A vámháború folytatódik

2025-04-14
Oszd meg ismerőseiddel a cikket: 

Nagyon szerettem volna írni vasárnap egy "Ez történt a héten" cikket, mert megint rengeteg minden történt, olyan kaliberű dolgok, amiről szót kell ejteni.

Viszont a legfontosabb hírről, ami továbbra is durván befolyásolja a világgazdaságot, mindenképp írni kell. Ez pedig az, hogy Trump ámokfutása folytatódik. Ahogy ismert, másfél hete kivetett vámokat a világ összes országára (sőt, még annál is többre), a vám alapja az adott ország árutöbblete az Egyesült Államokhoz képest, így jött ki Európának 20%-os vám, sok másik országnak még ennél is durvább büntetővám. (Valamiért az amerikai elnök a szolgáltatásokkal nem törődik, pedig abban az Egyesült Államok fölénye a nyomasztó, ha belevesszük a képletbe a Google-t, Facebookot, Microsoftot és a hasonló cégeket, máris elolvad Európa exporttöbbletének kétharmada az Egyesült Államokkal szemben.)

A roppant intelligens kalkuláció miatt kapott például Vietnam vagy Lesotho 50% körüli vámot a nyakába. Az egyik kávét, a másik gyémántot és egyéb nyersanyagot ad el az USA-ban, s mivel túl szegény ország, hogy bármit vegyen az USA-ból, így logikus a kereskedelmi többlete.

Ahogy az várható volt, a tőzsde és a kötvénypiac is hatalmasat zuhant, olyan mértékű eladások voltak, amik utoljára 2020 tavaszán a covid első hónapjában és 2008 őszén, a pénzügyi világválság kitörésekor. Ezzel Trump napokig nem foglalkozott, azonban amikor már tüntetések voltak az ostoba rendeletei miatt, akkor visszakozott, s bár előtte két nappal még esküdözött, hogy nem fog meghátrálni, gyorsan meghátrált és bejelentette, hogy 90 napig csak 10%-os vámok fognak élni, kivéve Kínát, mert azzal szemben 145%-os vámot talált ki. (Csak a szokásos, miután esküdözött, hogy nem hátrál meg, két nap alatt meghátrált, de ki tudja, ma mit fog még kitalálni.)

Az amerikai tőzsdék ennek hallatára kilőttek, bár nem tudom, mire ez az optimizmus, ugyanaz az ember hozza a kiszámíthatatlan döntéseit, majd vonja vissza másnap, aztán bevezeti mégis harmadnap, mint eddig. Ilyen lehet az, amikor egy csapat bedrogozott majom vezet egy repülőt, leginkább erre emlékeztet most Trump ámokfutása. Teljes kiszámíthatatlanság, ostoba ötletelés, egyik napról a másikra hozott döntések, majd visszavonások, nem hogy évekre, napokra sem tud senki tervezni az üzleti életben. A kikötők már tele vannak áruval, mert amikor a hajók elindultak, még nem volt vám a terméken, aztán hirtelen lett rájuk 50-60%, de akár 145% is, de annyiért a vevők nem akarják levámolni.

Egy olyan lázálom van a fejében, miszerint az ötvenes-hatvanas években az Egyesült Államok ipari nagyhatalom volt és mindenki amerikai terméket vett, a kétkezi munkások a középosztályhoz tartozhattak, ezek voltak az Amerikai Álom évtizedei. Ezt akarja visszahozni, hogy mindent az Egyesült Államokban termeljenek és újra ipari nagyhatalom legyen az USA, újra mindenki mindent az USA-tól vásároljon. Erről akar szólni a MAGA jelmondat is.

Senki nem szólt neki, hogy az USA most is nagyhatalom, csak nem az ipari termelésben, hanem a szolgáltatásokban és az informatikában, mert gyártani sokkal olcsóbb bárhol máshol, mint az Egyesült Államokban.

Mivel a leghalványabb fogalma sincs a gazdaság működéséről és nincs is körülötte senki, akinek lenne és hallgatna is rá, ezért elvárja a cégektől, hogy egy hét alatt vigyék át az ipari termelésüket az Egyesült Államokba, ha el akarják kerülni a vámokat. Egy gyárat áttelepíteni nem hetek, hanem évek kérdése és még akkor sem biztos, hogy sikerül. (S nem is akar senki egy ilyen országban üzemet létrehozni, ahol egy szeszélyes, önfejű öregember naponta megváltoztat mindent. Egy gyár megtérülését évtizedekben mérik, nem hetekben vagy napokban.)

Nem csak a gyárat (az összeszerelő üzemet) kell áttelepíteni, de a beszállítókat is, hiszen az alapanyagot, a félkész termékeket, csomagolóanyagot és minden mást is venni kell valahonnan. Semmit nem nyer a gyár az USA-ba településsel, ha továbbra is Kínából kell vennie az alkatrészeket és összetevőket 145%-os vámmal terhelten plusz még fizetheti a sokkal drágább amerikai munkásokat is.

S nem beszéltünk még a logisztikáról, amit szintén ki kell építeni. A covid lezárások idején sok cég akarta elhagyni Kínát, de hiába lehetett volna gyárat felhúzni Vietnámban vagy Kambodzsában, az infrastruktúra és a beszállítói lánc egyszerűen nem volt adott, így maradtak a gyárak Kínában.

Az is jó kérdés, ki fog dolgozni ezekben a gyárakban, már akkor is munkaerőhiány volt, amíg a bevándorlókat nem deportálták. Azóta Floridában akkora a munkaerőhiány, hogy engedni akarják a 14 éves gyerekeket is éjszakai műszakban dolgozni.

Aztán jött a felismerés, hogy az amerikaiaknak szent Iphone 80%-a Kínából származik, ahogy rengeteg számítástechnikai eszköz is, s nem lenne szerencsés, ha a háromszorosára drágulna az áruk. Ezért pénteken ezeket kivette a vámok alól. Aztán hétfőn gyorsan bejelentették, hogy de ez is csak ideiglenes ám, senki ne örüljön.

(Egy pillanatra felvillanhatott Trumpnak, hogy jelenleg az USA-nak nagyobb szüksége van Kínára, mint fordítva, mert onnan szerez be rengeteg mindent, ami létszükséglet a számára, míg Kína exportjának csak 16,2%-a megy az USÁ-ba, ami nem kevés, de nem is olyan rengeteg, ennek nagy részét át tudja máshová csatornázni. Viszont kínai számítógépek, ritkaföldfémek, gyógyszer alapanyagok és sok minden más nélkül az USA sokkal rosszabbul jár a háborúval, mint Kína. Nem beszélve olyan dolgokról, hogy a legnagyobb külföldi hitelezője az USA-nak Kína és bármikor beboríthatja az amerikai állampapírpiacokat, már csak azért is.)

A játékgyártók és forgalmazók is zokognak most az Egyesült Államokban, hiszen a játékok 90%-át is Kínában gyártják és azért, mert senki nincs az USA-ban, aki kézzel festene játékbaba arcokat és hajat sem lehet kapni hozzá az USA-ban. Nemhogy kétszerannyiért, semennyiért nem tudnák helyben gyártani a játékokat, mert se alkatrész, se munkaerő nincs hozzá. Így a legegyszerűbb játék is majd luxuscikké válik az Egyesült Államokban. Akinek volt esze, már most bevásárolt karácsonyra.

S mangó, kávébab, banán és kakaó sem fog több teremni az Egyesült Államokban, hiába vetnek ki rá akár 50%-os vámot is, mindössze csak 40-50%-kal drágábban fogják megvenni azt az amerikai fogyasztók.

Közben az amerikai szójatermelők már eret készülnek vágni magukon, mert Kínában, az eddigi legnagyobb piacukon már nem fognak tudni semmit eladni a kínai ellenvámok miatt. Több évtized munkája és kapcsolatrendszere lett semmivé az elszabadult hajóágyú, Trump ostobaságai miatt. Az ember el sem hiszi, hogy még száz nap sem telt el az elnöksége kezdete óta.

A többi amerikai vállalkozás is felkészülhet az ellencsapásokra, hiszen ha tovább durvul a vámháború, nem lesz könnyű bármit eladnia az amerikai cégeknek külföldön.

Az amerikaiakba vetett bizalom már szertefoszlott, kiderült a volt szövetségeseinek is, hogy teljesen megbízhatatlan és kiszámíthatatlan partnerek, ezért jobb nem számítani rájuk. Sok eddig ingadozó állam pedig rájöhetett, hogy Kína sokkal kiszámíthatóbb partner, mint az Egyesült Államok.

Itt tartunk most, ki tudja, ezen a héten mi fog történni. De ha valaki nem állítja meg ezt az embert, addig folytatja az őrületet, amíg sikerül összeroggyasztania az egész világpiacot.

A Last Week legutóbbi adása is ezzel a témával foglalkozott, megpróbálja egyszerűen elmagyarázni, mi történik. Angolul tudók itt megnézhetik:

Hozzászólások:

Csak Disqus-felhasználók léphetnek be és szólhatnak hozzá a cikkhez.
Subscribe
Visszajelzés
33 hozzászólás
Legrégebbi
Legújabb Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments

"Ahogy az várható volt, a tőzsde és a kötvénypiac is hatalmasat zuhant, olyan mértékű eladások voltak, amik utoljára 2020 tavaszán a covid első hónapjában és 2008 őszén, a pénzügyi világválság kitörésekor."

"Pont úgy viselkedik, mint egy latin-amerikai fejlődő gazdaság.

És valóban! Válság idején a tőke jellemzően a biztonságos, stabil országokba menekül, de most úgy tűnik ezek között nincs ott az USA, sőt. Pont azt látjuk, mint amit bármely fejlődő piaci válságnál látunk: gyengül az ország devizája, emelkednek a kötvényhozamok, esnek a részvények. Az elmúlt 30 évben ilyet az USA-ban nem láttam még, de láttam számos latin-amerikai, dél-kelet-ázsiai országnál, vagy akár Magyarország esetén is"

https://zsiday.hu/2025/04/10/tokemenekites-az-usa-bol/

Na, keressunk egy jo fajta amerikai allamkotvenyt, mert arra szamitok, meg fog lodulni az amerikai inflacio.

Hogyan bukjunk gyorsan sokat játék? 🙂

Viccet félretéve, egyszerre lehet tartani durva inflációtól, és mély recessziótól. Meg újabb bennfentes kereskedés kísérlettől is. Van olyan hülye Trump, hogy az eddigi 2 kör után gurít egy harmadikat is. Orosz rulett most bármit venni.

Gyengülő dollár mellett? Nem olyan jó buli. Persze most 2-3 napja stagnál, de bevallottan gyengíteni akarják a dollárt (már laza 10%-ot gyengült idén), szóval amíg be nem fejeződik ez a káoszteremtés és/vagy meg nem születik az új világrend (végre kisakkozzák, ki mennyi vámot fog fizetni), dollárhoz nem nagyon érdemes nyúlni.

Last edited 23 órája by tumpara

Csak arra figyelj, hogy minél hosszabb lejáratra vedd. 😀

A trump jelenség: lényegében protestszavazatok összessége. Demokraták sok dolgot túltoltak az elmúlt években, és az ingát senki sem akarta tovább kitéríteni. Elengedték... csak az nem állt meg középen, hanem túllendült. Ez vár Európára is.

Ahogyan Magyarorszagon, ugy az USA-ban is jelen van a konnyen manipulalhato, idiota videki bumburnyak prototipusa. Na ok repitettek a hatalomba itt is, ott is egy notorius hazudozot.

Pszt - ilyet itt ne írjál, mert jönnek a diszlájkok. Ejurópa a Kánaán, hiába vezetik pont ugyanilyen politikailag impotens barmok, akik ugyanúgy ész nélkül szankcióznak, ahogy Trump vámol.
A britek is elvileg azért léptek ki, hogy az EU ne mondhassa meg nekik, milyen hülyeséget csináljanak. Erre egyre nagyobb hülyeségeket csinálnak saját kútfőből!
Meg van őrülve az egész nyugati világ.

Valójában a helyzet fordított, a demokratáknak épp a kimondottan mérsékelt vonala volt hatalmon az előző ciklusban. Épp Trump miatt fog kilengeni az inga, és a demokraták jó eséllyel legközelebb szélsőséges vonallal fognak nyomulni.

Szerintem vagy olyasmivel foglalkoztak a demokraták, ami az átlagembert vagy nem érdekelte, vagy idegesítette, hogy ez a legfontosabb (pl hány külön nemű mosdó legyen), vagy egyszerűen letagadtak bizonyos létező problémákat, ami nem fért bele a pártelit által idealizált világképbe (Pl bevándorlás problémái). Erre tudott felülni Trump.

Hasonlókat látunk Európában is, Oroszország szankcionálása pedig egyáltalán nem hülyeség és nem is ez zavarja a választót. Viszont sajnos Putyinék ki tudják használni a helyzetet az általuk finanszírozott pártokkal és a frusztrált emberek fejébe elültetni, hogy ez baj.

Last edited 19 órája by rnd_5letek

Dr. Prof. Trump most megmutatja, hogy hogyan is kell ezt csinálni. Több cikk lehozta, hogy talán bennfentes kereskedés állhat a döntèsek mögött. Ha te irányítod, te biztosan nem veszítesz….

A sok hülye között azért ott van Bessent, aki nagyon jól tudja, hogy lehet nagyon sok pénzt keresni kereskedéssel ha te vagy az elnök.

A commodities-re (ömlesztett temékekre) kivetett kínai vagy uniós vám ételmetlen.

Majd több amerikai szóját vesz Dánia, Kína pedig Bazíliából vesz.

Ha az USA-t akarjuk szankcionálni, akkor a szolgáltatásokat kell támadni.

A NATO helyett pedig egy olyan katonai szövetségre van szükség, ahol közös védelmi erő van, közös nukleáris elrettentéssel. Ennek élén állhatna Franciaország vagy az Egyesült királyság.

Ez nem csak pénzcsinálásról szól? Hogy letolták az árfolyamokat és olcsón bevásároltak? Piaci manipuláció + bennfentes kereskedés...

köszi a cikket is meg a videót is

volt egy pár random gondolatom volt miközben olvastalak:

  • vannak ezek a megőrült bef*sott öregemberek, mint putyin, trump, orbán, stb, és hogy... mi az a folyamat, aminek a végén oda jutottunk, hogy ők vezetők?!
  • "Sok eddig ingadozó állam pedig rájöhetett, hogy Kína sokkal kiszámíthatóbb partner, mint az Egyesült Államok" jól látom az elmúlt hónapok, évek eseményeiből, hogy van rá esély, hogy kína lehet a következő gazdasági világvezető? (vagy már az?)
  • akinek van dollár alapú megtakarítása, az csinált vele valamit? ha igen, mit?

Én átültem ultrashort kötvény ETF-be. Dollárban van a fizetésem, úgyhogy sokat ezzel nem tudok csinálni, max átváltani a bukót. Majd ha elül a por, akkor kiderül mit kell csinálni. Most csak idegbeteg csapkodás van, meg szemmel jól láthatóan bennfentes kereskedés. Ez most full szerencsejáték.

Én arra számítok, hogy bár próbálják, nagyon már nem tudják gyengíteni a dollárt a kötvénypiac beborítása, és a reserve currency feladása nélkül, azt meg nem fogják Trumpnak hagyni. Sok vélemény szerint ez okozta a vámok végét is. Majd az adósság refinanszírozása után kiderül mit akarnak valójában. Mármint nem Trump, mert szerintem az egész story bőven túl van a szellemi képességein, és a gazdasági ismeretein.

Kérdés, hogy miért kellett a második elnökségig várnia a megmagyarázhatatlan döntésekkel, mikor az első alatt is már hetvenen túli volt. Ennyit számít időskorban az a plusz 4 év?

Esetleg egyes (talán orosz) érdekkörök még jobban a markukban tartják?

az első elnöksége alatt az "apparátus" fékezte a rossz döntéseit, most azokat kirúgta és hülyékkel vetette körbe magát

Köszönjük az összefoglalót. A múlt szerdai bejelentésben még az az érdekes, hogy vannak arra utaló jelek, hogy közvetlenül előtte elég jelentős mennyiségű long pozíciót vettek fel valakik az S&P 500 és a Nasdaq 100 esetében is. Néhány órával előtte egyébként maga Trump is vételre buzdította a TruthSocial-ös követőit. Azon túl, hogy egy ilyen befolyással és hatalommal rendelkező ember, szerintem nem viselkedhetne így, és nem a közösségi médián keresztül kellene ilyen horderejű döntésekről kommunikálni, a piaci manipuláció gyanúja is felmerül.

És volt még a Trump-coin, meg a feleségének is, szépen kerestek a hirtelen hype-on. Úgy tudom az eddigi szabadkereskedelmi megállopodásokat elég hosszú ideig gyúrják a háttérben, mire megszületik a végleges változat. Most már pár nap alatt lezavarják és a social mediában hírdetik ki 🙁 Pár nap múlva változtatják.
Aztán majd kiderül, hogy a 90 nap, az 90 nap lesz e vagy sem, sikerül e recesszióba tolni országa gazdaságát vagy nem.

Nah de a Long pozíciókkal pont buktak.
A Long az megveszem és eladom ha felmegy.
Lehet, hogy ők Shortoltak és ezért buzdítottak Longra, persze.

Egyreszt tavaly kimondta a legfelsobb birosag, hogy Trumpnak hivatalatol fogva immunitasa van, hatosag ellene fel nem lephet (lasd Trump vs. United States). Nagyjabol senki masnak sem felel, a partja, a parlament es a kongresszus is pincsikutyak. Az allami szervek felett is korlatlan a hatlama (lasd unitary executive theory). Ezert sz*rja le a torvenyt. Nagyjabol ket tole fuggetlen amerikai szerv all meg, a FED es a legfelsobb birosag, utobbi maximum ugy tudna megallitani (miutan kobe veste neki az immunitast tavaly), hogy fegyvereseket kuld ra, akikre viszont az elnok testorei nyilvan tuzet nyitnanak ...

Masreszt Trumpnak vannak sulyosabb ugyei. Peldaul most szervezi meg, hogy nagyjabol barkit barmikor ok nelkul elvitethessen El Salvadorba a CECOT-ba, ami gyakorlatilag egy koncentracios tabor. Ehhez kepest egy kis bennfentes kereskedes kiserteku bolti lopas.

"S nem is akar senki egy ilyen országban üzemet létrehozni, ahol egy szeszélyes, önfejű öregember naponta megváltoztat mindent."
Itthon is ez megy mégis jönnek a gyárak. Igaz ez nekünk adófizetőknek kerül pénzbe nem a gyár tulajdonosának.

Amúgy volt aki már hétfőn megmondta hogy trump 90 napra felfüggeszti a vámokat kivéve kínának. Akkor ordibált a jobbos média hogy fake news. Aztán egyszer csak hopp mégis így lett. Persze előtte trumpli bejelentette a saját médiáján hogy: Most érdemes venni!
Ennek az egésznek kibaszott tőzsdei manipuláció szaga van.

"Itthon is ez megy mégis jönnek a gyárak", ja, az akkugyárak, meg ilyen hülyességek, az is három okból:
a) egyetlen értelmes ország sem vállalja be a természeti károkozást
b) az EU-n belüli termeléssel az úniós vámokat akarja mindenki elkerülni
c) nálunk van kellő számú, alulképzett, olcsó munkaerő, hiszen az ország az elhülyülésre tette a zsetont a magasan képzett munkaerő helyett.
Egyiknek sem tudok örülni.

Szerintem nem ez megy. Itthon stabil a támogatottsága a külföldi működő tőkének (termelés), tárt karokkal várja Orbán Viktor. Kedvükre hajlandó volt a munkatörvénykönyvét változtatni, a magyar munkavállalók kárára, forint gyengülését hagyni (vagy gyengíteni a forintot), ellenőrző intézmények tevékenységét leállítani (környezetvédelem, munkabiztonság) és a legnagyobb mértékű beruházás támogatást nyújtani az EU-ban (adóforintokból).
Abszolút támogató környezetet teremtett a termelő üzemek tulajdonosainak Orbán Viktor.
Szeszélyesség a külföldi telekommunikációs, banki, építőipari és élelemiszer-kiskereskedelmi cégekkel kapcsolatban van.

ezzel az egesszel szerintem az egyes szamu cel az, hogy minel tobb ceg szemelyesen ot megkenje, hogy kivetelt kapjanak a vam alol.

Ha olcsó a dollár és várhatóan magas lesz az infláció, akkor most érdemes dollárt venni, és egy inflációkövető eszközbe tenni nem? A közeljövőben jól kamatozik, később meg úgyis visszaerősödik. Volt már a dollár 445 ft. is. Valószínűleg lesz is még.

Csak a vicc kedvéért:
https://24.hu/belfold/2025/04/15/szijjarto-peter-donald-tump-a-jozan-esz-forradalma/

"Sok eddig ingadozó állam pedig rájöhetett, hogy Kína sokkal kiszámíthatóbb partner, mint az Egyesült Államok."
Azt akarod mondani, hogy igaza volt annak aki a keleti nyitást tolta eddig?

Ügyes torzítás, de EDDIG az USA volt a kiszámíthatóbb, tehát nem volt igaza. Most változott a széljárás, mostantól kiszámíthatóbbnak tűnik Kína. Ami persze vicces, mert Kína diktatórikus berendezkedése, lelopós gazdaságpolitikája továbbra sem szűnt meg (akkor se, ha egy csomó mindenben élen jár), csak Trumphoz képest kisebb káoszra számíthat onnan az ember. Azért ez teljesítmény, mi?
A keleti nyitásnak meg akkor lenne értelme, ha keletre exportálnánk. Mert ugyebár a nyugati nyitás során kinek is próbáljuk eladni a portékánkat? A Nyugatnak. A keleti nyitás során kinek? A Nyugatnak. Vagyis ha Európa éppen stagnál, mindkét esetben tökéletesen ráfázunk. Fantasztikus diverzifikáció... Persze értem én, Kínának nem kell semmilyen portékánk, de azért közben ne együk meg ezt a keleti nyitás dumát, mert úgy hazugság, ahogy van.

Last edited 11 órája by tumpara
Cikkgyűjtemény
Új vagy az oldalon? A gombra kattintva találod az eddigi fontosabb cikkek gyűjteményét téma szerint.
Megnézem!
Keresés
Kövess minket
facebook
youtube
Hirdetés
Támogatás
Ha szeretnéd, van lehetőséged anyagilag is támogatni a munkánkat.

Átutalással a Raiffeisen Bank 12020407-01558219-00100002 számlaszámra a Kiszámoló Egyesület részére. A közlemény "Támogatás" (fontos!)
Bankkártyás támogatási lehetőség hamarosan. Köszönjük, ha érdemesnek tartasz bennünket a támogatásra.
Archívum

Archívum

crossmenu
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram