Véletlenül úgy alakult, hogy egymástól függetlenül két vendégszerző is írt az offshore cégekkel kapcsolatban. Ennek oka az, hogy a 2017-es év sok változást fog hozni ebben a témában.

Van, amelyik előnyös az ebben érdekelteknek, erről szól a tegnapi cikk.

Van, amelyik hátrányos, ugyanis 2017-től jelentenek az illetékes adóhivataloknak a külföldi bankok a náluk lévő vagyonokról.

Bence cikke ennek fényében keresi a megoldásokat. Következzen az ő cikke.

A klasszikus offshore adótervezés, a maga gyönyörű és hatékony formájában 2017. január elsejével véget ér. Illetve dehogy, viszont úgy már nem mehet, ahogy eddig, mert elkezdődik a nemzetközi automatikus adóinformáció-csere gyakorlati fázisa. A különféle országok egymás után kapcsolódnak majd be az információfolyamba, attól függően, hogy mennyi türelmi időt tudtak kiharcolni maguknak.

Ahhoz, hogy megértsük az “offshorehoz” kapcsolódó tevékenységek közül mit lehet továbbra is folytatni a folyamatosan szigorodó nemzetközi adózásban, egy kicsit nézzük meg az offshore jelképes “halála” előtti történelmét és pár érdekességet.

Ahogy a mai formájában használjuk az “offshore” kifejezést, nos ez a külföldi entitások bevonásával folytatott adótervezési tevékenység valójában csak az 1950-es végén indult. Történelmi gyökerei persze messzebbre nyúlnak vissza, de most ne az angol gyarmatbirodalomtól induljunk. Nagyon kevesen optimalizálták közterheiket offshore cégek és bankszámlák beiktatásával, egyszerűen azért, mert nem volt rá szükség. A nemzeti adóhatóságok és maga a nemzetközi kereskedelem pedig nemhogy átlátható, de ellenőrizhető aztán végképpen nem volt (régi szép idők lehettek). Nem is volt rá szükség, mert akkoriban az államok még nem voltak annyira kiéhezve az adóbevételekre, saját adósságaik csökkentésére. Akkoriban a nemzetközi kereskedelem résztvevői még kézzelfogható dolgokat hoztak és eladható dolgokat vittek. Ezt használták ki zseniálisan olyan, (főleg angol) üzlet és pénzemberek, akik már az árú mellett inkább a pénzmozgás kezeléséhez értettek és némi gyakorlati agytornával legálisan kerülhették el a hazai sarcolást. Sőt, elérték a teljes névtelenséget az üzleteikben közreműködők számára. Szerintem még csak nem is sejtették, hogy nemcsak milliárdos összegek, olajmezők és kereskedelmi hajóflották sorsa sakkozható le “offshore”, hanem pár évtizeddel később, akár budapesti lakások is.

Ahogy egyre sikeresebb és főleg egyszerűbb lett a nemzetközi adótervezés, úgy lett egyre “demokratikusabb” is. Az 1970-es évek az offshore bankhálózat és szolgáltatásaik kiépítésével telt. Tíz évvel később viszont már celebek, azaz világhírű sportolók, előadóművészek és hírhedt üzletemberek is nekiálltak offshoreozni, mindezt teljesen nyíltan. Filmek születtek a témában (gondolj az eredeti Bourne-rejtélyre például a svájci bank jelenetre, a bőr alá ültetett számlaszámmal vagy a Berlusconi birodalom sorozatos botrányaira). A 90-es években aztán tényleg kinyílt az olló és a szocialista világrendszer bukását már megelőzően elindult a nagy nemzetközi offshorozás. Boldog és boldogtalan nyitott külföldi céget és bankszámlát, tologatott pénzeket és minden mást a térképen. A játszi könnyedség oka az volt, hogy a nemzetközi kereskedelmi kommunikáció sokkal gyorsabban reagált, mint az egyes nemzetállamok törvényhozásának adóügyi bizottságai. Többnyire azért, mert ezek a bizottságok azokból álltak, akik a 60-as években kezdték a külföldi bankolást és cégalapítást. Ki más értett volna hozzá? (megj: és most ki alkotják az érintett törvényhozói/lobbista csoportokat?)
A globális pénzügyi válság kellett ahhoz, hogy gyorsan kiderüljön, az államoknak minden elérhető pénzre szükségük van és képesek a hatékony adóztatásért összefogni. Obama elnök 2008 végén megfújta a csatakürtöt és a Kajmán-szigetek, illetve Svájc bedarálásával közös nemzetközi hátteret szervezve elindult az “offshor tevékenységek” felszámolása. Először találkozott a választói akarat, a törvényhozói szándék és a nemzetközi pénzügyi együttműködés, ezeket segítette a modern technológia, tehát minden együtt volt ahhoz, hogy megtervezzék a csodafegyvernek szánt automatikus, adóügyi információ-cserét.

Ennyit a történelemről. Az offshore jellegű tevékenységek igen széles körűek, de van egy igen érdekes vonatkozásuk, amely miatt adótervezés nélkül kereskedni nem lehet. Egyszerűen különböző országok különféle adóterheket vetnek ki és aki kevesebb adót fizetve tud tevékenykedni, az továbbra is olcsóbb, mint a versenytársak.

Ezt hívják adóversenyenek. Káros adóverseny neked, ha az én adóm alacsonyabb.
A klasszikus offshore struktúrák másik fontos eleme a titkosság vagy szebb kifejezéssel a diszkréció kérdése. A jelenlegi nemzetközi adózási szabványok fejlődés abban a szakaszában tartanak, hogy először a céget, majd a profit haszonélvezőjét, tehát a valódi tulajdonost azonosítsák és megadóztassák. Ez az offshore halála, ha törvénytelen, de legalább szürke adókerülés a cél. Ha tudják ki a cég tulajdonosa, akkor ő a jövedelme után adót fog fizetni. Ennek az elvnek a betartatására találták ki a nemzetközi adóinformáció-csere intézményét. Ne értse félre senki az egyezmény kereteit vagy a lehetőségeit. Ha minden bank jelent az ügyfeleiről gyakorlatilag mindent, akkor igen nehéz eltitkolni bármit is. Főleg nemzetközi ügyekben, ahol a pénzmozgásnak mindig nyoma van. Tehát, a szigorodó nemzetközi szabványok célja, hogy végig tudják követni a nemzetközi pénzmozgásban és bankolásban érintett összegeket, egészen a “végső haszonélvezőig”. Ez egyszerűen tönkreteszi a megszokott, úgynevezett klaszikus offshore struktúrát. Az a megoldás, miszerint a tevékenységet egy olyan offshore cég végzi, amely nem fizet adót, tulajdonosa meg azért nem, mert nem tudni ki az, szóval ennek egyszerűsített formájában vége.

Mi az a poszt-offshore adózási struktúra?

Természetesen minden, amit a kétségbeesett üzletemberek kitaláltak, hogy továbbra is optimalizálhassák adóikat. Ebben az írásban nem lehet bemutatni a nemzetközi pénzügyi szolgáltató és adótanácsadó iparág teljes megoldástárát, csak a legnépszerűbbet.
A legegyszerűbb megoldás az adózó adózási helyének áthelyezése. Ezt sikerült kikényszeríteni az OECD-t alkotó magas adózású országoknak. Tehát, a cég tulajdonosának elrejtése helyett (amit azért nehezen lehet tisztességesnek minősíteni), új megoldás van: el kell költözni. Oda, ahol alacsonyak az adók. Természetesen ez nem mindenki számára járható út, de ez is volt a cél, hogy ne legyen mindenki számára elérhető az adótervezés, csak azoknak, akiknek kell vagy akiket nem lehet nemzetállami keretek közé kényszeríteni. Ezek viszont törvényesen fizethetnek kevés adót. Ő a cég külföldön élő tulajdonosa, nem titkolja, mindent lejelent, majd felveszi a pénzt és nem fizet utána adót vagy alig, de mindenképpen kevesebbet.
2016-ban hihetetlen gyorsasággal alapítványok és vagyonkezelők (trust) ezrei nyílnak és nyíltak, valamint elképesztő mennyiségű érdeklődő keres egyszerűen megszerezhető letelepedési engedélyeket valami a céljainak és lehetőségeinek megfelelő országban. Ugyanis, a magas adókkal először sikerült a hasznot hozó cégeket adóparadicsomokba kényszeríteni. Most a tulajdonosok követik az üzleteiket offshore. Ennél rosszabb fejleménye nem is lehetett volna az offshore ellenes keresztesháborúnak az egyes kibocsátó országok számára, de ez van.

Mit jelent ez a gyakorlatban?

Az egyén áthelyezi adózási helyét egy másik országba, ahol kevesebbet fizet. A cég ezután kerülhet külföldre, de gyakran akár otthon is maradhat és valami jogi kerettel lehet kihúzni a pénzt, ez általában holding közbeiktatása. Most van ennek a struktúrának az aranykora, mert egyszerűen követhetetlen, hogy ki hol lakik, dolgozik és egyáltalán. Ráadásul, hiába lenne egyszerű a bizonyítása annak, hogy honnan folyik a tevékenység, ha a végső haszonélvező élve törvényes jogával kevés adót fizet máshol. Kövessen valaki egy sokat utazó üzletembert az EU-ban, sok szerencsét kívánok hozzá.

Hová mennek a magyarok adózni?

Nagy a szórás, de Egyesült Arab Emirátusokkal kötött kettős adóztatást elkerülő egyezmény oda tereli a legtöbb embert. Drága megoldás, de aránylag egyszerű és törvényes munkavállalási engedélyt és ezzel “illetőséget” szerezni az emírségek valamelyik offshore kereskedelmi zónájában.
Az EU-ban aztán csak a pénztárca szab határt a lehetőségeknek, Máltától Andorráig (ami nem tagállam) igen sok helyen lehet szinte teljesen adómentes életet élni, miközben a cég és a haszonélvezője is gyorsan gyarapodnak. Mindenki szívesen látja, ha okos és módos polgárok pont ott költik a pénzüket. Erre találták ki a különféle “self-sufficient”, tehát önellátó struktúrákat. Az adózó valahol tartózkodik és csak a helyi jövedelme adóköteles a külföldön szerzett bevétele meg nem. Aztán vannak egzotikusabb országok, ahol egyszerűen alacsony az adó vagy nincs is. Talán nem meglepő, hogy ezek általában “trópusi adóparadicsom” címszó alatt találhatók. Viszont a titkosság igényének megszűnésével gyorsan szélesedett a kör. 69 országnak van valamilyen formában egyszerűsített bevándorlási lehetősége befektetők vagy magasan képzett szakemberek számára és ezek szinte mindig (de nem kötelezően) együtt járnak valamiféle kisebb-nagyobb adókedvezménnyel is.

Amikor értelmetlen az adóügyi információ-csere

Egyszerűen nem sikerült a világ összes országát rákényszeríteni a nemzetközi adóinformáció-csere egyezmények aláírására. Pedig a szándék erős volt, ha valamiben egyetértettek a fejlődő államok, akkor az nyilvánvalóan az volt, ha valaki kimarad, akkor óriási versenyhátrányba kerülnek a saját cégeik a beszedett magas adók miatt. Aki nem állt be azonnal a sorba, ott valami történt. Svájc, Cook-szigetek, BVI, Panama… Egymást követték a botrányok és pont addig tartottak, míg az éppen fenyített ország alá nem írta az az AEOI-t, meg ott a másik rettegett szó, a CRS (közös jelentési szabvány), szóval azt is. De van pár ország, ahol elfogyott a szándék. Például az Afrikai Unió országaiban, ahol örömmel belépnének, technikailag és adójogilag lehetséges lenne. De nem az. A legfejlettebb Szenegálba már özönlenek is a főleg európai cégalapítók és tartózkodási engedélyre vágyók, hiszen Szenegál nem szolgáltathat adatokat. Viszont nyugati bankrendszere van és nagyon fejlett kereskedelme. A hasonló helyzetben lévő országok, mint Paraguay (azért teljes tippsort nem adok) hihetetlen fejlődésnek indultak és remélhetőleg legalább ebből némi lehetőséghez és többletforráshoz jutnak. Eddig összesen 101 ország csatlakozott az információ-cseréhez, 2017-es vagy 2018-as kezdettel, tehát még 94 országban lehet esetleg adóhatékony megoldásokkal élni, de ezek közül csak pár kínál kifejezetten offshore jellegű pénzügyi megoldásokat.. (http://www.oecd.org/tax/transparency/AEOI-commitments.pdf) Érdekes módon az információcsere bevezetésével egyidőben a legmagasabb adózású országok is kihátrálnának a szabvány hatálya alól. Franciaországban az alkotmánybíróság szabálytalannak találta a nemzeti adóregiszter túlzott adatgyűjtését és emiatt borítékolni lehet, hogy ezen információk külföldre küldésének jogosságát is megkérdőjelezik.

Mi lesz a magas adózású országok következő lépése az offshore elleni harcban?

Szigorítani fogják a be és átvándorlási lehetőségeket és sokkal jobban odafigyelnek a tevékenységek valódi helyére. Tehát többségükben nem fognak adót csökkenteni (mint Magyarország, Európa legújabb “low-tax” pénzügyi központja), hanem emelni fognak, ami miatt tényleg elmennek a tulajdonosok és kész. A nemzetközi adózás összetett rendszerében egy kapu bezárása számtalan kiskapu kinyitásával jár. Még az Európai Unió közös és meglehetősen szigorú, kifejezetten magas adózású rendszerében is megéri helyezkedni, a közösségen kívüli kereskedelemben és szolgáltatási iparágban pedig nemcsak megengedett, hanem létfontosságú a megfelelő adótervezés.

A nemzetközi adózás személyes oldalának új szereplői a digitális nomádok. A szabadúszók adóztatására még Magyarország is hozott egy igen kemény (és emiatt betarthatlan) adószabályt, azonban a helytől független tevékenységet végző munkavállalók és kisvállalkozók adózási gyakarlatának nyomon követése meghaladják az egyes országok ellenőrzési lehetőségeit.

Az offshore közeli és távoli jövőjének megvilágításához Benjamin Franklin híres és téves mondása az alap, miszerint “csak két dolog biztos, a halál és az adó”. Pedig amíg halál van, addig élet is és amíg a nemzetközi üzleteken adó lesz, addig az offshore adótervezés is létezni fog, pont úgy, mint a többi örök tevékenység (kurvák és a kémek).

Zákonyi Bence
(a szerző szabadúszó újságíró, állampolgársági és offshore pénzügyi struktúrák kutatója, blogja a tucanoprod.com)