Már megint egy átverés

Update: Természetesen megy a lejáratásom a Kairos oldalain és igyekeznek cáfolni sok mellébeszéléssel az itt leírtakat. A kérdésekre természetesen nem válaszolnak, csak annyira telik, hogy az nem úgy van és rosszul tudja, vagy még ennyire sem képesek a “leleplező” válaszírások. Csak a rizsa és a mellébeszélés, meg a süket duma a tények helyett. Mielőtt belevágsz, azért olvasd el az itt található infókat, a hozzászólásokat is, miszerint konkrétan semmit nem csinál a gépedre telepített program és valószínűleg nulla ügyfele van a cégnek. (Legújabban azt próbálgatják meg bizonygatni, hogy akár 60 MB(!!) adatot is generál a Kairos naponta, tehát nem lehet kamu. Pont ebből látszik, hogy az. Ennyi megy el a kapcsolat ellenőrzésére, másra ennyi adat nem elég. A többi 319,94 GB-ot mire használja a cég és miért fizet érte bődületes összeget havonta?) A cég állítólagos ügyfelei egyöntetűen cáfolják, hogy akár csak hallottak volna a Kairosról. A kairos-os hozzászólóknak két hónapja volt, hogy cáfolják az itt leírtakat. Nem éltek vele. Mert a hazugságokkal szemben minden hozzászólás megjelent, ha csak nem volt fájdalmasan primítiv és az átlaghoz képest is túl buta. Olvasd végig a hozzászólásokat, cáfoltak-e bármit a cikkben leírtakból. Ha ezek után belevágsz, az már a te dolgod.

Úgy látszik, régen volt már szó a blogon a szokásos átverős-lehúzós pilótajátékokról.

A legújabb versenyző, amiről az olvasók érdeklődnek, mint remek befektetési lehetőségről, az a Kairos, ami valami homályos ok miatt a “befektetésben” részt vevők számítógépét használja mindenféle adattárolásra, amiért csillió dollárt kap az olyan cégektől, mint a Nissan.

Ha vállalod, hogy legalább naponta 10 órát fenn van a géped a neten, egy rakás pénz üti havonta a markod. Semmit nem kell csinálnod, csak hagynod, hogy a háttértáradból 15-70-180-320 GB-ot a cég használjon, amíg a neten lógsz.

Eddig remek, bár már az is sok kérdést felvet, hogy ez a szuper cég miért nem vásárol 2000 különböző szolgáltatónál a világ 50 országában tárhelyet és oldja meg úgy az állítólagos titkosítást, miért kiszámíthatatlan magánemberek elavult, vírusos, túlfeszültség ellen védtelen számítógépéhez akar hozzáférést aranyáron, bizonytalan internet – kapcsolattal? (Például 70 GB tárhelyért, bizonytalan minőségű és sávszélességű napi 10 órás hozzáféréssel fizet évi 1493 dollárt. Ez 24 órás elérés mellett évi 3.120 dollárt, vagyis 905 ezer forintot jelent 70 GB kétes minőségű és elérésű tárhelyért. Természetesen ez csak akkor lenne igaz, ha minden gépet egymás uán kapcsolnának ki és be. Egyébként nagyságrendileg többet kell fizetni a biztos elérésért. Nem semmi balekok ezek, profi szolgáltatóktól töredékennyiért kapnának minőségi tárhelyet. Az meg egy egyszerű parasztvakítás, hogy attól biztonságosabb lenne bármi, ha magánemberek gépén tárolják és nem 800-1000 szerverparkban feldarabolva és titkosítva. Ezt még az is belátja, aki kettest kapott informatikából.)

Na, most jön a szokásos lehúzás: ahhoz hogy részesedj a hatalmas havi bevételekből, egy szerény, de nem tisztességtelenül kicsi összeget fizess be a játékba mindjárt induláskor. (Persze ez nem igazán derül ki első körben a leírásokból, csak ha már bekaptad a horgot.  )

Ha lúzer akarsz lenni egész életedben, ugorj be csoffadt 35 ezer forinttal, de ha vinni akarod valamire, kezdj mindjárt a 750 ezer forintos csomaggal. Persze később is módosíthatsz, ha vérszemet kaptál, csak mert az elején mindig fizetnek.

146 nap bérleti díjából vissza is jön a csomag ára, úgyhogy a hülyének is megéri. (Igaz, csak egyéves szerződést ígér a cég.)

De!

Ha igazán kőgazdag akarsz lenni, akkor szervezz be más embereket, mert több mélységig részesedsz az ő belépési díjaikból is, a belépési díj 60%-a ugyanis a piramisban kerül szétosztásra, a 40%-a meg nyilván a főszervezők jól megérdemelt jövedelme. Ha eléred a megfelelő szintet, a belépők befizetésének a 30%-a korlátlan mélységig a te hasznod.

De fontos megértened, szól a leírás, hogy ez nem piramisjáték. Hanem akkor mi, kérdezem halkan.

Kíváncsi vagy, ki van ez a remek vállalkozás mögött? Keress rá a domain.com-on, ki a hivatalos domainnév tulajdonosa. Nohát, letiltotta magát, nem szeretné, ha bárki rájönne, ki regisztrálta be a domaint. Bizalomgerjesztő, na.

Keress rá a magyar beszervezőoldalainak a tulajdonosaira. Csupa-csupa magánember, Szabó Janik és Tóth Palik, sehol egy komolyan vehető cégnév.

A Kairos weboldalán két cím van feltüntetve, mint székhely, egy angliai és egy egyesült államokbeli. Keress rá a cég angliai címére. Ez az oldal szerint 500 cég van bejegyezve erre a címre.

Balról a második ajtó mögött 500 cég főhadiszállása található, ezek egyike a Kairos:

utcakép

Furcsa véletlen, hogy ez a cím egyben a beszédes nevű Gateway Legalisation cég főhadiszállása is, egyedül az ő neve van kint az ajtón.

Egyébként az angliai cégregiszter szerint a cég saját tőkéje, vagyis az a vagyona, amit a tulajdonosok beletettek az első lezárt uzleti év után is combos egyezer font, vagyis 440 ezer forint. Fele annyi a cég saját tőkéje, mint amennyiért a legdrágább csomagjából vehetsz egyetlen darabot. Ezt hívják tőkeerős háttérnek, szerintem ez győzte meg a Nissan-t is, hogy ezt a céget válassza az érzékeny adatainak a kezelésére.

Sajnos részletes üzleti jelentés vagy mérleg nem elérhető, de ami elérhető, abból is látszik, hogy a cég kemény 19 ezer font hasznot mutatott ki egész évre, hatalmas éven belül lejáró adósságállomány mellett. (A gyengébbek kedvéért, a mérlegben található negatív szám a forrás oldalon adósságot jelent és nem vagyont, ennek ellenére a kairosok büszkén mutogatják, milyen gazdag a cég, mert közel 24 milliárd forint adóssága van.)

A cég első igazgatója nem kevesebb, mint 66 cégben töltött be vagy tölt be vezető tisztséget.

A New York államban található címen is rengeteg céggel kénytelen osztozkodni a cég, noha ott is elég szűk a hely ennyi cégnek:

newyork

Még hozhatnám az érveket, de már elment a kedvem a további szócsépléstől.

Foglaljuk össze röviden: van egy tök ismeretlen cég, aminek semmi vagyona nincs és rejtőzködik a világ szeme elől,  egy tök furcsa és értelmetlen dologra elképesztő pénzeket pazarol, amiből neked is akar rengeteget adni, csak kezdésnek fizess be egy durván nagy összeget és minél több embert szervezz be magad alá.

Ha most az adattárolás helyett beírod, hogy arany, már meg is kaptad a rossz emlékű emgoldexet. Vagy írd be helyette, hogy carbon kredit és máris egy másik rossz emlékű átverést kapsz. És a többi és a többi. Nincs semmi új a nap alatt.

Állítólag 55 ezer magánfelhasználó gépéért fizet a cég jelenleg. Feltételezve, hogy átlagosan mindenkinek a második legolcsóbb csomagja van, akkor évente szerény 82 millió dollárt, vagyis 23,8 milliárd(!!!) forintot fizet ki a Kairos Juli néni és Sanyika Pentium kettes gépén lévő tárhelyéért, átlagosan 2-3 Mbit-es feltöltési sebességű internet-kapcsolat mellett. Ez teljesen hihető, bár ennyi pénzért 100 országban 200 kegyetlen brutális saját szerverparkot is tudna üzemeltetni, nem egy szedett-vedett ócskavas halmot kapna.

Ha minden csomagból ugyanannyit vettek a “befektetők”, akkor a Kairos éves költsége 174 millió dollár, vagyis 51 milliárd forint. Szerinted ennyi pénzből hány ezer szerverparkot lehetne üzemeltetni világszerte, ahelyett, hogy mamák és papák, meg tinédzserek lepusztult, vírusos, lassú gépeivel szórakozik? Vajon a Nissan mit szólna ahhoz, hogy átlagosan 7-10 éves gépeken tárolják az adatait?

S hogyan  lehetséges az, hogy még senki nem hallott a szakmában egy olyan cégről, ami évente 50 milliárd forintnál is nagyobb forgalmat produkál? Az ilyen cégeket a tőzsdén jegyzik és tele van a róluk szóló hírekkel a szaksajtó, nem egy angliai mellékutcában a földszinten van eldugva a székhelye.

Egy ekkora cég legalább 200-300 alkalmazottat foglalkoztat, ők hol vannak? Mert nem az állítólagos székhelyeken, az biztos, ott senki nem dolgozik.

Szerintem nincs 15 cég az egész világon, amelyiknek ennyi bevétele lenne évente adattárolásból, amennyi csak a kiadása állítólag a Kairosnak.

Miért nem találkozunk rendszeresen a cég valódi hirdetéseivel, mármint azokkal, ahol valódi cégeknek valódi szolgáltatást kínál? Mert a cégnek semmilyen valódi szolgáltatása nincs.

Ahogy arra már mások is rámutattak, a gépre feltelepített “adatcsomag”-ban konkrétan semmi nincs, az nem más, mint csupa nullából álló üres halmaz. Még arra sem vették a fáradságot, hogy legalább valami kamu adatokkal feltöltsék a gigabájtokat.

Ha valóban lenne adatforgalom (az állítólagos fizető ügyfelek hozzá akarnának férni az adataikhoz), akkor az interneted forgalma a többszörösére ugrana. Na, ilyet sem tapasztalt senki, mert nincs adatforgalom, csak pár percenként feljelentkezik a gép egy szerverre, de senki nem tölt le semmit. (Még a saját mérésük szerint is csak 60 MB adatot forgalmaz a gép 10 óra alatt. Ennyi csak a pingelésre elég, semmi valódi adatmozgás nincs.) Már eleve azt a kibérelt 320 GB-ot is fel kellett volna tölteni a gépedre. Ha így megugrott volna az adatforgalmad, az internetszolgáltatód már régen felmondta volna a szerződésed, vagy legalábbis csinált volna valamit. (Nem rendeltetésszerű használat.)

Egyébként a cég nem csinált mást, mint újra feltalálta 15 év után a közismert torrentet: a magánfelhasználók gépén a winchester egy részén tárolja az adatokat, amiket több helyről, több darabban le tud hívni, ha éppen valamelyik gép nem elérhető. A hatalmas újítás benne a 256 bites titkosítás, ami vérgagyi és elavult, 512 és 1024 bites a menő mostanában.

Ja és igen: az elején mindig fizetnek, kell a csali a horogra. Nem is nagy kaland, hiszen fél évig a saját pénzedet kapod csak vissza. Ha sok belépő van, akár még egy évig is bőven van miből fizetni.

Ha valaki be akar szervezni, mondd azt, hogy szívesen beszállsz, de momentán nincs ennyi pénzed. De ha ez ennyire tuti dolog, fizesse ki ő helyetted és nem csak az első 146 nap bevételét (ami a beugró ugye), de a következő 146 nap bevételét is neki adod és csak utána tartasz igényt a bevétel felére.

Ha nem akar belemenni, kérdezd meg, miért nem, garantált a nyeresége.

Amúgy nem is értem, miért szerveznék be mást, ha ez ennyire tuti üzlet? Vennék 500 számítógépet, minden egyes gép esetén az évi 2 milliós bevételből a legnagyobb csomagnál busásan megtérül az ára. Hülye lennék másokat bevonni magam alá.

Ja, azt észrevetted, hogy két cég van és még a logojuk is más, nem csak a címük? Az egyik a Kairos Technologies, a másik a fentebb említett Kairos Planet, amelyik állandóan az előbbi cég nevében futtatja magát, de nem úgy tűnik, hogy egy cég lenne. Nem elképzelhetetlen, hogy annyi közük van egymáshoz, mint a magyar Fortress-nek az igazi céghez volt. Azok is az amerikai cégre hivatkoztak, de azok semmit nem tudtak róluk, azt sem, hogy nekik lenne irodájuk Magyarországon. Ugyanaz a név, de más logo. Kísérteties a hasonlóság a két történetben.

És még valami: mit tudsz arról, hogy a gépedre őnként és dalolva telepített e-mail klienst nem spamküldésre használják-e és nem pedofil pornót tárolnak-e a gépeden? A személyes adataidat lefénymásolva önként átadtad, a gépedre telepített program pedig akár el is lophatja a banki hozzáféréseidet és egyéb jelszavaidat. Ne lepődj meg, ha egyszer valakik esetleg kiürítik a bankszámládat.

Share

783 hozzászólás

  • pókeres

    “Ja! És még egy, mert úgy látom, ezt a részt csak a “nagyok” intézik, senki semmiről nem tud:
    Szeretném a Kairosnál a céges adataimat elhelyezni, mennyibe kerülne a cégemnek? Erről sehol semmilyen infó nincs.
    Tudod mit? Hagyd csak, nem érdekes, majd megérdeklődöm ezt is a Nissannál! ”

    Tthebaios: Hát nem érted hogy ezzel a cégnek csak egy nagyon kis része foglalkozik jelenleg? 😀 Már más is kérdezte. Igaz hogy elvileg ez a fő profil, de ezzel csak kevés ember foglalkozik, ellenben a balekok , akarom mondani a nagymenő “befektetők” becsábításával.. Nekünk kétkedőknek meg marad a társasházi bérelt lakás és a tömegközlekedés. 😀 lol

  • Csavargó

    @thebaios
    @pokeres
    Először kiszámoljátok, hogy 70 giga tárolásához 210000 ember kell, aztán csodálkoztok, hogy alig foglalkozik valaki a cégnél a titkosított tárhely értékesítésével?! Elég nekik a Nissan és így is egész magyarországot be kellene szervezniük adatot tárolni. Most egyelőre még csak a hely kell, aztán thebaios céges adataihoz már szlovákiát is be kell szervezni.
    Olyan fogalmatlanok vagytok… 😉 (nem csodálom, hogy csak tömegközlekedésre fussa 🙂

  • Mágus68

    pókeres! Teljesen igazad van! Én a facén rákérdeztem erre Papp Zoltán és Koppándi Zsolttól. Mellébeszéltek, nem tudták megválaszolni. Egyszer azt állították, hogy a hálózatépítőkön keresztül, máskor azt, hogy az üzletkötőkkel kell tárgyalni. Bérelni akartam volna, nem tudták megmondani, mi a menete. A legújabb állításuk az, hogy a rendszer még nem működik élesbe, csak tesztfázisba van. Cégeknek jelenleg nem is lehet tárhelyet bérelni. Ez már hihetőbb is, csak akkor becsaptak minden eddigi belépőt. Persze a hozzászólásaimat mind törölték. Állítólag 37 országban működik már a rendszer. Akkor miért nem lehet találni csak néhány ország hirdetését a neten? pl. Magyar és szlovák.

    Hivatkoznak egy semmit mondó féléves pénzügyi kimutatásra, ami szerint kb.20.000 font a mérlege a Kairosnak. Az 500% áron értékesített tárhely után sok millió hasznuk kellene hogy legyen.

  • Triacus

    Tisztelt egybegyűltek!

    Vettem a fáradtságot és írtam a Nissannak. Ezt kaptam válaszul (személyes adataim töröltem):
    http://kepfeltoltes.hu/160106/qwe_www.kepfeltoltes.hu_.png

    Kiemelném:
    “a Nissan semmiféle üzleti kapcsoltban nem volt és jelenleg sincs az említett céggel, valamint, hogy a vonatkozó jogi lépéseket már meg is tette a cég ellen.”

  • pókeres

    Màgus!

    Van facebook kairos weboldal? Vagy honnan törölték a hozzászólásaidat? Szívesen belinkelném oda ezt a cikket, kiemelve egy két hozzászólást is a kommentelőktől. Facebookon sok IQ light birkát találhatnak még sajnos.. Én eddig komolyan azt hittem hogy ma már mindenkinek a korosztájomból van egy alap “IT műveltsége” ahhoz hogy átlásson ezeken a csalásokon. De nem, birkák a fiatalok is. ( a szeánszon ahova elmentem is volt vagy fél tucat 20onéves, és odáig voltak)

  • Gajdács Zoltán

    pókeres! A facebookba belépve írd be a keresőbe, hogy Kairos. Felhozza azokat az oldalakat, akik ott hirdetik a Kairos féle passzív pénzkeresést. Egy ideig hozzá lehetett szólni a témához, de a legtöbbje már nem is engedi a hozzászólást. Nézz körūl van egy-két kivétel.

  • Imre

    Vegre valaki, aki a szinfalak moge is kepes latni. Nem mondom, hogy az osszes uj kezdemenyezes pilotajatek szoval illetendo, de ez folottebb gyanus. Egyertelmu, hogy a “berleti dij” kifizesetese a szoftverek ertekesitesebol szarmazo haszon egy reszenek visszaosztasabol szarmazhat, amivel szinten semmi bajom nincs. DE: eletkepessege akkor lenne, ha folyamatosan ujra kellene vasarolni a szoftvert, hogy jovedelemben tudjanak reszesulni a felhasznalok. Azonban a “regi” vasarlok is kifizetesre kerulnek, ami egyertelmuen az uj felhasznalok vasarlasabol kerul finanszirozasra, ezert csak ido kerdese, es megjelenik a tobbseg altal nem ismert fogalom, a KRITIKUS TOMEG… es hopp… Ettol fuggetlenul ha bevallalod a rizikot, rovidtavu “befektetesnek” kivalo, 35 ezer Ft megterul 10-en par nap alatt, utanna mar nincs tetje a dolognak… anyagi ertelemben.

  • Mágus68

    Imre! Te valamit nagyon benéztél. Semmiféle szoftverek értékesítéséről nincs szó. Ki etetett ezzel a dumával? Jelenleg négyféle szolgáltatása van a Kairosnak (Állításuk szerint), amit tárhelyeken történő bérbeadással kínál cégek részére. Persze ez már régen kiderült, hogy egy nagy beetető kamu. Nissannal sincs semmi szerződése a Kairosnak “Triacus” belinkelte az emailt. Nézd fentebb.

    A 125$-os csomaggal szinte semmit nem tudsz keresni és a befizetett összeget is csak % hónap után kapod vissza, nem 10-en pár nap alatt. Elég egy alaplap, merevlemez, tápegység, vagy hasonló hiba és már rá is fizettél. Biztos nem kapcsolnám be a gépet napi 0,8$-ért, de 19$-ért se, ha nekem kell előre fizetni. Fizessen a Kairos előre, mert szerződésben vállalom, hogy napi 10 órát használhatja tárhelyem és gép erőforrásait. De még így se bíznám rá a gépem egyéb okból kifolyólag.

  • Julius63

    Kiszámoló, betettél egy linket a nissen autórol, ami fel volt matricázva a Kairos planet céggel. Kerestem a youtubon egy későbbi versenyt, és tényleg van az autón kairos matrica. Számomra még ez nem jelenti azt, hogy jó a cég, de van.

    1:12-nél jól lehet látni.

    youtube.com/watch?v=M7M_ljXN9-I

    Én sem hiszek benn, még mielőtt valaki azt hiné. IT-vel foglalkozom lassan 20 éve. Úgy ahogy van, nem életképes.

  • Kiszamolo

    Julius, van valami noname csapat, amit a nissan is és a kairos is támogat.

    De ők azt hazudják, hogy a gyári nissan csapat hordja a logojukat.

    Egy olyan cég hordja, ami nissan logot is hord. Azért az egy kis különbség….

  • Triacus

    Julius63: az a csapat a Greaves Motorsport, egy magánember – Tim Greaves (en.wikipedia.org/wiki/Tim_Greaves ) – kezdeményezése:
    greavesmotorsport.com/
    en.wikipedia.org/wiki/Greaves_Motorsport
    jelenleg a Nissan versenyautóit használják.

    A Kairos tényleg támogatja őket, de ebből nem következik, hogy a Kairos egyúttal a Nissant is támogatja – erre kaptunk megerősítést a Nissantól.

  • Triacus

    Ja ha már itt vagyunk: tudjátok ki ennek az egésznek az ügyvezető igazgatója?

    Nem, nem a cégbejegyzésben olvasható, portugál származású, de Svájcban lakó Miguel Luis Vieira, hanem az Egyesült Arab Emirátusokból származó Janny Cavassini:
    linkedin.com/in/janny-cavassini-546220b7
    aki sem a hivatalos weboldalon, sem az angol cégbejegyzésben nem mutatkozik, csak egy marketingvideóban jelenik meg:
    youtube.com/watch?v=Vwq2rLmrORw

    További érdekességek itt:
    behindmlm.com/mlm-reviews/kairos-technologies-review-cloud-services-ponzi-rois/

    P.S.: a Sony türelmemet kérte, de hamarosan küldi állásfoglalását.

    Az USA-beli Kairos Technologies:
    kairostech.com/
    bár olvasták levelemet (melyben érdeklődöm ezen MLM-es “bandával” való kapcsolatukról), de még nem válaszoltak rá. Ha valakinek van rá ráérő ideje/kedve, nyugodtan kérdezze meg őket.

  • Mágus68

    Julius63! Ennek a versenyautónak semmi köze a Kairoshoz. A hálózatépítők ezzel is becsapják az embereket. Az a Tény, hogy “Kairos” felirat van az autón, az nem jelenti azt, hogy bármi köze lenne a Kairos Technologies LTD.-hez. Csak hazánkban kb. 6-7 cég van bejegyezve melynek nevében szerepel a Kairos szó. Ez így van külföldön is. Visszaélnek más cégek nevével, hogy alibi legyen az átverésre. A feltüntetett “Kairos” szó más cég nevéhez köthető.

    A lényeg! Ennek a versenyautónak – és másnak se – semmi köze Kairos Technologies LTD.-hez. Ebz bizonyítja a 2Triacus” által közzétett email is.

  • antenna

    Bedöglött a telefonom, kéne egy új. Mindenki a Ka1ros csodakészülékét ajánlotta, elérhető már? És ha igen, a megosztott és titkosított fájltárolás miatt több darabot kell vennem belőle, hogy mindig, minden adatom elérhető legyen?
    Olyat is hallottam, hogy bár az új készülék már csőre töltve várja a bevetést, de kicsit még várni kell vele, mert még nagyobb durranás lesz, mint bárki is képzelhetné. Ez olyan izgalmas! Állítólag már csak pár hónap.

  • Triacus

    Tisztelt egybegyűltek,
    egyik ismerősöm felhívta a figyelmem arra,hogy egy jó ideje – kb 2009 óta – létezik a Kairos marketinganyagaiból elképzelhető elosztott, titkosított, fájlszeleteket tároló felhőtárhely-technológia:
    en.wikipedia.org/wiki/Cooperative_storage_cloud
    viszont ezek kínálnak ingyenes használatot (nem kérnek mindenféle díjakat!), nem dobálóznak “az xyz nagyvállalat is minket használ”-sallangokkal, áttekinthetőek (vannak olyanok is, akik a rendszer forráskódját is közzéteszik), szaklapokban elérhetőek róluk cikkek. az azt kitaláló emberek lekövethetőek.

    Szóval úgy néz ki, hogy ezt a technológiát lovagolja meg a Kairos eléggé szemérmetlen módon.

  • informatikus2

    Alapvetően az hogy MLM, nem jelenti azt hogy csalás, átverés. Biztosan létezhet mindenki (lent és fent) számára jó MLM, bár örülnék, ha találnék ilyet.
    Az alapfelvetés miszerint szeletelve, a világ minden részén tároljunk adatokat, szerintem jó, de vizsgáljuk meg a dolgot. 2 féle adatot lehet/kell tárolni. Archivált és bármikor hozzáférhető/szerkesztés alatt lévő adatok. Archivált adatokat lehet tárolni mondjuk kazettákon, a biztonság kedvéért 5 példányban, amit elviszünk a világ mind a 4 végpontja felé. Egy LTO4-es kazira fér 1,6TB, ami kb 10e Ft, kb 30$.
    aqua.hu/hp-lto4-ultrium-16-tb-rw-data-cartridge-c7974a-245777.html

    Legyen 5×30$/TB (1000GB) = 150$/TB
    “Cégünknél” kb 20$/320GB= kb 60$/TB/nap
    szóval 3 napi “bérlésből” megvan az egész.

    LTO6-os kazi nem sokkal drágább, de 6,25TB fél rá…

    Akkor biztos napi adatokat tárolnak…
    folyt köv…

  • informatikus2

    Akkor biztos napi adatokat tárolnak…
    ha ilyen feladatot kapnék, bizonytalan háttértárakkal, de 7/24 es hozzáféréssel kb 10 példányban tárolnám az adatszeleteket, ebből matematikailag mindig online 4 db de ha csak 3 lenne akkor másolnék egyet, a “korlátlan” tárhelyen.
    Ekkor már csak a sávszélességet és a felhasználók kiszámíthatatlanságát kellene megoldani. Sávszél az ugye többnyire asszimetrikus, tehát a feltöltés lassabb, bár a szanaszét szórt adatok lassan összeadódnak… szóval talán ez határeset…
    tudtommal csak Magyarországon megy ez a tárhelybérlés, tuti, hogy 23:00-9:00 ig nem nagyon vannak bekapcsolva a gépek… – én ekkor plusz 5-10%-ot kínálnék a bekapcsolt gépekért…
    és akkor már csak a mindent irányító központot kellene biztosítani tűz, víz és vulkánkitörés ellen…

  • informatikus2

    De nézzük meg a konkurenciát…

    49.900Ft/TB/év + nagy sávszélesség, magas rendelkezésreállás
    azaz kb 150$/TB/év. Ebben már benne van a redundancia is.
    “Cégünknél” kb 20$/320GB= kb 60$/TB/nap a kiadás, ha ezt 10x-es redundanciával oldjuk meg, (jut eszembe, tuti levédetném a találmányi hivatalban, ha megoldható és érdemes lenne…) akkor 600$/TB/nap és ebben nincs benne a “cégünk” szerény haszna, és az adók, szakemberek költsége, így szerény becslés szerint 1000$/TB/nap is kijöhet, de legyen a tizede, mert jófej vagyok.

    tárhelybérlés: 150$/TB/év
    kairói piramisjáték: 100$/TB/nap

    Ha Nektek, mint bérlő CÉG kellene választani a két ajánlat közül melyiket választanátok?

  • Gajdács Zoltán

    Informatikus2! Alapvetően tényleg nen azért csalás/átverès mert mlm. Ugyanis ez nem mlm! Ez azért csalás és átverés; mert sok tény igazolja, hogy a Kairos féle rendszer matematikailag se tud úgy működno, mint ahogy azt állítják.

    Nincs 37 országban jelen.

    Nincs miből kifizetni a másolatokat.

    Nen lehet bérelni cégeknek.

    Fél év után csak 20.000 font egyenleget tudtak felmutatni.

    Nincs valós szerződés a Nissannal.

    Tévedsz, mert kell a 100 másolati példány. A A 10 lóf*szra se elég.

    Az adatokat több mint 1000 részre darabolják, ezért egy időben kell mind az 1000 gépnek bekapcsolva lennie, mert egyébként nem lehet egy egészként összerakni. Ha sikerūl is összerakni, adatvesztéssel jár, ha valaki ezt követően kapcsolja ki a gépet. Soroljam még?

    Most kussolnak a hálózatépítők, mert nem tudnak cáfolni.

    Ugye Papp Zoltán úr?

  • QTT

    Na kedves széles látókörű, felelősségteljes Kairos “befektetők”!
    @triacus hozzászólásában látható, hogy a Nissan jogi lépésekre szánta el magát. Én a helyetekben elkezdeném sürgősen kimenteni a pénz ebből, mert amennyiben elkezdenek vizsgálódni a Kairosnál, valószínű a fiúk pakolni kezdenek és lépnek a pénzetekkel. Ja és bármennyire megszokott, itt nem fog megmenteni titeket senki.

    (Egyébként kíváncsi vagyok, ha a Nissan hivatalos közleményben zárkózna el teljesen a Kairostól, hány % mondaná, hogy á ez hülyeség. Szerintem még akkor is maradnának sokan.)

    Várjuk a reakciókat “befektető” hölgyek/urak. Ja, már nem olvassátok a cikket mert lerágott csont….
    @kiszamolo szerintem írj egy új, rövid bejegyzést erről a Nissan-os esetről. Egyrészt hátha néhánynak végre felnyílna a szeme (ez a hozzászólások között megbújó e-mail senkihez nem jut el, másrészt újra röhöghetnénk a kifogásokon.)

  • Triacus

    Kedves @qtt ,
    én még megvárnám a Sony és az egyesült államokbeli Kairos Technologies Inc. (akik nem egyeznek az inkriminált társasággal) állásfoglalásai – ők kicsit lassabbak mint a Nissan, de erősítésképpen akár Te is rákérdezhetsz, hogy lássák, hogy sokakat érdekel a dolog – hogy nagyobbat szóljon.

    Sony: companyinfo.hu@eu.sony.com
    Kairos Technologies Inc.: info@kairostech.com
    illetve további emlegetett “partnerek”, akiknek a weboldalán nincs erre a “frigyre”/”pertura” utaló nyom:
    InCoR Holdings: info@incorholdings.com
    Besra: info@besra.com

  • Peti

    Úgy látom megint van egy új magyar oldal.
    kairosclub.hu/hu/

    Nem osztjuk meg a facebook oldalukon az új érdekes információkat ami kiderült itt? 🙂

  • Z a hegyről

    Kicsi a világ, találtam hasonlót.
    calculatecloud.com/#!fooldal/poxna

  • informatikus2

    @Gajdács Zoltán
    Kérlek, olvasd el mégegyszer hozzászólásaimat, mert ugyanazt fejtegetem mint Te… 🙂
    Már 10 példányban való tárolással sem jön össze anyagilag a dolog, de1 példányban is drágább a tárolása a cégnek mint egy tárhely-szolgáltatónál.

    Egyébként arra tényleg nem gondoltam, hogy a megváltozott adatokat vissza kell írni n+1 példányban, és ez az éppen kikapcsolt gépeknél kicsit problémás. – biztos erre is van megoldás…

    Emlékszem, amikor véletlenül elkeveredtem a “Fél százalékkal álomházba” c. előadásra, (előtte kb 2 héttel írtam erről netes (fél)információk alapján leleplező/kételkedő cikket) s nyilvánosan az előadáson kb 100 ember előtt elmondtam, hogy ez ezért és ezért piramisjáték hát én ott minden voltam, csak fehér ember nem… Aztán megírtam ismét az új infók alapján is FB-n, s tolták a kommentet, hogy megint én vagyok a hüle és/vagy tudatlan…

  • pwn3d

    Hali,
    ingyenes regisztráció (kell hozzá egy e-mail cím, egy név, egy születési dátum, egy ország és egy meghívó-kód – ez a legutolsó bármelyik magát hírdető Kairosos weboldaláról szerezhető) után elérhető a kliiensprogram. Ha feltelepíted, ki is elemezheted – nem sokat foglalkoztak a kódvédelemmel:
    kepfeltoltes.hu/160110/828759465hack_www.kepfeltoltes.hu_.png
    ghostbin.com/paste/oy7vt

  • Gajdács Zoltán

    informatikus2! Igazad van, bocsika!

  • Triacus

    Tisztelt egybegyűltek,
    végre levél jött a Sony-tól:
    “Sajnos nincs ilyen jellegű információnk, hogy a Sony kapcsolatban állna az Ön által emlitett cégekkel. ”
    kepfeltoltes.hu/160113/kairosvssony_www.kepfeltoltes.hu_.png

  • kispista

    Ez az egész egy nettó f*szság és átverés. Ennél többet nem is írok róla, mert arra sem érdemes.

    Üdv,
    egy informatikus

  • Bence

    Nyilván átverés, de konkrétan kapott már valaki tőlünk pénzt, megtérült a befektetése? Mert attól még hogy piramisjáték, a korán belépőknél elképzelhető, hogy megtérül a befektetés. Lehet, hogy ezért lépnek be emberek, reménykednek abban, hogy még nem tűnik el a cég és keresnek valamennyi pénzt.

    Nyilván a kezdeti belépőknek kapniuk kell pénzt, különben túl hamar bukna be a cég. Ezért el tudom képzelni, hogy sokan jól járnak a belépők közül (a korai belépők), de aki már túl későn lépett be, az viszont elbukja a pénzét.

  • Kaszás Zsolt

    A Nissan hivatalos válasza, tehát Papp Zoltán, azt hiszem a továbbiakban nincs miről beszélni…
    kepfeltoltes.hu/160106/qwe_www.kepfeltoltes.hu_.png

  • Mágus68

    Ezt a pofátlanságot, amit ezek a hálózatépítők művelnek! Facebookon hirdeti magát az illető: “Pluszpénzpcvel” név alatt. Feltetten az alábbi kérdést:

    Kitől származik a Kairos bevétele, hogy ennyi tárhely bérlésére van szūksége? A válaszában benne volt, hogy pl. a Nissantól. Erre én:

    Miért akar becsapni engem és másokat, hogy a Nissan bármiféle kapcsolatban áll a Kairossal? Ez már régen bizonyított, hogy nem valós állítás. Mellékelem a Nissan levelét, ami bizonyít:
    kepfeltoltes.hu/160106/qwe_www.kepfeltoltes.hu_.png

    Egy kamu választ kaptam, amire elkezdtem a választ írni, de már be se tudtam fejezni. Az az értesítés fogadott, hogy a kért tartalom nem elérhető. Szóval le is tiltottak, hogy hozzászólhassak. És gátlástalanul folytatják tovább, hogy bepalizhassanak hiszékeny embereket!

  • Tibor

    A cikkben leírtak alapvetően hibàsak.
    Néhàny adat, érték valós, de a logikai összefüggések tévesek, a valósàghoz nem hasonlító feltételezések. Mivel eleve tévedésre alapozza az okfejtéseket, így a tovàbbi levezetés is hamis. Pl.: A “kinek mennyibe kerül a tàrhely.”
    A cég nem is annyira ismeretlen, csak jó helyen kell érdeklődni. Az IT biztonsàg technológia területén gyorsan ismert lett.
    A hatàlyos terror és maffia ellenes jogszabàlyok alapjàn a Kairos cégnek is igazolnia kell mind a cégről (önmagàról) mind a rendszerbe belépőkről (bérlőkről és bérbeadókról), a törvényes működést, a valós személyiséget, és hogy nem egy bűnszövetség része vagy tagja. A Kairos cégnek is együtt kell működnie a nyomozó hatósàgokkal.
    A pilótajàték törvény àltal tiltott és büntetett bűnszerveződés. Tehàt màr a cég indulàskori àtvilàgítàsakor eljàràst kezdeményeztek volna a cég alapítói ellen.

  • Triacus

    “A cég nem is annyira ismeretlen, csak jó helyen kell érdeklődni.”
    Semmilyen komoly technológiai (Wired, Ars Technica, PCWorld , Computerworld,…) vagy üzleti (Forbes, Bloomberg Businessweek, Fortune, The Economist, Business Insider,…) magazinban nem olvasni róla semmi érdemlegeset.

    Ahol lehet róla olvasni – ilyen például a Chip Magazin (ami azért egy jelentős múlttal rendelkező újság) magyar kiadásának 2015. decemberi számának 100. oldalán – az nem épp növeli ennek a bagázsnak a renoméját.

    “Az IT biztonsàg technológia területén gyorsan ismert lett.”
    Aha, akkor hol érhetőek el esettanulmányok? Technológiai leírások (például erről a híres, egyedileg írt, “256 bites titkosításról”)? Hol írnak elismerő szavakat a “partnerek”?

    “A hatàlyos terror és maffia ellenes jogszabàlyok alapjàn”
    Melyik törvény, melyik paragrafusa? Ja, vagy olyan nincs?

  • Családfő

    @tibor
    Nem adjátok fel? Láthatod (olvashatod), hogy ezen az oldalon már nincs mit mentened. Persze, bárki szabadon csinálhat magából bohócot ilyen és hasonló brilliáns érvekkel.

  • Triacus

    “a Kairos cégnek is igazolnia kell mind a cégről (önmagàról) mind a rendszerbe belépőkről (bérlőkről és bérbeadókról), a törvényes működést”
    Nem kell ehhez semmit különösebbet igazolni.
    A cégregisztráció eléggé egyszerű: cegalapitas.co.uk/cegalapitas/angol-cegalapitas

    “A pilótajàték törvény àltal tiltott és büntetett bűnszerveződés. Tehàt màr a cég indulàskori àtvilàgítàsakor eljàràst kezdeményeztek volna a cég alapítói ellen.”
    Nincs semmilyen különösebb átvilágítás.
    Ameddig nem omlik össze a séma, a hatóság nem tud mit tenni.
    Lásd – itt egy 1 évig működő szervezet:
    bbc.com/news/uk-29250910

  • Mágus68

    Tibor! Te össze vissza félrebeszélsz, csak érvelni nem tudsz! Ráadásul egy nagy baromság, amit mondasz! Te annyira nem vagy képben, hogy még azt se érted, amit leírsz.

    A magyar hatóság mind addig nem fog nyomozni, amíg nem érkezik feljelentés.

    A Kairos IT biztonság terèn semmi újat nem tud felmutatni. Megbízhatatlan személyek megbízhatatlan tárhelyèn és megbízhatatlan gépén, képtelenség a megbízható adattárolás. Ahoz, hogy az ötszörös áron értékesített tárhely után megmaradjon a Kairosnak a 250%-os haszna, ahoz minden tárhelyt bérbe kellene adnia, de ebben az esetben max 10 órán keresztūl tudná a szolgáltatást biztosítani a partnereknek. Mivel nem zzabályozott, hogy ki mikor kapcsolja ki vagy be a gépét, ezért ez még 10 óra vonatkozásában is képtelensèg!

    Szóval inkább maradj csendben az alaptalan mellébeszéléseddel.

  • dmry

    amibe befektetsz azt ne szeresd, ne vágyd, ne álmodd, hanem tudd

    elengedni:)

  • Babják Zoltán

    Ajánlom @papp-zoltan és amúgy mindenki más figyelmébe a képeket!
    Reakció a Nissan és a Sony cégektől:

    kepfeltoltes.hu/160106/qwe_www.kepfeltoltes.hu_.png
    kepfeltoltes.hu/160113/kairosvssony_www.kepfeltoltes.hu_.png

  • Homar

    És akkor itt a Nissan válasza: fogalmuk sincs erről a cégről:
    homar.blog.hu/2016/01/14/omlik_a_dollar_csak_kerdes_hogy_kinek

  • Zsolt

    Ennek az oldalnak üzemeltetőjét most hallottam hogy több uniós hatóságnál feljelentették.De biztos ez nem gond neki mert minden rendben van az oldallal.Kíváncsian várom mi lesz belőle…Azért olyan hiányosságot én is találtam ami kérdés nélkül 20 millió forint büntit hoz neki majd.Kellene ismerni az uniós szabályokat..akkor ezek megúszhatóak lennének.

  • Kiszamolo

    Feljelentették a Kairost? Na végre. Bár szerintem 20 milliárd lesz az a büntetés.

  • Dani

    Én meghallgattam egy előadást és ott a csomag ára “kaucióként” volt megfogalmazva. Valami olyasmit mondott, hogy ez egy óvadék, amikor nem megy a kliens és nem jön össze a napi 10 óra, akkor ez az összeg fedezet az ilyen esetekre. Igen, körülbelül ennyi értelme volt a mondandójának, amikor a befizetésről esett szó. Ez nem egy kaució, mert nem kapod vissza a pénzed. Ha kivonjuk a kifizetett összegből a befizetett összeget, akkor 4,8 hónapig nem keresel semmit. Tudtommal a rendszer úgy működik, ha nem megy a kliens, akkor nem fizeti ki arra a napra a jussot. Tehát nincs semmilyen köze a te általad nyújtott “bérbeadó” szolgáltatáshoz. Ha csak szimplán tárhelyet szeretnék bérelni a Kairostól, azt nem tehetem meg? Vagy az hogyan működik? Úgy lehetnék bérbeadó, hogy csak 7,2 hónapnyi pénzt kapok, cserébe nem kell befizetnem?

  • Triacus

    @dani :
    “Ha csak szimplán tárhelyet szeretnék bérelni a Kairostól, azt nem tehetem meg?”
    Magánszemélyként be kell szállnod a rendszerbe Silver/Gold/Platinum előfizetéssel

    A céges ügyfeleknek a Kairos oldalán ezt írják:
    “Company is going to provide services to Corporate Clients in two directions at the stage of global development of the KairosPlanet Distributed Computing Network:

    – Solve computing tasks for Corporate Clients (storage, analysis, data processing, etc.)
    – Promote its own products and services via the Extended Marketing Affiliate Program.”
    kairosplanet.com/corporate-clients

    Tehát “majd” fognak. Aha, majd ha fagy… ;/

    “Úgy lehetnék bérbeadó, hogy csak 7,2 hónapnyi pénzt kapok, cserébe nem kell befizetnem?”
    Akkor hogyan tartanák fenn a piramisjátékukat? ;)1

  • Zsolt

    Sziasztok!

    Válasz született:

    kairos-info.com/419898955

  • Kiszamolo

    Zsolti, köszi, jót nevettem ezen a “válaszon” 🙂

    A Kairos azért tartja 15 ezer vírusos gépen az adatokat, mert az úgy jobb. Komoly válasz.

    Bankkártya adatokat kérek el. Mi van?

    Nincs adatvédelmi nyilatkozat sem. De jó. Miért is lenne? Nem gyűjtök semmilyen adatot.

    Nem adja meg a nevét. Ott van az, csak meg kellene találni. Egyébként nem kellene ott lenni, mert ez egy BLOG.

    Számomra nem derült ki, mit kapok a 35 ezer forintért. Nyilván nem tudsz olvasni. 🙂

    A cégadatok frissek voltak. De akkor mi a cím?

    Hol van a 200 alkalmazott?

    Melyek a cégek, akikkel együtt dolgoztok? Megint csak a félrebeszélés megy.

    Szánalmas írás, de azért jót nevettem.
    Aki írta, nagyot akart mondani, de fogalma sincs alapvető dolgokról, például mi az az adatvédelmi nyilatkozat és mikor kell.

  • kispista

    @zsolt az első pontot bírtam csak elolvasni, de már az is akkora baromság, hogy nem pazarlom a további pontokra az időmet, pedig általában jól szoktam szórakozni a hülyéken.
    Nem tudom egyébként miért, de ez valahogy nem szórakoztat, hanem felkúr agyilag, lehet hogy azért, mert a saját szakmámat szégyenítik meg ezek a férgek.

    üdv,
    egy informatikus

  • G.

    Remek cikk, tanulságos volt. A hozzászólásokon pedig néhányszor hangosan nyerítettem, egészen parádés, ahogy ezt a nyilvánvaló átverést próbálja pár barom védeni. A cáfolatok viszont első osztályúak, nagyon jól szórakoztam rajt, ahogy széjjelszedtétek a néhány valamiért ezt a piramisjátékot védő tag idióta érveit.
    @kiszamolo :Nincs kedved esetleg kiadni a Kairost olyan nagyon védő hozzászólások IP címeit? Ugyan nem vagyok szakértő, de pár dolgot hátha ki tudnék deríteni a kedveskékről! 🙂
    A magyar oldalukra is ránézek, hátha lesz valami.
    G.

  • Pwn3d

    A kritika kritikája:
    ghostbin.com/paste/dcuau

  • Kovács József

    Szuper. Lassan pont kerül az ügy végére.

  • zsolt

    Ezt én sem értem. Ott a Neved és a fényképed, mit nem lehetett ezen megtalálni?
    Ez nem honlap, ahol van “kapcsolat” menüpont, meg “rólunk” menüpont.
    Csak kapkodom a fejem.