Az elmúlt napokban-hetekben több cikk is foglalkozott a hitelmoratóriummal különböző weboldalakon, így én is megkaptam a kérdéseket, hogy akkor most mit is kellene csinálni. Egyszerűbb itt válaszolnom röviden.
(A hitelmoratórium lényege, hogy év végéig, bizonyos esetekben jövő év közepéig nem kell fizetni a hitelek havi törlesztőrészletét.)
Ugyanazt tudom mondani, mint amit mondtam, amikor bejelentették a moratóriumot.
A moratórium jelentése haladék, felfüggesztés és nem elengedés. Nem csak a hiteled tőkéje, de még a kamata is megmarad. 20 millió forintnál 4% kamat mellett évi 800 ezer forintot fizetsz ki kamatra. Ez be van építve a havi törlesztőrészletbe. Ha nem fizetsz havi törlesztést, ez a ki nem fizetett, elmaradt kamat halmozódik hónapról-hónapra és ennyivel nő a tőketartozásod. Ugyanis a nálad lévő tőkére akkor is kell kamatot fizetned, ha fel van függesztve a havi törlesztés.
Mivel a jegybank nem engedte meg, hogy a moratórium lejárta után nőjön a havi törlesztőrészlet, ezért a futamidő fog automatikusan meghosszabbodni. S mivel tovább leszel adós, a futamidő alatt összesen felszámított kamat is értelemszerűen több lesz, hiszen tovább használod a bank pénzét.
Sokan most boldogan leálltak a hitel törlesztésével és az csak az egyik gond, hogy ezáltal nőtt az adósságuk és a kamatra fizetendő összköltségük.
A másik ugyanekkora gond, hogy ezt a havi "talált pénzt" szépen elköltötték és hozzászoktak, hogy ennyivel többet tudnak költeni havonta. (Kapcsolódó cikkek: Fogyj le, Az életszínvonalad inflációja.) Annál rosszabb és nehezebb lesz újra beilleszteni a havi költségvetésbe a hitel törlesztését minél tovább él valaki a moratóriummal.
Szóval ugyanazt tudom mondani, mint amit az év elején: vedd igénybe a moratóriumot, ha elveszítetted a munkádat vagy radikálisan csökkent a bevételed és egyáltalán nem tudod fizetni a törlesztést, esetleg semmi tartalékod nincs és veszélyben lehet a munkád. De ne vedd igénybe, ha egyébként képes vagy törleszteni, annál rosszabb lesz újra elkezdeni a havi törlesztést. Jelezd a bankodnak, hogy szeretnél elkezdeni törleszteni.
Online oktatás a pénzügyekről. 15 órányi anyag, nézz bele ingyen.
40 millió forintos életbiztosítás havi 5.990 Ft-ért, életkortól függetlenül.
Új vagy a blogon? Itt találod a fontosabb írásokat összegyűjtve.
Nagyon jó téma, köszönjük Miklós!
Sajnos a híroldalak alatti kommentekben tisztán látszódik mennyire kétbites a pénzügyekben a magyar társadalom 90%-a.
Néha inkább becsukom a böngészőt, mert csak felidegesít az emberek butasága és ajvékolása.
Ha az lett volna a moratóriumban hogy a lejáratot követően 2x-re változik a törlesztő szerintem a 80% akkor is igénybe veszi, mert
1. Lusta utánaolvasni, nem érdekli, csak azt nézi hogy nem kell fizetni
2. Majd lesz valahogy, ezután is
3. A moratórium miatt összejön a beugró egy új autóra szintén hitelből..
"De ne vedd igénybe, ha egyébként képes vagy törleszteni, annál rosszabb lesz újra elkezdeni a havi törlesztést."
Ugyanezt a mennyiséget rakd félre és ha látsz egy remek lehetőséget fektesd be. Ezen 15-6 hónap szép kis tőkét lehet összerakni és azt jobban felhasználni, mint ami kamatot buksz miatta.
nemértekegyet és ha az a "remek lehetőség"-ről kiderül, hogy mégsem olyan remek lehetőség, akkor mi lesz?
A klasszikus "befektetem más pénzét és hitelből ügyesen és gyorsan meggazdagodom" szisztéma. Ami működik egy ideig, aztán jön a vihar és sokan csúnyán megégetik magukat. Válságban azok koppannak hatalmasat, akik hitelből akartak okosan befektetni és meggazdagodni. Mert ki gondolta volna, hogy tudnak változni is a dolgok?
Ha meg állampapírra gondoltál, kilenchavi törlesztőrészletet befektetni 4,95%-os állampapírba 4%-os hitellel szemben csak bohóckodás egy marék rizsért és semmi több. Ja de, a hitelmoratórium céljaival ellentétes jó kis magyar ügyeskedés.
A mar megszuletett gyerek miatt halasztott babavaro eseten ervenybe lep a moratorium?
Az Erstenel vettuk fel, a netbank es a kikuldott levelek alapjan igen, viszont akkor ez az eredeti 3 eves halasztast majdnem 4,5 evre tolna ki... A bankot meg nem sikerult elernem az utobbi heten mert sosem kapcsoltak egybol ugyintezot..
Én igénybe vettem a moratóriumot, viszont a havi törlesztőt végig félreraktam. A bankok ezt nem nagyon reklámozzák, esetleg hazudnak is róla, de pl az UniCredit-nél van lehetőség a moratórium lejárta előtt akár az egész elmaradt összeget díjmentesen előtörleszteni, szóval a bank több mint fél évre ingyen hitelezi nekem a törlesztőrészleteket, egy olyan időszakban, amikor nem is jön rosszul egy kis extra tartalék.
Ugye ez nem igaza babaváró hitelre, amikor az már kamatmentes. Csak a fél százalék kezelési (vagy olyasmi) költség van, ami - gondolom - nem halmozódik. Minden hónap halasztás talált pénz, ha az összeg amúgy állampapírban van 🙂
Egyébként ha tudod fizetni, akkor is van olyan opció, hogy a felfüggesztést választod.
Fogod a havi törlesztő részletet és veszel belőle állampapírt. Ennyi idő alatt egész szép tartalékot lehet képezni és mivel a lakashitelt kamata atlag 4% az állampapír 5% így a tartalék mellett még évekig az eltett részletekre 1% pluszt kapsz.
Ez az előtörlesztés nagyon fantasztikus ötlet, csak jelen esetben ez úgy működik, hogy szépen megfizeted a moratórium miatt elengedett kamatokat, majd ha még maradt annyi pénzed, akkor ingyen kifizetheted a tőkét. Haladékot kaptál a kamatfizetésre, vagyis kifizetheted később - de nem engedték el.
Mi a helyzet akkor, ha csak 0% hitele van valakinek? Ha jól gondolom, akkor megéri élni a moratóriummal, mivel az a jó ha minél tovább van a hitel fenntartva, mert akkor az infláció "megeszi"!
Nulla százalékos hitel addig "kamatozik", amíg csak akar.
Mi a helyzet a 0%-os hitelekkel? Babaváró, MFB megujulo hitel?
Ha valaki tényleg félreteszi azt a pénzt, amit nem fizet be a moratórium alatt, az nem dönt rosszul szerintem. Nem is feltétlenül anyagi nyereségre kell gondolni, de ennyi idő alatt 1 millió Ft lazán összejön, (lakáshitel esetében) ami egyáltalán nem rossz, plusz tartaléknak például.
Oké, vissza kell fizetni majd sok év alatt, de ilyen alacsony kamatra nem tudna amúgy kölcsönt felvenni, viszont a megtakarítása 1 millióval, vagy még többel gyarapodott 9 hónap alatt.
Sajnos a legtöbben biztos elköltötték, ami ostobaság volt, de ez van.
@gabor8
ötlete nem hülyeség, de nem a kamat miatt jó. Egyszerűen akinek nincs megtakarítása, annak sokkal nyugodtabb lesz az élete, ha a váratlan kiadásokra félre tud tenni 6-8 havi hiteltörlesztésnek megfelelő likvid tartalékot.
Az sokkal kisebb probléma, hogy 10 év múlva 1 évvel tovább kell fizetni a hitelt, mintha fél év múlva nem tudod fizetni a villanyszámlát.
A portfolio.hu-n kiszámolták matematikailag jelenértékszámítással, hogy megéri a moratóriumban maradnu. Csak éppen a matematika és az élet nem mindig egyezik, az "emberi tényezőt" soha nem szabad kihagyni.. Egyetértek Miklóssal, komoly kockázatok lépnek fel. Valami megint változóban van, egyre többen hangoztatják, hogy egyszer végetér a lufi, túl sok a "fedezetlen pénz" van a rendszerben. Zsiday pl. anyagi eszközökbe való befektetést javasolt.
Ha a vírusfrászhoz hozzájön egy újabb világválság a túlárazás miatt, lesz itt probléma. Bár a helyzet sokkal jobb, mint a devizahitelnél, nincs árfolyamkockázat.
A fix kamatnál is viszont úgy tudom, hogy "vus maior" esetén ettől eltérhetnek a bankok a szerződés szerint. A 90-es évek elején ezt sok család átélte, amikor a fix 3,8%-os állami lakáshitel kamata 20-30% körülire emelkedett.
Az megvan, hogy Svájc bankrendszere (többek között) a hosszú távon fenntartott moratóriumnak köszönhetően majdnem bedőlt a 90-es években? A GDP 10%-át, 42 mrd CHF-et költötték bankmentésre és a regionális bankok fele megszűnt létezni (többnyire beolvadtak más bankokba). Ugyanis a 80-as évek boomját követően a 90-es években az ingatlanpiac megindult lefelé, a fedezetek értéke csökkent, a kialakuló recesszió miatt a munkanélküliség nőtt, a portfólió minőség romlott, értékvesztést kellett képezni, ami elvitte a bankok tőkéjét.
Kedves Kiszámoló,
Mi a helyzet egy olyan lakáshitellel, amit 2 év múlva egyébként is végtörlesztek Fundamentából? A kamatokat úgy tudom nem tőkésítik, hanem a futamidő véhére beteszik. Ha nem tőkésítik akkor megéri most nem fizetni, hiszen a most fizetendő kamatokat megúszhatom. ? Köszönöm válaszod.
Még annyi hogy a bankomag felhívtam és erre persze nem tudott válaszolni a "kezitcsókolom"..
Nem értem ezta fektessük be a moratórium alatt be nem fizetett törlesztő dolgot. Mondjuk van 15 millió tőketartozásod és arra fizetsz 4% kamatot, szemben ha elkezded a havi törlesztőt bepakolni állampapírba, tehát mondjuk 12x150.000Ft havi szinten és arra kapsz 4,5% kamatot. Namármost a 15 milliós tőketarozásod 1 éves kamata (amivel csúszol) 600.000Ft több visszafizetést jelent, állampapírban meg nem lesz 80.000Ft kamatod sem a be nem fizetett 1 éves törlesztőre.
Vagy én gondolom teljesen rosszul?
Mondjuk eleve hülyeség volt, hogy nem fordítva csinálták. Akinek kell az menjen be a bankba és vegye igénybe. A bankok is jobban jártak volna meg az emberek is.
Így meg sokan lustaságból sem léptek ki belőle.
A tőketartozásra felszámított kamatot ne keverje senki össze a 15-16 havi törlesztőrészlet összességére számított kamattal. Nem hiszem, hogy sok olyan hitel lenne, ahol jelentősebb kockázat nélkül nyerni tudnának a nem befizetett törlesztőrészlettel.
@kard Pont az volt a lényeg, hogy eszükbe se jusson bemenni a bankba. "Maradj otthon!" Viszont félő volt, hogy a nagy otthonmaradásban sokan elveszítik munkahelyüket de legalábbis csökken a jövedelmük. A jövedelemarányos törlesztőrészlet mutatót anno elhibázottan úgy alakították ki, hogy a háztartás jövedelmének a felét terhelheti a törlesztés, ami azzal járt, hogy ha a felek bármelyikének a jövedelme akárcsak picit is csökken, már nem fognak tudni törleszteni. A tömeges adósbedőlések rendszerszintű bankválsághoz vezethetnek. Ezért az MNB előremenekült a moratóriummal, hátha az idő megoldja a problémát. De egyelőre nem oldotta meg, és most próbálják görgetni tovább.
Most szálltam ki a moratóriumból Ltp miatt vettem igénybe, mivel nem maradt volna elég tartozásom 2022-re. Októberben törlesztettem elő másik ltpből és megdöbbenve tapasztaltam, hogy jobban csökkent a tőkém mint, az előtörlesztett összeg. Valaki tudja, hogy az Otp Bank pontosan hogy zsugázik a pénzzel? Egyszer küldtek egy levelet még nyáron, abból az derült ki, hogy három féle tartozást tartanak nyilván, sima tőketartozást, moratórium kamat és moratórium tőke. Utóbbi kettő aktuális egyenlegét nem tudom, de az meglepett, hogy az előtörlesztés nem érintette egyiket se.
Szerintem sok a csúsztatás és a félrevezetés a moratóriummal kapcsolatban. Én élek vele és félreteszem a pénzt. Jelenleg az 5%-os állampapírba. Miért kéne előtörlesztenem, amikor a kamatszintem alacsonyabb ennél? Nem fogom előtörleszteni, hanem legalább 5 évig tartom az állampapírban. Az 5 év után majd hozok egy döntést, hogy merre tovább.
Akárhogyan matekozom ezt a dolgot, mindig jobban jövök ki ezzel, mintha fizettem volna a törlesztőt helyette.
A másik előny, hogy így szert teszek egy extra biztonsági tartalékra, ami jól jöhet esetleg, sőt kis hasznot is tud nekem termelni közben. Bolond vagyok én, hogy ne ezt válasszam?
A moratórium kapcsán meg mindenki az sulykolja, hogy jajj de rosszul jár, aki él vele. Mintha ez az opció egyáltalán nem is létezne, hogy fogom a havi törlesztőt és szuperállampapírt veszek belőle.
Én csak arra vagyok kíváncsi hogy milyen állampapírba teszitek 4.5 vagy 5 százalékon a moratóriumig. A MÁP+ első felévben 3.5, a második félévben 4%-ot fizet. A prémium állampapírnak 1% a visszaváltási díja. Vagy én nem értek valamit?
Van diákhitel 2-m, arra igénybe veszem a moratóriumot a 0%-os kamat miatt nem számít. Babavárót is felvettünk, de mivel március után, arra nem vonatkozik a fizetési halasztás. Most fogjuk kérni a 3 évet hozzá, csak nehezebb megszerezni a szükséges igazolást hozzá a járvány miatt.
Eleve egy végtelen nagy baromság volt, hogy mindenkire kiterjesztették a hitelmoratóeiumot első körben. Nem egy emberről tudok, aki élt vele, pedig nem volt rászorulva. Aztán a plussz pénzt befektette.
A 2000 es években forint lakáshitelem volt pont az árfolyam kockázat kivédése miatt. Mindig többet fizettem, mint a felelőtlen devizahiteles. Rajtam röhögött az osszes. Egy darabig. Utána meg fizetem a megmentésüket.
Kicsit unnom már h én fizetem meg a felelőtlen emberek kártalanítását folyamatosan.
Ugyanakkor 25 év folyamatos munkaviszony után összesen 3 hónap munkanélküli ellátást kaptam miután a covid miatt elvesztettem az állásomat. A kutya nem akart megmenteni. Így megmentettem saját magamat. Igenis míndenki viselje a saját pénzügyi analfabétizmusa, nemtörödömsége következményeit!
A hitelkártyával mi a helyzet? Tegyük fel, volt 1 millió forint fordulónapos tartozás valakinek a hitelkártyáján, az milyen kamattal ketyeg?
A 30-40% THM-es hitelkamatok ketyegnek egy évig? Vagy van valami maximalizálás?
quantt: 5 évig bent hagyom a pénzt úgy tervezem. Átlagban meglesz az 5% hozam. Ennél kevesebb a banki kamat, tehát ha nem költöm el, akkor nem járhatok rosszabbul sehogyan sem. Nem tudom, hogyan matekozták ki azt sokan, hogy milyen rosszul járnak a moratóriummal az igénybevevők? Más természetesen a matek, ha elkölteném a pénz egy részét vagy az egészet, de most nem arról beszélek, hanem, hogy egy kamatozó biztonsági tartalékot építek fel a havi be nem fizetett törlesztőkből.
Lala, az azért megvan, hogy a moratórium összesen nyolc hónapig tart és nem öt évig? Amiről te beszélsz az az, hogy annak ellenére kölcsönkérsz, hogy van pénzed. Kölcsönkérsz egy banktól hogy kölcsön adhass a magyar államnak.
@Kiszamolo a Magyar államtól több kamatot kapok majd, mint amennyit a banknak fizetek. Nem sértek vele törvényt, legális. Az összegre úgy tekintek, mint egy biztonsági tartalékra, ha nagy szükségem lesz rá, akkor kiveszek belőle. Persze akkor megborul a matek, de végső soron úgy kell kezelni ezt a pénzt, mintha nem is lenne, hiszen ha nincs a moratorium, akkor nem is lenne.
Tényleg csak annyi kérdés maradt, hogy akik jajveszékelnek, mert milyen rosszul járnak a moratóriumot igénybe vevők, azok megnézték ezt a lehetőséget is vagy csak egyszerübb riogatni.
Mi a hiba a matekommal, mert én nem találtam benne hibát? Jól járok vele, mindenképpen.
@lala
Neked a kamatod a bank felé a hiteled tőketartozására ketyeg minden hónapban, és MÁP-ban csak a betett be nem fizetett törlesztőd után kapsz kamatot, ami ugyebár nagyon kis töredéke a tőketartozásodnak. Persze arra lehet spekulálni hogy majd mire eljutsz a hosszabbításig mondjuk 10 év múlva addig megeszi az infláció vagy MÁP-ba téve talán pluszban jössz ki, de nekem ez túl nagy kockázatnak tűnik minimális nyereségért ami majd jó soká realizálódik ha egyáltalán fog. Arra persze jó hogy növeld a mostani biztonsági tartalékod, de fogadni mernék hogy a többség nemhogy 10 évig, de 2 évig sem fogja bírni mire elkölti a most be nem fizetett törlesztőt, akkor meg bukott egy jó nagyot az egészen.
No itt Svájcban aztán tényleg rengeteg program indult a COVID miatt, írtam is róluk többször is a e blog kommentjeiben. Egyvalami az, ami tudtommal soha senkinek eszébe nem jutott: ez pedig a hitelmoratórium. Vajon miért? Pedig úgy "poénból" azért több helyen érdeklődtem utána 🙂
@treil A teljes összegre fizetett kamatot miért kevered bele? Azt mindenképpen fizetned kéne, ha nincs a moratorium akkor is, nem?
A moratorium hatása annyi, hogy nem csökken maga a tőketartozás és erre a nem lecsökkent részre kell plusz kamatot fizetned majd.
Csakhogy az annuitásos hiteleknél a tőkerész csekély, de igazából ez is teljesen mindegy, mert neked ezek a be nem fizetett havi törlesztőid egy magasabb százalékon kamatoznak majd, mint amit te a banknak fizetsz ezen összeg után. Az matematika hiba, ha te ebbe belekevered a teljes tőketartozás kamatát. Csak azt kell nézni, hogy mi lenne a moratorium nélkül a helyzet és mi lesz ha igénybe veszed és a havi törlesztőidet állampapírban kamatoztatod.
Annyi a dolgom csak, hogy 5 évig ne nyúljak az összeghez, hogy az átlag 5% kamatot megkapjam érte, ami magasabb, mint amit a banknak fizetek kamat.
Kedves @Kiszamolo,
Mi a helyzet egy olyan lakáshitellel, amit 2 év múlva egyébként is végtörlesztek Fundamentából? A kamatokat úgy tudom nem tőkésítik, hanem a futamidő véhére beteszik. Ha nem tőkésítik akkor megéri most nem fizetni, hiszen a most fizetendő kamatokat megúszhatom. ? Köszönöm válaszod.
Még annyi hogy a bankomag felhívtam és erre persze nem tudott válaszolni a “kezitcsókolom”..
@NN írtam fent. Azért, mert Svájc bankrendszere abba dőlt bele a 90-es években. Adópolitikailag jó ötletnek tartották, hogy a hitel összege csökkentse az adózott vagyont, a kamata meg a jövedelemadó-alapot. A bankok hamar belátták, hogy nincs jobb buli, mint kiadni a hitelt a meglévő ingatlanra, és sosem kérni törlesztést, csak kamatot. Win-win. De aztán jött a recesszió. A többit leírtam fent, keresd vissza.
Picit OFF, de megpróbalom, hátha kimehet.
Egy ismerősünk tavaly UK-ból hazaköltözés előtt felvett £10k szem.kölcsönt, mert a lengyel barátai azt tanácsolták, úgyse fognak ekkora összegért utánuk menni egy másik országba, főleg a Brexit után. Majd szépen küldözgetik a felszólító leveleket a (volt)angol címűkre és ennyi. Mindenki próbálta őket lebeszélni. Ha jól tudom előtte otthon is vettek fel hasonló összegű hitelt.
Az etikai részét hagyjuk, az nyilvánvaló. Szerintetek mennyire reális, hogy nem tudják, vagy ekkora összegnél nem éri meg behajtani? Tényleg mindent megúszhatnak a tücskök?
Elképesztő amúgy hányan be merik vállalni kisebb-nagyobb összegekkel, de több helyen is kering ez a bizonyos £10k limit, van ahol már £30k-t láttam. Tipik az a réteg akik külföldön sem tudnak boldogulni, csak kijöttek a benefitért. Nem csodálom, hogy meg van a véleményük a kelet-európai népekről.
Minek kene fizetni. Ilyen inflacio mellett a penz jovo erteke joval kevesebbet er ha lejar a moratorium es nem emelkedik a torlesztes. Ha nem kell fizetni de meg lenne ra a penz akkor se erdemes ezt fizetni. Beteszed map+ba amig nem jar le a moratorium a bank meg szepen varjon.
Hm-hm, en arra lennek kivancsi, hogy a bankharomhatvan oldalon az otos banki lista kalkulaciojat kovetoen a "moratorium lemondasa" gomb vajon jutalekos-e. Ha igen, akkor az ad egy erdekes arnyalatot az egesz kampanynak, cikkestul, kalkulatorostul, linkestul.
@waltz
Én csak azt tudom, hogy tavaly karácsonykor hazamentem kocsival innen Angliából, kaptam otthon egy parkolási bírságot, majd itt alig 5 hétre rá jött egy felszólítás egy angol cégtől, hogy leszek oly jó sürgősen befizetni.
65 Fontról beszélünk...
Én is ismerek olyat aki felvett taknyos 6000 Fontot és aztán haza ment.
Ennek másfél éve, és még nem mentek utána.
Olyanba személyesen futottam bele, hogy otthon venni akartam egy angol rendszámos autót, majd mikor lekértem az online a history-t, akkor kiderült, hogy egy éve nem fizetik a hitelét itt.
Szerintem csak idő kérdése, hogy komolyabb hátterű román, magyar stb. behajtócégek szépen megegyezzenek itt a bankokkal és felvásárolják a tartozásokat. Aztán majd sírhat otthon a sok ex-benefit huszár, mikor kamatos kamattal ráterhelik a 10.000 Fontot a salgótarjáni 32nm-es paneljára és elviszik a 23 éves A8-as Audiját.
@waltz
Ennél durvább a jelenleg futó Bounce Back Loan, amit a Covid sújtotta cégek kaphattak.
Bárki felvehette, annyi kitétel volt, hogy Covid előtti cég legyen, vagyis 2020 februári már jó volt.
Ezeknek még lezárt éve sem volt, így az igénylésnél - online - elég volt becslést adni, hogy mennyi lett volna a bevételed, ha nincs a Covid.
Könyvelőm mesélte, hogy naponta kb. 30-an hívták, hogy van-e a polcon érlelt cége.
Ránéztem akkor az érlelt cégeket áruló honlapokra, és az összes olyan céget eladták egy hét alatt, ami 2019 szeptember utáni és 2020 február előtti volt.
A max. hitelösszeg 50e Font, egy évig kamat mentes, utána évi 2% 6 évig, és 100%-os állami garancia van rá.
Igényeltem saját cégre, 5 kérdésre kellett válaszolni online, másnap a számlán volt.
Mindenki megkapta, nem ismerek olyat aki nem.
Biztos voltak olyanok, akik vettek 5-10 céget és százezreket vettek fel.
@tamas én úgy tudom, hogy ez miatt nem lesz 4,5 év a felfüggesztés, tehát marad az eredeti 3 év.
@hiteles-andras
Biztos helyről van az információ?
Kiszámoló,
Nem akarod esetleg konkrét számokkal leírni a cikkben vagy akár itt a hozzászólásokban, hogy a moratórium alatt nem megfizetett törlesztő állampapíros kamata nem nagyobb, de még csak nem is egyenlő az egész tőke moratórium időszaka alatti kamatával?
Néhány hozzászólás alapján úgy látom, hogy a betű nem mindenkihez jut el, talán a számok...
A moratórium igénybevétele által képződött megtakaritás egyik értelmes felhasználási módja az egészségpénztárba történő befizetés, ahol a 20%-os adóvisszatérités miatt, még a pénztári költségek levonása után is mintegy 15%-os éves hozam érhető el és az összeg felhasználható a lakáshitel törlesztésére. Nem számoltam ki, de úgy gondolom ez hozhat valamennyit a konyhára egy a példában emlitett 4%-os hitel esetén. Nyilván nem ezzel fog senki bankot robbantani, de van akinek megéri pár tizezer forintért is lehajolni (nekem igen). Igy egyúttal megvalósul a tartalék képzés is, ami jelen helyzetben sokaknak szükséges lehet. Az infláció szintén az adósoknak dolgozik. Másik dolog, hogy ha valakinél 2. vagy 3. gyermek érkezése várható, akkor maradjon annyi tőke tartozása, amire felhasználható az állami támogatás keretében igényelhető összeg.
@Kiszamolo Tudnál reflektálni arra amit @szazegy írt fentebb :"A fix kamatnál is viszont úgy tudom, hogy “vus maior” esetén ettől eltérhetnek a bankok a szerződés szerint. A 90-es évek elején ezt sok család átélte, amikor a fix 3,8%-os állami lakáshitel kamata 20-30% körülire emelkedett."
Túl nyugodtan ülünk ebbe a 10-20-végig fix lakáshitelekben? Fentebb írtak milyen esetben következhetnek be? Óriási válságban mondjuk 30-50%-t esne a lakásár? Háború? Milyen esetben változtathat a bank egyoldalúan? (leszámítva ha nem fizetnék valamilyen okból kifolyólag).
Köszönöm,
Tamás
@waltz Nos... igen. Ezért mondja mindenki Londonban, (már aki tudja, hol van Mo.) hogy a magyarok lopnak. Igazából azon csodálkozom még, hogy nem küldenek mindenkit ki a bankból a francba, akinek balkáni szig/lakcímkártyája van.
Nekem is mesélte egyik - közepesen jól szituált - ismerősöm, hogy Londonban már 2011 környékén (amikor ők dolgoztak kint) már volt önkiszolgáló áruház és a kutya nem figyelte a kijáratokat, a kapu pedig csak a nagyértékű tárgyaknál csippant be. Na mit tesz a magyar? Persze, hogy kitolja fizetés nélkül a nagybevásárlásnál a konzerveket és a heti ennivalót. Nincs kétségem, balkáni nép vagyunk. A Mo-n élőknél visszataszítóbban "ügyeskedőt" nem tudok elképzelni, de biztos van.
Ez a törlesztőből "gazdagodás" még a sz.rrágásnál is lejjebb van. Ez a véleményem, bár tudom, hogy az éritetteket nem érdekli. 😉
Őszinte, mély tiszteletem az egyre ritkább kivételnek!
Szerintem annak, aki nem szeret utánaszámolni jók az ilyen általános tanácsok, aki meg kiszámolja az meg el tudja dönteni, hogy neki mi a jó. Én éltem a moratóriummal, annak tudatában, hogy ez pontosan mivel jár később.
Az egyik ok, hogy a kamat 2%, ami szerintem a tartozásom elinflálását jelenti, nem érdekem minél előbb visszafizetni. A másik oka pedig, hogy munkahelyet váltottam és a törlesztés teljes összegét (meg azon felül is) a vésztartalék növelésére fordítottam, hogy tovább elég legyen, ha valami baj jön és a megélhetési költség is nőtt, így emiatt is muszáj volt növelni az összeget.
Szerintem nincsen egy válasz mindenkinek, Végtelen olyan eshetőség van, amikor vagy az egyik vagy a másik a jó megoldás.
A lényeg inkább az, hogy az tudatos legyen, ismerve a teljes képet.
(a teljes igazság, hogy a 2%-os diákh törlesztön megspórolt összegből kifizettem a drága hitelt először)
Elolvasva nagyon sok hozzászólást/oldalt/véleményt számomra még mindig nem jön át, hogy miért nem éri meg élni vele. Jelenleg 4 hónapnyi vésztartalékkal rendelkezem. Én élek a moratóriummal, amiben eddig 2 havi vésztartaléknyi összeg gyűlt össze. (Nem játszom semmilyen befektetem/nyerészkedek rajta megoldással) Mindent amit hitelre költenék félreteszem. December végén pedig ha minden jól alakul, akkor előtörlesztem a hitelem. Mivel bizonytalan bármelyik cég megléte, így ezt én egy "biztosításként" fogom föl. Azzal meg, hogy éltem a moratóriummal és az előtörlesztés díja kb ~50e Ft veszteség. Ami ha úgy vesszük egy "olcsó" biztosítás egy bizonytalan időben, ha bármi történne.
Ebben hol a hiba? Kérhetnék erre egy reflektálást?
No megkerestem a hitelkártyára vonatkozót: bank360.hu/blog/hitelkartya-torlesztesi-moratorium
Tehát jól emlékeztem, a hitelkártyatartozást amikor sunyi módon egy bank automatikusan besorolta volna, akkor a moratórium lejárta után az ügyfél a frankó 30-40%-os kamatokkal szembesül.
Azért kérdeztem ezt, mert mivel hálistennek nem érint semmi más hitel már, el se olvastam anno hogy mi ez az egész, de az egyik bank feldobott egy Igen/Nem kérdést, amikor beléptem, a másik meg automatikusan alkalmazta volna a moratóriumot a hitelkártyámra. Millió feletti volt a havi költés az egyiken, a másikon is több százezer, ezért ha nem vagyok résen, fájdalmas lett volna. Szerintem lehet még ember, akinek azóta sem esett le, hogy a HK tartozása 35%-os kamattal ketyeg, mert alkalmazta rá a bank a moratóriumot.
Ha ez lehetséges (?), akkor bazi nagy szívatás, ez itt a lényeg, nem a marék rizsért kavarás.
@alexa Ezen mit kell kiszámolni? Teljesen felesleges 5 évekre leosztott 100 ezer forintok kiszámolásán bohóckodni. Ez a blog éppen arról szól, hogy néhány vacak 20 forintossal való ügyeskedés helyett (ami így is meg úgy is csak néhány vacak 20 forintos marad, tök mindegy mit csinálsz vele) inkább azon dolgozz, hogyan tudnál akár kétszer vagy háromszor is annyit keresni, mint most és elkezdeni értelmes, szemmel látható megtakarítást felhalmozni és a vágyaid helyett a lehetőségeid szerint élni. És ennek a szemléletmódnak pont ez a fajta fillérezés meg hitelből való ügyeskedés nem képezi részét, mert hosszútávon semmivel nem vagy vele előrébb. Ezért nincs kiszámolva.
Van itt olyan, aki arra használja a moratóriumot amire való?
Nem valószínű, hogy állampapír vásárlás és hasonló dolgok miatt találták ki.
Csoda, hogy minden túl van szabályozva ebben az országban, amikor még a marék rizsért is trükköznek sokan. Innen kerülnek ki a politikusok is...
@tamas
Ez erdekelne engem is, valaki tudna valaszolni?
Nem értelek titeket. 10-20 év alatt annyi minden történhet, betegség, válás, válság, gazdasági rendszerváltás és még megannyi dolog, amire nem is gondolnánk. Miért akartok hosszabb futamidőt? Ha már hitelt kell felvenni, jobb azon minél előbb túl lenni szerintem. Túl a jelenlegi nyereség a hosszú távú kockazatokhoz képest.
Nem tudom, mennyire közismert dolog, én pl nem tudtam, hogy Takaréknál lehet visszamenőleg is törleszteni. Ma mondtam fel a moratóriumot telefonon, mire a kisasszony megkérdezte, hogy mikortól szeretném, mert van lehetőség áprilistól kezdődően is. Szóval sosincs késő, ha esetleg más is csak lustaságból nem mondta le.