Az átlagember könnyen megérti és elfogadja, hogy neki már jó eséllyel nem lesz nyugdíja. Ennek igen egyszerű oka van: egyrészt 30 éve sokkal kevesebb gyerek születik, mint kellene (1,3 gyerek/nő a szükséges 2,1 gyerek helyett és azok a nők, akik meg sem születtek az elmúlt 3 évtizedben, biztos nem fognak gyereket szülni, így a helyzet csak tovább tud romlani) másrészt az idősek sokkal tovább élnek mint előtte. Ennek a kettőnek az eredője, hogy egyre kevesebb embernek kell(ene) egyre több nyugdíjast eltartania egyre hosszabb ideig.
Nem kell hozzá agysebésznek lenni, hogy megértsük, hogy az eddigi gáláns nyugdíjkifizetések nem lesznek fenntarthatóak 30-40 év múlva.
Azonban kevesen gondolnak bele, hogy az egészségügy pont úgy működik, mint a nyugdíjrendszer: az aktívkorúak befizetéséből gyógyítjuk a nyugdíjasokat, akikre sokkal többet kell költeni a koruknál fogva. Ha mindenki nyugdíjas lesz és ellátásra szorul, ki fogja kifizetni ennek a költségeit?
Ezért is érdemes egy kicsit figyelembe venni az egészségügyi kiadások alakulását is és nem abból kiindulni, hogy nekem is annyiba fog majd kerülni az egészségügyi ellátás, mint a most nyugdíjasoknak.
Az állami támogatás mértékének várható (nagymértékű) csökkenésén túl még az egészségügyi kiadások folyamatos emelkedése is ellenünk dolgozik.
Az Egyesült Államok 1960-ban 27,2 milliárd dollárt fordított az egészségügyi kiadásokra, az akkori GDP 5%-át.
2015-ben ez a szám 3200 milliárd dollárra hízott, a mai GDP 17,8%-ára, ezzel az egészségügy lett az egyik legnagyobb iparág.
Minden amerikai évi 9.900 dollárt költ egészségügyre, a kevesebb, mint 30 ezer dolláros nettó fizetéséből. Ez 146 dollár volt 1960-ban.
Ebben a hatalmas emelkedésben benne van az elhibázott amerikai egészségbizosítási rendszer miatti drágulás is, de sajnos nem csak ez áll a háttérben.
Az amerikai emberek nagyon elhíztak (ahogy a magyarok is), kétharmaduk elhízott vagy túlsúlyos (a magyarok 60%-a jár hasonló cipőben) így a cukorbetegség és a szívbetegségek kezelésére rengeteget kell költeni. A felnőtt lakosság majdnem fele érintett a cukorbetegség, szívproblémák és asztma közül legalább egyben. Ezeket rengetegbe kerül évtizedeken át kezelni. (A példa kedvéért a cukorbetegség kezelése évente 26.971 dollárjába kerül egy családnak.)
Éppen az orvostudomány fejlődése miatt egyre tovább élnek az emberek, ami viszont azt hozza magával, hogy egyre nagyobb az előfordulása az olyan drágán kezelhető betegségeknek, mint a rák, időskori demencia és rengeteg más kór.
Az orvosok rendre az újabb (és sokkal drágább) gyógyszereket és kezeléseket írják fel, akkor is, amikor gyakran nem bizonyított még az sem, hogy hatékonyabbak lennének a régebbi termékeknél.
A biztosítások miatt a pácienseket nem érdeklik a kezelések ára, hiszen úgy érzik, nekik teljesen mindegy, úgysem ők fizetik. Ezért nem zavarja őket a felesleges, vagy feleslegesen drága vizsgálatok és kezelések, amiket elvégeznek rajtuk.
Pedig dehogynem ők fizetik, hiszen ezek miatt kerül fényévekkel többe egy egészségbiztosítás, mint került 30 éve.
Ennek a hatalmas drágulásnak lett az eredménye, hogy a családok 16.9%-a csak részben, 8.9%-a egyáltalán nem tudja fizetni az egészségügyi számláit, 15 millió család pedig csak a hosszútávú megtakarításaik feláldozásával képesek kifizetni a költségeket.
25 millióan nem folytatják a kezelést, vagy nem váltják ki a gyógyszereket anyagi okok miatt, ez előrevetíti a további állapotromlást az egészségükben.
11 millióan hitelkártya terhére tudnak csak fizetni.
Az évi kétmillió magáncsőd 62%-át egészségügyi számlák miatt kérik az emberek.
Az egészben a legszomorúbb, hogy ezek az emberek zöme az úgynevezett középosztályból kerül ki, saját ingatlannal, egészségbiztosítással és 60%-uk diplomás ember.
Ezeket csak azért írtam le, hogy készülj fel arra lelkileg és anyagilag is, hogy a te időskorodban a mostani nyugdíjasoknál akár tízszer többet is költesz majd egészségügyi kiadásokra, a harmadannyi nyugdíjadból.
Persze, 65 évesen már nem fogsz a gyereknevelésre pénzt áldozni, de nehogy azt gondold, hogy annál lényegesen több pénzt nem fogsz elkölteni az egészségedre. S a dolog természetéből fakadóan, ahogy idősödsz, egyre többe fog kerülni az egészséged megőrzése, vagy visszaszerzése.
én csak azt nem tudom, hogy akkor most, mai árszínvonalon, mennyit tervezzek nyugdíjas koromra egészségügyi kiadásként, ha mondjuk 30 évnyi nyugdíjas időszakkal tervezek? mert most is már magánbiztosítós rendszerben vagyok tag, és még háziorvosom sincs, nem is használom a TB ellátást, viszont ez szerintem max 65 éves koromig fog működni, és utána jönnek csak a bajok. elég egy nem kritikus rák (értsd gyógyítható), és 1 év alatt nem csak magadat, de a pénztárcádat is lenullázod.
nagyszülőknél láttam (nem csak saját), ha nem mennek el orvoshoz, mert az orvos is csak legyint a legtöbb problémára, hogy ez a korral jár.
Ezek a kiadások Európában szerencsére nem nőttek meg ennyire! Az USA-ban az egészségügyi kiadások 50%-a jogi kiadás. Ott mindenki mindenkit perel és már előre dupla számlát számláznak, hogy legyen fedezet a pereskedésre.
A másik dolog, hogy a gyógyítás színvonala is nőtt. Annak ellenére, hogy a lakosság elhízott, cukorbeteg és stb. az átlag várható élettartam folyamatosan nő. Magyarán az egészségügy nem csak megbirkózik a problémákkal, de folyamatosan javít is az élet kilátásokon. Ha valaki egy 50 évvel ezelőtti színvonalon akarja magát kezelni, az viszont nem drágább, sőt olcsóbb.
Topfly, mindez semmit nem változtat: sokkal többe fog kerülni az ellátásod 30 év múlva, töredék állami támogatás mellett. Persze, az 1850-es évek színvonalán még olcsóbb lenne az ellátás.
Szerintem Európában is nagyon megemelkedett a költség, ha lenne kedvem, hamar meg is lehetne találni, mennyivel.
remélem ez a cikk a kiszámoló egyesület flottás életbiztosítása után egy egészségbiztosítás előkészületeit jelzi :))
szocske, ajánlgatták azt is, de ott mindenkinek más lenne a havi költsége és annyira nem is lenne sokkal olcsóbb, mintha mindenki magának kötné.
Azt a részt kifejthetnéd bővebben, hogy "elhibázott amerikai egészségbiztositási rendszer". Erről szivesen olvasnék egy cikket.
A magyar (poszt-komcsi) tuti, hogy elhibézott, de miért elhibázott az amcsi? Mi a jó az egyikben, mi a jó a másikban?
nnk, elég nagy falat, rengeteg kavarás volt az eü rendszerrel, vállalati meg egyéni biztosítások, Medicare, meg a többi. Ha egyszer lesz kedvem, írok róla.
kár 🙁
Esetleg valami összehasonlító elemzés nincs tervben ezekről?
Persze a többiektől is jöhet infó, ha valaki már alaposan megszondázta a magán-egészségbiztosítási piacot.
szocske, ha kellően sokan jelzik az igényüket, lehet vele futni egy kört, ha kellően sokan szeretnék, akkor már lehet alkudozni.
Topfly: "Ha valaki egy 50 évvel ezelőtti színvonalon akarja magát kezelni, az viszont nem drágább, sőt olcsóbb."
Ez az, amit az nyugdíjtakarékossági számításoknál mindig mindenki elfelejt. Ha csak az inflációval növeled a megtakarításaidat, akkor a jelenlegi életszínvonaladat tudod megőrizni. De ki akar 30 évvel azelőtti életszínvonalon élni? A minimum, hogy inkább a nominális GDP-növekedéssel kell "értékteleníteni" a megtakarításaidat.
Jelenleg az egészségpénztár kamatiaból és adóvisszatérítésből könnyedén kúrálom a családom. Kérdés, hogy az éves 10% és két évente 10% -ot mikor veszik majd vissza... Egy egyszerűt műtét kifizetése is milliós nagyságrendű lenne és akkor még semmi komoly bajom nem volt 🙁
Engem erdekelne az eu biztositas.
Arra leszek majd kíváncsi, hogy az Eü reformot hogy tudják lenyomni az emberek torkán. Mit fognak szólni ehhez a "cserbenhagyott" emberek? Vagy vízágyú, vagy természetes (gazdasági) szelekció is bekövetkezhet...
Nemetorszagban 2014-ben 327,9 Mrd. eurot adtak ki az egeszsegugyre (allami es privat eg. bizt. penztrarak osszesen), ami a 2924 Mrd. euros GDP-nek a 11,21%-a. Ez az amerikai 17,8%-hoz kepest tenyleg kevesebb. Viszont szerencsere erezheto a ketsebesseges egeszsegugy: allami egeszsegbiztositas eseten lehet jo sokat varni itt is, ha viszont privat biztositasa van az embernek, sokkal gyorsabban reagalnak, es ha azon belul is nagyon jo a biztositasa, akkor jo ellatast kaphat a delikvens.
A nyugdijas ellatasra inkabb nem terek ki. Ott csak az a biztos, hogy meghalni lesz draga...
Én most 32 éves vagyok és kezdem rosszul érezni magam attól, hogy várhatóan a nyugdíj után még bőven sokáig élek. Ugyanis fogalmam nincs mégis mennyi pénzt kellene félretenni, hogy biztonságban tudjam magunkat akkor is. Feleségemmel nevelünk két kisgyereket és tervezünk egy 3-at is. Na most akkor spóroljak egy házra (a jelenlegi kicsi lesz), autóra (11 éves Skoda, egyszer le kell majd cserélni), 3 gyerek taníttatására (szakkörök, edzések és majd az egyetem), nyugdíjra és egészségügyre. Nem beszélve a szüleimről, akiket lehet ha lerobbannak, szintén nekem kell segíteni, de ki tudja, hogyha felnőttek is lesznek gyerekeink mikor szorulnak segítségre? Havonta ez mégis mennyi lenne? Kezdem azt érezni, hogy ide lassan 1 milliós fizetés kell, ha azt akarom mindenre jusson. Rosszul esik, hogy tehetetlenül nézem milyen sok adót vonnak tőlem és ebből én már semmit nem kapok vissza.
@Topfly
Ezt nézd meg, két hónapos cikk:
index.hu/tudomany/egeszseg/2016/12/08/csokkent_az_amerikaiak_varhato_elettartama/
Engem is érdekelne egy összehasonlítás a magán egészségbiztosítási lehetőségekről!
Nagyon jó cikk a GDP %okkal vitatkozni nem lehet, viszont egy csomó kérdést felvet az egészségügyi / öregedési kérdés. A héten teszteltem egy neurális interface-t ami megjeleníti a számítógépen realtime az agyhullám-mintázatod és képes megsaccolni a demencia hajlamot, sőt, ahogy a páciens látja a saját mintáját ezen keresztül gyógyulni is tud, és ez ingyen lesz hamarosan, csak a gépet kell megvenni egyszeri 300$ért és doki sem kell. Aztán itt a CRISPR ami akkorát durranthat a rákgyógyításban hogy végül egy 80-100 év körüli nyugdíjkorhatár adja a másikat 50 éven belül stb.stb... Azt akarom ezzel mondani hogy ha tovább élünk egészségesen, akkor nő az aktív keresőképes kor és ne higgyétek hogy a GDP Egészségügyre szánt része lineárian nő az idő haladtával hiszen a fentiek pl. ez ellen ható tendenciák. Amúgy szerencsére egyre több tudatosan táplálkozó embert látok magam körül.
Meg kéne szüntetni ezt a felróvó kirovó nyugdíjrendszert és átállni (nem dec 31ről jan1re) az öngondoskodásra.
@zander :
Nem kell ehez reform... boven eleg, ha nem fejlesztik a meglevo egeszsegugyi infrastrukturat. A "problema" magatol megoldodik: Egyre hosszabb sorok, es egyre tobben mennek at valamilyen maganegeszsegugyi ellatasba.
Illetve mar volt arrol szo, hogy az allami egeszsegugyben is bevezetnenek egy fizetos sort az ellatasokhoz. Ezzel a megoldassal ugy lehetne a szolgaltatasok arat emelni, hogy kozben elmondhatjak ingyen van. Mellette sokan fizetnenek 10-20e ftot, csakhogy 3 honap helyett 3 napos legyen a varolista.
@nnk
Itt írnak róla, ebből esetleg többet megtudhatsz a problémáról: index.hu/kulfold/usa/feher_haz/2017/01/17/mi_lesz_az_obamacare_sorsa_trump/
En az eloregedesrol es nepessegfogyasrol a munkaerohiannyal kapcsolatban olvastam egy cikket, de azert reszben a nyugdijra es az egeszsegugyre is igaz lehet, megpedig hogy Japant kell megnezni, mart naluk mar elegge beutott a dolog. Jelentosen fogynak es oregednek, de (legalabbis a cikk szerint) nem vagja oket hanyatt a dolog, mert gepesitenek, digitalizalnak es nem csak a gyari munkat, hanem peldaul az oregkori apolast is robotositani fogjak. Mondjuk Magyarorszagnak nem biztos, hogy van lehetosege egy ilyen palyat bejarni, de azert lehet latni, hogy van mas megoldas.
A részletes összehasonlítás, elemzés biztos nagy falat, de én (első körben) annyi elemzés is tetszene, hogy "USA, magán eü: magadnak fizeted (cég hozzájárul), nem kell eltarts másokat, kisebb vizfej, kisebb (nincs) mutyi, korrupció. Ellenben a kismamát még a szülés napján hazaküldik a kórházból, súlyos betegséget diagnosztizálnak, majd a biztosító közli, hogy ezt nem fedezik, stb..."
Az emberek nagy része nem veszi komolyan az egészségét amíg nem jön valami baj, nem veszi komolyan a pénzügyeit mig nem árverezik a lakását a feje felöl, a nyugdíjra való felkészülést se veszi komolyan mig meg nem látja hogy milyen kevés lesz az elsö nyugdíja. De elvárja hogy az állam gondoskodjon majd róla lehetöleg a mainál magasabb színvonalon.
Az USA-beli jelenség, - hogy a meglévő biztosításod mellé is (tíz)millió forintos önrészeket kell kiadnod - szerencsére még nem általános a világban. Ráadásul véleményem szerint semmi köze az egészségügyhöz, inkább nevezném a biztosítók és szolgáltatók intézményesített lehúzásának, olyan irreálisan magas összegeket számláznak.
Nem véletlen, hogy a Obamacare volt az elnökválasztás egyik fő témája. Ez pl. kötelez mindenkit eü. biztosítás kötésére, a fiatalok és egészségesek viszont inkább fizetik az évi 700$ büntetést, mert ez is csak a töredéke a legolcsóbb biztosításoknak...
Nekem a nyugdíjról az a véleményem, addig tartható míg nem nyílik ki nagyon az "olló". Ha kevesebb ember születik, később kevesebb lesz a nyugdíjas is. Amennyiben mégis túlságosan eltolódik a nyugdíjas/aktív arány, nem lesz más választás, mint a gyerekek számát is figyelembe venni a nyugdíj megállapításakor.
Nem tudni, hogy mi lesz 30 év múlva.
A mai EÜ rendszer struktúrájánál maradva mindenki ugyanazt az ellátási színvonalat fogja kapni és amire lesz pénz, azt ellátják, amire nem lesz pénz, azt pedig nem. Ma is így van.
Az EÜ rendszer struktúráját vagy megváltoztatják vagy nem, de erre ráhatásod nincsen.
A gazdaság helyzetét sem lehet előre látni. Ha lesz pénz, akkor lesz jó minőségű EÜ ellátás is.
A US EÜ rendszert éppen most alakítják át újra nagyon. Valószínűleg költséghatékony lesz. De a US jogi környezetet szvsz. nem fogják tudni annyira megváltoztatni, hogy jelentősen olcsóbb lehessen.
@svonk:
de, Magyarorszagnak is lesz ra lehetosege. Csak nalunk par evvel kesobb fog eljonni. Vagy azert, mert nem lesz elerheto, vagy ha megveheto lesz, akkor nagyon kevesen tudnak majd elni vele a koltsegek miatt. Viszont mint minden, idovel ez is egyre olcsobb lesz.
@Lapos,
azzal, hogy ezt a blogot olvasod, már jó úton haladsz; itt nagyon sok infó van arról, hogy tudsz pl adót optimalizálni, és a különbözetet jól befektetni. Ahogy itt Miklós és mások ismételgetik, nem csak az a lényeg, hogy mekkora (1M, vagy sokkal kevesebb, vagy sokkal több) a fizetésed, hanem, hogy tisztában vagy-e azzal, hogy annak mekkora részét szabad és mire szabad elkölteni és mekkora részt és hogyan takaríts meg. (mantra #1: bármekkora pénzből meg lehet takarítani, mantra #2: leginkább csak valóban szükséges dolgokat vegyél).
A tb-t, nyugdíj járulékkal nem a saját jövődet biztosítod, hanem ezzel a rászoruló kortársaidat segíted. 40 év múlva az akkori fiatalok szintén segíteni fognak téged, csak az már más kérdés, hogy a demográfia miatt az ő segítségük összességében sokkal kevesebbet fog érni mint ma a tied a mai idősebbeknek.
@jQy:
Én is fizetem a büntetést Magyarországon, csak járuléknak hívják, és nem 700 dollár, hanem többszöröse annak. Mert az egészségügy jelenlegi állapotaban előbb halok meg, ha egyszer komoly bajom lesz, mint hogy bármilyen állami ellátáshoz jussak, a kisebb bajokkal meg most is magánhoz kellene fordulnom, ha fordulnék, de nagykorúsagom óta csak jogsi hosszabbítás, meg éves munkahelyi alkalmasság miatt jártam orvosnál.
Méghogy nem lesz magánegészségügy?! Kialakul(t) az magától.
Tehát akkor összefoglalva: fizessem a jelenlegi nyugdíjasok nyugdíját. Takarítsak meg a sajátomra. Neveljek gyereket, legalább 2-t. Fizessem a jelenlegi nyugdíjas egészségügyi ellátását, közben tegyek félre a saját ellátásomra. Közben persze iskoláztassam a gyereket, és a saját képzésemre is fordítsak pénzt. Szép kilátások.
Sok igazság van a cikkben és előrelátónak kell lenni, félretenni stb. De azért nem kell teljesen majréban élni az életet. 20 évvel ezelőtt ki gondolta volna, hogy 50 év felett is simán el lehet majd helyezkedni 2016-ban, vagy hogy bárki dolgozhat az EU-ban, még az orvosi diplomát is elfogadják. Vagy ki gondolta volna, hogy egy jól képzett magyar szakember Bürgözdpusztán is lehet home based és egy nemzetközi teamet irányíthat, a tanyájáról, miután reggel megfejte a kecskét, csak internet kell hozzá. Fentiek persze nem a teljesen képzetlenekre vonatkoznak, de majd lehet, hogy ott is beáll változás. Inkább amin most és azonnal lehetne segíteni, az a pazarlás visszafogása az egészségügyben. Erre volt jó kezdeményezés a vizit díj, hogy azok akik csak a társaság miatt mennek a rendelőbe, fogják vissza magukat. És még lennének ötleteim.
majomparádé, ez most hogy is jött ide? Mi köze annak, hogy dolgozol-e 50 évesen, hogy mennyibe fog kerülni az egészségügy 40 év múlva?????
Lesz Eü ellátás és nyugdíj is. Hogy miért mondom ezt? Azért mert akkora tömegeket érint, és egyre nagyobbat fog, hogy a leendő kormányoknak egyszerűen muszáj lesz valahogy biztosítania.
Mindenki joggal fogja mondani, amit most is mondanak, hogy akkor ugyan mire vonják a járulékokat?
Lehet ezen vitatkozni, de a többség így és ezt gondolja és ez nem fog egyik napról a másikra megváltozni.
Sőt, a többség számára nem a nyugdíj vagy az Eü ellátás a kérdés, ha nem az, hogy mit és hol fog dolgozni 60évessen, ki fogja alkalmazni, tud-e lépést tartani az elvárásokkal..stb.
Sajnos a többség ebben cipőben jár és már a mai negyvenesek között is egyre több a szekpitus, aki nem hiszi hogy megéli a nyugdíjat, vagy hogy lesz miből megélnie.
@Inevitable Nem egy év eredményeiből, kell hosszútávú következtettetéseket levonni! 20 évig nőtt a várható élettartam az USA-ban és most egy évig csökkent és te már trendfordulót kiáltasz! 100 éve a férfiak várható élettartama az USA-ban még csak 47 év volt. Most meg majdnem 50%-al több és ez mind az orvostudománynak köszönhető!
Remek cikk, de szerintem
Magyarországról meg annyit, hogy nálunk sokkal gazdagabb országok sem tartanak fent állami egészségügyet és nyugdíjrendszert. Csak ugye az ostoba magyar úgy érzi hogy neki ez JÁR, hiszen a szocializmusban is járt. És nehogy már ne legyen "ingyen" az egészségügy, meg nehogymár ne adjanak nyugdíjat. Aztán persze nem érti hogy miért ő az összes nemzet közül a legjobban adóztatott az egész bolygón. Elcseszett egy nép vagyunk, na. Van persze fejlődés a gondolkodásban (nem kis részben a Miklóshoz hasonló embereknek köszönhetően), de nagyon mélyről jövünk föl.
Szóval szerintem a magyar egészségügyet nem feltétlenül az amerikaival kellene összehasonlítani, mivel az amerikai egy nagyon rosszul működő egészségügyi rendszer, ahol a kórházak gyakorlatilag profittermelő intézmények, akik a kezeléseket, gyógyszereket minimum egy tízszeres szorzóval adják az európai árakhoz képest, plusz ugye nincs állami társadalombiztosítási rendszer, és nem is lesz soha, lévén hogy a döntéshozók mind a nagyvállalatok zsebében vannak. Érdemes megnézni, mi lett az Obamacare-el, mit tudott elérni elnökként Obama ezen a területen a legnagyobb jóindulattal, szilárd elhatározással, elméletileg a világ legnagyobb hatalmú vezetőjeként. Gyakorlatilag semmit, és amit igen, azt Trump már el is kezdte felszámolni, úgy hogy nincs még egy hete sem, hogy hivatalban van.
Egészségügy: én a kormányra szavazok, munkájukat jónak értékelem, de az egészségügyel nagy öngólt rúgtak Viktorék: nem hagyták Gyurcsányt, hogy kialakítsa a magán egészségügyi biztosítós rendszert, pedig az idióta elvitte volna a balhét.
Magyarországon nem rossz az egészségügyi ellátás SZAKMAI színvonala - ha azt hiszitek igen, menjetek el az USA-ba és nézzétek meg, biztosítás nélkül mit kaptok.
Azért alacsony az egészségügy ÉRZÉKELT színvonala (várólisták, lerobbant kórházak) mert Orbánék elhitették az emberekkel, hogy 10 millió embernek jár egészségbiztosítás.
Ehelyett ki kellett volna alakítani a magánbiztosítós-magánkórházas rendszert ahol az OEP 18 év alatt és 65 év felett vesz neked egészségbiztosítást. A kettő között meg vagy elmész dolgozni és fizeted a biztosításodat, vagy szépen kitesznek az utcára.
1 millió potyautas, és a kiskirály főorvosok nélkül jobb lenne a rendszer.
@zabalint Mit is kapsz ma az egészségügytől, havi kőkemény 7050 forintért, azaz évi 270 euróért?
- korlátlan háziorvosi, szakorvosi konzultációk, diagnosztika
- ha beteg vagy, OEP támogatott áron vehetsz gyógyszert
- ingyenes műtéti eljárások
- ingyenes kórházi ellátás
- táppénz
És igen, rohad a fal, bunkók a nővérek, ronda a kórház, de ezek esztétikai problémák. Valójában ár / érték arányban a Magyar egészségügy nem rossz.
Szerintem Te, hozzám hasonlóan, azért mész magán orvosi cégekhez, mert gyorsabbak, és mert szebb a váró, udvariasabb a személyzet. De pl egy műtétet előbb csináltatok meg a SOTE-n, mint magáncégnél, mert jobbak az orvosok.
MO-n nemzeti sport a közel ingyenes egészségügy szidása, mert sajnos 40 év szocializmus, meg Viktor barátunk hülye egészségügy népszavazásos balhéja elhitette 10 millió önérzetes melóssal, hogy nekik alanyi jogon jár az ingyenes egészségügy.
Feri78:
Nagyrészt egyetértek azzal, amit írtál, de:
- magáncégnél a sote-s orvosok rendelnek, ugyanazok, akik főállásban a kórházban átszaladnak rajtad, és a problémádon.
- a privátrendelést általában az állami infrastruktúra igénybevételével bonyolítják. Nyilván szerződéssel, de hogy ki jár jól ezzel a szerződéssel, az ugye nem vitás.
@Feri78
Havi 7050? Ja, ha katás vagy, adócsaló vagy munkanélküli. Egyébként a bruttó fizetésem 7%-a, plusz amit esetleg a központi költségvetésből elvonnak.
Én mint írtam ebből még semmit sem vettem igénybe, de akik ismerősi körben igen, azok nem azért mennek inkább magánrendelésre, mert szép a berendezés, hanem mert a magánrendelésen keresztül jutnak be az állami vizsgálatra, műtétre, különben belehalnak, mire sorra kerülnek, illetve idegbajt kapnak míg túljutnak a bürokrácián.