Kiszámoló Akadémia felirattal
Nagy fába vágtuk a fejszénket, készül a feliratos Kiszámoló Akadémia, hogy mindazok, akik nem tudják meghallgatni az anyagot, el tudják olvasni.
Az első két videó el is készült, ha nem jelenik meg, kapcsold be a feliratot külön.
Azonban kegyetlen munka nem csak a feliratozás, de a szöveg beírása is.
Ha tud valamelyikötök egy jó magyar speech to text programot, esetleg valahogy ki tudná nyerni a szöveget a többi videóból, ne tartsa meg magának a megoldást. (Sajnos pl. a Google szövegátírójával több a baj, mint a haszon. Egyszerűen túl sokat kell benne javítani, nem tesz pontot, vesszőt, félreért, kihagy és a többi. Tovább tart javítani, mint begépelni.)
Ha nincs ilyen (bár miért ne lenne?), akkor ha valakinek van kedve segíteni begépelni a szöveget, nagyon megköszönnénk. Ha csak 20-30 percet vállalsz be, az is nagy segítség.
Ezek azt csinálják, hogy egy hangkimenetet úgy jelenítenek meg a gépen mint bemenet, ezután be lehet állítani, hogy az legyen az alapértelmezett bemenet, amiről már hajlandó a Google Docs legépelni a szöveget. Rég használtam, de ez így tuti kivitelezhető, működő megoldás. Ingyenes text-to-speech nem nagyon lesz jobb a Google megoldásánál szerintem.
Szívesen segítek gépelni, fordító vagyok, asszem menni fog. Többit gondolom mailben.
Feltennék egy fejhallgatót, amiben hallgatom a videót, és közben amit a videóban hallok, azt rögtön diktálom egy Google, vagy Apple eszköz hangfelismerőjének, ami szöveggé alakítja.
Ha jól tudom az Apple cucc annyiban jobb, hogy ha a mondatok/mondatrészek végén mondasz egy “pont” vagy “vessző” szócskát, akkor rak a gépelt szövegben is egy pontot (és nagybetűvel kezdi az új mondatot) vagy egy vesszőt. Javítani persze biztos így is kéne rajta később.
Szerintem így viszonylag gyorsan és egyszerűen lehetne írott szöveggé alakítani a videó hangját különösebb beruházás nélkül.
Nagy rajongód vagyok, így remélem, hogy ezzel tudok kicsit segíteni:
A google chrome-on keresztül nyisd meg a “Speechnotes” nevű alkalmazást.
https://speechnotes.co/de/
A nyelvboxot vátsd “magyar”-ra, kattints a mikrofon jelre és amint egy piros pont vibrál a bal oldalán már lehet is diktálni. Kell a szövegen korrigálni, de szerintem nagyon jó.
Remélem tudtam ezzel neked vagy másnak segíteni. 🙂
A másik kérdés ami fel szokott merülni de soha senki nem válaszolja meg, hogy hová tegyek olyan pénzt, ami ma nem kell, de bármikor kellhet, rugalmasan? Ez előkerül az Akadémia anyagában és ha igen, hol?
Termék oldal: cloud.google.com/speech-to-text/
Doksi (nem csak) fejlesztőknek:
cloud.google.com/speech-to-text/docs/
Igy, hogy nehany szazezren katasok, vajon hogy fog esni sok ugyeskedonek, hogy a jovedelmuk (jo esetben annak csak egy resze) 40%-al fog adozni az eddigi havi fix 50 ezer helyett/mellett?
Vajon hany hitelest fog ez fizeteskeptelenne tenni jovore?
Kata: ha valaki bevétele nagy részét egy valakitől szerzi hónapokon keresztül akkor az bújtatott munkaviszony. Egyetértek, ha próbálnak szigorítani. Más is is adózik 40%-ot, sőt, többet. (Munkáltatói jarulekokkal együtt)
“A magyar társadalom a jövedelmi mobilitás szintjén az utolsó helyen áll az OECD-országok rangsorában, ami azt jelenti, hogy
A fejlett világ országai közül Magyarországon a legnehezebb elérni, hogy magasabb legyen a fizetésünk, mint a szüleinké.”
index.hu/gazdasag/2019/11/05/kozeposztaly_mobilitas_oecd_egyenlotlenseg_jovedelem_vagyon_sajat_sorsanak_a_kovacsa/
Miki, neked erről mi a véleményed? Megírhatnád egy cikkben. Csak mert lényegében te is azt szoktad sugallni, hogy “mindenki a saját sorsának a kovácsa”, amit a te eddigi életutad is igazol. De mégis, mennyiben határozza meg a lehetőségeinket, hogy hova születtünk? Fel tudja-e ezt mérni valójában az OECD pusztán statisztikai alapon?
Lehet hogy ez valami automatikus funkcióval is rendelkezik.
A youtube féle automatikus megoldás azt hiszem az időzítést is megpróbálja maga legenerálni. Jelentősen csökkentené a munkát ha azt választanánk.
Kiszámoló-blog függő vagyok:)
A goangolosok használtak valamilyen programot, meg kell őket kérdezni, hogy mi volt az.
Segítek gépelni én is ha még van rá igény