
A múlt heti amerikai kamatvágásnak az egyik oka volt a növekvő munkanélküliség mellett, hogy a jegybank szerint a statisztikai hivatal által használt becslés durván felülbecsüli a létrejött munkahelyek számát és a valóságban a havi 40 ezer új munkahely helyett 20 ezer szűnt meg havonta. Közben a munkanélküliségi ráta négyéves csúcsra ugrott, igaz, a 4,6% még mindig nem olyan nagy tragédia.
A lassuló gazdaság és a növekvő munkanélküliség miatt az olaj ára is esett az Egyesült Államokban, 2021 február óta nem volt ilyen alacsonyan az ára.
Csak idén durván 800 ezer milliárd forinttal nőtt az amerikai államadósság, de nem aggódnak miatta, mert elég nagy már, tud magára vigyázni.
Trump vámháborúja nagyon keményen megütötte az amerikai farmereket, rengeteg pénzt veszítettek a külföldi országok ellenvámjai és bojkottjai miatt. Ezért most egy 12 milliárd dolláros alapot hoztak létre a megsegítésükre. Közben Kína újra elkezdett amerikai szóját vásárolni az októberi amerikai-kínai megbeszélés után.
Trump újra gondoskodott róla, hogy a mentális állapotáért aggódóknak legyen miért újra aggódnia. Egy hétfői karácsonyi (!!) beszédében, miután össze-vissza csapongott különböző témák között, előállt egy közel tízperces okfejtéssel "a fizikai teremtményekről", a perui kígyókról, "amik a legveszélyesebbek a világon", ezért Peruban évente 28 ezer ember hal meg kígyómarás miatt, nem is csoda, mert Peru tele van fekete és barna mambával és viperával. A mamba Afrikában él, az igazi vipera Európában és Ázsiában, Peruban pedig 15 év alatt 10 ember halt meg kígyómarásban. Ha nagyon ráérsz, érdemes megnézni, mit hordott össze az Egyesült Államok jelenlegi elnöke egy karácsonyi(!) beszédben. Ja, és megemlítette azt is újra, amit már hetek óta hajtogat, hogy a vámok miatt 18 ezer milliárd dollár folyt be, a valóság természetesen két nagyságrenddel kisebb, lévén a teljes import ennek a hatoda évente. S nincs senki körülötte, aki merne neki szólni, hogy mekkora őrültségeket beszél.
Ezen a héten Trump a Kennedy Centert neveztette át Trump-Kennedy Centerré, mert ennyire vágyik arra, hogy mindenhol a saját nevét lássa.
Trump elnök az év eleje óta a becslések szerint 1,8 milliárd dollárral növelte a magánvagyonát, ennek a pénznek nagy része a kamu kriptók kibocsátásából jött, de kapott 15-20 millió dollárokat azért is, hogy ne pereljen be cégeket olyan indokkal, amit elveszített volna a bíróságon, viszont a cégek, akik fizettek, azoknak szükségük volt kormányzati jóváhagyásra egyes üzletek miatt, így látszólag peren kívüli megállapodásról volt szó, de inkább kenőpénzeknek tűnnek ezek a pénzek sokak szemében.
Teljes tengeri blokádot vontak Venezuela köré az amerikai hadihajók, könnyen lehet, hogy hamarosan indul a háború Venezuela ellen. Kísérteties a hasonlóság az iraki háborúval, ott is meg voltak győződve az amerikaiak, hogy gyorsan megbuktatják a rendszert és győztesen távoznak. Helyette lett egy húszéves kaland belőle, ami összességében kétezer milliárd dollárjába került az Egyesült Államoknak és gyakorlatilag nem értek el vele semmit. Könnyen lehet, hogy Venezuelával is ez lesz a helyzet.
A növekvő ingatlanárak nagyban növelik a baby boomer (nyugdíjas) korosztály vagyonát, különösen úgy, hogy ők jelenleg a legaktívabb (befektetési célú) vásárlók a piacon. Azonban ennek van egy kellemetlen mellékhatása: az ingatlan értékével nő az ingatlan után fizetendő adó is, ami nem kevés az Egyesült Államokban, az adóbevételek 27%-a innen jön. A boomerek ezért előhúzzák a nyugdíjas kártyát, hogy nekik ne kelljen már adót fizetni, akkor se, ha olyan drága házban élnek, amiről a fiatalabb generáció már álmodni sem mer. A yahoo cikke erre.
13%-kal nőttek a lakossági energiaszámlák január elseje óta. Ennek egyik oka Trump háborúja a megújuló energiatermelés ellen, az ezért törölt vagy elhalasztott beruházások miatt 25 ezer megawattnyi új termelés esett ki, miközben az adatközpontok egyre több energiát zabálnak fel, drága beruházásra kényszerítve a szolgáltatókat.
Idén várhatóan eléri a 3 millió darabot a nemfizetés miatt visszavett gépjárművek száma az Egyesült Államokban. Ez már meghaladja a gazdasági világválság legrosszabb évében, 2009-ben visszavett autók számát.
A nemfizető diákhitelek száma is ugrásszerűen megugrott, miután már vége a covid miatti felfüggesztésnek. 9 millió adós késett legalább 30 napot idén a fizetéssel. A probléma nem most kezdődött, újra ott áll a nemfizetők aránya, mint a covid előtt.
Sorra zárják be az Egyesült Államokban az önkiszolgáló kasszákat a lopások miatt. Nem is csoda, egy új felmérés szerint a 100 ezer dollárnál többet keresők 40%-a vallotta azt, hogy szándékosan nem szkennelt be dolgo(ka)t az önkiszolgáló kasszáknál, míg a 30 ezernél kevesebből élőknek csak a 17%-a mondta ugyanezt. Az ötven és százezer dollár között keresők 27%-a vallotta be, hogy csalt már az önkiszolgáló kasszáknál.
A Deezer streamingszolgáltató szerint az új zenék 34%-át már AI csinálta, de még csak a lejátszások 1%-át adják az AI zenék, a felhasználók 97%-a pedig nem tudja megmondani, hogy melyik zenét gyártották mesterséges intelligenciával.
Az amerikai Southwest légitársaság január 27.-étől kötelezi azokat a túlsúlyos utasokat, akik nem férnek el egy ülésen a lehajtott karfák között, hogy két helyet vásároljanak. A többi légitársaság hamarosan követheti a példájukat.
Indiában kamatot csökkentett a jegybank 0,25%-kal a magas, 50%-os amerikai vámok miatt, a rúpia is gyengült a vámok gazdaságra gyakorolt hatása miatt.
Kína külkereskedelmi többlete idén eléri az ezer milliárd dollárt, vámháborúk ide vagy oda. Az összeg első hallásra sokkoló lehet, de ha GDP arányosan nézzük, akkor csak 3,4%-ról van szó, 45 másik országnak nagyobb a külkereskedelmi többlete, mint Kínának, ebből nyolc uniós állam.
Sokan aggódnak az AI megtérülése miatt, de a robotikában is több a kérdőjel, mint a megnyugtató válasz. Öntik a befektetők a pénzt a startupokba, hogy otthoni robotokat fejlesszenek, miközben még azt sem tudja senki, hogy egyáltalán akarnak-e majd az emberek robotokat venni otthonra, hogy kipakolják a mosogatógépet vagy berakják a ruhát a szárítógépbe. Mert nagyon látványosak a táncoló, szaltózó robotok, de még azt sem sikerült kitalálni, hogy mire lehetne valójában használni őket. S a dotkom lufihoz hasonlóan, még ha lesz is piaca ezeknek a szerkezeteknek, a mostani fejlesztő vagy gyártó cégeknek a zöme el fog hullani még mielőtt profitot tudnának termelni.
Orbán 2010-ben kisebb és takarékosabb államot ígért. Ehhez képest most kétszer annyian dolgoznak a minisztériumokban, kétszer annyi miniszter és államtitkár van, a minisztériumok kiadásai pedig az ötszörösére nőtt, állapította meg az RTL. Arányaiban minden évben 1000-1200 milliárd forinttal költ többet a kormány saját magára, mint a környező államokban.
Minden eddigi mantráját szembeköpve a kormány megnyitotta a földpiacot a pénzügyi befektetők előtt. Bővebben erre.
Várhatóan még idén rendszám kerül a százezredik tisztán elektromos autóra Magyarországon, ami egyrészt hurrá, másrészt viszont 4,26 millió személygépjármű van összesen, azaz 2,35% az elektromos autók aránya.
Bejelentették, hogy az MVM évi 400 millió köbméter amerikai cseppfolyósított földgázt vásárol, erre nyilván az amerikai elnöknek tett ígéret miatt van szükség, amiért nem kapott semmit cserébe a kormány, mint utólag kiderült. Hogy mennyiért vesszük a gázt, olcsóbban-e vagy sokkal drágábban, mint az európai piacról, arról megint nem szól a minisztériumi közlemény, ahogy azt sem tudhatjuk meg, hogy az orosz gázt mennyiért kapjuk és hány szükségtelen cég van közbeiktatva a vásárlásba, akik csak milliárdokat tesznek zsebre a semmiért.
Nagyot gyengült a héten a forint. Hiába nem változtatott az MNB az alapkamaton, a nyilatkozata az sugallta, hogy készek a kamatcsökkentésre, ha az inflációs mutatók ezt lehetővé teszik. Ennek hatására újra 390 forintra nőtt az euró árfolyama.
A Revolut után a CoinCash is megszünteti a kriptós szolgáltatásait Magyarországon.
Nagyon úgy néz ki, hogy bajban a paksi atomerőmű, aminek építését Orbán mutyiban adta oda az oroszoknak, nyilván jó oka volt rá. Ezért viszont újra akarja vizsgálni az Unió, hogy kaphat-e állami támogatást a létesítmény, miután a 2017-es jóváhagyást hatályon kívül helyezték. Ha ez tényleg így van, az további évekre fogja hátráltatni a megvalósulást.
Most már biztos, hogy februártól havi 300 ezer forintot lehet majd "ingyen" felvenni a lakossági bankszámlákról. "Természetesen" a banknak fizetni kell ezután a felvett összeg után is a 0,9% tranzakciós adót, úgyhogy további banki drágulásokra készülhetünk, ha a megemelt banki különadó nem lett volna elég.
Egy hosszú cikk arról, hogyan lett a lesajnált Lengyelországból Európa egyik legkomolyabb gazdasága.
Zsiday Viktor bejelentette, hogy visszavonul az aktív portfóliókezeléstől. Az alapja, a Citadella 2009-től évi 9%-os hozamot ért el forintban, 10 éves szórása 8,06% volt. Nem vonul vissza teljesen, csak az alapkezelést teszi le a hírek szerint. Egy igazán jó szakember, eddig is sokat adott a személye a magyar piacnak. (A Citadellával nem összevethető az S&P 500-as index, mert annak 10 éves szórása 15,1% volt, ami komoly különbség, az 2009 közepe óta 14,92%-ot ért el, dollárban. A Citadellához hasonló szórású SPDR S&P 500 Low Volatility UCITS ETF éves hozama 2011 óta 9,36% volt, ami közel volt a Citadella hozamához, igaz, ez sem forintban, ami azért kicsit árnyalja a képet. De ezt csak érdekességképpen.)
Az év szava a HVG-nél a repülőrajt lett, úgyhogy közkívánatra most utoljára jöjjön a januári malac, aki már akkor tudta, hogy semmi nem lesz az idei repülőrajtból:

Valahogy a heti leírás az év egészét is jellemzi 😀
(azt csodálom még nem futottam bele a fenti röfibe politikus arccal, ha már ai említésre került 😀 )
rászántam egy jó 20 percet, nehéz szépen megcsinálni, túl sokat forgatja a fejét 😀
Ha ez segít, Orbán alatt beszakadna.
Valamint még egy Trumpos hír:
az új amerikai nemzetbiztonsági stratégia tényleg azt javasolja, hogy lépjünk ki az EU-ból?
"A Citadellához hasonló szórású SPDR S&P 500 Low Volatility UCITS ETF..."
Egy abszolút hozamú, származtatott alapban van mindenféle cucc, ezért én inkább egy 60/40 portfolió hozamához és kockázatához hasonlítanám, nem egy színtiszta részvényalaphoz.
Adott hozamon kell hasonlítani mások szórásához, vagy adott szóráson más hozamhoz. 16 év elég hogy ítéletet mondj a teóriák helyett. Egyébként simán lehet benne több mint 100% részvény, de akár negatív részvénysúly is.
"a 100 ezer dollárnál többet keresők 40%-a vallotta azt, hogy szándékosan nem szkennelt be dolgo(ka)t az önkiszolgáló kasszáknál, míg a 30 ezernél kevesebből élőknek csak a 17%-a mondta ugyanezt. Az ötven és százezer dollár között keresők 27%-a vallotta be, hogy csalt már az önkiszolgáló kasszáknál."
Ez nagyon érdekes, de nekem nehéz elhinni, hogy a szegényebbek becsületesebbek a Multikkal szemben. S mi van, ha csak egyszerűen gyanakvóbbak és nem mertek őszinte választ adni a felmérés kérdéseire, hehogy bajuk legyen belőle?
Egyszerűen arról van szó, hogy minél jobban szituált(nak néz ki) valaki, annál kevésbé lesz gyanakvó a személyzet és vica versa. Egyszer én is kipróbáltam, na nem a lopást, hanem, hogy milyen a személyzet hozzámállása a megjelenésem függvényében. És hát igen, amikor mackóban és egyhetes borostával az arcomon, kócosan tértem be, kb. le sem vették a szemüket rólam. Aztán ugyanez a személyzet másnap ügyet sem vetett rám, amikor frissen fodrászolva, megborotválkozva és szépen felöltözve tértem be. Felőlük az egész hipermarketet haza vihettem volna...
Hmm, vagy magas pozitív korreláció van a "tartom magam annyira, hogy nem lopok" és a "jól szituáltság" között?
Helyi kistesco, ide járok 10 éve. ha "otthoniba" megyek le igénytelenül - előre köszön az unott szekus, az önkassza munkatárs se nyomja rá vakon a doboz sörre (mostmár energiaitalra is) a jóváhagyást. Ha irodából/ügyféltől hazafele - arra se bagózik a szekus, ha én köszönök jó hangosan; vakon lenyomják a jóváhagyást.
Személyes tapasztalatom is az: minél vagyonosabb valaki, annál kevésbé érzi hogy neki is kell hétköznapi dolgokért fizetni. (Főleg, ha vállalkozó, ahol urambátyám alapon mindig csurran-cseppen egyéb is)
Évekkel korábban hallottam, hogy a NER luxizó tagjai is gyakran kamu cuccokat hordanak.
Szeretik mutatni magukról milyen menők, de pénzt adni értük már nem akarnak.
Pedig lehet, hogy éppen azért szegényebbek, mert becsületesebbek. Ugye ez az érem másik oldala.
Jo pár tucat embert ismerek, akik 40-50 milliós autókkal mozognak, de még egy fillér adót bem fizettek be a közösbe (jó esetben...rossz esetben veszélyes bűnözők) 🙂 És hány olyan embert ismerek, akikre bármit rá mernék bízni, viszont nagyon alacsony a jövedelmük.
Szerintem valami adathiba lehet a háttérben. A 100k felett keresők nagyon nagy többsége olyan helyeken dolgozik, ahol az átvilágítás a felvételi folyamat része. Elég egy bolti lopás, hogy ne talajon állást az illető hosszú évekig. Ennek fényében nagyon furcsa már a 40% is. Velem még soha nem fordult elő ilyen és meglepődék, ha akármelyik ismerősömmel igen.
Nem tudom ott hogy van, hogy ott is olyan nagyon hamar elévül az ilyesmi, de eleve a lebukási esély náluk sokkal kisebb, és feltételezem akkor csinálják, amikor tudják, hogy nem tudnak lebukni. Meg lehet köztük bőven vállalkozó is, ahol nincs átvilágítás.
Csak ketfele ember van. Az egyik elhiszi, hogy a dolgok az eletben erkolcsi alapon dolnek el es vegul is mindig a jo gyozedelmeskedik. O lesz az, akit kihasznalnak, o lesz az, aki altalaban uresz zsebbel alulra kerul, tipikusan miutan valaki masnak kaparta ki a gesztenyet es nagyban varja a jol megerdemelt jutalmat az egi hatalmaktol, ami valamilyen rejtelyes okbol sose erkezik meg.
A masik pedig az, akinek nincsenek ilyen karos eloiteletei, o az, aki ha helyzet adodik es szabad a vasar, akkor lepni fog. Ez sokszor egyebkent azert mukodik, mert az elso tipusu emberek arra szamitanak, hogy a jo erkolcsuk hosszu tavon predesztinalja oket a gyozelemre, emiatt egyreszt nem lepnek fel eleg erelyesen a masodik tipusu emberek ellen, masreszt meg nem tesznek bele eleg energiat a versenyzesbe.
Szerintem ilyen kérdésben egyáltalán nem lehet az önbevallásban bízni.
E téren rendes, hiteles szociológiai-erkölcstani-viselkedésgazdasági kutatást rejtett megfigyeléssel lehetne csinálni (aminek az eredményét/felvételét az áruház vagy nem kapja meg, vagy beleegyezik, hogy nem tesz intézkedést, nem is hozza a tolvajok tudomására, amit megfigyeltek), mondjuk ha a jövedelemmel való összefüggést kell vizsgálni, akkor sajnos nem megy máshogy, mint arc alapján személyazonosítással. Nem az EU-ban ajánlott az ilyen kutakodás. 🙂
Még el kell olvasnom a teljes cikket, de lehet az is, hogy hibásan feltételezzük, hogy mindhárom jövedelmi sáv tagjai ugyanolyan gyakran veszik igénybe az önkasszát. (Értsd, pl. lehet, hogy a legkisebb jövedelműek közül az önkassza-használóknak a 17%-a több ember, mint a "gazdag" önkassza-használók 40%-a.)
Valamint, ha jól értem, azt se különböztette meg a felmérés, hogy életében egyszer tett ilyet, vagy minden bevásárlásnál szokta.
Lassan 10 éve volt ügyfelem (IT infra szektor) az egyik nagy magyar hiperlánc; volt feladat a "távoli biztonsági központban" is.
Már akkor is több bolti lopást fogtak meg (darabra és értékre) is távolról, kamerákkal; illetve az önkasszás lopási kísérletek száma is magas volt. Megbízómmal beszélgetve kiderült: egyáltalán nem azok a régiók a kiugróak, amit az ember várna - hanem pont ezzel ellenkezőleg: ÉNy-Dunántúl és középső országrész gazdasági központok.
Ami kimaradt, hogy a kormany mar nyiltan szembemegy a birosagi dontesekkel. Hiaba tiltotta be a hazugsag terjeszteset, allitasuk szerint tiszas a biro (ezt eleve honnan tudjak, meg ha az adatbazisban benne is volt mar az torvenyellenes, hogy ok ezt az adatot meg mndig kezelik, nem toroltek azonnal) ezert ezt nem tartjak be. Ezen logika menten en is megvalogathatom milyen torveny vonatkozik ram es mi nem?
Ilyen a magyarországi ököljogállam.
"Kivéve a gyevi bírót."
Trump szerintem nem fogja tudni befejezni ezt a ciklust es Amerika tortenelmeben egy nagy vizvalasztot fog jelenteni, hogy ki lesz utana.
Nagyon rossz de egyaltalan nem irrealis esetben a jelenlegi sleppbol egy olyan alak, aki az ideologiat veszi komolyan es nem a lopast, es akkor a polgarhaboru sincs kizarva.
Mantra lett valamiért minden országban ez a polgárháborúzás. Hogy valójában mi történne, azt jól demonstrálják az amerikai események, amikor néhány éve egész városrészeket rabolt ki és gyújtott fel „defund the police” jelszóval a csőcselék.
Addig szoktak tartani ezek a mai nyugati „polgárháborúk”, amíg van hol fosztogatni.
akkor Vance lesz, de ő talán még rosszabb
"Egy hétfői karácsonyi (!!) beszédében"
LOL. Nezzuk a jo oldalat: mar csak max. 3 evig kell ezt a hulyet tulelnunk. Ha szerencsenk van, hamarabb jobb letre szenderul.
hát az alelnöke nem csak sokak szerint hanem a jelenlegi kabinetfőnök nyilatkozata szerint is tövv évtizedes tapasztalattal rendelkező feketeöves konteós, lehet visszasírjuk még trump finom nárcizmusát és céltalan lövöldözését, ha neki határozottan ellenség leszünk.
Én arra leszek kíváncsi, hogy az AI-buborék miatt egekbe ugró félvezető árak milyen hatással lesznek az IT-piacra jövőre. Mert senki sem fog új gépet vásárolni, ha csak a RAM-ra meg videókártyára dollár ezreket (nálunk forint százezreket vagy akár 1 milliót) kell elkölteni.
Végső soron ez az összes többi alkatrész eladását vissza fogja rántani.
A legtöbb gyártó már be is jelentette, hogy emel: a DELL ha jól emlékszem lájtos +20%-ot fog az árakra dobni. Az Apple - amely már eddig is horror áron mérte a memória és az SSD bővítést - gondolom még rádob majd egy lapáttal.
Ja és ugyanez várható a mobiltelefonoknál is, tekintve, hogy azokba is egyre több memória és tárolóchip kerül manapság. Szóval elég csúnya világ vár a kütyüiparra a jövőben.
De a NER legalább gyárthatja a megtévesztő Magyar Péteres AI videókat szakmányban a Facebookra :/
Köszi OpenAI...
A futó beruházásokon az értéklánc vagy benyeli vagy már eleve lefoglalt kapacitást értékesített. a tervezetteken kicsit halasztanak, míg a lufi kipukkan.
A piac meg elkezd kijönni olyan eszközökkel (mobilos cégek már be is jelentették), amikben kevesebb a RAM. Az azért vicc, hogy felnőtt egy olyan alkalmazás és beágyazott rendszer fejlesztő generáció, aki aktuálisan sláger magasszintű nyelven/frameworkokben hulladékot készít jó ideje de azt agilisen és gyorsan, mert a hardware platformosok úgyis fillérekért pakoltak a cuccba több RAM-ot meg flash-t jó ideje.
Sőt, az Apple is már híreszteli: lehet '26ban nem is lesz új iPhone. Ezt eddig is így kellett volna csinálni, de a kereskedelmi számok is jópár éve már azt igazolják: a mainstream vásárlóréteg nem kíváncsi évente új faceliftre; 3-4 évenként váltanak. Főképp a vadkapitalista árak mellett.
Bár kütyüs vagyok, de én örülnék egy ilyen jellegű "visszaesésnek"
"(...) nőtt az amerikai államadósság, de nem aggódnak miatta, mert elég nagy már, tud magára vigyázni."
:D:D
Lassan ivarérett is lesz? Mint a katonaságnál a parancs, amit "nem megb.ni kell, hanem végrehajtani, mert szaporodik"
Ráadásul ezt a poént Ronald Reagan mondta nagyjából már negyven évvel ezelőtt, pedig akkor még sokkal alacsonyabb volt a GDP-hez mért adósság.
A földtörvény módosítása érdekes. Az uniós agrárpolitika változásával lehet összefüggésben. A korábbi területalapú támogatás rendszerét, miszerint minél több földet művelsz, annál több pénzt kapsz, átalakították. Ez degresszív lett, vagyis ha több a terület, akkor fajlagosan kevesebb lehet a pénz és bizonytalanabb is, öko- és egyéb szabályoknak is meg kell már felelni. Vagyis hatékonyan, profit- és nem támogatásorientáltan kell működni. Ha kinyitják a földpiacot, az egyre inkább klasszikus befektetési eszközzé teszi a termőföldet (mintha egy kötvény lenne), az árakat felverik, az elvárt hozam nő, a termelőknek pedig versenyezniük kell, ki tud több bérleti díjat fizetni. Vagyis termelői oldalról nézve nőnek a költségek, a bevételek nagy része bizonytalan, tehát ha nem vagy elég versenyképes, akkor a vállalkozásod profitrátája csökken, a kockázat meg nő. A ner-lovagok kiszállnak a buliból.
Fasza, zsigereljük ki még jobban a földeket...
Molnár Géza írta tizenöt éve:
"az Európai Unió egy elemzése arra figyelmeztet, hogy térségünkben a termőföld már nem tekinthető megújuló természeti erőforrásnak, mert keletkezési ütemétől 15-17-szer gyorsabban pusztul."
"A Revolut után a CoinCash is megszünteti a szolgáltatásait Magyarországon."
Azért ezt ebben a formában leírni elég félrevezető szerintem. A Revolutnak némileg több szolgáltatása van, mint a kripto...
A Mercosur-botrányról is olyan sumákolás megy a világsajtóban, mintha semmi se történne.
Valahogy az EU már a lélegeztetőgépről is le akarja kapcsolni a saját gazdaságát.
Nem volt elég az USA-val és Kanadával egy hasonló ügy, vagy pl. a szintén szőnyeg alá söpört szennyezett ukrán búzát is említhetnénk.
Ha valaki nem tudná: most a dél-amerikai államokkal kötne egyezményt az EU, ismét szembeköpve saját élelmiszerbiztonsági és gazdaságvédelmi elveit.
Azt azért tudni kell, hogy a (mező)gazdaságot lehet populista, Trump-féle protekcionista intézkedésekkel védeni az örökkévalóságig, csak épp nem érdemes.
Az EU-nak a mezőgazdaság az, ami nekünk a MALÉV volt anno, egy állami pénznyelő.
Semmi baj nincs, ha ömlik az olcsó amerikai szója, majd többet termelnek a dán-magyar sertéstenyésztők, amik felvásárolják a szóját takarmánynak.
Azért egy egész kontinensnek kiszervezni a mz élelmiszerellátását (akár egy részét) a tengeren túlra egy kicsit nekem lazának hangzik. Nem minden a pillanatnyi gazdasági racionalitásról szól. Ha nem tudunk saját élelmiszert előállítani, a világ többi része előbb-utóbb megkéri ennek az árát.
ez nem fekete-feher, “itt vagy ott termelunk”, hanem egy folyamat, atmenettel. Ha elkezdik “megkerni az arat” akkor a maradek termelo maradni fog es kevesebb versenykepessegi problemajuk lesz. Win-win.
A szennyezett ukrán gabona-ügyben a NÉBIH 34 ezer db vizsgálatot végzett, ebből 2-szer talált problémát (lásd https://atlatszo.hu/kozadat/2023/05/09/34-ezer-vizsgalatbol-csupan-ketszer-talalt-problemas-ukran-gabonat-a-magyar-hatosag/ ). Ez van, ha a mezőgazdasági miniszter egy propagandista, simán átmegy a köztudatba (pedig alatta van a NÉBIH, ismeri a hivatalos adatokat).
A Mercosur-megállapodás pedig vámcsökkentésről és korlátozott mennyiségi kvótákról szól, nem élelmiszerbiztosági előírások könnyítéséről. Annyi igaz, hogy az előírások Dél-Amerikában különbözőek és sokan tartanak attól, hogy az ellenőrzések nem lesznek elég szigorúak, de hát akkor ezt kell erősíteni. Hovatovább pont azért jön létre egy nemzetközi megállapodás, hogy közelítsük egymáshoz a feleket. Mint amikor Kelet-Európa csatlakozott az unióhoz, ott is komoly intézményi "szabványosítás" és jogharmonizáció történt.
Az arab polgárháborúk okai rendszerint a vallási-törzsi-nyelvi-területi megosztottság, ez Venezuela esetében tudtommal nincs jelen.
Maduro megbuktatása ugyanakkor kissé cinikus lenne, tekintve, hogy a Putinnál is jóval véresebb izareli elnök feltétel nélküli amerikai támogatást élvez.
Neveket nem említve, de az ún. diktátorok mindig addig vannak nyeregben, amíg az USA érdekei úgy kívánják.
Ún. terroristáknál sincs másként, csak akkor terroristák, ha már nem kellenek az USA-nak. Bár ugye fordítva arra is van példa, hogy véreskezű szélsőséges muszlimból is lett haladóprogresszívnépemegmentője.
A táncikáló robotokat majd a hadiipar fogja használni.
kattintok ->
kattintok ->
a felmérés eredeti közlését a Lending Tree domainjén (https://www.lendingtree.com/debt-consolidation/checkout-theft-survey/) nem olvashatom el, mert - amikor próbálom megnyitni - a Cloudfare informál, hogy olyan tettet követek el, ami aktiválja a lendingtree.com védelmét. Esetleg megpróbálhatok kapcsolatba lépni velük, hogy kegyeskedjenek megengedni a tartalmuk megjelenítését az eszközömön. Másnak is?
usa vpnnel megnyílik
edit: úgy látom vpn nélkül webarchive-val is: https://web.archive.org/web/20251210103733/https://www.lendingtree.com/debt-consolidation/checkout-theft-survey/
Csak a "kedvedért" kipróbáltam, igen, nálam is.
(Magamtól már nem is kattintom meg a másodikat, mert elegem van az olyan oldalakból, amiknél annyi a cikkírás, hogy kattints ide a részletekért. Azt is persze csak azután, hogy átjutok a bonyolultnál bonyolultabb, véletlen sem egységes süti-nyilatkozatokon, beugró, felkúszó reklámokon, bejelentkezésen, feliratkozás- és értesítés-kérésen, mindezt csak azért, hogy a lánc végén, az 4-5-dik oldalon vagy egy AI "cikkel" vagy egy paywall-lal találkozhassak. Hát köszönöm, de (ahogy egy kollégám mondta) öreg vagyok én már bohócnak...)
Videónál/képnél (még) lehet érezni, hogy AI, zenénél sajnos(?) nem. A Youtube algoritmus feldob érdekesnek tűnő dolgokat (pl. a Metallica fekete albumát funky stílusban) és csak a kommentekből derül ki, hogy itt nem volt zenekar, aki feljátszotta volna...