A kormány vészhelyzeti rendeletet hozott, ami felülírja a helyi önkormányzatok előírásait, ez alapján nem kell fizetni a parkolásért hétfőtől az ország területén. (Gondolom ez csak a közterületekre vonatkozik.)
Nem veszélyesek a bicósok alapból. Csak a strand előtti parkoló teli volt, annyi ember volt mint nyáron. Bicikli út full, pár büfé kinyitott, az is teli. Pedig szépen kérte mindenki, nem kell jönni vidékre, mindenki maradjon otthon, lehet Pesten is biciklizni nemde?… Habár a parkolás ilyenkor még ingyenes, csak szezonban kell fizetni.
Azzal indokolták a parkolás ingyenessé tételét, hogy így kevesebben fogják a tömegközlekedést választani. A főváros belvárosában már most sem nagyon találni szabad parkolót, hisz szerencsére sok ott lakó otthon maradt, így az ő autóik ott parkolnak egész álló nap, és ők már eleve – mint ott lakók – ingyen parkolhattak természetesen. Ami kevés szabad parkoló hely maradt, így most az sem fog pörögni, még nagyobb parkolási gondot okozva ezzel. Aki pedig eddig a tömegközlekedést választotta úgy, hogy mellette volt otthon autója, az nem hiszem, hogy most ezért fog váltani, és próbálni parkolót találni majd valahol. Én is azt gondolom, hogy valójában inkább politikai mintsem közlekedésszervezési oka van ennek a döntésnek. Sajnos a politikusok még egy ilyen vészhelyzet esetén is csak politikusok maradnak, és nem tudnak felülemelkedni a kicsinyes politikai játszmáikon, ez mélyen elszomorít…
eddig ketten is írtátok, hogy majd kimentik az önkorit, ha adósságba szalad, mert nincs más forrása, és ebben már elég profi a kormány. Sőt, jelzem annyira profi lett, hogy mivel 2006-os önkori választás után szétnyerték magukat az önkorikban, tényleg az lett a vezérelv, hogy adósodj el, majd megoldja Viktor, ezért 2010 után átvállalták, majd egyben (amúgy helyesen szerintem, bár persze saját szemszögből hatalmi/politikai okokból) korlátozták az önkorik hitelfelvételét.
Szóval nem, olyan sok mozgástér nem maradt.
A parkolás eddig is vérlázító volt. Amúgy tényleg 2 hete a kőrúton is van parkoló…
Véleményem szerint nem érdemes megszólni azokat, akik most is jönnek mennek mindenfelé, mert ha kezd fogyni az ingerküszöbünkön túl is a tartalékunk, lehet, hogy mi is elkezdünk kavarni.
Kik nyernek ezen? Akik jellemzően agglomerációból és/vagy kertes házból ingáznak Budapest belvárosába. Kik veszítenek? Akiknek a lakóhelyén az önkormányzatnak kevesebb pénze lesz, akiknek nincs autójuk,az egészsegügyi dolgozók, akik eddig ingyen parkolhattak, most viszont nem lesz helyük. Azt senki ne higgye, hogy ettől a vírus kevésbé terjed majd.
Ezek a látszat döntések csak arra jók hogy eltereljék a figyelmet a kormány felelősségéről, illetve hogy milyen megszorításokat vezetnek be.
Vezetőink hataloméhes idióták, de ezzel most én is egyetértek.Mi is saját lakásban bejelentkezve rendesen lepapírozva lakunk, Zuglóban. Mi nem tartunk fent autót, de időről időre kölcsön kapunk egyet, most éppen a feleségem munkáltatója osztotta ki a pool autókat a vészhelyzet idejére, hogy a home office-t támogassa, és a tömegközlekedés elkerülésében segítse az alkalmazottakat. Mivel nincs a nevünkön, és üzembe tartók sem vagyunk, nem parkolhatnánk a saját lakásunk előtt ingyen.
Egyébként meg az egész fizetős parkolósdi bevezetése egy nagy hazugság volt, azért vezették be, hogy ne itt parkoljon fél Budapest. Nos előttünk mindig volt hely azelőtt is,csak akkor nem amikor rendezvény volt az Arénában.Még “szerencse”,hogy azok este 6után vannak amikor már nem kell fizetni, így legalább az egyetlen valós problémát nem sikerült megoldani. Tök jó, hogy most kaptunk még mellé egy Stadiont is.
az önkormányzatok adóssága részben abból jön, hogy az állam központosító szándékkal elvonja onnan a pénzt évtizedek óta alulfinanszírozottak.
Másrészt – micsoda véletlen – a 2010-es évek konszolidációja főleg a felelőtlen (bizonyos f betűs párthoz tartozó) önkormányzatoknak kedvezett, akik valahogy előre tudták hogy “megéri eladósodni”.
hvg.hu/itthon/20130530_Meggyes_Esztergom_adossag_Fidesz
Szóval ne dőljünk be az önkormányzatokat rugdosó propagandának, volt idő, amikor nagyon büszkék voltak a mai rugdosók arra, hogy hitelből is fejlesztenek az önkormányzatok.
Tudtam venni autót, tudom fizetni a kötelezőt, van pénzem a casco-ra, megvolt idénre a súlyadó is. Egy teli tank benzinen 5000 Ft-ot spórolok a mai árak mellett. Igen, ki tudom fizetni a parkolást, pedig két helyre is viszem a belvárosban a bevásárlást a sajátunkon kívül. Ezután még parkolni se fogok tudni.
Vannak itt érvek és ellenérvek, de sajnos Mo. a mai napig példa értékű abból a szempontból, hogy semmi se változott 3 évtized alatt: (1.) akik a szabályokat hozzák, azok azért hozzák, mert szívatni akarnak vele meg persze lehetőleg saját zsebre játszani, hogy lehessen ezer és egy dolog miatt büntetni; (2.) az emberek úgy állnak a szabályokhoz, hogy azokat kijátszani kell, nem betartani.
Kedvenc példám erre nem is a sokat anyázott random sebességjelző táblák + sunyi trafizás, hanem a fővárosi tömegközlekedésben és HÉV-en a papírból készült vonaljegy: az Örsről a Délibe is egy vonaljegy, de ha csak egyetlen megállót mész busszal, az is egy vonaljegy. Gyakorlatilag elvárja a rendszer, hogy bliccelj.
Csak a saját tapasztalatom, konkrétan:
Bp. 11 ker Alíz utca
Fizetős időszakban max 3-4 kocsi, ingyenes időszakban nincs parkoló hely.
Ez lesz most mindenütt!
Anno, amikor aegy egyetem teret és a kecskeméti utcát felújították, akkor a megnyitás után két hét türelmi időt akartak adni, mielőtt fizetősség válik parkolás, addig csak figyelmeztetét raktak volna ki bírság helyett a parkolóőrök.
Az első nap összefüggő kocsisor állt az utcában, onnan ki és körbe vissza az utcába, akik a helyen köröztek ingyenes parkolót várva. A lakók kérésre a 3. naptól fizetős lett, mert még a forgalmat is akadályozta, de megállni lehetetlen volt.
Fizetős parkolót a törvény szerint úgy lehet kijelölni, ha a statisztikák szerint az adott területen az elmúlt x időben a parkolóhelyek legalább y százaléka foglalt volt. Tehát nem a környéken lévő áthaladó forgalom, hanem a megálló forgalom alapján. Ezt nézve, akármi is a kommunikáció, a helyi lakosok parkolásának védelme a feladata.
Először pozitív példát kellene mutatni fent, hogy lehet tisztességesen és becsületesen, ahogy egy 21. századi modern jogállamban kell, vezetni ezt az országot, és hidd el, nagyságrendekkel megnőne a szabálykövető magatartás általánosan. Ha a vezetőknek túl sok van a rovásán, akkor az hiteltelenséget, kétszínűséget, bizalmatlanságot szül. Ez a törvényszerűség mindenhol érvényes a világon. És ezek már egy évtizede bizonyítják, hogy bort isznak, és vizet prédikálnak.
Tudom páran nem szeretnek majd.
A lakosok szemszögéből nézve:
A beteg nagymamát szállító / mozgáskorlátozott / stb… kivételektől eltekintve, valakinek kötelező autóval járnia? Ha drágának gondolja / gondolta a parkolási díjat akkor oldja meg másképp: Limo / Greengo / taxi.
Am meg a benzin most meg jóval olcsóbb, ezt olyan természetesnek veszi mindenki.
Ha ezek is drágák, akkor meg menjen gyalog / biciklivel. Most úgyis több idejük van egy kicsit az embereknek belefér, hogy 5 perc helyett 15 perc az út a boltig úgyis tavasz van szép az idő egy kis testmozgás talán nem árt senkinek.
Csak azt akarom mondani, hogy a váratlan helyzetekhez nem szeretnek sokan alkalmazkodni, könnyebb inkább hőzöngeni.
“Gyakorlatilag elvárja a rendszer, hogy bliccelj.” A “rendszer” kb. 5-6 éve (de lehet, hogy régebb óta) változatlan áron kínálja a jegyeket, bérleteket. Sőt, a vonaljegy korábban 400 Ft volt, most 350. 10 db-os gyűjtő csak 3000. Miközben rengeteg hétköznapi termék ára azóta min. 25-30%-ot emelkedett (és most nem a hivatalos inflációs adatokból indultam ki), a bérekről nem is beszélve. A parkolás is a korábbi legdrágább 400 Ft/óra max. díjról 525 Ft-ra emelkedett, ráadásul kiterjesztették a parkolási zónákat és a parkolási időket is néhány helyen kitolták (persze, nagyon helyesen, teszem hozzá). Úgyhogy aki még mindig azon rugózik, hogy milyen drága a budapesti tömegközlekedés, az vegye elő az 5-6 évvel ezelőtti bérletét és a bérjegyzékét is… És ehhez képest nem csökkent a szolgáltatás minősége.
Egerben már hetek óta az, az önkormányat önként mondott le erről.
Ha ez esetleg érdekes lehet, akkor most volt váltás, fideszesről jobbikosra ( ellenzéki, ha úgy tetszik, a tanácsban is ül momentumos is pl ).
Eleddig is olyan szinten volt túlszabályozva minden, hogy főleg egy kisebb városban alig lehetett saját hatáskörben dönteni, a szó fogalmi része már rég elveszett, szinte semmi sincs saját kézben, alig van döntési lehetőség.
Eddig sem bíztak tehát az önkormányzatokban, ez nemigen fog változni, max akkor ha lesz valami hatalmas fordulat és visszakapnak egy rakás jogkört. Ennek esélyét latolgassa mindenki magában.
Budapesten minden önkori azzal jott eddig, hogy a parkolasi dijnak forgalomszervezesi okai vannak. A fopolgarmester meg nehany napja is ezzel indokolt. Akkor? Miert a nagy siras? Forgalmat most nem kell szervezni, mert nincs.
Jelzem, hogy a dekadens nyugaton sok helyen egyszeruen idoben limitaljak a parkolast, igy vedve a helyeiket a p&r-tol. Sose ertettem, hogy a celforgalmat (boltnal megallas) miert kell szivatni kulsobb keruletekben, hacsak nem penzbeszedesi okokbol.
Azt ertem, hogy faj a penzkieses az onkormanyzatoknak. Nem biztos, hogy igy kellett volna beszedni, es akkor politikailag is vedhetobb.
Azzal semmi gond sincs, hogy valaki kimegy otthonról. Ez eddig sem volt tilos. Annyi volt a kérés, hogy ezt lehetőleg kihalt helyen tegye, minimális kontaktussal, és az a kontaktus is minimum 1,5 méterről történjen. Tehát ha én kimegyek egy elnéptelenedett erdőbe (nem, nem a Normafára) az teljesen oké. Kissé nevetséges, hogy ebből az egész koronavírus dologból is az lett az egész világon, mint ahogy általában mindenből: egymásra mutogatás. Mindenki a másikat lesi, hogy mit csinál, hogy csinálja, és költi hozzá a népi folklórt.
Ebben nagyon igazad van. Mikor én nagy ritkán tömegközlekedek és lyukasztok egy jegyet, mindig az jut eszembe, hogy a taxi minimum 10-szeres áron vinne el ugyanoda. Akkor most tényleg drága?
Nekem van(nak) V kerületi projektjeim is. Ma is megyek be. Eddig a belvárosba, meg egyébként a pesti oldalra csak tömegközlekedtem, Az előző cégemnél is az volt a policy az elműlt 2-3 hétben, hogy kerüljük a tömegközlekedést. Bringával nem tudok menni.
Úgyhogy nekem sokezer volt eddig Kari Geri töketlenkedése.
A BKV bérletem, mivel a 100 naposat veszem június közepéig érvényes. Március elejével vettem még február közepén elővételben. Nem ültem BKV-n már vagy három hete. De az legyen a legkevesebb.
Persze rögtön elindult a b@lfék huhogókórus. Pedig eddig úgy tudtam, hogy a parkolásból nem volt sok bevétele az önkormányzatoknak. Sőt Karigeri korábbi kerületében még veszteséges is volt.
Kinek van több ideje? Nekem mióta bezárt a bölcsi egy pillanatnyi megállás sincs. Mindketten dolgozunk miközben a gyerek állandó felügyeletet igényel. Ha nem akarok minden nap boltba menni akkor sütnöm kell vmit. 3hete nem pihentem. Persze engem ezért senki sem kárpótol.
en egy viszonylag olcso zonaban lakom, ott havonta 45-50 ezer lenne a parkolas, ha folyamatosan ott allsz. Ez az eddigi havi autos kiadasaimhoz kepest (belertve benzint, auto amortizaciot, palyamatricat stb.) tobb mint masfelszeres novekedes. Ne bagatellizaljuk el, hiaba sporolsz a benzinen 5 rugot, ha a tizszereset visszafizeted parkolasban.
“en egy viszonylag olcso zonaban lakom, ott havonta 45-50 ezer lenne a parkolas, ha folyamatosan ott allsz.”
Alapvetően két esetben probléma ez, az egyik, ha valaki nem bejelentett bérlő, a másik a lizingelt autó.
A nem bejelentett esetben a bérbeadókra szoktak hivatkozni, de egyrészt tudjuk, hogy semmi joga a bérbeadónak korlátozni, másrészt ha valamikor, akkor most olyan az albérlet helyzet, hogy a bérlő eséllyel követelheti, hogy a bérbeadó felejtse már el ezt a baromságot.
A lizinget meg bocs, de nem értem. Vállalkozások szoktak autót lizingelni, nem? Ha Te magánszemély vagy, akkor mi az értelme?
A Waze szerint a forgalom a harmadára esett, minden lakó otthon parkol, ezért nincs parkolóhely, mégis az önkormányzatok a békeidőben megszokott parkolási bevétel kiesésével számolnak, hogy ez most kivérezteti őket.
Sziasztok. Szerintem lehet értelme ennek. Nem kell az automatát nyomkodni, és végülis ez a vírus ellen dolgozik. Tudom, hogy sms-t is lehet küldeni vagy alkalmazással elintezni, de a valóságban sokan nem ezeket az alternatívákat használnák. Én bele látom ezt inkább és lapozok. 😀
Hol olvastad, hogy a békeidőkben megszokott bevétellel számolnak? Szerintem ilyet nem mondtak. A csökkent bevétel meg nulla bevétel közötti különbség nem hiányozhat nekik?
@krisz: baromira egyetértek.
Egyébként saját megfigyelés, hogy akkor jön a válság, amikor már mindenki új autóban ül.
Mibül?
Aztán megy a sírás, meg hitelkárosultazás meg egyebek.
Van egy 5%-os szabályom: a vagyonod – hitelek levonása után – (de méginkább – a hitelek és a lakásod ( amiben laksz) árának levonása után) 5%-a legyen az autód ára.
Egyből nem lenne sírás a 8-14 milliós verdák volánjánál ha jön a válság, mert ki lenne fizetve.
De nincs, a sok idióta 20-30% önrésszel vesz 6-10 millás autót, éppen amikor már kifizette a régi hitelét…
Bőven a 5%-on belül vagyok, mégsem vettem soha 1.5 milliónál drágább autót – mert minek?
Népszavát nem szoktam olvasni, de most megtettem. Szerintem a cikkben azt szedte össze a szerző, hogy eredetileg mennyi bevételt terveztek a költségvetésben, erre kérdezett rá, erre válaszoltak.
Az inkább a szerző figyelmetlensége vagy csúsztatása, hogy nem jelezte, hogy a tervezett bevételek egy része amúgy is kiesne. Mondjuk nem biztos, hogy a pár hete kezdődött csökkenés mértékéről van már információjuk az önkormányzatoknak. Továbbá az állításom azon fele, hogy a csökkenő bevétel elvétele is fáj, mindenképp igaz.
A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk.OkNo
Szóval nem, olyan sok mozgástér nem maradt.
A parkolás eddig is vérlázító volt. Amúgy tényleg 2 hete a kőrúton is van parkoló…
Ezek a látszat döntések csak arra jók hogy eltereljék a figyelmet a kormány felelősségéről, illetve hogy milyen megszorításokat vezetnek be.
Egyébként meg az egész fizetős parkolósdi bevezetése egy nagy hazugság volt, azért vezették be, hogy ne itt parkoljon fél Budapest. Nos előttünk mindig volt hely azelőtt is,csak akkor nem amikor rendezvény volt az Arénában.Még “szerencse”,hogy azok este 6után vannak amikor már nem kell fizetni, így legalább az egyetlen valós problémát nem sikerült megoldani. Tök jó, hogy most kaptunk még mellé egy Stadiont is.
Másrészt – micsoda véletlen – a 2010-es évek konszolidációja főleg a felelőtlen (bizonyos f betűs párthoz tartozó) önkormányzatoknak kedvezett, akik valahogy előre tudták hogy “megéri eladósodni”.
hvg.hu/itthon/20130530_Meggyes_Esztergom_adossag_Fidesz
Szóval ne dőljünk be az önkormányzatokat rugdosó propagandának, volt idő, amikor nagyon büszkék voltak a mai rugdosók arra, hogy hitelből is fejlesztenek az önkormányzatok.
Kedvenc példám erre nem is a sokat anyázott random sebességjelző táblák + sunyi trafizás, hanem a fővárosi tömegközlekedésben és HÉV-en a papírból készült vonaljegy: az Örsről a Délibe is egy vonaljegy, de ha csak egyetlen megállót mész busszal, az is egy vonaljegy. Gyakorlatilag elvárja a rendszer, hogy bliccelj.
Bp. 11 ker Alíz utca
Fizetős időszakban max 3-4 kocsi, ingyenes időszakban nincs parkoló hely.
Ez lesz most mindenütt!
Az első nap összefüggő kocsisor állt az utcában, onnan ki és körbe vissza az utcába, akik a helyen köröztek ingyenes parkolót várva. A lakók kérésre a 3. naptól fizetős lett, mert még a forgalmat is akadályozta, de megállni lehetetlen volt.
Fizetős parkolót a törvény szerint úgy lehet kijelölni, ha a statisztikák szerint az adott területen az elmúlt x időben a parkolóhelyek legalább y százaléka foglalt volt. Tehát nem a környéken lévő áthaladó forgalom, hanem a megálló forgalom alapján. Ezt nézve, akármi is a kommunikáció, a helyi lakosok parkolásának védelme a feladata.
Először pozitív példát kellene mutatni fent, hogy lehet tisztességesen és becsületesen, ahogy egy 21. századi modern jogállamban kell, vezetni ezt az országot, és hidd el, nagyságrendekkel megnőne a szabálykövető magatartás általánosan. Ha a vezetőknek túl sok van a rovásán, akkor az hiteltelenséget, kétszínűséget, bizalmatlanságot szül. Ez a törvényszerűség mindenhol érvényes a világon. És ezek már egy évtizede bizonyítják, hogy bort isznak, és vizet prédikálnak.
Nem. Az erintettektol tudom.
A lakosok szemszögéből nézve:
A beteg nagymamát szállító / mozgáskorlátozott / stb… kivételektől eltekintve, valakinek kötelező autóval járnia? Ha drágának gondolja / gondolta a parkolási díjat akkor oldja meg másképp: Limo / Greengo / taxi.
Am meg a benzin most meg jóval olcsóbb, ezt olyan természetesnek veszi mindenki.
Ha ezek is drágák, akkor meg menjen gyalog / biciklivel. Most úgyis több idejük van egy kicsit az embereknek belefér, hogy 5 perc helyett 15 perc az út a boltig úgyis tavasz van szép az idő egy kis testmozgás talán nem árt senkinek.
Csak azt akarom mondani, hogy a váratlan helyzetekhez nem szeretnek sokan alkalmazkodni, könnyebb inkább hőzöngeni.
Ha ez esetleg érdekes lehet, akkor most volt váltás, fideszesről jobbikosra ( ellenzéki, ha úgy tetszik, a tanácsban is ül momentumos is pl ).
Eleddig is olyan szinten volt túlszabályozva minden, hogy főleg egy kisebb városban alig lehetett saját hatáskörben dönteni, a szó fogalmi része már rég elveszett, szinte semmi sincs saját kézben, alig van döntési lehetőség.
Eddig sem bíztak tehát az önkormányzatokban, ez nemigen fog változni, max akkor ha lesz valami hatalmas fordulat és visszakapnak egy rakás jogkört. Ennek esélyét latolgassa mindenki magában.
Jelzem, hogy a dekadens nyugaton sok helyen egyszeruen idoben limitaljak a parkolast, igy vedve a helyeiket a p&r-tol. Sose ertettem, hogy a celforgalmat (boltnal megallas) miert kell szivatni kulsobb keruletekben, hacsak nem penzbeszedesi okokbol.
Azt ertem, hogy faj a penzkieses az onkormanyzatoknak. Nem biztos, hogy igy kellett volna beszedni, es akkor politikailag is vedhetobb.
Ebben nagyon igazad van. Mikor én nagy ritkán tömegközlekedek és lyukasztok egy jegyet, mindig az jut eszembe, hogy a taxi minimum 10-szeres áron vinne el ugyanoda. Akkor most tényleg drága?
Úgyhogy nekem sokezer volt eddig Kari Geri töketlenkedése.
A BKV bérletem, mivel a 100 naposat veszem június közepéig érvényes. Március elejével vettem még február közepén elővételben. Nem ültem BKV-n már vagy három hete. De az legyen a legkevesebb.
Persze rögtön elindult a b@lfék huhogókórus. Pedig eddig úgy tudtam, hogy a parkolásból nem volt sok bevétele az önkormányzatoknak. Sőt Karigeri korábbi kerületében még veszteséges is volt.
Kinek van több ideje? Nekem mióta bezárt a bölcsi egy pillanatnyi megállás sincs. Mindketten dolgozunk miközben a gyerek állandó felügyeletet igényel. Ha nem akarok minden nap boltba menni akkor sütnöm kell vmit. 3hete nem pihentem. Persze engem ezért senki sem kárpótol.
Nezd a jo oldalat, igy, hogy ingyenes lett a parkolas, tobb penze lesz Zuglonak. 😀
“en egy viszonylag olcso zonaban lakom, ott havonta 45-50 ezer lenne a parkolas, ha folyamatosan ott allsz.”
Alapvetően két esetben probléma ez, az egyik, ha valaki nem bejelentett bérlő, a másik a lizingelt autó.
A nem bejelentett esetben a bérbeadókra szoktak hivatkozni, de egyrészt tudjuk, hogy semmi joga a bérbeadónak korlátozni, másrészt ha valamikor, akkor most olyan az albérlet helyzet, hogy a bérlő eséllyel követelheti, hogy a bérbeadó felejtse már el ezt a baromságot.
A lizinget meg bocs, de nem értem. Vállalkozások szoktak autót lizingelni, nem? Ha Te magánszemély vagy, akkor mi az értelme?
No comment.
“Különösen érzékenyen érint bennünket a parkolás ingyenessé tétele, hiszen ebből októberig számítva 900 millió forint bevételre számítottunk.”
nepszava.hu/3073693_budapest-nem-ajult-be-a-parkolas-ingyenessegetol
Egyébként saját megfigyelés, hogy akkor jön a válság, amikor már mindenki új autóban ül.
Mibül?
Aztán megy a sírás, meg hitelkárosultazás meg egyebek.
Van egy 5%-os szabályom: a vagyonod – hitelek levonása után – (de méginkább – a hitelek és a lakásod ( amiben laksz) árának levonása után) 5%-a legyen az autód ára.
Egyből nem lenne sírás a 8-14 milliós verdák volánjánál ha jön a válság, mert ki lenne fizetve.
De nincs, a sok idióta 20-30% önrésszel vesz 6-10 millás autót, éppen amikor már kifizette a régi hitelét…
Bőven a 5%-on belül vagyok, mégsem vettem soha 1.5 milliónál drágább autót – mert minek?
Népszavát nem szoktam olvasni, de most megtettem. Szerintem a cikkben azt szedte össze a szerző, hogy eredetileg mennyi bevételt terveztek a költségvetésben, erre kérdezett rá, erre válaszoltak.
Az inkább a szerző figyelmetlensége vagy csúsztatása, hogy nem jelezte, hogy a tervezett bevételek egy része amúgy is kiesne. Mondjuk nem biztos, hogy a pár hete kezdődött csökkenés mértékéről van már információjuk az önkormányzatoknak. Továbbá az állításom azon fele, hogy a csökkenő bevétel elvétele is fáj, mindenképp igaz.
Én nem rég vettem autót, ami most nagyon jól jön, hogy meg tudom venni egy hétre a kaját. Előtte naponta mentünk boltba.