Hitelfelvétel? Legyél körültekintő!
Tanácsadások alkalmával gyakran előkerülnek a lakáshitel-szerződések is. Azt már tudjátok, hogy két-három évente érdemes átnézetni a lakáshiteleket, mert sok minden történhet két-három év alatt, ami miatt már jobb hitelre is kiválthatod a meglévő hiteledet. Nő a fizetésed, vagy az ingatlanod értéke, így csökken a saját tőke-felvett hitel aránya, a konkurens bank kijön egy jobb termékkel, hasonló kamat mellett nem egy évig, hanem tíz évig fix kamatot kapsz és a többi lehetőség.
Erről már beszéltem az Akadémián is, most nem erről szeretnék írni. (Ez a teljes rész a hitelekről szól, ha hitelfelvételben gondolkodsz és még nem nézted meg, érdemes az elejétől megnézned ezt a részt.)
Amiről szeretnék írni: ha hitelt veszel fel, legyél nagyon körültekintő. Nem csak abban a tekintetben, hogy mennyit veszel fel és hány évre, milyen kamatperiódussal, de abban is, hogy hol, milyen kamat mellett.
Sőt, arra is nagyon figyelj, kire hallgatsz.
Az emberek nagy műgonddal választják ki a következő mobiltelefonjukat vagy bluetooth headsetjüket, de a hitelfelvételt szeretnék gyorsan letudni. Bemennek a saját bankjukba, megkérdezik az ügyintézőt, mit tud ajánlani.
Az élelmesebbek tanácsadó segítségét kérik, abban a reményben, hogy jó tanácsot fognak kapni tőle. Sajnos ebben sem lehetsz mindig biztos.
Most volt nálam valaki, aki pár hónapja vette fel a hitelt, 25 millió forintot. A szerződés szerint egy hitel-tanácsadó intézte a hitelüket.
Miközben felvehettek volna 10 évig fix hitelt is, kaptak egy 5 évig fixet, így komoly kockázatuk van, ha öt éven belül elszállnak a kamatok. Márpedig szinte biztos, hogy emelkedni fognak öt éven belül a kamatok, akár radikálisan is. Így majd öt év múlva akár két-háromszorosára is nőhet a fizetendő kamatuk.
A legszomorúbb, hogy a 10 évig fix hitel máshol 0,8%-kal olcsóbb lett volna, mint az 5 évig fix ebben a bankban. Ez 10 év alatt akkor is 1,3 millió forint plusz kamat, ha az ötéves kamatfordulókor nem szállnak el a kamatok a második öt évre. Ha ez megtörténik, akkor akár még néhány millió forinttal drágább lesz ez a hitel, mint a másik lett volna.
Noha ki akarják fizetni a hitelt 10 éven belül, rájuk gyógyítottak egy 30 éves futamidőt, így fizetniük kell majd a végtörlesztésért, ami ilyen összegnél igen komoly összeg, több százezer forint felesleges kiadás lesz.
Jelezték, hogy fel akarják használni majd a négy lakástakarékot, ami hamarosan lejár és utána kötnek másik négyet, amit szintén betörlesztenek majd. Kaphattak volna fogyasztóbarát lakáshitelt, amibe ingyen lehet betörleszteni a lakástakarékokat. Hát nem ilyet kaptak, a kétszer négy lakástakarék előtörlesztése így 156 ezer forintba fog feleslegesen kerülni.
A közjegyző kevés híján 100 ezer forintba került, máshol ez is sokkal olcsóbb. Ha tudták volna, hogy van lehetőségük saját közjegyzőt igénybe venni, itt is spórolhattak volna úgy 50 ezer forintot.
Fokozzam? Még nem is annyira rossz hitelt vettek, már ahhoz képest, amibe belefuthattak volna. Mégis néhány millió forintjuk bánná, ha nem váltják ki a hitelüket. Ha kiváltják, azon is bukni fognak kétszáz-kétszáz ötven ezer forintot a hitelkiváltás költségei miatt, de ez még a kisebb veszteség.
Amit mondani szeretnék: szánj rá időt, hogy körüljárd a hiteled feltételeit. Ez nem annyira fontos, mint a legújabb bluetooth headseted, amiről azután döntöttél, hogy 15 tesztet elolvastál és két napig kerested, hol tudod a legolcsóbban beszerezni a tízezer forintos készüléket.
Ez sokkal, de sokkal fontosabb. Amint látod, csak egy kicsivel rosszabb hitel milyen sokba kerül. Mi az a plusz 0,8% kamat, meg hogy csak öt éves a kamatperiódus tíz helyett? Hát ennyi. Akár több millió forint plusz.
S arra is figyelj oda, kire hallgatsz. Amint látod, az még kevés, ha egy tanácsadót keresel, akiről semmit nem tudsz. Járhatsz úgy egy nem hozzáértő, vagy valamiért az egyik bankot preferáló hitel-tanácsadóval, mint a magukat pénzügyi tanácsadónak hívó biztosítási ügynökökkel.
Egy 10-20 éves hitelfelvétel, főleg ha nagy összegről van szó, az életed egyik legkomolyabb döntése. Kezeld is ennek megfelelően. Nem sajnáltad az időt, hogy megtaláld azt a lakást, amit meg akarsz venni? Jól tetted. De a rá felvett hitelt is ugyanilyen gondossággal válaszd ki.
Online oktatás a pénzügyekről. 15 órányi anyag, nézz bele ingyen.
Valódi pénzügyi tanácsadás termékértékesítés nélkül csak 35 ezer forint.
20 millió forintos életbiztosítás havi 4.990 Ft-ért, életkortól függetlenül.
Az csúnya dolog lenne, ha csak azért írnál több jövedelmet az adóbevallásodba a kereteket figyelembe véve, hogy kapj hitelt.
Hívd fel a Gábort, ő majd segít ebben. Ott van oldalt a reklámja.
És mindent atnezni, atolvasni, ellenorzni – az adós van a lánc végén, senki más nem képviseli jobban, mint ő magát.
Mi a tapasztalatod velük, mennyire jó/rossz nekik hinni?
Szerintem az utóbbi 6-7 évben volt sok cikk róluk, szerintem az oldal születésének egyik fő oka ez a csoport (és a többi sales-es).
Szerintem kiszámolón szeretik az emberek a nevükön nevezni őket, biztosítási ügynök/termékértékesítő, így nem nagyon használjuk rájuk a “tanácsadó” kifejezést…
Amúgy 5 éves kamatperiódusnál 10%-kal lenne alacsonyabb a havi törlesztő, de az már nyilván egy más kockázati szint.
Amúgy nem egyértelmű a 15 éves fix kamat előnye az 5 évessel szemben. Érdemes lenne kiszámolni, hogy 5 éves fix kamatperiódusnál milyen mértékű kamatemelésnél van break even. Mert ugye az első 5 évben, amíg igazán magas a tőketartozásod, biztonságban vagy, spórolsz egy csomó pénzt 15 éveshez képest, ami utána még kamatozik is. És ezt kellene a maradék 10 évben, kisebb tőketartozáson elveszíteni a megemelt magas kamat miatt.
A kérdés: 15 éves futamidőnél, ha 5 éves kamatperiódusú lakáshitelt veszel fel 15 éves helyett, akkor a 6. évtől mekkorára kell emelkednie a kamat mértékének ahhoz, hogy elveszítsd az első 5 évben megspórolt pénzt?
A válasz: jelenleg a piacon a legalacsonyabb 5 éves kamatperiódusú lakáshitelek olyan 3.2% kamattal mennek, a 15 évesek pedig olyan 5.1% körül vannak. Végigszámoltam a dolgot, és nekem úgy jön ki, hogy a 6. évtől kb 7.1%-ra kellene emelkednie a kamatnak ahhoz, hogy anyagilag már ne érje meg felvenni az 5 éves kamatperiódusú hitelt, inkább a 15 éves fixet.
Józan ész alapján nem tűnik teljesen tudományos-fantasztikus forgatókönyvnek, hogy egy mostanihoz hasonlóan túlpörgetett gazdaságnál a jegybankok 5 év alatt 3.8%-ot emeljenek a kamaton.
Ugyanakkor: a biztos saving áll szemben egy jövőbeli előrejelzéssel.
Az első öt év végén ingyenes hiteltörlesztést kb. minden bank dobja magától.
Nagyon meg kell gondolni, kinek a szavára adsz, mibe ugrassz bele.
persze, beárazódik a jövőben várható állapot alapján, de a 15-20 év fixet mindenképpen , és nem feltétlen a (pillanatnyi) felár miatt sokallom.
Amit érdemes még szem előtt tartani: az adott bankfiókban kezelik a hitelt. No most nekem van pár, ahová önként nem nagyon tudnának becipelni, pedig magával a bankkal nincs bajom.
Ha 2017 májusban folyósítottak, ez alapján mikor jár le vajon az 5 év? 🙂
Úgy kötném a lakástakarékokat, hogy mire lejárnak lehessen ingyen a hitelbe tolni őket.
Kiszamolo
KATA:
Kozel sem igy van, hogy gond nelkul lesz hitel, engem tavaly ev elejen elhajtott negy bank is, es csak ketto allt velem egyaltalan szoba mint akkori foallasu katassal. Az akkori bankom kerek perec megmondta, hogy katas ugyfelnek nincs hitelezes belso utasitasra. Vittem is mind a ket szamlamat toluk azon nyomban.
De persze lehet, ez mar azota valtozott.
Sajnos olyan is van, hogy a jövedelem szint és alacsony önerő kombináció miatt a mostani albérlet díjához hasonló törlesztő részlet jön ki. Ebben az esetben hiába tudom hogy nem szabadna hitelt felvenni valahol felvesz.
Szóval az élet nehéz döntés elé állít sok embert de ha a pénzügyekben nem számolunk elore sokat, akkor rosszul járhatunk. Éveken keresztül érezhetjük rosszul magunkat csak azért mert egyszer rosszul döntöttünk.
OVB-t felejtsd el, csak egy beszélő reklámújság ami házhoz jön. Egyik cimborám vágott bele, hogy tanácsadó lesz és vállaltam a vizsgadarab szerepét. Elvileg ugye tanácsadók. Mondtam nekik (mert párban jöttek), hogy 3millió forintot tudnék lekötni most 3 évre úgy, hogy addig egyáltalán nem kell hozzáférhetőnek lennie (volt más tartalék), de 3 év múlva kell, javasoljanak valamit. Ez volt a lényeg a részemről, mellé löktek mindenféle nyálas sódert, ami a provident célközönségét lenyűgözi, engem nem hatott meg, de úgy 1 óra után elmentek, hogy majd “jelentkeznek miután a központi kollégák kiértékelték az igényeimet”.
Egy hét múlva visszajöttek azzal, hogy egy 25 éves futamidejű Signal életbiztosítást ajánlanak nekem. Mondom és azzal mi van ha 3 év múlva akarom felvenni? “Hát akkor csak az addig befizetett pénz 80%-a jár vissza”. …Szervusztok.
Azt sosem értettem, ebben a témában mi szükség tanácsadóra. Annyira bonyolult bemenni a fiókba vagy pár weboldalt elolvasni? A “szakértő” jutalékát is kedves ügyfele fizeti.
Ilyen a földön nincs, hogy 10 évre akarta felvenni és 30-ra rábeszélte az ügyintéző… leitatta vagy mi? Internetet nem ismerik? Negyed óra alatt lehet találni normális hitelt elfogadható kondíciókkal (már amennyire egy hitel normális tud lenni).
A józan paraszti ész teljes hiánya…
Ebben mennyire vagy biztos? 2,5% körül van most az 5 éves kamatperiódusú hitelek alja.
Szerinted mekkora az esélye annak, hogy a bubor felszalad 2,5-5%-kal, miközben a forintosított hitelek 99%-át automatikusan 3 havi kamatperiódusú hitelekbe rakták?
Az előző topikot, a karácsonyi csomagost, miért nem lehet kommentelni???
A következőt, oda próbáltam berakni vagy 10 szer(((((((((((((
Mi pont most vettünk fel 10 évre, 5 millió forintot. 1 év kamatperiódussal, ezt javasolta az ügyintéző. 2,2 %, havi 46 ezer. Ez most jó így vagy sem? Meg azt mondta még, hogy nézzük a BUBOR-t, és ha úgy tűnik, hogy emelkedik, akkor menjünk be a bankba és változtassuk meg a periódust. Van amúgy Fundamentánk, az csak 3 év múlva jár le. Azt majd betörlesztjük. Van olyan, hogy a bank nem írja bele a szerződésbe, hogy egyszer lehet lakástakarékot felhasználva csökkenteni a tőkét? Mert nálunk ez nincs benne.
A törlesztő részletben a tőketörlesztés az ingatlan alapú megtakarításaidat növeli. A kamat a költséged. Azt kell összevetned a bérleti díjjal. Ha a havi törlesztő részletedből levonod a tőketörlesztés összegét, és a fennmaradó kamat több mint a bérleti díj, akkor érdemes elgondolkodni, hogy esetleg bérelj.
És figyelembe kell venni, hogy a jövőben a kamatod reálértéken inflálódni fog, míg a bérleti díj emelkedik. A kamatba be van árazva az infláció. Ezáltal hosszabb távon magas infláció mellett a bérlet drágává válik amit csökkent hogy bérlakásra nem fizetsz karbantartást.
Ma egy 20 milliós lakásra 15 milliós hitelt max havi 65 ezer forint fix kamatra kapsz. Ugyanennek a bérlete kb 130 ezer forint. 5-7 éve fordított volt az arány, akkor megérte bérelni, ma nem éri meg.
Akik 30 évre vettek fel hitelt, hány évesek? Ok, hogy majd lesz 4-6 ltp, de mi van, ha nem lesz? Egy dolog biztos: a bank jól jár. 15 éves hitellel is.
portfolio.hu/finanszirozas/hitel/mennyivel-no-a-torlesztoreszletem-ha-elszallnak-a-kamatok.2.272773.html
Ez nálam is visszatérő téma, hogy 50 százalék önrésszel plusz hitellel segitségével vegyek-e saját ingatlant.
Pár éve ez még nem volt kérdés a részemről, de aztán rátaláltam erre a blogra ahol Miklós többször felhívta a figyelmet a nyugdíjjmegtakarítás fontosságára és azóta ockodom a hiteltől. Mert akkor a megtakarítás helyett hirtelen adósságom lenne, másrészt a megtakarítás biztonság érzetet ad. De, a hitel havi törlesztő jelenleg kevesebb, mint a havi albérleti díj.
Tegyük hozzá még azt is hogy egyedül élek és az életkorom 47, tehát 57éves kormig ott lenne a hitel (fel annyi mint egy albérleti díj 10 éven át), de utána sajáttá válna és akkor se albérleti díj, se hitel.
Vagy megtakarítok még 10éven át és ha nem csak futok az ingatlan árak után akkor akár hitel nélkül venni.
Vannak variációk.
a kamat mellett a lakástartásnak más költsége is van azért.
1 felújítási/karbantartási
2 mobilitási
3 kockázati
Csak ami gyorsan az eszembe jutott…
@Kiszamolo:
A blog lezárta a 2017-es bejegyzéseknél a hozzászólási lehetőséget. Nekem a novemberi Transferwise-os topikhoz lett volna hozzáfűznivalóm.
Szerintem még nem kéne lezárni a hozzászólásokat.
Mi gyakran költözünk, így a vétel nem érné meg. Feleségem most 4 hónapot Burundiban fog dolgozni, addig én csak szobát bérelek, mert minek fizessek háromszor annyit egyedül.
Bár mindenki mondja, hogy a bérleti díj elveszik, a törlesztés meg saját lesz, de én nem kívánom senkinek az érzést, amikor a törlesztőrészlet meghaladja a fizetésedet és minden reggel gyomorgörccsel ébredsz, hogy akkor most mi lesz…
Pláne egy 30 éves hitel! Csak az elmúlt 30 évre gondolva…
Illetve még egy: van-e olyan weboldal, ami tényleg kellő részletességgel leírja, h milyen lépései, költségei vannak egy hitelfelvételnek, hogy ténylegesen, milyen árakkal kell számolni, egyéb ktg-ekkel hitelfelvételkor? Szóval ilyen összefoglaló weboldal kellene, nem 20 különböző, amikből puzzle-ként nekem kell összerakni az infókat.
Igen, tudom h létezik pl.: bankracio.hu/ de itt nem tudom meg, hogyan és miért kell közjegyző stb-stb. Persze ha ti azt mondjátok, hogy nincs ilyen oldal, akkor beletörődök és kirakózom/szakembernél érdeklődöm.
Kalkulátor: mind csak mókusvakítás. Egy hitel pontos kamata száz dologtól függ: jövedelem, lakcim, eltartottak száma, hitel fizetés aránya, hitel saját tőke aránya és sok más.
Az összes kalkulátor csak reklám, egyik sem pontos.
Bérlésnél ez a tulajdonos gondja majdnem teljesen.
Ezen kívül ki kellett fizetni az értékbecslőt (30e), közjegyzőt (40e) de ezeket hitel folyósításkor visszakaptuk. És mindezeken felül még 100e forintot is kaptunk ajándékba.
Még az utalási díj volt amit mi fizettünk. Ez sajnos úgy működik, hogy a hitel összeget rárakták a számlámra és onnan utalták az eladónak, ráadásul papíros átutalás díjáért, szóval ez a számlád díjaitol függ, nézd meg mennyibe kerül az utalás. De mondjuk a 100 ezres ajándék azért bőven kompenzálta persze.