LED izzó: megéri beruházni?

Erről a témáról még a legelső bejegyzésekben akartam írni. Így egy héttel a blog harmadik születésnapja előtt már hipp-hopp írok is róla. 🙂

A nagy kérdés, hogy vajon megéri-e beruházni a még mindig igen borsos árú LED izzókba, vajon megtérül-e a több ezer forintos beruházás valaha?

Ahhoz, hogy megtaláljuk a választ erre a kérdésre, kicsit meg kell ismerkedni a LED izzókkal.

Az első igazi áttörést az energiatakarékos izzók világában a kompakt fénycsövek jelentették, amik nem voltak mások, mint egy izzólámpányi helyre beszuszakolt neoncsövek.

Ezeket a kompakt fénycsöveket követték a LED izzók, amelyek még kevesebb árammal beérték, mint a fénycsövek. Legalábbis a reklámok szerint.

A hőskorban úgy reklámozták a LED izzókat, hogy egy 6 wattos LED izzó kivált egy 60 wattos hagyományos izzót. (Természetesen egy LED izzóban semmi nem “izzik”, de mivel ilyen néven terjedt el a köztudatban, én sem kívánok eltérni ettől. Ha lámpának hívnám, sok ember a lámpatestre, csillárra gondolna, ha égőnek? nos égni sem ég benne semmi, ahogy nem is izzik. A fényforrás kifejezés meg olyan, mint amikor a rendőrségi szóvivő személygépjárművet emleget autó helyett. Helyesen mondja, de rajta kívül élő ember nem használja ezt a kifejezést.)

Amikor vettél egy 6 wattos LED izzót és kicserélted a meglévő 60 wattos izzódat, két dolgot vettél észre: hirtelen félhomály ereszkedett a lakásodra, sőt a lakásod fele szinte teljesen sötétbe borult.

Ennek két oka van.

Az egyik, hogy egy 6 wattos LED izzó messze nem ad annyi fényt, mint egy 60 wattos hagyományos izzó.

Egy izzó fényerejét két módon mérhetjük: a teljes fénykibocsátást lumenben, illetve az egy négyzetméterre eső fényt luxban.

Most már kötelezően fel van tüntetve a fényerő minden LED izzón. Ahhoz, hogy össze tudjuk hasonlítani a hagyományos izzóval a fényerejét, itt egy táblázat a hagyományos izzók, illetve a LED izzók fényerejéről:

wattlumenledizzo

Megjegyzés a jobb oldali oszlophoz: különféle minőségű LED izzók és kompakt fénycsövek vannak (nem meglepő módon az energiatakarékosak drágábbak), ezért szerencsésebb lett volna egy tól-ig érték. Például kapható 600 lumenes LED izzó 10 wattos és 11 wattos is, ugyanaz a gyártmány, a 10 wattos másfélszer annyiba kerül.

Azonban két dolgot jól mutat a táblázat: a LED izzók egyáltalán nem, vagy nem számottevően takarékosabbak a kompakt fénycsöveknél, illetve azért nem látsz semmit egy 6 wattos LED izzó fénye mellett, mert az bizony nem ad több fényt, mint egy 25 wattos hagyományos izzó. Még egy 10 wattos LED izzó sem ad annyi fényt, mint egy hagyományos 60 wattos izzó.

Íme egy fotó a Philips egyik modern és drágább modelljéről:

philips1

Azt látjuk, hogy a 17 wattos teljesítmény megfelel 75 wattnak, ezt 1100 lumenes fényerőt jelent a valóságban. (Azt már el sem merem árulni, hogy a LED izzók folyamatosan vesztenek a fényükből, úgyhogy 10 év múlva sokkal kevesebb fényük lesz. Az első öt év alatt például mintegy 10%-ot vesztenek a fényükből.)

A másik probléma a LED izzókkal, hogy csak egy felé világítanak, szemben a hagyományos izzókkal, vagy a kompakt fénycsövekkel, amelyek minden irányba.

Egy átlagos körte alakú LED izzó így néz ki összeszerelve:

ikea

És így szétszerelve:

ikea2

A képen jól látszik a probléma forrása: Ez a LED izzó bizony csak előre világít, ezért marad sötétben a szoba egyik fele, ha plafonra szerelt foglalatban használod. Ez ellen megpróbálnak eltérő designnal védekezni a gyártók, ilyenek a “kukorica” és az “ufó” alakú izzók például, de mindnek van egyéb hátránya.

Színhőmérséklet

Ha már így belevágtunk az alapokba, mit jelent a színhőmérséklet a LED izzók és kompakt fénycsövek dobozán?

A színhőmérséklet a digitális fotózásból is ismert lehet, mértékegysége a Kelvin fok, vagy “K”. A hagyományos izzó 2800 K-s, a napfény hajnal és dél között  2800 és 5600 K között változik, 5000 K felett hideg kéknek látjuk a fényt.

A legtöbb ázsiai országban a hideg fényű LED-et szeretik, amit mi inkább neonfénnyel azonosítunk, ezért gyakran találunk 5000 K feletti LED-et az ázsiai gyártmányok között, amit az átlag európai nem szeret. Bár megjegyzem, minél hidegebb a fény, annál erősebbnek látjuk a nagyobb kontraszt miatt.

2700k6400k14000kimages

Az, hogy neked melyik tetszik, igazából ízlés kérdése, de vásárláskor figyelj oda a feltüntetett színhőmérsékletre.

Mikor vegyél LED izzót és mikor kompakt fénycsövet?

Arra már rájöhettél, hogy a LED energiatakarékossága a kompakt fénycsővel szemben nem több egyszerű mókusvakításnál. Ezzel szemben nagy előnye a LED izzóknak, hogy egyrészt nem érzékenyek a fel-le kapcsolgatásra, amit a kompakt fénycsövek nagyon nem szeretnek, másrészt azonnal teljes fényerőt nyújtanak, nem kell bemelegedniük, mint a kompakt fénycsöveknek.

Ezen túl, az élettartamuk is több mint duplája a kompakt fénycsöveknek és még higanyt sem tartalmaznak.

Azonban az áruk is többszöröse a kompakt fénycsövek árának, sőt a 12-13 watt feletti LED izzókat egyenesen aranyáron kínálják. Egy 100 wattos izzónak megfelelő 20 wattos márkás LED izzó ára 17-19 ezer forint. (Az Osram a honlapján nem is ajánlja a LED izzókat csak maximum 50 wattos hagyományos izzók kiváltására.)

Ezért ahol nagy fényerő kell (75-100 wattos hagyományos izzónak megfelelő), ott nagyjából szóba sem jöhet a LED izzó, hiszen egy 23 wattos, 1570 lumenes Philips kompakt fénycső csak 1.200 Ft, tizede sincs, mint a vele egyenértékű LED izzó. A nappaliba, ahol órákon át ég a lámpa kapcsolgatás nélkül és kell a komoly fényerő, vegyél kompakt fénycsövet, a folyosóra, ahol állandóan fel-le kapcsolgatod és elég 40-50 wattos hagyományos izzónak megfelelő fény, tegyél LED izzót. (Az 5-6 wattos LED izzókat meg tedd az éjjeli lámpádba hangulatvilágításnak, másra nem nagyon jók a túl gyenge fényük miatt.)

 Megtérül-e valaha?

Ehhez három dolgot kell összevetnünk: bekerülési ár, élettartam, fogyasztás.

Bekerülési ár: Egy hagyományos 100 wattos izzó 300 Ft, egy ezzel egyenértékű kompakt fénycső 1.200 Ft, egy LED izzó 17.000 Ft.

Egy 40 wattos izzó 220 Ft, ugyanez kompakt fénycsőben 5-700 Ft, IKEA-s 11 wattos LED izzó 1.990 Ft

Élettartam: Hagyományos izzó 1.000 óra, kompakt fénycső 8.000 óra, LED izzó 22-25.000 óra. (Persze ezek csak elméleti maximumok, nekem már 3 LED izzó ment tönkre a 19-ből három év alatt. Ebből kettőt idehaza vettem boltban, aranyáron.)

Nézzünk két példát: Átlagosan napi három óra használat (például nappali) és napi 15 perc használat (folyosó, valamilyen mellékhelyiség)

táblázat

 (A kompakt fénycső nem bírja az állandó kapcsolgatást, ezért írtam elméleti élettartamot.)

Fel kell tenni a kérdést, vajon ugyanott fogunk-e lakni 20 év múlva, ahol most?

Mert ha nem, akkor csak papíron van annak előnye hogy a LED izzót egyszer sem kell cserélni 20 éven át. (Nyilván nem fogunk magunkkal vinni egy 10 éves izzót, ha költözünk.)

Nézzünk egy megtérülést 5, 10, 15 és 20 év távlatában. Ez tartalmazza a beszerzést és az üzemelést, 43 Ft-os kilowattonkénti áramdíj mellett.

A példában egy 50 wattos izzó (tudom, hogy ilyen nincs, csak a LED és kompakt fénycső miatt számolunk ezzel) szerepel és annak megfelelői.

Számolni kellene a beruházás tőkeköltségével és az áram árának várható emelkedésével is, annyit egyszerűsítünk, hogy az áram áremelkedése egyenlő a beruházás után elmaradt kamatbevétellel.

Napi 15 perces használat esetén:

tabla1

Itt a kompakt fénycső csak a teljesség kedvéért szerepel, mert tökéletesen alkalmatlan rövid ideig tartó, sok fel-le kapcsolással járó hely megvilágítására.

Azt látjuk, hogy a LED izzó magas vételára miatt a megtérülésünk jóval 10 év felett van egy hagyományos izzóhoz képest és még 15 évnél is elenyésző a teljes hasznunk. Semmit nem vesztesz, ha marad az előszobában vagy a kamrában a hagyományos izzó, esetleg nézel egy halogén izzót, ami ilyen helyre jó alternatíva lehet. Ez nem sokkal drágább, mint a hagyományos izzó, igaz, nem is sokkal fogyaszt kevesebbet.

Napi három órai használat esetén 50 wattos hagyományos izzó mellett:

Untitled-6 copy

Egy viszonylag drága (700 Ft-os) 11 wattos kompakt fénycső és egy kifejezetten olcsó (IKEÁ-s 1.990 Ft-os) 11 wattos LED izzó mellett is nem igazán éri meg a LED vásárlása. (A 4-5.000 Ft-os márkás LED izzók végképp soha nem térülnek meg a márkás kompakt fénycsövekhez viszonyítva.) Viszont mindkettő megtérül a hagyományos izzókhoz képest. Persze mondhatod azt, hogy neked megér tíz év alatt 600 forintot (havi öt forintot), hogy az általad jobban kedvelt LED izzót használd.

Helyes döntés lehet a vásárlás elnapolása is, hiszen új technológia lévén a LED folyamatosan fejlődik, elképzelhető, hogy pár év múlva már sokkal jobb LED-es égőket kapsz sokkal olcsóbban.

100 wattos fogyasztás mellett, ugyanígy napi 3 órában (izzó 300 forint, kompakt fénycső 1.200 Ft, 23 wattos, LED izzó 17 ezer forint, 20 wattos.)

Untitled-7 copy

Azt láthatjuk, hogy itt a kompakt fénycső esetén a világítás költségeinek a negyedét megspóroljuk, azonban a LED izzó elképesztő ára soha nem térül meg a kompakt fénycsőhöz képest, de még a hagyományos izzót is csak majdnem öt év után tudja lekörözni. Amíg nem esik a nagyobb LED izzó ára 4-5 ezer forint alá, nem igazán versenyképesek ebben a kategóriában.

Hol vegyünk LED izzót?

Egyrészt nagyon nézzünk szét a piacon, mert egy barkácsáruház-láncnál 50%-kal magasabb árakat találtam, mint mellette az Auchanban. Az IKEA-ban jó minőségű LED izzókat árulnak, nagyon korrekt árakon, most éppen még plusz 20% IKEA Family kedvezménnyel.

Az ebay-en kapunk legolcsóbban LED izzót, de azért legyünk nagyon óvatosak, mert a minőségben hatalmas a szórás. Márpedig ez nem olyan, mint egy biciklilámpa, itt egy rosszul összegányolt, zárlatos izzó az életedbe kerülhet, vagy jobb esetben “csak” felgyújtja a lakásod. (Hogy mennyire így van, én így jártam nem sokkal ez a cikk megírása után: (A kínai LED izzó története)

Ezért inkább kezd az IKEA-ban a nézelődést, az ebayról csak nagyon bizalomgerjesztő izzókat vegyél meg, aminek van valóságos “CE” minősítése és üveg/plexi takarja a LED-eket. Akkor se lepődj meg, ha az ígért és valóságos teljesítmény, vagy áramfelvétel köszönő viszonyban sincs egymással. (Update: most jött meg az 5 wattos GU10-es “kukorica” LED izzó az ebayről rendelve. Az lehet, hogy fogyaszt 5 wattot (vagy akár többet is), de fénye alig van, ha tippelnem kellett volna, 2 wattosnak tippelem. Pedig ez már egy drágább, bizalomkeltő darab volt.)

CE_marks

Na, remélem sikerült némi felvilágosítást adni a LED izzókkal és megtérülésükkel kapcsolatban.

Ha szeretnél többet tudni a pénzügyekről, gyere el az Akadémiára, hamarosan indul a következő. Csekély 25 ezer forintért hat alkalom alatt megtanulsz mindent a pénzügyekről, amit alapfokon tudnod kellene.

Valódi pénzügyi tanácsadásra van szükséged, eleged van már az ügynökökből? Kattints a linkre további információért.

Olvasd el a többi pénzügyekről szóló írást is a kiszamolo.hu oldalon.

Ha szeretnéd tudni, hogy új poszt jelent meg a blogban, jelölj be minket a facebookon:www.facebook.com/kiszamolo vagy RSS-en

Share

114 hozzászólás

  • ToporG
    Hasznos cikk! De egy kis kiegészítés a táblázathoz: a 100W alatti valódi izzólámpák fényerejét a táblázat nagyon túlbecsüli! Ennek fizikai okait századik kommentelőként nem taglalnám, bárki kipróbálhatja 4 db 25W-os égő fényét hasonlítsa össze egy százassal! Messze elmarad, a fogyasztás ugyanannyi. Ugyancsak fizikai/technikai okai vannak, hogy a kis LED (SMD) chipekkel szerelt led “égők” praktikusabbak kis fényerejű (néhány W felvett tejlesítmény) esetleg szórt fényű LED-szalagok használatakor. Sok helyen a szórt, megosztott fény praktikusabb, csak megszokásból (és nagyteljesítményű izzók fenti hatékonyságából) használunk koncentrált fényeket és ezeket akarjuk hibásan ledekkel helyettesíteni
  • Roland
    Kérdés
    Van egy nagy csillárom amibe 21 égő van. Most szeretnék vásárolni bele valamit csak nem tudom mi a jobb 🙂 Nappaliban van ugy hogy napi 3-5h biztos égni fog. Segitséget előre is köszönök.

    egy kép a lámpáról

    pic-upload.de/view-23067361/L–mpa-33.jpg.html

  • Marci
    Magyarországon nagyon drágák a LED izzók! Én Szlovákiában élek és ott egy LED izzó 10 EURO!!
  • Judit
    A cikk számos csúsztatást tartalmaz!
    1. Az IKEA-ban megvehető Led “izzók”-nál már sokkal komolyabb technológia elérhető itt Magyarországon is, és még csak az ebay-en sem kell hozzá vásárolni. Az Ikeas fényforrások és az újabb Led lámpák között óriási különbségek vannak! Egyszerűen kell venni ilyet is olyat is! Az IKEA-s ráadásul melegszik, vagyis a teljesítmény egy részét hőként adja le, fölöslegesen.
    2.
    Sosem fogom megérteni, hogy miért vannak olyan árucikkek, amelyeknél mindenképp megtérülést akarunk. A világítás a lakásban szükségszerű, ráadásul a magyar háztartások nagy része az iszonyatos homályt kedveli, azzal a beidegződéssel, hogy ami fényes az drága és pazarló.
    Ha tv-t veszünk, nem várjuk el hogy megtérüljön, ha ablakkilincset, ott sem, ha jobb autót, mert kényelmesebb, és mert keveset fogyaszt, ott sem várunk el megtérülést. A világításnál miért ez a legfontosabb szempont??
  • Márta
    Mi egy hazai webáruházból vettuk oket. Semmi baj nem volt veluk eddig.
    Lehet hogy nem a megterules a legfontosabb szempont de miert fizess valamiert tobbet ha nem muszaj? En szivesebben koltom masra mint a villanyszámlára. 🙂

    Megjegyzés: legalább ne ugyanarról az IP címről akard reklámozni többször a webáruházadat az oldalamon.

    Úgyis kiveszem a linket a hozzászólásodból.

  • bszabii
    A kompakt fénycsövekről csak annyit, hogy 3 márkás Osram-ot (energy saver 11W 660 lumen 6000h 6 év 2,7óra/nappal) tettem a nappaliba (kis foglalatos, csavart), fél év alatt kettőt vittem vissza. Az után is bedöglött még egy, tehát mind a három nem húzta 6 hónap/1 évnél tovább. Igaz hozzá kell tennem, mivel belső udvaros lakás volt, reggeltől estig mentek. De napi 16 órával számolva is 1 évig kellett volna működniük! ÉS 1200 ft körül voltak.

    Pár hete vettem Tesco 6w-os LED lámpákat. Jók, jók, de nem az igaziak, mivel 470 Lm tud. Az ára 1000 Ft volt. A minap pedig a konkurenseknél találtam 11 Wattos, 880 lumenes led lámpákat 1300 Ft-ért. 4 darab szépen bevilágítja a 20 nm-es nappalit…

    Volt még egy kísérletem jó pár hónappal ez előtt egy Landlight kis foglalatos, emlékeim szerint 4W-os (vagy 3w?) led lámpával. Hát semmit nem ér 🙂 1300 ft pénzkidobás volt :S

  • Tamás
    Ez nagyon régi cikk! Nekem 16 wattos led ízzóm van a szobámban és megfelel kb. 80 wattos hagyományosnak! Egy Cree XM-l led hatásfoka 100 lm/W A fenti táblázatban nagyon megtévesztő adatok vannak. 10W-os LED nem 350 lument, hanem 1050 lument bocsájt ki! Olyan LED-em is van egy fejlámpában. Ha ezt a lámpát összehasonlítanánk egy hagyományos ízzós fejlámpával olyan, mintha egy dízelt hasonlítanánk egy gőzgéphez! Sokkal kevesebbet fogyaszt, erősen világít, nem melegszik annyira, sokkl tovább tart és szebb a fénye! Homogén fehér kör a falon és fehér, nem sárga, amiben alig lehet megkülönböztetni a színeket! Az hülyeség, hogy nem lehet fókuszálni, vagy rossz irányba világít, meg ilyen hülyeségeket olvasok róla. A hagyományos ízzók fűtésre valóak ma már csak. A mai LED-ek mellett kicsit viccesnek tűnnek! Pl. a barlangászatban soha nem érte el a hagyományos ízzó a megfelelő szintet.
  • eszti_
    kiszámoltam ha a szobában kicserélem a 4db 60wattos izzót ami napi 5óra használat mellett évi ~16790ft
    ha kicserélem a tegnap vett 3 meg 2watt fogyasztású ledre 8darabbal számolva mert ennyi hely van a két szobában napi szintén 5órás használat mellett évi ~1645ft jött ki. az izzók ikeából származnak family kártyával 8db durván 8000 2 szobába akkor nem spórolok? a fényerőre hivatkozni max papíron lehet mert a konyhában ahol kell a fény 2db 3wattos led kiváltja a régi izzókat.
    2év garanciával ha valami baj van velük multiknál az a tapasztalatom fogják és kicserélik csak nem kell kidobni a blokkot. de alapvetően úgy gondolom azt hogy darabonként egy ezrest belefektetek nem veszem számításba mert ha pl veszek egy a++ hűtőt annál se számolom ki a jelen hűtő 20000érték az a hűtő 150000 mikor fog ez nekem megtérülni soha.
    de természetesen azért írok mert lehet rosszul számoltam: ?
  • Kiszamolo
    Eszti,

    Valószínű, hogy megéri. A cikk is arról szól, hogy ott, ahol sokat használod, megéri váltani.

  • Gábor
    @eszti_
    “kiszámoltam ha a szobában kicserélem a 4db 60wattos izzót ami napi 5óra használat mellett évi ~16790ft”

    Szerintem kétséges, hogy napi 5 óra használattal lehet számolni egy átlagos háztartásban.
    A legrövidebb napon – télen – 16 órakor sötétedik, a leghosszabbon – nyáron – 21 után, azaz számoljunk 18:30 as kezdéssel. Innen 5 óra, az 23:30. Ehhez jön még télen (max az év felében) reggel fél óra világítás.

    Azaz ha minden nap (télen/nyáron, hétvégén/hétköznap) folyamatosan ég a 4 izzó, akkor kijöhet a napi 5 óra.
    Nem ismerem a körülményeket Nálatok, de érdemes átgondolni.

    Ettől függetlenül szerintem is megéri az átállás, csak a megtérülés nem olyan gyors.

  • konczi
    Mi tavaly tértünk át a begalériázott szobában LED-re.
    Nekünk a mester, aki a galériát csinálta, maga javasolta hogy interneten nézelődjünk, onnan rendeltük (azóta többször is), olcsóbb volt jóval mint a boltokban, úgy nézem az IKEA-snál is olcsóbb.
    ebből vettünk sokat: life light led-spot melegfeher
    ez 210 lument ígér,névleges fogyasztás 2.3 Watt. Most mértem le villanyóra segítségével, valójában 4.5 W-ot fogyaszt egy, a nappali álmenyezetében 10 db van, kitűnő fényt ad. Nekünk nagyon bejött.
    Mondjuk darabonként 20 W-os halogen égőket váltottunk le vele, hát az fűtött rendesen, azért a 4W jóval barátibb, alig melegszik (hozzá lehet érni, kb kézmeleg). Pont mivel irányított fényt ad, lehet vele játszani, nálunk egy égő (spot)külön csak az asztalra van irányítva, a sarokban pedig egy vörös és narancs színű is külön-külön kapcsolható, hangulatvilágítás…
  • Veisz László
    Ez egy őskorból származó cikk.A LED-ek fejlestése folyamatos,s mamár nam látok
    10000 Ft-os égőt.Egy 9 W-os LED égő a konyhában (meleg fehér)majdnem olyan erős
    fényt ad,mint a korábbi 15 W-os kompakt fénycső.Nembeszélve arról,hogy a kompakt
    fénycsöveket az azonnali világításhoz nagyon intenzív fűtéssel látták el,s ez
    nemcsak gyakori kapcsolgatástól,de állandó világítástól is fényveszteséget okoz
    a cső végeinek sötétedése miatt.Én mér 3 kompart csövet cseréltem a lakásban,
    amelyek messze nem világítottak annyi időt,mint amennyit megadnak az élettartamra.Sőt azt tapasztalom, hogy a hagyományos izzók élettartama(a sok kapcsolás ellenére) sokal hoszabb a kompakt fénycsövekénél.Akármi is lesz a
    végeredmény,a hagyományos izzók kiváltását nem a kompakt csövekkel célszerű
    csinálni.
  • Csaba
    T*ram kompakt fénycső a 9 hónapot sem bírta ki, az előző ugyanilyen márkájú 1 év 1 hónapig húzta.
    Maradok a hagyományos izzóknál.
  • A. Gergely
    Elolvastam a cikket és a kommenteket is. Néhány gondolatot hozzájuk fűznék:
    1. A cikk, a benne szereplő számok, adatok, árak elavultak. Mindenképpen jó lenne frissíteni.
    2. A cikket jó lenne lektoráltatni néhány szakemberrel, nőne a valódi értéke.
    3. Mivel a LED világítástechnika szó szerint a semmiből fejlődött ki néhány éve, ezért érdemes csak a legutolsó 1-2 év tapasztalatait figyelembe venni.
    4. Ma már rengeteg valóban jó LED fényforrás létezik elérhető áron. LED és LED között rengeteg különbség van, 2013 szeptemberétől már nagyon szigorú előírások vonatkoznak rájuk az EU-ban, de még mindig sok a csalódást okozó termék.
    5. Sokszor a kínai belső piacra szánt LED “fényforrások” lesznek minden szükséges tanúsítvánnyal “ellátva” és forgalomba hozva.
    6. Egy tipp a végére: tudatos vásárlókként nézzük meg a garanciavállalást, mint ahogy tesszük ezt minden más műszaki cikknél is.