Hogyan tarts sok pénzt a (céges) bankszámládon?

2022-03-02
Oszd meg ismerőseiddel a cikket: 

A mostani Sberbankos csőd sok céget rosszul érintett, hiszen nagyon sok cég 37 millió forintnál sokkal többet tartott a céges számláján, aminek nagy része most valószínűleg elveszett.

De ugyanígy jártak mások is a korábbi bankcsődök esetén.

Alapítványok gyűjtöttek pénzt épületvásárlásra, a bank csődje miatt szinte mindenüket elveszítették.

Hogy lehet ezt megelőzni vagy legalább is csökkenteni a kár lehetőségét?

Mindig, mindenkinek elmondom, hogy felesleges pénzt nem tartunk céges bankszámlán. Ami biztos nem kell már a cégbe, azt le kell adózni és ki kell venni. Nem, semmit nem nyersz azon, ha cégként fektetsz be értékpapírokba és nem magánemberként.

Erről már itt írtam bővebben:

Nem veszem ki a cégből a pénzt

Mit csináljak azzal a pénzzel, ami nem kell a mindennapi üzletvitelhez, de mondjuk az év végi osztalékfizetésig nem is akarom kivenni a cégből? (Lehet év közben is osztalékot kivenni, de ez már egy másik kérdés.)

Ha ott hagyom a számlán, vagy lekötöm bankbetétbe, egy bankcsőd esetén elbukom a 100 ezer euró (cirka 37 millió forint) feletti részt.

A megoldás: állampapírt kell belőle venni céges értékpapír-számlára.

Az már értékpapír lesz, amit nem érint a bankcsőd, mert az már a tiéd, nem csak egy követelés a bankkal szemben.

Nyithatsz céges értékpapír-számlát a banknál is, de akár az Államkincstárnál is.

Cégként lakossági állampapírokat nem vehetsz, de diszkontkincstárjegyet viszont minden további nélkül.

Van két hét múlva lejáró, három hónap múlva lejáró és egy év múlva lejáró is.

Ha szeretnéd a bankcsőd ellen biztonságban tudni a pénzed, akkor tedd át állampapírba. Az éves kamat egyébként 5% feletti most a diszkontkincstárjegyekre. (Nesze neked Állampapír Plusz. 🙂 )

Az Államkincstárnál érvényes hozamokat itt találod meg. Lehet, hogy a bankodnál ennél valamivel jobb áron tudsz vásárolni, de ne felejtsd el a járulékos költségeket, mint utalás díja vagy az értékpapírszámla költsége.

A napi forgótőke biztonságba helyezésére ez a módszer nem alkalmas, de a többi pénzre igen. Így már talán jobban alszol, ha 37 milliónál több pénzed van a céges számládon.

S hogy honnan tudod, hogy mikor lesz államcsőd? Hát innen:

Honnan fogod felismerni az államcsődöt?

Hozzászólások:

Komment szekció frissítés alatt!

Kedves Kommentelők!
Éppen egy új kommentmotorra állunk át, azonban a Kiszámoló blog régi kommentjei mind elérhetők, és az elmúlt 1 év Disqus hozzászólásait hamarosan, a következő napokban importáljuk az új rendszerbe. Ha van fontos észrevételed, kérjük, oszd meg velünk! Köszönjük a türelmeteket és megértéseteket.
146 hozzászólás
Legrégebbi
Legújabb Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments

@Kiszamolo Jelen helyzetben okos döntés az otp-ből a wise-ra átteni a megtakarítás mondjuk felét-kétharmadát és euróba átváltani?
Legális jövedelem, és az előző évi adópapírom is itt van mellettem a fiókban, szóval ez nem lehet gond.

Kösz a tippeket. A kép viszont nagyon kicsi, alig olvasható, nem nagyítható.

Tudom, extrem pelda, de betettem BUDACASHNEL ertekpapir szamlara... jol jartam... aztan onnan ugye NHB (tudom, irhatjatok, oszoba vagyok) ertekpapir szamlara, ott nem veszett el, ellenben honapokig nem fertem hozza...

Nem kotozkodom, de az ertekpapir szamla biztosan megoldja a helyzetet? Kozvetlen az allamkincstarnal vezetve esetleg?

Koszonom, ha segitetek tisztan latni

Off: most hogy zuhan a forint mint egy darab kő érdemes lehet devizaszámlán tárolni a megtakarításokat?

Biztos jó ötlet mindent átrakni állampapírba?
Általában azzal szoktátok indokolni, hogy "csak akkor lehet baj, ha államcsődöt jelent Magyarország, de az meg úgysem fog bekövetkezni."

Amilyen függők vagyunk az oroszoktól, ha ők becsődolnek, nem lesz komoly hatása a mi országunkra is?
Nagyon elképzelhetetlen, hogy Orbán behúzza az állampapírokat a Szent Rezsicsökkentés megmentésére? 😀

Frissiteni kene a topic cimet: "Hogyan tarts sok penzt a bankszamladon? Sehogy ne tarts!" 🙂

@ferwfwer Hasonlón gondolkodom, csak államkincstárnál tartott MÁP+-ból tennék Wise-ra, de nem tudom eldönteni jelen helyzetben melyik biztonságosabb.

@ferwfwer Jelen árfolyamon nem annyira, mivel most MÁR nagyon rossz az árfolyam.
Vagy eddig kellett volna, vagy majd akkor, amikor javul az árfolyam. Az emberek többnyire rosszul időzítenek, akkor váltanak amikor már elszállt az árfolyam (vagy nyaralás előtt, amikor szintén romlik az árfolyam).

Persze ha a hosszútávú stratégiád része, hogy pl. havonta váltassz, akkor úgyis váltassz ezen az árfolyamon is, de az más tészta, mivel az a stratégiád része. De impulzusváltóként nem érdemes váltani.

Kicsit más történet,de érdekes lehet ez is:
OTP-ben van cca 10m a számlámon, a közeljövőben(1év) lakást szeretnék venni saját részre belőle. Érdemes kimenteni másik számlára egy ekkora esés után, vagy ha baj van, a 10m kp-m akkor is meglesz gond nélkül? Ha jól tudom 100k euro-ig védve vagyok - de ki fogja kifizetni azt a 100k eur-t? 🙂

Mit gondoltok, mióta az Interactive Brokers magyarországi leánycégen keresztül szolgálja ki a kelet-európai ügyfeleket, azóta mennyire érintené őket egy itthoni bankcsőd hullám? Beutalásnál még a forintot is német számlára kellett utalnom, szóval reménykedek, hogy a pénz nagy része effektíve nem Magyarországon van.
Tudtok erről valamit?

Az itt is nagyobb biztonságot adna, ha a szabad pénzegyenleget inkább értékpapírba raknám?

Nem gondolom, hogy pánikolni kellene, de megfordult a fejemben, hogy a megtakarításunk egy részét olyan szinten likviddé tegyem, hogy egy esetleges haváriahelyzeben, ha (majdnem) mindent itt kell hagyni hirtelen, akkor elérhető maradjon abból a célból, hogy az utazás, első pár hónap valahol máshol finanszírozható legyen. Merre lehet érdemes mozdulni ebből a célból? Arany, amit zsebre vágunk? Valamilyen dollár alapú számla? Valuta, amit zsebre vágunk? Euró? Dollár?

A 100.000 Euro-t mikor árfolyamon nézik? A kártalanítás napján esetleg a csőd napján?

" 37 millió forintnál sokkal többet tartott a céges számláján, aminek nagy része most valószínűleg elveszett."

Jól értem, az OBA-n felüli rész ilyenkor elveszik? Semmi más lehetőség nincsen ilyenkor? Engem nem érint, szóval nem kell lehordani, csak nagyon meglepődtem ezen.

Nem feltétlenül veszik el. Kiárusítják a bankot, ha még marad pénz a végén, kapsz belőle. Ha még marad.

@mzsombor Az első osztrák határmenti bankban lehet takarékszámlát nyitni, ott lekötni pénzt. Bár most, hogy belegondolok, péntek esti menekülésnél lehet, hogy szívás, hogy hétfő reggelig nem lehet hozzáférni ahhoz az összeghez... Lehet, hogy 100-200 eurót készpénzben kell tartani.

Ha P€MÁP-om van, és fenyeget az államcsőd az jelent bármi különbséget attól, ha forintos állampapírban lenne?

Itt az ideje a lakás ár csökkenésnek, egy eltévedt rakéta és lenullázza az értékét.

Gyors kérdés. Ha a bitcoint most azért veszik az oroszok, mert így szabadulni tudnak a zuhanó rubeltől, akkor ki ad el nekik bitcoint rubelért ilyen nagyságrendben? Hogy működik ez ilyenkor? Ki bukik rajta?

Sokan írják itt, hogy a Wise-ba mentenék a pénzüket, ami számomra azért fura, mert, hogy a Wise is olyan mint a Revolut, tehát csak egy pénzügyi szolgáltató, nem egy bank, tehát garanciák sincsenek rá (tudom-tudom, a Revo-val ellentétben a Wise az nyereséges)

@mzsombor
Én is ezen gondolkodtam. EUR/USD kpban + ékszerek, erre jutottam, még a számla se a legjobb, mert pl. Ukrajnában nem működtek a bankártyák, meg kibertámadás stb. is lehet. De annyi pénzt meg, amiből kényelmesen el lehet indulni nyugaton, nem szívesen tartanék otthon, de valamennyit tényleg kellene, ilyen vész-vész tartalékot, mondjuk 1-2 millió HUF-nyit, hogy ne legyünk teljesen meglőve akkor se, ha csak ahhoz férünk hozzá ideiglenesen.

@ferwfwer A wise bármikor kitalálja, hogy szerinte politikailag exponált személy (pep) vagy, és amíg be nem bizonyítod, hogy nem, addig zárolja a számládat. Arra is figyel, hogy ne tudd egyszerűen bebizonyítani. Emailben feltesz kérdéseket, amiket meg kéne válaszolnod, de az emailre nem küldhetsz választ, más felületen meg nem lehet válaszolni. Ha én bank vagy fintech cég lennék, csak akkor mernék ennyire átlátszó módon pénzkiáramlást visszatartani, ha likviditás hiányában muszáj lenne. Szerintem az otp-vel ezerszer nagyobb biztonságban vagy.

Nálunk az önkormányzat számlája van a Sberbanknál. 500.000 euró feletti mérlegfőösszeg. Érdekes lesz, már írtak is az államtitkárnak, aki itt lesz országgyűlési képviselő.

Ez most sajnos rossz tanacs 🙁 lasd BudaCash es Quaestor tortenet. Az ertekpapirokra jelenleg szinten csak 100keur (korabban 20keur) beva garancia vonatkozik. Igen a bankmerlegben elvileg nem szerepelnek az ertekpapirok de a konkret fenti esetek mutatjak h 100k felett azokat is el tudja trukkosen tuntetni a bank/brokerceg. Persze ha a felugyelet tenne ill tette volna a dolgat nem lehetne bankcsod/brokercsod…

Alapvető, hogy csak banki háttérrel rendelkező brókercégben bízunk. Az államkincstár pedig állami ugye.

Pont most küszködöm ezzel egy társasházi megtakarítás esetében (irány a MÁK). Nem, mint ha az OTP csődje nem lenne az államcsőd előszobája, de a 0,0001%-os kamat azért elég meredek.

@mzsombor
Az én "világvége" csomagom 1-2 g-os aranylapkákból és kp-ból áll...

Ide is leírom, Ausztriában alapos indok kell ahhoz, hogy számlát nyithass. Hétfőn mondta ezt az ügyintéző, pedig pár éve még tudtam osztrák Erste számlát nyitni. Mivel mi költözés előtt állunk, az osztrák bankos azt mondta, hogy a költözés előtt közvetlenül menjünk vissza.

Ez egyértelmű szigorítás. Most hogy a pénzmosás ellen csinálják vagy a magyarok feltűnően sok pénzt hordtak ki a közelmúltban, azt nem tudom. Pár éve 15 perc volt az egész folyamat.

"Ha ott hagyom a számlán, vagy lekötöm bankbetétbe, egy bankcsőd esetén elbukom a 100 ezer euró (cirka 37 millió forint) feletti részt.

A megoldás: állampapírt kell belőle venni céges értékpapír-számlára."

De minek bonyolítani, Miklós? Egyszerűen át kell tenni a pénzt értékpapírszámlára, nem kell venni belőle semmit feltétlenül.

Az értékpapírszámlán levő pénz nem kamatozik, azt nem hitelezhetik ki, mint a betétet, annak mindig 100%-ban ott kell lenni, így a bank run sem érintheti, mert ha igen, az már nem bankcsőd, hanem konkrétan sikkasztás.

Vagyis ha a betétszámlákat zárolják, az értékpapírszámlákat az nem érintheti, mert az nem betétszámla, ott mindig 100%-ban rajta kell lenni a pénznek.

Bírom, hogy mindenki akkor akar devizát váltani, amikor rekord gyenge a forint. Persze nem lehet kiszámolni, meg lesz az euró 400 is még, na de akkor is...

@wtfwise Olyan jo lenne ha mielott valaki vmit leir, legalabb egy google kereses erejeig utana is nezne hogy ne legyen akkora nagy butasag 🙂

E-money szolgaltato az EU-ban 101:
- minden naluk tartott penz egy "igazi" bankban van tartva amit ez a szolgaltato semmilyen modon nem kolthet!

Magyarul:
Ha a Revolut csodbe megy a naluk tartott penzed akkor is megmarad mert fizikailag (tudom ez vicces mert virtualis penzrol beszelunk) egy bank beteti szamlajan van. Revolut eseteben ez Barclays es Lloyds

Viszont!
Ha a Barclays vagy Lloyds megy csodbe, na akkor tenyleg buktal mindent...de csak akkor

Kicsit emesztgesse mindenki ezeket mielott az iget kezdi el hirdetni...

Nincs összefüggés a pénz cégből való kivétele és a partnerkockázat / betétbiztosítás között.
Attól még, ha nem veszed kia pénzt a cégből, tudod úgy tartani, hogy ne legyen gond bankcsőd esetén.
Ugyanúgy tudod több számlán tartani, értékpapírokat venni rajta, stb. mint ha magánszemélyként tennéd. Persze, ki is lehet venni egy részét osztalékként.

Amúgy meg aki pont egy Sberbankban tartott sok pénzt és nem tett semmit a háborús fenyegetés hírére, hogy csökkentse a kockázatát... háát... nem azt mondom, hogy megérdemli, de azért a túléléshez kell némi talpraesettség mindenhol...

Azt jól értelmezem, hogy a diszkont kincstárjegy kamatadó köteles (ellentétben a máp+/pmáp/pemáppal?). Tudom, hogy utóbbiakat csak magánszemélyként lehet venni...

"Alapvető, hogy csak banki háttérrel rendelkező brókercégben bízunk. Az államkincstár pedig állami ugye."

A random capital annak nevezhető, most hogy megvette az Erste?

Kiszámoló:
"A megoldás: állampapírt kell belőle venni céges értékpapír-számlára.
Az már értékpapír lesz, amit nem érint a bankcsőd, mert az már a tiéd, nem csak egy követelés a bankkal szemben."

Ezekről a kockázatokról szívesen vennénk egy cikket.

Mi a kockázat, ha egy banknak befektetési részlegénél (pl. erste -> erstebroker) van TBSZ alatt tart valaki indexkövető ETF-et (pl Vanguard vagy iShares)?

Mi van, ha állam egyszercsak ezt mondja, hogy TBSZ adómentessége eltörölve, és csak jelentős adó megfizetésével lehet pénzt kivenni TBSZ-ről?
Mi van, ha a bank csődbemegy? Mi van, ha a befektetési részleg csődbe megy?
Ha jól értem, bizonyos index ETF-ek úgy vannak megkonstruálva, hogy nincs counterparty risk. Viszont számos etf kölcsönad értékpapírokat 3. félnek. Itt mi a kockázat?

Bankcsődöket nézve kifejezetten érdekel ez a téma.

OFF

Más is gondolt arra, hogy átváltja az összes MÁP+-t PMÁP-ra?
Vagy meg is tette?

Ezen gondolkodom.

@egyik-tamas A mindenki által olvasott oldalakon cikkeznek arról, hogy lesz az euro még 400 forint is, ami önbeteljesítő hatású.
Valamint nem azért akarja mindenki váltani, hogy keressen rajta, hanem azért, hogy biztonságban legyen.

Tehát az árfolyamnyereség nem szempont jelenleg, inkább hogy ne lehessen befagyasztani és hogy az ellen legyen védve, ha szinte beszakad az értéke. Innen nézve még ilyenkor is megéri váltani.

Nyitottam wise számlát, meg kártyát is igényeltem, és még az apple payhez is hozzá tudtam adni, pedig még meg sem jött.
Ez csak egy újabb opció, nem rakok oda mindent.

Sőt, a dollárt is inkább preferálom, mert ha itt szakad minden, az az eurora sem lesz jó hatással.

Nincs akkora megtakarításom, hogy eddig megérte volna komolyan foglalkozni vele és a diverzifikálással, de az fontos, hogy mindig lehessen mihez nyúlni.

@copywriter

Lehet ott is tudják már hogy tíz éve költözés előtt álltok, aztán azért ilyen bizalmatlanok.

Amúgy majd mindenképpen jelezd ha már költöztok. Vagy tervezitek. Mindegy, csak írj valamit Ausztriárol. Érdekel. Mindenkit.

@Aechen Coras

Én már számolgattam.
Ami nekem kijött, hogy 1-2 éves MÁP+t megéri átváltani.Az 1 évnél nem régebben vásároltakat mindenképp. És persze 5 évesre.

Kivéve, ha nagy eséllyel 2 éven belül kell a pénz, akkor nem igazán.

Asszem a legöregebb MÁP+ most 2,5 évnél kicsit idősebb. Az már határeset.

Ami különösen érdekessé teszi a helyzetet, hogy januárban jött ki a 2027/I, ami 5 éves állampapír. Ezt március 7-től nem árulják, helyette jön a 2028/I, ami meg gyakorlatilag 6 éves, de azonos a kamatozása, mint a rövid életű 2027/I-nek.
Talán érdemes azt megvárni.

"Ausztriában alapos indok kell ahhoz, hogy számlát nyithass"

putin elol menekitem a penzem - ez alapos indok?

Nyilván, aki pénzügyileg elővigyázatos elkerülheti az ilyen bukókat (deverzifikál, első jeleknél menti a pénzét stb), de azért mindenki számára felkiáltójelként villoghat ez az eset, hogy egyik napról a másikra mehet egy élet munkája a levesbe. Engem azért ettől kiver a frász, őszintén szólva, lévén nem egy sufnibankról van szó.

Sziasztok!
-Ha az értékpapírszámlám és a rajta tartott állampapírok banknál vannak (nem az államkincstárnál), mire lehet számítani bankcsőd esetén?
-Létezik olyan szcenárió, hogy az állam becsődöl (állampapírok ugranak), de egy itthoni banknál meglévő lakáshitelemet fizetni kell?

A scenárióm:

- Még mindig lakásvétel előtt állok Svájcban, azaz előbb utóbb itt kell majd az a zsé ami HUF-ban van az Államkincstárban CHF-ben.

Namármost:
- Van az új 5 éves inflakövető papírból, ami aktuálisan 6.6 %-on kamatozik, egy viszonylag nagy összeg. Ez MARADNA az ÁK-ban.
- Ezen felül vannak MÁP+ ok, amikkel a tervem az (volt) idénre, hogy szép lassan HUF-CHF árfolyamtól függően eladom, és "apránként" CHF-re konvertálom.

Utóbbi a mostani árfolyam miatt várat magára, és épkézláb lakás sincs a láthatáron.

Ezért a tervem az alábbi, kéretik kritikusan megvizsgálni és véleményezni:

- MÁP+ részt amit CHF-re akartam konvertálni, eladom, és KP-ben (!) HUF-ban felveszem.
- Így amit elérek: én rendelkezem a pénzzel (függőség, befagyasztás stb rizikó nincs), ráérek megvárni, amíg esetlegesen jobb lesz az árfolyam (nyilván a rizikóval, hogy még rosszabb lesz....)

Vélemények? 🙂

Másnak megy Revo-ra a feltöltés OTPs kártyáról?
Nekem kis összeget egyből errorra dob, vagy inernal errorra amikor már a telekód is beírásra került.
Kártyának a mai kerete nem lett túllépve, semmi ilyen móka nincs a háttérben.

@copywriter
Szerintem egész Európában megnehezítették a számla nyitást az utóbbi években. Dániában csak akkor tudsz számlát nyitni, ha már itt laksz életvitelszerűen és dolgozol is. Barátnőm hiába élt már itt 2 hónapja mint diák, bement 2 bankhoz és egyik se engedett neki számlát nyitni, addig amíg nem szerzett diák munkát, utána viszont pikk-pakk megvolt online ügyintézéssel a dolog.

Btw a dolog hátterében itt Dániában az áll hogy az oroszok becsülve kb. 200 milliárd eurót mostak tisztára az észt és litván leányvállalatokon keresztül: en.wikipedia.org/wiki/Danske_Bank_money_laundering_scandal

@matte Az megvan, hogy fentebb kérdezték, hogyan lehet Ausztriában számlát nyitni? De köszi, hogy ideböfögtél valamit, biztos nincs asszony vagy gyerek, akikkel jobban is eltölthetnéd az időt.

@kritizator Én is majdnem ezt mondtam a csajnak, hogy Putyin nem elég indok erre? De látszott rajta, hogy nem vette volna poénosnak, ezek a hülye burgenlandiak egyáltalán nem értik a poént.

Ha nem cash-t, hanem ertekpapirokat tartok a brokernal, azt akkor se bukom (osszeghatartol fuggetlenul), ha becsodol a broker, nem?

Hiszen azzal semmilyen formaban nem rendelkeznek, csak kozvetitettek, hogy megvehessem.

Termeszetesen keler+mnb altal csekkolva, hogy valoban megvette nekem az ertekpapirokat a broker.

+ kerdes: van valakinek tapasztalata arrol, hogyan erdemes/lehet atvinni kulfoldre koltozeskor egy kulfoldi brokerhez az eszkozoket?

Koszi

A Random Capitálal csak körültekintően ha kérhetem:
Akit érdekel és van is ott egy kis pénze az próbálja meg megkérni őket, hogy nyissanak a nevére a KELER ZRT-nél egy nevesített értekpapír alszámlát!
Erre a szabájzatuk 5.3-as pontja lehetőséget is ad, valamint a díjszabásukban is benne van.

Meg fog lepődni a válaszukon és a reakciójukon!

Úgyhogy csak körültekíntően ha kérhetem.
🙂 Ezt tegye meg mindenki aki viszonylag sok pénzt tart ott és mesélje már el, hogy végül megnyitották-e neki vagy sem.

Nem állítok semmit, csak egy tanácsot adtam. Ez mindenkire vonatkozik aki azt hiszi hogy bármelyik brókercégnél biztonságban van a pénze akár banki háttérrel is, amikor nincsen nevesített alszámlája a KELER Zrt-nél. Még az OTP Bróker is a KELER-nél egy gyűjtőszámlán tartja az összes értékpapírt amit az ügyfelei megvettek.

Ha kell akkor egy cikkre valót összedobhatok erről, ha van rá igény?

@attila
Na igen, ezaz: szent rezsicsökkentés, szent hatalom, szent mészároslőrincvagyona és az összes átkozott súlyos gazdaságpolitikai hiba az elmúlt évekből... nem vagyok róla teljesen meggyőződve, hogy nincsenek ennél megbízhatóbb afrikai országok.
Amúgy nem behúzza, hanem "megvédi".

@asd
Az elmúlt 12 év alapján ezt eddig is nagyon ajánlottam mindenkinek.

Szerintem ott kezdődik a probléma, hogy egy noname orosz hátterű bankba pénzt rakunk, az adott helyzettől függetlenül.

@a-svajci
Nem teljesen ertem, hogy a HUF kp-val milyen kockazatot is szeretnel elkerulni.
Ha magyarorszag barmi okbol olyan helyzetbe kerul, hogy az allampapirban levo penzedhez nem tudsz hozzaferni, akkor a huf arfolyam ugyis elszall -> ha ezt valos kockazatnak latod, akkor egyszerubb ha most atvaltod.
A kp-nek nyilvan van egy biztonsagi kockazata es egy alternativ koltsege is. Varhatsz a jobb arfolyamra, de az arfolyammozgasokat (foleg ilyen kulso kornyezetben) a legjobb kozgazdaszok sem igen tudjak megtippelni. Ha holnap kitor a beke, a vilag vezetoi kezenfogva eleneklik a kumbayat, akkor is max 5-10%-ot erosodne a forint. En nehezen latom, hogy ez megerne.

Szerencsere az allandosag megvan a vilagban. Te lakast keresel, @copywriter pedig ausztriaba akar koltozni 🙂

>Más is gondolt arra, hogy átváltja az összes MÁP+-t PMÁP-ra?

A MÁP+ már a megjelenésekor bukó volt. Sokkal rosszabb visszaválthatóság a sávos kamatozás miatt, minimális kamatfelár, nagyobb rizikó. Csak a marketingje volt jó (szuperállampapír ugye), de egyértelműnek tűnt, hogy az inflációt akarják megpörgetni.
Szóval nem, mert nincs olyan.
De ha lenne, ki kellene számolni. Frissebb vásárlás esetén realizálod a bukást az eladással, de folyamatosan veszítesz majd vele. A lejárat vége fele kevesebbet buksz, de a magasabb kamat miatt kevesebbet fogsz veszíteni a jövőben. Nagyon jól ki volt ez találva...

OFF topic:
Milyen adózási formát válasszak, ami egyszerű és gazdaságos, ha kb. 100.000 forint érkezik havonta a számlámra korrepetálásból. Az órák online vannak, így nem tudom készpénzben kérni.
Többek szerint ez olyan jelentéktelen összeg, hogy nem foglalkozik vele a NAV. (Miklós egyik korábbi cikke alapján ez nem gyanús pénzmozgás, mert rendszeresen néhány naponta érkeznek ezek a párezres utalások.)
Viszont egyre fejlettebb a NAV algoritmusa is, pl néhány éve 350 forintért szabtak ki végül milliós bírságot: civilhetes.net/lecsapott-a-nav-a-350-forintos-csalora-masfelmilliot-kovetel-vegrehajtoval-fenyeget
Mit javasoltok?
Köszönöm!

Cikkgyűjtemény
Új vagy az oldalon? A gombra kattintva találod az eddigi fontosabb cikkek gyűjteményét téma szerint.
Megnézem!
Keresés
Kövess minket
facebook
youtube
Hirdetés
Támogatás
Ha szeretnéd, van lehetőséged anyagilag is támogatni a munkánkat.

Átutalással a Raiffeisen Bank 12020407-01558219-00100002 számlaszámra a Kiszámoló Egyesület részére. A közlemény "Támogatás" (fontos!)
Bankkártyás támogatási lehetőség hamarosan. Köszönjük, ha érdemesnek tartasz bennünket a támogatásra.
Archívum

Archívum

crossmenu
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram