Változás a lakásbiztosításoknál

2023-02-02
Oszd meg ismerőseiddel a cikket: 

Kijött egy új rendelet, ami a lakásbiztosításokat érinti, az ügyfelek számára kedvezően.

Az első változás, hogy nem lehet az ügynöki jutalék nagyobb, mint 20%. Az ügynök eddig is kb. ennyit kapott, igaz, a felettesei is kaptak utána jutalékot, gondolom most ennek is bele kell majd férnie a 20%-ba. (Bár lehet majd fizetni ezen túl marketing hozzájárulást, nyereményutat, stb.)

A lakáshiteleknél tájékoztatni kell majd a hitelfelvevőt a más lakásbiztosítások lehetőségeiről is, igaz, csak a fogyasztóbarát biztosításoknál. Ezek jellemzően sokkal drágábbak, mint a normál lakásbiztosítások. Érdemes megnézni X biztosító normál és fogyasztóbarát biztosítási ajánlatát, 20-30%-kal olcsóbb a normál lakásbiztosítása. De a törekvés ettől még dicséretes, nem melegíthetnek a hitelfelvevőkre drága és rossz lakásbiztosítást a bankok, be kell mutatni, hogy vannak más lehetőségek is.

Már csak azért sem, mert mostantól a THM-nek, azaz a hitel költségeit mutató értéknek a lakásbiztosítás árát is tartalmaznia kell.

Az éves fordulókor eddig is felmondhattad a lakásbiztosítást, mostantól márciusban is lesz egy plusz lehetőséged a váltásra. (Ha az évfordulód is akkor van, akkor így jártál. Talán több értelme lett volna félévente adni egy ilyen lehetőséget, az évfordulón és utána a hatodik hónapban is.)

Ami még meglepő, hogy nem tegnap éjféltől kell alkalmazni az új előírásokat, hanem csak április 30-tól.  🙂

Véleményem szerint nagy földindulást nem fog okozni a változás (ahogy a fogyasztóbarát lakásbiztosítás sem okozott gyakorlatilag semmi változást), de mindenképp az ügyfelek kicsit jobban járnak.

S ha már ez a téma, akkor jöjjön a reklámunk a mi saját lakásbiztosításunkról 🙂

Hozzászólások:

Komment szekció frissítés alatt!

Kedves Kommentelők!
Éppen egy új kommentmotorra állunk át, azonban a Kiszámoló blog régi kommentjei mind elérhetők, és az elmúlt 1 év Disqus hozzászólásait hamarosan, a következő napokban importáljuk az új rendszerbe. Ha van fontos észrevételed, kérjük, oszd meg velünk! Köszönjük a türelmeteket és megértéseteket.
125 hozzászólás
Legrégebbi
Legújabb Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments

Ha van egy lakásbiztosításom, aminél már esedékes lett volna a következő éves díjfizetés, de nem fizettem be, mert kötöttem ezt az Uniqásat ami van az oldalon, akkor bevasalhatja rajtam a következő éves díjat a korábbi biztosítóm? Túl későn jutott eszembe hogy lejár, nem volt már 1 hónapom hogy lemondjam időben. Van még értelme lemondani?

én kalkuláltam az mnb mfo oldalán és ott kedvezőbb díjak jöttek ki az Uniqa középső csomagjánál is. Ha ezek a drágábbak, akkor az uniqa terméke azért még így sem olcsó...

Nem tudom, hol laksz és mit kalkuláltál, te vagy az első szerintem, aki így gondolja.

@vili
Én is jártam már így, nem vasalja be, csak tájékoztat 2 hónap után, hogy a szerződésed díjnemfizetés miatt megszűnt.
A kötelező esetében más a helyzet, de lakásbiztosításnál ha nem fizeted a díjat, megszűnik a szerződés, és kész.

Az alul/felülbiztosìtàsra is jöhetne valami.
Ha alulbiztosìtok, mondjuk 80%ra, akkor a kàrnak is csak a 80%àt fizeti a biztosìtò, de ha felül 130%ra, és fizetem a dìjat dràgàbban, akkor csak a kàr 100%àt fizeti.
Korrektnek tūnik.

Ha jól tudom, lakásbiztosítás fel lehet mondani akármikor, ha nem fizeted a díjat. Nem követelnek rajtad semmit, csak felmondják a szerződést az utolsó befizetés utáni dátummal. Legalábbis 2014 környékén ez volt, azóta megváltozott a helyzet, valaki nem tudja?

@vili Ha nem mondtad le a korabbi biztositast, akkor az egy ervenyes szerzodes, szoval a biztosito siman bevasalhatja rajtad. A lemondast meg a szerzodes szovege alapjan kene eldontened. Lehet ertelme.

Láttátok micsoda mínuszok jönnek a jövő héten? :/

Na nem a százalékokra gondolok, meg nem is a boltban lesz valószínűleg.. :/

Hanem az időjárás! 😀

Bárcsak tudnám, hogyan lehet csökkenteni a fűtésszámlát.. :/ Oh wait 😀

en is megneztem most, MFB oldala sokkal dragabbra szamolt az Uniqua-nal. de erdekes modon a Genertal majdnem olyan olcso mint az Uniqua akciosa. vajon miert?

Nem mindegy, mi van benne, azt is nézd meg. A fogyasztóbarátban standarizált dolgok vannak csak benne, pont az összehasonlíthatóság miatt.

Azért van márciusban a plusz felmondási alkalom, hogy itt is legyen egy "kampány" mint a KGFB-nél régen. Az erősen ösztönözte a versenyt, mert tömegesen lehetett ügyfeleket szerezni.

@vili
Akkor neked most két lakásbiztosításod van.
Nem értem minek kapkodtál, mert így most rosszabbul jártál, mintha nem csináltál volna semmit.
Ha leég a házad, még jól is kijöhetsz belőle.

@vili Szerintem késő

Nekem 01.30 csoportossal levonták a lakásbizotsítást. 03.01-re emlékeztem 🙁

Groupama azt mondta dec 30-ig kellett volna lemondanom.
Most csak akkor mondhatnám le, ha érdek megszűnés van és azt bizonyítom pl adás-vételivel

Megörültem ahogy olvasstam a cikkben a márciust, de hát csak 04.30-tól alkalmazandó.
Most kivételesen jól jött volna a tegnap éjféltől 🙁

Véleményem szerint egy elég lényeges elem marad el, a nagy ár összehasonlítás során, az pedig az ingatlan biztosítási értéke. Amennyiben a biztosítói javasolt értéket adja meg az ügyfél (gondolván a biztosító majd csak tudja).
Senkinek nem kívánom a ráeszmélést egy leégett családi ház újra építésénél, mikor jónéhány biztosító esetében az ajánlott négyzetméter ár durván a fele, a valós újraépítésnek.
Az ügyfél nem gondolt rá, a biztosító meg felteszi a kezét, hogy de Ön kötötte. Mindenki hibás és senki sem hibás.

Az egyik ingatlannál pont március 1 a váltás. 🙂 De szerintem az éves felmondás rendben van. Úgyis előre fizetem egyösszegben a díjat egy évre.

Mikor megjön az indexált értesítő, kalkulálok egyet. Ha megéri váltok, ha nem nem. Évi 1-2 ezer forintért nem éri meg váltani.

Van olyan biztosításom, ahol a "fogyasztóbarát" jött ki versenyképesen. Lakás mellett ugyanez autónál is.

Sokaktól hallom, hogy felesleges kiadás a lakásbiztosítás. Azt látom, hogy még egy extrákkal telepakolt lakásbiztosítás se nagyon éri el az ingatlan újjáépítési értékének egy ezrelékét.

"Nem tudom, hol laksz és mit kalkuláltál, te vagy az első szerintem, aki így gondolja."

Meg egy jelentkező. 🙂 Mostanában voltak az évfordulóim. Tavaly év végén kalkuláltam a te linkeddel is, meg direktben is. Nekem is kedvezőbb volt máshol. Mindhárom biztosítás amit újrakötöttem.

Lásd: ibb.co/ZxQMvVD Bp, aglomeráció.

A versenytársnál az is tetszik, hogy teljesen testre szabható a biztosítás. Egy rakás értéket beállíthatok, csomagösszetevőket - autós asszisztencia, kiterjesztett garancia készülékekre stb, - betehetek, törölhetek stb. Pl. van háztartási asszisztencia a premium bankkártyában, akkor ezt kivehetem stb.

Persze nem mentem most bele minden részletbe. Tudom, hogy pl. a Genertel alapnál a szélkárnál nagyobb a szélsebesség érték, mint több biztosítónál. De hidd el, részletesen megnéztem jó pár dolgot, feltételt.

De remélem azt is megnézted, hogy mire és milyen összegben szól vagy nem szól a két biztosítás....

@vili
Elvleg gondod nem lesz belőle, nemfizetés miatt megszűnik a korábbi szerződésed, az új meg él.
Apró adalék saját tapasztalatból: Mi is váltottunk a kiszámolós Uniqa biztosításra és meglévőt évfordulóra felmondtam (Generali). A régire volt kedvezményünk, ami azt hiszem 30 %-volt, ha 3 évig nem mondjuk fel a szerződést, ami még nem járt le. Ilyenkor papírforma szerint visszamenőleg beszedhetik a 30 %-os kedvezményt, amivel kalkuláltam is, de még ezzel együtt is jobban megérte 3 év előtt váltani. Na itt jött a meglepi: azt mondta az fióki ügyintéző, hogy azoktól nem szokták visszaszedni ezt a kedvezményt, akik rendesen évfordulóra felmondanak. Azoktól viszont igen, akik nemfizetés miatt hagyják megszünni a szerződést. Ennek már jópár hónapja és valóban nem kérték vissza a kedvezményt. Pozitív csalódás. Esetleg ez téged érinthet.

Tényleg menj el egy orvoshoz.

Lakásbiztosítás 1 évre szól, méltányosságból a biztosító eltekinthet attól, hogy bevasalja a nem fizetett maradékot. Sőt, ha nem mondod fel évfordulóra, akkor fut tovább. Megszűnhet érdekmúlással (eladod a házat, kiköltözöl az albérletből) vagy ha meghalsz. Amúgy legkorábban a következő évfordulóval mondhatod fel.

Én nyáron költöztem ki Ausztriába, az Union végrehajtót küldött rám a magyar albérlet biztosításáért (kb. 4000 Ft), amit elfelejtettem. Utána hiába jelentettem be, hogy kiköltöztem, puszira nem hitte el. Évfordulóra mondhattam fel, de szerencsére megtaláltam az albérleti szerződés felmondásának papírját, és azt már elfogadta. Tehát csak biztosítón múlik, mit hajt be, és mit nem.

Szakmai tapasztalat: bár perre viheti az ügyet a biztosító (hiszen egy élő szerződés rád vonatkozó részét nem teljesíted, de kárt bármikor bejelenthetsz akkor is, ha már 2 hónapja tartozol a biztosítás díjával), de bizonyos kintlevőség alatt el szoktak ettől tekinteni és díjnemfizetés miatt törlik a szerződést.

Nagyon köszönöm a sok hasznos hozzászólást! Szerencsére én nem használok egyáltalán csoportos beszedést, így nem vonták le tőlem, viszont az igaz, hogy így rövidült a biztosítással fedezett időszakom és majd legközelebb hamarabb kell így újat kötnöm, vagy hagyok pár napot amikor nincs biztosításom.

Szó nélkül felmondják nem fizetés esetén, van, hogy észre sem veszed, bemegy a levél a spambe. A lakásbiztosítások kis tételek, nemigen fognak megmozdulni az ügyfelek.

Uniqa: 4000 forintert nagyon meglepő, hogy VH-t indítottak. Fél milla alatt nem szokás.

Ami igazan jo a lakasbiztositasban ha ingosagra kotod, hogy nem fizetnek afat. A kifizetes = vasarolt ertek - ecs - afa.

zavar a biztositokban h minden oldalrol lecsipnek amennyit tudnak es meg baszakodnak a kifizetessel is.

Nem THM hanem TKM. Teljes költség mutató.

Ügyes vagy, valóban az életbiztosításoknál létezik olyan, hogy TKM.

A hiteleknél továbbra is THM van, vagyis teljes hiteldíj mutató.

Mi az, hogy fogyasztóbarát lakásbiztosítás??? Elég hülyén hangzik a neve.

@tt
"Akkor neked most két lakásbiztosításod van.....Ha leég a házad, még jól is kijöhetsz belőle."

Úgy tudtam csak életbiztosítási káreseményél lehet halmozni, mert az emberéletet egészséget nem ingóság aminek konkrét értéke van.

Épp egy hete kötöttem meg az Uniqás biztosítást, de nem éltem a kiszámolós kedvezménnyel. Mindössze 10% volt közötte (9e forint egy évre). Az értékesítő hölggyel több alkalommal beszéltem hosszan. Alaposan körüljártuk a témát, mindre részletesen válaszolt. Nekem megérte ezt a különbséget a kiszolgálás. Alternatívaként megnéztem még a Cherrisket. Bizony olcsónak tűnik, de valóban nem lehet módosítani a biztosítási értéket amit ajánl a rendszer és ha ugyanazokkal az adatokkal kalkuláltam uniqánál akkor szinte forintra egyezett a két csomag. Azt hiszem K&H-nál is néztem de az drágább volt.

A 3 éves hűség aggasztott, de ha már eldöntöttem hogy lesz biztosításom és olcsóbb semmi nem lesz, akkor remélhetőleg nem hoztam olyan rossz döntést...

Már többször leírtam, hogy január végéig akciós 10% kedvezmény volt az uniqa biztosítónál is. Ezért volt egy ideig csak 10% a különbség.

@eLemlámpa

Lol. Akit érdekelt a véleményed, az már megkérdezte tőled. Engedd el.

@vili A lakásbiztosítás díjnemfizetéses törlésénél 2 eset van. Ha régi PTK-s a szerződésed (2014.03.15 előtti), akkor a respiro (díjjal nem fizetett 90 nap, amíg a díj meg nem fizetése ellenére is kockázatban áll a biztosító, mert mi van, ha pl kórházban vagy, nem tudsz pl csekken fizetni és leég a házad közben...) időszak díját behajthatják rajtad, erre jellemzően tesznek is próbálkozást.
Új PTK szerinti szerződéseknél jellemzően 60-90 nap díjrendezettség után törlik a szerződésedet, de visszamenőlegesen a díjjal rendezett időszak végére. (Ha utána volt károd, akkor még a megszűnés előtt jelentsd be és a kárkifizetést csökkentik az esedékes díjjal) Ha szerencséd van, nem a g....li biztosítónál voltál, mert ők egy kemény kiskaput kihasználva az egész éves díjat egyből behajtásra küldik, más biztosítóknál azt tapasztaltuk, hogy nem fognak még egyet távozásnál belédrugni.

Márciusi "extra" évforduló: Az új ptk-s szerződések díjnemfizetéses megszűnésese miatt én olyan nagy értelmét nem látom a plusz felmondási lehetőségnek. Ami baj, hogy ez alapján sok biztosításnak március - április lesz az évfordulója. No ha tömegeknek akkor lesz, akkor pont az lesz, mint régen a GFB-nél: novemberben minden ügyintéző ezzel foglalkozik (ha neked kéne egy átlagos hónapban 30-50 lakásbiztosítást átnézni, erre van egy hónap, amikor ennek sokszorosát, nem örülnél neki) és még így sincs rá elég ember (nem fognak emiatt több ügyfélszolgálatost tartani 1 hónap miatt, inkább mindenkire rárohad a munka és nem is alszik).
A gfb kifejezetten versenyzőbb lett miatta, hogy bármikor hirdethet bármelyik biztosító új tarifát, nem fog 1 évig szívni / nyerni ha épp jó / rossz díjat hirdetett meg.

A fogyasztóbarát lakásbiztosítás koncepciója tök jó.
Jó lenne, ha a cégek nem lerázni akarnák magukról, hanem ehhez alakítanák a termékeiket.
Egyelőre valóban a törvényeknek épp megfelelő minimumot tudják, a nem fogyasztóbarát termékekhez képest jelentős felárra.
Azért sem mennek ebbe az irányba, mert itt a kárrendezésnek baromi gyorsnak kell lennie, ami akkora erőforrás többletet igényel kárszakértő, kárfelmérő, kárügyintéző oldalon, ami nem éri meg. (Lást 8 kasszából 1 megy a boltban, ha mind a 8 kassza nyitva lenne mindig, drágább is lenne minden...) Erőforrás-menedzsment miatt sok új ügyfelet sem akarnak egyszerre, mert azt a háttér-szolgáltatásokkal nem lehet lekövetni...
Másrészt az átlátható versenyt semmilyen multi nem szereti. (Gondolj csak egy telefon-előfizetésre: Itt drágább így, de csomagban mással jobb, amott az akciós ha emez.)

"Az első változás, hogy nem lehet az ügynöki jutalék nagyobb, mint 20%"
Tipikus komcsi gondolkodás, jellemző.
A kulák nehogy már gazdagabb legyen.

Teljesen elmebeteg a magyar szabályozás, hatósági ár, különadó, testre szabott büntetőadók, csak a károkozásban tudnak gondolkozni.
Az hogy normális folyamatok, jogbiztonság, szolgáltató állam, digitalizáció, vállalkozói szabadság legyen, azt már nem!

20% jutaléklimithez
A jutalékcsökkentésnek minden ügynök örül! 🙂
Eddig sem a lakásbiztosításokból éltünk meg..
Abban vannak kételyeim, hogy vajon az "etraprofit" az ügyfélhez jut-e majd úgy, hogy jobb lesz a díja, vagy a biztosítóknál marad.
Van egy eu-s tervezet, ami a megtakarítások jutalékmentességét írná elő, ezek alapján hamarosan a szektor online lesz és mindenki mehet majd biztosítási alapképzésre, hogy maga is jól tudja intézni az ügyeit segítség nélkül. (El lehet, csak időt-energiát-felkészülést igényel, lehet, hogy jobban jársz egy valódi hozzáértő megfizetésével. - persze kifoghatsz kontárt itt is, mint bárhol máshol)
Érdekes az, hogy ilyenkor örülünk a korlátozásnak, de gondolom sopánkodnánk, ha a programozóknál, ügyvédeknél, magánorvosoknál lenne mondjuk órabér korlátozva. Mo-on minden ügynök vállalkozó, CSAK jutalékból él, 0 Ft "fizetéssel".

"A cenzúra baloldali műfaj
2023-02-02 at 17:03
Tényleg menj el egy orvoshoz."

Ez most komoly?
Egy profi, szakmai, pénzügyi blogból (nagyon sokat tanultam hosszú évek alatt) ilyen pitiáner, zsigeri gyűlölettől teli oldal lett?
Én, egyszerű olvasóként, időnként hozzászólóként talán megismertem Miklós "preferenciáit".
Nem vagyunk egy platformon, de nekem eszembe sem jutna "nekimenni".
Forintosítható ismereteket kaptam Tőle.
Nem mellesleg: ez az Ő oldala.
Joga van moderálni.
Már többször említettem, nekem ez az oldal nagyon fontos.
Újra kérek mindenkit: ne barmoljátok szét!

Miklós, csatlakoznék az előttem szólókhoz. Én is körbejártam a témát összegek, tételek és egyéb alapján is a fogyasztóbarát olcsóbbra jött ki mint a normál. Hévizen lakom. Generali a biztosítom.

Szerintem már nem jó ez a kuponkód... Igen, a cookiek kitörlése után sem, sőt, privát módban sem.

De, jó, másfél hete beszéltem velük. Annyira örülnek az innen jövő ügyfeleknek, hogy már cascot is akarnak.

@Észrevétel
Az újjáépítésnél ne feledkezz meg arról, hogy a telek nem ég le a házzal együtt.
Azaz a biztosító nem kell, hogy kifizesse az ingatlan piaci értékét.
És ugye nem gazdagodhatsz meg a biztosításból. Azaz pont ugyanolyan ingatlan "előállítását" finanszírozza a biztosítás, mint ami károsult.

Mas tema. Csinalt mar valaki olyan batrat, hogy megszuntette a magyarorszagi banknal levo szamlajat, es Wise-ra kerte a fizeteset (forintban)? A motivacio onnan jott, hogy ma megint besirtam az erste havi dijain. Amire nekem kellene egy bank/fintech szamla az, max. 1 havi fizetes tarolasa, minel olcsobb kisebb osszegu utalasok, pl. kozmuvek fizetese. Ha jol tudom, csoportos beszedest a Wise nem tud, de azt a keveset elintezem utalassal.

Arra vigyázz, hogy sok cég (a nagyok) nem tudnak utalni Wise-ra, mert a shift kód belga a számlaszám meg magyar és ettől hibát dob a fizetési rendszer.

Kis cégnél nem lesz ilyen baj.

Sziasztok! Érdekel valakit helyi iparűzési adó változások 2023-tól?
Sajnos nem találtam, hogyan lehet közvetlen privit írni Miklósnak.

Anyósom vásárolt az otp-nél csomó felesleges dolgot, nyereményautó betétet, máp+ot ilyenek és megkért hogy adjam el. az okostelefonján ezeket látom de nem lehet hozzányúlni. a gépen a rendes felületen meg nem mutatja az értékpapírszámlát, rá se tudok nézni hogy eladhassam. ehhez valaki tud tippet adni, vagy mindenképpen személyesen kell bemennie?

@Belavoltam
Több ilyet is tudok. Semmi gond nem volt eddig. Ráadásul teljesen ingyenesek a forint utalások egy ideje. Decemberben az euróm után még valami nevetséges kamatot is kaptam, amin őszintén meglepődtem.

@biztositasi-ugynok
"Érdekes az, hogy ilyenkor örülünk a korlátozásnak, de gondolom sopánkodnánk, ha a programozóknál, ügyvédeknél, magánorvosoknál lenne mondjuk órabér korlátozva. Mo-on minden ügynök vállalkozó, CSAK jutalékból él, 0 Ft “fizetéssel”."

Na most képzeld el, ha lenne mondjuk egy biztosítás, ahol az állam beleszól, hogy mennyi lehet a minimum kárhányad. Felháborító lenne, nem?

Ja várjál, van ilyen, a szerinted jó koncepciójú fogyasztóbarát lakásbiztosítás.

Mikor előnyösebb Minősített Fogyasztóbarát Lakásbiztosítást (mnb.hu/mfo) kötni és mikor válasszunk "normál" lakásbiztosítást?
Nem a fogyasztóbarát lakásbiztosítást lenne érdemes ajánlani mindenkinek?

A fogyasztóbarát biztosítás mögött az a logika, hogy sztenderizált biztosítás, párhuzam-derékszög és kész.

Mivel minden biztosító minden biztosítása ugyanazt kell tartalmaznia, így ránézésre eldöntöd, hogy X vagy y biztosító az olcsóbb.

Plusz könnyebben felmondod.

De a biztosítóknak semmi érdekük, hogy ilyet csináljanak, mert nekik sehol nem jó.

Ezért csinálnak, de jellemzően drágábban árazzák, mint a normál biztosítást. Van, ahol 30%-kal.

Így aztán van, örülhet az MNB, de azért a régi biztosítást értékesítik inkább.

Azt tudja esetleg valaki, hogyan lehet melléképületre (tároló) biztosítást kötni? A lakáshoz tartozik 5m2-es kis faház.

@duna Engem erdekel. A "privi"-hez egy tipp: probaltad mar egy kommentbe leirni, amit akarsz? Miklos elolvassa a moderacio soran, es voila! ott a privi.

@biztositasi-ugynok A generali kifejezett egy kocsog biztosito. Attertem az uniqa lakasbiztositasra, majd meg idoben felmondtam a generalis szerzodest. Irtak emailt, hogy emailben felmondani nem lehet, van egy pdf formanyomtatvanyuk, azt legyek szives. OK, letolt, kitolt, bekuld, nema csend, semmi reakcio. Majd az utolso havidij beszedes utan toroltem a csoportos beszedesi megbizast a banknal. Masnap rogton egy level, hogy ok ertesultek am arrol, hogy toroltem a megbizast, es wtf? Megirtam nekik, hogy mar honapokkal korabban jeleztem a felmondast, jo lenne, ha vegre tudomasul vennetek. Ezuttal is nema csend, semmi "OK" vagy hasonlo.

@Kiszamolo

Jöjjön az a casco!

Nekünk nagyon jó az Uniqa díja, magasan veri az alternatívákat.

Na majd jön, ha éppen ráérnek a programozók. Az tartott tíz hónapig, hogy leprogramozzák nekünk a 20% kedvezményt a lakásbiztosításon.

x= normál díj×0,8

Ennyi volt a feladat....

Mondtam nekik, hogy küldök én egy programozót, ebédszünetben megcsinálja.

De nem úgy van az.

Szóval, egyszercsak majd lesz olyanunk is.

(Az NN-nél még az ajánlat(!!!) külalakjára is külön ember van, akinek meg kell nézni kiadás előtt az ajánlatot, szépen van-e formázva. Azt gondoltam, csak viccelnek, de nem.)

Társasháznál a ház biztosítása ahol van, ott érdemes kiegészítőt kötni a hitelhez.
Jóval kevesebbe kerül.

@nemagazz OTP direktbe(nem az új internetbankba) belépve a beállításokban hozzá kellene adni az ÉPSZ-t a számlakörhöz, utána lehet kell egy log off-log inés meg kell jelenjen az ÉPSZ is a direkt felületen, ahol tudsz tranzaktálni.

"De remélem azt is megnézted, hogy mire és milyen összegben szól vagy nem szól a két biztosítás…."

Amit beszúrtam összeget a képen, az egymásra volt illesztve. Újjáépítési érték, ingóság, felelősségbiztosítás, ugyanazokat tettem bele. stb. stb. Te is ellenőrizheted. Írányítószám 2083 volt. Ami kicsit torzít, hogy van biztosításom már a Genertelnél és arra kapok plusz kedvezményt. (ami egyébként akkor kicsit vicces, hogy a meglévő, éppen felmondani készülő biztosítást is meg lehet adni a kalkulációnál 🙂 )

Amit írtam, plusz előnykényt, hogy addig amíg az Uniqanak fixen kapom a dolgokat, a másiknál még rugalmasan alakíthatom.

Persze lehet, hogy a telefonos ügyintéző át tudja állítani a számokat.

A "nem kötelező" biztosításokról: logikusan, ha nem fizeted, a biztosító érdeke a mielőbbi felmondás. Ha ezt nem teszi meg, akkor biztosítási esemény kapcsán helyt kell állnia. Szóval, ha nem fizeted, fel fogja mondani, a veszteségeit megelőzendő. Egyelőre nincs biztosítói "KHR", de ez változni fog, mert a biztosítók érdekérvényesítő képessége jobb, mint a fogyasztóké.

Szokás szerint csak adtak a sz.rnak egy pofont. Inkább ezt az értelmetlen évfordulózást kéne végre eltörölni. Felnőttnek is lehetne nézni az ügyfelet. Nem ördögtőlvaló dolog, itt az Óperenciás tengeren túl a kötelező biztosítást is bármikor föl lehet bontani, nem kell sakkozni, hogy mikor is jár le.

Az persze más kérdés, hogy módosításért, lemondásért ki milyen ún. adminisztrációs költséget ver rád, még az online korban is, amikor az egész ügyintézést te magad végzed el (hagyjuk, mert kedvenc témám). A lényeg a választás lehetősége lenne.

Cikkgyűjtemény
Új vagy az oldalon? A gombra kattintva találod az eddigi fontosabb cikkek gyűjteményét téma szerint.
Megnézem!
Keresés
Kövess minket
facebook
youtube
Hirdetés
Támogatás
Ha szeretnéd, van lehetőséged anyagilag is támogatni a munkánkat.

Átutalással a Raiffeisen Bank 12020407-01558219-00100002 számlaszámra a Kiszámoló Egyesület részére. A közlemény "Támogatás" (fontos!)
Bankkártyás támogatási lehetőség hamarosan. Köszönjük, ha érdemesnek tartasz bennünket a támogatásra.
Archívum

Archívum

crossmenu
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram