Ilyen állapotban vágtunk bele a válságba
Olvasom, hogy az Iparkamara elnöke nyilatkozik, hogy annyi ember ment tönkre a válságban, hogy azzal már kezdeni sem tudnak mit. Abban a válságban, ami még csak kemény négy hete tombol.
Kijött a FED felmérése az amerikai kis és közepes vállalkozásokról, ami sok mindent megmagyaráz, miért van annyi cég kétségbeesve a leállás első két-három hetében is.
A felmérés szerint 2019-ben a cégek 56%-ának nőtt a bevétele és csak 22%-ának csökkent, 69%-uk további emelkedésre számított az előtte álló egy évben és csak 11 százalék várt csökkenő árbevételt.
57%-a nyereséges volt és csak 24%-a veszteséges, 36%-a több embert alkalmazott, mint egy éve és csak 15%-ánál csökkent a létszám, 44% szerint nőni fog a létszám a következő évben és csak 6% várt csökkenést.
A cégek 30%-a fejlődött 2019-ben egyszerre mind bevételben, mind létszámban.
Eddig ezek nagyon szép számok. De most jön a de.
A cégek 35%-a számít pénzügyileg egészségesnek: nyereséges, jó hitelminősítése van és a pénzügyi igényeit maga tudja fedezni, nem kell a tulajdonosok személyes vagyona vagy kezességvállalása hozzá. 35% megfelelő állapotú (három feltételből csak kettő teljesül) 23% kockázatos, 6%-a csődközeli állapotú.
Az elmúlt évben az 1-500 főt foglalkoztató cégek 66%-a került szembe anyagi kihívásokkal, 43% a cég folyó költségeinek fizetésével küzdött, ide értve a fizetéseket is, 33%-a hitelfelvétellel voltak gondjai, 30%-nak a hitelfizetéssel, 19%-nak a beszerzés anyagi vonzatával, 8% egyéb pénzügyi gondokkal szembesült.
Ha két hónap bevételkiesése lenne a cégeknek, 86%-ának kellene valami lényeges lépést megtenni. 47% a tulajdonos tőkeemelésére számíthat, 17%-nak két hónap kiesés esetén be kellene zárnia. Mindössze a cégek 14%-ának nem kellene semmit tennie, elélne a cég tartalékaiból két hónapig. Még az egészséges cégeknek is csak a 20%-a üzemelne el a tartalékaiból két hónapig és még ezeknek a cégeknek a 8%-a is bezárna egy rövid bevétel-kiesés esetén. S még egyszer: nem csak kisvállalkozásokról, hanem akár többszáz fős vállalkozásokról is szó van.
A cégek 32%-a rendelkezik legalább 100 ezer dollár adóssággal és csak 29%-a hitelmentes. A cégek 43%-a igényelt újabb hitelt az elmúlt évben, de csak ezek fele kapta meg az igényelt összeget, leginkább túlzott eladósodás, rossz pénzügyi eredmények voltak az elutasítás okai. Ráadásul a cégek oroszlánrészénél a tulajdonos személyes felelősséget vállalt a cég hiteleiért.
Hát ez a gond még az Egyesült Államokban is. A viszonylag nagy, akár 500 fős cégek komoly részét is térdre kényszerítené egy kéthónapos leállás. (Amikor a felmérés készült, még senki nem tudott semmit a járványról, csak úgy megkérdezték.)
Ráadásul a cégek bár szép számokat mutatnak a növekedés és bevétel területén, azért kicsit megpiszkálva nem annyira szép a kép. Csak a cégek harmada számít pénzügyileg egészségesnek, kétharmada anyagi problémákkal szembesült az elmúlt évben, a legtöbb cég többel is, miközben úgymond szárnyalt a gazdaság.
A cégek hitelei mögött legtöbbször a tulajdonos kezességvállalása vagy magánvagyona is ott van fedezetül, így a cég csődje a tulajdonosok csődjét is jelenti a legtöbb esetben.
Vagyis pénzügyi tekintetben a legtöbb cég eddig is pengeélen táncolt, hiába volt a lehető legideálisabb minden feltétel a gazdaságban, még a legjobbak se voltak válságállók egyáltalán. Ezek a cégek semmivel sem jobbak, mint az átlagember, aki ha bónuszt kap és a munkaerő-hiány miatt nő a fizetése, akkor minden pénzt boldogan elver, sőt hitelt vesz fel, hogy minél nagyobbra nőjön. Amikor kicsit visszaesik a fizetés vagy munkanélküli lesz, akkor pedig azonnal kétségbe van esve, hogy miből fogja fizetni a számlákat.
S ez volt a helyzet 2019-ben, amikor az amerikai gazdaság szárnyalt és mindenki rózsaszínben látta a jövőt. Ha a probléma elhúzódik, lesz itt vérengzés a kkv szektorban.
Minden 5000 Ft jó helyre megy minden évben!
Majd még inkább kimennek külföldre dolgozni a magyarok, ha itthon nem tudnak velük mit kezdeni: alapblog.hu/uj-ausztriai-allashirdetesek-indultak/
“Mivel az osztrák állam nagyon komoly pénzekkel és gyorsan mentette a munkahelyeket, az ausztriai munkaerőpiac nem omolhatott úgy össze, mint a magyar. Valószínűleg a munkanélküliség és a recesszió is jóval kisebb lesz és a kilábalás is gyorsabb, ezért a honi tömeges állásvesztések miatt újabb nagyon komoly kivándorlás várható Ausztriába (és Nyugatra) a szabad mozgás visszatérte után.”
Minket mindenki hülyének nézett, hogy nincs hitelünk, meg alapvetően spórolunk a cégeknél. Ha nulla a bevételünk, akkor is legalább 18-20 hónapig semmi problémánk nincs. Marad mindenki, bért nem csökkentek senkinek.
A napokban derült ki, hogy ezzel kb. egyedül vagyunk az ismeretségi körben.
A vicc az, hogy már egy éve kb. Kellemetlenül kezdtem érezni magam, mert nem hitelből fejlődünk és mindenki ezt sulykolta.
Hogy ez jó vagy rossz, majd kiderül…
Van olyan szektor, ahol minden cég csődbe fog menni, ha nem kap valamilyen segítséget az államtól. Ilyen a légi közlekedés és kapcsolódó cégek.
Van olyan szektor, ami nagyon csúnyán meg lesz tépázva, de nem megy csődbe. Pl. a szállásadók. De át kell állniuk helyi vendégekre. Lesznek helyi vendégek, mert külföldre nem tudnak menni.
És van, akinek jobban megy a válság során. Pl. kereskedelmi cégek. A kereslet náluk landol. Szvsz. a forgalmuk és nyereségük a jelenlegi duplájára nő most egy ideig.
A gyártó cégek, amik mindennapi cikkeket gyártanak, most annyit tudnak eladni, mint eddig, csak máshogy kell csomagoljanak.
A csomagolás iparág pedig jól jár, duplázza a bevételét/profitját.
EÜ beszállítók is jól járnak, ők keresnek az egészen a legtöbbet.
Szóval szektor függő… Helikopterről lehet próbálkozni,de futile
(forrás: marketwatch.com/story/heres-what-goldman-sachs-is-telling-wealthy-clients-to-do-in-this-market-2020-04-08)
A FED márciusi közepi megbeszélésén elhangzottak szerint pedig az is elképzelhető, hogy csak jövő évben kezdhet el talprállni az amerikai gazdaság.
(forrás: marketwatch.com/story/fed-staffs-worst-case-scenario-no-major-recovery-until-next-year-minutes-2020-04-08)
Valakinek biztosan igaza lesz…
Szerintem azért nem szabad negatívan beállítani a cégeket, akiknek nincs 2 hónapnál több tartaléka.
Nyilván legtöbben hasonló minőség mellett az olcsóbb termékeket/szolgáltatást választják (mint ahogy te és én is), és így nehéz versenyezni tisztességesen a multikkal és a feketézőkkel, és optimális minimum 4-6 havi tartalékot képezni.
Nyilván mondhatjuk, hogy akkor nem működik az alap ötlet, ha nem éri meg ennyire, de sokan így is belevágnak.
Persze nem védeni akarom azt a sok céget, ahol a tulajok sok-sok éven át habzsoltak az osztalékban tartalékképzés helyett, de ez sem annyira fekete fehér.
(Egy 3 éves, 25 fős cég vezetője kb fél éves tartalékkal)
Fenét. Csak azoknak megy jól, akik a koronavírus kezeléséhez használt eszközt gyártanak. A többinek coki. Ki vesz most fogászati implantátumot, mankót, szemüveget? Ráadásul az egészségügyi kassza zárt, ezért ha elköltik röntgenre és lélegeztetőgépre a pénzt, akkor nem marad MRI-re és ultrahangra.
Már csak hab a tortán, hogy azzal szívatta a kormány az eszközbeszállítókat, hogy nem fizeti ki a kórházi tartozásokat egy éve. Képzelheted mennyire tudtak/akartak készletezni ilyen helyzetben, aztán meg szállítsanak egymillió maszkot a semmiből.
Es ugyanigy van ezzel az is, aki kiadja nekem a helyiseget, meg akitol beszerzem az alapanyagokat.
Ugyanezert nem is kell ezeket a vallalkozasokat adofizetoi penzbol “megmenteni” (=tetszhalott allapotban tartani) sem, of course.
Lemondok az aggressziv terjeszkedesrol es a komoly vagyonepitesrol. Cserebe van boven ido a csaladra, a hobbira es nem kell hulyere sem dolgoznom magam.
Nyilvan ez nem minden szektorban vegrehajthato, mert megesznek. Nem irigylem azokat, akik a mokuskerekben porognek.
+1
Én sem igazán értem mi ez a rossz szemmel nézés, hogy egy cégnek nincsenek fél évre nulla bevétel melletti tartalékai. Miért kéne, hogy legyenek? Ha nincs bevétel, akkor becsukja az üzletet. Nyilván vannak olyan esetek, hogy lecsökkent bevételek mellett is érdemes működni, akár veszteséggel is, mert átmeneti a dolog, többe kerülne később új állományt felvenni, betanítani, gyorsabban tudsz aktív állománnyal reagálni a fellendülésre, akár piaci részesedést is növelhetsz…stb Végső soron ez egy mezei beruházás. De hogy egyetlen cégben sem képzünk azért tartalékot, hogy “mi lesz, ha fél évre leáll a világgazdaság és mindenki karanténba vonul, nekünk meg nulla lesz a bevételünk, mert hatóságilag így-úgy betiltják a működésünk” az egészen biztos.
A gond főként azzal van, hogy a vállalkozók többsége mindent egy lapra tesz fel, vagyis nincs diverzifikálva a befektetett tőke. Egy csőd mindent visz. Akár magánéletileg is.
Ellenben, ha van egy éttermed, egy fodrászszalonod meg egy pékséged, akkor az a jelen válságban egy elég jó portfóliót jelent, mert az étteremnek ugyan totális kiütés, a fodrászszalonban kicsit kevesebbet csattog az olló, de a pékség arat.
Ez a szemlélet, hogy úgy kezeljük a cégeket, mint egy befektetési alapot, nagyon nem elterjedt itthon. Ez is hozzájárul, hogy aztán menteni kell őket, mert együtt “túl nagyok, hogy elbukjanak”.
Egy cég fizetésképtelenséget jelent –> a napi ügymenet tovább zajlik. Ha a csődeljárás, ami nem holnap ér véget, nem sikeres (a fizetésképtelenség nem szűnik meg), akkor felszámolás indul, de ekkor éppen olcsó bevásárolni cégből, ezt megteheti valami befektető vagy üzleti angyal, de ha ez nincs, akkor sem dobják ki a gépeket, hanem eladják őket (általában nyomott áron). Tehát a rossz cégeknek összességében csak a tulaja és esetleg a hitelezői járnak rosszul, más nem.
Szóval miért mentünk meg mindenkit, kinevelve a felelőtlen cégeket továbbra is?
Aztan meglatjuk mi no ki a romokon
És? Amíg létezik olyan, hogy “korlátolt” felelősségű társaság, addig mindenki a hajunkra kenhetünk. Megszünteti ma, a tartozásait nem kell kifizetnie, majd alapít egy újat egy-két hónap múlva.
Hát persze, hiszen a Goldman befektetési bank, abból él hogy elad (vagy vetet) az ügyfeleivel.
concordeblog.hu/2020/04/02/a-betuk-hatalma-a-matematika-es-a-valosag/
Az nem igaz, hogy egy cégből ki lehet venni a fellendülés idején milliárdokat profitban, de két havi leállásban már tönkre is ment a cég.
Ha pedig az aranykorszakban sem tudott a cég annyi profitot termelni, hogy legyen tartaléka, csak a fellendülés miatt maradt egyáltalán életben, azért a cégért nem is kár.
Mert a válságnak egyszer vége lesz, és akkor a munkavállalók (aki új állást szeretne, aki váltana, de akár a többiek is) meg fogják nézni, hogy ki hogyan bánt az alkalmazottaival, amikor baj volt; hogy felelősen gazdálkodott-e vagy csak a csillivilli image volt a lényeg. Lehet bullshitelni az employer brandingről sokat, de most kiderül, mi van mögötte igazából.
@kiszámoló
Azt szeretném megkérdezni, hogy a kiszamolo akadémia haladó verziójából készült-e videós anyag, amit meg lehetne vásárolni? A bevezető kurzus végén van talán olyan említést, hogy akit jobban érdekel az menjen a haladó tanfolyamra.
Más: én abban bízok, hogy az alkalmazottakat/szakmunkásokat helyreteszi ez a válság: az egy dolog, hogy drágán dolgoznak, de cserébe sz@rul is és ők tesznek szívességet, hogy eljönnek dolgozni. Nekem sok olyan alkalmi munkavállalóm van/volt, akiket csak azért nem küldtem el, mert akkor nem lett volna meg a szükséges létszám. Remélem, hogy javulás lesz ebben is.
Igen, pár hónap akár állásidővel/szabival/csökkentett működéssel ésszerű. Nem mellesleg, hová mennek/hol maradnak majd szívesebben a munkatársak, mikor lesz választásuk? Akkor majd jöhet a sírás arról, milyennek ezek a mai dolgozók.
Most a helyzet máris sokkal rosszabb: a bevételek gyak. nullára csökkentek, a kiadások ellenben szinte teljesen megmaradtak. Már 3 hete folyamatosan küldjük el az embereinket, egyetkedünk velük munkaidő csökkentésről,stb. Próbáljuk csökkenteni a kiadásokat – de egy bizonyos szint alá menni lehetetlen (fix bérelti szerződések, vállalkozási szerződések, bérek). Az állami bértámogatás a bevétel nélkül maradt kiadásaink töredékére sem elégségesek. Úgy néz ki most egy hónapunk hogy havi 2-3 milliót(!!!!) kell beletenni a cégbe… (folytatás)
Csak kivancsisagbol megneztem egy ilyen hirdetest, ezt talaltam:
“Auf 2150 Meter macht man keine halben Sachen, deshalb suchen wir für die Wintersaison ab _11 November 2019_ einen qualifizierten und motivierten Demichef de Partie (m/w) für unser Team. ”
Magyarul ezek meg az elozo szezonbol ragadtak itt.
A valosag az, hogy itt Ausztriaban is tobb szazezren lettek munkanelkuliek, es a vendeglatas is teljesen meghalt. Senki nem tudja, meddig fog ez tartani es milyen gazdasagi kovetkezmenyekkel jar, milyen lesz a kovetkezo szezon, lesz-e vendeg, ha lesz, mennyivel lesz kevesebb, mint elotte. Siman elkepzelheto, hogy az osszel egy ujabb jarvanyhullam jon…
Ez a “blog” egyszeruen hangulatot szit, remhirt terjeszt, a valosaghoz semmi koze nincs. Nem kell mindent elhinni, amit az interneten olvasol.
Hamarosan el kell döntenem hogy a sok évnyi személyes megtakarításomból mennyit merjek még kockáztatni a cég fenntartása érdekében. Egy-két hónapra 4M – ez rendben. 6 hónapra 12M: erősen meggondolandó. 12 hónapra 24M – csak ha kockáztatom a lakhatásomat is. És az én cégem egy sok éve nyereséges vállalkozás volt… ennél a kisebbek, a párszemélyes cégek sokkal rosszabb helyzetben vannak!
Ha a cégünk megszünik akkor 10-15 ember kerül az utcára – szerintem ez sokkal nagyobb veszteség lenne állami szinten mint VALÓS és AZONNALI pénzügyi segítséget nyújtani a KKV-nak. Én meg fogok tudni élni és ha kell tudok majd munkát találni két felsőfokú nyelvvel (bár valószínű hogy külföldön); de a dolgozóink közül jópárnak felkopik majd az álla. És nem lesz máshova sem menniük ha “egy férges cég elhullik”, mert az ÖSSZES elhullik és különben sincs kereslet, minek új embert felvenni…
Nem lepődnék meg 20%-os (hivatalos) munkanélküliségen sem 3 hét múlva.
Feltehetően Mo-on sem jobb a helyzet.
Itt a pompás lehetőség azonban hiányszakmák felé orientálódni.
A kormánynak “diákhitelt” kéne biztosítania a felnőttképzésre is.
Fiatal könyvtárosból informatikust vagy ügyfélszolgálatost, kozmetikusból-manikűrösből nővért, aztán majd csak a piac beárazza a keresetet.
csak mert voltak akik tőkét akartak csökkenteni ebből.
És még alig jöttek azok, akik már családdal, iskolás gyerekekkel, egykeresős modellben élnek kint…
Se a kinti, se az itthoni statisztikákban (még) nicsenek.
Parragh és Palkovits szerint majd mennek mg-i idénymunkára…
444.hu/2020/04/09/zsiday-viktor-ebben-a-helyzetben-a-munkaalapu-tarsadalom-gazdasagfilozofiai-tevedes
Kívúlről figyelem a gazdaságot es a politikát is, de amiket felvet Miklós, Bod Péter Ákos es ma Zsiday Viktor is, az alapján a következő kérdések merülnek fel:
egyrészt szerintem semmit nem tesz a jegybankelnök a kormányfő tudta nélkül, pedig most látszólag ez nincs így…
másrészt félek, ez az érthetetlen kivéreztetés nem arról szól e, hogy ez segíti a későbbi kvázi államosításokat… es ebbe sokan mások közben tönkremennek persze.
Nekem euroban van a vagyonom, így kaptam, nem én váltottam át. Most erősödött a forint. De nem lesz sokáig így szerintem.
És kellett két hónap, hogy erről meg is bizonyosodjunk.
Maga az állam sem volt hangya és ugyanez mikroszinten is látható.
A legdurvább az volt, amikor Parr. azt javasolta, h aki szakács volt, legyen már pék, de arra nem tudott válaszolni, hogyan tudják gyorsan (#maradjotthon üzemmódban) átképezni.
Ebből lesz az online pék…
444.hu/2020/04/09/a-teljes-magyar-felnott-nepesseg-het-szazaleka-vesztette-el-mar-a-munkajat-a-jarvany-alatt
Mert otthon is tudunk edzeni, sőt, kenyeret sütni, és filmet nézni, és lehet, hogy nem kell minden nap a plázában lógni, ki is lehet menni a természetbe. Még ha vissza is tér majd a vásárlási kedv, valószínűleg jóval elmarad majd a válság előtti mértéktől.”
Forrás: szemlelek.net/2020/04/02/az_altalunk_ismert_vilagnak_vege
Olvastam a számaidat. 20 éve működő cég. Sok éve nyereséges. Árbevétel évente 100-150 M. Most havonta kb 2-3 M-t kell betenni, hogy fennmaradjatok. Tehát ez a fix költségetek. 24 M bepumpálása már necces lenne.
Hiányzik néhány szám a teljes képhez, de feltételezve, hogy a legutóbbi 5 év az szinte tuti jó 5 év volt, akkor olyan összesen 500-750 M árbevételből most nincs 24 M sem a zsebedben.
Mindig visszaforgattál mindent a cégbe, azért?
Szomorú, de ez a realitás. Nem értem azokat a cégeket és cégvezetőket, akik a saját (és családjuk) megélhetésüket az alkalmazottak után sorolja. Az alkalmazottak is pikk pakk otthagyták korábban a munkaadójukat, ha értelmezhetően több pénzt kaptak máshol (vagy közelebb volt a másik munkahely stb). Egy befektetés soha nem szabad, hogy érzelmi kérdés legyen.
Évi 150 milliós árbevétel az gyakorlatilag egy kis családi étterem. Messze nem akkora biznisz a turizmus/vendéglátás, hogy ebből 5 év után 24 milliót csak úgy előránts a farzsebből. (És nem, nem azért, mert 6 bmw áll neki a garázsban.)
1. Otthon edzeni most az tud aki kvazi eddig se jart terembe. Aki jart es hasznalta normalisan, az vagy 10 millioert berendez egy sajatot, vagy csak kenyszeredetten bohockodik.
2. Kenyeret nem fogok sutni, mert nem eri meg az idot es faradtsagot az a par forint.
3. Moziba es szinhazba jarni teljesen mas, mint otthon bamulni a Tv-t
A termekekben egyetertunk, a 37. cipo felesleges.
De azt gondolni, hogy majd a nok rajonnek, hogy nem kell nekik se fodrasz, se kozmetikus, kormos stb., az vicc.
En se szeretnek lemondani sem a konditeremrol, mozirol, szinhazrol, etteremrol, cukraszdarol, fodraszrol stb., es azt se szeretnem, hogy az asszony kezdjen el sztarseffe avanzsalodni itthon, vagy vagja le a hajam.
Csak nekem tunik ez nagyon betegnek? Foleg ha hozzaveszem meg a poszt tartalmat az USA cegekrol..
Mondanam hogy szerintem megy ez lejjebb.. De ha nem akkor ez azt jelenti elinflaljak a megtakaritasaimat ami nem reszvenyben van. (per pill 0 van reszvenyben..)
Nem fognak rájönni:)
Nem tudom, hogy mi a fix költséged (csak cash számít), amit nem lehet 6 hónap állás esetén lefaragni. Mármint bérleti díj – találjon más bérlőt, most nem fog tudni, fogyasztás, ha lekapcsol a cég, szinte nincs, gondolom nincs forgalom, személyi költség lehet, aki marad, esetében azt kell meggondolni, hogy ha újrainduláskor frisset kell betanítani, az drágább lenne, mint 6-12 hónapig kicsit kevesebbet fizetni a még maradóknak munka nélkül…
Illetve miért gondolod, hogy nagy baj lenne, ha nem lenne a vállalkozásod (és egy halom másik, ami szüneteltetés után kérdéses, hogy kinyit-e)? Nincs olyan, aki el tud vinni egy vállalatot? Ilyen mindig lesz.
Az egyetlen, amit hajlandó lennék adni, az kölcsön (esetleg egy kis kamattámogatással), de azt is valamilyen feltétellel – pl személyes vagyon biztosítékkal…
Mi az építőipar legalja vagyunk, az egészen pici halak.
Egyrészt már most tudom, hogy az egyik futó projektünket nem fogják kifizetni. Nem, itt nincs pereskedés az alvállalkozó részéről, vagy munkajogokkal okoskodás a munkavállaló részéről. Se idő, se kedv, se pénz rá. Ezen a szinten szépen behúzzuk a farkunkat, elkönyveljük a buktát, igyekszünk mindenkivel korrekt viszonyban maradva elválni.
A kapcsolati tőke ugyanis itt hosszú távon a túlélés egyik kulcsa.
És újratervezés van.
Az utóbbi hetekben azért az építőiparban is igyekeztek bespájzolni a cégek, a kereskedőknek erős hónap volt a március.
Egyébként nem drágább itthon, mivel a napocska szépen dolgozik a napelemekkel, az anygszükséglet simán alatta van a bolti árénak.
“vagy 10 millioert berendez egy sajatot, vagy csak kenyszeredetten bohockodik”
1. Hmm, nem tudom, te miket szoktál csinálni, de egy súlyzókészlet, esetleg valami rúd húzódzkodni, ilyesmi azért belefér, 10 milliós konditerem nélkül azért lehet mozogni… A fekvőtámaszhoz és hasonló gyakorlatokhoz konkrétan semmi sem kell…
2. A sütött kenyérért nem kell elmenni “kontaktokat” szerezni, és a kenyér is garantáltan vírusmentes… Senki nem az ára miatt süt otthon, régen is akkor sütöttünk, ha semmi kedvünk nem volt elmenni a boltba.
3. Nem tudom, nekem nincs olyan nő a környezetemben, akinek a “körmös” hiánya (vagy akár nemléte) problémát okozna, és egy megfelelő hajvágó géppel nem nagy kaland a férfi hajvágás se.