KATA adóbevallás kitöltése útmutató

Tegnap beszéltem valakivel, aki havi 20 ezer forintot fizet a könyvelőjének az áfamentes KATA-s egyéni vállalkozása után. Félhavi fizetését odahordja a könyvelőjének évente, miközben erre semmi szükség. Nem ő volt az első, szinte minden katás egy vagyont kifizet a könyvelőknek a nagy semmire.

A KATA-nak az a lényege, hogy egyszerű, mint a faék és egész évben gyakorlatilag semmi dolgod nincs vele. (Ez alól kivétel, ha meghaladja a 12 milliót a számlakibocsátásod évente vagy külföldre is számlázol, ekkor áfabejelentési kötelezettséged van, illetve lehet. De ha ez nem áll fenn, akkor tényleg semmi dolgod vele egész évben. Évente fél óra az adminisztráció. Arra figyelj, hogy akkor igaz a 12 millió Ft, ha egész évben vállalkozó vagy. Ha csak július elsejétől, akkor időarányosság miatt ennek a fele az igaz rád az első évben.)

Amikor kiváltod a vállalkozóit, akkor kell egy kis adminisztráció, meg évente egyszer az adóbevallás, amit te is meg tudsz csinálni, még ha nem is hiszed el magadról.

Nem kell havonta semmit jelentgetned, nem kell gyűjtögetni a kiadás számláidat, hiszen úgysem tudod elszámolni őket, nem kell havonta ötfelé utalni mindenféle összeget. Annyi a dolgod, hogy mindenkinek számlát adsz és ezeket a számlákat megőrződ, majd évente egyszer, február közepéig bevallod, mennyi számlát állítottál ki az előző évben.

Válassz elektronikus számlázást, akkor még azt sem tudod elrontani, mert egy kicsit is jobb számlázóprogram nem engedi, hogy elrontsd a számlaírást, ideális esetben bolondbiztos. Közben látod, mennyi számlát állítottál eddig ki idén. (De ha még kezdő vállalkozó vagy, mindenképp menj el egy könyvelőhöz tanácsadásra, lásd a cikk végén. Akkor is, ha kérdéseid vannak, amire nem találod a biztos választ. De havonta fizetni legtöbbször felesleges.)

Évi 12 millió forintig még annyi a dolgod, hogy befizeted a havi 25 ezer forint (ha van bejelentett főállásod) vagy 50 ezer Ft (ha nincs főállásod) összeget. Ez utóbbi a saját döntésed szerint lehet 75 ezer Ft havonta, ekkor 8 órás minimálbéresnek számítasz, nem 6 órásnak, mint a normál katás.

Ha meg tudod tenni, ezt az összeget (300.000 vagy 600.000 Ft) egyben utald el az év elején a NAV-nak, így nem kell ezzel sem foglalkoznod. Rákeresel a Google-lel, hogy  “NAV Kisadózó vállalkozások tételes adója bevételi számla” és oda utalod a pénzt a közleményben a saját vállalkozói adószámoddal és neveddel. (Jelenleg ez a számlaszám 10032000-01076349, de ellenőrizd le utalás előtt.)

Ha nem tudod előre kifizetni, akkor állíts be állandó átutalást havonta ugyanígy, legkésőbb minden hónap 12.-ére a megfelelő havi összeggel (25, 50 vagy 75 ezer Ft)

Még két dolgod van: adóbevallást beadni évente egyszer a NAV-nak és a helyi önkormányzatnál szintén adóbevallást beadni.

Na, ez is néhány perc és tényleg ennyi az egész dolgod. Fizetni, meg beadni évente két bevallást, amit annyira egyszerű kitölteni, hogy mindenkinek megy.

Fogsz egy számológépet és összeadogatod az év végén, következő év elején az összes számládat, pontosabban az abból befolyó pénzt. (Online számlázó ezt is megcsinálja helyetted, az ingyenes verzió is.)

Katásként csak az után adózol, ami összeg befolyt és akkor, amikor befolyt. Ha a tavalyi számlát idén fizették ki, akkor az idei bevallásban számolod el. Ha soha nem fizették ki, akkor soha nem számolsz el vele, hiába adtál róla számlát. Egy dologra vigyázz, ha rezeg a léc év végén az áfahatárral, ne csinálj olyat, hogy idén számlázom, de jövőre fizessék ki, mert az áfa viszont teljesítmény szemléletű, nem pénzforgalmi szemléletű. Nem kell értened, mit jelent, a lényeg: az éves 12 milliós határ környékén ne adj ki idén számlát jövőre esedékes fizetéssel. Akkor a számlakiállítás, de még a teljesítés dátuma is csússzon át jövőre.

Hasonló szívatás az áfával, hogy a KATA határt megkezdett hónaponként számolják, az áfahatárt viszont naptári napra. Június közepén nyitott vállalkozásnál a KATA hét hónap lesz (a 12 millióból 7 millió), az áfahatár viszont csak 6,5 millió. S szintén bekavarhat, ha a vállalkozás mellett ingatlant is adsz ki. De ha nem maxolod ki a katát, ezekre nem kell figyelned.

Kijön egy összeg, hogy mondjuk 7.892.233 Ft.

Miután összeadtad az összes bevételed, még egy dolgot kell megtenned: ha volt olyan ügyfél, akinek egész évben összeadva (tehát nem számlánként) egymillió forintnál többet számláztál, akkor azokat a számlákat külön is add össze és jegyezd fel az ügyfél adószámával és címével együtt.

Például kijegyzeteled, hogy Gomba-Bomba Kft, cím, adószám, összes kibocsátott számla 1.230.300 Ft. és Egyszer-Kétszer Bt, cím, adószám összesen 2.341.100 Ft. Ezt majd be kell írni a bevallásba. (Ha nem volt olyan, akinek egymillió felett számláztál volna összesen egy év alatt, akkor ezzel nem kell törődnöd.)

Az asztali gépedre letöltöd ezt a programot a NAV oldaláról. Ez egy keretprogram. Ócska, ostoba és borzasztó oldschool, minden porcikájában 25 éves legalább, de attól még működik. (Például olyan hülyeségeket kérdez meg telepítésnél, hogy X könyvtár nem létezik, létrehozza-e? De ezeken tedd túl magad.) Online ugyanez a bevallás erre.

Utána innen letöltöd a KATA bevallás modult. 2020 év elején a bevalláshoz a 19KATA nevű kellett, 2021 elején a 20KATA-t fogod letölteni, hiszen mindig a tavalyi évről adsz bevallást.

Nyugodtan töltsd le a programot és játssz vele. Amíg nem küldöd be, bajt nem csinálhatsz, beküldeni meg nem tudod véletlenül, mert kell hozzá ügyfélkapus belépés. (Nem véletlenül nem az online verzión tanulunk. 🙂 )

Megnyitod a programot, ezt látod: (Kattintva nagyobb lesz)

Válasszuk az új nyomtatványt. Ott fogjuk látni a 19KATA nevű bevallást, amit külön letöltöttünk.

Nyomj egy megnyitást.

Ettől a bevallástól rettegsz.

Adószám, a te adóazonosítód (ami a zöld adókártyán van), cím, dátum, összeg. Ennyit kell összesen beírnod. 10 perc az egész és semmi olyat nem kérdez, amit nem tudsz.

Direkt elrontottam, az éves bevétel összegét ezer forint helyett forintban írtam, vagyis a helyes 13.000  (ezer Ft) helyett 13.000.000 lett beírva.

Amint látod, egyből kiabál, hogy biztos 13 milliárd forintot kerestem-e tavaly. Hülyebiztosra van megcsinálva.

Kijavítom 13.000-re, vagyis a példa kedvéért 13 millió forintot kerestem tavaly. (Ezer forintra kell kerekíteni az összeget, ha 7.892.233 Ft-ot kerestél, akkor 7.892-t írsz be.)

Fenn aktívak azok a fülek, amiket ki kell töltenem (amiket nem, azokat nem is tudom kitölteni):

Nézzük meg a 02 fület:

Itt sorolom fel azokat a cégeket, akiknek egymilliónál többet számláztam: adószám, cím, összeg.

Minden lapot kitöltöttem, nyomok egy ellenőrzést. Szólni fog, ha nem tetszik neki valami. (Ha 12 millió felett volt a bevételed, további lapokat is ki fogsz tölteni, de látni fogod, mert aktívak lesznek. De a cikk most a 12 millió alatti, áfamentesekről szól.)

Már csak egy dolgom van, Kapcsolat az Ügyfélkapuval.

Beküldöm az Ügyfélkapun keresztül és kész is vagyok, NAV letudva egy évre. (Kivéve, ha áfakörös vagy, mert ezt választottad, mert elérted a 12 milliót áfakörös tevékenységgel, ilyenkor automatikusan áfakörössé válsz esetleg külföldre is számlázol. Akkor év közben is kell áfát jelentgetni. De most a klasszikus kisadózókról szól a cikk.)

Online ugyanez így néz ki (de itt már ne kattintgass össze-vissza!!! Gyakorolni az előző programban gyakorolj.)

Belépek az online felületre. Ott látom magam vállalkozóként és magánszemélyként is. Mivel a vállalkozás adóbevallását akarom beadni, ezért a vállalkozást választom.

Új nyomtatvány, bejelentés menüpont.

Itt értelemszerűen a bevallásokat választom, hiszen azt szeretném beadni.

S ott van a bevallás (tovább nem csináljuk, de ugyanaz a pár adat kell, mint az előbb):

Egy dolog van még hátra, a helyi adó. Besétálok az önkormányzathoz az adóirodába ügyfél-fogadási időben, rámosolygok a segítőkész kezitcsókolomra és megkérdezem, hogy az önkormányzat hogy kéri a bevallást. (Az más, mint a NAV. A NAV az állami adókat szedi, az önkormányzat a helyi adókat.) Ha nem akarok besétálni, akkor letöltöm erre a keretprogramra a 19HIPA modult és kitöltöm. Esetleg online budapestiek itt, nem budapestiek itt beadják a bevallást.

Budaörsön lehet(ett) papír alapon is, ott helyben kitöltök egy sajtpapírt három perc alatt és készen vagyok. Legalább annyira komplikált, mint ez: nevem, címem adószámom, összeg, dátum, aláírás.

Ráadásul nálunk nem is kell helyi adót fizetni katásnak, ha január 15-ig beadja a bevallást. Ezért is menj be az önkormányzathoz, hátha nálatok is így van. De ha fizetned kell, elutalod a kért összeget, beadod a sajtpapírt és ezzel is készen vagy egy évre.

Ezért ne fizess ki évi 240 ezret. (Megjegyzem, az áfabevallás sem sokkal komplikáltabb ennél, mással meg nem találkozol katásként.) Ha pedig kérdéseid vannak, azért van NAV meg okmányiroda ügyfélszolgálat, hogy feltehesd ott, a legtöbb kérdésre itt is találsz választ (tevékenység megváltoztatása, szüneteltetés, székhely megváltozása, külföldre számlázás, stb.)

De ha félős vagy, esetleg nem vagy biztos a dolgodban ezek után sem, mindenképp keress egy adótanácsadót vagy könyvelőt. A cikk még véletlenül sem arról szól, hogy soha, senkinek nincs szüksége segítségre vagy hogy próbáld meg ingyen megúszni mindig a könyvelést. Erről szó sincs, a cikk arról szól, hogy olyanért, amit te is meg tudsz csinálni könnyen, azért ne fizess feleslegesen.

Beszéltem a könyvelőnkkel a kedvetekért. Ha úgy érzed, kell segítség és nem ismersz senkit, hozzá is fordulhatsz. (Természetesen pénzért.)

A vállalkozás indításakor szükséges papírmunkát 25 ezer helyett 12,5 ezerért csinálja meg, ha rám hivatkozol. Ezt érdemes igénybe venned, ha most indítod a vállalkozást. Nem áfás katásokat havi 8,5 ezerért könyvel, ekkor nem kell fizetni a 12,5 ezret sem és a bevallás is benne van. Az áfás könyvelés drágább, azt kérdezzétek meg tőle.

Tanácsadás óránként 12 ezer Ft, ha csak azt kérsz. Ezt jelezd neki telefonban és kérj tőle időpontot.

Ha adsz neki hozzáférést ügyfélkapuhoz, nem is kell elmenned hozzá, online elintézitek. Az elérhetősége +36309845845 Tóth Györgyi. De csak akkor hívd, ha fizetős tanácsadást kérsz vagy megbíznád munkával. Az egyéb kérdéseiddel hívd a NAV-ot, pont ezért tart fenn ügyfélszolgálatot.

De első körben arra bátorítalak, ennyit tanulj meg. Még egyszer: a programot bátran töltsd le és próbáld kitölteni a bevallást. Nyugodtan játssz vele, csak ne küldd be, amit csináltál. Ha ez már megy, nézd meg az online verziót is.

Remélem, segítettem.

Share

166 hozzászólás

  • Tamás
    KATA-zásnál lehet választani, hogy ÁFA körös legyen az ember, ez tevékenységtől függ, hogy érdemes-e ÁFÁzni. Ha valakinek vannak költségei, amin Áfa van, akkor érdemes Áfázni. Ha online hirdet (Google, Facebook), akkor szintén érdemes, mert ha nem vagy Áfás, akkor az online hirdetések után be kell fizetni az Áfát, ha Áfás vagy, akkor viszont nem, pontosabban le is vonhatod, nincs plusz költség! (Ha jól tudom, de lehet hogy nem jól tudom.)
  • Kiszamolo
    Tamás, jellemzően marhára nem éri meg áfázni, mert bár te leírhatod az áfát, de fel is kell számolnod minden bevételedre és általában több a bevétel, mint a kiadás. Annak érheti meg, aki csak cégeknek dolgozik, akiket hidegen hagy az áfa és sok eszközbeszerzése van, bár akkor meg nem biztos, hogy a kata a legjobb választás.

    A hirdetéseket meg ne cégként add fel és akkor eleve felszámítják neked az áfát. (Úgysem tudod elszámolni költségként.)

    Ellenben egy rakás felesleges adminisztráció az áfakör és hatalmas szívás, ha nem csak cégeknek dolgozol.

  • Attila
    A kötelező kamrai hozzájárulást is fizetni kell, ami 5000.- Ft / év.
  • Kiszamolo
    Attila, az védelmi pénz, nem “önkéntes hozzájárulás”. Az egyik legpofátlanabb lehúzás.
  • Online is ki lehet tölteni, sok mindenben gyorsabb, mint az ÁNYK

    onya.nav.gov.hu/

  • Attila
    A tételes IPA választása esetén nem kell éves iparűzési adóbevallást benyújtani.
  • kisvállalkozó
    Tavalyi évben volt róla szó, hogy bővíteni fogják a KATÁ-s 12 milliós keretet 16 -ra. De azóta nem történt semmi ez ügyben. Van esetleg valakinek erről infója?
  • Béla
    Nem kell már azt az ócska programot használni, a onya.nav.gov.hu/ oldalon elintézhető ugyanaz, böngészőből, letöltés nélkül. Az önkormányzatokkal meg a e-onkormanyzat.gov.hu/ oldalon lehet nagyjából mindent elrendezni. És mindkét oldalon van bankkártyás fizetési lehetőség is.
  • Kiszamolo
    Béla, a cikket meg nem olvastad… 🙂

    Online ugyanez a bevallás erre.

    Ha ez már megy, nézd meg az online verziót is.

  • Lezlo
    7 éve katás vagyok, végig könyvelő nélkül.

    Talán jövőre már igaz lesz az évi fél óra (remélem). Nálunk eddig a helyi IPA bevallása papíron ment csak és önmagában több óra (sorban állás, átnézés, nincs rajta pl. átalányadózás, azt kézzel rá kell írni a papírra valahová, stb.). Alakul már az elektronikus verzió, azért látszik a haladás.

    Fontos még, ha szüneteltetsz egész hónapot, akkor minden hónapra külön kell bevallani, hogy nem vagy köteles fizetni az alapdíjat (50e). Ha nem teszed meg, tartozásként rákerül az egyenlegedre.

    Mindazonáltal egyetértek, a könyvelőnek adott juttatás kidobott pénz.

  • Lala
    Ezt a katát be kéne szántani és sóval behinteni a helyét. Sima adócsalás, ó bocsánat adó optimalizálás.
    Aztán meg majd az én nyugdíjamat fogják megkurtítani, hogy a katásoknak adják, mert ott fog üvelteni az összes katás, hogy nem tud megélni a semmi nyugdíjból, amit arányosan a befizetései után kap majd.
  • Laci bácsi
    Pont az előbb olvastam a KATÁ-ról egy cikket. A lényege, hogy nem csak az adóbevallás, és adózás nagyon “alap”, hanem majd a hozzá járó nyugdíj kifizetés is. Vagyis nyugdíjra ne nagyon számíts, ha katás vagy. Miklós, erről valamilyen plusz infód van-e? Köszönjük..
  • kékfrankos
    “KATA adóbevallás kitöltése útmutató”, avagy hogyan könyvelj katásoknak havi húszezerért, könnyen, gyorsan, egyszerűen 🙂
  • dottore
    Én leosztva ~ havi 5k-t költök a könyvelőre, annyit megér, mert merülnek fel azért menet közben kérdések (már az e.v. indítás is olyan volt amire azt mondták, hogy 15 perc, minek ahhoz könyvelő – aha, csak ez meg az meg amaz, meg számlázót is le kellett jelenteni, meg IPA bejelentkezés, meg kamara bejelentés… másfél órán keresztül ültünk felette a könyvelővel, aki azért már látott pár ilyet).

    Havi 20-ért AAM KATA-snak könyvelőt tartani tényleg luxus, de a másik véglet meg a filléreskedés az – akár alkalmi – tanácsadásokon. Mindig fogom a fejem mikor egy (pl. ebben a bejegyzésben sem érintett) komplexebb témában facebook csoportokban próbál a T. vállalkozó segítséget kunyerálni, mert KATAsnak minek a könyvelő, ugye.

    nagy gáz lenne ha úgy lenne. Persze abban egyetértek hogy nem biztos hogy minden érintett érti hogy nem (ebből) lesz nyugdíja

  • Attila

    Miért? Szerinted a főállás mellett is a munkabérre rakódó járulékokat kellene a katás bevételből is vonni?
    Ilyet az szokott írni, akinek fogalma sincs egy vállalkozásról. Csak az adóelőnyt látja, és az valóban van.
    Az államtól majd az is ugyanannyi nyugdíjra számíthat, akinek a munkáltató vonja a 10%-os járulékot, azaz az éhenhalásra az is elég lesz ugyanúgy.
  • Kiszamolo
    dottore, a kezdeti bejelentésre ott van a 12,5 ezer forintos egyszeri lehetőség a cikk végén. Akinek meg folyamatosan áfát kell jelentenie és nem akarja megtanulni, az is fizessen könyvelőt.

    De a legtöbbnek teljesen felesleges. Ehhez képest szinte mindenki fizet havi 10-20 ezer forintot, miközben a könyvelő hozzá sem nyúl az anyagához egész évben, a bevallás is húsz perc.

  • Imre
    Miklós, igazad van, szerintem sem kell egy AAM Katásnak könyvelő – kivéve, ha mégis.

    Vannak olyan speciális esetek, amiből gáz lehet. Ilyen pl. a FB-hirdetések ÁFÁ-ja. Ugyanis az FB ÁFA-mentes számlát ad és – mivel ez közösségen belüli szolgáltatásnyújtás – az ÁFÁ-t be kell vallani és befizetni havonta. Valamint, azt hiszem, kell hozzá közösségi adószám is.

    Szóval azzal egyetértek, hogy általában nem kell és bőven elég indításkor egy tanácsadó beszélgetés, de lehetnek olyan területek, ahol szükség lehet rá.

    Mondjuk itt vidéken kevés olyan könyvelőt lehet találni, aki ezzel képben van, de a remény hal meg utoljára.

  • Imre
    Még egy: a helyi önkormányzatnál nem kell adóbevallást beadni évente: indításkor kiválasztod a tételes IPÁ-t és utána minden évben 50e-t kell fizetned arra. Bevallás nem kell évente.
  • Kiszamolo
    Imre, nem cégre kell kérni a Facebook számlát. Mivel nem tudod elszámolni, nincs jelentősége, de akkor a Facebook felszámolja az áfát.
  • Banditosz
    Több mint egy éve vagyok KATA-s, soha nem volt könyvelőm. Havi 2000 ft-ért (de még ez is sok de a kényelmem megér ennyit) a szamlazz.hu autokata szolgátatására előfizettem, mindig szól időben hogy mit kell tennem, hova mennyit kell utalnom, nekem tökéletes. az adóbevallásomat is tökéletesen megcsinálta. Szerintem sem kell KATA-snak könyvelő de gondolom majd jönnek a könyvelő kommentek hogy de kell 🙂
  • DrAtom
    ,
    A hölgy vállal kis kft könyvelést is? (2-3 fő munkavállaló első körben, kevés számla, kis forgalom)
    Ha igen, “garanciát” vállal a munkájára? Most indulna egy kis cég, és keresünk megbízható, normális könyvelőt hozzá.
    Köszi
  • Béla

    Olvastam, de igazad van, elnézést, nem vettem észre a zárójeles mondat végén hová mutat a link. Akkor viszont nem értem, hogy miért nem inkább arról szól a cikk? Bár gondolom az ÁNYK-nak megvan az az előnye, hogy lehet bátran nyomkodni.


    Nem kell havonta:
    „A tételes adófizetési kötelezettség alóli mentesülés bejelentése

    Nem kell a bejelentést havonta megismételni abban az esetben, ha az egyéni vállalkozó egyéni vállalkozói tevékenységét szünetelteti, tekintettel arra, hogy a kötelezettség módosítását a rendelkezésre álló adatok alapján a NAV hivatalból végzi el.”

  • Kiszamolo
    DrAtom, nyilván vállal, de hívd fel nyugodtan.
  • Kiszamolo
    Béla, pontosan. Letölti, offline kitölti, rájön, hogy megy neki és jöhet az online.
  • Random könyvelő
    Hello, itt egy könyvelő. Alapesetben azt mondanám, hogy 15 katásból 14 simán el lenne könyvelő nélkül. Mondanám, ha nem lenne boldog-boldogtalan kényszervállalkozó. Olyanok akik teljesen analfabéták a digitális világhoz illetve jogszabályokhoz. Vannak történetek, hogy mik járnak egyes vállalkozók eszében. Jobb ha fogja valaki a kezüket, egyszeri tanácsadások vagy folyamatos könyvelői szolgáltatás keretében. Vidéken egy katás vállalkozó havidíja 5000 forint szokott lenni.
  • Kiszamolo
    Random, havi 5 még rendben is van. De a tegnapi, szintén vidéki 20 ezer egy alanyi mentes katásnak, 400 ezres havi bevétellel nekem már nagyon lehúzásszagú volt s nem ő volt az első ilyen. Ezért írtam meg ezt a cikket.
  • Szorgoshangya
    Némiképp bonyolítja a dolgot, hogyha van 1 db. lakásod vidéken amit kiadsz és bérelsz egyet egy másik városban. A kiadásból származó bevételed beleszámít az áfá-ba. Tehát, ha pl. katásként 11.500.000. Ft. bevételed volt és mellette volt egy lakásod ami 1.000.000. bevételt hozott, akkor megszívtad, mert következő évben már áfás leszel. Szóval vigyázzatok ezzel, mert sokan szívtak emiatt, hisz a könyvelők sem tudták jól, sőt a NAV is eltérően nyilatkozott ez ügyben.
  • itsme
    Sziasztok,

    Nem tartozik szorosan a temahoz, elore is elnezest miatta.

    Mar regota foglalkoztat sajat vallakozas inditasa de sajnos nem ismerem vallalkozasok vilagat. Szeretnek tanulni es idovel kamatoztatni a tudast egy sajat vallalkozasban, hogy tobb labon allhassak.

    Tudtok esetleg olyan weboldalt vagy konyvet ajanlani ami hasznalhato tudast ad?

    Elore is koszonom!

  • Vica
    Szorgoshangya. Azért vannak dolgok amikkel érdemes tisztában lenni, mielőtt osztjuk az észt. Nem lehet Kata adózó az aki ingatlan bérbeadással foglalkozik. Kata mellett, magánszemélyként adhat bérbe. De a kettő rohadtul nem egy bevétel és nem is vonjuk össze. Ergo a példádat nézve nem lesz áfás következő évben. Most mondjam, hogy az ilyen hülyeségek miatt kell a könyvelő!!!
  • Reho
    Amellett, hogy amióta van KATA én KATÁ-s vagyok (előtte EVÁ-s, előtte normál EV, nem minimálbéren), részben egyetértek kommentjével. A KATA egy iszonyú nagy átverés, saját magunk átverése és a probléma eltolása pár évtizeddel. 10-20 év múlva ha nyugdíjba megy(ünk) aki szinte az egész életét katásként töltötte az egy óriási terhet fog jelenteni a magyar társadalomnak és az akkori kormánynak egy marha nagy fejfájást. Mit fognak kezdeni több százezer éhező nyugdíjassal? Mert a mostani katások 90%-a nem gondol a jövőre, csak örül neki, hogy most viszonylag jól keres.

    Ezt a mostani kormány nagy ívben letojja és a jövőre bízza ennek a megoldását. De vajon lesz-e megoldás?

    Nekem van önkéntes nyugdíjam amire évente egyre nagyobb összeget fizetek, de nem vagyok benne biztos hogy pl egy gazdasági krízis nem nullázza le azt sem az elkövetkezendő években… Egyáltalán miért 6 órás egy katás?

  • Sándor

    Lala szerintem azokra az egy, max kettő vevőhöz köthető, jellemzően valamilyen szellemi munkát végző, főállású KATAsokra gondolt, akik magas havi kereset ellenére is csak havi 50 ezret fizetnek be. Minden nap ugyanúgy irodába járnak dolgozni, gyakorlatilag egy főnök utasítását követik, mint egy klasszikus alkalmazott.

    Ezek az emberek az esetek 80%-ában nincsenek tisztában azzal, hogy miről mondanak le az alkalmazotti státuszból való kikerüléssel. Csak a beérkező instant pluszjövedelmet látják. Sok vállalkozás fut ilyen, szerintem a bújtatott foglalkoztatás fogalmát kimerítő alkalmazotti állománnyal.

    Ezzel nem is lenne semmi gond társadalmilag. Csak ők tudatosan is készüljenek az öngondoskodásra, munkanélküliség/rokkantság/nyugdíj esetére. De várhatóan ezek az emberek majd verik az asztalt plusz juttatásért – az én káromra. Ez a része zavar.

  • Én is akarok kommentelni...
    Okés, ledöbbentem. Nyertél Miklós!
    Van egész sok könyvelő kereső oldal, ami ingyenes is ráadásul. Ha valaki oda felpötyögi kicsoda-micsoda, a regisztrált könyvelőktől kap szépen ajánlatot. Referenciát mindent. És nem ennyiért könyvelnének neki.
    Az általad javasolt könyvelő is mocskos drágán dolgozik.

    Ismerek több könyvelőt is (ok, itt a balkánon), akik alanyi mentes KATÁS vállalkozókat éves 30 ezerért könyvelnek (havi 2500 ha valakinek így jobb), és ebben a díjban már benne van a személyére szabott ingyenes adótanácsadás is. És még akkor is annyi, ha van közösségen belüli értékesítése is, no meg nem mindenki olyan szerencsés, hogy olyan helyen lakjon, ahol az iparűzési adót nem papír alapon kell beadni, és természetesen saját nyomtatványa van a településnek, nem ám sablon. Ennyiért viszont az összes KATÁS ismerősöm azt mondta, hogy inkább csinálja a könyvelő.

  • Ricsi
    Sziasztok!

    Nagyon jó cikk! A 12 milliós határnál év végén, ha rezeg a léc arra kell figyelni, hogy mi a számla teljesítés dátuma. Én sajnos megjártam az utat, hogy 3 hónappal utána derült ki, hogy átléptem az ÁFA határt. A számla januárba került kiállításra, az előző hónapról. Két limit van egyik az ÁFÁ-hoz kapcsolódik, ahogy kiszámoló is írta. Az számla teljesítés dátuma határozza meg melyik évhez tartozik. Illetve a másik limit az a pénz beérkezésének dátuma alapján dől el, az egy másik 12 milliós limit.

  • Kiszamolo
    Én is, budapesti-budaörsi árakhoz képest nem drága, de pont arról szól a cikk, hogy nem kell.

    Errefelé (sem) hallottam senkit, aki akár csak 5 ezerért is könyvelne katásokat. Az a 2.500 Ft nagyon messze vidéken lehet annyi.

    S igen, vannak olyan “vállalkozók”, akik még egy számlát sem tudnak kitölteni, azok fizessenek, ha lusták megtanulni.

  • nagycsaládos
    informatikusként, két munkahelyre bedolgozva ha az éves bevétel jóval meghaladja a 12 milliót (akár duplája) akkor jól gondolom, hogy érdemesebb lenne egy Kft. irányába gondolkoznom?

    még alkalmazott vagyok, de állandóan ezen agyalok mostanság…

  • Endre bá
    Egy kis kiegészítés:
    “Ez alól kivétel, ha meghaladja a 12 milliót a számlakibocsátásod évente vagy külföldre is számlázol, ekkor áfabejelentési kötelezettséged van, illetve lehet”

    Vagy ha Neked számláznak az EU – ból az EU adószámodra. Fordított áfa fizetés van. Nem bonyolult az sem.

  • Kiszamolo
    Endre bá, de katásként bolond lennél számlát befogadni, mert előnyöd nincs belőle, de bürokrácia igen.
  • Szabó Gábor
    @énisakarokkommentelni: éves 30 ezerért inkább csinálja a könyvelő? Mivel foglalkozó vállalkozók ezek, hogy ennyire jól megy, hogy az órabérük valahol 50-75 ezer forint között lehet? Mert ha az éves bevallás megvan 20 perc alatt, akkor ez jön ki.

    Ráadásul havi 15-18 óránál többet ki sem számlázhatnak, mert átlépik a 12 milliót

  • EG
    Nekem nagyon furcsa az hogy sokan a KATA megszüntetését szeretnék csak azért, mert vannak és lesznek olyanok akik nem foglalkoznak a nyugdíjukkal. Azt ne mondjátok hogy akik most bruttó 200 000 Ft-ra vannak bejelentve azoknak olyan jó lesz majd a nyugdíjuk hogy abból meg fognak tudni élni…?

    Ez kb olyan nekem mintha azt kérnétek hogy ne lehessen vállalkozni, mert vannak olyan vállalkozók is akik csalnak az ÁFA-val. Szerintem ne általánosítsatok, ha valaki nem foglalkozik azzal hogy miből lesz nyugdíja mert KATA-zik, akkor majd később fogja megtanulni hogy ezzel foglalkoznia kellett volna.

  • prím
    Csak pár dolog ami szemet szúrt:
    Ha katás egyéni vállalkozó vagy és mellette magánszemélyként ingatlant adsz bérbe, a bérbeadás bevétele bizony az alanyi mentességi határba beleszámít, csak a kata keretbe nem. És ami buktát nem egyet láttam: az alanyi AM keretet napra számoljuk, a kata keretet aktív hónapra. Vagyis pl. ha január 30-án kezdesz, akkor az éves kata kereted 12 millió, de az AM kereted csak 12mill/365×336, hopp, hová lett majdnem 1 millió… És nem mindig a teljesítés dátuma határozza meg az áfa kötelezettséget, EV-nél főleg nem. Vagy: bizonyos támogatások beleszámítanak a kata keretbe. És juj de sok ilyen buktató van…
    Plusz néha alkalmazottat is vesz fel a katás, vagy esetleg szül, táppénzre megy…
    Szóval 15-ből 14-nek nem kell, az szerintem sok 🙂 Alanyi mentes havi 1 számlás szolgáltatónak lehet nem, de nem ez az átlag.
    20 ezer egy kiskatásért az viszony tényleg sok.
  • jancsika
    Sztem is a piaci ár mentesnél 25 áfásnál 50 eft évente.

    Az ingatlan bérbeadás beleszámít a bevételi határba azaz jól írták előttem hogy e miatt könnyen át lehet menni áfa körbe. Extra katát nem kell utána fizetni csak tolja a határt.

    Aki cégeknek dolgozik jobban járhat az áfa körtel hiszen beszerzéseinek az áfáját le tudja vonni. Szgépre telefonra tisztítószerre, a gyereknek irodaszerre, netre mkndenkinek szüksége van. Ezt kell mérlehelnie a lehúzásos bankszámlavezetési díjakkal.

    A számlázz.hu kalkulátora rossz, de akkora arcuk van hogy nem írom le mi benne a hiba.

    Az ördög mindig a részletekben rejlik. A 20 eft ot szerintem elértetted és éves díj lehetett.

  • Kiszamolo
    jancsika, pénzügyi tanácsadásnál 400 ezres fizetésnél azért visszakérdezek, hogy ez most havi vagy évi, nem gondolod?
  • porthosz
    Tökéletes cikk. A kata a legtöbb esetben elég egyszerü illetve a legtöbb katás ugyanazt a tevékenységet végzi végig, szóval az elejét leszámítva nem kell könyvelő.

    Akik aggódnak a katások nyugdíja miatt: szerintetek ha nem lenne kata, akkor a mostani katások mit csinálnának?
    Segítek, vagy feketén borítékba dolgoznának (v. vállalkoznának), vagy munkanélküliek lennének.
    Pont a kifehérítés miatt született a kata, csak úgy mondom…

  • Subbee
    Az ÁFA tv. 61. § alapján a csak bevételi nyilvántartást vezető vállalkozó (vagyis a KATÁ-s) a fizetendő ÁFÁ-t legkésőbb az ellenérték megérkezésekor állapíthatja meg. Vagyis ha a decemberben teljesített és kiszámlázott munkát januárban fizetik ki, akkor a vállalkozó maga döntheti el, hogy ÁFA-szempontból melyik évhez sorolja a bevételt. Ha Te decemberhez sorolod, akkor decemberi, ha januárhoz, akkor januári. Ezt elvileg a NAV is tudja, így nem igazán értem, mi bajod lett belőle…
  • mitel hentes

    “Attila, az védelmi pénz, nem “önkéntes hozzájárulás”. Az egyik legpofátlanabb lehúzás.”

    Én már rengeteg dolgot kaptam az évi 5000 forintért cserébe. A tavalyi évben kb. 100 kéretlen levelet, amelyben semmitmondó hírekkel, semmire sem jó rendezvényekkel, és senkinek sem hasznos képzésekkel traktáltak. Ja, és EVA-s szolgáltató cégemnek külpiaci lehetőséget ajánlottak Szingapúrban…

    Én ennyi levelet még akkor is kiküldenék minden cég részére, ha cégenként csak évi 5 forintot fizetnének, és nem 5000 forintot. Íme az ezerszeres túlárazás.

  • Tomi
    Sziasztok!

    Több gondolat is eszembe jutott, megpróbálom csak a lényeget leírni. Mint többnyire mindig, úgy gondolom, hogy az igazság most is valahol félúton van. Miklóssal nem mindig értek egyet, de úgy gondolom, hogy a 20.000,- Ft/hó tényleg sok egy picit.
    Nálunk (Dél-Dunántúl) az árak alanyi mentesnél 8-10.000,- Ft körül alakulnak, áfásoknál ez kb. 15.000,- Ft. Az árat viszont nem (csak) az árbevétel dönti el, mert nem mindegy, hogy a 400.000,- Ft egy számlából jön össze, esetleg 12-ből, vagy nyolc teleírt nyugtatömbből. Fontos kérdés az is, hogy milyen “extrákat” tartalmaz a szerződés. Egyáltalán van-e, kapok-e számlát, esetleg nem. Vállal-e garanciát a könyvelő, van-e felelősségbiztosítása vagy sem, stb. jancsika nem tudom honnan vette a szerinte piaci árakat, talán átlag. Számtalan kérdést kapunk ügyfélkörön kívüli katásoktól, mert az Ő 5.000,- Ft-os könyvelőjük nem mond semmit.

  • Nacionalista
    Nyugdíjtémában azzal remélem tisztában van mindenki, hogy amit ma befizetsz nyugdíjjáruléknak, azt NEM a te nyugdíjadra teszik félre. Hanem kifizetik a mostani nyugdíjasokat.

    Magyarul az, hogy a KATAsok most kevesebb járulákot fizetnek, az semennyire nem lesz gond a 30 év múlva levő költségvetésben, hanem az ma hiányozna a kasszából. (De nem hiányzik, mert nem volt vészes eddig sem a ktsgvetési hiány).

    Bejelentett alkalmazottként mondom, hogy nem a katások fizetnek kevés adót, hanem mi fizetünk sokat, nem kell irigyelni tőlük.

  • Don Tejbegríz a féllábú matrac
    Katásnak nem kell könyvelő, nekem sem volt még soha, nem is költenék rá, felesleges.
  • Kiszamolo
    Egyébként azon gondolkodom, mi lesz rengeteg könyvelővel jövőre, ha minden bejövő meg kimenő számla elektronikus lesz, az SZJA után az áfát meg a vállalkozói adót is a NAV fogja megállapítani?

    Nagyobb cégeknél van még tennivaló (értékcsökkenés, mérleg, egyebek), de rengeteg kisebb cégnél vagy egyéni vállalkozónál nem lesz miért könyvelőt fizetni. Ha nem is jövőre, de néhány éven belül.

  • Fuff
    @kiszamolo:mi lesz a rengeteg könyvelővel?Majd elszerződnek a NAV-hoz revizornak jó pénzért

Vélemény, hozzászólás?

A megadott név fog megjelenni, ezért érdemes nem a valódi nevedet megadni a hozzászóláshoz.

A hozzászólás előzetes moderáció után fog megjelenni.

A hozzászólás párbeszédre van kitalálva és nem monologizálásra. Ezért fogalmazd meg úgy a mondanivalód, hogy beleférjen egyszerre egy hozzászólásba. Senki nem akar téged olvasni 15 hozzászóláson keresztül (rajtad kívül természetesen). Ha cikket szeretnél írni, ajánlom valamelyik ingyenes blog oldalt, azok valók ilyenre.

Minden hozzászólótól elvárjuk a minimális tiszteletet mások felé. Akiknek ez (még) nem megy, azoknak felesleges fáradnia a gépeléssel. Beszélj úgy másokkal, ahogy szeretnéd, hogy veled beszéljenek. Ennyire egyszerű eldöntened, megfelelsz-e ennek a feltételnek.

A hozzászólás nem alanyi jog, hanem egy lehetőség, ha olyat tudsz mondani, ami mások számára hasznos és építő. Köszönjük a megértést.

(Elnézést kérek mindenkitől, a fentiekért, sajnos a félreértések miatt kénytelen voltam leírni ezeket. Természetesen a te hozzászólásodat is szeretettel várjuk.)

Figyelem: FIREFOX böngészővel gondod lehet a hozzászólás elküldésével. Használj másik böngészőt a hozzászóláshoz, amíg ki nem javítják a hibát.

 karakter még felhasználható

A hozzászólás elküldésével hozzájárulsz, hogy az IP címed technikai okokból tárolva legyen. Ha ezt nem szeretnéd, ne küldd el a hozzászólást. Kérésre a hozzászólást töröljük az IP címeddel együtt.