Amikor minden sötétnek látszik
Eszembe jutott a napokban a fiatalkorom, ami sok tekintetben számos jó élményt is adott, azonban anyagilag minden volt, csak sikersztori nem.
Már fiatal koromban keményen dolgoztam, 13 évesen is egész nyáron fóliasátorban szedtem a paprikát, uborkát, de dolgoztam dísznövénykertészetben is és papucskészítő kisiparosnál is. Minden évben minden nyarat és gyakran az évközi hétvégéket is végigdolgoztam. Nem azért, mert rá lettünk volna szorulva arra a pénzre, amit én kerestem, hanem mert jó volt pénzt keresni és ennek a munka volt a legegyszerűbb módja.
A középiskolában már vállalkoztam is, volt, hogy az iskolából mentem egyenesen Budapestre a Malévhoz vagy a Hungarocamionhoz tárgyalni. Később is, a rendszerváltás során rengeteg pénzt kerestem, nem emlékszem olyan időre, hogy ne lett volna pénzem, volt, hogy tizenévesként többet kerestem iskola mellett, mint a szüleim együttes fizetése. (Persze hiába kerestem meg egy akkori lakás árát másfél hónap alatt a karácsonyi szezonban, Volvót venni fontosabbnak tűnt 18-19 évesen, mint lakást.) Úgy látszott, hogy örökre minden így lesz és egész életemben sikeres leszek anyagilag.
S egyszer csak valami eltört. A rendszerváltás utáni nagy lehetőségek eltűntek, a bevételi források elapadtak és nagy szegénység köszöntött rám. Hiába voltam technikus, beszéltem angolul és még értelmesnek is mondhattam magam, egyszerűen évekig nem találtam normális munkát. Pedig már a tejgyárba is el akartam menni raklapot pakolni minimálbérért, de oda sem kellettem.
A mélypont az volt, amikor egy kiló rizst kellett beosztanom három napra, ha nem akartam éhezni. Nagyon magam alatt voltam, úgy tűnt nincs kiút.
Azért is sajnáltam magam, hogy az egyetlen pár cipőmnek kilyukadt a talpa. Éppen ezen keseregtem magamban, amikor láttam az utcán egy magam korabeli hajléktalan fiút, akinek lába se volt, nemcsak cipője. Az a pillanat felért egy megvilágosodással, hogy ne sajnáljam addig magam azért, hogy nem telik cipőre, amikor másoknak lábuk sincs, amire fel tudnák húzni a cipőt. Tudom, ez így gagyin hangzik, de akkor és ott tényleg rájöttem, hogy nem kellene magam annyira sajnálni.
Később a helyzet javult, megházasodtam, volt munkám, annyira nem is rossz, bankfiókvezető voltam, de a frusztráltság és a depresszió megmaradt. Gyakran úgy éreztem, hogy nem tudok kitörni a szegénységből, hogy nem jutok sehová az életben. Nekem soha nem telik majd saját lakásra és miért élnek a kortársaim sokkal jobban, mint én?
A depresszió és az önsajnálat nagyon be tud csapni, nem vagy képes objektíven nézni a saját életedet. Volt egy feleségem, született egy fiam, ha nem is milliókat kerestem, de azért nem is minimálbért, egészségesek voltunk, mégis csapdában éreztem magam.
Frusztrált voltam a munka miatt, az állandó elvárások miatt (miközben a fiókunk nem teljesített rosszul, tehát még ez sem volt igaz, hogy a munkában nem tudtam volna teljesíteni, pedig így éreztem).
Közel laktunk az Árpád hídhoz, s talán tízpercenként ment át rajta egy szirénázó mentőautó vagy tűzoltó. Ilyenkor mindig észhez tértem, hogy akármekkorának is érzem a saját problémáimat, az, akihez most az a mentő vagy az a tűzoltó megy, biztos, hogy látatlanban is elcserélné az ő gondjait az enyémre.
Néhány éven belül minden gond megoldódott és többet kezdtem el keresni, mint valaha is gondolni mertem volna. (Hogy hogyan lettem bankfiókvezetőből blogger, azt leírtam már ebben a könyvben.)
Ezeket csak azért tartottam fontosnak leírni, mert nagyon sokan vagytok most is, akik ugyanúgy érzitek magatokat, mint én tizenpár évvel ezelőtt: évek óta kilátástalannak tűnik minden és nem akar eljönni a várt anyagi felemelkedés.
Ha benne vagy egy problémában, belülről sokkal sötétebbnek és nagyobbnak tűnik, mint akárcsak egy lépés távolságból, objektívan kívülről szemlélve.
Minden embernek a saját problémája a világ legnagyobb gondja, ami mellett mindenki más gondja aprónak és jelentéktelennek tűnik, miközben ha tudnád objektívan szemlélni a helyzetedet, rájönnél, hogy még a közeli ismerőseid között is van rengeteg ember, aki örömmel elcserélné a te gondjaidat a sajátjaira.
Ne gondold azt, hogy nem lesz jobb később, hogy te már örökre így maradsz. Próbáld meg objektíven értékelni a helyzeted, tényleg annyira keveset keresel-e másokhoz képest. Ebben segíthet a legutóbbi cikk is:
Rázd le magadról a kilátástalanságot, ami lebénít és egyből rájössz, hogy nem is olyan komor a helyzet, mint eddig vélted. Ha minden jól megy 8-10 év múlva többet keresel majd, mint azt fiatalon el tudtad volna képzelni.
Tényleg semmi nem tart örökké, a rossz sem. És majd a jó sem. A legnagyobb kincs az alkalmazkodóképesség.
Sé nem, nem lesz könnyű. Soha nem az, másnak sem 😉
Ez nagyon igaz. Meg az is, hogy mindenkinek megvan a maga problemaja.
És, hogy a lényeget is megragadjam: milyen Volvót vettél 18 évesen? Ez nagyon érdekelne, ugyanis én csak álmodtam róluk, majd 34 évesen egyből kettőt is vettem.
240-es benzines kombit, barna volt, ha ez is számít. 🙂
Nem evett sokat, napi 500-ért tankoltam, amikor havi 10 ezer nem volt rossz fizetés. 🙂
Fiatalság-bolondság, ahogy mondták a régi görögök, amikor latin mondásokat idéztek.
Kurva szarul éreztem viszont magamat, hogy nem tudtam beülni sehova enni, mert nem engedhettem meg magamnak.
Emlékszem pont Velencében éreztem emiatt magam nagyon szarul.
Az elmúlt lassan 11 évben meg négyszereztem a fizumat, és ilyen “luxus problémáim” nincsenek.
2010ben az első diplomás keresetem magasabb volt mint most egy tanári kezdő fizetés. Mégis úgy éreztem, hogy semmim sincs…
Picit jobban becsülöm már amim van…
Régebben volt egy netes közösségben egy gondolat kísérlet. Írhatsz egy sms-t a 20 évvel ezelőtti önmagadnak. Mi lenne az?
Ennyi: Nyugi. elmúlik.
Ez a két szó jusson eszedbe, ha jól vagy, ha rosszul mennek a dolgaid.
Aha… Ez itt a madáretetés? :))
Te nem tudod, milyen haszonkulccsal lehetett eladni bármit, bármennyit a kilencvenes évek elején.
S persze az a másfél hónap a karácsonyi szezon volt éppen.
“A középiskolában már vállalkoztam is, volt, hogy az iskolából mentem egyenesen Budapestre a Malévhoz tárgyalni a beruházási vezérigazgatóval.”
Ez is olyan science-fictionnek tűnik. Nehéz elkélzelni, hogy komolyan vettek, nem ügyeskedtek veled szembe és hasznlták ki tapasztalatlanságod, főleg azokban a vad időkben.
Én akartam dolgozni, anyámék le sem beszélhettek volna róla. Akkoriban még nem törődött senki azzal, hogy gyerekmunka és hasonlók.
Véletlenül sem azt mondom, hogy minden 13 éves gyerek menjen dolgozni.
Más idők voltak akkor. Abból sok pénzt lehetett keresni, hogy tudtad, hol lehet kapni mondjuk kerékpár gyorszárat. Nem volt internet, de még szakmai telefonkönyv se. Ki kellett menni vásárokra, gyűjteni az infókat meg a névjegyeket.
Jól keresek, és megnézem a facebookon a KSH szerinti átlagfizetésről szóló cikk alatti kommenteket (rendszeresen, ez is egy mentálhigénés gyakorlat).
Adott a kimutatott bruttó összeg, ami nekem csak “aranyos”, jóval kevesebb, mint a nettóm.
Látom a sok irigykedő embert, aki nem hiszi el, hogy létezik, aki ennyit keres, nem hogy többet.
Látom magam a másik oldalon, és hogy ezzel együtt mennyire tudnak fájni a saját vereségeim. És ekkor feldereng, hogy az én elvesztett küzdelmem másik oldalán is érezhetik magukat emberek rakás szerencsétlenségnek emberek.
(Gonoszabb pillanataimban elképzelem, hogy odamegyek az általam elbukott terület sikereseihez, és tartok nekik egy monológot: nézz meg jól, így néz ki, aki ennyit meg annyit keres. Képzeld, ez nem a telefonszámom, hanem a fizetésem.)
Én is utálom az ilyeneket, de az a pillanat tényleg olyan volt, hogy utána én is befogtam a szám.
Nem ezt nevezik inspiráció pornónak?
en.wikipedia.org/wiki/Inspiration_porn
A tudat, hogy a többiekhez képest én jól vagyok, néha segít, néha nem. Néha sikerül hálásnak lenni, néha nem. Dolgozni kell rajta. 😀
Régi közhely, de igaz: a türelem és a megfontoltság mindig átsegít a nehéz(nek vélt) pillanatokon.
Semmi ilyenről nem szól a cikk, te akarod csak beleolvasni. Arról szól, hogy fel a fejjel, ha benne vagy egy gondban, sokkal nagyobbnak tűnik, mint az valójában.
Most veszek saját lakást 28 évesen, de tisztára be vagyok depizve, mert néhány hónapot csúsztam a vásárlással és most 5 millióval többe fog kerülni a legújabb áremelkedések miatt az első lakásom, mint néhány hónapja(!) véve került volna. 5 millióval több hitelt kell felvennem néhány hónap csúszás miatt és még hitelkamatok is magasabbak már, mint voltak tavaly ilyenkor vagy fél éve. Csak jelzem nem vagyok piszok gazdag, hogy az az 5 millió ne jelentsen semmit, mert az éves bevételem van most 4 millió körül, szóval ezt az extra pénzt is most jó pár extra év lesz kifizetni.
De persze ha kizoomolok a saját életemből, akkor látom, hogy még így is szerencsésnek mondhatom magam, mert a korombeli ismerőseim 80%-ának semmi esélye saját lakásra a jelenlegi árak és a folyamatosan emelkedő hitelkamatok mellett sajnos.
Lehet, hogy pozitívan kéne nézni a dolgot, de én semmi pozitívat nem látok már az életemben. Jelenleg 46, tehát még van kb 15 évem, ha nem lövet le valaki jókedvében.
Szóval ha szerencsétlennek érzed magad csak indulj el keletre, ennek sajnos ma különös aktualitása van.
Hologramot. A Hungarocamion valami ünnepi kiadványra kért néhány ezer darabot (sajátot persze, az benne a nagy cucc), a Malév minden repjegyre akart egyet. Úgy tűnt, milliárdos leszek és pont akkor robbant ki az Öböl háború, a Malévnak hirtelen más dolga is volt, mint hologramot rendelni a repjegyekre. Talán egy-két hétre voltunk a szerződés megkötésétől, miután már nem is tudom hányszor kellett mennem a Malévhoz.
Hogy nem tudtak még két hetet várni a háborúval, nagyon pipa voltam. 🙂
“Képzeld, ez nem a telefonszámom, hanem a fizetésem”
Én mondjuk elégedett lennék egy 7 számjegyű fizetéssel úgy, hogy kicsi a valószínűsége, hogy 1-essel kezdődjön, és akkor még előhívókódról és országkódról nem is beszéltünk 🙂
Egyébként nekem az a véleményem, hogy a “pénz nem boldogít” egy “1st world success” kijelentés, mert aki tényleg nyomorog, annak a szájából nem hallassz őszintén ilyet, legfeljebb önnyugtatásként. Akik ezt vallják, azoknak általában adott legalább egy alap egzisztenciája, olyan, ami a földlakók többségének nincs meg. Persze minden viszonyítás kérdése, a legviccesebb, mikor amerikai középosztálybeli mondja ezt úgy, hogy elég neki, ha csak 2-szer nyaral, nem 3 hanem csak 2 autó van a családban, és nem vágyik nagyobb házra, mint ami egy menő külvárosban van neki.
Nekem a nyugalmat, a békét a stabilitás adja az életemben: a fel/le kilengéseket két sorban le tudnám írni. Szerencsére ez a stabilitás egy emelkedő trend, ami szépen (lassan), de felfelé megy.
Mikor az olyan hsz-okat olvasom, ahol azon panaszkodnak, nem telik lakásra ilyen árak mellett, akkor a 10-15 évvel ezelőtti önmagam jut eszembe. Pontosan úgy gondoltam én is, hogy a nálam idősebbeknek bezzeg mennyivel könnyebb lehetett, hiszen a többség saját ingatlanban él. Mára rájöttem, nekik sem (volt) könnyű, illetve a korral megtapasztaltam, megéri hosszútávon a pénzügyi tudatosság. Biztonságot ad.
Aztán elkezdtem szótárral fordítani, majd freelancerkedni, és ebből nőtte ki a mai online cégem. Ma magyar viszonylatban egész jól élünk, amit átlagemberként el lehet érni. Most az nyomaszt, hogy 3 hónap múlva mi lesz Ausztriába költözve, ahogy intézzük a sulit, albérletet, cégköltöztetést.Tudom, hogy úgyis megugorjuk ezt a lécet is, de egyszerűen nem lehet ezen nem aggódni.
De majd pár év múlva biztosan én is így tekintek vissza ezekre a dolgokra, mint Miklós most a leírtakra.
Aztán néha elolvasom a Kiszámolón, hogy ki-hol tart 25-30-35 évesen és néha teljesen elmegy az életkedvem -még úgy is, hogy az internetes kommenteket többször is elosztom kettővel. Illetve valószínűleg kiégés előtt állok, 22 éves korom óta egyszer voltam háromhetes szabin, akkor is a spanyol felsőre készültem. Köszönöm, hogy elmondhattam a fentieket.
Amikor nyomorultnak érzem magam, a tesóm mondása szokott eszembe jutni: ha nem tudsz örülni annak ami van, örülj annak, ami nincs (betegség, hitelcsapda…)
Így vagyok én a hírekkel. 🙂 Éppen ma határoztam el, hogy nem fogok híreket olvasni, max napi egyszer, 10 percet. Kíváncsi leszek, meddig bírom és mennyivel fogom jobban érezni magam.
Az éves bruttóm az, ami 8 számjegyű és 1-essel kezdődik, prémiumokkal együtt. 🙂
Tudom, a blog közönségénél nem számít kiemelkedőnek, de ilyenkor ahhoz viszonyítok, hogy a facebookon hányan tartják a felét is sci-finek.
Nem tagadom, hogy vannak problémák, amiket a pénz megold. Ugyanakkor tanulságos volt észrevenni, hogy hiába ülök a nagy halom pénzen, nem tudom magamnak megvásárolni, hogy kevésbé vacakul érezzem magam. És ennek a felismerésnek a hatására éreztem magam kevésbé vacakul.
De valószínűleg a 23 évesek között kis százalék keres ennyit, de sokszor ezt is kevésnek érzem, és vállalkozást akarok, sokkal nagyobb pénzeket stb. ( dolgozom is rajta). Néha depresszióba esek emiatt. De utána mindig rájövök, hogy nagyon hálás lehetek, mert egyelőre minden rendben van és megvan mindenem és szép az élet. Dolgozhatok, olvashatok, edzhetek, csajozhatok stb.
Témához: egy ideje én is elég kiégettnek érzem magam, noha nem a túlzottan sok munkától, hanem a jövőkép teljes hiányától. Egyszerűen semmi sem áll biztos alapokon. Nem látom értelmét a spórolásnak, miközben az ellenkezője van támogatva többek közt az én “vagyonom” elinflálásával. Plusz meddig tart a kormánynak mindent elvenni? Rettegek ettől, mert az aztán tényleg kirántja alólam a szőnyeget. Nem beszélve az ország lezülléséről ami fénysebességgel halad.
Neked azért ez a nicked, mert mindenhová bemásolod ugyanazt a pár sort? 🙂
Ami inkább visszahúz, hogy ott előlről kéne mindent kezdeni, kapcsolatokat felépíteni. Lakást bérelni sincs sok kedvem, de muszáj lenne, mert ha elköltöm a pénzem egy házra akkor vissza kéne mennem alkalmazottnak. (jelenleg tőzsdei befektetésekből élünk)
A mérleg másik oldala viszont, hogy itthon nem várok javulást. Hiába élünk jól, ha közben megszűnnek a közszolgáltatások. Minden napra jut valami bosszúság.
Remélem Kiszámolónak igaza van és jobb lesz majd. Most elég depis vagyok amiatt, hogy sehogy sem jó.
Két sokat emlegetett mondás jutott eszembe:
1. Mindenkinek a saját keresztje a legnehezebb
2. Mindenki a saját szintjén nyomorog
Biztos 8 számjegy ha egyessel kezdődik? Vagy a havira gondoltál, nem az évesre. Mert akkor nagyon messze vagy a mocskos gazdagságtól.
De azért kíváncsi lennék arra az érzésre, ami tazok a kommentelők írnak, hogy azóta 4x annyi a keresetem.
Vajon milyen érzés lehet az, mikor behív a HR-s és azt mondja, Gary fiam/ uram, maga annyira faxa, hogy az eddigi 350K br helyett, mi önnek 1,4M br-t szeretnénk adni, plusz bónuszok.
Egyzserűen nem hiszem el, hogy van ilyen ( pedig tudom, hogy van)
Amugy én is megoldottam az alacsony keresetű problémámat, felmondtam és irány külföld.Németo. eddig is használtam a németet, akkor inkább kint, mint itt.
Igen, tudom, írtam is, hogy a blogon nem számít kiemelkedőnek.
De:
1) nézd végig a ksh-átlagról szóló cikkek alatt a facebookon, hogy hány embernek sci-fi a fele is
2) több, mint a duplája annak, amit költök, és mégse érzem úgy, hogy bármiben nélkülöznék.
@egyelőre-minden-rendben
Én inkább a kormányváltás elmaradása miatt aggódnék. Hidd el, hogy a pár vacak % SZJA kedvezményedet nagyon gyorsan zárójelbe rakná egy esetleges EU-kilépés.
Amíg nincs megoldás, kábel ki.. :O 🙂
Aztán covid alatt rám talált a szerelem, de a hölgy – akit régóta ismerek – 100km-el arrébb lakik (Pest mellett). Családtagjai idősek, így pár éven belül róluk is kell valamilyen szinten gondoskodni.
Jelenleg az a legnehezebb, hogy a viszonylag jól fizető munkámat és a lakásomat (?) feladva-eladva felmenjek e, béreljek/vegyek e valamit,és elkezdődjön a családalapítás.. vagy maradjak az anyagi biztonságban, 1 éven belül hitelmentesen egy felújított lakásban.. egyedül…
A lakás felújítással együtt kb 9m-val ér többet mint mikor vettem. Már csak pár millió végig fix hitelem van rajta..Épp 1 hónapja lettem 30 éves.Ez az én nyomorom, naponta örlődök rajta sajnos.
Köszönöm Miklós, legalább tudom, hogy mindenkinek van keresztje..
Az általános iskolai osztály névsort kívülről tudom, ha felébresztenének álmomból is sorolnám.. 🙂 szóval végigpörgetem, mellé teszem ki hova jutott.. netto hüleség, de engem ez megnyugtat, bőven az első 10 %-ban vagyok mind lelki mind gazdasági téren úgy gondolom.. nekem ez ad egy komoly visszaigazolást, nem olyan vacak az, ahova eljutottam 49 év alatt.
Gyerekmunka éjjel, hét végén, szünetben, suli előtt hajnalban. Egyik diploma, aztán a másik.
A reménytelen érzés és az önsajnálat az első albérletben az ezredfordulón, hogy sose (SOSE!!!) lesz saját lakásra pénzem.
Aztán nem volt semmi megvilágosodás, csak munka, tanulás, nyelvtanulás, és még több munka.
Aztán az első lakás, aztán a második.
Aggódni felesleges volt, keményen dolgozni és tanulni nem.
A titok: mindig kevesebbet költeni, mint amit megkeresel. És mindig fejlődni.
A másik, amit elneveztem “mézes madzag” effektusnak, az, az, amikor az élet elénk dob egy nagy lehetőséget és tényleg minden úgy is alakul, hogy az 100% néz ki, aztán az utolsó, utáni, 99,9% pillanatban jön egy olyan fordulat ami romba dönti az egészet.
De ahány ember annyi sors, annyi mozgástér, annyi körülmény, annyi behatás. Ezért is butaság azt mondani egy másik embernek, hogy: “ha én meg tudtam csinálni akkor te is meg tudod”, csak te, én ő, nem egy és ugyanaz az ember. Persze ezt mindig azok mondják akik ép pozitív életszakaszban van és nem azok akik épp a gödörben, oda nem vágyik senki 🙂
Miklós, heti gazdasági összefoglaló?? Várható??