Még egyszer a TKM mutatóról

2015-03-25
Oszd meg ismerőseiddel a cikket: 

Írtam pár napja a felkészült ügynökökről és a TKM mutatóról, ami elárulja, hogy évente mennyit buksz a unit linked biztosításod költségei miatt.

(Itt a cikk: A TKM mutatóról és a felelőtlen döntésekről Ha még nem olvastad, érdemes lenne, mert annak a folytatása ez a poszt.)

Lajos a cikk hatására megkereste az ügynököt, akinél kötötte a unit linked biztosítását és utólag rákérdezett a költségekre, hogy akkor most ezt így hogy.

Az ügynök magabiztosan válaszolt levélben, hogy höhö, ott van a rengeteg bónusz, azokat nem tartalmazza a TKM mutató, így a végén még jobban fog kijönni a dologból, mint gondolta volna, mert a bónuszok miatt csilliárd forint üti a markát a 10. és a 15. évben.

Lajosunk nem akarta elhinni az ügynök állítását, felhívta a biztosító központi ügyfélszolgálatát, ahol fogalmuk sem volt, tartalmazza-e a bónuszokat a TKM, majd hosszas tanakodás után kitalálták, hogy nem.

Ennek bizonyítékára átküldték, amit előástak és ami miatt azt találták ki, hogy a bónusz jótékony hatását nem tartalmazza a TKM mutató:

"A TKM számítás figyelembe vesz minden, a termékhez tartozó, a befektetés értékét csökkentő olyan költséget, ami azért merül fel, mert Ön az adott befektetést befektetési egységekhez kötött terméken keresztül valósította meg. Nem veszi ugyanakkor figyelembe a díjhoz és a kifizetésekhez kapcsolódó esetleges adó- és járulékterheket és/vagy kedvezményeket."

Erre szokták azt mondani, hogy "anyám, borogass."

A beidézett szövegrészből egy minimális szövegértéssel megérthető, miszerint a TKM nem tartalmazza sem az esetleges adólevonásokat (kamatadó például), sem az esetleges adójóváírásokat. De egy szót sem szól arról, hogy a bónuszokat nem tartalmazná a TKM mutató.

Két egyszerű példával belátható, hogy a TKM minden ellenkező híreszteléssel szemben már tartalmaz mindenféle bónuszt.

Az egyik a néhai Axa, mostani Vienna Life Univerzum biztosításai. Itt az évek múlásával komoly bónuszt ígértek a vásárlóknak.

axauniv

Figyeljük meg az utolsó oszlopot: TKM 0,75%. A leírásból kiderül, hogy csak az alapkezelői költség 1,75% évente és még ott van a többi költség is. (Link, 44. oldal)

Hogy tud 0,75% lenni az éves költség, ha csak egy költség a sok közül ennek több, mint a duplája minden évben? (Egyébként erre levélben is rákérdeztem az Axánál régebben és ők is a bónusz hatásával indokolták a költségek alatti TKM mutatót, hogy csak ezért tudott ennyire kijönni.)

A másik termék az Allianz Bónusz Életprogram és a normál Életprogram. Csak annyi a különbség a két termék között, hogy a Bónusznál kezdetben elvonják pluszban az első éves díj további 50%-át, amit csepegtetve visszaadnak 20 év alatt. Ezért aztán a Bónusz TKM mutatója az első években rosszabb (a nagyobb kezdeti elvonás miatt), majd ez a 12-13. év tájékán megfordul és a bónusz-visszafizetések miatt egyre jobb lesz.

allianzéletprogram

Itt is látszik, hogy a TKM igenis számol a bónuszok költségeivel is (hiszen tőled vonják le az elején, amit később visszakapsz, csak még mielőtt nagyon hanyatt esnél a bónuszok miatt) és a visszaadásával is.

(Az Allianz Életprogramról és a bónuszáról itt írtam bővebben)

Remélem, ez a két termék meggyőzőtt arról, amit eddig is tudhattál: nem igaz, hogy a TKM mutató nem tartalmazza a bónuszok hatását. De, tartalmazza, azzal együtt ennyire rossz a legtöbb termék.

Sőt, a bónuszok legtöbbször éppen a TKM kozmetikázására lettek bevezetve. Ha elvonok tőled egyévnyi befizetést, de 20 év után visszaadom, az a TKM szerint nem költség, hiszen visszakaptad. Igaz, az infláció miatt a 40%-át éri, mint amikor elvontam, de ezzel már nem tud mit kezdeni a mutató.

(Meglepő módon alig volt bónuszokkal operáló unit linked biztosítás a TKM mutató bevezetése előtt. Azóta gyakorlatilag nincs olyan, ahol ne lenne bónusz elvonás majd később visszafizetés. Na vajon miért?)

(Egy régi cikkem a bónuszokról: Ami a reklámok mögött van)

Röviden összefoglalva: ne hídd el, hogy a TKM nem tartalmazza a bónuszok pozitív hatásait, mert sajnos de. Még ezzel együtt is olyan magasak a költségek, amik le vannak írva itt.

Ha szeretnél többet tudni a pénzügyekről, gyere el az Akadémiára, hamarosan indul a következő. Csekély 25 ezer forintért hat alkalom alatt megtanulsz mindent a pénzügyekről, amit alapfokon tudnod kellene.

Valódi pénzügyi tanácsadásra van szükséged, eleged van már az ügynökökből? Kattints a linkre további információért.

Olvasd el a többi pénzügyekről szóló írást is a kiszamolo.hu oldalon.

Ha szeretnéd tudni, hogy új poszt jelent meg a blogban, jelölj be minket a facebookon:. target="_blank" rel="noopener noreferrer">. vagy RSS

Next Post
Új design

Hozzászólások:

Komment szekció frissítés alatt!

Kedves Kommentelők!
Éppen egy új kommentmotorra állunk át, azonban a Kiszámoló blog régi kommentjei mind elérhetők, és az elmúlt 1 év Disqus hozzászólásait hamarosan, a következő napokban importáljuk az új rendszerbe. Ha van fontos észrevételed, kérjük, oszd meg velünk! Köszönjük a türelmeteket és megértéseteket.
99 hozzászólás
Legrégebbi
Legújabb Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments

Csak a pontosítás miatt az Allianz bónusz életprogram nem 50%-ot, hanem 75%-ot von el.

Kiszámoló! Van két UL biztosításom: Generali aranyszárny havi 12000 ft-al fizetem. 2012 óta. Eddig befizettem 420000 ft-ot. Jelenlegi értéke a befektetési egységeknek 397000 ft. Visszavásárlási érték: kb 100000 ft. A másik Allianz életprogram . Ez is havi 12000 ft-os. Ez 2014 óta. Leírtak alapján és a mellékelt eredmények miatt is fontolgatom a visszamondást és visszavásárlást. Elég csak elküldenem egy levelet a visszavásárlásról a Generalinak? Évforduló május 1. Az allianzosat lehet, hogy meghagyom. Mit tanácsolsz?

@lac Mit érdemes csinálni? Kiszállni...

@Kiszamolo

Esetleg az Union Etalon ma már Elán-nak hívják.
Arról lehet tudni valamit?
Üdv

@lac
Számold ki. Reálértéken.
'A' verzió: Fizeted végig, és zsebre teszed a "bónuszt".
'B' verzió: Felmondod, buksz a visszavásárlás miatt, a felszabaduló összegből esetleg fizetsz egy olcsóbb kockázati életbiztosítást (ha akarsz), a maradékbot pedig más befektetésbe (pl. bankbetétbe) téve az aktuális kamatlábbal kamatos kamatot számolva kiderül, hogy a végén mennyit nyersz vele.

Az a gyanúm, hogy ezeket úgy találják ki, hogy ne érje meg felmondani. Legalábbis nekem van egy un. befektetéssel kombinált biztim, amin bukni fogok, ez nem kérdés. Pontosabban elmaradt hasznom lesz.
Akkor jártam volna legjobban, ha meg sem kötöm.
Az első néhány évben még minimális bukóval ki tudtam volna szállni, most így a 6. év környékén az jött le, hogy többet bukok, mintha hagynám kipörögni. Persze én számoltam egy kockázati életbiztivel helyette, és az aktuális alacsony banki kamatokkal számoltam végig.

@lac A generalinal most van kb. 300 e veszteséged, ha felmondod. Ha még ennyi pénzt befizetsz, az 3 év, akor kb. 60%-át kapod vissza a befizetett pénznek, tehát kb. 400-at, annyit, mintha ma felmondod, és az éves dijakat meg a mostani visszafizetést összeadnád és másba fektetnéd be. Ha még kibírod fizetni további 7 évig, hogy levonás nélkül visszaválthasd a kötvényt, akkor azzal kell számolnod, hogy habár befizettél 1,2 m-et, 1,1 m-nél többet nem fogsz visszakapni, a kezelési költségek miatt. Tehát buksz mindenféleképpen 100 ezret. Ha nem jelent gondot a fizetés, és tudsz azzal a gondolattal élni, hogy nem mobilizálhatod a pénzed, csak nagy réfizetéssel a jövőben, akkor ne váltsd vissza, de ha ez gondot jelent, azonnal megszüntetni, és mondjuk egy MSCI World index ETF-be gyűjteni. (én megszüntetném) Számolj utána, és az alapján döntsél!!!

Reklamálással gondolom semmit nem lehet kezdeni ha már megkötöttem a szerződést, hogy engem így meg úgy félretájékoztattak, hazudtak stb?
Egyik ismerősöm azt mondta, hogy nemhogy ilyet tilos lenne csinálni, hogy az érzelmekre hagyva egyoldalú szerződést kötnek az ügyféllel, hanem az lenne a normális hogy a szolgáltató az ügyféllel együtt dolgozza ki a szerződés pontjait, hogy arányos legyen mindkét fél irányában.

@ekieki Az asztalt lehet verni, nem mész vele sokra, mivel naponta több ilyen esettel is találkoznak az UL-t értékesítő cégek munkatársai, és eléggé immunisak. A szerződést az esetek többségében a kötvény kézhezvételétől számított 30 napon belül fel lehet mondani, úgy, hogy nagyon kevés pénzt vonnak le. A játékszabályokat tartalmazó paksamétát az esetek többségében otthagyja az ügynök szerződéskötéskor, tehát ha el akarja valaki olvasni, hogy milyen díjak várnak rá és mikor, mennyiért tudja visszakapni a befizetéseit, az ott van nála, és van ideje nyugalomban értelmezni a szerződést, amibe belelépett, ill. a kötvényt sem rögtön állítják ki, tehát a csőbehúzástól számítva kb. 45 napod van kimenekülni a dologból. Ha addig nem kap észbe a delikvens, az a saját felelőssége.

Elgondolkodtató, hogy az állam elleni devizaperekben, ahol az egyoldalú díj- költség vagy kamatemelést lehetővé tevő rendelkezések tisztességessége volt a kérdés, sorban buktak a bankok, akár azért is, mert több szintű volt a szabályozásuk, vagy a díjemelés okának megjelölése nem volt elég objektív, esetleg szakszavakat használtak. Mi ez egy UL termék szabályozásához és annak "átlátható" költségszerkezetéhez képest?

@Kiszamolo biztos a fogyasztóvédelemnél tud köröket futni? szerintem a pénzügyi intézményeket felügyeleti szerve az mnb, nem a fogasztóvédelem, vagy rosszul tudom?

Amikor engem csőbehúztak, akkor nem adtak ilyen papírt, aminek a bemutatásával bizonyítani tudnám, hogy durván megvezettek. Ha valaki már ilyet ad ki a kezéből ügynökként, az nagyon amatőr lehet.

@ras-al-ghul

Nekem van egy Union Etalonom, 2011 elején beszélt rá egy ügynök azon az apropón, hogy a 500e ft-ot "befektessek". A dolog úgy nézett ki, hogy a folyamatos díj a minimumra lett belőve (8125 ft/hó volt akkor, most már 9125) az 500e-t meg eseti díjként lett befizetve. Miután végigolvastam a kiszámoló összes UL témájú cikkét csináltam egy excel táblát hónapra lebontva (befizetés,aktuális érték,visszavásárlási érték), becsült kamattal, költségekkel ...stb. Per pillanat, a szerződés teljes értéke 975e, ha most visszavásárolnám kapnék 837e-t, és összességében befizettem 976e ft-t. Tehát most éppen 140e bukóban vagyok, és még kb. 2 év mire nullszaldós lesz..... Hát mindenki döntse el maga, de én talán még szerencsés is vagyok, hogy "csak" ennyi volt a tanulópénz

A biztositó és az ügynök is szét fogja tárni a karját, hogy a TE döntésed volt. A biztositó nem felelős a "független" ügynökért, a szerződésben minden le van irva. Az ügynök meg - ő mindent rendesen elmondott, el kellett volna olvasni a szerződést ha még kérdés van, őt már várja a következő megmentendő ügyfél. A BNET-nél is mindig azt mondogatták, az ügyfélnek éreznie kell, hogy ez neki kell, és irja alá, érezze magát szerencsésnek hogy ne tegyen fel kérdéseket, és fizesse még legalább 2 évig, mert akkor ők már megkapják a teljes jutalékot. Kész listák vannak, az adott kérdésekre milyen válaszokkal lehet elkerülni a további kérdéseket. Az ügyfél eleve komoly hátrányból indul a profi értékesitőkkel szemben, és a cégek is megvédik a top értékesitőket, amig hozzák az értékesitési rátát. Nagy botrány lenne, ha komolyan hozzányúlnának a témához. Hány embernek esne le, hogy mennyit buknak?

Természetesen úgy vannak kitalálva ezek a termékek, hogy ne érje meg felmondani őket. Ez ugyanis a hosszú távú öngondoskodás lényege.
Tudom a legtöbb ember ezen a blogon erre azt mondaná, hogy had döntse el saját maga, hogy mibe és hogy fekteti a pénzét és ez teljesen jó is így. Csakhogy Magyarországon 100 emberből 87 egyik hónapról a másikra él. (Deloitte 2014 felmérés)
Azért mert nem tudnak hosszútávon gondolkodni, de igazából hónapokban sem nem hogy években. Ennek következménye persze évek múlva fog csúnyán majd visszaütni, mikor bevezetik az alanyi jogon járó béreket a nyugdíjak helyett.
Akkor már késő lesz. Természetesen lehet menni Q kötvényeket is vásárolni hátha azok több hozamot termelnek olcsóbban. Valaki vegye már észre, hogy ezek a termékek úgy vannak kitalálva, hogy hosszútávon érje meg az ügyfélnek. A biztosítóknak ez ráfizetés hosszútávon.

Az Öngondoskodás évekre, évtizedekre szól nem pedig hónapókra. Én személyesen azon a véleményen vagyok, hogy mindenki vmilyen formában gondoskodjon a jövőjéről. Aki jobban ért hozzá <5%, az menedzselje ezt saját magának. De aki nem érti az igenis vigyen egy olyan programot ami arra kötelezi, hogy gondoskodjon magáról, mert egy ma nyugdíjba menő ember a legdrágább termékkel is jobban járt volna, mint a semmivel. Én nagyon örülök, hogy van ez a blog, de ne abból induljunk ki, hogy idehaza mindenki pénzügyi guru.

@ptur Köszi az infót.

@agent Butaság. A német bankomnak van olyan értékpapírszámlája, ahol már havi 100 euro befizetéstől ingyenes az ETF vásárlás és nincs számlavezetési díj. 75 ETF közül választhatok, mindegyiknek, ami engem érdekelne, éves szinten 30% felett van a hozama. Adok egy megbízást netbankon keresztül, és havonta automatikusan utalják a megtakarításaimat. Ehhez nem kell aktívan kezelni a megtakarításokat, és ehhez nem kell egy közbeiktatott cég. A banknak az a bevétele, hogy megkapja az ETF éves kezelési díjanak egy részét, ami pl. egy MSCI world index esetén 0,2%/év. nincs lehúzás, nincs rossz szájíz amikor kiderül, hogy az első 2-3 évben feleslegesen fizettem be százezreket, és rögtön hozzáférhető a pénz.

@Kiszamolo Ha van ilyen lehetősége (mert ugye ilyen mindig nincs) akkor fizessen ide is. Minél több megtakarítása van annál jobban jár a végén. Azzal is rosszul fog járni, ha futamidő előtt akarja úgy visszaváltani, hogy a kamatok emelkednek.
Ott majd jól jár az állam....De ha már a ki jár jólnál tartunk. Te ingyen adod a tanácsaidat?Nem úgy látom. Egyszer az elején másfél óra, aztán pár év múlva egy service stb..és többet elteszel mint egy "ügynök" bármilyen UL szerződéssel. Sztem nem innét kéne megközelíteni a dolgot!

@stanlee Szerinted mikor 100 ból 87 ember egyik hónapról a másikra él, akkor hányan hallottak az ETF-ről. És hányan mernének belevágni egy ilyen ismeretlenbe? Még egyszer utoljára: NEM azt mondom, hogy nincs az UL-nél jobb termék, félre értés ne essék!! Azt mondom, hogy a magyar pénzügyi kultúrában pont egy olyan termékre van szükség ami kötelezi az ügyfeleket a hosszútávú öngondoskodásra.

@stanlee

Adsz konkrét szolgáltató (bank) nevet? Régóta itt van a fejemben, hogy kellene ezzel foglalkoznom, de még nem vettem rá magam, hogy belevessem a német ajánlatokba...

@agent

" Egyszer az elején másfél óra, aztán pár év múlva egy service stb..és többet elteszel mint egy “ügynök” bármilyen UL szerződéssel."

Pont nem érdekel, hogy az ügynök mennyit kap, az látszik, hogy az UL esetén a "brókercég" viszont kurvasokat.

"Azt mondom, hogy a magyar pénzügyi kultúrában pont egy olyan termékre van szükség ami kötelezi az ügyfeleket a hosszútávú öngondoskodásra."

Az UL nem az. Mondom ezt úgy, hogy anno én is elkövettem azt a hibát, hogy kötöttem (még jócskán az adóvisszatérítéses időkben...)

@zedder comdirect.de -nél van a számlám. Még a DAB-ről olvastam jót. ezek mind netes bankok, szóval nincs fiók, semmi. Csak telefon, e-mail.
@agent Szia! Pont ezek azok a rétegek, akik a leginkább kiszolgáltatottabbak, és a lehető legnagyobb kár éri őket, ha egy UL-be rakják a pénzüket, és idő előtt kell nekik a megtakarításhoz nyúlniuk. A saját példám: anyukám 20 évig fizetett be évente 25 ezer Ft-ot az egyik biztosítónak, hogy majd ha visszakapja a pénzt, akkor valami jóra fogja elkölteni. Az a 25 ezer Ft akkoriban nekünk sok pénz volt, azért, hogy befizethessük bizonyos dolgokról le kellett mondanunk. Nem azt mondom, hogy ezért rosszul éltünk, de nem vehettünk meg pár dolgot. Amikor lejárt a szerződés, megtörtént a kifizetés, és rögtön jött a biztosító képviselője, hogy fektessük be ezt a kis megtakarításunkat, és havonta csak 10 e Ft-t kell majd befizetnünk, és jól fial majd az...

@agent Tehát te azt mondod, hogy az ügyfélnek az a jó, hogy a nagy költségű UL számlát pörgeti ahelyett, hogy egy nagyhozamúval tenné ugyan ezt, csak azért, mert az UL-ből legalább nem mobilizálhatja akkor a pénzét, amikor azt jónak tartja?
És mindezt a saját érdekében?
Hallottál már a Stockholm-szindrómáról?

... alap amibe betesszük a pénzt, és a 10 év múlva lesz valamennyi plusz megtakarításunk, és mennyire jó lesz. Persze, hogy egy UL-t sózott ránk, az alapok amikből lehetett választani, kevesebbet hoztak, mint más lehetőségek (2010 utánról beszélek), megváltoztak a lehetőségeink, és már az a havi 10 e is megterhelő volt. Ha azt az icipici megtakarítást egy bankbetétbe tettük volna be, már jobban jártunk volna. Megszüntettem az UL-t, realizáltam a veszteséget, egy örök életre megtanultam a leckét. Most már csak felbas*om magam azon, hogy lehettem olyan buta, hogy bedőltem a szép szövegnek. Na erről ennyit.

"A biztosítóknak ez ráfizetés hosszútávon." Akkor a biztosító becsődöl és bent ragad a pénzem. Hát inkább nem kötök ilyet.

@Kiszamolo

"Agent, az 99,8 százalékában egyszeri 35 ezret kapok. "

Ez nem vészes, nem sok, csak sajnos a fillérbaszó kelet-európaiak úgy lettek nevelve, hogy az ilyesmiért nem fizetnek, nem értékelik a tanácsadói munkát, inkább megoldják "okosba".

Összehasonlításképpen egy órányi munkámért még junior koromban kb. ennyit számlázott utánam a munkáltatóm (mondjuk én annak csak a töredékét láttam a payslipemen aztán...)

Bocs @stanlee , nem kötözködni szeretnék, de mondj már egy ETF-et, aminek 30% felett van az éves hozama. De olyat, ami nem 2009 után indult, nem indiai-kínai, vagy török, mert ezeket ugye tudjuk miért hoztak ennyit. Tényleg nem kötözködni akarok, én már átnéztem kb 200 ETF grafikonját, de csak a fent említettekre volt igaz 30% körüli (feletti) hozam. Nem baj, ha a fent említettek közül van, akkor világos az egész és részemről téma lezárva. Nem vitaindítónak szántam ezt.

Hát igen nehéz tükörbe nézni ezt tapasztaltam. Eladtam pár UL-t és a legjobb barátaimmal szúrtam ki csak sajnos erre később jöttem rá. Nem azért lettek ezek a szutykok így kitalálva, hogy ne legyen érdemes felmondani idő előtt. Egyszerűen csak a jutalék kidolgozása miatt. Ne áltassuk egymást. Nagyon hálás vagyok a sorsnak hogy rátaláltam erre a blogra.

@agent

Az UL biztosítást megkötő személyek döntő hányada nem fizeti lejáratig a biztosítását. Ergo még szerinted is bukik rajta, mert a kényszer ellenére idő előtt kiszáll.
Akkor ez most miért is jó azoknak az embereknek?

@agent :

A biztosito bukik a hosszutavu UL-en? Ez nekem erdekesen hangzik... Megis melyiken? Az lehet, hogy az 5.evben bontott jobb neki mint a 20 evig vegigmeno, de azert nem hiszem, hogy veszitene. Nagyon ritka az a biztositas, ami vegig fizetve realis aron van. Sokkal gyakoribb, hogy meg ugyis tul dragak.

Azmeg, amelyik csak a bonusz miatt olyan olcso, ottis az van, hogy a bonusz evente no, es ha 1 evig szunetelteted, akkor a bonusz is csuszik, igy pont elveszited az utolso evet, ami a legmagasabb bonuszod lenne...

Az meg nem ongondoskodas, hogyha 10 ev mulva hozza akarsz nyulni a penzedhez,(mert mondjuk tortent valami varatlan) akkor csak jelentos bukoval teheted.

Az ING talizmán "biztosításához" kerestem volna TKM-et, de nem találtam. Lehet, hogy azért mert nem unit-linked? Pedig nagyon úgy tűnik...

@Stanlee

Köszönöm, eddig csak a Consors-t néztem, de akkor tágítom a látókörömet!:)

Na ez most izgi, de tuti be fogok aludni. A szintén németben lévő kollégáknak hasznos lehet, találtam egy ilyet: justetf.com/de-en/index.html

Számomra fontos, hogy angolul is van, lesz mit olvasgatni...

@Kiszamolo : ha gondolod, engedd át a linket, rádbízom!

ul röviden xar, biztos sokan belementünk de hogy itt vagyunk jelent valamit, fejlődést. ez tanulópénz, én csúnyán megfizettem, de ul szar indított el az úton valahol h képezzem magam...
az átlag ember alig tud bármit is, kedve sincs h foglalkozzon vele, olyan alap szinten kellene kezdeni h a zsebpénzt osszuk be a suliban, majd ezt továbbfejlesztve mindig életkorhoz igazítva, óriás oktatási meló...
gyorstalpalóval most meg kéne célozni az itthon maradó vagy hazatérő 20-as korosztályt, az még nyitott és fogékony, már ha nem unt bele még az itthoni helyzetekbe kétségbeesve, jövőkép nélkül, aztán innen kiindulva a 30-as korosztályt masszívan megdolgozni agyilag és akkor ez a gyümölcs 5-10 év múlva valamit fel tud majd mutatni, de még így is marad egy óriás réteg aki zéró kb... és ezt is kellene kezelni....

hello mindenki!

miert csak visszavasarlasban gondolkodik a banda?

biztositasi alapok: milyen maradek jogokkal rendelkezik a szerzodesed?

nem feltetlen a visszavasarlas jelentheti az igazi veszteseg csokkentest.

ha bent tudod hagyni a penzed, akkor dijmentesitsd es figyeld, hogy hol vannak az egysegeid hisz azok meg hozhatnak akar 15-35% eves hozamot... az olyan szornyu?
persze koltsegeket akkor is vonnak, de szerintem az kissebb buko mint a VV

UL nem kell OK, de ha mar benne vagy es azota talaltal jobbat, nem feltetlen kell ujra hibas dontest hozni... gondolkozz es szamolj

Az ügynök és a közvetitő cég már akkor megkapja a jutalékát, ha az ügyfél 2-3 évet befizetett.

Ha dijmentesiti, akkor az adás-vételin kivül a többi költség és elvonás még terheli. Számolni kell.

Amúgy mennyire vehető készpénznek ez az állandó 12-25+ %-os hozam? Az egész futamidőre?

Nem hiszem, hogy a biztositó rosszul járna. A kezdeti magas elvonások az "ügynöki jutalék" mellett a biztositó költségeinek fedezésére is való. Megkockáztatom, 1-2 éves befizetés után a biztositó rosszul már nem jár.

Nekem kicsit sommás ez a "ha kell, becsapom az ügyfelet a saját érdekében. Tudom, hogy jó eséllyel nem kapja vissza a befizetett pénzét, de legalább marad egy kis megtakaritott pénze" - és mindezt egy ügynöktől. Persze, nem takarékoskodunk és nem ismerjük a megfelelő módszereket, de ez a fajta segitség amit a "tanácsadók" többsége nyújt, az nem segit. Tanulni és felhivni a figyelmet - ez kell.

@agent Ha csak a hosszú távú gondoskodásra kényszerítés kell szerinted, akkor alapítok én is egy céget. Első éves díjat lenyúlom, mint a saját díjam, berakom magamnak prémium állampapírba. Ha húsz évnél előbb mondja fel, akkor ezt megtartom. Utána a befizetéseit szintén prémium állampapírba rakom, éves jutalékot 0.1%-ot kérek, a huszadik év végén meg az első év befizetését megkapja bónusznak. Ha csak ezer embert találok, aki fizet nekem havi tízezret, az első év lenyúlt befizetéseinek kamatából kiszedek évi ~5 milliót. És még az ügyfelek is csak kicsit vannak átbaszva.

Újabban itt van az újratöltött UL: a nyugdíjbiztosítás. Egyszeri adókedvezménnyel takargatják ugyanazt a konstrukciót.

Sajnos az UL valóban úgy van kitalálva, hogy ne lehessen idő előtt kiszállni belőle. Egyetlen kapaszkodó van, hogy a biztosító követ el hibát a szerződésben. Nekem egyszer sikerült, a CIG Pannónia Signum termékéből 3 szerződésbeli hibára hivatkozva, nagyjából félévnyi vitatkozás után a Békéltető Testület döntése előtt visszaadták a pénzt.

@catinator Az S&P 25 éves mozgóátlagának az átlaga (az előző 25 évre számolsz átlagot, majd ezeket az átlagokat is átlagolod, nem tudom, mi a pontos megnevezése ennek a módszernek) az utóbbi 50 évre 12%. Szóval hosszútávon a 12% lehetséges egy egyszeru ETF-fel. A baj az, hogy az UL-ben többnyire a biztosító saját, aktívan managelt befektetési alapjai vannak, tehát a magyar Allianz eladja a német alapjait, amik nem biztos, hogy ugyanolyan jól teljesítenek, mint egy faék egyszerűségű MSCI DAX index ETF. @hungaroborg Írj ide pár db ETF ISIN számot, ami 2008 előtti indítású. A 3 éve indított MSCI World index-et lekövető ETF-nek is, meg a 15 éve indítottnak is az elmúl 1 éves hozama közel azonos lesz, míg az 5 éves hozamuk is. Ugyanabból a kosárból vesznek, ugyanolyan %-os arányban, tehát a %-os növekedésük is azonos lesz. A különbség max annyi, hogy a 15 éves ETF egy egységének az ára lesz

magasabb, de nem tud kevesebb hozamot elérni, mint a 3 éves. Ez nem vita tárgya, mivel én nem olyan alapokról írtam, amik 2009-ben a válság legmélyén lettek indítva, olcsó részvényekkel, azok persze, hogy ekkora időtávon nagy hozamot tudtak elérni. De egy MSCI world index típusú ETF esetén az onvista egyszerűen összehasonlítja az árat az 1 vagy 3 évvel ezelőtti árral, és az alapján számol egy értéket. Nem varázsol vagy manipulál, hogy az index 3 legjobb évének az átlagát írja be a prospektusba.

De nagyon szívesen olvasom a véleményed, mert biztos lehet belőle tanulni, én hajlandó vagyok változtatni a véleményemen, ha valaki meggyőz annak ellenkezőjéről.

Szóval most kötöttem ING Galaxit 15 évre 10000,- befektetési illetve 2700,- kockázatit 15 évre. A TKM pedig 3,97% - 5,26%. Ez azt jelenti hogy az 1800000,- megtakarításom 5,26% -kal lesz kevesebb? Függetlenül az alap teljesítményétől?

@jbalazs A Talizmán az szerintem vegyes biztosításnak számít, mivel egy fix összeget garatálnak a végén. De ettől még ugyanolyan szar, mint az UL. Egy ismerősöm kötött ilyent, sajnos nem bírtam meggyőzni arról, hogy ne tegye. Itt nem a kezdeti egységekkel variálnak, hanem a "díjtartalékkal", ami sokkal kevesebb, mint amit befizetsz, de a hozamot ez alapján kalkulálják. És semmi infót nem lehet találni arról előzetesen, hogy mennyi lesz a levonás, ami nem kerül a díjtartalékba. Már önmagában ennek gyanúsnak kellene lennie.
De én nem értek ehhez, Kiszámoló majd kijavít, ha hülyeséget írok...

Sziasztok!

Nekem a ul-nél sokáig gyurmázott az ügynök azzal kapcsolatban, hogy maga a befektetési portfolió stabil, ráadásul cserélhetem (1x). Nem láttam sem cikkben sem hozzászólásban azzal kapcsolatban semmit, hogy alapvetően az UL befektetési részével lehet-e kompenzálni a költségeket, adja isten haszonra szert tenni, h ne kelljen 3 év után odaadni a pénzt felebarátainknak? Illetve mi van ha tényleg elkezd keresni a csomag?

@stanlee

Nyugi, meg van a félreértés tárgya. Én úgy értettem, hogy az ETF indulása óta évi 30%, te szimplán a tavalyi évet (2 évet) mondtad. Így világos az egész. Egyre gondolunk, csak más volt az időablak.

Csak hogy szemléletes legyen a példa, mondjuk nézz meg egy Nikkei 225-t. Mondjuk az egyik ETF induljon 1990-ben, amikor 35.000 ponton volt, a másik meg 2012-ben, amikor 8.900 pont volt, most 19.500. Az egyik ETF évi átlaga -2% lesz, a másiké meg 30%. Most akkor melyik a jobb ETF? Az utolsó év persze ugyanaz, csak kissé árnyalja a képet az index teljes története.

De most nem is feltétlen erről van szó, mert megmondtad, hogy te az elmúlt 1-2 év átlagát nézted, én meg az indulástól mért átlaghozamot gondoltam 30%-nak. Ennyi volt a félreértés.

@hungaroborg Szia! Igen, ugyanarra gondolunk!

@stanlee @hungaroborg tudtok olyan oldalt mondani, ahol kiokosodhatok az ETF-ekről, illetve hogyan érdemes Magyarországról ETF portfóliót elindítani? Úgy látom Ti már egy ideje foglalkoztok a témával. Német bankokat már találtam, ahol viszonylag könnyen létre tudnék hozni egy stabil portfóliót, de sajna nekem ez nem elérhető, hacsak nem tudtok ajánlani egy megbízható online szolgáltatót. Magyarországon van erre valamilyen lehetőség, a KBC-nél történő ETF vásárlást leszámítva?

@stanlee

erstebroker.hu/hu/erste_trader_deviza_fx_es_cfd_kereskedes.html

itt is van elvileg sok ETF, viszont nekik nincs TBSZük

@snasim : az erstebrokeren elérsz 110 Frankfurtban forgalmazott ETF-et, a többit is eléred, de csak az üzletkötőkön keresztül, magasabb díjért.

@Stanlee Próbáld a privatinvestment.hu nál (függőügynöke a Takarékbank - nak) ott Takarékbank - os Tbsz számlához hozzá tudod kapcsolni Saxo bankos felületet. Bármilyen ETF-et tudsz venni. A díjakról velük egyeztess. Tanácsadást nyújtanak.

Cikkgyűjtemény
Új vagy az oldalon? A gombra kattintva találod az eddigi fontosabb cikkek gyűjteményét téma szerint.
Megnézem!
Keresés
Kövess minket
facebook
youtube
Hirdetés
Támogatás
Ha szeretnéd, van lehetőséged anyagilag is támogatni a munkánkat.

Átutalással a Raiffeisen Bank 12020407-01558219-00100002 számlaszámra a Kiszámoló Egyesület részére. A közlemény "Támogatás" (fontos!)
Bankkártyás támogatási lehetőség hamarosan. Köszönjük, ha érdemesnek tartasz bennünket a támogatásra.
Archívum

Archívum

crossmenu
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram