Autóipari helyzet
A hozzászólásokban felmerült, hogy bár recesszió hivatalosan nincs, a legtöbb autóipari cég komoly elbocsátásokba kezdett idehaza is. Elsősorban a kölcsönzött munkaerőtől szabadulnak meg, amit könnyen megtehetnek, hiszen pont ez a lényege az egész konstrukciónak. Az európai újautó-piac csak 3,2%-kal csökkent éves összehasonlításban, de augusztusban 8,4% volt az elmaradás a tavaly augusztushoz képest.
A várható problémát némileg ellensúlyozza, hogy több elektromos autóban érdekelt cég is megjelent idehaza, bár kérdés, fel tud-e szívni annyi embert ez a szektor, amennyit elbocsátanak a hagyományos autóipari beszállító cégek.
(Az elektromos autók értékesítése nagyon meg fog ugrani 2020-tól az uniós CO2 kibocsátási törvények változása miatt, viszont azokhoz töredék annyi alkatrész és munkaerő kell. Az összes autógyártó már készül az új modellekkel, amit persze nem fognak tömegesen gyártani addig, amíg nem muszáj. Addig előrendelgetések lesznek, egyéves várólisták, bemutatók. Aztán majd valószínűleg emelik a hagyományos autók árát, egyrészt hogy behozzák a veszteségeiket, másrészt hogy ne legyenek annyival drágábbak az elektromos autók. De ez már egy másik történet.)
Péter egy közép-magyarországi nagyobb városban dolgozik, onnan írt egy körképet, hogyan állnak az autóipari cégek. A cégek nevei nem érdekesek, nem ez a lényeg, ezért kivettem ezeket a levélből. A lényeg, hogy rengeteg gyári munkásnak még egy nagyvárosban sincs hová mennie dolgozni, főleg nem az eddigi viszonylagosan magas autóipari bérekért.
Érdemes arra felkészülni, hogy főleg vidéken a recesszió hamarosan érezteti a hatását.
Következzen az ő levele:
Nagyon régóta olvaslak titeket, és a legutóbbi autóipari válság kommentre reagálva megosztanám a jelenlegi XY városi autóipari helyzetet ahogy mi látjuk és érezzük közeli ismerősökkel.
Az EGYIK autóipari beszállító cégnél sokan elmentek maguktól, mert érezték, hogy nem jó lóra tettek. (többnyire elektronikát gyártanak autóipari nagy cégeknek, de sajnos többnyire dízelbe…)
Itt bevezettek a 36 órás munkahetet, azaz minden 2. pénteken nem kell menni dolgozni.
Emiatt még nem volt nagyobb volumenű leépítés, viszont a jövő évet még nem tudják, hogy lesz. (ismerősöm ott dolgozik, mérnök)
A MÁSIK autóipari cégnél a cafeteriát elfelezték, valamint a 13. havi fizetést is maximalizálták. (úgy tudom operátori mértékre csökkentették mindenkinek) De egyes hangok szerint meg sem kapják végül.
Elég csúnya minuszt zártak tavaly, lévén ők is az 1.6 CRTDI és a Z márka dízel motorját fejlesztették, készítették.
Nagyon sokan elmentek innen is, viszont operátori szinten elméletileg itt keresik a legtöbbet az emberek, ezért sokan ide menekülnek a sorra.
Jövő évet itt sem tudjuk, de sokáig féltünk, hogy minket is érinti az előző hetekben végrehajtott gyárbezárás, átszervezés. Rossz nyelvek szerint pár éven belül (ha kifutnak a jelenlegi gyártósorok) csak a kutatás-fejlesztési központ fog megmaradni, mivel már több éve veszteséget termelnek. (itt dolgozok)
A HARMADIK autóipari cégnél idei évben 20%-al és jövő évre szintúgy még! 20-30%-os visszaesést prognosztizálnak, mivel javarészt itt is a veszteségesebb és dízel autókhoz kapcsolódó projekteket vitte oda az anyacég. (mivel relatív Mo-n a legkisebb az emberköltség, így a veszteséges projektekkel itt érik el a legkisebb veszteséget)
Emberfelvétel az idei év felétől nincs, pótlás is csak minden 3. elment ember után van elvileg illetve belső átmozgatás van. Viszont az emberek cafeteriajat, fizetését nem bántják (ismerősöm mondta aki ott dolgozik 3 éve)
Itt van egy elektromos autókkal foglalkozó üzem a Y céggel együtt működve, ott viszont felépülési fázis van, illetve várható, így az embereket ide mozgatják át, hogy ne legyen olyan mértékű elbocsátás.
Összesre igaz:
Ahogy látom mindhárom XY városi autóipari cégnél cél teljesen felszámolni a munkaerőkölcsönzést, valamint már volt egy nagyobb leépítési hullám a kölcsönzötteknél (ideértve a diákokat is!)
Mivel ezen munkaerők elküldése statisztikailag csak kevesebb költséget jelent, és így relatív nem a cég végez munkaerőleépítést, hanem csak a kölcsönző cégnek van ezzel teendője. (máshova közvetít stb)
Elbocsátásról leghamarabb jövő év elején dönthetnek (nagyon benne van a pakliban), valamint a munkaidőcsökkentés (és ezzel együtt a bérköltség csökkentése) is élő opció.
A munkavállalók – a mérnököket kivéve – nem nagyon tudnak mozdulni, és mindenki érzi, hogy jön a válság, ezért hiába akarnál ugrani, alig van szabad állás a környéken, főleg nem olyan bérszinten amit megszoktak az autóiparban.
A városunkban egyébként drasztikusan megugrott az ukrán munkavállalók száma, tolmácsokat vesznek fel mindegyik gyárhoz, régi kollégiumokat, régi épületeket, régi szállodákat alakítottak át munkásszállásnak.
Remélem sikerült egy kicsit tisztább, életközeli képet küldenem az autóiparról.. 🙂
Nem olyan rózsás és felfelé ívelő a tendencia, mint ahogy a személyi kölcsönök felvételének a piaca… lesz ennek még böjtje.. szerintünk januárban..
De ez önmagában semmit nem jelent, ha majd bedőlnek hitelek az elbcsátások következtében a nemfizetések miatt, akkor kezdődik a műsor. De hogy ez mikor történik meg, azt nem lehet megjósólni.
És igen itt is rengeteg az ukrán munkavállaló.
2-3 év alatt nulláról felment 50%fölé a jelenlétük, egyelőre sori dolgozói leépítések kezdődtek el, jövőre gyűrűzik tovább minden területre az előrejelzések szerint.
Jomagam am szinten autoipari cegnel vagyok Ausztriaban, viszont ennek az a nagy mazlija hogy kutatas-fejlesztesben utazik… es az elektromos hajtaslanccal rendelkezö projektek szama (akkumulatoros es üzemanyagcellas egyarant) igencsak megugrott az utobbi idöben… es meg jön jo par (nekem föleg a vezerlö-szoftveres projektekre van ralatasom, de a hatterben több hardwares es mechanikus projekt is zajlik).
Szoval, a jövö elkezdödött! 😀
Mennyire valószínű, hogy miután megtörténtek a leépítések, az operátorok ismételt felvétele helyett inkább az automatizálás mellett döntenek?
Most mindenki jól gondolja meg, ha autóiparba akar átnyargalni. Jobbak a bérek, de semmit nem ér, ha bizonytalanság van.
Az elektromobilitáshoz kapcsolódó cégek futnak fel, de egyelőre az e-autózás még nagyon friss pálya, még az olyan nagy cégek, mint a GM, hoztak olyan rossz döntéseket, amelyben a 7-8 éves életciklusra tervezett projektet 1 év után kb. 1 hét alatt leállították, komplett üzemeket szüntetve meg.
Egy hónappal ezelőttig nagyon kellett az operátor, mérnököt egy éve nem talál rendeset. Viszont a kötelező decemberi leállást és ezzel együtt a kötelező szabadságot már bejelentették. Ez nyolc éve nem volt. Szerintem az autóipari függés miatt lesznek itt még nagyon nagy bajok.
Ha alig van szabad állás, akkor mire kellenek az ukránok? Ugyanazt elvállalják olcsóbban, mint a magyarok? Ha ez a helyzet, akkor mi abban a racionalitás, hogy kapnak munkavállalási engedélyt?
Más:
ha én lennék az autógyár, akkor a CO2 büntetőadót külön beletenném az árjegyzékbe, hogy lehessen látni, mennyit kell ezért fizetni, és esetleg így a zemberek tisztábban lássanak. Persze nem fognak és autógyár sem vagyok 🙂
“azokhoz töredék annyi alkatrész és munkaerő kell.”
Ez egy közkeletű tévedés, amit első kézből cáfolhatok. Bizonyos alkatrészekre, alkatrészcsoportokra igaz, a jármű egészét tekintve nem jelentős a változás. Lokális problémák jelentkezhetnek az átállás során, de ha elég nagy a gyártó cégcsoport, és értelmesen menedzselik, összességében elmarad a várt dráma.
A keresletcsökkenés ettől függetlenül tapintható, és nem sok jóval bíztat a következő évekre, de alapvetően nem a villanyautózásra való átállás miatt, hanem mert a zemberek nem akarnak annyi új autót venni. Semmilyet se.
pasteboard.co/IA5wS4L.jpg
Nem sok jót vetít előre.
Említette valaki, hogy a vw-group 40e IT-st vett fel: addig felesleges erőlködniük, amíg a plugin hibridet 1.4TFSI-vel képzelik el 😀
Az elektromos autóba kell akkumlátor, amit le kell gyártani. Ez plusz.
Az összeszerelés kb. hasonló.
Összesen a alkatrész gyártási és összeszerelés munkaigény kb. 20%-al csökken.
A következő években le kell gyártani az új gyártó gépeket és be kell szerelni őket az új v. átalakított gyárakba. Meg kell tervezni az új autókat és ki kell fejleszteni hozzájuk az új software-t. Le kell őket teszteni. Ez több munkaerőt fog igényelni, mint amivel a szerelési munkaigény csökken.
Az autóiparban többen fognak dolgozni a következő 5 évben, mint az előző 5 évben…
Engem is elküldtek, ill. akiknek nem kell végkielégítést fizetni (kevesebb, mint 3 éve van a cégnél és nem a termelésben dolgozó)+ a bérelt munkaerőt leépítették. Winter is coming.
Nem kongatom a vészharangot, de egy parafrázissal élve: “aki, most áll vigyázzon, hogy el ne essék”.
Pedig ok dohanyipari szarito es feldolgozoberendezeseket gyartanak, nem autoipar
Viszont nincs váltó, kuplung, üzemanyagcső, porlasztó, üzemanyag-szivattyú, henger, hengerfedél, dugattyúk, gyújtótrafó, kipufogó, katalizátor, szelepek, relék, turbó és ezer egyéb vacak.
Voltam oktatni egy hatalmas gyárban, ahol ezek közül gyártanak valamit. Kérdeztem, mi lesz ha nem kell több mondjuk porlasztócsúcs. Mondták, semmi baj, majd átállnak legkondi csövekre. Oké, de az most is van az autóban és most is gyártja valaki, tehát nyilván nem lesz könnyű újként oda betörni.
“Az elektromos autó lényegesen egyszerűbb szerkezet, mint egy belső égésű motorral felszerelt jármű. Az előbbi alkatrészigénye 6-7 ezer darab, míg az utóbbihoz 30-35 ezer alkatrész szükséges.
Vagy-vagy. Döntsd el 🙂
Aki kevesellte a fizetését mérnökként, bruttó 100-al többért egy kör interjú után átment a szomszéd céghez, és win-win szituáció volt mindkét fél számára. Most majd jöhetnek az 5 körös interjúk, meg a “beszélj folyékonyan 5 nyelven, és akkor elérhető a bruttó 480”.
Csak nem az egyik oroszlányi multiról van szó?
Munkakör elemzés címszó alatt elindult egy “veszteségeket feltáró” interjú sorozat, minden irodai dolgozót bevonva.
“Az elektromos autó lényegesen egyszerűbb szerkezet, mint egy belső égésű motorral felszerelt jármű. Az előbbi alkatrészigénye 6-7 ezer darab, míg az utóbbihoz 30-35 ezer alkatrész szükséges.”
10 évig belsőégésű motorokat fejlesztettem, 10 évig villanyhajtásokat. Nem baj, ha nem vitázok arról, hogy ezek a számok nem felelnek meg a valóságnak?
És mivel kölcsönző által jönnek, így könnyen leépíthetők, valamint áthelyezhetők másik területre. A külföldiek egy részére jellemző az, hogy lehúz pár hónapot aztán egyik napról a másikra eltűnik (pl átjönnek tanárok is) amivel nem sok mindent tudnak jelenleg kezdeni. (maximum hoz helyette a közvetítő egy új embert)
A gyártósorokra jellemző, hogy nyári balatoni alkalmi munkákra (büfé, étterem stb) a nagy részük lelép, mivel többet lehet keresni, és nem dudaszóra mész pisilni..aztán télen vissza.
Es akkor hadd ne meseljem el hogy micsoda “downsizing”-nak van kiteve az elektromos motor es a valto gyartasa. Utobbinak eleg egy (EGY!) sebessegfokozatunak lennie amelyikben van ket fogaskerek… egy 8 fokozatu automatavaltoban akkor hany fogaskerek es bolygomü kaphat helyet? 😀 Ugyhogy tenyleg lesz egy igencsak eröteljes atalakulas az iparban!
OFF, de szinten Neked, Miklos:
Mit szolsz ahhoz hogy egyre több az olyan cikk gazdasagi portalokon ahol a passziv befektetesi eszközöket (ETF, indexkövetö alapok) az uj penzügyi lufinak es egyenesen a következö valsag okozoinak allitjak be? Ha jol tudom ebböl a forrasbol indult az egesz: bloomberg.com/news/articles/2019-08-28/the-big-short-s-michael-burry-sees-a-bubble-in-passive-investing
Erröl Neked mi a velemenyed?
Anno sokat jártam arra, és szerintem ha válság van, az a megye esik le a magas lóról a földre, mivel 85%-ban csak autóipari gyárak, beszállítók vannak, valamint van még egy Algida és egy MTD, Haribo, ahol előbbieknél a körülmények mellett a fizetések is a padlón vannak, de a város állatkertje legalább szép, ha már feleannyi programért 1.5x drágább mint a győri vagy a pesti…
2019-10-02 at 13:03
“Ha màr tippelünk, akkor sserintem Vas megye lesz, a motorgyàr az Opel Szentgotthàrdon.”
Hát a CRTDi motor az VW. De ez hol van Magyarországon?: