Auchan mobilflotta

Írtam pár éve az Auchan mobilflottáról, amiben az a jó, hogy bárki magánemberként jelentkezhet, nem kell átírnia a számát egy ismeretlen bt-re, ahol van több ezer kártya és ha dolga akad a mobilszolgáltatóval, saját maga is tud ügyet intézni. Ugyanis a kártya a tiéd marad, csak a tarifa fog változni. (Meg persze a szolgáltató, ha másiknál vagy.)

Ma az Auchanban voltam és eszembe jutott, hogy ránézzek, van-e még ez a telenoros flotta és ha igen, mennyibe kerül.

Elöljáróban ami kell hozzá: egy Auchan bizalomkártya (ez ingyenes) és háromhavonta átlag 30 ezer forint költés, vagyis havonta 10 ezer forint átlagban. Ez nem egy mission impossible, ha van a közeledben egy Auchan. Mi nem oda járunk bevásárolni, hanem a német diszkontokba, de ennek ellenére ennyit elköltünk ott is, mert van, amit csak ott lehet kapni. De ha te nem is, a nagymama biztos sokat vásárol ott.

Az alapcsomag 1.490 Ft, ebben egymás közötti ingyen beszélgetés van benne és 12 forintos percdíj egyéb irányba. Ha ingyen akarsz beszélni a családtagokkal és egyébként meg 12 forintért, de nem akarsz előre megvenni több száz percet minden hónapban, akkor ennyi elég is.

Ehhez vehetsz még külön netet és előre kifizetett beszélgetéseket. 1 GB net 800 Ft, 2 GB net korlátlan social media használattal (Facebook és társaik) 1.500 Ft, egészen 100 GB-ig 5.990 Ft-ért.

(Kétkártyás mobilnál egy ideig még a Digi kártya is megoldás lehet az ingyen netre….)

100 perc belföldi hívás 800 Ft, (de szokás szerint a hónap végén elveszik a fel nem használt egyenleg) 200 perc 1.400 Ft, korlátlan hálózaton belül 1.800 Ft, mindenhová korlátlan 3.000 Ft. Van SMS csomag is, de az már annyira oldschool, hogy nem írom le.

Vannak kész csomagok is, de maximum 100 forinttal olcsóbbak, mint ha magadnak legózod össze.

Van korlátlan csomag 5.990 Ft-ért 4 GB nettel és 50 SMS-sel 5.990 Ft-ért, de ahhoz már 100 ezer forintért kell vásárolni negyedév alatt, annyit még mi sem költünk el, pedig az Auchan van hozzánk a legközelebb. S ha jól láttam, ott a 4 GB csomag fix, nem is lehet többet kérni hozzá.

Viszont alapcsomagból is ki tudod ugyanezt legózni, 4.490 Ft az alapdíj és a korlátlan beszélgetés, plusz a net, amit kérsz hozzá. Többre jön ki ugyanez, de nem vészesen többre.

Ha készüléket is kérsz, akkor 500 Ft-tal drágább a havi díj, viszont vannak olyan telefonok a listában, amik lényegesen olcsóbbak, mint a 24×500 Ft pluszköltség. S nem csak a Telenor saját áraihoz képest, hanem a piaci árakhoz képest is. (A kétszer áfacsalt Gagyi GSM bolt árait nem számítom.)

Igen, tudom, van mindenféle flotta, de ott nem a te neveden van a saját kártyád, sokan néztek nagyokat, amikor például a 6Ft flotta bedőlt és ment a levesbe a húszéves, bejáratott telefonszámuk. S igen, a közigazgatásban is lehet találni olcsóbb flottát, ha éppen ott dolgozol. Ezért ne írd le, hogy te milyen flottában vagy, mert nem nagyon vagyunk rá kíváncsiak.

A Digi ingyen kártyája is olcsóbb ennél, hiszen most ingyen van, a beszélgetés 5 Ft és a net is ingyenes. Viszont ez nem lesz így örökre és azért vannak még elég nagy hiányoságok, sok fővárosi bevásárlóközpontban és sok munkahelyen sincs térerő. Második kártyának remek, nekünk is van, de az sem összehasonlítási alap.

S igen, Telekom Dominoval is lehet játszani, ha mellette Mobil Voipot használsz és a többi, de azért ez egy fokkal egyszerűbb.

Ha úgy gondolod, hogy téged érdekel, nézd meg, itt találod a részleteket. Szívesen.

Share

45 hozzászólás

  • Körtefa
    Online házhozszállításuk is beleszámít a költésbe? Akkor még kivitelezhetőbb.
  • Leroy
    Köszönjük a tájékoztatást! Nekem is ez van már igen régóta, annyi kiegészítést tennék hozzá, hogy sajnos meglévő telenoros előfizetést csak egyet vihesz be, a többinek újnak kell lennie. Leagábbis anno így volt. Valamint a korlátlan social media miatt éppen most kaszálták el a telenort, ha jól tudom.
  • Leroy
    Körtefa:
    Ha bizalomkártyát használsz a vásárláshoz, akkor igen.
  • Zsolt
    Ezen az elven működő flották amúgy egyre gyakoribbak, főleg azok, amik a Vodafon-hoz tartoznak. Én pl. pont pár hete az Unitasflotta-hoz csatlakoztam hosszas keresgélés után (ezt majd kicsillagozza Miklós, ha nem ide való). A történet hasonló. Fizetek évi 3000 ft tagdíjat, cserébe kiállítanak egy igazolást. Innentől besétálok vele a Vodafone-hoz, és minden marad változatlan, csak az új, határozottan jobb tarifával. Ugyanúgy a nevemen marad a kártya, a vodafonnak egyedileg fizetek. Ha csődöl a flotta, átdobnak egy lakossági tarifacsomagba. 3.800 ft-ért kapok korlátlan beszélgetést vodán belül, 200 percet más irányba, és 6 giga netet, a további percek pedig 9ft/perc (1 giga nettel 2000 ft ugyanez). Van még pár ilyen flotta, de a töbség még sajnos mindig a számbeadós verzió, azok nálam elvből kiesnek :/. A Számom túl nagy érték, hogy bukni hagyjam.
  • Kittike
    Sziasztok! Tud valaki oldalt, ahol elszámolható flottákról írnak?Friss háziorvosi Kft vagyok, elköltségelném. Jelenleg Vodafone-os vagyok, a felajánlott 11.000 ft-os flottát horror árunak gondolom, 5 giga nettel, korlátlan hívással. Megköszönöm a javaslatokat!
  • alternativ
    Én és környezetem ezt használja évek óta teljes megelégedéssel: unitasflotta.
    Ha valaki hasonló paraméterekkel szeretné vásárlási limit nélkül.
  • vgaborka
    Ha jól értem a szabályzatot csak a belépéshez kell a költés 3.1 a szabályzatban. Mert a megszűnésnél azt írja: “6.1. A Résztvevőnek a Programban való részvétele a Bizalomkártyához kötött, vagyis, amennyiben a
    Résztvevő Bizalomkártyájának érvényessége megszűnik, vagy a Bizalomkártya programból kilép,
    úgy az Auchan erről a Telenort köteles tájékoztatni. “.
    És az online is számít szerintem. És 5 előfizetést lehet kérni 1 kártyára.
  • Simon Templar
    Annyi plusz infó, hogy ha jól emlékszem, korábban az Auchan tankolás nem számított bele a költésbe, most viszont a megúlult program keretében már atombiztos, hogy ezt is figyelembe veszik, ergó ha valaki ott tankol az Auchan-kutakon, akkor még könnyebb elérni a küszöbértékeket.
  • ak
    Auchan kúton tankolás bele számít?
  • kapasz
    Mivel az alapdíjból nem beszélhető le semmi sem, ezért a keveset beszélőknek jobban megéri a UPC-Vodafone-féle Go Basic. Ott havi 3000 Ft-ért kap az ember 100 percet + 3 GB netet. És ez publikus csomag, nem flotta.
  • Kiszamolo
    Kapasz, akkor, ha akarsz beszélni 100 percet mobilon meg kell 3 GB net. Nekem egyikre se lenne szükségem például.
  • Nimfas Corporation
    Hát ez elég drága flotta….

    Most változott az EQ flotta, szerintem az egyik legnagyobb tagságú flotta.

    Eddig náluk is át kellett adnod a számod tulajdonjogát a flottának, ezen most változtatták, az összes régi és új direktben szerződik a Telenorral (szám újra saját néven) viszont 1 év hűségidőt kell aláírni.

    Nekem a legkisebb csomag van náluk, 275 perc beszéd, flottán belül ingyenes, 30 sms ingyen 4GB mobilnet mindezt 2519 Ft (Bruttó)
    Ha elfogy a 275 perc beszéd flottán kívül akkor 5 (ÖT) Ft/perc (BRUTTÓ, MÁSODPERC ALAPÚ ELSZÁMOLÁS) díjért lehet beszélni.

    Ja és nem kell 50+50Km-t autóznom vásárolni hozzá Siófokról az Auchan-ba.

  • kapasz
    Kiszámoló:
    Hogy transzparensebb legyen: az Auchan mobilflottában 2.990 Ft-ért 0 Ft lebeszélhetőt + 2 GB-ot kapsz. A vodásban 2.990 Ft-ért 100 perc lebeszélhetőt + 3GB-ot kapsz. Tehát ha egy percet sem beszélsz, akkor is jobb 1 GB-tal a vodás GO Basic. (Ezt csak úgy a korrektség jegyében, mert amúgy sok probléma volt az elmúlt időszakban a voda vezetékes dolgaival, ott kívánom hagyni őket.)
  • Gergő
    Én a Kiszámolós flottában vagyok. Azt miért nem írta senki? 🙂
  • Péter
    Az EQ flottánál jelen pillanatban nincs jobb választás Magyarországon, messze az a legolcsóbb.
  • Körtefa
    S mi újság a Kiszámoló flottával?
  • Gergő
    Most akkor leirjuk, h milyen más tippünk van, vagy ne? 🙂 Én auchanba főleg tankolni járok, ha számít, akkor jó lehet. Ha van autóklubtagságod érdemes belépni a flottába. Én kb. megspórolom az éves tagságot az előző flottámhoz képest. 100perc van benne utána 6ft. Olcsó már a telefon, szinte mindegy, h 3 v 4 ezer. Régen 5 v 10 volt, az jobban számított.
  • Denes
    -Ebben a flottában 1 GB net: 1490 Ft + 800 Ft = 2290 Ft
    -Telenor Feltöltőkártyával 1100 ft-ért kapod ugyanezt 😉 (amihez nem kell auchan kártyát szerezni + havi 10 ezret elkölteni ott és még hűségidő sincs)

    2 gb + korlátlan social media = 1490 Ft + 1500 Ft = 2990 ft 🙂
    Egy szimpla telenor feltöltőkártyánál kapsz 2500 ft-ért 3 GB-ot, Vodafone-nál 5 GB-ot. Tehát havi 1-3 GB social media felett éri meg.

  • Kiszamolo
    Elvileg van még, de nem tudom, mert kiszálltam belőle még az elején, amikor a Telekom nem engedte hirdetni.
  • Lala
    Abban segítsetek, ha belépek egy flottába, akkor az okoslottó működik-e továbbra is és ha igen akkor kinek fizetem? Pl ha a vodás Unitasflotta-ba lépek, akkor a Vodafone fog számlázni továbbra is vagy az unitason megy keresztül?
    Telefonról fizetem a buták adóját 🙂 és szeretném is ha megmaradna ez a lehetőség.
  • Kiszamolo
    Denes, egymás ingyen hívása, 12 Ft percdíj és a többiek? Azokkal nem számolsz?
  • Karcsika
    Kiszámoló flotta van még, én is abban vagyok.
  • Gergő
    Én még benne vagyok Kiszámolósban. Már vagy 11 simmel. Saját néven. Eddig nem tudta senki überelni. EQ-ról bőben tud valaki mesélni?
  • Viktor
    OFF: Most olvastam: 444.hu/2020/09/23/a-hitelmoratoriumot-igenybe-vevo-haztartasok-tobb-mint-felenek-torlesztenie-kell-januartol

    Akkor most 1,6 millió ügyfél nem fizeti a hiteleit? Mi lesz velük jövőre?

  • mogyoró
    T. Miklós!

    az Auchan flottát a szolgáltató ki fogja vezetni a piacról, a napokban hívott épp a Telenor. aki benne van, és aki felveszi az ügyintézőnek a telefont, és nem rázza le túl sokszor, az fog kapni személyes ajánlatot, ha nem kapott már. a többiek jobb híján át fognak kerülni a legkisebb lakossági csomagba.

  • Gergő
    Találtam egy nagy és friss táblázatot itt a flottákról: mobilarena.hu/tema/mobil_flottat_de_milyet/hsz_33951-34023.html
    (Bocs, ha nem szabad linkelni.)
  • KommentElek
    2021. január 1-től új DIGI tarifacsomagok jönnek, véget ér a tesztidőszak.
    Még így is nagyon jó áron lesz a másik 3 trógerhez képest, akik egymást tapossák a hatalmas piaci versenyben.
    digiportal.hu/fizetos-lesz-a-digimobil-rovidesen-veget-er-a-szolgaltato-tesztidoszaka/
  • demidoux
    Én is Kiszámoló flottában vagyok, de a mobilnet nagyon drága. Milyen második kártyát érdemes tenni a telefonba netezéshez – most 7Gb csomagom van, de talán nem kell ekkora amíg itthon vagyunk sokat?
  • Zsolt
    Az unitasflottában a vodafon számláz, neki fizetel. A flotta csak az igazolás állítja ki (meg kéri a 3000ft éves tagdíjat). Igazábol semmi közöd a flottához, csak annyi, hogy minden évben leigazolják a jogosultságod.
  • Kiszamolo
    Valaki elárulhatná, mi most a Kiszámolós flotta tarifái, mert tudom, hogy változtak, csak nem tudom, mire.
  • Karcsika

    2020-09-23 at 21:45

    Kiszámoló flottában havonta váltogathatsz csomagot.

    Pl.: tudod, hogy a következő hónapban nem kell annyi net, akkor átmész kisebb csomagba. Akár hónap közepén is válthatsz csomagot, ha akkor derül ki, hogy mégsem utazol.

    De havonta csak egyszer válthatsz.

  • Kiszamolo
    De milyenek a perdíjak???? Tudom, hogy ciki, de egyszerűbb itt kérdezni, mint felhívni az Attilát. 🙂
  • demidoux
    “A” csomagban, br 666 Ft/hó – 12 Ft/perc a hívás, “B” csomagban 1740 Ft/hó, ez hálózaton belül ingyenes, más irányba 7.8 Ft/perc a hívás. Az internet csomag viszont 7 GB 4735 Ft. Van valami leforgalmazhatóság, de azt épp most nem értem.
  • Karcsika
    Azt hiszem ez az aktuális:

    prnt.sc/un8uwe
    prnt.sc/un8v0q

    Mellesleg Attilát már jó ideje Lászlónak hívják. 🙂
    Ha esetleg a szolgáltató morcos lehet amiatt, hogy feltettem, töröld a kommentet nyugodtan.

  • Kiszamolo
    Mondta, hogy átadja, ezek szerint megtette. Ez a László éppen a héten hívott.

    Nem látom a 666 forintos csomagot, az lenne érdekes.

  • demidoux
    megadnátok László elérhetőségét? Én elvesztettem a kapcsolatot az ügyfélszolgálattal és mindenféle előnytelen csomagokat akarnak csak rámsózni…
  • Kriszó
    Sziasztok

    bocs, de szeirntem ennél van jobb is. Vodafone, Ikea flotta, (ikea ingyenes family kártya kell hozzá ), 6500 Ft havonta 5 GB nettel, koráltlan beszélgetés havonta minden hálózatba és full social pass, zene, fb, insta stb nem eszi az adatodat (csak a videók), de pl spotify nem.
    Az sms fizetős csak.

    lehet van jobb is, de szerintem full megérős a csomag, csak nem reklámozzák agyon, az egyetlen feltétel, hogy a vodafon appal bankkártyával kell befizetned a havidíjat.

    üdv és béke !

  • Karcsika

    2020-09-25 at 08:26

    flotta.levelkukacgmailpontcom

    De szerintem te nem ebben vagy (vagy más okból akartad megszerezni az elérhetőséget 🙂 ) ha csomagokat akarnak rádsózni. Elképzelni sem tudom. Hogy megy ez, valaki felhív?

  • demidoux
    a Kiszámoló flottában vagyok, csak a drága mobilinternet miatt szerettem volna valamit módosítani – pl lemondani csak a mobilnetet, de meghagyni a többit. A “sima” ügyfélszolgálatos hangsúlyosan megemlítette, hogy ha módosítanék, akkor vizsgálHATják, hogy még jogosult vagyok-e egyáltalán a flottában lenni, és ő inkább ajánl egy fix havidíjas csomagot.
  • naa
    “3.800 ft-ért kapok korlátlan beszélgetést vodán belül, 200 percet más irányba, és 6 giga netet, a további percek pedig 9ft/perc (1 giga nettel 2000 ft ugyanez)”

    És lehet cég is vagy csak magánszemély, aki beballag az igazolással? Általában ezek a csodaflották csak magánszemély tagokkal mennek?

    Ami nekem nem tetszik, hogy ugyanaz a szolgáltató ugyanannak az ügyfélnek miért ad sokkal jobb feltételeket, ha egy teljesen nyilvánosan hozzáférhető “flottához” csatlakozik, mint ha odamegyek és azt mondom, hogy én hosszú távra tervezek, nem fogok ide-oda ugrálni, mert drágább az időm. Húsz évig voltam X szolgáltató ügyfele több simmel, aki “flottában” most is nagyon jó feltételeket biztosít bárkinek. Én 20 évig jóval többet fizettem, mint kellett volna, fejtek rendesen – miért nem ajánlottak némi kedvezményt? Menjen el az ügyfél és jöjjön vissza ilyen okosflottában, ha besokall. Agyrém

  • Karcsika

    2020-09-26 at 14:40

    Ja, értem, a szolgáltató mondta, nem a flottások. Nagyon csodálkoztam, hogy ki akar mit rádsózni, de most leesett. 🙂

  • demidoux
    – Kicsit elbizonytalanodtam – ez nem a Kiszámoló flottás “volt Attila” akit megadtál? Épp Vodafone-os flottát ajánl és a számomat be kéne adnom a flottakezelő neve alá – ezt tuti nem csinálnám soha. Nem írja alá az emaileket, úgyhogy nem tudom mi a neve…
  • Karcsika

    2020-09-28 at 21:52

    Nem igazán tudlak követni. Korábban azt írtad, hogy a flottában vagy. Akkor miért kéne most bevinned a számod? Valami kavar van itt.

    “demidoux
    2020-09-26 at 14:40
    a Kiszámoló flottában vagyok, […]”

    László intézi az ügyeket, az ő elérhetőségét adtam meg.

  • demidoux
    Kiszamoló flottás vagyok és Telekomon belül szerettem volna optimalizálni az előfizetésem. Azt hittem, hogy László egy Telekomos ügyintéző, és ezért meglepett, hogy mindenféle flottával foglalkozik. Olyan Vodás flottát ajánlott, amihez át kellett volna adnom a számom a flottának, ami kb elképzelhetetlen. Korábban volt a Telekomnál is egy dedikalt ügyintéző (Melinda?? Szilvia??), azt hittem Lászlónak is ez a szerepe, de nem.
  • Penge
    “A kétszer áfacsalt Gagyi GSM bolt árait nem számítom”

    Pedig úgy lenne a korrekt.

Vélemény, hozzászólás?

A megadott név fog megjelenni, ezért érdemes nem a valódi nevedet megadni a hozzászóláshoz.

A hozzászólás előzetes moderáció után fog megjelenni.

A hozzászólás párbeszédre van kitalálva és nem monologizálásra. Ezért fogalmazd meg úgy a mondanivalód, hogy beleférjen egyszerre egy hozzászólásba. Senki nem akar téged olvasni 15 hozzászóláson keresztül (rajtad kívül természetesen). Ha cikket szeretnél írni, ajánlom valamelyik ingyenes blog oldalt, azok valók ilyenre.

Minden hozzászólótól elvárjuk a minimális tiszteletet mások felé. Akiknek ez (még) nem megy, azoknak felesleges fáradnia a gépeléssel. Beszélj úgy másokkal, ahogy szeretnéd, hogy veled beszéljenek. Ennyire egyszerű eldöntened, megfelelsz-e ennek a feltételnek.

A hozzászólás nem alanyi jog, hanem egy lehetőség, ha olyat tudsz mondani, ami mások számára hasznos és építő. Köszönjük a megértést.

(Elnézést kérek mindenkitől, a fentiekért, sajnos a félreértések miatt kénytelen voltam leírni ezeket. Természetesen a te hozzászólásodat is szeretettel várjuk.)

Figyelem: FIREFOX böngészővel gondod lehet a hozzászólás elküldésével. Használj másik böngészőt a hozzászóláshoz, amíg ki nem javítják a hibát.

 karakter még felhasználható

A hozzászólás elküldésével hozzájárulsz, hogy az IP címed technikai okokból tárolva legyen. Ha ezt nem szeretnéd, ne küldd el a hozzászólást. Kérésre a hozzászólást töröljük az IP címeddel együtt.