Hogyan legyél anyagilag sikeres a húszas éveidben?

Mostanra már minden végzős diák túl lehet a vizsgáin és jó eséllyel kézhez kapta a diplomáját (illetve az arról szóló igazolást). Ahogy fellengzősen szokták mondani, mostantól előtted a nagybetűs Élet.

Arra gondoltam, érdemes átnézni, mire is figyelj pénzügyi területen a következő években, hogyan tudsz sikeressé válni anyagilag is.

Következzen hát néhány gondolat, remélem hasznosak lesznek a számodra.

Olyan munkát keress, amiben van kihívás és növekedési lehetőség, ne olyat, ami sokat fizet.

Egyetem (vagy az egyéb iskolád) elvégzése után kezdődik a munkakeresés. A legtöbben két szempont alapján választanak: legyen minél nagyobb a fizetés és minél kisebb a felelősség.

Ez rövidlátó hozzáállás. Nem az a lényeg, mennyit keresel most, hanem hogy mennyi új dolgot tanulsz és mekkora növekedési lehetőség áll előtted.

Már 23 évesen is karrierben gondolkodjál és ne munkahelyben. Szerezz értékes tapasztalatokat és tűnj ki a tenniakarásoddal és a felelősségvállalásoddal.

Az ilyen embereket fogják megtenni vezetőnek, akik hajlandóak áldozatokat hozni és felelősséget vállalni. Nem árulok el nagy titkot, a későbbi nagy keresethez a legjobb út, ha vezetővé válsz.

Légy realista

A legtöbb 23 éves nagyon elszállt elvárásokkal rendelkezik a fizetés területén. Rossz hírem van: semmid nincs még, ami komoly érték lenne a munkaadódnak, csak az a nem túl használható és gyakran életidegen tudás, amit az egyetemen kaptál. Az pedig nem sokat ér a munkaadódnak. A munkatapasztalatot, ami igazán érték, még csak ezután fogod megszerezni. Ezért az első munkahelyeidnél légy reális, senki nem fog felvenni 250-300 ezres nettó fizetésért.

Folyamatosan képezd magad

Az emberek 95%-a szimplán lusta tanulni. Értékesítők, akik évek alatt nem tudták megtanulni, mit is árulnak pontosan. Szobafestők, akik még mindig azokat az anyagokat használják, amit 15 éve megismertek a szakmunkásképzőben. Tanárok, akik 25 éve ugyanazt tanítják és orvosok, akik 25 éve ugyanazt írják fel.

Ne múljon el se év, se hónap az életedben, hogy nem tanulsz új dolgokat a szakmádban és/vagy nem fejleszted az idegennyelv-tudásodat. A legtöbb szakmában egyszerűen hiánycikk az olyan ember, aki többet tud, mint a létező legkisebb minimum. Ha te tényleg naprakészen mindent tudsz a szakmádban, semmi nem ment meg attól, hogy keresett és jól kereső szakember legyél.

Kerüld el a hiteleket.

A hiteleken nem megoldás a szükségeidre, hanem egyenesen okai annak, hogy szükségbe kerülj nagyon hamar. A legtöbb ember a hiteleket szabadságként éli meg, hogy olyan dolgokat vehessen meg általuk, amire egyébként nincsen pénze.

Ez talán a legnagyobb tévedés, amit a pénzügyek területén elkövethetsz.

A hitel a legnagyobb rabság, amivel megkötözheted magad akár évtizedekre, miközben drága árat fizetsz az erődön felüli vásárlások miatt.

Ha nincs pénzed autóra, ne akarj autót. Ha nincs pénzed drága mobiltelefonra, ne akarj drága mobiltelefont. Ne akarj többnek látszani, mint ami vagy és ne vágyj olyanra, amire nincs pénzed.

Élj most kisebb lábon, hogy később megengedhesd magadnak, hogy többet költs és ne a hiteleid kamatait nyögd majd, mint a kortársaid 90%-a.

Maradj diák

Legalábbis ami a költségeidet és a költéseidet illeti. Beszéltem egy hölggyel, aki az egyetem elvégzése után csodálkozott rá, hogy mennyire megugrottak a költségei. Míg az egyetem ideje alatt havi százezerből  királynőként élt, ahogy elkezdett dolgozni, ennek a duplája is kevésnek bizonyult.

Csak az okát nem értette. Elhatározta, hogy úgy fog tovább élni, mint amikor diák volt előtte egy évvel és a felszabaduló pénzt a diákhitelébe fizeti vissza. Nem járt étterembe ebédelni az ebédszünetben a munkahelyén, továbbra is tömegközlekedéssel járt és egy barátnőjével lakott közös bérlakásban.

Ezzel komoly pénzt tudott megtakarítani és hamar ki tudta fizetni a diákhitelét és utána tudott is félretenni.

Csinálj költségvetést

Már fiatalon érdemes rászoknod arra, hogy megtervezed a pénzügyi életedet. Készíts költségvetést, hogy mire mennyit költesz és mennyit teszel félre.

Tanuld meg megkülönböztetni a valódi szükségeidet a vágyaidtól és az álmaidtól. A vágyaidra és az álmaidra csak akkor költs, ha van miből a megtakarításaid után is.

Ülj le és döntsd el, minek van prioritása az életedben. Határozd meg, mire akarsz költeni és mire akarsz gyűjteni. Ami ezen kívül van, azt felejtsd el.

Mindig tegyél félre pénzt

Minden egyes keresetedből tegyél félre megtakarítást, legyen az a kereset bármennyire kevés is. A megtakarítás legyen az első. Ha a hónap végi maradékból akarsz félretenni, soha nem lesz semmid. Ne a maradékból akarj félretenni, hanem először tegyél félre és élj a maradékból. Ennyire egyszerű a sikeres megtakarítás titka.

Fizess mondjuk tizedet magadnak. Minden kereseted tizedét tedd félre egy megtakarítási számlára.

Tűzz ki magad elé pénzügyi célokat

Ezek a célok legyenek konkrétak, viszont reálisak, de ne túl könnyen teljesíthetőek. 500 ezer forint megtakarítás az első évben. Kétmillió, mire 26 éves leszek.

Olyan nincs, hogy nincs hathavi megélhetésed

A legeslegelső feladatod, hogy félretegyél annyi pénzt, amiből fedezed a kiadásaidat hat hónapig. Ez adja meg a pénzügyi biztonságot az életedben és azt a szabadságot, hogy bármikor felmondhass, ha nem tetszik a munkahely.

Ha máról holnapra élsz, akkor nem mersz felmondani. Ha fél évig munka nélkül is megélsz, nyugodt szívvel keresel új munkát. Ehhez a pénzhez más miatt soha nem nyúlhatsz és ha költöttél is belőle, azonnal pótold vissza a hiányzó összeget.

Fizesd ki a hiteleidet

Nincs értelme addig megtakarítanod, amíg tartozásod van. Kapsz 2% kamatot a bankban, miközben ennek a háromszorosát kifizeted a diákhiteledre. Ilyenkor a legjobb befektetés kifizetni minden hiteledet. Ezért a hathavi megélhetést fedező vésztartalék létrehozása után gyűjts arra, hogy ne maradjon egy fillér hiteled se.

Tanulj a pénzügyekről

Már akkor érdemes megismerkedned a pénzügyek alapjaival és a pénzügyi termékekkel, amikor még alig keresel pénzt. Így megspórolsz sok drága tévedést a későbbi életedben a drága befektetési lehetőségektől a rossz hitelkonstrukciókig.

Tanuld meg, melyik befektetésnek mi a költsége és mi a kockázata.

Felejtsd el a mamabankot

Szokjál le arról, hogy a szüleid pénzén élsz tovább. Az önálló élet első legfontosabb ismérve az önálló pénzügyi élet. Ne kérj pénzt a szüleidtől és lehetőleg ne is fogadj el. Ne használd az apád telefon-előfizetését, autóját és lehetőleg élj külön a saját költségeden.

Hamarosan egy családot kell majd eltartanod és anyagilag is irányítanod, hogy akarod megtenni ezt, ha azt sem akarod megtanulni, hogy magadat hogyan kell eltartani és hogyan kell gondoskodni magadról? Infantilis maradsz, ha még 30 évesen is anyuci lát el étellel és pénzzel, mossa az alsónadrágodat vagy otthon laksz a szüleiddel.

Tanulj meg nemet mondani

Tanulj meg nemet mondani a barátaidnak, akik túl költséges utazásra vagy szórakozásra hívnak. Ajánlj nekik olcsóbb alternatívát, vagy keress értelmesebb barátokat.

A volt egyetemi évfolyamtársadnak, aki szenzációs üzleti befektetésbe akar belerángatni téged és a megtakarításaidat.

A főnöködnek, aki ki akar zsigerelni, anyádnak, aki még 30 évesen is gondoskodni akar rólad.

Ne akarj saját lakást huszonévesen

A magyarok egyik legnagyobb rögeszméje a saját lakás bármi áron. Ha nincs lakásod, ember sem vagy a magyarok szerint.

Maradj ki ebből a beteg néphagyományból és csak akkor vegyél lakást, amikor már pontosan tudod, hogy hol szeretnél élni, ehhez mekkora ingatlan kell és mit is szeretnél.

Ma még egyedül vagy, elég lenne egy garzon is, de lehet, hogy 6-7 év múlva már lesz két gyereked.

Lehet, hogy jövőre az ország másik végében, ha éppen nem egy másik kontinensen fogsz dolgozni.

Ma még az a szempont, hogy közel legyen a metrólejárat és a bulinegyed, pár év múlva nem szeretnéd, hogy a gyereked az aszfalttengerben, a szmogfelhőben nőjön fel a parkoló autók között.

Ingatlant akkor vegyél, ha már biztos, hogy ott akarsz élni a következő 10 évben és minden tekintetben (szobák száma, óvoda közelsége, stb.) meg fog felelni az ingatlan.

Nos, remélem hasznosnak találtad a cikket. Ha szeretnéd kiegészíteni, a hozzászólásokban megteheted.

Ha szeretnél többet tudni a pénzügyekről, gyere el az Akadémiára, hamarosan indul a következő.

Valódi pénzügyi tanácsadásra van szükséged, eleged van már az ügynökökből? Kattints a linkre további információért.

Olvasd el a többi pénzügyekről szóló írást is a kiszamolo.hu oldalon.

Ha szeretnéd tudni, hogy új poszt jelent meg a blogban, jelölj be minket a facebookon:www.facebook.com/kiszamolo vagy RSS-en

Share

65 hozzászólás

  • Garbo
    : Ja. Vannak ilyen helyek. Melyek létezése nem jogosít fel senkit (saját maga előtt nem) a kifogások gyártására, miszerint “van, ahol gombokért dolgoznak az emberek napi 36 órán át, így nekem is lehet semmire vinni, mert valamire nehéééééz”.
    Bocs, de nem bírom az ilyet. Mindenből ki LEHET törni. Van, ahonnan nehezebb, s van, ahonnan könnyebb előbbre lépni. Mindenkinek a maga életében jelentkező nehézségeket kell megoldania, akkor, amikor jelentkeznek és azokat, melyek jelentkeznek. Mert mindenkinek vannak nehézségei, csak más típusúak/az élet más pontján jelentkezőek.

    Ez egy diplomásoknak szóló írás. Mely diplomások a diplomát nem a fatornyos falujukban szerezték, léévén, ott nincs felsőoktatási intézmény. Ergo kijöttek már onnan, rendszeresen, 3-5 éven át. A perspektívájuk tehát kiterjed a falujukból való kijutásra.

  • Zoltán
    Én nem tartom ördögtől valónak azt, ha valaki a tanulmányai befejezése után még 5-8 évet a szüleivel él, de csak akkor, ha ez kellően tudatos, és az így megspórolt lakhatási költséget félreteszi. Persze úgy, hogy közben valamennyit haza is ad!

    Véleményem szerint ma sokan azért esélytelenek a saját lakásra, mert divat lett minél előbb kirepülni a családi fészekből, és a lakhatás többletköltsége elveszi a reményt, hogy akár csak az önrészt is összegyűjtsék. Teljesen felesleges 2-3 kerülettel csak azért odébb költözni, mert annyira menő egyedül élni.

    Persze nyilván más a helyzet, ha vidéken nincs munka, és utána kell menni a munkahelynek, de azért érdemes azt is kiszámolni, hogy adnak-e annyival több fizetést, mint amennyivel az élet többe kerül.

  • Zabalint

    Én főleg külső kerületekben kerestem, és mindenütt sokadik érdeklődő voltam, a legtöbbet már telefonáláskor kiadták, pedig csak pár napja volt fent, 1-1 napom volt, amikor fel tudtam menni Pestre, de mindegyiknél az volt, hogy aznap fogadtak 15 érdeklődöt, és nap végén választottak, egyiknél sem engem, aztán rohamosan efogyóban volt a maradék szabin, végül inkább eladót kerestem.

    Nem hiszem, hogy a fővárosbab már lufi lenne, vidékről a fiatalok azon része, akik nem nyugatra mennek, Budapestre költöznek, az ismerőseim között is sok van, egyelőre még van utánpótlás. Igazából nekem lassan minden barátom Budapesten vagy Londonban lesz, 2/3, 1/3 arányban, nind vidékről érkezve. A munkatársaim fele is így jött Pestre, vagy már tanulni is.

    A másik meg Sopron, Mosonmagyaróvár, ahová Bécs miatt költöznek sokan.

  • Garbo
    “Nem tudnak kilépni, akik nem rendelkeznek ilyen vagy olyan tudással/szakmával”.
    Ettől kapok lilahajat. Jó szakmával/végzettséggel/hozzáértéssel/tudással/kapcsolatrendszerrel/stb. nem csak úgy “rendelkezik” az egyik ember, a másik meg nem. Ezek a dolgok nem csak úgy megtörténnek az emberrel, villámcsapásszerűen, nagyon nem. Ezek mind olyan dolgok, amikért tenni kell, sok-sok éven át, nap, nap után. Kőkeményen meg kell dolgozni azért, hogy egyszercsak mindezekkel elkezdjen “rendelkezni” az ember.
  • Zabalint

    Mondjuk én vidékről a Budapestre vagy Nyugat-Európába költözést javaslom mindenkinek, még a magas bérleti díjak mellett is, pedig én is nagyon nem akartam sokáig. És nem csak a munka miatt, hanem mert ki kell kerülni a belterjességből, hogy kinyíljon az ember előtt a világ.
  • Lazybones
    Jajj, ez az elmaradhatatlan kekeckedés már megint…

    “A gondolatmenettel, hogy frissdiplomásként jobb a fejlődést biztosító cég, mint a jól fizető, egy baj van, pályakezdőként nagyon kevesen válogathatnak.”

    Ha egy pályakezdő nem választhat, mert csak EGYETLEN állásajánlata van, akkor abból az egyből nyilván azt az egyet fogja választani. Nem hiszem, hogy ezt szükséges volt külön kihangsúlyozni.

    Ugyanígy, ha Budapesten nem lehet kiadó lakást találni, akkor nem veszel ki lakást. Azé, mert nem lehet.

    A poszt választási helyzeteket feltételez. Ha nincs választási helyzet, akkor a fenti tanácsok értelemszerűen nem alkalmazhatók. Ezen mit nem akartok megérteni?

  • Nagypetercar
    Az elottem szolokhoz:
    Nem, nem huszonevesen szeretnek 25 eves hitelt felvenni, most szerencsere joval atlag folott keresek, melybol 3 ev alatt szeretnek felretenni parommal 4 millio forintot (szerencsere van lehetosegunk ennyit felrerakni). Ebbol es a hitelbol vennenk egy olcso, felujitando lakast, majd felujitanank.
  • Zabalint

    Én nagyon jól értettem, csak kitértem arra, hogy ez a bizonyos választási lehetőség nem feltétlenül elsőre jön össze.
  • Lomnici Tamara
    A cikk jó, de az alábbival árnyalva sem értek egyet:
    „Nem árulok el nagy titkot, a későbbi nagy keresethez a legjobb út, ha vezetővé válsz.”
    Nem árulok el nagy titkot, de erősen hierarchizált szervezetekben ez csuda mód nem működik. Vegyük példaként egy orvost, és a lépcsőfokokat. Egyetem után lesz belőle szakorvos, ha megvan az esetszáma, PHD-t akkor kap, ha konferenciákon ad elő, publikál szaklapokban, ekkor esélyes egy főorvosi kinevezésre. Ha ezek megvannak, akkor szóba jöhet mondjuk osztályvezetőnek(==vezető lesz), de hogy emellett ő zsarnok, döntésképtelen, semmit nem hajlandó a tudásából átadni, a kutyát nem érdekli.
    De a versenyszférában is nem egyszer találkoztam azzal, hogy valaki azért hagyta ott az amúgy sikeres munkáját, mert egyszerűen a főnökével nem jött ki. Sajnos a képlet egyszerű: sikeres vagy a szakmában + elég régen vagy benne = jó leszel vezetőnek.
  • Aleks
    Ez a lakást veszek kiadásra is megérne egy újabb posztot. A Hungária körúton belül lassan minden 2. ablakról lóg egy kiadó tábla. Szvsz. egyszerűen nincs ennyi fizetőképes bérlő. Akinek van havi 100-120 ezre bérleti díjra, simán jobban jár ha a külvárosban vesz valami lepukkantabb, de lakható lakást 8-9 millióért hitelre, és BKV-zik félórával többet. Fixált kamattal most már a bankos kockázat is kisebb. Plusz az itt is megénekelt, saját lakás mindenáron hozzáállást is figyelembe lehet venni.
    A lakáspiacra amúgy is ott leselkedik a veszély a banki kvótákat eltörlik szeptemberben. Simán lehet, hogy a bankok belehergelik egymást egy jó kis eladási hullámba. Jövőre meg lejár az árfolyamgát is. Szóval az ingatlanpiacban benne van egy jókora bukta is.
  • Krisztián
    A másik beteg magyar néphagyomány, a “mindenáron diplomát kell szereznie mindenkinek”. 😀
  • Zabalint
    Sok mindentől függ, attól is, hogy mihez van az embernek érzéke, én például nem lennék jó szakács vagy szerelő, de fordítva, aki jó szakács, lehet hogy szakácsként jobban keres, mint amennyit valamely diplomás szakmával kereshetne, ha egyébként nem fekszik neki. Meg földrajzi helytől is függ, pl. Nyugat-Dunántúlon szakácsként jobb a helyzet, mint programozóként.
  • Zabalint

    Egyszerű fizikai munkásból a technikai fejlődés, és a gyártósori munkák olcsóbb helyekre történő helyekre helyezése miatt van. Ha versenyezni akarunk, még ha szükség is van klasszikus értelembe vett szakmunkásokra, a gazdaság gerince már nem építhető rájuk.
  • Sandokan
    A hathavi megélhetésre való pénzt és a fizesd ki a hiteleidet sorrendjét én felcserélném. Szerintem ugyanis hitelekkel terhelten sokkal nehezebb összehozni a féléves megélhetéshez kellő összeget, minha már nincs hiteled. Nem azt mondom, hogy egyáltalán ne legyen vésztartalékod, hanem azt, hogy például egy egyhavi vésztartalék mellett, minden nem létszükségletre fordított forintot a hitelek visszafizetésére fordíts. Aztán amikor már elfogytak a hitelekre kifizetendő pénzek, az így felszabadult összegből villámgyorsan összejön a féléves tartalék.
  • Krisztián
    A modern gazdaság nem arról szól, hogy mindenki irodában dolgozik, fehér gallérosként. Valakinek össze kell mocskolnia a kezét ahhoz, hogy a fehér gallérosok jól lakjanak, legyen hol lakniuk és így tovább.

    Azt nem értem, hogy Mo. mivel tud versenyezni a többiekkel szemben, ugyanis a beruházások nagy része EU-s pénzből épül (aminek egy részét a haverok kapják meg), nem tudunk a világpiacon versenyezni senkivel sem, valamint teljesen kiszámíthatatlan a jogi és gazdasági háttér. Mindent áthat a korrupció és a mutyi, az gondoskodó állam mindent kifacsar az adófizető polgárokból és vállalkozásokból, hogy aztán osztogathasson kedve szerint.