Green Finance kötvények: 8% kamat euróban
Zsolt kérdezte, mi a véleményem a Green Finance kötvényekről, amik mesés 3, majd 8% kamatot kínálnak euróban és csak 4%-ot vonnak le befizetésenként, ami gondolom az értékesítő ügynök jutaléka. Nagyon meggyőző cég, szép színes prospektussal.
Úgy látszik nagyon-nagyon régen volt már ilyenről szó, nem ez az első versenyző, aki nagy kamatot kínál minden érdeklődőnek.
Rendben, kaptál egy ilyen remek ajánlatot. Nézzük, mit ír a cég saját magáról?
A kötvény az első három évben 3% kamatot fizet (illetve nem fizet, csak felhalmoz, mert majd később fizet, de ez most mindegy is), utána 8%-ot. Ez máshol is le van írva, amit nem értek, hogy akkor miért “kötőerővel nem bíró minta” ez, illetve mi az, hogy semmi garancia, hogy a hozamok elérhetőek lesznek??? Most akkor fix 3% és 8%, vagy még nem tudjuk előre? A kibocsátási prospektusban nincs szó arról, hogy ha sikerül, akkor ennyi meg annyi lesz a kamat. Ott be van ígérve a fix kamat.
Kicsit rákeresve a cégre, illetve elolvasva a fenti színes prospektust, rájövünk, hogy a cég valószínűleg egyszerűen ingatlanokat akar felvásárolni és később eladni.
A cég (Green Finance Capital AG) Liechtensteinben van bejegyezve, ami mindjárt érdekes kérdéseket vet fel. De vajon mekkora cég? Egy fő alkalmazott és 83.572 dollár bevétel.
A holding cég (Green Finace Group AG) is ugyanitt van bejegyezve, abban is egy fő, ugyanaz az egy fő van bejelentve, ő a Board of directors, a Executive board és minden más is egyben. Természetesen a Broker AG-nál sem más a helyzet. Azon meg sem lepődünk, hogy az összes céget mindössze két éve jegyezték be, két hónap eltéréssel, ugyanarra a címre.
Igen, jól sejtetted, ugyanaz az egy személy van bejegyezve az osztrák cégbe is, a GmbH-ba, ami egyébként egy őskövület a többi céghez képest, mert 2015-ben alapították. S itt kiderül, hogy övé a Green Finance Group AG 94%-a is, így érthető, hogy ő végez mindent bennük.
A fő cégnek, aki a kötvény kölcsöneit felveszi a befektetőktől, volt 2019 szeptemberében 86 ezer euró saját tőkéje és 3,81 millió euró hitele, vagyis a saját tőkéjének negyvennégyszeresével tartozott már 2019-ben is.
Eközben nulla euró volt az értékesítés árbevétele 2019-ben és 2018-ban is, viszont volt 171 ezer euró kamatbevétele és 129 ezer euró kamatkiadása. Mint megtudjuk, semmi más szerepe nincs ennek a cégnek, mint pénzt gyűjteni a többi cég számára. Idézem: A Kibocsátó kizárólagos funkciója, hogy különleges célú társaságként működjön és adósságinstrumentumokat bocsásson ki és azokat (hitelek révén) elérhetővé tegye a Group Társaságok részére. Itt találod ezeket a 40. oldalon
Ha nem érted a modellt, akkor csak egy szót mondok: Questor. A Questor úgyanígy hozta létre a Questor Hrurira Kft-t, aminek létezésének egyetlen célja volt, hogy sok pénzt szerezzen a Questor csoportnak. Ha a Questor csoport nem tudott volna fizetni, a befektetők csak a Questor Hurara Kft vagyonára tarthattak volna igényt kártérítésként, ami pár millió forint volt, mert ők neki adták a pénzt, nem a csoport többi tagjának. Itt ebben az esetben a saját tőke 86 ezer euró, a hitelállomány 3,81 millió euró volt 2019-ben, azóta nem tudom, mennyi lehet.
A kötvények ráadásul alárendeltek, ami azt jelenti, hogy mindenki más előbb fog pénzt látni a cégből csőd esetén, az utolsó előttiek a sorban az alárendelt kölcsönkötvényesek, az utolsó maga a tulaj, aki az összes céget bejegyezte, lásd feljebb.
Ha ez kevés, nincs kamatfizetés csak nyolc év után, nem tudom, ezt tudtad-e. Addig csak felhalmozott kamat van.
S ha ez még mindig kevés, semmilyen piacra nincs bevezetve a kötvény és vissza sem váltják nyolc évig, így nagyjából nulla esélyed van pénzt kivenni belőle a vége előtt, kivéve, ha találsz valakit, aki megveszi tőled a kötvényeket. Mindez le van írva magyarul is a 40. oldal környékén, de gondolom a befektetők 99+%-a azt sem tudta, hogy létezik ez a dokumentum, nemhogy még el is olvasta volna.
Ha már úgyis guglizunk, nézzük, mit ír róla az osztrák pénzügyi felügyelet az Ausztriában bejegyzett GmbH-járól? Hát ezt:
FMA hereby informs that Green Finance GmbH www.greenfinance.at/ is not entitled to provide investment services in Austria that require a licence. Magyarul tilos neki pénzt gyűjtenie.
A magyar facebook oldalukról megtudjuk, már kétezer üzleti partnerük van öt országban, ha jól értem akkor kétezer olyan emberről van szó, akik valami MLM rendszerben terjesztik a lehetőséget, legalábbis így érthető az, hogy ” további üzleti partnereket keresünk, akik továbbadják a Green Finance Group AG koncepcióját és filozófiáját.”.
Megnézve az ajánlott videót sem lettem okosabb, a cégről semmit nem tudtam meg, csak azt, hogy milyen jó nekem, ha egy leszek a kétezer értékesítőből, mert még az álomautó programban is részt veszek.
Nos, ennyit lehet megtudni a cégről három perc guglizással. Ha nagyon bele akarsz merülni, szerezd meg a cégek friss adóbevallásait, eredménykimutatásait, a befolyt pénz mennyiségét, vesd össze a neveiken lévő ingatlanokkal, ha tudni szeretnéd, jó helyen van-e a pénzed.
De fel is teheted a kérdést, miért kell 2.000 ügynök a cégnek öt országban, hogy eladja a kötvényeit, miért nem adja el őket, mint mindenki más egyszerűen a pénzpiacokon és miért ajánl 8% kamatot, amikor ennek a töredékéért is kapna forrást bármikor ingatlanra és miért nem vezették be a kötvényeket egyetlen hagyományos pénzügyi piacra sem?
Egy szóval sem állítom, hogy bármi gond lenne a céggel, mindössze azt akartam bemutatni, hogy pár perc kereséssel mennyi infót megtudsz bármilyen hasonló cégről. Azonban ha be is akarnál fektetni ide, ennyi kevés lesz, akkor meg kell vizsgálnod a mögöttes cégeknek a pénzügyi hátterét is, hiszen éppen kölcsön akarod adni neki hosszú időre a nehezen megkeresett pénzedet. Tudnod kell, mennyire reális az üzleti terv, mennyit érnek az ingatlanok, mi a biztosíték, hogy megkapod a pénzed és így tovább.
Ha ezt nem akarod megtenni, akkor inkább válassz egy hasonló lehetőséget, mint ez. Mindent tudsz a kibocsátóról, nem kell 4%-ot adni az ügynöknek sem és a kockázat is sokkal kisebb. De a döntés a tiéd, de ne felejtsd el, ha rosszul döntesz, a veszteség is a tiéd minden esetben. (Persze ha jól, akár meg is gazdagodhatsz, de a kockázat ott van mindig. Akkor is, ha nem is tudod, mi benne a kockázat.)
Ezek mindent megesznek, eladták már az Eiffel-tornyot is ilyeneknek.
A kisemberek valamiért elhiszik, hogy ahelyett, hogy egy életképes cég hitelből vagy szakmai befektetők finanszírozásából fejlesztene, inkább kiemelten magas kamatot adva, drága közvetítőkön keresztül akar összekalapozni pénzt.
Én arra is csekély esélyt látok, hogyha esetleg összejönne komoly nyereség, akkor kifizetnék az extrahozamot a kisbüfiknek. Szépen kiszednék ügyes jogászokkal a pénzt, pereskedni meg úgyse fognak Liechtensteinben, mert az eljárás elindítása is milliókba kerülne.
Én sokáig sajnáltam az ilyen lehúzottakat, de 30 évvel a rendszerváltás után már azt mondom, hulljon a férgese.
Milyen szabályt érdemes követni ha elértem a befektetővélelem maximumát? (KBC-nél 20e EUR értékpapírokra).
Eltennék még pár milliót ETF-ekbe hosszú távra. Ilyenkor nyissak másik értékpapírszámlát egy másik brókercégnél?
Az elütések megvédenek a perektől?
– Igen, én vagyok az, és a Board of Directors is, parancsoljon!
– Betettem önökhöz 10000 eurót, és érdeklődnék, hogy hol a pénzem?
– Sajnos a teljes beruházás elvesztésre került.
– És hol van a 3% vagy 8% hozam?
– Ön minden bizonnyal félreértett valamit. Az csak az ön olvasatában “hozam”. Az én olvasatomban “viszem”
Köszönet, hogy 100x előveszed ugyanazt a témacsoportot. Sajnos el kell ezt ismételni újra, meg újra, mert az ember nehezen tanul, ha magas profitot szimatol.
További jó munkát!
Azért hiszik ezt, mert az ő kis világukban a nehezen összekapart néhány tízmillió forint óriási jelentőségű dolog.
Fogalmuk sincs róla, hogy tízezrével rohangálnak naponta olyan emberek Budapesten is, akik bármikor be tudnak szállni többmillió eurós befektetésekbe.
Mióta 1 millió forint ugyanannyi grammot nyom, mint 1 milliárd, nehéz felmérnie az embernek a valós erőviszonyokat.
“Kezdődjék a játék! ”
😀 😀 😀 😀
“Dr. Bubó jelleggel: Ha valami túl szép, hogy igaz legyen, az valójában nem igaz.”
Figyelni kellene mit csinál, és amint az első madarat bepalizza azonnal börtönbe kellene vinni.
A korábbiakban is, az adott cég nevére ráguglizva több esetben a Kiszámoló blog futott be első helyen, remélhetőleg megmentve jópár naív lelket. (És persze idevonzva az adott csodaüzlet nagyszájú balek ügynökeit és/vagy vezetőit)
Sajnos nem elég egyszer tudatosítani az emberekben az átveréseket, mindig van új a nap alatt, s mint látjuk (például az ingatlanos-sim kártyás átveréseknél), a bűnözők is egyre rafináltabbak.
Nekem is pont ez jutott eszembe, hogy mi a fenéért probálok én meg becsületesen dolgozni mikor annyi a madár mint csillag az égen akiket lehetne etetni a tenyeremből, komolyan elngodolkodtam, hogy létrehozok én is egy ilyen céget. Mert oké hogy pár perc utána nézni de nem sokkal nagyobb erő megalapítani.
Önéletrajza elnyerte tetszésemet szakmai tapasztalata és referenciái alapján. Kereskedelmi igazgatói pozícióra keresünk munkatársat Budapesten nyíló irodánkba. A pozícióról a tudnivalókat a következő pontban láthatja.
Feladatkör összefoglalása:
– A csapat munkájának irányítása, szervezése, kontrollja.
– Banki ügyintézés, banki utalások előkészítése.
– Kereskedelmi tevékenységek és folyamatok szakszerű tervezése.
– Belső jelentések és kimutatások készítése, nyilvántartások vezetése és adminisztrációja.
– Kapcsolattartás az alosztályokkal, partnerekkel.
– Üzleti levelezések lebonyolítása.
Fizetés nettó fix: 6000 EUR
folyt.
Itt találhatóak a linkek az applikáció letöltéséhez:
Androidra letöltés a Google Play Áruházból:
play.google.com/store/apps/details?id=org.telegram.messenger&hl=hu&gl=US
Apple-re letöltés az AppStoreból:
apps.apple.com/us/app/telegram-messenger/id686449807
TELEGRAM azonosítóm:
t.me/Coinworldkft
Várom mielőbbi jelentkezését!
Köszönettel:
itt szerepel egy név
CoinWorld Hungary Kft.
1083 Budapest, Baross utca 103. üzlet
cjsz: 01-09-373852 adószám: 28787169-2-42
Szerintetek ?
Írtam a fószernek ezen a Telegramon keresztül, ígérte, hogy hív, de eddig semmi.
Asszem valami ilyesmiket nyilatkoztak azok a mohó és/vagy adócsaló emberek, akik készpénz adtak a karcagi nőnek. Majd gondolom 3 évig büszkén hirdették, hogy mekkora király befektetők.
Az Euro alapu allampapirt ajanlottad. Amikor a linkre kattintottam a MÁP+t vartam, es megleptel. Egy magyar kereső a diverzifikacio es arfolyamvaltozasra jatszas mellett miert vegyen inkabb Eur. alapu papirt? Köszönöm elore is.
Figyelni kellene mit csinál, és amint az első madarat bepalizza azonnal börtönbe kellene vinni.”
De mi alapján? Mit jelent az, hogy bepalizta? Bezáratnál egy céget, mert azt mondja, hogy 8% kamatot ad euróban? Még ha számon is kérhető az a bejelentett ember, akkor is lehet hogy egy senki, aki pár forintért a nevére vette a céget. Szomorú, de itt csak a józan ész segít.
Az is gyanús, hogy szeptemberben alapították a céget, meg fura, hogy egy önéletrajzra egyből olyan ajánlat érkezik, ahol már munkaszerződés tervezetről beszélnek. Viszont ilyenkor sokkal fontosabb a cégnek való utánanézésnél az, hogy mi a francért egy bizonyos appal akar kapcsolatba lépni veled, ami ráadásul nem a legelterjedtebb appok egyike, és ezen módszerrel képes-e valamilyen módon átverni. Ha rákeresel, hogy “telegram scam”, rengeteg találat van arra, hogy hogyan próbálkoznak ezen appon keresztül csalók, ez nálam a 2. találat, és már a job offer is szerepel, mint az egyik módszer:
blog.coinbase.com/anatomy-of-a-telegram-scam-9fd3dfb8c310
A telegramról első körben nem találtam semmit, de köszönöm a linket !
Kiszamolo pont nehany napja tett fel egy cikket errol a “telepits fel egy programot magadhoz, majd azon keresztul megbeszeljuk” tipusu csalasrol, sztem erdemes elolvasnod:
https://kiszamolo.hu/vigyazz-csalok/https://kiszamolo.hu/vigyazz-csalok/
Szerintem azert, mert a cikk kozponti temaja is egy olyan “befektetesi lehetoseg”, amibe kifejezetten euroban gondolkodokat varnak.
Azért azon is elgndolkoznék, hogy a cég címe gyakorlatilag a szigony utca sarka, a legendás józsefváros legkeményebb utcája, ahol a gettó a panellel találkozik. Sok lecserélődött a városrészből, de azért na…
Scammers on Telegram impersonate Coinbase recruiters and executives with fake career opportunities. These scams prey on job seekers, soliciting payment for training materials, mining hardware, or in some cases providing stolen financials for the purposes of money laundering. These job offers will appear very legitimate, with forged offer letters and seemingly astute interview questions. Coinbase recruiters will never contact job seekers via Telegram.
Ebben a tempóban 10 év múlva már azon fogunk kacagni, ha valaki pozitív kamatot ígér…
“Semmilyen kommunikáció nem történt, nem volt interjú, azt se tudja ki fia borja vagy, de ő már előkészítette a CV-d alapján a szerződéstervezetet. AHA ”
És ez akkor se jobb semmivel, ha véletlenül igaz! Miféle cég lehet, ahova így keresnek embert *vezetői pozícióba*?
worldgovernmentbonds.com/
Értem én, hogy extrém kockázatos egy 13%-os államkötvény a szomszédos, oroszok által megszállt Ukrajnában. De hozhat-e ez többet, mint a részvénybefektetés, magasabb kockázat mellett?
“Azért azon is elgndolkoznék, hogy a cég címe gyakorlatilag a szigony utca sarka, a legendás józsefváros legkeményebb utcája, ahol a gettó a panellel találkozik. Sok lecserélődött a városrészből, de azért na…”
Te vagy soha nem jártál ott, de az utóbbi pár évben biztosan nem 🙂
A témához nem tudok hozzátenni semmi, hülyének lenni mindenkinek joga van. Sőt van akit nem lehet lebeszélni az ilyenekről, mert a végén kiderül, hogy én vagyok irigy és el akarom csapni a jó lehetőségtől. Hát hajrá…
Nés, szerintem egy határon túl NEM LEHET.
Marcsika, DT Diamonds, Botanoo.. mindig lesznek balekok.
Ahogy az egymással összeköttetésben lévő edényekben is kiegyenlítődik a folyadékszint, úgy törvényszerű, hogy a balekok pénze a csalókhoz vándorol.