Többször többen kérdeztetek már az inflációról, ezért most röviden összefoglalom, amit tudnotok kell róla.
Az infláció eredetileg egy orvosi kifejezés volt, a jelentése felfúvodás. Az infláció alatt az árak nővekedését értjük. Ennek oka, hogy több pénz került a gazdaságba, miközben a belőle megvásárolható áru mennyisége nem nőtt arányosan a pénzmennyiség nővekedésével.
Az infláció mértékét mindenki másként érzékeli, a gyógyszerek áremelkedése jobban érinti a nyugdíjasokat, mint egy 30 éves vállalkozót, a kisjövedelműeket, akik a bevételük legnagyobb részét rezsire és élelmiszerre költik, kevésbé érdekli a luxusautók esetleges árzuhanása. A felvágott áremelkedését, amit naponta veszünk, hamarabb észreveszük, mint a bőrcipők árcsökkenését, amiből évente kétszer vásárlunk.
(Az euro bevezetésekor egész Európában a lakosság fel volt háborodva az euro miatti áremelkedéseken, miközben az euro bevezetésének számlájára írható valódi infláció 0,1%-os volt. De ha az árkerekítések miatt a zsemle, a napilap és a mindennapi csésze kávé 10%-kal magasabb lett, a lakosság ezt vágtázó inflációnak élte meg.)
Az inflációnak több mutatója ismert, egyrészt pont a fentebb említett dolgok miatt, illetve van külön például termelői árindex és fogyasztói árindex is. A leggyakrabban használt adat a fogyasztói áremelkedést mérő inflációs index. Ezt a Statisztikai Hivatal méri, egy úgynevezett fogyasztói kosár alapján. Ebben a kosárban 1600 tétel van, aminek az árát mintegy 8.000 mintával szerzik be. A kosárban lévő árak súlyozása megfelel egy átlag magyar család fogyasztásának. A nagyszámú mintából álló mintavétel kiszűri az esetleges akciók és egyéb ártorzítások hatását.
Ezt az adatot tovább szokták még tisztítani az időszakos árváltozásoktól (például a primőr zöldségek árváltozása, vagy időjárás okozta változás), ezek kiszűrése után kapjuk az úgynevezett maginflációt. Mivel a zavaró tényezők kiszűrésre kerültek, ez már jól mutatja az áremelkedés valódi tendenciáját, nem torzítja mondjuk a zöldségek minden évben szokásos augusztusi áresése.
Vizsgálhatjuk az éves inflációt, ilyenkor januártól decemberig nézzük az áremelkedést, vagy év közben is megnézhetjük ezt az értéket, például 2011 május elsejétől 2012 április 30-ig 5,7% volt a magyar inflációs ráta. Ezt az értéket a Nemzeti Bank honlapján mindig megtaláljuk, a jobb oldali sávban.
Bármilyen meglepő, önmagában az inflációval semmi baj nincs. Egy kiszámítható infláció beépül a gazdaságba, a cégek ennyivel emelik az áraikat évente, a munkavállalók ennyivel több bért kérnek, az egész gazdaság kiegyensúlyozottan működik. (A túl magas infláció már finanszirozási gondot okozhat, egy 20-30%-os hitel kamatait nem tudja egy vállalkozás kitermelni.)
Gondot az inflációs sokkok okoznak, amikor hirtelen és kiszámíthatatlanul változnak meg az árak. Ekkor nem lehet tervezni az üzleti életben és a magánszférában sem. Ilyenkor az infláció már súlyos veszteségeket okoz az egész gazdaságnak.
A másik gond a nem kiegyensúlyozott infláció. Egy kiegyensúlyozott inflációban az árak egyformán nőnek. Ha ez nincs meg, az a jövedelmek újraelosztásához vezet. Például ha a lakásárak zuhannak, az élelmiszerárak nőnek, akkor a lakástulajdonosok duplán rosszul járnak.
Egy 2-3%-os infláció a gazdaság egészséges voltát mutatja. Ugyanis a növekvő gazdaságban nőnek az igények egy-egy termék megvásárlására, ami árfelhajtó hatású. Ezt hívjuk kúszó inflációnak, megkülönböztetve a vágtató és hiperinflációtól.
Az inflációt okozhatja a kereslet erősödése (keresleti infláció), miközben a kínálat nem nő, a kínálat csökkenése (kínálati infláció), vagy a nyersanyagárak, például az olaj áremelkedése (költséginfláció), vagy a pénzmennyiség növekedése (pénzinfláció).
A kiszámíthatatlan inflációnál egy pusztítóbb jelenség van, a defláció, ami az árak esését jelenti. (Nem összekeverendő a dezinflációval, ami az inflációs ráta csökkenését jelenti.)
A deflációnak, vagyis az árak esésének első pillanatban örülnünk kellene, pedig kevés ennél nagyobb csapás érhet egy gazdaságot. A gond az, hogy a racionálisan gondolkodó vásárló azt mondja, miért vegyek ma tévét, autót, cipőt, konyhabútort, ha három hónap múlva még olcsóbb lesz?
Mivel sokan így gondolkodnának, a vállalatok nem tudnák eladni a termékeiket, erre két módon reagálnának: még lejjebb vinnék az árakat és elbocsátanák a termeléskiesés miatt feleslegessé vált munkaerőt.
A munkanélkülivé vált tömeg bevétel hiányában nem tudna vásárolni, ami megint csak a kereslet csökkenését okozná, ez újabb áresést és újabb elbocsátásokat jelentene. Egy idő után sorozatos vállalati csődök lennének, majd bankcsődök, majd elképesztő munkanélküliség. Egy olyan pusztító spirál indulna be, amit nagyon nehéz megállítani.
Ezért van az, hogy minden állam és monetáris hatóság tűzzel-vassal harcol a defláció ellen.
Az infláció egy másik formája a stagfláció, ami magas szinten beragadt munkanélküliség melletti magas inflációs rátát jelent. A keynes-i közgazdaság-felfogásban a kormányok választhatnak a magas infláció vagy a magas munkanélküliség között. A stagfláció léte ennek a felfogásnak az élő cáfolata.
Az infláció egyben rejtett adó is, a pénz romlása a készpénzt tartók javainak elértéktelenedését is jelenti. Ezt hívják seigniorage-nek, vagy a kamara hasznának. Ez normál körülmények között az állami bevételek 0,2-0,6%-át teszi ki, de például háborús konfliktusok esetén ennek többszöröse is lehet az elszabadított infláció miatt (és természetesen a "teremtett pénz" értéke is az állam bevételeit növeli).
Az állam az adósságait az infláción keresztül szétporlaszthatja az állampolgárok között. Jelenleg ezt élik meg a nyugat-európai lakók, ahol az alacsony kamatláb miatt a bankbetétek kamatai 1-1,5%, miközben az éves infláció 2,5%. Ezzel a trükkel az állam az adósságainak nagy részét ki tudja fizetettni az állampolgáraival. (Persze mindenképpen ők fizetnék ki, csak így nem fáj annyira, mintha mondjuk adót emelnének.)
Mivel a mindenkori kormánynak nagy a kisértés, hogy a népszerűtlen kiadáscsökkentés és bevételnövelés helyett a hiányt egyszerűen pénznyomtatással oldja meg, ezért létkérdés, hogy a jegybank által képviselt monetáris politika mindenkor független legyen a kormánytól, ne annak a végrehajtó bábjaként és pénzgyáraként működjön. Ezért elengedhetetlen a jegybank függetlensége, erről szólnak most a csatározások az IMF-fel és az Unióval.
Monetáris poltikának hívjuk a jegybank politikáját, aki a pénzkibocsátás és az aktuális kamatlábak meghatározásával próbálja meg befolyásolni a gazdaságot, támogatni, vagy éppen ellensúlyozni a kormány gazdaságpolitikáját. A kormány politikáját fiskális politikának hívjuk, ez az adók, elvonások, támogatások és hasonlók útján tud hatni a gazdaságra.
Ha nem vesszük figyelembe az inflációt, azt mondjuk, hogy nominálisan nőtt mondjuk a munkabérünk. Ez alatt azt értjük, hogy a tavalyi havi 200 ezer forint helyett idén mondjuk 205 ezer forintot keresünk. Ha figyelembe vesszük az inflációt is, azt mondjuk, hogy bár nominálisan 5 ezer forinttal többet keresünk, reál értelemben a fizetésünk mintegy 6 ezer forinttal csökkent (mert ennyivel kisebb a vásárlóértéke).
Hogy hogyan kell számolni a reálértékkel és a nominális értékkel, a jelenértékkel és a többi hasonló dologgal, arról itt írtam.
Erről a témáról még rengeteget lehetne írni, de reményeim szerint azért az alapfogalmakat sikerült most tisztázni.
Egyetért? Kiegészítené? Vitatkozna? Kérdése van? Ne habozzon leírni a véleményét a kommenteknél. (Ha még nem tette meg, egy rövid regisztráció szükséges lehet.)
Olvassa el a többi pénzügyekről szóló írást is a kiszamolo.postr.hu oldalon.
Ha szeretné tudni, hogy új poszt jelent meg a blogban, jelöljön be minket a facebookon:. . vagy RSS-en
Ha szeretnél többet tudni a pénzügyekről, jelentkezz az újra induló Kiszámoló Akadémiára, ahol hat alkalom alatt megtanulhatod a pénzügyek alapjait, mindössze 20 ezer forintért. Részletek itt.
Közvetve benne van a deflációnál, de ki is hangsúlyoznám már az elején is, külön, hogy az infláció kell, hogy ne legyen késztetés a pénzen ülésre, hisz a pénz maga csak egy csereformátum a megtermelt javakra, nem a cél. Ha beáll akkor megáll az élet. Így akinek van rá van kényszerítve, hogy "forgassa", ne rejtsen el megtermelt értéket amit más használhatna a párna alatt. Adja be legalább egy bankba akinek ez a dolga, hogy irányítsa a pénzfolyamot mint a csatornázási művek a vizeket. De saját kezébe is veheti a dolgot befektetéssel vagy vállalkozással.
Természetesen ehhez az említett kiegyensúlyozott infláció kell.
NAgyon jo cikk:) Eddig nem tudatosult bennem, miert nem jo a deflacio..
"Az állam az adósságait az infláción keresztül szétporlaszthatja az állampolgárok között. Jelenleg ezt élik meg a nyugat-európai lakók, ahol az alacsony kamatláb miatt a bankbetétek kamatai 1-1,5%, miközben az éves infláció 2,5%. "
Ezt csak akkor tudja megtenni egy allam, ha atomstabil a gazdasaga es le tudja vinni az alapkamatokat. Azaz van olyan kulso forras is, aki hajlando inflacio alatti kamatokon allampapirt vasarolni.. Igy meg nem csak az allampolgarok kozott porlasztjak szet az adossagot, hanem kulsos, kulfoldi "befektetok" kozott is.
Meg csereben van joleti allam es nyugdijj:) Jol gondolom?
"munkaadók ennyivel több bért kérnek" De sok esetben nem kapnak.
_Ezt az értéket a Nemzeti Bank honlapján mindig megtaláljuk, a jobb oldali sávban._
A KSH kicsit részletesebben, és hosszabb időre visszamenőleg közzéteszi az ingyenes tartalmai között. A legtöbben ezt tudjuk hasznosítani, ha esetleg számolni szeretnénk:
http://www.ksh.hu/docs/hun/xstadat/xstadat_eves/i_qsf001.html
(Mindig tervezem, hogy megvizsgálom, hogy alakult a fizetésemnek és a megélhetésem átlagköltségének reálértéke, amióta dolgozom, de még nem jutottam oda.)
_a munkaadók ennyivel több bért kérnek_
A munkaadók? Kitől? 🙂
(külön hozzászólásba írtam, hogy kitörölhesd, ha javítottad)
Miről beszélsz? 🙂
Nana, vesztedre ott van Toronto is mint tanú. 🙂
Meg ott van hű fegyverhordozóm is és szolgám, a moderáló gomb.
Volt tanú, nincs tanú. Hova lett, nem tudom. 🙂
Igaz, hogy a defláció káros, és a mérsékelt infláció pörgeti a fogyasztást és a termelést, de engem sokat foglalkoztat az az "elméleti" eset, amikor az infláció mértéke 0.
Nem vennék cipőt azért, mert fél év múlva drágább lesz, de vennék rögtön, amint kezd szétszakadni, hiszen olcsóbb sem lesz. A cipőgyár működne, az alkalmazottai kapnának fizetést, annyit termelne, amennyire tényleg szükség van. (Az egyszerűség kedvéért kihagytam a vásárlásnak azt az ösztönzőjét, hogy az ismerőseimnek felvágjak az új cipőmmel, illetve a cipők felhalmozását is.) Ráadásul sokkal könnyebb lenne pénzügyi tervet készíteni.
Vajon a nullfláció, vagy nevezzük akárhogy, ösztönözne egy országot az erőforrások optimális használatára? (Erőforrás alatt értem a természetet, de azt is, hogy ne dolgozzunk feleslegesen sokat mohóságból, tehát a saját termelőerőnk optimális használatát.)
@jurta
Nem vagyok 'pénzügyileg képzett', de némi műszaki szemlélettel úgy gondolom, hogy a 'nullflációs' pont afféle metastabil állapot, legalábbis a defláció felé.
Azaz nagyon nehéz lenne (gyakorlatilag nem lehetne) elkerülni, hogy ne csússzon át deflációba, onnan meg már könnyen beszippant a fekete lyuk.
Valószínűleg ezért (is) ragaszkodnak a gazdasági szakemberek némi egészséges inflációhoz.
Jurta, erről születtek kutatások. Természetesen, elméleti a felvetés, de elég jól lehet modellezni a társadalmi viselkedést. A kérdésnek nem az inflációhoz van köze. Az alacsony infláció azért hat gazdaságilag ösztönzően, mert kiszámítható. Az infláció hiánya csak akkor hatna ösztönzően az erőforrás használatra, ha racionális lények lennénk. De mi csak korlátozottan vagyunk racionálisak, és vannak, akik még korlátozottan sem.
Az erőforrások optimális kihasználásához társadalmi szintű együttműködésre van szükség. Arra, hogy a közérdek értékesebbnek tűnjön az egyéni érdeknél. Arra, hogy képesek legyünk belátni, hogy az az erőforrás jobb helyen valaki másnál, mint nálunk, mert az össztársadalmi hasznossága nála nagyobb.
szerintem ha az infláció hosszú távon nem volatilis, akkor édesmindegy, hogy mekkora, bizonyos határok között. vagyis attól, hogy pl. 3%-os az infláció 0% helyett, nem veszel sem előbb, sem később cipőt, mert addig pl. a bankban tartod a pénzed, ami ad annyi kamatot, hogy a pénzed reálértéke ne változzon.
_"Vajon a nullfláció, vagy nevezzük akárhogy, ösztönözne egy országot az erőforrások optimális használatára?"_ - a nullfláció készpénzfelhalmozásra ösztönözne, ezzel a pénz cserefunkcióját veszélyeztetné. Továbbá nem igazán lehetne tudni, hogy mikor kerülnek elő a vagyonok a dunyhából, de amikor ez megtörténik, jó kis (öngerjesztő) infláció indulna meg, amit monetárisan meg se lehetne fékezni. A középkorban sem szívesen cserélték a "jó" aranypénzt, hanem inkább megtartották, amíg volt, így fokozatosan a "rossz" (más fémekkel kevert, egyre hígított) pénzek forogtak.
Közvetve benne van a deflációnál, de ki is hangsúlyoznám már az elején is, külön, hogy az infláció kell, hogy ne legyen késztetés a pénzen ülésre, hisz a pénz maga csak egy csereformátum a megtermelt javakra, nem a cél. Ha beáll akkor megáll az élet. Így akinek van rá van kényszerítve, hogy "forgassa", ne rejtsen el megtermelt értéket amit más használhatna a párna alatt. Adja be legalább egy bankba akinek ez a dolga, hogy irányítsa a pénzfolyamot mint a csatornázási művek a vizeket. De saját kezébe is veheti a dolgot befektetéssel vagy vállalkozással.
Természetesen ehhez az említett kiegyensúlyozott infláció kell.
Miről beszélsz? 🙂