Közkívánatra: oszd meg a költségvetésed újra

Nem teljesen tudom, miért annyira érdekes/fontos az a téma ennyi embernek, hogy más mennyiből él meg az ő helyében, de most kell írni róla harmadjára. Utoljára szűk másfél éve volt ilyen poszt, közel ötszáz hozzászólással.

Úgy tűnik, az túl régen volt már, mert sok megkeresést kaptam az elmúlt hetekben e-mailben és hozzászólásokban is, hogy legyen megint ilyen cikk. Van, aki most jönne haza külföldről és nem tudja, mire számítson, régen volt nyolc éve, amikor elment, más egyéb okból szeretné összehasonlítani a saját költségvetését máséval.

Hát rajtam ne múljon, egyébként sincs annál egyszerűbb cikkírás, mint amikor ti írjátok a cikket a hozzászólásokban. 🙂

Mivel újat a témában mondani nem tudok, illetve nem is akarok, mert a ti költségvetésetek a téma, nem pedig az én véleményem, ezért bemásolom ide a másfél évvel ezelőtti hasonló cikk szövegét:

Volt egy cikk két és fél éve, ahol megoszthattad, hogy mennyi pénzből élsz meg havonta, legyél bár egyedülálló vagy családos.

A cikknek a sok hozzászólás miatt nagy sikere lett, sokan kutatták, kinek hogy sikerül beosztani a pénzt, jobban vagy rosszabbul, mint ő.

A kérdés, miszerint mennyiből lehet megélni egy hónapban a fővárosban vagy éppen falun, azóta is újra és újra előjön a hozzászólásokban. Lehet-e egészségesen étkezni havi X ezer forintból, tényleg megél-e egy család havi Y ezerből, érdemes-e ennyire spórolni vagy ellenkezőleg, ennyire költekezni.

Többször többen kértétek az elmúlt hónapokban, hogy megint legyen egy ilyen cikk, hát rajtam ne múljon.

A hozzászólásban írd le, hol laksz, mennyit keres a család, mire mennyit költötök, mennyi marad hónap végén. Mekkora ingatlant vagy autót tartasz fenn? Ha tudod, írd le azt is, hogyan és miért változtattál a költési szokásaidon, akár lefelé, akár felfelé. Mi motivált, mi segített, mi gátolt vagy hátráltatott? Mennyire sikerült könnyen átverni a család többi részén a költések visszafogását vagy elengedését?

Hogyan spórolsz, mi volt a legjobb húzásod, amire büszke vagy, vagy telitalálatnak érezted. Alkudtál a kábeltévé-szolgáltatóval, közelebbi iskolába írattad a gyereket, lemondtál az autóról, támogatott hitelből napelemet szereltél fel vagy bármi, ami említésre érdemes.

Ha kérdeznél valakitől részletekbe menően, nyugodtan tedd meg, de ne haragudj rá, ha nem válaszol, vagy csak sokára.

Amit kérnék, hogy a szokásos offtopikokat a káposztás tészta receptjétől a mekkora kert az ideális 40 éves korban témákig most mellőzzük. Maradjunk szorosan a tárgynál, ha nem megy, majd segíteni fogok, ha érted mire gondolok.

Share

432 hozzászólás

  • Hufeisen
    Ausztria játszik?
  • Kiszamolo
    Huf, akár Brazília is jöhet. 🙂

    De én most megyek aludni… 🙂

  • Vakmajom
    Légyszi linkeld be az előző cikkeket is, jó lenne látni, hogy tényleg jobban élünk-e mint 4 éve! 🙂
    Nem véletlen ez a legtöbbünket foglalkoztató cikk.. 1.5-2 évente simán jöhet egy ilyen, hogy lássuk. Igazi kordokumentum ez!
  • Elszámoltatható
    Heves megye, 25 éves diplomás pár. Albérletben lakunk, de a piaci ár feléért szerencsére. A bevételünk nettó 590k (bónuszt, mindent beleszámolva). Félre tudunk belőle rakni 350k-t. Közös kasszán vagyunk. Megtakarítás eddig 6 millió. 2 millió PMÁK-ban, 3 millió tőzsdén, 1 millió cetelem takarékszámlán. Ház/lakásvásárlás a cél lehetőleg jó kevés hitellel. Autó nincs, pedig néha olyan kényelmes lenne vele az élet… Gyerek nincs, de tervben. Nagyon sokat köszönhetek a blognak, még a kollégiumi szobában kezdtem el olvasgatni, amikor havi 90k-ért dolgoztam diákmelósként. Aztán szépen átragasztottam a jóságot a páromra is.
  • Ordas
    Pontos összeg nélkül. Pénzügyi egység: x

    Én keresetem: 5,6x
    Feleségemé: 2x
    Utóbbi 36 hónap átlagos havi költése: 4,5x

    Látható >3x-et félre tudunk tenni

    Mindketten puritán családból jöttünk. Pl. én képtelen vagyok lecserélni telefonomat, pedig 5 éves, de működik. 15 éves autónk van, 1 db, mert a mostaniak se jobbak és szintén nincs baja (fut kb. 20e km-t, közösen használjuk. Amúgy munkába menet lelkes BKV-zók vagyunk – ha ritkán /évi 1-2 alkalom/ másik kocsi kell, pár napra bérlünk). Járunk szórakozni, nyaralni, veszünk ruhákat. Szóval élménygazdagon élünk. Nem érzem hiányosnak életünk, csak hidegen hagy a fogyasztói társadalom, a konzumidiotizmus.

  • költség-vetés
    Alföldi kisváros, házaspár + 2 gyerek (felsős általános iskolások). Saját tulajdonú 100 m2-es családi ház, egy darab ősöreg autó.

    Minden összeg havi bontású, több olyan van közte, ami nem jelentkezik minden hónapban, ott értelemszerűen az éves költség van visszaosztva egy hónapra.
    Bevétel 900e.
    Semmilyen tartozásunk, törlesztésünk, levonásunk ebből nincs, ez az összeg rendelkezésre is áll.
    Úgy érzem takarékosan, visszafogottan élünk, de mégsem tudunk átlag 250e-nél többet félretenni, tehát átlag 650e elmegy havonta. Elsőre nehéz átlátni hogy mire, sokáig írtam, és nem lettem sokkal okosabb, és nem is tudtunk tőle jobban takarékoskodni. Most nem írom, de amíg írtam ezek voltak:
    Rezsi: 80e.
    Élelmiszer, na ez a sokkoló: 230k. Tény, hogy extra kajákat eszünk, mindenmentes, nem mintha muszáj lenne, hanem a feleségem szerint ez az egészséges, én pedig beadom a derekam ennek. (folyt. köv.)

  • költség-vetés
    Közlekedés: 50e, (ebben: autófenntartás, szerviz, benzin, tömegközlekedés is)
    Háztartási vegyiáru + takarítás 30e (takarítónő díja is itt)
    Ruházkodás 50e, nyilván havi átlag, és hiába tűnik soknak, ebben a teszkós meg a kínais ruha fér bele egy négytagú család esetében
    Szórakozás: 30e
    Egészség, szépség: 30e (ez főleg fodrász, kozmetikus, masszázs, ilyesmik, hál’ Istennek egészségesek vagyunk, orvosra gyógyszerre nem kell költeni)
    Gyerekek: 50e (különórák, játék, ajándék, zsebpénz)
    Műszaki cikk: elhanyagolható, évi 100 ezer alatt van, mindent megkapunk a munkahelyünktől és magáncélra is használható
    Hobbi: 30e
    Nyaralás: 50e, értelemszerűen éves összeg visszaosztva, ebbe évi 2-3 wellness hétvége fér bele és egy hét 4 főre a Balatonnál, külföldön az utóbbi 15 évben kétszer voltunk.
    Nyilván még van sok apróság, de ezek havi átlaga egyébként nem jelentős.
    Tanulság: (folyt. köv.)
  • költség-vetés
    Tanulság: egymillió körüli tisztán elkölthető jövedelemből egy négytagú család dorbézolni nem tud. Érzésre nem élünk átlagon felül, pedig valószínűleg egyébként igen, főleg a saját környezetünkben. Sokat eszembe jut az “életszínvonalad inflációja” és társai írások, nagyon igaznak érzem hogy az ember pikkpakk hozzászokik a jóhoz és onnantól kezdve az válik az alappá. Friss házasokként 13 éve kb nettó 250 ezerből kellett kijönnünk, igaz akkor gyerekeink nem voltak, de nem okozott gondot. Most ez az összeg hónap tizedike körül fogyna el. Persze lehet mondani, hogy évi 3 milliót félre tudunk tenni, örüljük ennek is, de ebből nem lesz nyugdíj, és a bevételi oldalt sem tudjuk a végtelenségig tartani, mert ehhez nekünk rengeteget kell dolgozni, és én nem akarok tíz év múlva is ennyit dolgozni. De ilyen spórolás mellett nem fogjuk tudni passzív jövedelemmel kiváltani a munkát részben sem.
  • Dvp
    Budapesten élek eggyedül, saját 50nm lakásban, tömegközlekedem.

    Havi 800.000 netto + 40 cafi + 13. Havi. .

    Egész pontos átlagértékeket udok mondani sok év ynab használat után:)

    Havidíjak, rezsi, közlekedés havonta 40k
    Étkezés havi 75k – csak magamra főzök, egészséges jó alapanyagokból
    Életvitel (ruha, fodrász, ivászat, háztartás akármi) havi 100k
    Megtakarítás havi 500k fixen
    Egyéb dolgokra (elektronika, utazás stb) elmegy a maradék (nyilván ezekre ritkábban költök.

  • egyszervolt
    20-30 éves pár, pest megye, 55 m2 saját lakás,1 autó, 0 gyerek, közös kassza.
    Havi átlag 2019
    Bevétel: fizetés 550e+ passzív 55e
    Kiadás:
    rezsi (közművek+közös ktg,internet, stb.) 45e
    szórakozás (étterem,nyaralás,utazás,stb) 55e
    egyéb 15e
    párom költése 60e
    saját költés 80e
    bevásárlás (ételtől a tisztítószerekig minden alap dolog) 85e
    autó 60e
    Megtakarítás:
    2 ltp 40e
    ep 6e
    cetelem 10e
    értékpapír szla 150e

    Nálunk volt egy autó csere(nagyobbról kisebbre), ami utána össze lett törve, illetve van 1-2 tavalyról áthúzódó kiadásunk. Év végére a költségeink csökkenni fognak, illetve jövőre valószínűleg nő a párom fizetése, így havi +100 megtakarításra számítok, illetve a passzív bevétel is nőni fog valamelyest. Gyerekre, kertes házra gyűjtünk.

    Amit tesztelni szeretnék a 2. félévben, hogy hó elején egyre több menjen megtakarításba és így kikényszeríteni a havi fölösleges költségek csökkentését.

  • mérnök
    2fő,gyerek nélkül,északkelet Mo, kisváros,30+
    férfi:vezető
    nő: közalk.
    bevétel:nettó 520k, plussz cca 2,5havi bónusz évente
    lakhatás:(lakáshitel86kmég 2év,rezsi,parkolás,net,tv,biztositas,szemétdíj)- 130k
    spórolás:100k
    kaja,pia,etterem(ebed is):100-120k
    ruha,cipő: 50k
    nyaralás,wellness,utazás,elosztva: 40k
    vitamin,egészség,fodrasz,stb:20k
    ajándék,támogatás: 15k
    drogéria,háztartás:20k
    butor,gépek,felújítás:40k
    szórakozás,hobbi,sport:20-30k
    benzin stb: céges,magánhasználattal
    teló:szintén
  • Petrence
    Én 30 alatti fiatal vagyok, 350-400 ezer forintot keresek egy hónapban. Budapesten élek egy barátommal albérletben. A rekordom egy hónapra 202 ezer forint. Ez az az összeg, amiből minimálisan meg tudok élni egy hónapban kényelmesen. Az átlag kiadásom 330 e /hó

    Havi kiadásaim (ezer ft, app alapján):
    80 albérlet
    23 közös költség + rezsi + bkk bérlet
    20 lakástakarék
    53 vendéglátás, ajándékozás
    27 ruha, cipő
    26 készétel (étterem+étkezde+büfé stb.)
    26 útiköltségek
    23 kikapcsolódás
    18 élelmiszer, háztartási cikkek
    15 egyéb

    A megtakarításokat nem számolom ide, 2019-ben eddig egyhavi fizetést tettem félre.

    Ami durva, hogy milyen sok megy el rezsire. Vendéglátásra is, de azt kevésbé sajnálom.

    Legjobb pénzügyi döntéseim:
    – elkezdeni vezetni a kiadásaimat
    – bankot váltani
    – befektetésekbe kezdeni
    – kiszámolót olvasni
    Legtanulságosabb:
    – bitcoint venni magas áron 🙁

  • Beszámoló-Kiszámoló-(olvasó)
    Budapest
    Család: 2felnőtt + 1baba
    Bevétel: Nettó 1MFt – 1.4MFt attól függően, hogy a feleségem otthonról vitt business-e hogy megy.
    Kiadás: 600-750eFt attól függ mennyi extra dologra költünk, az alapköltsegkeretünk fix, de ebben nincs benne a nyaralás
    Set: Albérler 180eFt, egy 10+ éves családi autó
    Trükkök: Zsebpénz, mosipelus, éves külföldi nagybevásárlásra halogatott beszerzések, környezetvédelmi szempontok miatt lemondunk bizonyos termékekről, nem vetjük meg a second hand ruhákat, olcsóbb kütyüket veszünk
    Extra kiadások: Tanfolyamokra szivesen költünk, minőségi alapanyagból főzünk, kovászos kenyéret otthon sütünk
  • Péter
    Párommal pályakezdők vagyunk, közalkalmazottak mind a ketten. Nekem a két munkahelyemből havi nettó 271 ezer Ft jön be, páromnak 142.

    A legtöbb pénzt a lakáshitel viszi el, havi 106 ezer Ft-ot.
    Ezen felül 1-1 posztgraduális képzés, havi 53 ezer Ft.
    Közüzemi számlák + közös költség + internet 32 ezer Ft.
    Diákhitel 13 ezer Ft.
    Közlekedés (BKK) + ingázás 15 ezer Ft.
    Kondibérlet (x2) 12 ezer Ft.

    Ez összesen 231 ezer Ft.
    Marad 182 ezer Ft, ebből éppen kijövünk, amikor van valami extra kiadás (bútor, elektronikai eszköz, karbantartás, ruha, biztosítás stb.), akkor kevésbé, amikor nincs, akkor jobban. Tartalékunk gyakorlatilag nincs, de mint említettem, pályakezdők vagyunk, szülői támogatás nélkül.

  • Laney
    24 éves vagyok, egy alapszakos diplomával rendelkezem (egyelőre), Budapesten lakom albérletben harmadmagammal.
    Havi bevétel:
    -382 000 nettó
    -25 000 cafeteria mind melegétkezés formájában
    Fix kiadások
    -60 000 albérlet
    -9 500 BKV
    -10 000 telefonszámla (ebből azért kéne lefaragni)

    Általában a fizetésem 50%-át hónap elején elteszem egy sima megtakarítási számlára, a másik felét költöm el, illetve ha marad hónap végén (szerencsére ez is gyakran előfordul), azt hozzáteszem.
    Semmilyen hitelem nincs, az ÖNYP befizetéseket egyelőre jegelem miután az LTP-ket 2 nap alatt elkaszálták, nem merek túl nagy összegeket egy min. 10 évig fix termékbe pakolni, ahonnan kimenekíteni sem tudom, ha esetleg kellene. 🙂

  • Emma
    Én egy olyan család költségvetésére lennék kíváncsi, ahol egymillió nettó a család a havi bevétele, és nem raknak félre egy fillért sem.
  • Kmiki
    Pest, saját lakás (85 nm, kertvárosi), két felnőtt (34 és 37) és egy 2 éves gyerek.
    Össz. családi bevétel (fizetésekkel, osztalékkal): nt. 26,4M (2018).

    Tavalyi adatok:
    Saját rezsi, telefonok, internet, bank, biztosítások stb. 1,2M.
    Kaja, háztartási cikkek 2M.
    Két autó fenntartása: 1M.
    Egészségügyi kiadások: 0,2M.
    Ruházkodás: 0,8M.
    Nyaraló: 0,3M.
    Szórakozás: 0,7M.
    Nyugdíjra ketten: 2,5M.
    A gyerek jövőjére: 1,5M.
    Más családtagok támogatása: 1M.
    Adakozás, adományozás: 0,5M.
    Nyaralásra, telelésre: 1M.
    Egyéb kiadások: 0,5M.
    2018-as lakásfelújítás, kertrendezés, nem várt kiadás stb.: 3M.
    Mérleg 2016: +6,2M
    Mérleg 2017: +8,5M
    Mérleg 2018: +10M.
    Ebből tartós (10+ év) befektetésre: 5M.

  • Jánoska
    Két negyvenéves szülő, két hatéves gyerek, családi ház, 1 (+1 céges) autóval. Családi költségvetés kb.:
    Bevétel: munkajövedelem (12 hó * 1,5 mFt) + passzív jövedelem (2 mFt) szumma évi 20 mFt amiből gazdálkodhatunk.
    Kiadás éves szinten: rezsi:1 mFt; ingatlan fejlesztés:1,5 mFt, autó:1,5 mFt, bevásárlás:3 mFt; nyaralás:3 mFt; egyéb:1-2 mFt
    Megtakarítás éves szinten: EP:0,5 mFt, lakászkassza:1,44 mFt, Babakötvény:2 mFt, nyugdíjra:2 mFt, állampapírba:2-3 mFt.
    Ha minden jól megy 2019 év így fog kinézni.
  • CsipCsip
    Sziasztok,

    Budapesti befektetesi banknal dolgozom 3 eve elemzokent. Fo terulet a VBA/SQL/Qlikview, angol tudas elengedhetetlen. Munkaido 9-6, de eleg sokat kell melozni. Home office nem igazan tamogatott, munkaido nem tul rugalmas az amerikai munkatarsak miatt.
    Jelenleg brutto 650e FT-t keresek, erre jon meg kb. havi brutto 45k cafeteria, illetve ev vegen kb. egy havi bernek megfelelo bonusz. Igy osszesen bevetel kb. 750k (vhol 480 koruli netto)

    Egyedul elek egy budai garzonban.

    Kiadasok:
    Havonta:
    Alberlet (kozos ktgel egyutt) 90k
    Havi BKK berlet 10k
    Rezsi: atlag 10k
    Mobilelofizetes: 4k
    Spotify: 0.5k
    Etkezes: 60k (hetkoznap menza)
    Maganorvos: 20k
    Egyeb (bicaj, ruha, lagzi, ajandek): 40k

    Evente:
    Mensa tag 7k
    Kerekparosklub tag 7k
    utasbiztositas 7k

    Megtakaritas:
    2 aktiv LTP, 40k/ho

    Elmegy a fizubol olyan 280 netto megelhetesre + ltp. A maradek 200 allampapirba megy.

  • Móres
    Vállalkozó apa, alkalmazott anya, két kisgyerek Budapest, kertes ház

    Sokévi átlag:

    Bevétel 750 000 Ft

    Hitel 130 000 Ft
    Megtakarítás 100 000 Ft
    Élelmiszer 100 000 Ft
    Adomány 80 000 Ft
    Rezsi 45 000 Ft
    Tartós 45 000 Ft
    Kocsi 35 000 Ft
    Tankolás 30 000 Ft
    Ruha 30 000 Ft
    Ajándék 27 000 Ft
    Nyaralás 25 000 Ft
    Gyerekek 25 000 Ft
    Vállalkozás 20 000 Ft
    Egészség 14 000 Ft
    Fogyó 13 000 Ft
    Felnőttek 11 000 Ft
    Szórakozás 7 000 Ft
    Biztosítás 5 500 Ft
    Bank 3 000 Ft
    Egyéb utazás 1 500 Ft

  • Kandisz Nóra
    39 és 33éves pár
    Budapesttől 50km-re megyeszékhely melletti kisváros, családiház, nagyobb mint kéne de szeretünk itt lakni. Gyerek egyelőre nincs.
    Én: Meló IT, nem Pesten: Nettó 700
    Párom: Meló IT, Pesten: Nettó 300
    Kocsi: egy 10 (nekem) és egy 20 (neki) éves, a kettő együtt kb 2 miliót ér, ki van fizetve.
    Rezsi (számlák, diák és lakáshitel): havi 200
    Megtakarírás: kb 10 milió, többnyire részvényben, 12 millió magán és önkéntes nyugdíjpénztárban (én nem adtam oda anno)
    3 éve keresünk jól, előtte ennek kb a 60%-a volt. most Kb havi 250-300 marad meg, lehetne sokkal több is, tudom. . Az elmúlt 4 évben minden évben elmentünk egy drágább, kb 8-900 ezres nyaralásra.
    Havonta kb 450-500 megy el megéhetésre, ebből kb 100 a 2 autó fenntartása (szerviz, üzemnyag, biztosítások, minden)
    Koin nevű money managert használok már 3éve, az alapján az átlag napi költésünk 15ezer Ft. (tudom, sok)
  • Alma
    Budapest, 13. Kerület, albérletben a barátnővel. Férfi.

    Foglalkozás: szoftverfejlesztő.
    Kor: 27

    – Nettó havi alapbér: 565k
    – Lakbér + rezsi rám eső része: 80k
    – Kaja: ~80k
    – Kondibérlet: 13k
    – Havi probiotikum, gyógyszer, vitamin: 20k
    – Ruházkodás átlagolva: 10k vagy kevesebb
    – Egyéb szórakozás: átlagolva max 20k
    – Havi megtakarítás: 320k

    Egyéb bevételek:
    – Céges részvénycsomag vestelése: nettó évi 4-5 millió értékben
    – Bónusz: évi 2x350k volt eddig, de inkább 200k-val szeretek számolni. Ez fedezi a nyaralásokat bőven. Egy nyaralás kevesebb mint 100k, évi 2 van kb.

  • speki
    Ausztria. A családom 2-tagja dolgozik ott, egy világ viszonylatban is jelentős néven szereplő motorgyárban a német határ mellett lévő ausztriai üzemben. Kereset 8 órában (túlóra nincs és az üzem vezetői nem is engedik) 2100-2300-eur/hó, ez a szerint változik, hogy mennyi éjszakás és délutános műszak esik az adott hónapra. Erre jön rá a törvényben elő írt 2 dupla bér + a cég minden januári bérrel jutalmat ad, ez kb. újabb 1000-1300 eur-t jelent. A havi átlag így kb. 2800/eur-ra jön ki. Albérlet 650-eur/hó, ez egy 2 szobás átlagos lakást jelent a gyártól 10km.-re lévő kisebb településen. Ebben a 650-es albérletben viszont minden rezsi benne van. Az autó biztosítása ami drága, ez egy A-5 benzines Audi-nál 115-eur/hó jelent.( a díesel biztosítás nagyon magas lenne Ausztriában) Összességében Németországba járnak át vásárolni (az olcsóbb árak miatt) ez kb. havi 300 eur kiadás jelent fejenként
  • Zsolo
    Albérlet: 3. ker, 59 m2 (a kisebb is drágábbért volt), egyedülálló, 30 éves

    Albi + rezsi: 153e
    BKV: 9.5e
    Kaja: 75e
    Hobbi: 20e
    Rehab: 60e
    Könyv, képzés: 5e
    Sport: 13e
    Kacatok: 3e

    Eleve megtakaritósabb voltam, viszont azt, hogy a párnacihán kivül mibe érdemes fektetni, az hiányzott. Mostanra kitaláltam egy rendszert, amit követek is. A fenti összegek a 4 hónapja vezetett kiadásaim átlagai. Minden, ami megmarad, az megy takarékba (kb. 300e).

    Kis segitséggel ráébredtem, hogy ahogy eddig éltem/gondolkodtam, az nem arra vezet, amerre menni akarok, ezért meg kellett változtatnom a gondolkodásmódomat és fel kellett adnom azt, amiről évekig (>6) azt hittem, hogy jóvanazúgy, majdleszvalahogy.

    Beérem a használttal is, ha megfelel az elvárásaimnak; nem kell az új.

    Idei terv: eladni minden elektronikai vackot, amit nem használok (ki).

  • Mérnökqr
    Budapesten egy pár (Három éve dolgozunk egyelőre):
    Bevétel egy hónapban: nettó ~700k + cafeteria (kb 60 nettó)
    Kiadások:
    – Lakás: 70k rezsi (szüleim lakásában lakunk, beleszámoltam a bkv bérletet is)
    – Kocsi: alsó kategóriás autó 16k tankolás + ~12k biztosítás és adó, egyedi havonta változnak de kb 10k
    – Kaja: ~65k
    – Szórakozás: ~80k
    – Fundamenta: 80k
    – Takarék számlára (ez bizonyos időközönként megy állampapírba): ~230k
    – Egyedi költések (ruha, bútor stb): változó, de ha nem költünk annyit, akkor szokott maradni havonta 30-40k, ha jobban költünk, akkor nem marad semmi, vagy túlköltekezünk adott hónapban

    A kiszámoló blog határásra kezdtem el jobban foglalkozni a megtakarításokkal és a költségek figyelésével. Házra, esküvőre gyűjtünk jelenleg. Az esküvővel nem lesz baj, de házat nem tudom, hogy fogunk venni ilyen árak mellett. Egyre jobban vagyok az albérlet híve.

  • Péter
    Na, akkor az első hozzászólásom a több éves olvasás után:
    26 éves bentlakásos idősgondozó angliában, 21 éves menyasszony, 8 hónapos várandós.
    30 napot angliában dolgozom egyhuzamban, ahol nincs rezsi, kaja kiadás. 30 napot pedig otthon vagyok és ha akarok home office vagy bármilyen másodállás, ha nem akkor nem.

    Napi 35000 ftot kapok minden angliában ledolgozott napért, így 2 hónapos egységekben 525e ftot keresek havonta. A párom csak gyest fog kapni, kb 25e havonta.

    Saját ház az alföldön, falun.
    Repjegyet magamnak kell álnom, kb havi 300e ftot tudok félretenni kényelmesen.

    Semmi hitel, sem csokban sem akármilyen hitelben nem gondolkozunk.

    Amikor a baba 1 éves lesz kimegyünk 1 évre immár hárman, és bentlakásos idősgondozóként saccra havi 1.5m ftot félreteszünk.

  • Sz. Gergő
    Kedves Olvasók,
    Igazából az döbbentett meg a legjobban, hogy még Kelet-Mo-n is kereshet két fő 800e-1mFt-ot.
    Létezik olyan ember aki mondjuk köztisztviselő/közalkalmazott, vagy csak szimplán nem vezető beosztású és ezt felvállalja és megél? 🙂
    Kíváncsi lennék, hogy tényleg létezik e ilyen, vagy itt minden háztartás 700e-1mft körüli összeget keres? 🙂 (igaz a “papír” mindent elbír és a nav sem ellenőrzi…)
    Az életszínvonal inflációja nagyon magas pár embernél..szomszédomék tanárok nettó 350-400(pótlékok miatt) körül hoznak haza, régi suzuki kocsival járnak, mégis telik 1hét balatonra nekik és még boldogok is..SUV nélkül….. 🙂
    Mindjárt írom a költségvetésemet, hátha van itt még valaki, aki nem milliomos.
  • Péter
    Azta… látva ezeket a jövedelmeket, én nagyon csórónak érzem magamat, mert a párommal együtt 412 ezer nettót keresünk. A kommentekből az jön le, hogy a többség kb. 2x ennyit visz haza, bőven átlagkereset felett. Most már simán hihető, hogy a KSH átlagjövedelemről szóló adatai teljesen valósak.
  • Sz. Gergő
    Szóval jelenleg mamahotelben vagyunk barátnőmmel.
    Én 26, Barátnőm 23éves, most végez az egyetemmel. (Msc)
    Mivel pedagógus lesz, így nagy jövedelemre nem számítunk.

    Én napi szinten 80km-t ingázok egy éve.
    Fizetésem: nettó 360 + 12szép+13.havi+3havonta 60k cafeteria (benzinnel együtt)
    Költésünk: 50 ezer benzinre, 30 ezer ft rezsi, 40 ezer laktak (2), és 50 ezret költünk szórakozásra, nyaralásra, autó karbantartásra havi lebontásban 15ezer megy el.
    Megtakarításom(unk): 2,8 Mft állampapír + 2x 1millió lakástakarék (jövőre fut ki)
    Volt motorom, de eladtam tavaly nyáron áron felül és betoltam állampapírba.

    Sajnos jelenleg a tömeközlekedéssel napi 2-2.5 órát buknék el és összesítve (karbantartás stb) 30 000ft-ot nyerhetnék havonta. Ezt mérlegelve egyelőre nem változtatunk rajta. (a panel már közelebb lenne)
    Most tervezünk venni egy 1,5 szobás panelházat (13mft), amihez az önerő adott.
    Folyt

  • Csak pozitívan
    33 és 38 évesek vagyunk. 4 kiskorú gyerekünk van, ebből a legnagyobb Bp-en tanul, kollégiumban lakik.
    Saját ház, 100 m2 és egy 16 éves autó, ami napi szinten használatban van.
    Havi bevételünk: 585e Ft (Ebből 40e Ft a kiadott lakásból származik)
    Hitelek: 98e Ft
    Rezsi: 100e Ft
    Étel: 200e Ft
    Ruha: 20e Ft
    Iskola: 40e Ft
    Benzin: 40 eFt
    Nyugdíj megt.: 10e Ft
    Havi megt.: 20-50eFt között mozog.

    Ez így tudom nagyon kevéske, de leírom röviden az előzményeket:
    6 éve ismerkedtem meg a jelenlegi férjemmel.
    Akkor neki közel 1 milliós tartozásai voltak mindenfelé, én egy csúnya váláson voltam túl kevéske (pár százezres megtakarítással és 3 gyerekkel) és ugyancsak adósságokkal
    Egyikünknek sem volt érettségije, rossz családi háttérrel rendelkeztünk.
    Azóta az adósságokat rendeztük, csak a ház hitel és felújításra felvett összeget fizetjük.
    Mindketten leérettségiztünk és szakmánk lett.
    Folyt köv.

  • szocske
    Én nem pontos költségvetést írnék, inkább egy sokkoló részletet: nálunk az elmúlt kb. 2 évben közel 15%-kal nőtt az alapvető fogyasztási cikkekre fordított összeg, anélkül, hogy a fogyasztói kosarunk változott volna. Vö. 3% körüli infláció…
  • havimani
    Budapest 30-as pár, gyerek nincs, örökölt lakásban (50nm), saját kocsival, hitel nincs.
    Bevétel közösen: 1.15M
    – Bevásárlás: 110k
    – Ebéd: 80k
    – Utazás / szórakozás (éves): 2M (183k havi)
    – Autó (éves): 300k (25k havi)
    – Rezsi + szolgáltatások: 60k
    – Egyéb: 110k (elektronikai cuccok, ruha, ajándék, orvos, sport)

    Maradék megtakarításba

  • Sz. Gergő
    folyt:
    Szóval az önerő adott, 10évre tervezem felvenni a hitelt év vége fele, amibe jövőre betörlesztenénk a lakástakarékot,
    Nyáron barátnőm is dolgozik, ezzel beszáll a nyaralásba, ösztöndíjt kap, így a rezsibe beszáll.
    Egy hónapban a 360ból körülbelül 180+lakástakarékot (40e) rakunk így félre, úgy hogy évente egyszer elmegyünk nyaralni és van egy 13éves karbantartott autónk.

    26évesen otthon lakni tudom kicsit gáz, de körbenézve velem egykorú ismerőseim körében ott is ugyanez a helyzet. Oké van albérletbe szült gyerek, 30éves felújítatlan albérlet, megtakarítások nélkül. Vagy mama hotel de ezt is háromfelé bontanám

    1. Egyik szülő beteg, vagy elvált, vagy sajnos elhunyt és muszáj besegítenie, hogy fenntartható legyen a családi kassza.
    2. Otthon van és spórol, vagy nincs kapcsolata és megoldhatatlan egy 100+rezsis albérlet.
    3. Nincs is igénye arra, hogy elköltözzön..(nagyon sok van..)

  • Bozont
    36 éves szoftverfejlesztő mérnök. Német nagyváros. Feleségem közgazdász. Van 1 másfél éves kislányunk. Mindketten dolgozunk. Feleségem a gyerek miatt csak 70%-os munkaviszonyban. Havi közös nettó bevétel 7500 EUR (éves bónusszal leosztva, étkezési támogatással gyerektámogatással együtt). Egy kényelmes 3 szobás lakást bérelünk jobb környéken. 1800 EUR. Étkezés kb: 1500. Céges autó van, nincs költsége. További 500 EUR megy minden hónapban egyéb kiadásokra, babaholmi, cipő, biztosítások (mindenféle biztosítás, haushaltsversicherung és egyéb ). Továbbá nyaralásra félretett pénz minden hónapban 500EUR. Marad minden hónap végére 3500E körüli megtakarítás ami a befektetést gyarapítja.
  • meregzsakk
    Bevétel 1.1 mFt kb
    30-34 éves pár vagyunk (pest megye), 3 gyermek, 300 m2 új ház (menő, lapostető, 70m2 üveg, 30+ ősfa), viszont 2 db 12 éves autó, egy fix alkalmazottunk van, aki a ház körül tesz-vesz (új ház = sok megoldandó dolog).
    Pontosan nem tudom mire mennyi megy el, de minden hónapban 3-500 eFt elmegy a házra, kertre és a mini projektekre (kerítés, lépcső vakolás, térkövezés, terméskő besz. stb.) A házra elment már 95 mFt, ehhez eladtuk mindhárom lakásunkat, megérte. Autóink miatt ismerőseinknek fogalma sincs a luxusról, amiben élhetünk. És ez jó, ezt szeretjük, ezért sokkal fiatalabbra nem akarjuk lecserélni ezeket. Talán a nagycsaládos 7 személyes autó kedvezményt kihasználjuk, de erre még alszunk párat.
    5 fundamentát fizetünk és fizettünk végig az építkezés mellett is, van nyugdíj megtakarításunk is kb 0,8 mFt.
    folyt..
  • Bo-Ma
    Kiszámolónak: “Egyébként sincs annál egyszerűbb cikkírás, mint amikor ti írjátok a cikket a hozzászólásokban. ” (Y) (Y) 🙂
  • Csak pozitívan
    Milliós megtakarításokról nem tudok beszámolni, de azt szokták mondani sok kicsi sokra megy.
    Én jelenleg is tanulok és tervezem a továbbiakban is. (Számviteli irányban)
    Havonta csinosítgatjuk a lakást és terveink szerint 10 éven belül egy újabb ingatlant szeretnénk venni.
    Jelenleg én nem dolgozom, mert a legkisebb beteg lett a bölcsiben, így buktam a Gyed extrát és a munkahelyem is. De nem keseredtünk el, megoldjuk.
    De jól élünk és dolgozunk azon, hogy még jobb legyen.
    Csendben megjegyzem még azt is, hogy szülői segítség nulla, még annyi sem hogy néha-néha vigyáznának pár órára az unokákra. Anyagiakról meg még álmodni sem mertünk, nemhogy kaptunk volna.

    Ezt csak azért írtam le, hogy sosem késő semmit sem elkezdeni. Sem a spórolást, sem a tanulást.
    Nem vagyunk átlagosak, ez is igaz.
    De mindenből ki lehet hozni a legjobbat, csak akarni kell.

  • Tulipán
    Harmincas, negyvenes házaspár 3 gyerek, saját ház, egy autó (+egy céges)
    Férj: kereskedelmi képviselő
    Feleség: pedagógus
    Bevétel: nettó 600.000Ft+ évi 120.000Ft cafeteria
    Rezsi: 85.000Ft
    Hitel:60.000Ft
    Tized: 60.000Ft
    Étel: 150.000Ft
    Tankolás: 30.000Ft
    LTP: 20.000Ft
    A többi pedig nagyrészt kb. 3 éve házfelújítasra, kisebb része nyaralásra, ruházkodásra stb. megy, épp mikor mire van szükség.
  • panlantic
    25 éves pár agglomerációban lakunk, Budapesten dolgozunk, barátnőm örökölt egy kis házat így lakhatás egyelőre megoldott, közös kassza, 2 autó, ebből 1 hétvégi.
    2019-es költségvetésünk így néz ki:
    Én fizum: nettó 560k
    barátnőm fizuja: nettó 290k
    Összes havi bevétel nettó: 850k
    (ezek tartalmazzák az év végi bónuszokat havi szinten leosztva)
    Összes havi kiadásunk: 330k
    Összes havi megtakarításunk: 520k
    2 éve nyitottam MÁK számlát, idén januárban már 10m fölött jártunk.
  • kymera
    EUban élünk, férjem főállásban, én részmunkaidőben, egy két éves gyerekkel.

    Átlag 3200-3500 Euro a bevétel, eléggé változó, túlórák, bónuszok, borravaló, mellékjövedelem többszáz eurós kilengést okoz.

    Lakás rezsivel 800
    Étel: 400 (próbálom kevesebből kihozni, de nem megy)
    Család támogatása: 150
    Hitel: 270 (nem kellett volna, eső után…)
    Autohitel: 223
    Nyugdíjtakarékosság: 80 (kevés, hitelek kifutnak 2021ig, aztán növelem.)

    Aprólékosan vezetem APP-el a kiadásokat. Sajnos későn álltam neki a pénzügyet tanulmányozni, addigra nyakig álltunk a hitelspirálban több tíz ezer eurós tételben. Mára nagyjából kimásztunk, reményeim 2021re nullán leszünk (plusz 6 havi félretett pénzzel, mert azért gyűjtök.)

  • Nincs
    Budapest, 37 eves elvalt ferfi

    Havi bevetel: netto 2.5mio (vezeto)
    Havi kiadas: netto 0.8-1mio, ebben bennevan az alberlet, gyerektartas, sielesek, nyaralasok, minden. A kocsi ceges.

    Amiota dolgozom, 50%os megtakaritasi aranyt tartok (a brutto 350es kezdofizetesem ota).

  • SzakSzaki
    BP,34év,1edülálló.
    Havi 1.8M-ból,elmegy fixen 0.45M.
    Csak BKV, olcsó albi
  • Webdevelopper
    42 és 39 éves házaspár. Vidéki kisváros. 2 autó (10 évesek) Saját tulajdonú nagy, kertes, okosház. 9M hitellel 2018-ban épült. Fundamenta előtörlesztve még 2M hitel van rajta. 3 gyermek, legkisebb 1, legnagyobb 9 éves. Havi nettó: 320k+20k egyéb juttatás, párom: 240k + családi p.: 48k, vállalkozásból fix: 150k, összesen havi nettó: 780-800k, évente 3-4 alkalommal céges jutalék teljesítménytől függően esetenként: 2-500k nettó. Ebből egy öttagú család véleményem szerint vidéken kényelmesen megél főleg a blog szellemében, nem nélkülözünk, egészségesen táplálkozunk, nyaralni is eljutunk egyelőre a gyermekek életkora miatt belföldre.
    Házépítés és berendezése miatt a tartalékainkat most építjük újra. Bank: 3M, kp:1M Babaktv: 3M, nyugdíj: 2M, állampapír: 1M. Igaza van a blognak, fele ennyiből is megélne a család, de kétszer ennyit is el tudnánk költeni. Havi 200k megy állampapírba most.
  • Nincsen
    Budapest, 37 eves elvalt ferfi, vezeto pozicio

    Bevetel: netto 2.5mio/ho
    Kiadas: netto 0.8-1.2mio/ho, ebben benne van az alberlet, gyerektartas, sielesek, nyaralasok, minden. Kocsi ceges.

    Amiota dolgozom (350es brutto kezdofizum volt), min 50%ot felreteszek minden honapban.

  • Roll
    25 éves férfi, Budapest, 1. kerület, albérletben egyedül. Van egy 15 éves autóm.
    Foglalkozás: szoftverfejlesztő
    Nettó alapbér: 505k, +17k SZÉP kártya melegétel

    Albérlet + rezsi: 120k
    BKK: 10k
    Tankolás: átlag 25k
    Ruházkodás: átlag 20k
    Kaja (reggelire egy szendvics, meleg ebéd a munkahelyem környékén, hideg vacsora): kb. 80k
    Telefonszámla: 15k
    Szórakozás (vacsora, buli stb): 60k
    Nyaralások átlagolva (ideértve bármilyen utazást): 70k
    Egyéb bármilyen költségek: 10k

    Megtakarítás: kb. 100k havonta

  • Uw
    Egyedülálló férfi, saját kis lakás a fővárosban, csak fix havi költségek

    2016 2019
    rezsi 24270 28000
    Sport 16000 25000
    Kaja 50000 60000
    Utazás, szorakozas,egyéb
    20000 20000
    Osszes 110270 133000

    Ami erdekes, hogy most raneztem, szinte semmi komolyabb szokasom nem valtozott, az összeg 3 ev alatt 20%-al magasabb…

  • Barna
    Az itt levő számokat olvasva, úgy látszik lefele húzzuk az átlagot.
    4 gyerekkel 40-es pár, értelmiségi, diplomások.

    Bevétel változó a vállalkozás miatt, éves szinten nettó kb.5-6milla. Félreteszünk ebből is.

    Csodálkozom azokon, akik 2 gyerekkel nem jönnek ki a nettó 1milla haviból…

    Azért az olvasók nem reprezentálják a magyar népességet valószínű. Nagyon sok emberrel találkozok, akik ezek töredékéből próbálja meg a víz felett tartani magát.

  • Géza

    “Egyéb bevételek:
    – Céges részvénycsomag vestelése: nettó évi 4-5 millió értékben”

    Mi az a “vestelés”? Ha arra gondoltál, hogy ilyen értékben vásárolsz részvényt, az nem bevétel, hanem befektetés. Bevétel esetleg a kedvezmény, amit az aktuális piaci árhoz képest kapsz a vásárláskor. Feltételezem, hogy a 4-5 millió nem a kedvezmény összege.

  • Remek Elek
    Bp. agglomeráció

    Huszas évei közepén járó szülők, 1 éves gyerek, anyuka gyeden, apuka IT szektorban.

    Család összebevétele: nettó 510e Ft

    2 autó:
    – 10 éves középkat. japán szedán
    – 10 éves német kisautó

    100nm lakás

    Költségek:
    – havi rezsi (közművek, internet, telefonok, lakás bizt.) 55e
    – havi üzemanyag költség 30e
    – 2 autó fenntartása visszaosztva havonta éves átlag alapján 35e
    – hitelek 35e
    – bevásárlás (étel, tisztítószerek, pelenka, tápszer stb.) 115e

    Össz rendszeres kiadás: ~235e
    Fix félrerakott összeg havonta fizetés beérkezésének napján: 150e
    Kettő közötti összeg: 125e (nyaralás, bútor vásárlás, mozi, játékok, ajándékok stb.)

  • doboz
    Bp, 30-as éveiben, feleséggel gyerek nélkül, saját lakás és autó van, hitel nincs

    Bevétel:
    alk-i fizu: 450
    befektetések: 250

    Kiadás:
    Közös dolgokra felesben (rezsi, kaja, higiénia, biztosítások): 80
    Kocsi: 20
    Telefon: 5
    Utazás: 45
    Egyéb: 50 (ruha, szórakozás, stb.)

    Összbevétel: 700
    Összkiadás: 200
    Megtakarítás: 500