.
  • Zsolti
    Mongoose – tiszta rozsda, kopott első fogas kerekek, kinéz teljes hajtáslánc-csere rajta (min. 20-30k). Nincs rajta sárvédő, csomagtartó, pedig ez utóbbi elengedhetetlen városi közlekedéshez. Erre a bringára sokat kell költeni, és soha nem lesz jó. Akkor inkább agyváltós lomis bicikli, egyetértek néhány korábbi hozzászólóval.
    Elmúltak már azok az idők, amikor használtan is jó bicikliket lehetett kapni 20-30k-ért.
    Mindezt úgy írom, hogy 36-37 éves Positron ( !!! ) váltós bringával közlekedek a városban.
  • Zabalint

    A munkahelyem mellett van egy kerékpár szerviz, ezidáig csak egyszer voltam ott, igaz nem volt nagy javítás, csak apró karbantartás, de délelőtt vittem, estére megcsinálták. Egy külvárosi szervizben pedig pár éve feleségem bringáját tetettük rendbe (ő nem használja napi szinten, ezért sok évente kell csak), 3 nap múlva mehetett érte.

    Azt mellékesen megjegyzem, hogy olcsóbb kategóriájú bringának a cserealkatrészei is jellemzően olcsóbbak. Emellett aki munkába járásba vesz egy nagyon alap biciklit, az nem valószínű, hogy többször javíttatja, mint egy hobbista, mivel kevesebbet és kíméletesebben teker.

    A biztonság meg teljesen más dimenzió, az én bringám rendesen karban van tartva, nem esik szét, a fékek is jól fognak, emellett megfelelő világítást használok, ahogy autóval is, bringával is megfontoltan közlekedek, betartom a szabályokat.

  • Kopter Géza

    “A legtöbb bringaszerviz 2-3 hetes előjegyzést ad (Budapesten), és egy ilyennel elzavarnak a p*csába, teljes joggal.” – Egy bringa nem atomfizika. Ha valaki nem tökkelütött, maga is képes a váz javításán kívül szinte bármit megcsinálni. Ezen kívül ismerek nem egy nyugdíjas Sanyi bácsit, aki pár euróért rendbekapja az öreg vasat. Anyám is ilyenhez hordja és jó munkát végez az öreg. És biztos van Budapesten is nyitott műhely, workshopok, ha Pozsonyban vannak:
    cyklokuchyna.criticalmass.sk/open-stands/
    “Persze, lehet mondani, hogy 100 ezer forint valakinek sok pénz, de az itt kommentelők nagy része szerintem egy óra alatt megkeresi.” – hát, el tetszett tévedni egy nullával, vagy egy párhuzamos valóságban tetszett ragadni. 😀
    “Akinek pedig sok, az persze nem fog 200-ért bringát venni, de százért sem.” – Segítség, a Decathlon, Alza és a többiek kétkerekű koporsókat árulnak!
  • Nacionalista

    Ha ráköltesz 30-t, még mindig szummában 50-nél jársz. De amúgy könnyen lehet millió jobb találat ennél a bringánál, én azzal a kijelentéssel nem tudok mit kezdeni, hogy “200 000 alatt csak ipari hulladék van”.

    Már miért lenne ez alatt minden ipari hulladék? Mégis mi a baj ezekkel? Nyilván a tour de france-ra vagy a Kékesre nem ezzel mennék, de arra, hogy eltekerjen valaki a munkahelyig (mondjuk 10 km) vagy a sarki boltba (1 km) arra 100 000 alatt olyan tiptop bicikliket kapni, hogy ihaj.

  • D

    2020-ban magyarországon a népesség nem elhanyagolható részének 100k-200k igenis sok pénz (főleg ha van egy nem elhanyagolható esélye a bicikli ellopásának).
    Tudom, hogy mekkora a különbség egy jó és egy rossz bicikli között, de azért ne tegyünk úgy, mintha egy gagyi biciklivel közlekedés felérne a terrorizmussal. A balesetmentes biciklizés 90%+ ban a szabályok betartásán és odafigyelésen múlik.
  • Pizzafutár
    “újonnan 150-180 ezer alatt nem nagyon lehet kapni normális kerékpárt még városba sem”

    Hervisben akciósan 45.000 Ft-ért vásárolt (“egy hétre jó lesz” – másfél napi fizetésem) biciklibe sacc 8-9 ezer km-t raktam bele a nyáron. Kizárólag Pesten belül, futár üzemben, aminél gyilkosabb nincs. Kellett rajt ezt azt cserélni de köszöni jól van. 🙂

  • Ricky Gervais
    En linkeltem fent a Mongoose-t. Baromira nem ertek a bringakhoz, annyit tudok, hogy vettem egy ugyanilyet 7 eve 20-ert. Rendbe raktak 22-ert, azota evi egyszer itt Angliaban ranez a sarki bringas 20 Fontert.
    95kg vagyok, 40 eves, tekerek vele 7 eve kb evi 4-5000 km-t biztos, de otthon volt, hogy havi ennyit. Nem faj semmim, jo a fek, eleg a 21 sebesseg, nem haltam meg, feltekertem vele a Janos-hegyre, elmentem a Velencei-tora, korbetekertem a Balatont stb.
    Mit kell meg tudnia egy bringanak napi es hobbi szinten amirol en nem tudok?
  • Kiszamolo
    Nacio, azért 30 ezer édeskevés ám egy kerékpár rendberakásához. Fogaskerekek, lánc, esetleg váltó, fékek, csapágyak, stb nem fog megállni 30 ezerben.

    Az se mindegy, hol használod. Sík terepen, terhelés nélkül a leghitványabb váltó is vált. Sőt, nem is kell váltó. Hegyen fel a hitványak már nem működnek. Nem a Mátrában, Budán. Egyszerűen nem tudsz vele váltani, amikor kellene.

    Aszfalton, alföldön bármi elgurul a boltig meg vissza. Ha egy kicsit is rosszabb az út, már nem mindegy, milyen a felni, hány nyolcas lesz benne egy hónap után.

    Hegyen fel ráállsz a pedálra, mert muszáj, egy műanyagperselyes pedál nem bírja. Sík terepen azt sem csinálod vele, ezért ami a hegyen egy hét alatt eltörik, az alföldön még jó lehet évekig is.

    A még éppen megfelelő kerékpár a pesti oldalon még a budai oldalon is használhatatlan lesz.

    Én sem hiszek abban, hogy 300 ezer alatt nincs használható bicikli, de abban se, hogy bármilyen tescós hulladék megteszi.

  • Kiszamolo
    Pizzafutár, ha egy nyarat nem bírt ki csak folyamatos javítás mellett, ékes példája annak, hogy nem lett volna szabad megvenni. Ami pénzt és időt arra szántál, vehettél volna egy jobbat és ugyanott lennél.
  • Zsolti
    A 30k egy hasraütött becslés volt, és csak a hajtásrendszerre. Sárvédő, csomagtartó, ki tudja hány küllöt kell cserélni …
    Az ipari hulladékot 200 alatt ne rajtam kérd számon 🙂 Én ilyet vennék, ha vennék, atomjól néz ki, és ideális városba, 130k.

    csepelkerekparuzlet.hu/Csepel-Ferfi-kerekpar-Weiss-Manfred-28-N3-agyvaltos-zold-extra-vaz

    Arról mindenki nagyvonalúan megfeledkezik, hogy van akinek se affinitása (és/vagy) se ideje nincs szervizelni. Nekem lenne affinitásom, meg minden szerszámom is, de időm nincs 3 gyerek mellett, én is szervizbe megyek javításokkal. Workshoppal ugyanez…
    Az hogy meg mindenhol lenne Sanyi bácsi, erősen véleményes. Eddigi 40+ évem alatt egyet sem ismertem ilyet.

  • Kiszamolo
    Zsolti, ez egy háromsebességes agyváltó. Megnéznélek vele a budai hegyekben… 🙂
  • kerékkötő
    Bringák, amiket megvehetsz állami támogatással

    totalcar.hu/magazin/kozelet/2020/09/25/allami_tamogatas_pedelec_kerekpar_ebike_bringa_korkep/

  • Zabalint

    Sok évig a mostaninál is olcsóbb Tesco bringa szintű bringáim voltak, nem agyváltóval, hanem olcsó láncváltóval, soha nem okoztak gondot az emelkedők, mert ha az ember ilyennel teker, akkor előrelátóbban vált. Egyébként volt anno egy lepusztult, használtan vett agyváltós bringám 4 sebességgel, a Soproni-hegységben 10-15%-os emelkedőn is felmentem (nem terep, hanem aszfalt), igaz az nem volt kellemes.

    Amúgy mi van, ha valaki csak Pesten jár? Vagy Szegeden? Plusz ugye munkába járásról volt szó, Budán ha nem ott laksz, a legtöbb munkahely nem a dombokon van fent, vagy legalábbis nem a dűlőútokon kell hozzá felmenni, max. 5% körüli emelkedőn pedig simán vállalható a 3 sebességes agyváltó is. Amúgy 150 körül már vannak ugyanezek az alap agyváltós modellek 7 sebességes agyváltóval is, illetve kb.a 3 sebességes árán sok sebességes láncváltóval.

  • Zabalint

    8-9 ezer km alatt minden kerékpárra ráfér a karbantartás, nekem az a mostani ütemben kb. 3 évet jelentene, de van akinek 15-öt.
  • Kiszamolo
    Zabalint, amit mondtam, az annyi, hogy megint azért megy vita, mert mindenki magából indul ki. Az egyiknek jó az olcsó, mert olyan helyen lakik és úgy használja, nem érti, miért kellene drágább. A másik hegyen lakik és tudja, hogy ott az olcsó nem bírja, de nem érti, hogy Kiskunfélegyházán egy olcsóbb is megteszi.

    Ha vannak ilyenek 150 ezerért, akkor már ott is vagyunk, amit mondtam, hogy annyitól lehet értékelhető bringát venni, ami nem csak sík terepen használható.

  • Nacionalista
    És az emberek hány százaléka jár rendszeresen olyan dombos terepen ahol ez tényleg számít? Én abszolút analógnak érzem ezt ahhoz, hogy valaki egy kategóriával nagyobb kocsit vesz mint amekkorára tényleg szüksége van, mert évente egyszer azzal megy nyaralni egy hétre és akkor kell a nagy csomagtartó.
  • Zsolti
    Megnézhetsz, mert “hegyen” lakok a budai oldalon 😀 A legmeredekebb részt majdnem mindenki gyalog abszolválja – bár kevésbé fáradtan fel tudok rá tekerni…
  • jami
    Alföldi városban nem ugyanolyan bicó jó/kell, mint Szentendrén (ahol a macskaköves részek eleve gyilkosak). Másféle kell annak, aki pl. emeletre cipeli naponta vagy aki az átlágnál jóval súlyosabb/magasabb. Ahol az útvonal tele van (átgondolatnaul vezérelt) lámpákkal, ott kevésbé élvezhető eleve a biciklizés bármin 🙁

    Az enyém egy 12 éves sima városi, 6 sebes bicikli, évente elviszem szervízbe szezon végén. Most már esélyesen 200e felett van, amennyibe került ennyi idő alatt lámpával, sisakkal, lakatokkal (na, a lakatok ára a durva) 😉 Városon belül ok, anno ezen volt pár évig gyerekülés is, elég stabil.

    A “jófajta” bicikli hátulütője a biciklitolvajok. A jó kiegészítőké is. Pl. nincs kedvem naponta többször szórakozni a km mérők le/fel pakolásával; de simán lopták már le a rászereltet úgy, h az utána használhatatlan volt – csak az élményért. Gyerekbicikliről nyerget.

  • jami
    A nagyáruháziakkal nem az alkatrészek minősége a legnagyobb baj; hanem, h darabokban jön és (jó esetben) műkedvelő bolti eladók rakják össze. Emiatt is van beleírva a garanciába, h a kedves vásárló vigye el szervízbe. RÖGTÖN vásárlás után. Ami azönnali +15-20e kiadás.
  • Zabalint
    Egy szempont amúgy nem merült még fel elektromos bringákkal kapcsolatban, hogy a tömegét hiába ellensúlyozza a rásegítés, cipelésnél így is hátrány. Gondolok arra, hogy napi szintű városi használatnál gyakori lehet, hogy meg kell emelni, akár útközben egy lépcsőn, amely esetenként komoly idő megtakarítást jelenthet, akár csak fel a pincéből. Egy 45-50 kilós nőnek egy 20+ kilós bringa már nehéz lehet ilyen szituációkban. Feleségem jövőre tervez új bringát venni, és nála ez is szempont, a jelenlegi túl nehéz cipeléskor (is), pedig ez is jóval könnyebb egy átlag elektromosnál. És ugyecelvileg épp azoknak tervezték az elektromos bringákat, akik nem elég fittek, tehát náluk halmozottan problémás lehet.

Vélemény, hozzászólás?

A megadott név fog megjelenni, ezért érdemes nem a valódi nevedet megadni a hozzászóláshoz.

A hozzászólás előzetes moderáció után fog megjelenni.

A hozzászólás párbeszédre van kitalálva és nem monologizálásra. Ezért fogalmazd meg úgy a mondanivalód, hogy beleférjen egyszerre egy hozzászólásba. Senki nem akar téged olvasni 15 hozzászóláson keresztül (rajtad kívül természetesen). Ha cikket szeretnél írni, ajánlom valamelyik ingyenes blog oldalt, azok valók ilyenre.

Minden hozzászólótól elvárjuk a minimális tiszteletet mások felé. Akiknek ez (még) nem megy, azoknak felesleges fáradnia a gépeléssel. Beszélj úgy másokkal, ahogy szeretnéd, hogy veled beszéljenek. Ennyire egyszerű eldöntened, megfelelsz-e ennek a feltételnek.

A hozzászólás nem alanyi jog, hanem egy lehetőség, ha olyat tudsz mondani, ami mások számára hasznos és építő. Köszönjük a megértést.

(Elnézést kérek mindenkitől, a fentiekért, sajnos a félreértések miatt kénytelen voltam leírni ezeket. Természetesen a te hozzászólásodat is szeretettel várjuk.)

Figyelem: FIREFOX böngészővel gondod lehet a hozzászólás elküldésével. Használj másik böngészőt a hozzászóláshoz, amíg ki nem javítják a hibát.

 karakter még felhasználható

A hozzászólás elküldésével hozzájárulsz, hogy az IP címed technikai okokból tárolva legyen. Ha ezt nem szeretnéd, ne küldd el a hozzászólást. Kérésre a hozzászólást töröljük az IP címeddel együtt.