Megengedhetem magamnak

A legtöbb ember anyagi döntéseit érzelmi alapon hozza meg: nekem ez jár, ha már ennyit sem kapok az élettől, akkor minek élni, keményen dolgozom, nehogy már ennyit sem engedhessek meg magamnak, nehogy már egész életemet egy panelben éljem le, Szabóék is vettek jakuzzit, pedig kevesebbet keresnek, mint mi, majd maximum spórolunk máson, de ezt az autót meg akarom venni.

Ez a mentalitás a biztos belépő az állandó anyagi problémák, a túlzott eladósodás és az ezekből származó frusztráltság világába.

Aki ennél több pénzügyi intelligenciával rendelkezik, az fel szokta tenni a kérdést, hogy anyagilag megengedhetem-e magamnak a házat, a jakuzzit, a tengerparti nyaralást, az új autót vagy egyáltalán egy autó fenntartását.

Ez egy nagyon jó dolog, ha valaki minden pénzügyi döntését ebből a szempontból is megvizsgálja.

Valóban a leghasznosabb szűrő, hogy megengedhetem-e magamnak, de legtöbbször ez önmagában még kevés.

Attól. hogy most van annyi pénzed (rosszabb esetben hitellehetőséged), hogy megvegyél valamit, az nem jelenti azt, hogy meg is kell venned valamit.

A vagyoni helyzeted egy szempillantásban megváltozhat. Gondolj a mostani járványra, tavaly februárban senki nem is sejtette, mi lesz a következő hónaptól. 2008 nyarán mindenki boldogan adósodott el harminc évre vagy fizette be a világkörüli utat az utolsó tartalékaiból, nem is sejtve, mennyivel rosszabb világ fog jönni két hónap múlva, hogy az addigi munkaerő-hiányból egy szempillantás alatt kétszámjegyű munkanélküliségi ráta lesz éveken át.

De ha a világ nem is változik, a te személyes életedben is állhat be olyan változás napokon belül, amire most még a rémálmaidban sem gondolsz: megszűnik a vezetői munkaköröd és csak harmadannyiért találsz új munkát, derült égből villámcsapásként bejelenti a párod, hogy elválik, egy súlyos betegség miatt munkaképtelen leszel és sajnos hosszú még a sor.

S az a döntés, amit meghoztál egy hete, mert úgymond megengedheted magadnak, utólag hirtelen nagyon rossz döntésnek fog bizonyulni.

Tedd fel az első kérdést: ez az anyagi döntés akkor is jónak fog tűnni, ha a jelenlegi jó anyagi állapotomban komoly kedvezőtlen változás fog beállni?

(Természetesen nem arról beszélek, hogy egész életedben rettegsz, hogy mi lesz, ha holnap elüt a villamos vagy agyvérzést kapsz, esetleg háború vagy világgazdasági összeomlás lesz, mert így nem lehet élni. De ne vegyél meg semmit azért, csak mert most jól megy a sorod és például van a bankban egy új autóra vagy jakuzzira való szabad pénz. Sajnos az élet olyan, hogy legalább annyi esélyed van rossz változásokra a sorsodban, mint pozitívokra. Ez akkor is így van, ha az emberek nem hajlandóak ezzel szembenézni. Ahogy a mondás tartja: reméld a legjobbat, de készülj a legrosszabbra is.)

A következő kérdés, miért akarom megvenni azt az új autót, házat, jakuzzit vagy drága nyaralást? Mi a motivációm? Azért, mert mindenki más ezt teszi körülöttem? Mert depressziós vagyok és a vásárlástól várok egy kis örömöt? Kényeztetni akarom magamat, mert feszült vagyok vagy frusztrált és egyébként is ennyit megérdemlek? Le akarom nyűgözni a barátaimat vagy ellenségeimet az új autómmal vagy a nagy házammal? Mert unalmas az életem és a vásárlás egy kis színt vinne bele?

Ha bármelyik ok megtalálható a motivációid között a fentiek közül, akkor vesd el a vásárlást, mert ezekre a problémákra egyikre sem megoldás egyetlen vásárlás sem. A pénz alkalmas arra, hogy a fizikai szükségeidet kielégítse, de a lelki szükségeiden semmit nem fog segíteni. Arra tökéletesen alkalmatlan, ennek ellenére a legtöbben arra akarják használni.

A harmadik kérdés, hogy miről mondasz le cserébe azért, hogy ezt az adott dolgot vagy élményt megvehesd? Mert tudod: bármit megvehetsz, de nem vehetsz meg mindent.

Mire nem lesz pénzed, ha ezt a vásárlást most megteszed? Mert sajnos a legtöbbször valamiről le kell mondanod, hogy más valamit megvehess: másik vásárlásról vagy több szabadidőről. De melyik a fontosabb neked?

Bármit megvehetsz, de nem vehetsz meg mindent

Ide tartozik a következő kérdés, hogyan befolyásolja a hosszú távú terveidet ez a vásárlás? A korai nyugdíjat vagy a kényelmes nyugdíjas éveidet, a gyerekeid iskoláztatását vagy bármi hasonló célodat? Megveheted az Álmaid Házát bármi áron vagy A Luxusautót, Amire Már Húsz Éve Vágysz, de akkor felejtsd el, hogy 65 éves korod előtt abbahagyhatod a munkát.

Egy újabb kérdés, mi történne, ha nem vennéd meg azt az adott dolgot? Mit nyernél vele, ha megvennéd és mit azon, ha nem? (Például maradna pénzed másra vagy nem kellene kerülgetned a félmilliós futógépet a lakásban, az előző elliptikus trénert is három hét után már csak ruhaszárítónak használtátok.)

Sokat segít lehiggadni, ha minden vásárlási döntésed előtt gondolkodsz, tényleg meg kell-e venned valamit. Minél drágább valami, annál többet gondolkodj rajta. Egy új tableten mondjuk két hetet, egy új autón két hónapot, egy új lakáson vagy házon akár egy évet is, ha nem valódi szükség miatt, hanem csak kényelem miatt akarsz számodra túl drága ingatlant venni.

Ostobaság bármit venni, ha nem engedheted meg magadnak, de csak egy fokkal bölcsebb megvenni valamit csak azért, mert megengedheted magadnak.

Ha valamire nincs szükséged, ha csak azért akarod megvenni, mert megkívántad, mert másnak is van, mert unatkozol vagy depressziós vagy, akkor közel akkora butaság megvenni csak azért, mert telik rá.

Share

256 hozzászólás

  • jami
    Egy kocsinak nemcsak törlesztője van. Miközben törlesztik, főleg az első években, ronda az amortizációja és a cascója is.
    Arról volt szó, hogy akinek könnyen belefér. Na, nem ők veszik hitelre…
  • Zabalint

    600-700 ezres nettóra még a 10% havi törlesztő is extrém sok lenne, tekintve hogy egyrészt nem a törlesztő az autó egyetlen költsége, másrészt magánszemélyként magánhasználatra a hitelre vásárolt autó eleve túlköltekezés, kivéve ha megvan rá a félretett pénz, és olcsóbb a hitel, mint az állampapír hozam.
  • Én is akarok kommentelni...
    @kamionsofőr
    Már írtam korábban, tömören. 22,3M újkori ára most (EUR árfolyam kicsit bekavart), 10,2 millióért 3 évesen a ház előtt állt.
    Nekem a 3 éves kocsi is prémium, nem csak az új, és a BMW X4 az én definícióm szerint az.
    A lízing havi törlesztője most előkerestem a számlát: levonható áfa nélkül 59 ezer havonta.
    Munka miatt éves 35 ezret megyek vele autópályán, ezen felül 10e magán használat. Előbbit még szerződés szerint tovább is számlázom nettó 120Ft/km egységáron.
    Nem hitelre vettem, hanem lízingre, bő 1,5 millió forint ÁFÁt nyerek azon, hogy nem készpénzre vettem, ezzel szemben áll közel 800 ezer forint kamat és egyéb költség. Bár itt kicsi csalás van a dologban ugye: a cégem nevére vettem.
    Kockázatos-e a lízing/hitel? Bármikor le tudnám az összes hitelem zárni, csak nem éri meg, mert magasabb az elért hozamom, mint a fizetendő kamat.
  • Én is akarok kommentelni...
    @zabalint
    Most számoljunk nullára való amortizációval, vagy törlesztővel? A kettő együtt nem ér! Ha kifizetek törlesztőre 10 milliót, közben leamortizálódik 2 millióra, akkor nem 18 millióba volt a kocsi 🙂
    Casco minden kocsimon volt, most éves 166 ezer, kötelező 46 ezer, üzemanyag magánhasználatra 250 ezer, szerviz, matrica, egyéb hülyeségek még legyen 200 ezer, összesen közel 666 ezer, ergó havi 55 ezerből megvan. Törlesztővel együtt is 20% alatt van a szumma, cserébe munkaeszköz is és szórakozás is egyben.
    A kamat az állampapír hozama alatt van, de én tőzsdén eddig mindig megvertem az állampapírt.

    Természetesen nem vitatom, hogy járhatnék egy 25 éves 1000 köbcentis Suzukival is, de nekem nem iszom, nem dohányzom, szórakozásra havi átlag 5000-nél nem költök többet, a napi ebéd rendelve 950 forint leves+második heti 5x. Ezek mellett _szerintem_ belefér. Aztán lehet tévedek.

  • Csigaboly
    Első mondatban olvasható “nekem jár” szófordulat párszor elhagyta a számat. Van élethelyzet amikor elkap az érzés, eddig sikerült reálisan kezelni.
    Nagyon szeretnék családiházat, ahol egy saját elképzelésnek megfelelő kertet tudok “építeni”. Régi nagy vágyam egy kemence építése. Olyan ház, mely sokkal energiahatékonyabb (jelenlegi társasház sajnos elvalut). Egyelőre ez nagyobb hitel bevállalásával lenne elérhető. Az érem másik oldalán a vele járó kötöttséget is fel kell vállalnom. Gyerekkoromból van tapasztalat szőlőterület művelésének kötöttségeivel, inkább a családra maradt volna több idő.
    Autóváltás már elérhetőbb cél, jelenlegit szeretném biztonságosabbra és komfortosabbra cserélni. Szerintem egy szükséges, szépkártya elhasználásához el is kell utazni, vagy kirándulni. Gyerekkel egy hétre nem szívesen buszoznék.
    Azt látom hogy a gazdaság mozgatórugója a kívül hordott önértékelés.
  • Vision
    @Én is akarok kommentelni…

    Nem ugyanarról beszélünk. Szó se volt használt autóról, ennyi erővel aki egy 15 éves X5-ösben ül, az prémium autót hajt? Bizonyos szempontból igen, de te is érzed, hogy kilóg a lóláb. Ebből látszik, hogy mennyire nem engedhetsz meg magadnak egy prémium autót, inkább megveszed 3 évesen az illúzióját.

Vélemény, hozzászólás?

A megadott név fog megjelenni, ezért érdemes nem a valódi nevedet megadni a hozzászóláshoz.

A hozzászólás előzetes moderáció után fog megjelenni.

A hozzászólás párbeszédre van kitalálva és nem monologizálásra. Ezért fogalmazd meg úgy a mondanivalód, hogy beleférjen egyszerre egy hozzászólásba. Senki nem akar téged olvasni 15 hozzászóláson keresztül (rajtad kívül természetesen). Ha cikket szeretnél írni, ajánlom valamelyik ingyenes blog oldalt, azok valók ilyenre.

Minden hozzászólótól elvárjuk a minimális tiszteletet mások felé. Akiknek ez (még) nem megy, azoknak felesleges fáradnia a gépeléssel. Beszélj úgy másokkal, ahogy szeretnéd, hogy veled beszéljenek. Ennyire egyszerű eldöntened, megfelelsz-e ennek a feltételnek.

A hozzászólás nem alanyi jog, hanem egy lehetőség, ha olyat tudsz mondani, ami mások számára hasznos és építő. Köszönjük a megértést.

(Elnézést kérek mindenkitől, a fentiekért, sajnos a félreértések miatt kénytelen voltam leírni ezeket. Természetesen a te hozzászólásodat is szeretettel várjuk.)

Figyelem: FIREFOX böngészővel gondod lehet a hozzászólás elküldésével. Használj másik böngészőt a hozzászóláshoz, amíg ki nem javítják a hibát.

 karakter még felhasználható

A hozzászólás elküldésével hozzájárulsz, hogy az IP címed technikai okokból tárolva legyen. Ha ezt nem szeretnéd, ne küldd el a hozzászólást. Kérésre a hozzászólást töröljük az IP címeddel együtt.