Mindig rágjátok a fülem, hogy írjak arról, én milyen értékpapírokat szoktam venni. Ettől nagyon szoktam fázni, mert egyrészt nem való minden mindenkinek, sőt mindenkinek más való. Éppen ez a lényege a személyes tanácsadásnak: igyekszel azt ajánlani valakinek, ami az ő vagyoni helyzetének és kockázattűrő képességének megfelelő. A 44-es túrabakancs egy remek lábbeli, de nem mindenkinek és nem minden alkalomra.
Másrészt én is éppúgy tévedek vagy tévedhetek, mint bárki más.
Az egyik legnagyobb befektetői hiba a picking, a másik a timing, vagyis amikor ki akarod találni, hogy mit érdemes megvenni és azt is, hogy mikor.
Na ezért szoktam én ezt kis pénzzel űzni. 🙂
Van egy pár milliós összeg, amivel szoktam így okoskodni, ezt hívom játékpénznek. Ebből veszek orosz részvényeket, brazilokat, egyedi részvényeket és hasonlókat. A többi pénzt fejlett országok tőzsdeindexeibe, kötvényalapjaiba vagy állampapírjaiba teszem.
Ezekkel a spekulatív vásárlásokkal kapcsolatban szerény elvárásom van, 50-60% profit elég szokott lenni 2-3 év alatt, utána kiszállok. 🙂 Ha nem jön össze, maximum üldögélek benne még pár évig és nem árulom el senkinek.
Azokat a helyzeteket szeretem, amikor a helyi gazdaság összeesik, ennek következtében a helyi deviza is, ami miatt a külföldi befektetők is elfordulnak a piactól. további áresést generálva ezzel.
Ma éppen vettem egyiptomi tőzsdeindex ETF-t ebből a megfontolásból. Az egyiptomi font összecsuklott tavaly októberben és egyébként is nagyon rájár a rúd Egyiptomra az elmúlt években. A nagy leértékelés jót tesz a gazdaságnak középtávon és egyszer csak lesz emelkedés. Sajnos túl sokáig gondolkodtam rajta, idén már 8% körül emelkedett a tőzsde.
Na, ez a piac még nekem is meredek és erősen spekulatív, akár 4-5 évre is beleszorulhatok. Neked nem ajánlom.
A másik, amiből ma bevásároltam, az az izraeli TEVA cég részvénye. Ezt a céget biztos ismered, idehaza is van gyára. Főleg generikus, azaz lejárt szabadalmú gyógyszereket gyárt, de vannak saját fejlesztésű gyógyszerei is.
Nagyon rájár a rúd a cégre, lejárt egy fontos szabadalma (Copaxone), az amerikai hatóságok vizsgálódnak árkartell miatt, felvásárolt egy céget 500 millió dollárért, ami elég megdobta a hitelállományát, távozott a vezetője is, stb. A generikus gyógyszerek piacán a verseny is egyre nagyobb, ami szintén nem tesz jót a jövedelmezőségnek. A 2016-os nyeresége elolvadt, meg is büntették a befektetők rendesen. A részvények ára 2015 közepétől gyakorlatilag megállás nélkül esett, jelenleg a felét sem éri a cég a piacon, mint másfél éve.
A lecsökkenő nyereség miatt a 12 havi gördülő P/E rátája jelenleg 462, ami finoman szólva sem túl biztató.
Ennek ellenére még mindig a legnagyobb generikus gyógyszergyár, amelyik most ráadásul komoly költségcsökkentő megszorításokat jelentett be, valamint öt fontos gyógyszere is az engedélyeztetés végső fázisában van. Úgy gondolom, hogy a jelenlegi áránál többet ér a cég, ezért vásároltam be belőle pár ezer dollárért.
(Helyi piacot és egyedi részvényt is csak akkor veszek, ha már komoly és hosszú áresésen van túl. A TEVÁ-ról már 13 hónapja is írták, hogy alulértékelt és venni kell, de azonnal. Miután még további egy évig esett az ára majd stabilizálódni látszott, el is hittem róla. Ezzel együtt is legalább 2-3 évre vettem a papírt, kivéve ha előtte nagyot emelkedik. Ha minden 15-20% esésre rámozdulsz és minden újsághírt elhiszel, vagy két-három hetes időtávokon akarsz kereskedni, nagyon gyorsan nagyon ráfizetsz. Normál részvénybefektetésnél 7-8 év a minimális időtáv, az ilyen játéknál is pár év. Ha ki-be ugrálsz hetente, vagy havonta, biztos, hogy gyorsan szegény leszel. )
Azonban nagyon felhívnám a figyelmedet, hogy ezt csak azért írtam le, hátha tudsz belőle valamit tanulni, hogy mi alapján döntök akkor, amikor egyedi értékpapírokat veszek.
Egyáltalán nem biztos, hogy okos döntés volt, vagy lehet, hogy csak öt év múlva fog annak tűnni.
Nem biztatlak arra, hogy vegyél ilyen részvényt, főleg akkor nem, ha még nem csináltál ilyet, vagy egy újabb 40%-os áresés komoly érvágást jelentene neked. Ha nem bírod nézni, hogy tovább esik még mondjuk 30%-ot, akkor se való (még) neked egy ilyen vásárlás.
Én vettem a játékpénzből GoPro-t 20 dolláron "szépen esett mostmár biztosan fordul" hozzáértő alapon... most van 8 dollár körül a részvény... jó tanulópénz 🙂 Vállalom
vViktor, Gopro-t és hasonlót soha nem veszünk semennyiért. A klasszikus onetrick-pony cég. Az olyan póni a vásárban, ami csak egy mutatványt tud és azt adja elő újra és újra.
Számomra teljesen evidens volt, hogy le fog csengeni az őrület, aki akart, már vett ilyen csecsebecsét, megjelentek az utánzatok is fillérekért, nincs semmi, ami fellendítené a céget.
Szerintem inkább a Siemens Healthcare-t érdemes majd venni (Hamarosan Siemens Healthineers). Mivel amerikai egészségügyi cég, és Amerikában az egészségügyi kiadások nagyon meg fognak nőni, szerintem van benne fantázia. Valamint Kínában is hatalmas piacuk van. valamit nemrég nyertek el egy 4,1 milliárd dolláros tendert az USA hadseregénél.
Tevát én nem vennék, ha leírnám az okokat, lehet beperelnének 🙂 De az orvosi gépeket gyártó cégekben szerintem van fantázia.
Miért nem az előremutató P/E-t nézed? Morningstar szerint a TEVA fwd P/E 6.9. Nem mindegy... (Nem akarok egyedi részvényeket venni, csak érdeklődöm.)
(Egyébként, a "szerény elvárásom van, 50-60% profit elég szokott lenni" résznél megnéztem, hogy nincs-e április 1. véletlenül...)
zoli, azért remélem észrevetted a 🙂 jelet is. Bár mivel 50%-os esés után szoktam beszállni, 50% emelkedés nem is olyan sok pár év alatt. (Akkor még mindig csak 75%-on áll a részvény.) Persze ettől még csak vágy az 50%.
A fwd p/e csak egy vélemény. A múltbeli pedig tény.
Nokiát vegyetek!
Amióta átnyargalt a hálózat piacra, végre nem aranyat keres ő is a sok aranyásóval, hanem az ásót árulja. 🙂
Illetve túl vannak egy komoly esésen és szerkezet váltáson...a múltkori negyedéves jelentése is jobb lett, mint a várt eredmény.
Barna, a kínaiak mindenkit lenyomnak, az Ericsson egyetlen szerencséje, hogy az USA gyakorlatilag kitiltotta a kínai gyártókat a fontos helyekről. A Nokia mit tud többet, mint mindenki más?
A tőzsde jó buli rendszeres tőkebővítéssel és hosszútávú futamidővel. Nyitni kell hozzá TBSZ-t, valamint az osztalékot is érdemes újra befektetni.
Tényleg, arról van valami iránymutatásod, hogy mennyi legyen max. a játékpénz?
Én pont azon filózok, hogy mondjuk lenne egy igen komoly összegű megtakarításom, akkor jó ha a 3-4 %-át merném ilyenekre fordítani, de azt se egyféle dologba, így még ha az egyik frankó befektetésemmel bele is tenyerelnék a tutiba, a többi, amit benéztem, eléggé lehúzná az eredményt, így aztán a vagyonom gyarapodására relatíve kis hatása van annak is, ha bejöttek a játékpénzből kötött, kockázatos ügyletek. Persze ez eléggé kockázatkerülő attitűd.
A TEVA rövidtávú technikai szempontból is érdekes.
A napi grafikonon az év eleje óta tart egy ereszkedő háromszög, ami a vevők és eladók erejének kiegyenlítődését mutatja.
Az elmélet szerint ezt egy erőteljes, önerősítő folyamat szokta követni, aminek a kitérése kb. megegyezik a háromszög magasságával (5-6 euro). A háromszög alakzat önmagában nem mondja meg, hogy ez lefelé, vagy felfelé történik majd.
32 eurónál van egy támasz, amit az árfolyam eddig nem tudott áttörni.
Március 31-én egy ereszkedő japán gyertya kilépett az alsó Bollinger sávból. Ha ezután jött volna egy hasonló méretű emelkedő gyertya, az egyértelmű long belépést jelentene.
Ehelyett az árfolyam bizonytalankodik, amit a pénteki doji is mutat. Talán, ha a következő napi árfolyam emelkedve 32,75 felett zárna, akkor az azt jelentené, hogy a vevők átvették a hatalmat és 2-3 hetes bull időszak jöhet.
...
Belépés esetén a stoploss helye 32 euro alatt van egy kicsivel. A célárfolyam 37-38 euro.
Ilyeneket szoktak mondani a technikai elemzők. 🙂
Én egyébként ezen az időskálán csak kis pénzzel játszottam néhány éve, de abbahagytam mert inkább vesztettem, mint nyertem. 🙂
Headset, személy szerint a technikai elemzést parasztvakításnak tartom, amit a brókercégek találtak ki, hogy az ügyfelek kereskedjenek.
Aki két hetes időtávon akar kereskedni, meg is érdemli. Én ezeket a papírokat is legalább 2-3 évre szoktam venni.
Az van, h. nem értünk hozzá, viszont szívesen tanulnánk róla. Például tőled Miklós.
Hülye kérdés, de angoltudás nélkül is bele lehet vágni a "tőzsdézésbe"?
Nekem a reszveny amivel szemezgetek ilyen tipusu spekulaciora a Valeant lenne, szigoruan csak annyi tokevel aminek elvesztese nem rengetne meg.
"egy ereszkedő japán gyertya kilépett az alsó Bollinger sávból"
Az ilyesmiről mindig Andre Kosztolany véleménye jut eszembe a technikai elemzésről, mely szerint ennyi erővel kávézaccból is megpróbálhatjuk megjósolni az árfolyamokat.
Egy kisebb összeggel egyébként én is próbálgatok spekulálni részvényekkel, az eddigi eredmény 50 százalékos veszteség. Számítson ilyesmire, aki ebbe belevág.
A debreceni teva látványosan rengeteg minőségi munkaerőt vadászott le a környező cégektől az elmúlt hónapokban. Tehát befektetnek, hogy fejleszteni és folyamatot optimalizálni tudjanak.
Pár éve én is kísérleteztem egyet rövid távú adok-kapokkal, amolyan elsőbálozóként, voltak szép pluszaim meg minuszaim is, kb fél évig csináltam, kihoztam egy 25% körüli pluszt, aztán abbahagytam mert egyrészt elégedett voltam az eredménnyel, másrészt nem tartottam fenntarthatónak.
És akkor átmentem a fundamentumok világába, meg esetleg sztorikba amiben láttam fantázát. Itt már én is Miklóshoz hasonlóan úgy szállok be hogy tudom akár 2-3-4 évig is benne leszek.
Az egyik ilyen fogásom tavaly januárban az Anadarko volt, mivel akkor még a kőolajiparban dolgoztam, volt rálátásom elég sok elemzésre, és 35 dollárnál beszálltam, mert úgy a legnagyobb növekedési potenciált bennük láttam. 70 fölött egy picivel adtam el karácsonykor.
Szóval továbbra is maradok a fundamentumoknál és a megtetsző sztoriknál.
Kínai részvényt nem tudok venni, csak csomagban (etf..stb.), a Nokia osztalékot is fizet, ezt is tudja. Illetve elég sok szabadalom birtokában van, ami egy alap bevételt hoz neki...valamint szeretjük! 😀
Ezzel az utolsoval nem lehet vitatkozni. :):):)
En azt banom, hogy egy eve fontolgattam, hogy Teslát veszek...és nem vettem.
@headset
Én a portfolio fórumra járok nevetni. Az erőltetett technikai elemzés jobb, mint a Sas-kabaré (egy idő után annyira kínos, hogy már szórakoztató), a mindenféle hullókés, visszateszt, c-hullám, meg ALT1, ALT2, ALT3.
Több a feltételes mód, mint egy angol időjárás-előrejelzésben (pedig az már művészet), aztán amikor egy n+1-edik verzió jön be, akkor nem győzik magyarázni a bizonyítványt.
üdv. mi a vélemény a toshibáról ?
Nekem az lenne a kérdésem, hogy hol veszel például egyiptomi tőzsdeindex ETF-et? Van olyan brókercég, amit ajánlani tudsz?
A kbc-nél vettem.
Én el szeretnék végezni egy normális tőzsde tanfolyamot. Ahol a gyakorlat is a középpontban áll. Esetleg ismersz vagy tudsz javasolni megbízható tanfolyamot számomra?
@Baltazár: a gödöllői TEVAt meg gyakorlatilag beszántották, a helyét sóval felszórták...
Voltaképpen örülök, hogy ilyen egységesen elutasító a hozzáállás a technikai elemzéssel kapcsolatban.
A technikai elemzésen alapuló tőzsdespekuláció a szerencsejáték függőség nagyon veszélyes fajtájához vezet.
Nagy izgalommal jár. Egy-egy akció nem ér véget néhány óra alatt, mint pl. a játékgépezés. Nagy pénzekről van szó. Anyagilag és idegileg is tönkreteheti az embert.
De azért az túlzás, hogy a brókercégek találták ki. 🙂
Az első jól dokumentált technikai elemző Munehisa Homma volt, aki 1750 körül nagy vagyonra tett szert a tokiói rizspiacon.
Én a magam részéről nagyon érdekesnek találom hogy átgondoljam, vajon milyen mechanizmusok állhatnak egy-egy (meglepő módon) működő elemzési módszer mögött.
Ha már technikai elemzés, akkor egy kérdés:
Pl. ha egy részvény elér egy - technikai elemzések alapján beállított alacsony - szintet, amire sokan - pont az elemzések miatt - beállítanak 'automatikus veszteségvágó megbízást', ezzel egy csomó eladó jelenik meg a piacon, további árfolyamesést indukálva; vagy: egy emelkedő árfolyam átlép egy 'ellenállást' és még vmi technikai mutató 'jót' jelez, akkor sokan vételi megbízást adnak, ezzel tovább emelkedik az árfolyam, jönnek a további vásárlók "jé, ez az elemzés tényleg működik, beszállok én is" és megindul egy - hosszabb-rövidebb életű - rally.
Miközben lehet, hogy az egésznek nem volt semmi (köz)gazdasági alapja és ha nem létezne a tehnikai elemzés, akkor ez az esés, vagy emelkedés se következett volna be? Vagyis a 'stop' szinten nem kellett volna eladni, az 'ellenállás' átlépésekor pedig nem volt indokolt a beszállás?
"Én a magam részéről nagyon érdekesnek találom hogy átgondoljam, vajon milyen mechanizmusok állhatnak egy-egy (meglepő módon) működő elemzési módszer mögött."
Én ezen sokat nem gondolkodnék: önbeteljesítő mechanizmusok. Elég szereplő hisz benne ahhoz, hogy a saját tevékenységükkel előidézzék (illetve utólagosan megmagyarázzák) ezeket az ilyen-olyan gyertyákat, támaszokat, sercliket, hullótalicskákat és társaikat:)
Én a SpaceX IPO-t várom 😀
Egyébként meg nem kell mindenféle különleges, egzotikus befektetésekben gondolkodni.
Tesla, Amazon, Facebook: mindegyik legalább 40-50 %-t ment egy év alatt..
Itthoni példa: OTP
@ügyvéd SpaceX IPO nem lesz egy ideig 🙁 Elon megmondta, h attól fél, h ha túl korán meghalna az új cégvezetésnek a profit fontosabb lenne, mint a Mars kolonizációja, ezért se fog tőzsdére menni, hogy a részvényesek érdekeit ne kelljen kiszolgálni. Koncentrálhasson.
@Kiszamolo Én is KBCvel nyomom TBSZ számlákon, de az elmúlt napokban elgondolkodtam, h nem ártana külföldre vinnem a befektetéseim, mert szubjektív megítélésem alapján az országkockázatunk növekszik. Az angol bankom netbankja például nem engedi, h értékpapír számlát nyissak náluk és kereskedjek. Interactive Brokersre gondoltam, de ott meg úgy tudom, csak 100k USDtől érdemes, meg ha nagyon profi vagy.
Tudsz ajánlani valami brókert, ahol mezei magyar ember tud számlát nyitni és a konkrét pénzt/részvényeket/ETFeket is külföldön tartják más ország fennhatósága alatt?
egyébként a saját beragadós storym a Banco Santander. Nagy válság után vettem, miután padlózott 2010ben. Elkezdtett visszaemelkedni, aminek örültem, de végül miután pozitívba mentem, meghalt az elnök főtulaj, aki az elmúlt 30 éves szárnyalásért felelős, átvette a lánya a hatalmat, kirúgta apja embereit és megindította az eljelentéktelenedés felé a bankot leküldve az árfolyamot. Most meg hümmögök, h remélem lesz még pozitívban a történet.
én is bíztam benne, hogy megmenekül a synergon, nem tette 😀
az első élményem, hogy csődbe megy egy tőzsdei cég, amelyibe vásároltam, igaz spekulatív tőkével 🙂
@Solo
Ezért volt a vigyorjel...
Visszatérve a kevésbé egzotikus cuccokhoz: Nem kell ezt túlagyalni; aki a BUX ra "fogadott" az utóbbi pár évben az kiemelkedő hozamot ért el.
De sajnos én magam sem hittem a magyar storyban...
Az OTP ben azért nem, mert sajnos jelentős a "kapzsisági/politikai" kockázata, vagyis nem tudhatni, hogy egy szép napon nem kíván-e rá a "lisgömböc".
Ugyanez igaz a BUX ra is....
headset
2017-04-08 at 08:25
Baromság, de a te dolgod... inkább nevess, mintsem asszonynak magyarázd a pénzügyi bukásodat !
VAG
2017-04-08 at 07:24
A TA feltételes módú elemzés... erre már az első órán felhívják a figyelmet, szóval elég későn jöttél erre rá !
toxicwaltz
2017-04-07 at 22:36
3-4% mértékű tőkével soha nem lesz mérhető vagyongyarapodásod, sem éves hozammal teljes tőkére vetítve...
@Solo
IB-nél 10K USD a nyitási limit, nem 100K. Portfolio margin számlához kell 110K, ha jól emlékszem. Viszont IB elsősorban annak jó, aki rendszeresen kereskedik, mert "büntetik" az inaktivitást.
"A többi pénzt fejlett országok tőzsdeindexeibe, kötvényalapjaiba vagy állampapírjaiba teszem."
Mivel kis hazánk nem fejlett, hanem feltörekvő ország, ez azt jelenti, hogy magyar értékpapírod (államkötvényed) nincs is ? PMÁK is csak a játékpénz kategóriába tartozik? 🙂
@pléhbój
Nem elemzés, tippelés. Az elemzésben van (lenne) valamennyi valóságtartalom. Annak jó, aki ebből a humbugból órát tud adni másoknak és megél belőle.
@pléhbój
Nyilván, de ha 10-20 %-ot szánok játékpénznek, és nagyot bukok rajta, az kb. a "megfontoltan" befektetett pénz hozamának többszörösét is elviheti.
@homostb
Nekem sincs direktben semmilyen kötvényem, kötvényalapom, se magyar állami se más, egyáltalán semmisem ami bármiféle kötvényekkel kapcsolatban lenne. ( Persze a bef alapok amikben tartom a befektetéseim nagyját, gondolom tartanak kötvényt is dögivel...)
@AAA tudom h 10k a nyitási limit, de emlékeim szerint 100k.tól van az 1 dollaros flat rate dij, bár ez már több éve volt, lehet azóta megváltozott.
De továbbra is a kérdésem, külföldön buy&hold hozzáállással magyarként hol érdemes és lehet? (100k eurot még nem tolnék bele)
@peter aswathdamodaran.blogspot.hu/2017/03/a-valeant-update-damaged-goods-or.html?m=1
@xkp: Érdemes tudni azt, hogy hogyan történik egy adott részvény árának a kialakítása a tőzsdén. Én erről olvastam tavaly egy elég hosszú leírást. Sajnos nem úgy van, hogy ha sok vásárló vagy eladó jelenik meg a piacon, akkor az egekbe szökik vagy a földbe áll bele az árfolyam. Hiába akarják sokan eladni az adott részvényt, ha nincs aki meg akarja vásárolni a másik oldalon mert a két fél megbízási árai nem találkoznak (ugyanez igaz fordítva is).
Azért az újkori magyar tőzsdén is láttunk már pár tündöklést és bukást is. Volt olyan cég, amit én egy ideig kintről csodáltam és szárnyalt, aztán együtt dolgoztam velük és rájöttem, hogy a kártyavár hamar össze fog omlani. És ma már nem is emlékszünk rájuk, hogy egyszer léteztek.
@Solo
"... a konkrét pénzt/részvényeket/ETFeket is külföldön tartják más ország fennhatósága alatt?"
Magyarorszagon is elerheto a DeGiro.
Mivel a letetkezelojuk nem a KELER, igy nincs se TBSZ, se NYESZ, csereben nem Magyarországon vannak az ertekpapirjaid, es olcsobb mint a magyar szolgaltatok.
//kiszamolo.hu/degiro-online-broker/
degiro.hu/a-degiro-rol/biztonsagos-es-megbizhato.html
Olyan kerdesem lenne, hogy a Teva-t lehet kereskerni New Yorkban es Frankfurtban is.
Hol erdemesebb? Van euro es dollar is a szamlamon, szoval ez nem szamit.
A tech elemzés stoploss megbizást sosem értettem.
1000Ft-ért veszek, 500.-Ft a stoploss, h ne veszitsem el az összespénzemet.
De akkor mia fenének nem 500.-Ft-al szállok csak be?:))
“A többi pénzt fejlett országok tőzsdeindexeibe, kötvényalapjaiba vagy állampapírjaiba teszem.”
Egy ÁTLAG kötvényalap/állampapir hozhat annyit Xéves ÁTLAGban, mint egy részvény?
Nem értem, hogy valaki miért választja a kevesebb hozam/kevesebb kockázat kombinációt, ha csak részvényekkel/ETF-ekkel is lehet szépen diverzifikálni.
Azt sem értem h a felső tizezer miért vesz villákat befektetésként és miért van részvényük mellé? Ha a villák kiadása jobban fizet, akkor adják ela részvényüket és vegyenek belőle villát. Vagy forditva.
Pedig náluk a (lét)biztonság nem szempont, mert már X generációra elég vagyonuk van! 🙂
Tisztelt Kiszámoló, Ami a Gopro-val kapcsolatos elemzésedet illeti, ebben más a véleményünk. A cég az utóbbi hónapokban kezdte teljesen átpozíciónálni magát. Nyitni a közösségi médiák felé. Ami a HERO 5 illetve a megjavított KARMA drónt illeti, elkezdett beindulni az értékesítés. Ebben az évben már plusszosra igérik az EBITDA-t. A cégnek nincs hitele. Ebben az akció kamerás mezőnyben egyedüliként. Abban igazad van, hogy sok az olcsóbb hasonmás, de a GOPRO egy igen erős brand. Egymásra épülő fejlesztésekkel. Egy igen fiatal és energikus vezetéssel. Ezen a 8 USD-és vételi áron az elkövetkező évek egyik legjobb befektetése lesz. Az, hogy a közösségi média felé nyit, ebben egyedül álló. Tárgyalást folytat a Facebook-kal a Snapchat-el illetve az Instagrammal, az ügyben, hogy a HERO-król az akció felvételek azonnal felkerüljenek a közösségi média térbe. Mi ez, ha nem előre mutató koncepció.
Nekem lenne egy olyan kérdésem Mikóshoz és hozzátok, hogy van e tapasztalatotok a külföldi TBSZ számlák nyitásával.
Olvastam róla cikket, de az lenne a kérdésem, hogy gyakorlatban hogyan és melyik külföldi brókercéggel sikerült megoldani.
Egy jó összefoglalót itt találtam:
ado.hu/rovatok/ado/adomentes-lehet-a-kulfoldon-nyitott-tbsz-is
Hemond, a cikk csak arról nem tesz említést, hogy egyáltalán létezik-e külföldi TBSZ, ami a magyar szabályoknak is megfelel, mert szerintem nincs ilyen, maximum elméletben. De ha tud valaki ilyet, ne tartsa magában.
ügyvéd, csak hogy a citadelládat említsük, tele van tömve állampapírral. dkj 15%, magyar államkötvény 30% , kp 16% (ami valszeg állampapít jelent) egyik sem kamatozik szinte semmit. 🙁 (és még 30% külföldi állampapír) reméljük az alap kezelője újra erőre kap, mert utóbbi hónapokban nem igazán ment neki. de mint tudjuk a piac már csak ilyen.
Hol vettél Teva részvényt ?
Én is gondolkozom, de az Erste-él nem választható.
Lezli KBC.
T. Kiszámoló,
vViktor írta, hogy 20 dolláron jó vételnek tűnt a részvény. Technikailag, még indokolt is volt, a vásárlás. Viszont a Gopronak KARMA drónokkal műszaki gondjuk volt, ezért a befektetők újabb részvény esést generáltak. Történt ugyanis, hogy hibás volt a drone akkumulátor csatlakozása. Ez miatt leestek a drónok és cégnek visszavásárlásokat kellett eszközölni. ezért esett további 10 dollárt a részvény. Viszont ez évben ezt már kijavították.
De nézzünk egy kis technikai elemzést. Az árfolyam chartja jelenleg egy W1-es hullámtengelyen próbál átjutni. Amennyiben sikeres lesz, egy újabb emelkedő szakaszra fordul. Ennek a szakasznak a hullám tengelye az árfolyamot 31 dollárnál keresztezi. Ezért ezt mint egy célárat is felfoghatjuk. Persze jó hírek kellenek majd hozzá. Ezen a szinten vViktor is profitban kiszállhat. Jelenleg, bár lassan, de emelkedő momentumok is megjelentek.
Trader, a drónokkal is Dunát lehet rekeszteni, abból sem lesz egy nagy durranás. Én továbbra se vennék Gopro-t.
Usespanner
2017-04-09 at 13:25
"A tech elemzés stoploss megbizást sosem értettem."
És szeretnéd érteni?
Talán érdekes lehet:
Kár, hogy nincs sok köze a linkeknek a cikkhez. Aki ismeri a Google-t, sok hasonló oldalt talál még.