Hitelből meggazdagodni

2013-02-25
Oszd meg ismerőseiddel a cikket: 

A héten egy vidéki, ötgyermekes házaspár kért tanácsot, ugyanis nagyon csúnyán átverték őket. A példájuk sajnos nem különleges, inkább tipikus, ezért is írom le, rajtuk kívül még tízezrek jártak így az országban.

2009 elején egy "pénzügyi tanácsadó", az egyik ismert hálózat tagja megtalálta őket és azon gondolkodott, hogyan lehetne ezekről a szegény emberekről sok jutalékot lehúzni. Mivel ennyi gyerek mellett megtakarítani való pénzük nem volt, a "tanácsadó" bevetette a nagy trükköt, amit a hálózat eszelt ki: az örökségből szerzett lakásra, az egyetlen vagyonukra vegyenek fel életbiztosítással kombinált svájci frankos hitelt, az így felvett pénzt fektessék be a hitel mellé kötött unit linked biztosításba, ami csilliárd százalékos hozamot hoz. A hozamokból fizessék a havi törlesztőket és itt a varázslat, a végén megmarad a 18 millió forint, amit kaptak a banktól.

Mondta ezt úgy a "pénzügyi tanácsadó" (gondolom előtte két hónappal még hentes lehetett, vagy ács), hogy közben 2008 közepétől már 45%-ot erősödött a svájci frank a forinthoz képest és a kínai részvények ára, amibe belerakatta a becsapott emberek pénzét, 2007 novembere óta megállás nélkül több mint 60%-ot zuhant.

Mindezt egy pénzügyi világválság kellős közepén. Vagyis a vállalkozás minden volt, csak éppen kiszámítható és kockázatmentes nem, tudnia kellett, hogy hazudik, amikor biztos hozamokat és mesés nyereségeket festett le az áldozatoknak.

Szerencse a szerencsétlenségben, hogy már későn találta meg őket a nagybeszédű ügynök, így a svájci frank már kétszáz forint fölé erősödött és a kínai részvények is túl voltak egy hatalmas zuhanáson.

Ennél sokkal rosszabbul jártak azok, akiket 2008 elején-közepén találtak meg ugyanezek az ügynökök. Ott még japán jenben kellett felvenni a hitelt, (a japán jen árfolyama 135 forintról 239 forintra nőtt, vagyis a felvett hitel 10 millióból 17,7 millióra változott) és még 26 ezer ponton kellett bevásárolni a kínai tőzsdeindexbe, ami aztán 11 ezer 900 pontig zuhant, majd négy év múlva visszakapaszkodott 24 ezer pontig, így eddig csak 20 milliót buktak egy tízmilliós befektetésen, ha nem vesszük figyelembe a banknak kifizetett kamatokat (öt év alatt négymillió forint) és a unit linked költségeit, amit szintén további pár millió. Rémálmukban sem gondolták volna, hogy az olyan jól elővezetett csodalehetőségen közel 30 milliót fognak bukni pár év alatt.

Visszatérve a házaspárhoz, a 18 milliós hitel kamata 8,5%-os kamatláb mellett havi 127.500 Ft, azonban a svájci frank sajnálatos erősödése miatt ez felszökött 149.150 Ft-ra. Ehhez még hozzájön az a pénz, amit havonta a unit linked biztosításba kellett befizetni, havi 90 ezer forint.

Ezt az összeget kellett volna kitermelnie a csodás unit linked biztosításnak úgy, hogy az első másfél év befizetése az ügynöké, illetve a brókercégé, aminek dolgozott, minden befizetésből levonnak 5% "allokációs díjat" és évente felszámolnak 2% alapkezelői díjat. Vagyis a közel másfél milliós kezdeti költségen kívül még évi 180 ezer forint egyéb költsége volt a biztosításnak. (A unit linked biztosítások költségeiről itt írtam.)

A házaspár megkért, hogy nézzek utána, hová lett közel 10 millió forintjuk a felvett és a biztosításba befizetett 18 millióból, mert ők ezt nem értik.

A legszomorúbb az volt, hogy minden stimmelt. A banknak kifizettek négy év alatt 6.480.000 forintot csak kamatra. A csodálatos unit linked biztosítás kezdeti költsége volt majdnem 1,5 millió, a felvett hitelösszeg befizetésekor levontak tőlük 5%-ot, ami 18 millióra majdnem újabb egymillió, aztán havonta eladták az egységeiket, majd azt átrakták a folyamatos díjas unit linked biztosításba, amin megint buktak, illetve kifizették a banknak kamatra a felvett pénz másik felét.

A további hiányzó pénz az árfolyam-veszteség miatt volt.

Azt kellett megtapasztalniuk, hogy évről-évre az ígért busás hozam helyett egyre inkább olvad el a pénzük, amit az egyetlen vagyonukra, a lakásukra vettek fel. Az elvesztett tízmilliót megfejelte még a svájci frank miatt elszenvedett újabb hárommilliós veszteség.

Sem a keresetük, sem az egyéb körülmények nem hagytak más megoldást, mint eladni a hitellel terhelt lakást és abból visszafizetni a meggondolatlanul felvett hitelt, abban reménykedve, hogy a maradék elég lesz egy kisebb lakásra.

A konklúzió? Az egyik, hogy így tettek tönkre gátlástalan ügynökök családok ezreit, hogy megszerezhessék a milliós nagyságrendű ügynöki jutalékot.

A másik, hogy hogy az emberek mohók voltak és olyanokra hallgattak, akikre nem kellett volna. Mindig mondom, hogy az emberek nagyobb körültekintéssel választják meg a következő mobiltelefonjukat, vagy mikróhullámú sütőjüket, mint azt, hogy kire bízzák a pénzüket.

Hitelből soha nem fogsz meggazdagodni, csak úgy jársz, mint a cikkben szereplő emberek. A pénzügyek pedig roppant veszélyes üzem, nagyon pórul jársz, ha nem értesz hozzá, mégis belecsapsz a lecsóba.

Itt egy cikk a hitelről való meggazdagodásról: Gazdagodj meg gyorsan, hitelből

Egy másik arról, ha nem értesz a pénzügyekhez: Így járhatsz, ha nem értesz hozzá.

Kérlek, olvasd el a cikkeket, hogy lásd, milyen veszélyes dolog tud lenni a pénz. (További írások a tartalomjegyzékben.)

Ha szeretnél többet tudni a pénzügyekről, gyere el az Akadémiára, hamarosan indul a következő. Csekély 25 ezer forintért hat alkalom alatt megtanulsz mindent a pénzügyekről, amit alapfokon tudnod kellene.

Valódi pénzügyi tanácsadásra van szükséged, eleged van már az ügynökökből? Kattints a linkre további információért.

Olvasd el a többi pénzügyekről szóló írást is a kiszamolo.hu oldalon.

Ha szeretnéd tudni, hogy új poszt jelent meg a blogban, jelölj be minket a facebookon:www.facebook.com/kiszamolo vagy RSS-en

Hozzászólások:

Cikkgyűjtemény
Új vagy az oldalon? A gombra kattintva találod az eddigi fontosabb cikkek gyűjteményét téma szerint.
Megnézem!
Keresés
Kövess minket
facebook
youtube
Hirdetés
Támogatás
Ha szeretnéd, van lehetőséged anyagilag is támogatni a munkánkat.

Átutalással a Raiffeisen Bank 12020407-01558219-00100002 számlaszámra a Kiszámoló Egyesület részére. A közlemény "Támogatás" (fontos!)
Bankkártyás támogatási lehetőség hamarosan. Köszönjük, ha érdemesnek tartasz bennünket a támogatásra.
Archívum

Archívum

crossmenu linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram