Hogyan ne vegyél több felesleges dolgot

2016-05-23
Oszd meg ismerőseiddel a cikket: 

A pénzünkért komoly harcot vívnak a cégek, akik azt szeretnék, hogy az ő termékeiket vagy szolgáltatásaikat vegyük meg, akkor is, ha arra tulajdonképpen semmi szükségünk, vagy egy sokkal olcsóbb alternatíva is ugyanúgy megfelelne a céljainknak.

Ezek a cégek nagyon komoly marketing-gépezetet üzemeltetnek, a legújabb kutatásokat is felhasználva a céljaik elérésére.

Fel akarják kelteni a birtoklási vágyunkat, azt sugallják, hogy az a termék, vagy a drágább termék valamilyen funkciója nélkül nem élhetünk tovább, vagy élhetünk, de minek, amikor vele sokkal jobb lesz.

Könnyebb lesz az életünk, sikeresebbek leszünk, vagy annak fognak tartani az emberek.

Ennek az állandó befolyásolásnak az eredménye, hogy a lakásunk tele van olyan dolgokkal, amikre egy vagyont költöttünk, de szinte soha nem is használjuk őket.

(Korábbi cikkek a témában: Tárgyak, amik körülvesznek, 200 nap új tárgyak nélkül)

Szeretnéd elérni, hogy ne hord tele a lakásod nélkülözhetetlennek hitt, vagy hirdetett, de valójában teljesen felesleges holmikkal?

Akkor az alábbi trükk segítségedre lesz ebben.

Az első lépés, hogy írj össze minden tárgyat, amit birtokolsz. Kicsitől a nagyig. A tűzőgéptől a fekvenyomó padig, a szakállnyírótól a mini-hifiig.

Sokkal tovább fog tartani, mint elsőre gondolnád. Itt egy csuklószorító, ott egy elfeledett tojásfőző, popszegecselő, könyvek tucatjai, amiket soha el nem olvastál, megvett és nem használt szoftverek és még rengeteg egyéb dolog.

Ezután őszintén sorold be a dolgokat valamelyik kategóriába:

- Szükséges: rendszeresen használod, ha nem lenne, venned kellene egyet.

- Néha szükséges: előfordul, hogy jól jön, hogy van a háznál.

- Meg akartam venni: igazából nincs rá szükséged, csak megvetted, mert meg akartad venni.

- Teljesen felesleges: Igazából nem használod semmire, vagy tökéletesen meglennél nélküle.

Ha nem tudsz dönteni, tegyél fel pár egyszerű kérdést magadnak:

- Mikor használtam utoljára? Várhatóan mikor fogom használni legközelebb? Ha nem lenne, megoldanám-e gond nélkül azt, amiért vettem? (Például a magasnyomású mosó helyett a benzinkúton mosnám az autót.)

Ezek után az utolsó három csoportba tartozó termékeket árazd be. Először árazd be a vételár szempontjából (ha ajándékba kaptad, akkor az ára nulla forint), majd add össze az összegeket. Utána számold ki, hogy mennyi időt töltöttél munkával a jövedelmedet figyelembe véve, hogy ezeket a dolgokat megvedd?

Ha már elmúltál negyven, valószínűleg jó pár kacattal tele van a házad, amit semmire nem használsz. Ezért egy elég elgondolkodtató összeg fog kijönni, amit ezekre a tárgyakra költöttél.

Gondold végig, hogy ennyit értek-e? A legutolsó kategória nyilván nem, de vajon a másik kettő kategóriába tartozó dolgok érnek-e annyit, amennyit rájuk költötték a pénzedből és az életedből?

Ha már felismerted, hogy melyek azok a tárgyak, amiket feleslegesen birtokolsz, akkor két dolgot tegyél meg.

Az első, hogy szabadulj meg tőlük. Akár add el, ajándékozd el, vagy dobd ki. Ha valamit nem használtál már öt éve, alig van esélye, hogy valaha is használni fogod. Így hely fog felszabadulni otthon és a lelkedben is nagyobb rend lesz, ha sok felesleges tárgytól megszabadulsz.

A másik, hogy legközelebb minden vásárlásnál gondold végig a következő listát a végső döntés előtt:

- Ez egy tervezett vásárlás, vagy csak belebotlottam egy termékbe?

- Régóta tudom, hogy szükségem van rá, vagy csak egy reklám miatt akarom megvenni?

- Ez is egy nap a "felesleges dolgok" listáját fogja bővíteni, vagy tényleg használni fogom rendszeresen?

- Milyen szükségemet fogja betölteni az adott tárgy? Másként nem tudom megoldani az adott szükséget?

- Miért van rá szükségem?

- Lesz hová tennem otthon?

- Belefér a költségvetésembe? Többet ér ez, mint amiről le kell mondanom miatta?

- Azért veszem, mert szükségem van rá, vagy csak önjutalmazásra használnám?

Az impulzív vásárlástól és a "rendkívüli akció, csak 24 óráig fél áron" beetetésektől pedig távol tart, ha betartod a 7/14-es szabályt: ha bármi olyan dolgot akarsz venni, ami nem a napi életvitelhez kell (nem étel, fogkefe, vagy hasonló) akkor várj 7 napot, ha 30 ezer forint alatt van az ára és legalább 14 napot, ha efelett. Ennyi idő alatt rájössz, hogy tényleg szükséged van-e rá és ez-e a legalkalmasabb termék, vagy van ennél jobb vagy olcsóbb a piacon.

Ha így vásárolsz, sokkal tudatosabban fogsz élni és sokkal több pénzed marad az igazán fontos dolgokra (vagy sokkal több időd, ha nem pénzkereséssel kell töltened a napjaid minden percét.)

Természetesen megvehetsz olyan dolgokat, amiket csak azért veszel meg, mert meg akarsz venni, csak ezt tartsd szigorú kontroll alatt. Eszünk fagylaltot is, amikor megkívánjuk, de csak mértékkel. Ha így fogyasztod, nem leszel tőle elhízott és cukorbeteg, ami viszont előfordulhat, ha valaki önjutalmazásból korlátok nélkül lapátolja magába az édességet.

Ha szeretnél többet tudni a pénzügyekről, gyere el az Akadémiára, három-négy hetenként indul a következő. Csekély 25 ezer forintért hat alkalom alatt megtanulsz mindent a pénzügyekről, amit alapfokon tudnod kellene.

Valódi pénzügyi tanácsadásra van szükséged, eleged van már az ügynökökből? Kattints a linkre további információért.

Ha szeretnéd tudni, hogy új poszt jelent meg a blogban, jelölj be minket a facebookon.

Previous Post
Egyre gyakoribb

Hozzászólások:

Komment szekció frissítés alatt!

Kedves Kommentelők!
Éppen egy új kommentmotorra állunk át, azonban a Kiszámoló blog régi kommentjei mind elérhetők, és az elmúlt 1 év Disqus hozzászólásait hamarosan, a következő napokban importáljuk az új rendszerbe. Ha van fontos észrevételed, kérjük, oszd meg velünk! Köszönjük a türelmeteket és megértéseteket.
149 hozzászólás
Legrégebbi
Legújabb Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments

[sorry, auto spellcheck beépítve: hordd]

nade amit írni akartam: ha más gondolkodásmódot is megismernél, és úgy mennél végig a tárgyaidon, most népszerű Marie Kondo: Rend a lelke mindennek c könyve, fullos mindset change. én kb soha nem dobtam/adományoztam el semmit, nade most... és ha "csak" árcímkét teszek rá, nem biztos, hogy sikerült volna. most, hogy megvan a logika, már menne a címkézés is (price tags FTW)

Az egyik legnépszerűbb minimalist blog szerzőjének most jött ki a könyve a témában. A tárgyak, amiket felhalmozol, a jó-lesz-még-valamire dolgok, a soha be nem fejezett projectek mind mind tudatalatti feszültséget okoz benned. Nade a link a könyvhöz:
becomingminimalist.com/the-more-of-less-bestseller/

Érdekes ötlet, nem rossz - bár kérdés a hatékonysága, mert egy normál háztartásban csak a tárgyak listázása és beárazása munka mellett akár heteket is igénybe vehet, nem biztos, hogy ér ennyit. Én inkább azt csinálom, hogy próbálok a jövőbe látni, illetve folyamatosan értékelem a jelen változásait, ez alapján döntök. Például:

- a könyv értéke (jellemzően a szellemi is) a legtöbb esetben ma már nulla, könyv a lakásból csak kifelé mehet, ráadásul szinte minden szöveg online is hozzáférhető.
- a rendelkezésre álló szabadidő egyre kevesebb, így kerti szerszámot, eszközt már nem szerzek be, inkább megcsináltatom valakivel, időt és hosszú távon pénzt is spórolok
- írtad az autómosást is, ugyanez: a magasnyomású mosó árából egy-két évig lehet autót mosni
- nem veszek étkészletet, tányért, poharat - kismillió van így is, egyre ritkább a nagy vendégség
- házi barkácseszközök ugyanez.

En nemreg kezdtem bele ebbe a projektbe, magamtol is hasonlo lepeseket es gondolatokat kidolgozva, alapul veve. Helyem van, a penz ami bejöhet belöle elenyeszö, de egy kicsit rendet akarok rakni sajat magamon belül. Helyet csinalni valami ujnak, pl. a leendö gyerekeimnek.

"Az első, hogy szabadulj meg tőlük. Akár add el, ajándékozd el, vagy dobd ki."

Az eladásra érdekelnének ötletek. Tegyük fel, hogy sok kisebb értékű (1000-2000 forintos) dolog van, ami nem kell. De ezeket a netre feltenni nem sok értelme van, mert a postaköltség hasonló, mint a dolog ára, ezért nem valószínű, hogy elmennének.

Hol lehet eladni sok ilyen kisebb értékű dolgot, amiből összejöhetne 10-20 ezer forint is, ha mindet el lehetne adni?

Erre milyen lehetőségek vannak? Erről is lehetne cikk akár.

@reader garázsvásár?

@Kiszamolo

pont azokból van rengeteg általában.

@sailor

Garázsvásár, vegyes. Városban nehezen kivitelezhető, kevesen szeretik ha vadidegenek mászkálnak a lakásban. Kertes házas részeken inkább, de ott meg ugye szomszédok, átjönnek, fitymálnak, megjegyzéseket tesznek - ha nagyobb tömeg gyűlik össze szintén nem tudod kontrollálni. Neten az apróbb dolgokkal több a macera mint a haszon. Én az 5000 forint alatti dolgokat inkább elajándékozom.

@parizer-jozsi a házi barkácseszközökből azért van pár dolog, ami néha muszáj, hogy legyen otthon (természetesen nem a dekopírra, vagy valami sarokcsiszolóra gondolok), de mondjuk egy kalapács, egy csavarhúzó készlet, egy villáskulcskészlet, pár ilyen alap dolog jó, ha van. Mert ha valamit hirtelen meg kell oldani, akkor nem állhatsz otthon letolt gatyával: mondjuk bicikli ülést le-felengedni, valami apró-cseprő dolgot megszerelni. Mondjuk én sok mindenhez mindenhez hívom "a mestert", mert szerelési antitalentum vagyok.
Magasnyomású mosó társasházban lakóknál pedig teljesen felesleges. Én 3500 Ft-ből lemosatom a kocsit, kvül-belül, kb fél óra alatt, akár vasárnap is.
Én a könyveknél abszolút ebook párti vagyok.

@reader a feleségem így volt a ruháival.
Már nem hordta, kidobni sajnálta, de szükség nem volt rá. Sok volt közte, ami erősen alig használt.
Egyesével eladni nagyon sok munkával járt volna.
Csinált 10 db "csoportképet", feltette a jófogásra egyben, pl. 50 db vegyes ruhadarab 10ezer Ft, kizárólag egyben.
Meglepődtünk, 2 nap alatt elment 2 ilyen csomag.
Ha egyesével árulta volna 200Ft/db ártól drágábban, több pénz akkor sem lett volna belőle, mert ha a harmada elment volna 500-1000 Ft közötti áron, a kétharmada tuti megmarad, és rengeteg munka lett volna vele.

persze ez nem menne nagyon eltérő dolgokkal, de azért talán ruhán kívül mást is lehetne csoportosítani.

@parizer-jozsi
Egy nagyon szomorú életet vázoltál fel a könyvek kifelé áramlásával és a nagyobb vendégségek elmaradásával.
A magasnyomású mosó árából két évig mosathatod az autót. És utána? 😉

@parizer-jozsi
Nálunk, kertes övezetben évente van 4-5 garázsvásáras cetli bedobva a postaládába. Legutóbb 10 házzal lejjebb volt. Átsétáltunk, gyerek kapott pár játékot, illetve meséskönyvet párat normál ár ötödéért. Teljesen szuper volt az egész. Senki sem turkálta szét a cuccokat, átláthatóan volt minden csoportosítva. Mi sem voltunk ott 5 percnél tovább.
És a poszthoz is kapcsolódva: többször is olvastunk mesét azokból a könyvekből azóta, a gyerkőc pedig fürdés közben egy kész hadsereggel harcol, és oda folyamatos utánpótlás kell 🙂

Magyarországon a vásárolt szoftverek listája az ért elég rövid lenne. 😀
Egyébként jó ötletek. Mondjuk én alapból nem vagyok gyűjtögető, és a feleségem sem, de a lányunkkal (11 éves) nagy küzdelmek vannak, az ezt vegyük meg azt vegyük meg 20 perc múlva már nem is érdekel dolgokkal kapcsolatban, úgy hogy már így is rengeteg (szerintem felesleges) cucca van. A nagy számok törvényében bízom, hogy ha sokszor átvesszük vele, a "De tényleg szükséged van erre?" és a "Holnapután már nem is fogsz emlékezni rá" leckéket, akkor egyszer a közeli jövőben talán ő is megérti.

@reader Én két dolgot fontolnék meg: Vagy felraknék mindent Vaterára, a nagyobb értékű dolgokat külön, a hasonló kisebb tárgyakat meg 2-3-4 darabos csomagban (pl. gyerekjátékok, azonos méretű ruhák, könyvek, konyhai eszközök, stb.)
Vagy, léteznek állandó bolhapiacok, mint pl. a garmada.net - itt 2-3e forinttól tudsz bérelni egy polcot, és oda kipakolni minden kacatot. Az első 2-3 eladott tárgyból bejön a polc díja, utána meg már minden haszon.

volt egy szobafestő ismerősőm, az úgy szerelte le a barátnőjét, ha valami feleslegeset akart vele vetetni, hogy azt mondta, "ezért nekem 50szer fel kell másznom a létrára"

OFF: A Franciaországban élő Tibortól kérdeznék valamit, hátha tud segíteni:
Nyáron másfél hónapot kint leszünk franciában, és kellene valami olyan feltöltőkártyás mobil kártya, amivel olcsón tudok hazatelefonálni, és van benne pár giga net. (Gondolom hazai kártyafüggetlen telefonnal kompatibilis.) Milyen szolgáltatónál keresgéljek? Tudnál valamit javasolni?

Még egy lehetőség, ha sem kidobni nem akarja az ember a dolgokat, és az eladással sem akar vesződni:
Adományozzátok el.
Rengeteg szervezet várja a már nem használt, de jó állapotban lévő ruhákat, háztartási eszközöket, stb.
Minden Karácsony előtt van cipősdoboz gyűjtés a rászoruló gyerekeknek. Ebbe mehetnek a megunt játékok, sporteszközök, mesekönyvek.
A fölösleges könyvek mehetnek a helyi iskola vagy közösségi ház könyvtárába.
Egy csomó lehetőség van, csak körül kell nézni.
(Plusz ha van egy családtag, aki idegenkedik a selejtezéstől, tálán könnyebb meggyőzni, ha avval indokoljuk, hogy jó célt fog szolgálni...)

"Utána számold ki, hogy mennyi időt töltöttél munkával a jövedelmedet figyelembe véve, hogy ezeket a dolgokat megvedd?"

Azt szeretnem kerdezni, hogy ti hogy szamoljatok ki, hogy mennyi ideig dolgoztok egy dologra? A netto fizetesbol, vagy eloszor levonjatok belole azt ami pld mindenkeppen elmegy belole havonta (szigoruan vett) letfentartasra?... a metodikatol fuggoen nagy kulonbsegek lehetnek az eredmenyek kozott.

@handalamandala

Ugyebár szerencsére nem tartunk ott (még) hogy egyformán kelljen élni. 🙂

Háztartásunkban több ezer kötet lelhető fel. Elolvasni a töredékét sem fogjuk, ezzel tisztában kell sajnos lenni, azzal is, hogy a könyv ma értéktelen. Azért sem fogok sok helyet foglaló könyveket ezerszámra tárolni, hogy néhány (ál)értelmiségi barátom szépérzékét kielégítsem. Az új könyvekről pedig....épp fogadalmamat megszegve vettem egyet, 200 oldal, A5-ös méretben, 14-es betűvel, 2.5-es sorközzel. Nettóban ha 25 word oldal, 3000 forint. A kortárs szépirodalmat pedig gyűjtse, akit érdekel, bevallom engem nem, elnézést kérek.

Elmaradó vendégségek: hát ugye szerencsére itt megint nem neked kell megfelelni. Az emberek öregszenek, elmúlnak, ezzel párhuzamosan megritkulnak régi összejövetelek. Arra is egyre kevesebb az idő, hogy napokat főzöcskézzünk minden hétvégére. Marad az étterem.

@gabor

a selejtezés lelkileg nagyon megterhelő tud lenni. nálunk a következő módszer vált be: teljesen racionális, semleges lelkiállapotban kell nekiállni, valami figyelemelterelő zenét, tv-műsort követni a háttérben. idősebb családtagok lehetőleg ne legyenek jelen, ők általában már nem is tudnak az adott tárgy meglétéről, ha azonban előkerül, ragaszkodnak hozzá.

végső kiszórás előtt még egyszer gyorsan át lehet pörgetni, 1-2 dolgot ilyenkor mindig megsajnálok, visszahúzok.

amint elkezdünk hosszabban mélázni 1-1 tárgynál a selejtezést le kell állítani, és máskor folytatni - mert megváltozott a lelkiállapotunk, és már nem tudunk "objektíven" szórni.

Ami olyan, azt el kell ajándékozni és kész....hát persze kinek mi az olyan....Az egyik nagyon-nagyon-nagyon gazdag ismerősöm felesége az egyik edzőjének ajándékozta az Audi terepjáróját....Kérdeztem tőle: "Tényleg neki adtad?".....Azt mondta: "Igen, tudod ez az Audi már 4 éves volt, úgysem ér már semmit".....:)

Sokkal egyszerűbb, ha lomtalanításkor mindent kiraksz, ami értéktelen és 2-3 éve nem használtad. A lakás is rendezettebb lesz. A felesleges költések ellen pedig a legjobb megoldás a könyvelés (pl gnucash), így nem csak akkor szembesülsz egy költéssel amikor kiadod rá a pénzt, hanem utána minden alkalommal amikor megnyitod a programot hogy átnézd a pénzügyeid 🙂

@jalso Mi a párommal vagy az óradíjat szokuk megnézni, vagy pedig, azt hány százaléka a fizunak a termék ára, aztán ennek fügvényében mérlegelünk 🙂

@reader
Adományboltba vidd el az ilyesmit! cseriti.hu

@parizer-jozsi
Könyvek értéke nulla és csak kifelé a házból? 🙁

@csacsi
OFF ez is, de "kint leszünk franciában"?! Legalább ezen a helyen törekedjünk már egyfajta értelmes párbeszédre, és ne menjünk olaszba' nyaralni. Persze, csak ha lehet.

Fentebb említette valaki, hogy a selejtezés, helycsinálás lelkileg is felszabadít. Ezzel teljesen egyetértek. Mondjuk én 20 évig elég sokat költöztem, úgyhogy saját érdekemben sem halmoztam, de az első 1-2 költözésnél irdatlanul iszonyat sok dolog került kukára.
És a kulcskérdés szinte mindig az volt: mikor használtam én ezt utoljára?
Én csak egy pár könyvet tartok polcon a dísz kedvéért (és hogy meg ne szóljanak), de többszáz van ebook formában, amit főleg vonaton szoktam olvasni. Amíg megvolt a többszázas könyvtár, rémálom volt ide-oda költöztetni. Aztán ami meglett ebookként, bevittem a helyi vagy a munkahelyi könyvtárba.
De egy évben egyszer mindig kell lomtalanítás.

A "kidobni sajnálom" veszélyes dolog, a legtöbb ilyen cucc a nyakunkon marad! Legalábbis nálam így ment egy ideig. Végül minden ilyen kacat bekerült egy dobozba, amit az előszobában hagytam, hogy naponta többször lássam és naponta kétszer-háromszor kerülgetni kelljen. Amivel 2 hét után se tudtam mit kezdeni, az ment a kukába vagy max a kuka mellé.

@reader: Ami 1-2 ezer forintot erhet, azt vatera/ebay; ha nem megy el, akkor összefogod a max parszaz forintos cuccokkal, es mehetnek a bolhapiacra vagy ki kell vagni öket lomtalanitaskor.
En regota le szeretnek egyszer mar menni a bolhapiacra, csak elötte at kell majd valahogy allitanom magamat az ösztönös "minel dragabban adjak el egy adott targyat" szemleletröl a "minel több targytol szabaduljak meg, mindegy mennyiert" szemleletre 🙂

Egyebkent szerintem a "max 100 targyam lehet" vagy "mindennek bele kell fernie egy szekrenybe" modszerek legalabb akkora baromsagok, mint a nyaklo nelküli felhalmozas. Csak van valahol egy ertelmes közeput anelkül, hogy versenyt spurkodjunk egy par megszallottal.

@garbo

Sajnos igen. Pl. vegyük a Révai Lexikon esetét. A-Z a teljes sor + a Bér-Zsolt pótkötet. Nem túlzok, 25 éve foglal el két sornyi polcot, olvasatlanul. Egyszerűen nincs rá szükség, nem ott keressük az információkat. Rengeteg vers a 60-as, 70-es évekből (Szép Versek sorozat). Rosszak. Szakácskönyvsorozotok többször megvéve (ez az egy amit inkább megpróbálok átadni, eladni). Kertészeti könyvek, de kismillió - a technoógia is más már, meg kinek van ideje ültetgetni, dugványozni. Egyszer használatos ponyvák a 80-as évekből. Vastag szótárak. Eljárt felettük az idő. Sorolhatnám. Kb. 50-100 kötet az, érdemes megtartani.

Biztosan sokan utálni fognak, de ma már nem az a műveltség, hogy ki hány verset tud fejből, vagy hány történelmi évszámot tud felidzéni. A lexikális tudás kevés. A műveltség az, aki érti és látja az összefüggéseket, és tudja, hogy a RÉSZinformációt hol kell keresni.

@garbo

És ami az igazi kedvencem: Népszabadság újsághoz anno mellékletként adott történelmi és természeti DVD sorozat, jó 100 DVD. 10 éve bontatlan.

Könyvekkel én is pontosan így vagyok. Eljárt felettük az idő, mondom ezt annak ellenére, hogy nyilván jobb érzés a polcról leemelni egy könyvet, érezni a szagát stb. Annyi információ, annyi új könyv, újság, olvasnivaló van, hogy az már nem fér bele sokunk életébe, hogy egy könyvet újra elővegyünk. Vagy mondju úgy, hogy nem olyan sok könyv fog meg akárkit annyira, hogy 2-5 évente újraolvassa. A tipikus eset az, hogy elolvassuk és onnantól porfogóként üzemel, költözéskor pedig a legtöbb gond ezekkel van, a méretük, súlyuk miatt.

Amúgy én nagy filmrajongó vagyok, de be kell látnom, hogy a DVD/Bluray lemezekkel ugyanez a helyzet. Gyűjtöm a kedvenceimet, van vagy 100, de mindig jön ki új film és inkább azokat nézem, bármennyire silány a filmpiac mostanában. Nem érdemes már fizikai adathordozókat (könyv, CD, bluray) tárolni, legyen egy NAS, benne két nagy HDD RAID-be kötve és kész.

Lakjatok 32 negyzetmeteren, mint en: nincs hely a kacatnak! 🙂

Masik tuti tippem a lomtalanitasra: koltozes. Akkor mindig konnyebben kiszorja az ember a szemetet, mikor koltoztetni kene. Es olyankor tenyleg muszaj vagy vegigmenni az osszes letezo targyadon.

Mielőtt megkapom, hogy milyen ember az, aki a könyvek ellen van, helyesbítek: csak a hagyományos könyvekkel van bajom, már kb. 5 éve az e-book olvasón való olvasásban hiszek (és kb. 2 éve a streamingben zene esetén). Hihetetlen, hogy egy 64GB-os memóriakártyán egy átlagos könyvtár tartalma elfér. 🙂

@parizer-jozsi
Ezen a magasnyomasu moso dolgon en is gondolkodtam mar, de azert itt, Nemetorszagban elegge nem ennyire egyertelmu a dontes.
- Ha le kell mosni az autot, akkor en a gepi mosot reszesitem elonyben. Ahova jarok, ott 7EUR a legolcsobb mosas, kb. 11-ert mar van benne alvazmosas is. (Ezt kb evente 2x csinalom meg a tobbi ugy havonta egyszer egy 7 EUR-os mosas)
- Itt kezi mosokat nem nagyon lattam gondolom, mert itt nincsenek droidok, akiknek ertelmes bert lehet adni egy 20 perces mosasert elkert 20 EUR-bol.
- A benzinkutas nagynyomasu moso valami 1-2 EUR per perc, es, szerintem kell legalabb 3 perc, hogy rendesen lemosd az autot. Meg, amugy sem igazan szeretem
- Egy Kärcher hobbi-moso 69 EUR, Egy betonmoso, vagy hogy hivjak fej plusz 20.
- Nem csak autot lehet mosni a mosoval. Nekem pl. van egy majd 20nm-es uvegtetom a terasz folott.

Gondolkodtam, hogy mely tárgyak (ruha is), amik felesleges számomra. Ha ökölszabálynak vesszük az 1 éve nem használtam dolgot, akkor a következő dolgoktól biztosan meg kellett volna szabadulnom: vasaló+vasalódeszka, öltönyöm. Nem szoktunk vasalni, csak amíg a kislányom csecsemő volt használtuk kb 9-10 hónapig (az ingeim - ha nagy ritkán felveszek egyet- vasalásmentesek), fertőtlenítés címén. Farmer + póló kombót nyugodtan lehet hordani vasalás nélkül is, mire beérek a melóba "kivasalódik" rajtam. Öltöny kb 2 éve volt rajtam utoljára (keresztelőn), azóta úgy emlékszem nem. Voltunk pedig 1 ballagáson is, oda szövetnadrág+ing kombóban mentem.
Szóval szerintem vannak olyan cuccok, amik ritkán használtak, de muszáj őket megtartani, mert szinte biztos, hogy előbb-utóbb szükség lesz rá, viszont akkor nagyon.

- Lehet meg betonfeluleteket is mosni, falat, biciklit, mindent.
- Ha pl. berelek egy mosot, mondjuk csak evente 1x az siman benne lenne naponta 40EUR-ba.
- Ha szakit hivok, akkor az 400EUR-ba.
- Plusz, ha van otthon egy moso, akkor lehet, hogy nem csak havonta mosok kocsit, hanem lecsapatom, mondju minden vasarnap, vagy akar gyakrabban, foleg az ilyen viragzos, meg az oszi lombhullos idoszakban, amikor estetol reggelig teleszorodik mocsokkal az auto, aztan, ha meg esett is, akkor jol ra is ragad, es meg az autopalyan sem viszi le a szel.
Persze, itt a vetel/benzinkut temaban sokat borit az itteni fizetes/ar arany. (ugye az ilyen muszaki cikkek itt sem dragabbak, mint otthon, sokszoros fizetes mellett.

@reader
Az eladashoz en is a batch modot javaslom.
10 cucc egy dobozba, es EGYBEN meghirdetni.
Esetleg a postai bohockodast kizarando megszabni, hogy csak szemelyes atvetellel.

Ja igen: természetesen ennél több van, amitől meg lehetne/kellene szabadulni.

Sok esetben nem lehet előre eldönteni, hogy mi lesz használva és mi nem lesz. Ez főleg gyerekjátékokra igaz. Ha azonban az ember minőségi dolgokat vesz jó áron, amelyeknek van jó másodlagos piaca, akkor nem annyira nagy gond, ha az alig használt dolgot eladja egy idő után az ember.
Ilyen dolgokat egyébként használtan is érdemes megvenni és utána eladni, mert akkor akár nullában is kiszállhat az ember.

off
@Kiszamolo nem írsz egy cikket a szülőtartásról, ha már a parlament is foglalkozott vele?

Egy google keresés dobta ezt ki, érdemes lehet felhívni a figyelmet rá:

humusz.hu/faq/hol-talalhatok-uj-gazdat-feleslegesse-valt-dolgaimnak

Amikor én múltkor megemlítettem, hogy éljen az ebook és nem kell CD/DVD le lettem oltva (csak b-vel), hogy nem mindenki egyforma és hogy sokaknak kell az. Erre itt kiderült, hogy lassan mindenki azt használ.
Csak ismételni tudom magam: nekem nem a fizikai adathordozó kell, hanem az az élmény (olvasás, zene, film, ismeretterjesztés, akármi), amit az nyújt.
Két dolog van amit papíralapon szoktam olvasni: bevásárló lista (google docs-ból nyomtatva) és recept (nincs szívem a konyhába bevinni a tabletomat, mert ott zsíros lesz).

@reader sajnos az ottani listának a fele nem működik, úgyhogy én nem erőltetnem...

@csacsi
nem élek kint, de mi is megyünk az EB-re:
prepaid-data-sim-card.wikia.com/wiki/France

mondjuk mi inkább letöltjük offline a google maps-et, más meg nagyon nem kellhet, 19ft/mb a voda, meg van céges EU napi 100mega is ezresért.. fészbúk nélkül kibírom, majd keresünk wifit

@parizer-jozsi
Ne menjünk bele műveltségi vitába, ez már volt.
Nem, a könyv nem értéktelen és a műveltség sem hasznosság-alapú, nem pénzre konvertálható, az soha nem volt az. Kevered a szaktudással. Két nagyon külön dolog.
De fölösleges ezen vitatkozni, nagyon különböző életet élünk, másként szocializálódtunk. A "könyv értéktelen" lózungot meg hagyjuk, nálunk tudatos könyvtárépítés zajlik, generációnként több ezerrel gyarapítva a családi könyvtárat, melyet nem csak a könyvtárba teszünk be. Igaz, ezen nem kertészeti szakkönyvek értendők.

Tehát, kedves topictársak: ha valakinek teher a megörökölt könyvhalmaz, szóljon nekem.

Jo cikk. En alapvetoen a technikai (it) konyvekkel kezdtem ebook-ozni, de mar jo 10-15 eve legalabb. Parat vettem is persze, kinyomtatva, akar kulfoldrol is, de mire eljutottam benne hogy elolvasnam, addigra kijott az ujabb verzio, idejetmult lett az egesz. Ugyhogy ebbol gyorsan megtanultam hogy inkabb ebook-okat keressek. Volt ebook olvasom is, az e-ink-es cucc, de 10e ft korul mar kapsz egy jo android-os 7 colos minimal kinai gagyi olvasot, tokeletes arra. Konyveim meg vannak, leginkabb ezo, pszicho meg tozsde-uzleti temabol, de mas nincs. Parat mindig kidobok ha atnezem mi van meg. Megvolt a teljes robert kiyosaki gyujtemeny is kb. 2010-ig ami megjelent, az meg egyben ment az egyik hirdetesi oldalra, megvette valami MLM-es fazon, alapozni a tanoncok agyat. Nagyobb kerteszeti, es hasonlo konyveket 1-2e ft-ert lehet max eladni, es kerult 5x annyiba.

Amugy meg neha atgondolom mi az amit egyaltalan nem hasznaltam legalabb 3-4 honapja mar, es nem is akarom megtartani porfogonak, azokat osszefenykepezem, es szinten megy hirdetesi oldalakra nemi arrol valo tajekozodas utan. Altalaban elobb-utobb minden elmegy, nekem meg lesz egy jobb erzesem, hogy aki megvette, remelhetoleg hasznalni is fogja, szegeny "targy" nem csak itt porosodik. Szotarakat meg nem passzoltam el, de kb. egy nemet-angol-nemet szotarat szoktam neha lapozgatni, minden masra mac beepitett angol thesaurus, meg dict.cc, google translate. Es a nagy kedvencem a wordnik pont com. Nem szabad fuggeni a targyaktol, hasznalni lehet, de ha mar nincs hasznalatban, tovabb kell adni valamilyen modon. Hadd menjen a korforgasba 🙂

@Gabo "tudatos könyvtárépítés zajlik, generációnként több ezerrel gyarapítva a családi könyvtárat"
És generációnként persze el is olvassátok a korábbi generációk felhalmozott több ezer könyvét?

Amúgy azt senki sem mondta, hogy a könyv tartalma értéktelen csak azt, hogy a nyomtatott papírforma, mint fizikai test túlhaladott és messze nem praktikus (a cikk kapcsán a fizikai terjedelem került előtérbe, de a méreten kívül más pozitív tulajdonsága is van az ebooknak, pl. teljes szövege indexelhető).

Az más kérdés, ha valaki tudatosan gyűjti a nyomtatott könyeket, hát tegye, mindenkinek megvan a maga bogara.

De az ebook gyűjteményt is lehet tudatosan kezelni, gyűjtögetni, örökíteni ad absurdum el is lehet olvasni a könyveket 🙂

Ellenmarketing akadémiát nem indítasz?

A költözködes a legjobb modszer a lomtalanitasra, bar ha van eleg hely az uj helyen, akkor a hatekonysaga megkerdöjelezhetö 🙂

Ez a felcimkezes, arkalkulalas, munkaidöegyenertek kalkulasa pedig ritka nagy idörablas, ezt maximum shoppingfüggöknek, anyagi nehezsegekkel küszködöknek eri meg, normalis vasarlasi szokasokkal rendelkezö embereknel a hozzaadott erteke vajmi keves, en ugyan bele nem fognek.
Ez nem azt jelenti, hogy nincs felesleges cucc nalunk :), de nem kivanok monomaniaskent sporolni nehogy kiadjak veletlenül felesleges 23,4 eurot ...
A könyvröl meg kar vitazni, sok könyv van ami felesleges, meg eladhatatlan is raadasul mert többszazezer peldanyban jelent meg es 100 ft-ot sem kapsz erte, mas könyvek meg komoly erteket jelentenek, persze ezek mar a vilaghaboru elötti, illetve inkabb monarchiakorabeli könyvek, ezeket akar sok tizezer forintert lehet eladni.

Sok kis olcsó cuccról fotó egyben, egy dobozba mind, aztán mehet a vaterára, 1 forintról indul, alapból csak személyesen, és nem viszem sehova. Ha nagyon felmegy az ár, akkor esetleg postázom.

Cikkgyűjtemény
Új vagy az oldalon? A gombra kattintva találod az eddigi fontosabb cikkek gyűjteményét téma szerint.
Megnézem!
Keresés
Kövess minket
facebook
youtube
Hirdetés
Támogatás
Ha szeretnéd, van lehetőséged anyagilag is támogatni a munkánkat.

Átutalással a Raiffeisen Bank 12020407-01558219-00100002 számlaszámra a Kiszámoló Egyesület részére. A közlemény "Támogatás" (fontos!)
Bankkártyás támogatási lehetőség hamarosan. Köszönjük, ha érdemesnek tartasz bennünket a támogatásra.
Archívum

Archívum

crossmenu
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram