Wise eltörölt díjak
Kovács Tamás Egy névtelenséget kérő Wise alkalmazott küldte ezt a levelet a blogban is említett fizetős Revolut feltöltéssel kapcsolatban:
Belső emberkent a névtelenség megtartása mellett szeretnem az olvasóközönség tudtára juttatni, hogy a Wise-rol e-wallet-re (pl. Revolut) való magyar forint feltöltés díja fű alatt visszavonasra kerult. Mi több, par honapja mar teljesen ingyenes a forint átutalás korlátlan szamban es összegben annak ellenére, hogy mar kötelezettek vagyunk tranzakciós adót fizetni. Aki esetleg nem érzi jogosnak a korábbi díj felszámolását, annak a helyeben En visszakérnem 🙂
Eddig a levél. Tehát ha fizettél a Revolut feltöltésért, nyugodtan reklamáld meg.
Az ingyenessé vált forintutalást én is láttam, csodálkoztam is rajta. Gondolom, a 18%-os jegybanki kamatozás mellett ennyi jófejség bőven belefér. 🙂
Egy modern kondenzációs kazán nagyon keveset fogyaszt, esetemben (110nm2 – családi ház) 8500 Ft a havi átlagköltség (évi kb. 1000m3), ebben benne van a melegvíz is, 22-24 fok volt télen. Igaz. most enyhe tél volt.
Jó sokak triggerét megrángatod majd ezzel a kérdéssel 😀
a jelenlegi helyzetben, a fogyasztási limit erejéig a gáz szinte ingyen van. Én 100%, hogy azt köttetném be.
Egyébként meg a “mindenki, aki hülyének néz” tegyen már le elég egy számítást, ami alapján jobb bármely más fűtés. Utána lehet beszélgetni.
“We sent you an email that we were updating our card fees on 2nd November, 2022. The update took effect from 9th of February, 2023.”
Én továbbra is fával fűtenék és megnézném hogy napelem+klímával mennyit tudnék rajta dobni…
Persze ha van annyi felesleges tőke, akkor mindenképp megcsináltatnám, mindig jobb lesz több lábon állni, illetve jöhet még olcsó gáz (15 éven belül akár…), annyi hogy most használtan vennék szakember segítségével (kondenzációst) kazánt is és radiátort is, nyilván olcsóbbak, karbantartás ugyanúgy kell mindre…
Illetve még egy lépéssel hátrébb/előrébb; szigeteléssel kezdenék.
kaisai.hu/tudastar/hoszivattyu-vagy-gazkazan/
Nem tudjuk mekkora a lakás/ház, hőszigetelt e, lehet e napelemet telepíteni, stb. Így nehéz, talán csak béla tudja a helyes választ.
Lehet, hogy mindhárom Kovács Tamást kirúgták, miközben csak egy kamu név volt? 🙂
Nem azért nézünk hülyének.
Miklós! A fenti elméletileg (!) rendben van. De! Hol a kamatstop, hol a bankadó, extra profit adó stb. ?
Ha nagyon jól megy a bankoknak elvesszük ha nem megy jól meg így jàrtak. Az orbàn kormàny politikàja kb. ennyiben kimerül a banki adóztatàssal kapcsolatban.
Szóval a fenti idézet szerintem akkor àllnà meg a helyét ha a bankszektor nem lenne sz.rrà adóztatva 🙂 !
Ne gondold, hogy nem értünk egyet. Az emberek kérdezik, miért nem kapnak kamatot a banki pénzre, miközben a kormány arra hivatkozva adóztatja agyon a bankokat, hogy sok kamatot kapnak az MNB-től. Kedves emberek, kaptok kamatot a banknál lévő pénzetekre, csak a bankok azt be is fizetik a kormánynak adóba. Ott kell keresni.
Szüleimnél régi gázkazán van, én évekkel ezelőtt is már arra jutottam, hogy nem drágább gázzal fűteni mint fával (és akkor még a fával való munkát bele sem számoltam). Most a kvótás gáz a hasogatott fánál nagyon sokkal olcsóbb, azt nem számolgattam, hogy ha erdei köbméterben veszed (esetleg hatósági áron) és magad vágod fel, akkor hogy jön ki, de gyanítom, hogy a kvótás gáz annál is olcsóbb lesz. Az már egy más kérdés, hogy a fűtés korszerűsítés belátható időn belül megtérül-e (pont a kvótás gáz miatt), egy jól működő hagyományos gázkazánt nem biztos hogy megéri kondenzációsra cserélni mondjuk 1,5-2 millióért miközben hoz mondjuk évi 30e-40e megtakarítást. Ilyen esetben 20+ év lesz a megtérülés, azalatt az új csillivilli kazán lehet hogy 3x elromlik… A kvóta miatt igazából az a hülye helyzet jelenleg, hogy szigetelni is csak annyira érdemes hogy pont bemenj a kvóta alá.
Sokkal olcsóbb a Wise.
Tudom, vicc volt. Nyilván nem Kovács Tamásnak hívják. 🙂
Én még emlékszem arra, amikor egyesek kiguvadt szemmel bankárkormányoztak. Érdekes lenne most körülnézni.
Más országban az alap bankszámlának, belföldi átutalásnak, automatából kp-felvételnek semmi költsége sincs. Ha nem kell extra szolgáltatás, nem fizetsz nekik azért a „kegyért”, hogy a pénzedet használhatják.
Köszönjük a Wise-nak, hogy nem posztszocialista modell és reflexek alapján működik.
Ui.:
@Névtelen
„Ne fűtsé’ be! Szeretem, ha hideg a szoba.”
Erre sajnos senki nem fog tudni válaszolni, nem lehet itt 2 hétnél tovább tervezni előre.
Ha még nincs bevezetve a gáz egyáltalán, akkor bekerülési költségben nagyjából pariban volt a gázos fűtés kiépítése a hőszivattyús megoldással, mikor Kiszámoló cikkezett róla nem is olyan régen.
Hogy melyiket lesz olcsóbb üzemeltetni?
Dobj fel egy érmét.
Ugyanitt jelentkeztem pár hete Senior Full Stack fejlesztőnek hozzátok, de azóta se érkezett válasz.. 🙁
Ez lefedi kb. az osszes hazai bankot.
Én szűk 3 éve cseréltem le a konvektoros fűtésemet, akkor még szó sem volt gazdasági erejükkel visszaélő oroszokról, stb. Kisebb kanyarok és kudarcok után, mivel ez volt a legegyszerűbb megoldás, és nekem a legmegfizethetőbb magas hatékonyságú japán klímákat vásároltam. A blogom elérhetők kezdeti hibák és tapasztalatok leírása.
futesklimaval.blogspot.com/search?updated-max=2021-03-12T09:53:00-08:00&max-results=7
Ne itt offolj, itt maradjanak meg a témához tartozó kommentek, gyere a Redditre:
reddit.com/r/kiszamolo/
Ez így elég kevés infó. Én a hőszivattyúnak néznék utána, főleg ha van hely talajszondásnak.
Egyébként meg ha eddig ráért, várnék még pár évet, hogy kifusson ez a zűrzavar. Korábban a gáz volt a favorit, most sokan lecserélik. Lehet, hogy van, hogy a hőszivattyús, napelemes módszer tűnik a legolcsóbbnak, aztán jön pár hirtelen szabály és borul minden. Pl. szaldós elszámolás, vagy épp a sávos rezsicsökkentés, ami miatt most lehet, hogy a legolcsóbb, hogy ha limitig használt gáz/áram mellett árammal/gázzal fűt az ember, így maradván a rezsicsökkentett sávban. Egy fűtési rendszer évtizedekre szól, ennyire változó világban most nem lehet biztos döntést hozni. (A szigetelés mindig jó ötlet.)
A Wise nem tervezi beperelni ezt a söpredék bandát a tranzakciós adónak nevezett lenyúlás miatt?
Én kimérném előbb a ház hőveszteségét és a korszerűsítés árából leszigetelném rendesen a házat, akkor feleannyi fa se fog kelleni ugyanahhoz. Esetleg ha ramaty a mostani csőrendszer, ahhoz is hozzá kellhet nyúlni.
Azért néznek hülyének, mert most mindenki úgy néz a gázra, hogy már kihalóban van, pedig még sokáig velünk lesz. Viszont tény, hogy sokkal korszerűbb áram alapúra rátérni.
Ha kell, tudok segíteni!
Vannak jo es ingyenes forummotorok
van egy ERSTE szamlank Magyarorszagon amit par honapon belul meg akarunk szuntetni. “Ki akar unk vonulni” az orszagbol, eladjuk az utolso ingatlant is es 1-2 even belul kifutnak az allampapirok. (Transfer)Wise ugyfelek vagyunk kb 2014 ota, de eddig csak penzvaltasra hasznaltuk. Az a terv hogy a Wise forint szamlaval kivaltjuk az ERSTE-t. Ami fontos lenne:
– forintos bankkartya ha arra jarunk latogatni rokonokat (ezt ha jol gondolom tudja)
– a lakas vetelarat adott esetben forintban tudjuk fogadni eladaskor
– allamkincstar kiutalasokat tudjuk (ingyen) fogadni illetve adott esetben be is tudjunk utalni
– illetve van-e egyeb bukatoja a Wise szamlanak egy hagyomanyos magyar IBAN-al szemben?
forintos munkabert ugy hallottam oda nem lehet erkeztetni de az nem erint, csop.besz sem fog kelleni. Koszonom a valaszokat!
Curve
hagy ott őket. Giganetes T net vezetekes telefonnal havi 5800Ft. (vezetékes telefon nelkul 7800 lett volna egy hete…)
Az előbbiben sajnos nem tudok segíteni, mert a “tipping off” büntetőjogi tényállást valósít meg.
Hiring freeze van, szóval csak megüresedő pozícióra keresünk embereket.
Mellesleg tőlem a Revolut feltöltésért nem kért egy vasat sem.
Szerintetek most mennyit lehet alkudni vidéki családi házaknál, jellemzően olyan ingatlanokból amik 1-2 éve hirdetve vannak.
Fun fact tudtommal a bankok befizetik a tranzakciós adót az ingyenes kp felvételed után is. Kedves, nem? 🙂
Curve
hahó
2023-03-25 at 05:21
látszik a név
Tudom, vicc volt. Nyilván nem Kovács Tamásnak hívják.
Nem tudom, hogy sírjak avagy nevessek ettől a kommenttől, amit közölt velünk. *facepalm*
Ebből a szituációból is megmutatkozik, hogy Magyarországon a nyilvánvalót sem látják, ismerik fel az emberek, ezért is tartunk ott, ahol. Nem bántásként írtam, de annyira szemetszúrt a dolog miközben olvasgattam a kommenteket, hogy majdnem kibökte.
2023-03-25 at 09:40
Egyetértek, rendkívül zavaró a dolog! Először azt hittem, hogy rossz posztot olvasok, majd rá kellett jönnöm, hogy nem, csak szét van offolva. Jövőben kérjük hanyagolni a dolgot, és most véleményem szerint nem csak a saját nevemben beszélek. Köszönöm.
Én most vásároltam házat vidéken, 2 hete hirdették, 14% alkut sikerült kipréselni, meg kaptam fél berendezést hozzá, kb. további 0.5% értékben. (beköltözhető állapotú)