Amikor a babaváró hitel megjelent, a kormány azt kommunikálta, hogy az egyetemisták is igénybe vehetik, ami sajnos csak részben fedi a valóságot. (Mint ismert, folyamatos TB jogviszonyhoz kötött minden családtámogatási rendszer, ezzel szeretnének kizárni belőle társadalmi rétegeket.)
Dani volt olyan jó és megírta, hogy jártak ők ezzel, illetve mi lett a megoldás. Ezúton is köszönjük neki, következzen a levele:
Régóta követem a blogodat és nagyon sok hasznos tanácsot kaptam már tőle, így gondoltam esetleg elmesélek én is valamit, ami másoknak hasznos lehet, aztán te el tudod dönteni megjelenteted-e vagy sem:
Feleségemmel egy évvel ezelőtt szerettük volna felvenni a babaváró támogatott állami hitelt, azonban a szükséges TB jogviszony igazolást nem sikerült megkapnunk, az Egészségbiztosítási Főosztály visszautasította a kérelmünket. A mi helyzetünk kissé komplikált, ugyanis én nem rendelkezem megfelelő jogviszonnyal (hosszú lenne részletezni), így csak a feleségem jöhetett szóba mint jogosult. Ő azonban az egyetemet végzi jelenleg is, munkaviszonya még nem volt.
Itt jött az a jelenség, amiről cikkezett pár online újság már (bár amikor minket visszautasítottak még nem voltak ilyen cikkek sehol): az egyetemistáknak bár van TB jogviszonyuk, amit az Oktatási Hivataltól kapnak amíg hallgatók az egyetemen, de ez nem elég a babaváróhoz. Sajnos a legtöbb “tanácsadó”, aki ezzel foglalkozik ezt nem tudja, és mindenhol jelenteti meg a cikkeket, hogy 3 év hallgatói jogviszony elég a támogatáshoz. Sőt elvileg volt olyan vidéki hivatal, ahol hallgatói jogviszony igazolások alapján kiállították a megfelelő igazolást, aztán megjött a központi direktíva, hogy ezt ne csinálják, mert nem szabályos.
Persze ha vették volna a fáradtságot mond a tanácsadók, mind egyes hivatalnokok, hogy elolvassák a törvényt pontosan, akkor megértenék a feltételeket. Azért is írok erről ilyen hosszan, mert én legalább 3 tanácsadóval beszéltem, és egyik sem volt tisztában a pontos követelményekkel.
Én tehát leültem és elolvastam pontosan a hivatali indoklást valamint a törvényt is:
- szükséges valóban 3 év folyamatos jogviszony (amiben maximum 30 nap megszakítás lehet azt hiszem), amelyet tökéletesen lefedhet a jelentkező az egyetemtől beszerezhető hallgatói jogviszony igazolásokkal
- ezen felül szükséges még az utolsó 180 napban ún. Tbj. 6. § szerinti jogviszony is.
Ez utóbbi feltételt szokták nagyvonalúan elfelejteni, pedig az egyetemistákat ez zárja ki a babaváróból, hiszen az említett paragrafus munkaviszonyból származó jogviszonyt ír elő.
Szóval abban a helyzetben voltunk, hogy a feleségemnek munkát kellett volna vállalnia 180 napra. Ez a mi helyzetünkben nem volt megoldható, ezért tovább olvastam a törvényt.
Kiderült, hogy a főállású egyéni vállalkozók szintén megkapják a támogatást, mert érvényes jogviszonyt ad a vállakozás. Innentől már csak két állásfoglalásra volt szükségem, hogy a megoldásig eljussak: az Egészségbiztosítási Főosztály megerősítette, hogy az egyetemi hallgatói jogviszony kombinálva egyéni vállalkozói jogviszonnyal jogosulttá tesz a TB jogviszony igazolásra, illetve a NAV megerősítette, hogy bár az egyetemisták jogosultak kedvezményes, mellékállású egyéni vállalkozás bejelentésére, de ennek ellenére lehet főállásúként is bejelentkezni.
Innentől készen állt egy megoldás: 180 napig KATAs vállalkozónak bejelentjük a feleségemet, majd utána ha szeretnénk megszüntetjük a vállalkozását, ha szeretnénk megtartjuk, de mindenesetre a babaváróra jogosultak leszünk. Szerintem az ebből származó extra költség (300e Ft, illetve kamarai hozzájárulás) elenyésző egy kamatmentes, vagy akár részben/teljesen elengedett 10 milliós hitelhez képest.
Nem írnám meg ezt a levelet, ha nem sikerült volna ezt a gyakorlatban is kivitelezni, tehát azt tudom mondani ez működik és teljesen törvényes tudtommal.
Ami nagyon fontos, hogy a teljes, 50e Ft-os havi költségű KATAt kell választani, mert a csökkentett nem ad megfelelő jogviszonyt.
A jelenlegi törvények alapján 2022. december 31-ig van lehetőség babaváróra igényt leadni, tehát ha valaki most ezen felbuzdulva követné a példát akkor még időben van. Ahogy letelt a 180 nap azonnal lehet menni a megfelelő hivatalba, a hallgatói jogviszony igazolások bemutatása és a 180 nap kiszámolása után az igazolást kiállítják.
[szerkesztve]
Ezt adócsalásnak hívják, nem kellene propagálni....
Többet ér, ha már most elkezdik építeni az árvaházakat, mert egy évtized múlva nagy szükség lesz rájuk.
Mindig megrémít, hogy az emberek a legatyásodásnak milyen furmányos trükjeit vetik be. Hát igen. Adós rabszolgának lenni micsoda gyönyörűség, főleg így egyetemistaként. Azért egy régi szólással megajándékoznám Domonkosékat: addig nyújtózkodj, amíg a takaród ér. Bízom benne, hogy nem sokan fogják követni a példájukat. Mert tiszta hülye, aki nem normális. Ennyi a szerény véleményem, a tévedés jogát fenntartva.
Nem társadalmi rétegeket akarnak kizárni, hanem a gyereknevelésre amúgyis alkalmatlanokat, illetve a teljesen ingyenélésre berendezkedett velünk élőket. Utóbbi nem bőrszín függvénye, mielőtt hőbörgés lenne... Azért a folyamatos munkaviszonyt marhára nem nehéz összehozni.
az egyiknek nincs tb jogviszonya, VAJON MIÉRT. a masik egy percet se dolgozott még, az adófizetök pénzén egyetemista, rögtön utána pedig gyereket tervez. de a támogatás, az jár nekik, ki is cselezik a rendszert, büszkén meg is osztják: kamura bejelented magad KATA-ra.
Én meg tavaly egy kisebb vagyonnyi TB-t és adót fizettem, de ingatlanra esélyem se, orvoshoz mehetek magánba. Jó ez az ország, na.
Kész vagyok már ettől a szótól is, hogy babaváró hitel. Legalább gyermekváró hitelnek neveznék. Tiszta dedó. Mi jöhet még? Egész nap nem lehet rádió hallgatni, mindenhonnan dől a propaganda, az erőszakos házasság és gyerekvállalás propagálás meg gyereknevelés, az összes támogatás fél óránkénti felsorolása, felemlegetése. A kereskedelmi rádióknak is az állami híreket kell szajkózni egész nap. Van ilyen bárhol máshol? Ezt nem lehet kibírni.
Ha nem KATA-sként van bejelentve akkor a KATÁ-t sem kell fizetni, mivel egyetem mellett nincs járulékminimum. Így ha nem vesz ki pénzt az egyéniből, akkor semmiféle adót nem kell fizetni.
TT mitől lenne adócsalás? Teljesen szabályos. Ahogy fent le is írta. Ezek szerint minden KATÁ-s egyéni vállalkozó adócsaló? Ebben az esetben már irreleváns hogy egyetemista (a TB jogviszony szempontjából).
Egyéni véleményem, hogy egy munkanélküli hallgatónak, és egy munkával nem rendelkező/vagy feketejövedelemmel rendelkező másik félnek nem kellene 10 millió forint hitelt felvenniük. De ez csak az én véleményem, mert nálunk a rokonságban is felvette mindenki, és szépen elverte a ház/kocsi/kutya/macska rendbe tételére, illetve nyaralásra, mert az jár. De hát nem én fizetem vissza.
@tt adocsalas a torveny megsertese. itt nem tortent ilyen. ezt optimalizalasnak vagy esetleg ugyeskedesnek hivjak. Ha neki ez jo akkor legyen, de ha valami torvenyes akkor az nem csalás.
@TT "Ezt adócsalásnak hívják, nem kellene propagálni…."
Szerintem meg nem az. Csak elb..tak a slatatorvenyt mint mindig. Ha van benne jogszeru kiskapu, akkor miert ne. Jogszeru akkor is ha nem erzed igazsagosnak. Kismillio sokkal durvabb kiskapu es mutyi van a magyar jogrendszerben, koszonhetoen a salatatorvenyezesnek. (egyeni kepviselok altal benyujtott random helyre berakott otletelesek, hatastanulmanyok nelkul jogra emelve)
Legyél Katás és adj el számlákat, hogy visszajöjjön a havi 50 ezer. De, ez adócsalás és akár pénzmosás is lehet.
Marcell: TT mondanivalóját moderálta Kiszámoló és sajátját írta be helyette (dőlt betű). Úgyhogy nem a katázás az adócsalás, hanem amit lentebb Kiszámoló írt (katásként számla-eladás).
Zavart érzek az erőben. TT hozzászólásában a dőlt betűst részt Miklós írta, nem? Ha így van, miért válaszolnak néhányan TT-nek mintha ő írta volna? 😉
Hint: Kiszamolo kitörölte TT hozzászólását, nem TT állította, hogy ez adócsalás, hanem Kiszamolo
Béla és csizkek nem látta TT eredeti hozzászólását, nem arra reagált.
@Kiszamolo: nem látjuk TT eredeti kommentjét, amire vélhetően te írtad hogy adócsalás, ezért most azt hisszük, hogy TT írta a kommentet a posztra. A dőlt betűből nem feltétlenül egyértelmű, hogy az szerkesztői komment.
Azt azért jó lenne tudni melyik bank adott 10 milla hitelt egy 180 napos katás vállakozónak, akinek a vállalkozásából nem származott jövedelem. Kemény hitelbírálati feltételek lehetnek annál a banknál.
Jézus, srácok. A babaváró hitel egy hitel. Ergo van hitelbírálat is. Abban van megélhetési ktg figyelembe vétel a jövedelemben, jobb helyeken a kivonatokat is megnézik. És a jövedelmet meg igazolni is kell. A legtöbb bank a magasabb törlesztővel számol bírálatkor. Plusz a havi 50.000 et is ki kell fizetni. De mindegy is.
A leírt esethez hasonló igénylés nem sok van szerintem, mert ez elég speciális.
Ez joggal való visszaélés, amennyiben a vállalkozást bejelentőnek nem is állt szándékában vállalkozási tevékenységet végezni. Csak ugye nem lehet bizonyítani, hogy mi (nem) állt szándékában.
Nem teljesen értem a dőlt betűt
TT hozzászólása és csizkek hozzászólásának vége is dőlt betűs. Az szokott dőlt betű lenni, amit Miklós tesz hozzá egy-egy hozzászóláshoz. Akkor Miklós ezt te írtad, hogy adócsalás? Ha tényleg az, akkor miért raktad ki a cikket? Bocsánat, összezavarodtam :O
@marcell @bela és a többiek: a dőltbetűs sorokat Kiszámoló írja a kommentbe moderálás közben. Azaz itt nem az történt, hogy @tt adócsalásnak nevezte a cikkben leírtakat, hanem beírt egy adócsalásra buzdító kommentet, amit Kiszámoló ezzel a megjegyzéssel felülírt.
Most már az elkövetkezőkben a hasonló cipőben járóknak az 50-es KATA se lesz elegendő, mert arányosítás van.
Nem értem, hogy miért probléma az, hogyha valaki egyetemistaként veszi fel a babaváró hitelt. Mi például nagyon örültünk volna ilyen lehetőségnek annak idején.
A feleségem utolsó éves egyetemista volt, amikor várandós lett, természetesen a híresen korrekt magyar főbérlők mintapéldánya azonnal kirúgott minket az albiból, amikor megtudta, mehettünk vissza a anyósékhoz, mert még nem volt meg az önerő a lakásra.
Ez egy legális lehetőség, nem értem, hogy miért megy a fikázás. Felnőtt nőként, házasságban élőként miért ne lehetne gyereket vállalni, akár egyetem mellett is? Senkinek semmi köz hozzá.
@kadarist Először jót mosolyogtam a kommenteden, aztán beugrott, hogy tulajdonképpen ez történt a COVID alatt hirtelen beszerzett sok kutyával is. Szóval jogos amit írsz. De ne legyen inkább igazad.
@idsx Alapvetően mi egyet szoktunk érteni abban, hogy a trükközés nem szép dolog. De ebben a helyzetben nem érzem annyira gáznak költségvetési oldalról a helyzetet. Ha valaki egyetemet végez, akkor feltehetőleg akar, és fog is dolgozni. Tulajdonképpen az egyetemi állami helyek is a megelőlegezett bizalom jegyében léteznek, akkor ezt is lehet úgy venni. Mellesleg, régebben sokkal hamarabb vállaltak gyereket az emberek, és szerintem az az egészségesebb. Persze hogy a férjnek miért nincs TB-je, az engem is érdekelne 🙂
@Mindenki aki TT-nek válaszolt: Ha jól látom, TT írt valamit, amit Miklós nem engedett ki. Azt Miklós írta oda dőlt betűkkel TT-nek, hogy amit TT írt, az adócsalás. Szerintem.
@csizkek
Félreértitek, én írtam valamit (számlaeladást), amit Miklós kimoderált, a dőlt betűs részt ő írta az én kommentemre reagálva.
Tehát a posztban leírtakat senki nem nevezte adócsalásnak, hiszen nem az.
Domonkos milyen szemfüles.
Remeljük azt is megirja ha nem jön össze egy gyerek sem es kamatostul vissza kell fizetnie a 10 milliot.
Azert adocsalas mert nincs mögötte valos tevekenyseg?
Miklós!
Az legelső komment moderálása miatt először úgy tűnhet, hogy valaki a cikkre reagált úgy. Nem pedig te, magára a kommentre.
Igen, ott a dőlt betűtípus, de össze lehet így zavarodni.
Köszi
Most, hogy mar egyre kevesbe szamitok fiatalnak, igazabol egyetlen percig sem tudom banni, hogy igazan fiatalon nem ugrottam bele sok ilyen marhasagba. Az a felmillio diakhitel, amit sikerult osszehoznom egyetem vegeig, meg az is sotet felhokent lebegett a fejem felett evekig. Ha ma lennek 23 eves, max. egy repulojegy arat vennem fel hitelbe a megpattanashoz:). Biztos nem azon jarna az agyam, hogy tizmillios hitelt vegyek fel hamarosan szuletendo gyerekeim utan ugy, hogy soha egyetlen percet nem dolgoztam meg.
Babavarot egyetemistakent felvenni szerintem ket racionalis okbol lehet: vagy az "elinflaljuk, tehat adosodjunk el nyakig" mesterterv menten, vagy arra bazirozva, hogy lesz a CSOK meg 50 meg 100 millio is hamarosan. Meg mindig azt gondolom, hogy mindketto naivitas, a bank mindig (az esetek 99%-ban) nyer es ez az orszag nem fog annyit birni az EU-s csecs szivasa nelkul.
@Kiszamolo és a többiek.
Az első TTs hozzászólást Kiszámoló írta, ezért van dőlt bettükkel. Törölte az eredetit és arra reagált... Csak a régi motorosok vehetik ezt észre.
@idsx a perfekt komment, ennél kerekebb valami nem is lehetne.
De tényleg, ha már hőbörgő levelet ír valaki, fejtse ki a részleteket is, ne rögtön egy ilyen "hosszú lenne részletezni" legyen a felütésben.
Várom a választásokat, tök kíváncsi vagyok a 2 komcsi tömb közül ki húzza be, magas jövedelmű bejelentett alkalmazottként remélem beesik még egy többkulcsos adózás is, jól esne még több pénzzel hozzájárulni a prolik jólétéhez.
@copywriter rengeteg ilyen van, gyorsba lepapírozott házasságok, aztán fel kell venni mindent is amit lehet, bebiflázni hogy ja baba az majd lesz. És de, jó magyarhonban majd te meg én fizetjük ezt meg, ha a baba mégse jön, vagy nem lesz pénze tömegeknek törleszteni és majd háborognak az aktuális kormánypártnak.
Jók ezek az állami rendelkezésre kiadott hiteltípusok, a bankok úgy szórják ki földönfutóknak is, mintha kötelezö lenne. Legalább a felmutatható, havi jövedelemmel valamiféle arányosított mérték lehetne...
Nagyobb gond, hogy tényleg papíron ezek családtámogatások, meg az SZJA visszatérítés is, de 90% vagy privát wellbeingre költi, vagy kvázi nyomorba, instabil egzisztenciába szül majd csak azért is, mert visszafizetni, azt nem fogja tudni.
Úgy látom lett egy kis kavarodás, mert nem TT írta azt a cikkre, hogy adócsalás van benne, hanem írt valamit, amit Miklós kitörölt, és helyette odaírta, hogy adócsalás volt TT javaslata. A dőlt betűs részek a kommentekben Miklós beleírásai mindig.
@pasta
" jól esne még több pénzzel hozzájárulni a prolik jólétéhez."
De azért jól esik a proli sütötte kenyér, a proli építette házban, a proli által kiürített szemetesbe dobni a maradékot, stb.
Remélem, te legalább valami hasznos munkát végzel, nem pedig csak az embereket húzod le
Bírom, hogy hányan elsiratják a poszt küldőt, hogy nullára adósodik el.
Előre hangsúlyozom, hogy én nem tudom, hogy hogyan működik a babaváró, de a kommentek alapján ezt bank adja hitelelbírálás alapján, szóval biztos van a srácnak jövedelme, csak valamiért nem felel meg a babavárónak. Lehet, hogy mondjuk külföldön dolgozott az utóbbi 3 évből kettőben, és amiatt nincs meg a 3 év jogviszonya. Persze ennél biztos bonyolultabb, ahogy ő is írta, de ezernyi oka lehet, hogy valakinek épp miért nincs meg a 3 év.
A hurrogók persze rögtön egy élősködő munkanélkülit vizionálnak aki csak a támogatásokból él. Nyílván az egyetemista csajok tapadnak az ilyen léhűtőkre.
@asidotus
"De azért jól esik a proli sütötte kenyér, a proli építette házban, a proli által kiürített szemetesbe dobni a maradékot, stb."
Igen, jól esik, remélem megkapja érte a fizetését, és költsön el, de csak annyit amit megkeresett, nem azt amit pluszban lehúznak másokról, akik olyan bűnözők mint én, hogy jobb a fizetésem egy kicsivel mint az átlag.
@kalv Ha hiszed ha nem, van a nőknek egy nagyon hiszékeny halmaza, akiket nagyon könnyen meg lehet vezetni. Nyilván egy élősködő munkanélküli nem azt mondaná egy ilyen nőnek, hogy hello, én vagyok az élősködő munkanélküli. Hanem elkezdene kertelni valami homályos, ámde nagyon sokat hozó vállalkozásról, ami hogy-hogynem, éppen most van mélyponton, és majd jó lesz, csak ki kell várni. És addig is, egy kis kölcsönt adjon már a nő neki, de eskü-eskü, hogy megadja. Nem azt mondom, hogy a cikkben leírt helyzet ez. De ezt a helyzetet sokkal könnyebb előidézni, mint gondolnád. Idehaza is számos ügy van abból, hogy svindlerek nőket vernek át a szerelem kamu ígéretével. Most megy a Netflixen a Tinder Swindler, nézd meg. És mondhatod azt, hogy de az egyetemista csaj csóró, tőle ugyan mit vesznek el. Hát, ki tudja. Lehet egy olcsóbb svindlernek az is elég, hogy koszt kvártély van, aztán kész.
Engem a múltkor emlegetett átalányadós ingatlan bérbeadás érdekelne. Mivel idén januártól évi 2000000 Ft bevételig adó és járulékmentes a történet, ha jól értem, ha valahol közben alkalmazott vagyok és saját ingatlant adok ki. Erről van valakinek tapasztalata? Továbbá beeleszámít az összevont adóalapba, amiből pl. a GYED-et számítják? Mert jelenleg külön adózó jövedelem, tb ellátást nem kapok érte.
@sixhundred
A magyar jogszabályok a gyerekes bérlőt védik:
-Lehetetlen kitenni ha nem fizet.
-Nem lehet kikapcsolni a közműveket, ha nem fizeti. A tartozást pedig az ingatlanra terheli a szolgáltató, ami nem a bérlő tulajdona.
Innentől kezdve - logikusan végiggondolva - a bérlőnek nem is áll érdekében bármit fizetni.
Így teljesen logikus a tulajdonos szempontjából, hogy kitett. Biztosan fizettetek volna rendesen, de erre ő nem látott semmilyen garanciát, számára olyan idegenek voltatok, mint ő nektek. Hidd el, te sem járnál el másképp fordított esetben.
Sajnos a jogszabályok olyan jól megvédi a gyerekeseket, hogy senki nem ad ki nekik lakást ilyen feltételekkel.
A cikkben leírt esetet furcsának találom (a részt miszerint valós jövedelem nélkül, egyetemistaként is megkaphatná bárki a teljes, 10 milliós hitelt) személyes tapasztalatom az, hogy a bank még annak is fogcsikorgatva adja meg, aki röhögve kipengeti a maximális 50 ezer forintos havi törlesztőt. Még az sem mindegy, az adóstársnak honnan van a jövedelme, például egy kellemes, maximális összegű CSED vagy GYED nem is érdekli a bankot, hiába érkezik láthatóan havi rendszerességgel a számlára bevételként (ráadásul utóbbi biztos jövedelem 2 évre), ha nem munkabér címén utalják, akkor nem számít. Jó volna tudni, hogy a férjnek milyen körülmény miatt nincs TB jogviszonya mert, ha esetleg borítékban kapja a fizetését, akkor számomra elképzelhetetlen, hogy bármelyik bank a nullás jövedelmükre hitelképesnek ítélje őket.
Már hányok ha meghallom, hogy babaváró, vagy csok.
Hát minekunk anno kezdő rezidens fizuval, plusz feleség gyed-el alig akarták megadni. Annyi kört futtattak velünk, hogy a második pont megszületett mire kiutalták a pénzt.
Van kötelező minimum jövedelem is a hitelbiralatnal, nagyon érdekel, hogy azon a részen melyik bank engedett át... Valamint, ha nincs tb jogviszony akkor a rendszeres jövedelem rész is sántít nekem. Ez hogy sikerült?
Hogy itt mennyi megkeseredett, rosszakaro ember ocsarol egy tok ismeretlen part...
En sem ismerem oket, de megirok egy par lehetseges esetet:
- A srac nem magyarorszagon dolgozik, igy nem is itt adozik: csak hogy elebe menjek az albiban elnek hurrogasnak -> Amennyiben legalabb a het feleben nem otthon dolgozik (180 napnal kevesebbet van magyarorszagon, ugy nem valik adoalannya...). Jo par ilyen embert ismerek btw.
- Amennyiben magyarorszagon el, de vallalkozo / home office munkas es magyarorszagi beerkezo jovedelemmel nem rendelkezik, igy szinten nem valik adoalannya (amennyiben nem magyar allampolgar)
Folyt.kov.
(folytatas)
- A fiu olyan orszagban elt es dolgozott az elmult par evben amely nem tudja vagy nem fogja leigazolni a TB jogviszonyt
Peldaul amikor Angliaban eltem es hazajottem, nalam is kotozkodtek, majd miutan kitoltottem nekik vagy 3 nyomtatvanyt, elindult a nagy adatbekeresi folyamat, mely 1 honap mulva kudarcba fulladt, s egy nyilatkozatot kellett tennem es beadnom fizetesi papirjaimat mint bizonyitek amit az osztalyvezeto utana sajat hatalmulag elfogadott
- A fiu kulfoldon dolgozott, de volt legalabb 30 napos olyan idoszak amire nem tud TB-t igazolni
Ez sem olyan bonyolult, elmesz nyaralni 1 honapra... borzalmas tudom 😀
Latatlanul szerintem ne gondoljuk mar azonnal egymasrol hogy utolso bunozo, csalo mindenki...
Inkább örülni kellene, hogy vannak olyan fiatalok, akik törvényeket olvasnak, értelmeznek és megtalálják a megoldást, amely egyebekben teljesen legális, nincs olyan kitétel, hogy ha vállalkozásod van, akkor kötelező tevékenységet is végezned. Adót kell fizetned, az pedig megtörtént.
Ahhoz meg senkinek semmi köze, hogy ő miért döntött úgy, hogy felveszi ezt a hitelt, ráadásul meg kellene köszönni, hogy másokra gondolva segíteni igyekezett. Ami pedig a lényeg, hogy aki ilyen kreatív megoldásokkal áll elő, annál nagyon is jó helyen van az a pénz!
A környeztemben minden huszonéves pár, akik már együtt vannak mondjuk már kb. 1 éve, már vagy túlvannak egy "rapid" házasságon a CSOK-hoz, babaváróhoz meg anyám kínjához, vagy épp tervezik. Semmi lagzi, semmi flanc, bemennek, aláírják, aztán csá. Az egyik ilyen pár meg is mondta, hogy ez "hitelházasság", szeretik egymást, de ha nem járna ennyi előnnyel, akkor még vártak volna vele.
Egyébként egyet is értek ezzel, meg azzal is amiről a posztot szerző írt. Ha van kiskapu, akkor nyugodtan használják ki, abszolút semmilyen illegális nincs abban amit csinál, ha meg ELMÉLETILEG mégis, akkor hogy bizonyítja az adóhatóság? 🙂 Megbüntetik, mert bénán vállalkozik és nincs/kevés a bevétele? Nonszensz...
Én már pár éve úgy vagyok vele, hogy amíg az adómat úgy költik el, ahogy azt 12 éve teszik, addig én inkább nem fizetek lehetőség szerint semmit, lelkiismeret furdalásom sincs miatta.
Miért rinyálnak ennyire, hogy más tudott a saját életén segíteni, és meg is osztja? Némi irigységeket vélek áthallani 🙂 Miklós, még nem elég "fejlett" az olvasótáborod.
Nem hiszem, hogy az irigység, pláne nem a rosszindulat mozgatja itt a kommentelők nagy részét. Sokkal inkább a frusztráció felől keresném a megoldást. Nem hiszem, hogy hatalmas politikai állásfoglalás lenne azt mondani, hogy ez a fékevesztett osztogatás nem jó helyről jön a kormánynak, és elég valószínűtlen, hogy jó dolgokat fog eredményezni.
Dani és a párja ettől nyilván nem lesznek rossz emberek, de engedtessék már meg, hogy ne örüljünk annak, ami történik.
@axt persze és a svindler Kiszámolót olvas szabadidejében, sőt beküldi Miklósnak a legutóbbi nagy trükkjét. Ezt a butaságot te sem gondolhatod komolyan.
Ha valaki számára nem egyértelmű: ezt a hitelt ketten veszik fel, simán tud úgy működni, hogy az egyik fél teljesíti az állam felé a jogviszonyra vonatkozó követelményeket (3 évre visszamenőleg), a másik fél pedig a bank felé az igazolt jövedelmet (amit tudtommal csak 2-3 hónapra visszamenőleg néznek, plusz ne legyél felmondás alatt vagy próbaidőn).
Ezernyi magyarázata lehet, hogy miért nem tud 3 év folyamatos jogviszonyt igazolni a srác, attól még lehet stabil munkahelye most. Egyébként egyetértek egy korábbi hozzászólóval: valószínűleg nem sokan vannak ilyen helyzetben. Elég speciális, hogy az egyik fél még tanuló, a másik pedig úgy hitelképes, hogy nincs meg a 3 év jogviszonya.
Még egy percet nem dolgozott a levélíró felesége, de már rögtön 10 milliós hitelt akar, eszem megáll.. Igazad volt Miklós, ha az ember hitelt akar felvenni, akkor mindenképp megtalálja a módját. Egyébként kíváncsi leszek a hitelbírálat eredményére, remélem erről is kapunk majd infót.
Én októberben vettem fel piaci lakáshitelt KATA-sként 1 lezárt üzleti évvel a hátam mögött (20 hónap KATAs jogviszonnyal, 1M feletti összeggel a jövedelemigazoláson), de a bankok legalább felénél ez nem volt elegendő. Nem tudom mennyivel engedékenyebb a babavárós hitelbírálat, mindenesetre érdemes ezzel is számolni, hiába van meg a folyamatos TB jogviszony.
@Laci b6
Azt azért ugye tudod, hogy itt vissza nem térítendő támogatásról + jóval infláció alatti hitelről van szó?
@kalv Amit te írsz, az a butaság. Semmit nem értettél meg abból, amit írtam, de nincs kedvem tovább magyarázni, hagyjuk. Egyébként egy svindler miért ne olvashatna Kiszámolót? Ismersz svindlereket? Nem olvasnak pénzügyi blogokat? Egyik sem? Hányat ismersz? De tényleg fejezzük be, semmit sem értettél meg abból amit írtam. azért egy kicsit segítek: "Nem azt mondom, hogy a cikkben leírt helyzet ez."