Írtam két éve a Timberlandról. (Cikk itt)
Két véleményem volt róla: az egyik, hogy irgalmatlan költséges, a másik, hogy veszélyes, az MNB nem véletlenül írt a dologról, igaz, név nélkül, mint egy, a befektetők számára nem túl átlátható és előnytelen szerkezetű konstrukcióról.
Szabolcs átnézve a költségeket, meg akart szabadulni a befektetésétől, de ez nem megy olyan egyszerűen, mint azt az ember gondolná.
Okulásul álljon itt az ő levele.
Előtte azonban még ismétlés kedvéért néhány alapvetés a befektetésekkel kapcsolatban:
– Amit ügynök árul, azzal az esetek 99%-ában biztos nem jársz jól. Legyen az pénzügyi termék, porszívó, víztisztító, vagy bármi egyéb. Ennek igen egyszerű oka van: az ügynök havi egy-két értékesítésből akar jól megélni. Ez még hagyján, de felette további 10 ember is ebből akar megélni a piramisban, vagy MLM rendszerben, ahogy tetszik. Így lesz a boltban 70 ezer forintért kapható porszívó 820 ezer forint és ugyanezért lesz az olcsó befektetési alapból méregdrága termék a te számodra.
– Soha ne bízd a pénzed mindenféle számodra ismeretlen cégre. Még bankot is azután választunk, hogy utánajártunk, elég nagy-e a bank és erős lábakon áll-e. De mindenféle állítólagos osztrák meg német, meg ki tudja miféle helyekre nem fizetünk egy fillért se, hiszen semmit se tudsz róluk azon kívül, amit magukról állítanak. Erről itt írtam már: Miért komplikálod?
– Szabolcs azt írja, hogy az ügynök azt mondta, amikor megkötötték a szerződést, hogy fel lehet mondani a szerződést futamidő közben is. Na, olyanra, aki el akar adni nekünk valamit, soha nem hallgatunk. Nem úszod meg a házi feladatot, neked kell átrágni magad az apróbetűs részeken és addig olvasni a feltételeket, míg nem értesz mindent pontosan. Ha nem megy, akkor fizess meg valakit (pénzügyi tanácsadó, adótanácsadó, jogász, építész, bárki, akinek éppen a szakterülete az adott téma). Ha nem ér annyit az egész, akkor felejtsd gyorsan el.
– Ha valamiért mégis “pénzügyi tanácsadó”-tól akarsz vásárolni, itt leírtam néhány támpontot, mire figyelj.
Ennyi bevezetés után jöjjön Szabolcs esete. Röviden a lényeg: naivan azt gondolta, hogy visszakérheti a pénzét, ahogy az ügynök mondta, idő előtt. Aztán azt gondolta, hogy ha nem adják vissza, csak hét év után, akkor ő kivár és nem fizet addig se többet. Hát, mindkét dologban nagyot tévedett:
Jelen levelemben szeretném leírni, hogyan jártam én a Timberland befektetéssel.
Pár éve sikerült engem is rávennie “pénzügyi tanácsadónak” a Timberland befektetésre, ahová sok ezer euró összeget fizettem. Később olvastam mindenféle negatív híreket a Timberland befektetésről.
Ezután természetesen nem akartam tovább folytatni ezt a befektetést. A leírásból úgy értettem, hogy az összes költséget előre levonva visszaadják a maradék pénzt, az eddig befizetett pénz felét. Ezért úgy döntöttem, hogy nem fizetek tovább, és a 7 év után majd kiveszem a megmaradt pénzem.
Ezután folyamatosan kaptam a fizetési értesítőket, hogy kintlevőségem van fizessek. Természetesen nem fizettem és jeleztem a
Timberland felé felmondási szándékom. Jött egy válaszlevél, hogy 7. év végéig nem mondhatom fel. (
Csatolom a levelet)
Vagyis nem csak nem jutok hozzá a saját pénzemhez hét évig még 50%-os levonás mellett sem, hanem azt sem akarják engedni, hogy ne fizessek be további pénzeket.
Ez azért érdekes az
értékesítési prospektusban is benne van, az 56. oldalon, hogy fel lehet mondani idő előtt (na meg a tanácsadó is mondta, de tudom az nem jelent semmit). A csavar ott van, hogy többször is van szó az idő előtti felmondásról papírokban, és csak néhány helyen van ott, hogy a kibocsátónak bele kell egyeznie.
(Sajnos benne van a prospektusban, hogy nem lehet felmondani a 7. év végéig, például a 23. oldalon is. Ezért kell figyelmesen átolvasni ezeket a papírokat. Az 56. oldalon szerintem azt írja, hogy a hetedik év után, de a futamidő előtt ha felmondja valaki, bár tényleg nem egyértelmű. És a “részesedési jogok”-at olvasva is érdemes lett volna átgondolni, hogy miért nem befektetési jegy van odaírva. Mert nem az, hanem egy elég furcsa konstrukció, erről szól az MNB figyelmeztetése.)
Valahol olvastam, hogy egy Timberland-os írta, hogy arra még nem volt példa, hogy a felmondást elutasítsák. Na csatolom az én elutasításom, hogy itt a példa.
Na ezek után jó, gondoltam, akkor nem mondjuk fel, megvárom a lejáratot. Csakhogy most kaptam egy olyan levelet, ahol jogi lépésekkel fenyegetnek, ha nem fizetek. Mi van??? Ez elég durva, hiszen én fektetek be és úgy kezelnek, mint valami adóst!!!
Ezt a levelet is csatolom, tanulságos.
Na itt tartok most, és már mindenképp fel akarom mondani, nem érdekel, hogy bukik a fele összeg.
Szerintetek mit kellene, illetve mit tudok tenni?
Eddig a levél. Remélem, te már nem fogsz így járni és kétszer meggondolod, kinek mit hiszel el, milyen mesés befektetésbe fogsz beleugrani és mikor bízod a pénzed egy általad nem ismert akármilyen szolgáltatóra.
Kezdésnek az MNB-nél lenne érdemes próbálkozni, ha esetleg a kikötések nem felelnek meg a magyar pénzügyi fogyasztóvédelmi előírásoknak, mert az, hogy felmondani sem lehet egy pénzügyi terméket (vagy annak eladott valamit) és nem fizetni sem, az már sok izgalmas kérdést felvet.
Így végül nem lett belőle üzlet (mert akkor már olvastam a blogot, ezer köszönet Mikósnak) de nyilván sokan beleugranak a magas, biztos hozam ígéretébe.
Mégis mindenki aláírja.
Sajnos az önálló gondolkodás hiányára sokan ráfizetnek…
Mindenesetre én nem vagyok jogász, szóval a panaszos helyében az első dolgom lenne beszélni egy témában járatos, rafkós ügyvéddel.
Amúgy mindig meglep ez a fajta tragikus tudatlanság.
Azt még csak-csak értem, hogy valaki szegény, nem túl művelt, ezért egy hitellel becsapják.
De aki volt olyan okos, hogy összeszed többezer eurót, az hogy lehet olyan hülye hogy odaadja egy noname jöttmentnek???
Többezer eurót nem csak ésszel lehet összeszedni.
Javaslatom: Verbraucherzentrale-t felkeresni, ott elpanaszolni, hogy mi a baja a posztolonak, aztan azok lehet, hogy tudnak neki valamit segiteni. Ha ez nem megy es van Rechtschutzversicherung-ja az illetonek, akkor probalja meg annak a keretere valami nemet ugyveddel megnezetni a nemet prospektust, hogy van-e eselye kiszallni a dologbol. Mivel gondolom nem Nemetorszagban el, fenti opciok nem lehetsegesek. Erdemes tovabb fizetni.
De mondjuk engem ez se nagyon nyugtatna meg, ha a penzem naluk lenne: hessen-depesche.de/wirtschaft/setzen-anleger-bei-thomas-kr%C3%A4mer-und-den-timberland-fonds-auf-morsches-holz.html
Szüleim vettek egyet, édesapám meghalt, az ő részét ketten örököltük az öcsémmel, most már édesanyám és mi is ki akarunk szállni belőle. Értékesíteni nem lehet (kutyának nem kell), a cégnek vissza ajándékozni szintén nem, hisz ahhoz az kell hogy ők azt elfogadják, ha nem teljesítjük az évente esedékes karbantartási díjat, akkor meg fenyegetnek amitől édesanyám megijed és befizeti az aktuális díjat.
Miklós bocs az OFF-ért!
Miért ne lehetne odaadni? Marcsikának is voltak akik több milliót adtak. Attól, hogy valaki magas bért kap, mert jó a munkájában, vagy épp jó vállalkozó, még lehet totál együgyű pénzügyekben.
Múltkor 3 ismerőssel vitáztam, egy helyen dolgoznak, pénzügyi területen, sok év tapasztalattal, diplomásként. Ecsetelték, hogy a céges egészségpénztár változott és úgy adja csak az évi 30.000 Ft adományt, ha be is fizetsz a pénztárba havi 2.500 Ft (korábban nem is kellett befizetni az adományért).
Az indok az volt, hogy ők nem FIZETNEK KI 30e-t, hogy kapjanak 30e-t, mert így nulla a plusz és szemét pénztár. Hiába mondtam, hogy azt nem kifizeted, hanem befizeted és 30e befizetés + 30e adományod lesz. Nem baj, őket nem érdekli, ők akkor sem fizetnek érte… 3-ból 2 nem fogta fel fél óra alatt, hogy nem elvész a 30e befizetése, az egyik nagy nehezen igen, de mintha gyerekekkel vitáztam volna.
Innentől kezdve részemről nem értem, mi a probléma. Ez egyáltalán nem tűnik nekem simlis cégnek, apróbetűs feltételekkel.
Még Miklós is leírta évekkel ezelőtt, hogy a zártvégű alapoktól nem egyszerű szabadulni:
//kiszamolo.hu/a-befektetesi-alapokrol/
Kicsit mégis olyan szagú a cikk, mint a heti 5-10% hozamot kínáló szélhámoskodások.
” Teljesen abszurd, hogy aláírok egy ilyen szerződést, és nem tudok elsétálni azzal, hogy tartsátok meg a pénzem, de többet nem kaptok. ”
Ugy valoszinuleg el lehetne setalni, de itt arrol van szo, hogy legalabb a felet vissza szeretne kapni a joember.
szerintem a probléma ott szokott lenni, hogy az üzletkötő finoman szólva is csak az üzlet fantasztikus előnyeit domborítja ki, míg a hátrányairól szemérmesen hallgat, vagy elkeni (rosszabb esetben ő se ismeri).
Mint a unit-linked biztosításoknál : van az az ember-futamidő-összeg-konstrukció konstelláció, ami jó lehet bizonyos ügyfeleknek, de messze nem ez a jellemző. Gyakran ismerős az ügynök, rábeszéli valami hülyeségre az ismerőst (azt a hármat, amelyik ilyenre alkalmas, oszt annyi is).
Természetesen az aláírás előtt a szerződés elolvasása alól nem mentesít semmi. Csak magyarázat a miértre.
OFF: Az üdülési jog nevű “intézményről” is biztosan sokan szívesen olvasnának tőled. Egyik felmenőnknek kb. 4 különböző, több hetes üdülési joga van, kb. 20 milliót költött rá, amikor megkötötte a szerződéseket, éves szinten pedig több százezret fizet a “fenntartásért”. Már előre félünk tőle, hogy ezt a “nagyszerű” dolgot majd megörököljük. Eddig egy hévizitől (ami kb 5 millió volt) sikerült úgy megszadulnia, hogy (most figyelj) 900.000.- Ft-ot fizetett, egy a cég által is jóváhagyott személynek, aki a nevére vette. (Tehát nem adhatod el bárkinek, csak magyarországi, természetes személynek, akit a cég jóváhagy.) Mekkora üzlet nem? Ráadásul az örökösöket is megszivatod vele. Ja és ha nem szívesen jársz oda, mert bunkó a személyzet vagy hideg a medence vize vagy napi 3 órát használhatod a pezsgőfürdőt, akkor nem kötelező menni, elég ha fizeted a több százezres éves fenntartást.
Érdemes megpróbálni az “magyarefk.hu/” vagy “fogyasztovedelem.kormany.hu/” oldalon bejelenteni a történteket.
magyarefk.hu/hu/miben-segithetunk/a-panaszom-hataron-atnyulo-jellegu-azaz-kulfoldi-vallalkozassal-kapcsolatos
Sok sikert.
Ahogy egy korrektebb ul ügynök elismeri, hogy amit árul, az drága, de szerinte ezzel azt fizeted meg, hogy rákényszerítenek a folyamatos megtakarításra. Itt meg mondhatnánk, hogy az üdülési jog drága, de ezzel azt fizeted meg, hogy rákényszerítenek, hogy minden évben nyaralj, különben még többet buksz.
Lehet OFF topic, s gyenge kapaszkodási pont, DE ki tudja:
Azért elég érdekes, hogy a felmondás elutasítását Thomas Kraemer nevében valaki egészen más írta alá. A fizetés értesítőn ott az aláírása… Esetleg nem ártott volna odaírni ilyen esetben, hogy Thomas Kraemer nevében eljárva: Gipsz Jakab… Egyáltalán rajta van-e az aláírási címpéldányon ez láthatólag nem Kraemer aláírás?!
Akkor neki valami nagyon vad konstrukciója kell hogy legyen…tényleg kíváncsi lennék rá.
Évi 5-6%.