Itt a Lidl Plus
Külföldön már tavaly bevezetésre került a Lidl Plus, a Lidl kedvezményeket és kuponokat kínáló szolgáltatása.
Minden jel szerint itthon is elindul a lehetőség, már megvan a weboldal (bár még el van dugva, sehol nincs rá link és a Google sem találja meg) és le is lehet tölteni az alkalmazást a mobiltelefonra.
Sikerült regisztrálni is és generált is Lidl Plus kártyát.
Már mutatja is az akciós kuponokat, de csak három nap múlva lesznek élesítve, addig lakat van rajtuk. Egyelőre nem estem hanyatt az első akcióktól, de figyelni kell, hátha lesznek jó kuponok a közeljövőben. Ezen kívül partneri ajánlatokkal és kaparós sorsjegyekkel is kecsegtet a leírás, a partneri ajánlatok is már megtekinthetőek.
Ami még jó a szolgáltatásban, hogy az összes kapott nyugtát digitálisan elmenti, jól jöhet, ha valami terméket vissza akarsz vinni, mert nem megfelelő. Nem kell a papírfecniket elrakosgatni.
Update: kipróbáltam, működik is a kártya. A blokk megjelent a digitális nyugták között.
Amúgy eléggé érdekes a lidl piaci pozíciója, mert itt ugyanannyiba kerülnek az áruk mint magyarországon, viszont helyi szinten az egyik legolcsóbb bolt.
De ellentétben az állami dolgokkal ahol először bejelentik h. valami elindul, majd idővel talán lesz is belőle valami, itt fordítva megy. Előbb megcsinálják és ha kész, majd csak utána kommunikálják 🙂
A szórólapot is át lehet nézni benne, jobb megoldás, mint minden postaládába bedobálni.
Nincs ra szukseguk. Ha a KSH torzitani akarja az inflaciot, akkor csak siman megteszi. (Az inflacio merese amugy nem konnyu mufaj, kb. definicioszeruen benne van a tevedes lehetosege).
Pedig ez ugyanaz a kategória, sőt, rosszabb kapásból 2 dologban:
1) megadod az adataidat egy cégnek, telepíted az appjukat, akik ezentúl direkt marketinggel elérhetnek téged
2) többet fogsz járni a lidlbe “ha már úgyis van náluk hűségkártyám/valós időben látom az akciókat náluk”
Mindeközben rengeteg a kamu akció, és ugyanaz a termék máshol lehet mindig olcsóbb alapjáraton. De ezt soha nem fogod egyesével kibogarászni.
Fillércseszéshez lehet jó (erről sem vagyok meggyőződve), de ennél azért magasabb szintű pénzügyi tudatosságra, szemléletmódra tanító cikkekhez szoktam itt.
Azért ennyire nem kell túlgondolni. Egy fillérrel sem fogok többet költeni, nem fogok csak azért sört venni, mert van rá kupon. Az akciós újságból sem veszel meg mindent, ami benne van.
Lecsippantják a kártyát, ha valamire van kupon, máris olcsóbb lesz, akkor is, ha nem is tudsz róla.
Tehát beleregisztrálom a kártyám, és akkor azzal, hogy a qr kódot odatartom, mehetne később rá a fizetés is. Ehhez persze dinamikusan generált qr-kód kell.
Így pakolás után/közben nem kéne még egyszer pénztárcázni.
A külföldi változatban ez már lehetséges, így ha megvan a háttér, esélyesen Magyarországon is bevezetik.
Nekem leginkább elég kétségbeesettnek tűnnek. Már a második levelet kapom, hogy fektessek beléjük pénzt. Szerintem nagyon rosszul mehet a szekér, főleg a tavalyi bénázás után.
Inkább fizetek többet egy SPAR-ban… 🙂
Lecsippantják a kártyát, ha valamire van kupon, máris olcsóbb lesz, akkor is, ha nem is tudsz róla.”
Nem biztos, hogy ezt így csinálják. A Clubcard kupon sem ilyen és gondolom, direkt, mert ők azt akarják, hogy lehetőleg naponta böngészd a kuponokat és minden nap térj vissza a kihagyhatatlan akció miatt. Különben is, ha nem tudsz róla, nem vagy hálás és elégedett.
És bármilyen kártya azért van, mert öntudatlanul is oda megy az ember, ahol van kuponja, illetve gyűjti a pontokat – és sosem számolja ki, hogy üveggyöngyökkel szúrjék ki a szemét.
Amúgy van Sparos appom is és szinte soha nem nyitom meg és ha ott vagyok akkor is csak 10-ből egyszer mutatom a kódot. Mondjuk nem is kérdezik meg, hogy van-e. Remélem ennek az appnak nem lesz ugyanaz a sorsa.
(vagy nézzem meg az alkalmazást és rögtön látni fogom? 😉
A szórólapban jelentős kedvezmények találhatóak rendszeresen,és az általános árszínvonal is nagyon jó, tehát én kupon nélkül is szeretek ott vásárolni.
https://kiszamolo.hu/itt-a-lidl-plus/#comment-200930
Az áruk minősége abszolút megfelelő és akad olyan ami a Lidlben a legjobb minőségű (Tesco,penny,sparhoz hasonlítva) és az ára is alacsony. pld a virslifélék, vagy a mosószer, kávé…
A pszichológia valóban működik -hogy többet evszel -, ugyanakkor nem tudnék ezeknek a kártyák hatására, csak ugyanott vásárolni, hiszen olyat egyik sem tud nyújtani, ami mindenben jobb a többinél, ez csak a verseny szükséges eleme.
Amit nem tudtam, az a digitalis blokk, az mondjuk igen kiraly lenne, egyszerubb lenne atvezetni a kiadasaimat a tablazatomba.
“Itt megint biztos jól fogok járni” érzés.
Azért csinálják mert ez is a profitot növeli hosszú távon.
Köszönöm, inkább kihagyom.
Miért, mit gondoltál, azért csinálták, hogy bukjanak rajta és inkább átszokj a konkurenciához?
A kedvezményeik tényleg tudnak mókás mértékűek lenni. Igazából akkor érdekes, ha megszokott cuccra van, mivel lsd. első bekezdés, akkor sem nagyon izgi.
A lidl-lel egy gondom van, hogy a tavalyi karantén óta nincs teljeskiörlésű liszt, fene sem érti, miért nem pótolják.
Mi ezt úgy oldjuk meg, hogy csináltam egy képernyőfotót az appban látható kártyáról és azt is le lehet csippantani a pénztárnál.
Ezen a kommenteden jót röhögtem, de tényleg… :-DDDD
Azért valljuk be, a Lidl-ben 70-80%-ban igénytelen tömegárú van, főleg alacsony pénztárcájú munkás-alsó közép osztály fizetőképességéhez mérten. Igen, 20-30%-ban vannak benne jobb cuccok, meg persze kacsamáj is.
Én igényes, hazai árukat a NekedTeremből szoktam rendelni házhozszállítással. Magyar kistermelők által előállított tej- és húskészítmények vannak benne. Igaz, nem Lidl árkategória, de a minőségük is más síkon van. És mindemellett támogatom a magyar ipart, a hazait.
Ínyenceknek meg ott a Nagymama boltja Budán tele háztáji cuccokkal prémium áron.
Sunboy, persze, hogy a Lidl IS tele van olcsó hitvány áruval. A Spar is, a Coop is és az összes többi is. Tudni kell, mit veszel, itt is és az összes többi boltban is. De van bőven minőségi termék is, nem kell minden szemetet megvenni. Se itt, se máshol. S van, amit nem a Lidl-ben veszünk, mert vagy nincs, vagy ami ott van, az nem jó minőségű.
Ránéztem erre a nekedteremre. Hát nem tudom…
Előpirított csirkemell– 5300 Ft/kg
Grillcsirke– 6180 Ft/kg
Sima nyers csirkemell meg nincs is, csak emuhús heroin áron.
Egy alap, élesztő nélküli fehér kenyér– 1880 Ft/kg
A zöldséget, gyümölcsöt meg ugyanúgy megveszed a piacon a termelőtől, jóóóval olcsóbban.
Sima idared alma– 600 Ft/kg –> ne vicceljünk már 🙂
Ez így nekem egy trendi lehúzásnak tűnik, még ha minőségi, akkor is.
“igénytelen tömegárú van, főleg alacsony pénztárcájú munkás-alsó közép osztály fizetőképességéhez mérten” Azért ez a kijelentés sok mindent elárul rólad, Le kellene szállnod a magas lóról változhatnak még a körülményeid.
Csak hogy lássuk, hogy érdemes-e aktiválni.
Közszolgálati lenne. 🙂
Nekedteremnek Százhalombatta nem vidék (cégközponttól 41km-re), de Maglód (cégközponttól 39km-re) az.
Így Battára mehet a tőkehús, de Maglódra nem. LOL
A 390Ft/db (olasz) almáról (Alma – Pink lady (Extra)) már ne is beszéljünk.
Nem tudom, később fogják-e targetálni a vásárlásaim alapján, jelenleg számomra nem túl vonzó kuponokat dobál be: ír vaj 30% kedvezmény, sör, macskakaja, paprikás péksüti és hasonlóak. Ajándék tepertős pogácsa, mondanom sem kell, hogy egy darab nem volt a boltban, gondolom mindenki elvitte. De ha lett volna, ingyen lett volna egy darab. 🙂
Ami jó, hogy amikor megkapod a kupont, ha akarod, mindjárt aktiválod, jellemzően 10-11 napig érvényes, így legközelebb már aktív lesz, ha kell, nem kell a pénztárnál szerencsétlenkedni az aktiválással.
Amiért én használom az alkalmazást, az az, hogy elmenti a blokkot. Remélem el fogják fogadni, ha garanciás ügyintézés lesz, vagy csak simán visszavinnék valamit, mert nem lett jó.
A decathlon alkalmazást is csak ezért használom. Már el se rakom a decathlonos blokkot, mert felesleges.
Nem tudom, hogy a Lidlben mennyire kell blokk garanciális probléma esetén. Műszaki cikket vittem vissza a vásárlás után 2 hónappal, jelezve, hogy elromlott. Meg sem nézték, hogy mi van a blokkon, csak az árát 1 tized másodperc alatt. Azt sem nézték meg, hogy a dobozban valóban a hibás termék van-e, vagy két tégla. Szó nélkül kezembe nyomta a pénztáros a teljes vételárat.
A kuponok és az ajánlatok változóak, van ilyen 20-30%-os, meg olyan, hogy a második terméket 50-70% kedvezménnyel kapod (azaz kb. ugyanaz). Működik egyébként, csak béna, hogy egy külön szkennert raktak ki, hogy ott olvasd le a QR kódot, és még nem jöttem rá, hogyan jelzi, hogy sikerült (azon kívül, hogy a pénztáros szól).
Nekem az első adag kupon és ajánlat közül volt pár dolog, amit amúgy is vettem volna, kíváncsi vagyok, később célzottan kapok-e kuponokat az általam vásárolt termékekhez.