Babaváró hitel vagy lakáshitel?

Régóta sokan mondják, amit a számok is alátámasztanak, hogy a nagy családvédő, gyereknemző programnak, ami lassan évi 300 milliárd forintjába kerül az adófizetőknek, csak politikai haszna van, társadalmi haszna nulla.

Gyerekvállalásra nem ösztönöz, de legalább sokba kerül, felnyomja az ingatlanok árát és sok egyéb káros mellékhatása van.

Idén az első kilenc hónapban 1,9%-kal kevesebb gyerek született, mint tavaly ilyenkor, ami szintén elég rossz év volt ebből a szempontból. Azonban mivel eleve kevesebb a szülőképes nő, ez önmagában még semmit nem mond. Azonban az egy szülőképes nőre vetítve is csökkent a gyerekek száma, az úgynevezett termékenységi ráta is esett 1,49 gyerek/nőről 1,48 gyerek/nőre, vagyis nem csak még messzebb kerültünk az uniós 1,6-os átlagtól, de a pénzeső ellenére sem akarnak szülni a magyarok. Mert ezt nem pénzzel lehet megoldani, legalábbis nem így.

De legalább már hivatalosan is a duplájára nőtt az elmúlt öt évben a külföldön élő magyar állampolgárságú gyerekek száma. (Egyébként ők is benne vannak a fenti statisztikában.)

Tehát az összes gyerekvállalásra ösztönző állami program továbbra is ablakon kidobott pénznek tűnik. (Ne keverjük össze a gyerekvállalás ösztönzését és a meglévő gyerekek felnevelését segítő támogatásokat, mint például az adókedvezmények. Míg az elsőnek nincs haszna, a második társadalmilag is indokolható.)

Erről már itt is írtam bővebben:

Népességi helyzet és kilátások Magyarországon

Egyetlen előnye lett az egésznek: mivel a babaváró hitelt csak házasok igényelhetik, ezért rengetegen megházasodtak a hitel miatt, 20%-kal több lett a házasság, mint tavaly ilyenkor.

Azonban ha már az állam a mi adónkból akar visszaadni egy keveset, miért ne használnánk ki, ha egyébként jogosultak vagyunk rá.

Tanácsadásokon gyakran felmerül a kérdés, hogy babaváró hitelből vagy inkább lakáshitelből vegyenek a párok ingatlant.

Ha szeretnének gyereket egyébként is, akkor nem kérdés, hogy a kamatmentesnek mondott, 0,5%-os kamattal bíró babaváró hitel a nyerő.

De mi van akkor, ha nem akarnak gyereket, egyszerűen csak a nő még 41 év alatti és megfelelnek a feltételeknek? Akkor melyiket válasszák?

Szól érv a babaváró hitel mellett is és ellene is.

Az első kérdés a kamat. A babaváró hitel kamata az első öt évben fix, mivel az állampapírhoz kötött a kamatozása, ezért havonta változik, de durván 3,5% lesz a kamat, amit fizetni kell. S ott van még az évi 0,5% kezességvállalási díj is. (Az egyik bank kondíciós költségei a kamatokkal erre.)

Ezzel szemben öt évig fix kamatozású lakáshitelt jelenleg több bank ad 3% alatti kamattal, akár már havi 200 ezres jóváírás mellett is, bővebb információért zargasd Gáborunkat.

(Megjegyzés: színvak és színtévesztő olvasóim kérték, hogy a linkeket ne színnel jelöljem, mert az nekik nem segít. Ezért lettek a linkek dőlt és vastag betűvel írva.)

Tehát ezért nem éri meg.

Továbbá ott a probléma is, hogy az ötödik év lejáratakor egy összegben kell visszafizetni az elmaradt kamatokat, ami olyan másfél milliós egyszeri tételt jelent.

Újabb kockázat, hogy nem csak nő a kamat az ötödik év végén, de mivel akkor is az állampapír hozamához van kötve a kamat, akár radikálisan meg is nőhet a fizetendő kamat.

De akkor mi lehet az előnye?

Több is van, főleg akkor, ha öt éven belül vissza is akarod fizetni a hitelt.

Az első mindjárt, hogy nem kell hozzá lakás. Így felveszed most a hitelt és ezzel a kezedben mész ingatlant nézni. Így készpénzes vevő leszel, jobban tudsz alkudni vagy lecsapni a jó ajánlatokra.

A második, hogy szemben a lakáshitellel, ez két hét alatt megvan és az állami kezességvállalás miatt a bankok sem annyira szőröznek. Ha szorít az idő, ezzel jobban jársz.

A harmadik, hogy nem kell közjegyző, ami éppen most drágult elég komolyan s a bankok, amelyek eddig kifizették ennek a költségét, most már csak 50 ezerig állják a számlát.

A negyedik, hogy nincs előtörlesztési díj, míg a lakáshitelnél ez 1%.

Az ötödik, hogy bár soknak hangzik a lakáshitel 3%-a és a babaváró első öt évére szóló nem támogatott 4%-a közötti különbség, az mindössze 5 ezer forint különbséget jelent havonta. A 10 milliós lakáshitel előtörlesztésének az 1%-a százezer forint plusz földhivatal és egyéb költségek.

Tehát mi derül ki ezekből?

Ha 41 év alatti házasok vagytok és ingatlant kerestek, amihez kell 10 milliós hitel maximum öt évre, amit minél hamarabb vissza is akartok adni, akkor valószínűleg jobban jártok a babaváró hitellel. Gyorsabb, egyszerűbb, kényelmesebb és a legvégén olcsóbb is, ha maximum egy-két évre kell a pénz.

Ha nem tudjátok kifizetni a hitelt öt éven belül, akkor viszont inkább lakáshitelt igényeljetek. Ha szorít az idő, akkor vegyétek fel a babaváró hitelt és minél előbb váltsátok ki szabad felhasználású hitellel, ha közben már megvettétek a lakást. Jelenleg nem sokkal drágább, mint a lakáshitel, itt írtam róla bővebben:

Szabad felhasználású hitelek kedvező kamattal

Online oktatás a pénzügyekről. 15 órányi anyag, nézz bele ingyen.

Valódi pénzügyi tanácsadás termékértékesítés nélkül csak 40 ezer forint.

40 millió forintos életbiztosítás havi 5.990 Ft-ért, életkortól függetlenül.

Share

159 hozzászólás

  • biztositasi ugynok

    Mindenki nyilvánvalóan hazabeszél, én is – egyébként már 2 gyerkőccel, de kissé frusztráltan, hogy hiába keresem az átlagjövedelem sokszorosát, nincs reális esélyem arra, hogy 0-ról indulva 8 ledolgozott év után ne 30+ MFt-os hitel kelljen egy olyan családi házhoz, ahol 3-4 gyerkőc el is férne… (120 m2 – nekem)
    Mert számunkra ez volt a legfontosabb, hogy fiatalon vállaljunk gyerekeket, de ez a támogatások nélkül a biztos szegénység vállalása lenne az átlag munkavállalónak, nekem meg, aki Miklós elveit nagyrészt tartva igyekszik anyagilag felelősen élni, hát baromi neccesen jöhet össze…
    Panaszkodhat egy egyedülálló fiatal, hogy nem tud saját lakást venni – én megértem, mert tényleg nehéz. De 2 gyerekkel, családdal, 8-10 év spórolás után is hasonlóan reménytelen / kockázatos / felelőtlen…
  • biztositasi ugynok

    Apánk 1 dolgot várt el tőlünk, hogy vállaljuk a felelősséget a tetteinkért, őt nem érdekli, mit csinálunk – ezt röviden úgy mondta, hogy “aki hülye, haljon meg!”

    Lehet felnőtt embert is nevelni – legalábbis én már hallottam olyanról, hogy légy kemény azzal a hozzátartozóval / ismerőssel, aki nem tud anyagilag felelősen élni…
    Persze megértem azt is, hogy szerinted ez egy hozzátartozótól elfogadható, államtól meg nem.
    De az államnak valahol dolga kell legyen a szabályozás…

  • jami
    Lakást venni mindig nehéz.

    Rendszerváltás után alacsony lakásárak voltak – csak épp nagy munkanélküliség és a legjobb kamat 14% felett… Aztán lett a 6%-os forinthitel, de akkor kezdett el szárnyalni a deviza alapú is – nőttek az ingatlanárak, a fizetés még mindig mélyrepültek. Aztán óvatos banki hitelezés, stagnáló árak – a többség “mentése”. Mikor elkezdtek nőni a bérek, jobbak lettek a kamatok, bumm, erre az állami mindenféle támogatás – az árak kilőttek.
    Jelenleg sokan érzik úgy, hogy a mosta megtakarításuk/felvető pénzek/jobb fizu mellett végre tudnának lakást venni – a pár évvel ezelőtti áron.

    De az már nincs. Amikor volt, akkor alacsonyabb volt a fizu, nem volt babaváró, nehezebben adtak a bankok, magasabb kamatú hitelt.

    Most többismerősöm, minden előzetes terve ellenére, építkezik, más megoldás megfizethetetlen. Ill. van, aki halaszt, már 3 éve és nagyon morcos.

  • jami
    A részmunkaidő egy baromi nagy csapda. Átmenetileg nagyon jó, én is imádtam; de nem volt egyszerű kijönni belőle és mindennel együtt a munkavállalásom ívében (direkt nem karriert írok) elég nagy törést okozott a pár éves kimaradásom. Most, hogy nőnek a gyerekek, folyamatosan lepődök meg, pl. jéé, nem muszáj éjjel befejeznem – maradhatok 5-ig (mivel egyedül járnak már haza).
    Ettől még pont az “értékesebb” koromban nem dolgoztam éveket. Ami nagyon jó volt a gyerekek szempontjából, mert fitt voltam és még, khm, értelmes. Jelenleg MÉG vagyok fitt , de azt is érzem, hogy szellemi fittségem a tapasztalat tolja meg… Így, jelenleg, megfeszített munka után, MÁR nem vagyok hátrányban. De jó pár lehetőségem elúszott. Ez munkában nem kompenzálható, teljesen más oldala, hogy érzelmileg mindent megér a 3 gyerekem.
  • Second Wave
    Csak nekem fura, hogy a babaváró program július 1-el indult, a várandósság 9 hónap, most meg nov. 29. van.
    De számonkérjük a kormányzattól, hogy hol vannak a babák. 🙂
    ——-
    A Föld túlnépesedése persze megint előjött a kommentszekcióban, karöltve Németországgal. Ez azért gyönyörű terelés, mert szvsz nincs ember ezen a blogon, aki ne lenne tisztában azzal, hogy a gyorsuló születésszám nem Németországra, nem Magyarországra, és nem is Európára jellemző. Szóval azzal jönni, hogy születik elég gyermek a 3. világban, minek ide még több magyar gyermek; elég cinikus. Persze érthető.
    (Ja, poziból beszélek, magyar vagyok 3 gyerekkel (bár a babaváró nekem nem jár, a csok-ra jogosult lennék, de már nem vágok bele)).

    Hajrá fiatalok 🙂

  • Parm
    Haston,
    Dehogy kritikán aluli minden… Jó lenne, ha nem csak hvg-ből, meg ilyen szarokból tájékozódnál, hanem körülnéznél, és használnád a fejed gondolkodásra is, mielőtt ilyesmiket írsz le.
    Van, ami szar, van, ami közepes, és van, ami jó. Sőt, luxus.
    A kritikán aluli egészségügy például összeszed, gondjaiba vesz és összerak, miután részegen leestél a rakparti kövekre a szombat esti buli csúcspontjaként. Ja, hogy nem egyágyas, tv-s szobában kell felépülnöd, hanem egy hatágyasban? Igaz. Viszont nem kerül neked semmibe a kúra, még akkor se, ha egy vasat se fizetsz be az egészségügybe.
  • Kiszamolo
    Second, egyrészt már 4 éve megy a pénzöntés, másrészt már tavaly is lehetett tudni a babaváróról is.

    Olyan ez, mint a magyar foci. 9 év alatt 700 milliárdot beleöltek, de még mindig csak várjuk, hogy legyen valami látszata ennek a horribilis összegnek.

    A király meztelen, csak senki nem akarja kimondani.

  • Kmiki
    Altalam mar hallott ervek a gyerekvallalas ellen 30-40 kozottiektol:
    – nem talaltam meg az idealis partnert
    – ram egy szobanovenyt nem lehet bizni, mit kezdjek egy gyerekkel
    – nem akarom feladni azt az eletszinvonalat, amiert ennyit kuzdottem
    – ha elhagy a partnerem, kinek kellek majd gyerekkel / feltem az alakom, szules utan mar sosem fogok IGY kinezni (mutatja)
    – ebbe a vilagba, minek
    – majd
    – (neman hallgat, maga ele nez)
  • babaváró hiteltelen

    >Budapesten kívül is van élet.
    Még egyszer kérdezem: néztél agglomerációban árakat? Vagy megyeszékhelyeken?
    Nyilván azon kívül is van élet, csak milyen munkalehetőségekkel, fizetéssel. Vagy éppen milyen infrastruktúrával, közbiztonsággal, ha már gyerekvállalás a téma…

    >Nekem úgy tűnik, hogy “hitelképtelen” vagy: egy lokális minimumban nem voltál az, de most igen. Sajnálom, van ilyen.
    Így is lehet mondani. A generációm nagy részére igaz ez. És sajnos pont azokra, akik családalapításban gondolkoznának, nyilván akinek a hétvégi aljasodás számít csak, annak jó a bérelt/saját garzon.

    Csak ne csodálkozzunk akkor, hogy miért születik annyi magyar gyerek nyugaton. Hát ezért. Albiba szülni ott is lehet.

  • Alfa
    A babaváró hitel meg a többi penzszórás legfőbb célja a szavazatvásárlás, eszük ágában sincs a mérni a hatását, ne adj isten eleve úgy belevagni hogy lefektetett célok és mérhető celszamok mentén csinálnák.
    Közben a megszületett gyerek szülei elkezdhetik a küzdést az omladozó, munkaerőhianyos bölcsödei-óvodai majd oktatási rendszerrel.
  • Alfa
    Most vettünk fel 24M lakashitelt 2.4% kamatra. Piaci alapon, jövedelemre adott kedvezménnyel. A közösségi banknál.
    Igaz mi áthidaló jelleggel vettük fel ingatlan upgrade miatt, nem fogjuk 30 évig fizetni.
    Mindenki 10 milliós mintával számol de a többségnek nem ennyi hiányzik egy ingatlanhoz.
    Ennél az összegnél 1.5 százalékpont különbség az havi 30 ezer előny a törlesztőrészletben…
    Ennyit a babaváró hitelről.
  • István
    Nekem az lett volna a gyanús, ha 5 hónap alatt megfordítja a statisztikát.
  • Kumpi
    Ezek az intézkedések lehet hogy kerülnek valamennyibe de mindet úgy adja az állam hogy neki az egyes költségvetési évek szempontjából ne kerüljön sokba.
    Ezzel ellentétben a stadionok sokba kerültek, nem hogy nincs hasznuk még keményen veszteségesek is.

    A babaváró hitelt a bank nyújtja, az állam csak törleszt, hosszútávon.
    Az autótámogatás tiszta haszon a jellemzően 10l-es átlagfogyasztások, teljesítményadó, üzemanyag, biztosítás, casco adóvonzatai miatt, pláne azoknál akik megtartják a meglévő autójukat.
    A lakáshitel elengedés növeli az áfabevételeket, befektetéseket és beruházásokat, bár itt egyszeri nagyobb kiadás is lehet – de csak egy szűk körre-, és a megtérülési idő is elhúzódik.

  • Treil
    Babavaronak van ertelme, CSOK viszont nyitott egy nagyot a társadalmi ollón. Már 50-60 millió egy 3 gyerekhez alkalmas ingatlan, erre az tud támogatást igenybe venni akinek amúgy is zsebben van 30-40. Ez lehet nagyjából a felső 5%. Pont őket kell még kicsit megtomni?
    Sajnos pont az átlag kozepreteg az aki folyamatosan elszegenyedik, aki menekül kifelé. Minden kiutazo adobevetel kiesés, amit az itt maradokra terhelnek majd. Egy bérlakás program segítene a fiatal also-kozepreteg levegőhöz jutasaban, ha szuletesszam nem is ugrana, de legalább a kivandorlas megallitasat, megforditasat eredmenyezhetne.
  • jami
    Nekem olyan ismerőseim vették fel, ahol már útban volt/van a baba. És akik ENÉLKÜL IS vállaltak volna már gyereket. Nekik jól jön. Egy halom ismerősöm viszont nem is gondolkodik gyerekvállaláson se babaváróval, se enélkül. Szerintem ennek nem a gyerek a célja, hanem a röghöz kötés ÉS a szavazatvásárlás. Ez utóbbinál viszont nagyobb összegben mernék fogadni, hogy pont az érintetteket nem befolyásolja; a fans pedig enélkül is szavaz.

    Hogy mennyire pénzszórás, az viszont nagyon függ a felvevők terveitől. A többség jelentős részét máx 2 éven belül el akarja vásárolni – az ÁFÁban, illetékben, a megfizetett szolgáltatás adóiban jó része gyorsan visszakerül a kasszába…

  • Janos82
    Az a helyzet, hogy nem hiszem, hogy a penz, a jogallam, az ovik, vagy a reszmunkaido hianyozna. Ha igy lenne, akkor siman kellene talalnunk olyan nyugati fejlett orszagokat, ahol 4-5 kozott mozog az atlagos gyerekszam, de nem talalunk. Ebbol adodik, hogy az egeszsegugy se tunik valoszinu oknak, mert azsiaban sok helyen nincsenek ugy elnyomva a nok mint afrikaban, megis sok gyerek szuletik.
    En a gondot az egeszsegugyben latom: Tul sok a csaszarmetszes. A 40%os arany egyertelmuen tul sok, ennek az aranya valoszinuleg 5% alatt kellene, hogy legyen. En keves 4 gyerekes, csaszaros anyukat ismerek, de az 1-2 gyerekesek kozott nagyon magas a csaszarosok aranya, es sokan emiatt nem vallaljak be a tobbedik gyereket.
    A masik, hogy nyilvan az elso gyermek vallalasat is lehetne tamogatni egy kicsit jobban azoknal, ahol egeszsegugyi akadaly van.
  • András
    Mint az közismert, a feminizmus miatt nem születik elég gyerek. Illetve a “liberális” média borzalmas gyerekellenes propagandája miatt.

    Lehet, hogy a világban összességében túlnépesedés van, de valamiért a fehér ember _minden_ országban kisebbségbe fog kerülni 2100 előtt ha a jelenlegi trendek folytatódnak. Magyarországon is, és ehhez még csak további bevándorlás sem kell.

    Meg lehet nézni, milyen keresztényként Szíriában élni, vagy Dél-Afrikában mennyire biztonságos fehér farmernek lenni. Olyan lesz az élet mindenütt, köszönhetően a humánus nyitott határoknak. (Amik éppenséggel a búroknak nem állnak nyitva, érdekes, hmmmmm)

    A megoldás a patriarkális elnyomás lesz, de ezt már várhatóan csak a kisebbségben és várhatóan muszlim elnyomás alatt élő utódaink fogják megtenni, mert a mostaniak ehhez gyengék.

  • Janos82
    :

    Mi pl nagyon jol jarunk az allami tamogatasokkal ( majdnem mindent igenybe tudunk venni, ami osszessegeben azert nem keves), de minket nem motivalnak plusz gyerekre, illetve a megelhetesunket se teszik jobba, csak a megtakaritasainkat duzzasztjak ( talan a sokgyerekes auto az ami nem, mert igy lehet, hogy tobbet koltunk majd, mint tennenk, ha nem lenne). Megis szerintem jobb helyen lenne ez a penz, ha inkabb azok a korhazak kapnak, ahol magasabb a termeszetes szulesek aranya, mert ez az, ami szerintem is segitene a tobb gyermek bevallalasat azoknal a paroknal, ahol a csaszarok jelentik az akadalyt a tobbedik gyerekre. A termeszetes szuleteseket ugyanik kesobb megszepitik a hormonok, igy az anyuka is elobb szeretne +1 gyermeket.

  • Igazmondó
    egyetértek!
  • naa
    “ezt a nyamvadt pénzt sajnálod az emberektől, miközben a “honvédelmi” kiadások 80 milliárddal nőnek évente (kötelezően!)? […] annak nincs értelme”

    Én nem ezt sajnálom, hanem a NER által ellopott 100 milliárdokat. Az jobban fáj.

    A honvédelmi kiadásokat is biztos elpocsékolják és rosszul költik, de az pl. jelenleg nagyon alacsony NATO szinten is, Mo.-on még alacsonyabb. Jelenleg az USA nélkül a NATO nem sokat ér, mi is potyautasai vagyunk az USA által garantált biztonságnak. Az EU nem tudná megvédeni magát – ezért a jóval a NATO-ban vállalt GDP 2% alatti védelmi költségvetés növelése nem mondható feleslegesnek.

    Igaz, hogy pl. az oroszok valahogy sokkal hatékonyabban költik el a hivatalosan nem túl magas katonai költségvetésüket – egy interjúban Putyinnak szegezték, hogy valós -e a bevallott költségvetés, erre azt mondta, takarékosan igyekeznek a legtöbbet kihozni belőle…

  • tré

    Tévedsz, azok a gyerekek, akikről a cikkek szóltak, nem a babaváró miatt lettek gyorsított eljárással örökbefogadva. Ugyanis
    “Nem elég, hogy a végleges örökbefogadási határozatot a babaváró hitel igénylése után vegyük kézhez, arra is szükség van, hogy az örökbefogadott gyermek (más gyermekekhez hasonlóan) 2019. július 1-jén vagy azt követően szülessen.”
    portfolio.hu/bank/20191018/orokbe-fogadsz-vigyazz-a-babavaro-hitellel-404357
    Azok a szülők szerintem régóta vártak gyerekre. És a gyerekek is régóta várták, hogy örökbeadhatóak legyenek, rendeződjön a sorsuk. Ettől még érthetetlen az ügymenet (és minden esetben csak a nevelőszülő szavát halljuk, sem a gyámügyét, sem az örökbefogadó szülőkét.)
  • Gábor

    “e tényleg ezt a nyamvadt pénzt sajnálod az emberektől, miközben a “honvédelmi” kiadások 80 milliárddal nőnek évente (kötelezően!)? Ha valaminek akkor annak nincs értelme, de éljen az atlanti integráció, mi ehhez sokat tudunk hozzátenni…”

    Azt a nyamvadt pénzt is az emberektől veszik el és baromira egyenlőtlenül osszák el! Az a mi levont és befizetett adónk.
    Honvédelem szükségesésgén lehet vitatkozni, de engem jobban bosszantanak a pocsék utak, a szánalmas fizetések és az, a pocsék forint árfolyam, és az hogy nincs beleszólásom abba, hogy az én adómat mire és hová költik.

  • Janos82
    :

    pont a babavaro fogja kinyitni jobban az ollot. Ez egy szabadfelhasznalasu hitel, ha ugyes es okos vagy, akkor nem nyaralasra koltod, hanem arra, hogy megnovelje a beveteleidet. Ezzel szemben a CsOK annyit tud, hogy megtomi az epitoipar zsebet, belehajszol egy kockazatos epitkezesbe. Persze rovid tavon azt latod, hogy a CsOKbol egy szep haz lett, de az 10 ev mulva mar nem lesz uj, mig aki ugyesen hasznalja fel a babavarot, annak 10ev mulva is lehet plusz jovedelme a vallalkozasabol, befekteteseibol vagy tanulmanyaibol, amiket a babavaro tett lehetove. En amugy a kornyezetemben nem ezt latom, hanem a dragabb autot, nyaralast, a babavaro elkolteset.

  • Lau
    , azert nagyon erdekelne, hogy mi a foglalkozasod. Orvos vagy esetleg? Vagy honnan jonnek ezek az adatok? – kulonosen erdekelne, hogy honnan jon, hogy 5%-nak KENE LENNIE a csaszar aranyanak. Csak mert ezeket leirod, a kovetkezo hozzaszolasban mar szinte tenykent szerepel. De a kedvencem, hogy EZERT alacsony a termelekenysegi rata. Mert az ismeroseid kozott a csaszarosoknak altalaban 1-2 gyereke van. Azert ez eros volt most igy egyben 🙂
    Masik,mikor fel szoktak hozni ezt a dolgot, hogy az “orvosok nem akarjak a rizikot”. De nem egy csapatban jatszunk a szuleszorvossal? Ha nem akarja a rizikot, akkor valojaban a gyerekem egeszseget-eletet biztositja be.Tehat no az eselye, hogy a gyereked egeszsegesen, komplikaciok nelkul jon a vilagra.De forditsuk meg a jatek kedveert: “az orvosom bevallalos csavo, nem b*ziskodtunk a csaszarral. Ja, a gyerek meghalt, de legalabb nem volt csaszar…
  • Treil
    Janos82:
    Babavárót jóformán bárki felveheti anyagi helyzettől függetlenül, míg a CSOK-ot akkor tudod ha mellé tudsz tenni még legalább 20-30 milliót. Ilyen önerőt huszonévesen lehetetlen összehozni komoly szülői támogatás nélkül.
    Babavárót el lehet szórni, ahogy be is lehet rakni mondjuk MÁP-ba, pár évig hízlalni a perselyt és ingatlancélra felhasználni. Ez már a te felelősséged, döntésed, viszont nem kell zsebben lennie 20-30 milliónak hogy támogatáshoz juss. Éppen azok esnek ki CSOK-kal lakáscélból akiknek a leginkább szükségük lenne rá. Erre lenne jó bérlakásprogram. Most meg majd kimennek 5-10 évre gyűjteni arra a 20 milliós önerőre, aztán lehet hogy vissza sem jönnek.
  • Janos82
    :

    Szerinted a 80as evekben kb ugyanekkora csecsemohaladosag mellett miert volt ~10% korul? Nem a baba egeszseget segiti ebben a mennyisegben(anyukanak meg inkabb karos), csak arra jo, hogy gyorsan vege legyen, mert statisztikai alapon kizart, hogy orvosi segitseg nelkul a szulesek 40% komoly egeszsegkarosodassal kellene, hogy vegzodjon.

    De had kerdezzek vissza, a te kornyezetedben azok a nok szulnek tobbet, akiket megcsaszaroztak?

    Mig az anyuka kerheti a csaszarmetszest, addig ha csaszar nelkul szeretne szulni, azt mar nem, annak ellenere, hogy eleg gyakori hogy valakinek sikerul a termesztes szules 1 vagy 2 korabbi csaszar utan, bar teny, erre nem tudok publikus adatrol, mert eleg keves korhaz engedi.

    Amugy programozok, de mivel nem azt vitatom, hogy van-e letjogosultsaga a csaszarnak, csak a mennyiseget, ezert ez itt nem szamit:)

  • Janos82
    :

    A CsOK-al meg csak nagyon kevesen jarnak tenyleg jol. hiaba van a zsebeben 20-30 millio ( vagy meg tobb), ha egy tul draga epitkezest vallal be emiatt, mivel nem akarja veszni hagyni a CsOK-ot. Mi ket eve szamoltuk vegig ( 2 gyerekkel, ugy, hogy akartunk meg), hogy megeri-e, es az jott ki, hogy nem. Szoval van egy reteg, akik egyertelmuen rosszul jarnak vele ( mert igy pont megtudjak venni a tul draga ingatlant), raadasul roghozkototte valnak.
    Ezzel elsosorban az epitoiparban dolgozok jartak jol, mert igy tobbet tudnak elkerni, es akarhogyan dolgozhatnak, max mennek a kovetkezo helyre.
    Meg talan azok, akiknek a CsOK nelkul is siman lenne ujepitesuje, bar nekik meg valoszinuleg nem szamit tul sokat.

  • Maris
    Nem tetszik, hogy a cikk arról szol, hogyan lehet kihasználni egy gyereket tervezőknek szóló kedvezményt olyanoknak akik nem akarnak gyereket. Nem illik a blog szellemiségéhez szerintem.
    No like!
  • Cinikus
    (Hű Garbo, te igazi mestertroll vagy. Le a kalappal.)
    Lakásügyben egyébként én is azt látom, hogy a 4 év alatt összekapart 5 millió lakáskassza fölösleges volt, mert ennyi idő alatt az a 70-80 nm-es lakások ára több, mint 5 millióval nőtt.
    Mostanában belefutok olyan cikkekbe, hogy megállt a drágulás, de szkeptikus vagyok…
  • elnezest
    A “szubjektív okoskodás” irányába mentek el a kommentek. Elnézést, nem akarok én senkit megbántani -főleg- mert kérdésem van 🙂
    “Az első kérdés a kamat. A babaváró hitel kamata az ELSŐ ÖT ÉVBEN FIX, mivel az állampapírhoz kötött a kamatozása, ezért HAVONTA VÁLTOZIK, de durván 3,5% lesz a kamat, amit fizetni kell.”
    Nekem ezzel van értelmezési problémám: hogy lehet fix, ha havonta változik?
    A kölcsön felvételekor már tudod az első 5 évben érvényes kamatot (azaz 5 éves kamatperiódusú?) vagy ez a kölcsön felvétele után is változhat hónaponként? Alapvetően én úgy értelmeztem, hogy 5 éves fix kamatperiódussal indul a hitel, de egyik bankban ezt megcáfolták. Azt állítják, hogy nem lehet kiszámolni mennyi kamattámogatást kell esetlegesen visszafizetni 5 év után, mivel a kamattámogatás minden hónapban változhat.
    Tudtok ezzel kapcsolatos pontos infót, esetleg jogszabályi paragrafus hivatkozást?
  • Ildikó70
    Azért szaporodnak a fejletlenebb részen annyira, mert nincs más szórakozásunk csak a szex, illetve olyan, hogy fogamzásgátlás nem létezik. Aztán ebből az átlag 7 gyerekből kb. 2-3 éli meg a felnőttkort megfelelő egészségügy és higiénia hiányában.
  • Indián
    50 éves vagyok. Az én gyermekkoromban soha nem volt szó a szülöi háznál pénzröl. Korombelieknél sem emlékszem. Amire szükségünk volt megvettük. Soha nem éreztem, hogy szüleim munkahelye bizonytalan lenne, ök sem tettek így. (Munkásosztály) Pontosan 8 órát dolgoztak minden nap. Volt idejük a saját hobbi, házimunka kényelmes elvégzésére, és pihenésre. Nem emlékszem olyan kifejezésekre,hogy kimerült, stressz, alacsony energia szint, depresszió stb. Minden ment a maga útján óvoda akkor oda mentünk.. ès volt hely és tisztaság, foglalkozások , iskola akkor oda mentünk…. orvos akkor oda. Egy ma városban élö átlagos ember mindennapját a kiszolgáltatottság, a bizonytalanság, önbizalom hiánya, csak magadra számíthatsz érzések valamilyen egyvelege lengi körül. Ha ebbe a rendszerbe még egy gyermek bekerül ez az érzés hatványozódik amit nem lehet ilyen pénzzel ki/meg váltani.
  • Kiszamolo
    Maris, a babaváró hitel felét igénylés után szinte mindjárt fel is függesztik, vagyis eleve olyanok vették fel, akik már terhesek.

    Tehát nem azért szülnek, mert pénzt kapnak, hanem mivel potyapénz, igénylik.

    A maradék másik felének a zöme, aki azért veszi fel, mert olyan röhejesen alacsony a büntetőkamata, hogy megéri állampapírba tenni és büntetést fizetni.

    Nem tudom, született-e egy gyerek is a babaváró hitel miatt.

    Akkor meg nincs miről beszélni.

  • Apuka
    Miklós, ennek a cikknek az első mondata már azt vetíti előre, hogy itt a kormánygyalázás lesz a lényeg és minden rossz meg minek a gyerektámogatás. Ez miatt szerintem már nem is releváns végigolvasni az egészet. Ha semmilyen támogatás nem lenne, akkor is lett volna ingatlan árrobbanás.
    A babaváró legnagyobb nyertesei a bankok, Sőt, elárulom nem a CSOK miatt száguldottak fel az árak. Budapest belső kerületeiben pl. a külföldi vevők aránya 10% feletti, ők nyilván nem csok-ból és nem is a babaváróból vásárolnak. A Balaton partján sem a csok-os családoknak építik a nyaralókat 1M+ feletti m2 árral. Ezek is a csok miatt ilyen brutál elszálltak?
    Nem vitás, hogy volt árfelhajtó hatása a támogatásoknak, nade azért más tényezők is szerepet játszottak.
    Egyébként a gyerektámogatásokat nem nyírbálni, hanem továbbfejleszteni kellene, hogy a gyerekvállalás ne pénzkérdés legyen.
  • Kiszamolo
    Apuka, látszik is, hogy tényleg nem olvastad se végig, se semeddig a cikket.

    Egyébként még a cikk eleje sem kormányalázás, egyszerűen csak egy problémára hívom fel a figyelmet.

    Csak idehaza minden azonnal politikai színezetet kap, mert az emberek csak kétbitesen tudnak gondolkodni gazdasági kérdésekben is: vagy dicsérik vagy szidják az én kedvenc pártomat.

  • Cinikus
    Ha a hitel adja meg az anyagi biztonságot ahhoz, hogy gyereket vállaljak (kvázi a hitel miatt szülök), akkor is megvárom, hogy sikerüljön a teherbeesés, majd utána igénylem. Mindenki fél attól, hogy kiderül, nem lehet gyereke, és még a kamat is a nyakába zuhan. Szerintem hibás a következtetésed. Főleg, hogy a meddőségi kezelésig a vizsgálatok TB finanszírozás esetén 1-2 évig eltarthat (magánban is fél év minimum), mire a lombikig jut a dolog. Értem, hogy a babaváró hitelt hibás konstrukciónak látod, de ez nem ennyire fekete-fehér.
  • Kiszamolo
    Cinikus, az ügyeskedéseket egyszerűen ki lehetne zárni: a büntetőkamat legyen több, mint az elérhető állampapír, sőt személyi kölcsön kamat.

    Egy hitel pedig soha, de soha nem ad anyagi biztonságot, sőt, csak annak a hamis illuzióját.

    Az, meg hogy a hitelek majdnem 50%-át azonnal szüneteltetik is néhány hónapon belül, az egyszerű tény.

  • Nacionalista
    @Ildikó:

    Tisztában vagyok vele, pont az a mondanivalóm lényege, hogy nem lesz attól több gyerek ha több 4 órás munkahely vagy bölcsi lesz. Nem azon múlik.

    A problémák gyökere az itteni kommentekből is kiolvasható: sokak számára a “karrier” a fontos. Na már most ha ez a karrier mondjuk világbajnok sportolót jelent, vagy kiemelkedő tudóst, vagy valakit aki komoly változást tud hozni a világban, akkor teljesen meg is értem. De a többség számára a karrier az az, hogy eljutnak egy csoportvezető (vagy max. osztályvezető) szintig valami multinál, ahol beáldozva fiatalságuk legjobb éveit kiemelkőden jól lapátolják a cégtulajnak a pénzt. És ez számukra értékesebb mint családot alapítani. Sok droid.

  • Gauchos
    “Nem tudom, született-e egy gyerek is a babaváró hitel miatt.”
    A kérdésedre a válasz: Nem, egészen biztos, hogy nem született még sok gyerek a babaváró hitelre, mert 2019.02.10-én jelentették be, hogy tervezik a bevezetését júniustól, ráadásul akkor még csak néhány részletet tettek közzé. Tehát eleve a statisztikában nem jelenhetett még meg akkor sem, ha már a bejelentés napján sikerült a nőnek teherbe esnie (a koraszülöttekkel most nem számoltam). A novemberi születések statisztikáját pedig még nem tették közzé. Tehát a babaváró hitel hatását majd leghamarabb január táján lehet vizsgálni, de inkább majd március környékén érdemes erre visszatérni (mivel hivatalosan júniusban indult a dolog).
  • Éva
    Na, viccen kìvül, ezt mi meleg szülők is felvehetnénk? Márciusban jön az első.

    Köszi

  • Apuka
    @Kiszámoló
    Végigolvastam a cikket, nekem az első néhány mondattal azonban nem értek egyet. Nem keresem mindenben a politikát, de itt tényleg a szokásos semmi sem jó szöveg jön le:
    “Régóta sokan mondják, amit a számok is alátámasztanak, hogy a nagy családvédő, gyereknemző programnak, ami lassan évi 300 milliárd forintjába kerül az adófizetőknek, csak politikai haszna van, társadalmi haszna nulla.
    Gyerekvállalásra nem ösztönöz, de legalább sokba kerül, felnyomja az ingatlanok árát és sok egyéb káros mellékhatása van.”
    Értem, a babaváró nem egy tökéletes konstrukció, szerintem sem. Sokan nem is számolnak utána, te nyilván tisztában vagy vele, hogy ezen a bankok kaszálnak leginkább. És igen, “kötelezi” a lehetőség azokat is a felvételre és a bankoknak adófizetői pénz pumpálására, akiknek nem is kellene ez, de állampapír kombóval lehet nyerni vele valamit.
  • Apuka
    folyt. –> A családtámogatások ettől függetlenül fontosak és üdvözlendőek. Aki gyereket nevel, annak igenis legyen magas adójóváírás és kiemelt kedvezmények, támogatások.
    Igen, hibás fogaskerék a konstrukcióban a bankok telepumpálása, a dácsija megrendeléseinek felpörgetése, stb. de a gyerektámogatás alapvetően nem az. Csupán erre akartam felhívni a figyelmet, mert ez több cikkben visszaköszönt már.
  • matetoth

    Ahol kevesebb lehetősége van a nőknek, ott több gyereket szeretnének, mert ez a női kiteljesedés (sokszor egyetlen) lehetősége. Ez nem jelenti, hogy azok nem vágyott gyermekek, de azt sem, hogy ott jobb élni. Viszont sajnos azt sem jelenti, hogy egy olyan kultúrában, ahol kevesebb joguk van a nőknek, ott kevésbé lennének boldogok – már, ha ez jelent valamit.

    Szerintem az egyik végzetes hibája a nyugati kultúrának (és ez okozza az alacsony szülésszámot), hogy azt mondta (szülőként tanítjuk) a nőknek (fiatal lányoknak), hogy csak azért, mert jogod van ahhoz, hogy azt csináld, amihez éppen kedved van, az azt is jelenti, hogy csináld azt. És nem, a nők döntő többsége nem jár jobban egyedülálló, 30-as évei végén kismamaként (már ha még van esélye rá), sokezer párkapcsolattal maga mögött. SŐT!

  • Kiszamolo
    Apuka, senki nem mondta, hogy ne ismerjük el a gyereknevelés anyagi terheit adójóváírással, magasabb nyugdíjjal, stb.

    Több cikket írtam arról, hogy de.

    https://kiszamolo.hu/gyerekvallalas-es-a-nyugdij/

    Arról van szó, hogy az ablakon kidobott évi 300 milliárdnak nincs semmi értelme. Mert azért senki nem fog szülni.

  • matetoth

    Még mindig Budapestben gondolkozol, de pl. megyeszékhely agglója? Nem lesz akkora választék munkából, de csak egy kell.

    Egyébként a hanyatló nyugaton is, ha körbenézel, nem az átlagjózska vesz ingatlant (pláne nem városban hitel nélkül). Az elvárásaid talán egy kicsit túlzóak.

    Amit tehetne a kormány, hogy rendbeteszi a bérleti piacot, hogy mindkét félre szigorúbb szabályok vonatkozzanak, egy nem fizető kipenderítése ne legyen (alapesetben sem) évek munkája, a bérlőnek pedig minél jobban otthon érezhesse magát. Ez sokkal többet jelenthetne fiataloknak, minthogy mikor lesz háza. Csak ugye itthon mindenkinek jár a saját kertes ház, Budapest központjában…

  • jami

    Azért ez elég meredekre sikerült: szóval a 30 év körüli pasinak joga van azt csinálnia, amit akar (nem elvárás tőle, hogy legalább egy gyereke legyen már), de a nőtől igen.
    PONT ez a gond. Azaz a nőkre nyomják, miért nincs már “rendes” párkapcsolata, gyereke – de ha egy 30 körüli fiú/férfi (?) ki-be ugrál a kapcsolatokból, akkor a saját anyja is simán rábólint, hogy rááááér, ne siessen.
    Szerintem az a gond, hogy totál kavarodás van a társadalmi/családi elvárás- és értékrendszerben. A nők és a férfiak fejében IS. És emiatt sokkal nehezebb az összeillő pároknak egymásra találni, mert egy család-centrikus nő/férfi mire eltalál egymáshoz elég sok csalódáson eshet át, kérdéses, elég kitartóan keresnek-e. Vagy beleragadnak pár évre egy “majdnem jó”-ba, ahol a másik nem annyira akar családot, gyereket – de az évek telnek. És nincs új élet új partnerrel, csak az előző folytatása.
  • jami
    Nagy tévedés miden esetben “karrierről” beszélni, hogy ja, a nők EMIATT nem szülnek, mert feláldozzák a karrierért a családot, fútt, hülye feminizmus.

    Kb. 50%-os válási aránynál kvázi a megélhetés a kérdés. Ha anyu 9 évet kimarad a munkaerőpiacról, aput meg 50 éves korában elviszi egy feszes szőke vagy egy stroke, akkor a GYEREKEK megélhetése és kilátásai esnek hatalmasat. Még a fejlett nyugaton is ismert fogalom a családos nők időskori szegénysége. A htb évek és a részmunkaidő miatt. Akkor is, ha amúgy nincs válás, csak a nő nyugdíja minimum lesz.

    És ez a két oldal harcol egymással. Amíg a gyerekvállalással járó hátrányok csak a nők munkaerőpiaci helyére/nyugdíjára vannak hatással, reális gondolkodással minden értelmes nő annyi gyereket vállal, amennyit magával együtt el tud egyedül tartani. Írhat bármit a propaganda, amíg a hosszú távú hatás a fenti.

  • Névtelen

    “2019-11-29 at 17:29@tomi Szerintem nem anyabarát az a munkahely, ami 10 év után ugyanazt a melót adja vissza valakinek, mint amit 10 éve végzett, míg a többiek pont annyival járnak előrébb. Sem az, amit a munkaidőről írsz, sem pro, sem kontra. Ez senkinek nem jó.”
    Remek gondolat, sarkított példaként:
    Kedves hölgy 25 évesen befejezi tanulmányait, dolgozik pár évet, majd szül három gyereket és tíz év otthonlevés után kiveszi a felgyűlt szabadságát, visszamegy dolgozni, a kihagyás miatt pályakezdő alatti tudással kb 40 évesen.
    Tehát véleményed szerint az anyabarát munkahely ezt a karrierívet leköveti és hogy ne kerüljön versenyhátrányba a kortársaival, egyből a csúcsvezetésbe veszi vissza.
    OK
    Bár nem tudom miért a munkahelyekre kell hárítani a társadalmi felelősséget a szociális háló helyett, de nem érthetek én mindent.
  • Nacionalista
    @jami:

    Ez az aspektus nem jutott eszembe. Az ellen, hogy aput a stroke viszi el, lehet védekezni (–> életbiztosítás). A “szőke” ellen is, de az ellen azért nincs 100%-s megoldás ha eredetileg nem választott jól az ember. Annak a mintának amit írsz (anyu egyedül marad a gyerekekkel a szegénységben) én sokszor inkább a tükrét látom: válás után anyu+gyerekeké marad az ingatlan, a férfi meg megy az utcára (nem véletlen, hogy a hajléktalanok ~90%-a férfi).

    Biztos van sok fordítva is. De ez régen is így volt: egyedül nem volt életképes az ember. Azért (is) voltak stabilak a házasságok, mert (anyagilag) mindkét fél életképtelen volt egyedül.

    Mindenesetre köszönöm a válaszod, el fogok ezen is gondolkodni.

  • matetoth

    igazad van, a férfiakkal szemben is hasolóan keménynek kéne lenni, bár (bizonyos szempontból) sajnos az évek múlása az ő számukra kevésbé bajos. Amiben én igazán a különbséget látom, hogy míg a nőknél tényleg az a baj, hogy azt mondják nekik, hogy csináljanak, amit akarnak, a férfiaknál meg nem mondják meg nekik, hogy mit kéne csinálniuk, hogy felnőjenek! Lassan kinézik a szülőket, akik azt merik mondani a drága kicsi fiúknak, hogy növesszenek egy párat! A férfiasság meg bűn lesz.

    @Névtelen
    ilyen ötleteket általában azok írnak, akik soha nem dolgoztak komolyan, de nekik egy jól fizető hely jár, ahol nem kell sokat dolgozni. Vagy akik szerint a női kvóta jó ötlet. Csak azt nem veszik figyelembe, hogy a munkáltatók teljesen jogos válasza az lenne, hogy csesznek felvenni 40 alatti nőket. A munkahelyeken meg mindenki utálná az anyukákat. Teljesen jogosan.