Olvastam egy érdekes kanadai felmérést az ottani nyugdíjasokról.
A megkérdezett nyugdíjasok 27%-a megbánta, hogy nyugdíjba vonult és 23%-a vissza is akar menni dolgozni. Ezek 59%-a azért, mert hiányzik neki az intellektuális kihívások az életében (magyarul halálra unja magát és nem akar szellemileg leépülni), viszont 50%-a anyagi okokat (is) megjelölt.
A visszatérni szándékozók 32%-ának sikerült ez a megelőző jövedelem mellett, 38%-uk rosszabb fizetés mellett volt kénytelen visszatérni a munka világába, 30%-uknak egyáltalán nem sikerült.
A nyugdíj előtt állók fele inkább el se menne nyugdíjba, mintsem szembesülnie kelljen az életszínvonala esésével, a megkérdezettek 74%-a aggódik azon, hogy elég lesz-e a jövedelme a nyugdíjas éveire. Ezektől a tényektől egyáltalán nem függetlenül 78%-uk gondolkodik azon, hogy valami félállást megtart magának a nyugdíjas évei alatt is.
A számok arról árulkodnak, hogy az embereknek még a közvetlen nyugdíjba vonulásuk előtt sincs semmilyen terve vagy elképzelése, miből és hogyan fog megélni nyugdíjasként vagy akar-e egyáltalán nyugdíjas lenni. Leginkább sodródnak csak az árral, hogy aztán megbánják, hogy túl korán dobták el a kapát-kaszát, mert még sok kreativitás van bennük és leépíti őket a semmittevés, vagy pusztán csak nem tehetik meg, hogy munka nélkül nyugdíjasként éljenek.
Ezért fontos, hogy ne csak megtörténjenek veled ezek (és a hasonló) dolgok, hanem évekkel, sőt évtizedekkel előtte tudatosan tervezd el, mit és miért szeretnél csinálni. Miből fogsz megélni, szükséged van-e a munka miatti szellemi vagy fizikai kihívásokra, akárcsak részidőben is, van-e valami elképzelésed az előtted álló évekre és évtizedekre? Fenntudod-e tartani az életszínvonaladat vagy meg tudsz-e elégedni annyival, amennyire telni fog? S ha beüt egy betegség, akár a saját, akár a házastársad életében?
Gondolkozz ezeken időben, amíg még nem késő, hogy ne akkor kelljen megbánni a döntéseidet, amikor már nem tudsz rajtuk változtatni.