Mi lesz a babaváró hitellel válás esetén?
Tamásék felvették a babváró hitelt, de aztán a gyerek születése után elváltak. Ezután tudni szerette volna, hogy akkor most mi lesz a babaváró hitel sorsa.
A zöld bankban mindenki mindent mondott. Az egyik ügyintéző szerint, mivel a gyerek megszületett, minden marad a régiben, a hitel továbbra is kamatmentes. A másik ügyintéző úgy vélte, hogy csak az ötéves periódus végéig marad a kamattámogatás, utána normál kamatú lesz a hitel. A harmadik ügyintéző nem mert még tippelni sem, azt ajánlotta, írjon Tamás e-mailt a banknak.
Az e-mailes kérdésre azt a választ kapta Tamás, hogy telefonon érdeklődjön vagy a bankfiókban, ott, ahol azt tanácsolták neki, hogy inkább e-mailben érdeklődjön.
Ezen berágva levelet írt a panaszával, amire szintén nem kapott választ, csak egy CTRL-C CTRL-V semmitmondó üzenetet. Konkrét választ azonban még nyomokban sem tartalmazott a válaszlevél.
Egy újabb tipp az volt, hogy az eddigi 46 ezer forintos törlesztő 67 ezer forintra fog nőni. Hogy ezt miért gondolta az ügyintéző, az Tamás leveléből nem derül ki.
Aztán hogy teljes legyen a káosz, jött egy postai levél a bank központjától, miszerint a hitel havi törlesztője 2023 közepétől, a hitel szüneteltetésének lejáratától, 163 ezer forint lesz, ami azért viccnek erős lenne.
Itt tart most Tamás, a bankban mindenki homlokegyenest mást mond, konkrét választ senkitől nem kapott, sem személyesen, sem e-mailben, sem levélben, ellenben van több “ajánlata” 46 ezer és 163 ezer forint közötti havi törlesztőkkel. A bankban úgy dobálják őt egymás között az ügyintézők, mint a forró krumplit, pedig azért nem egy olyan történt vele, amire még nem volt precedens, egyszerűen csak elvált a gyerek születése után.
Az a rossz hír, hogy a bank központi levelének lesz igaza, a 163 ezer forintos törlesztővel. Még pedig azért, mert a babaváró hitelt házasok vehetik csak igénybe. Ha megszűnik a házasság, akkor a kamattámogatás okafogyottá válik, függetlenül attól, hogy a bevállalt gyerek már megszületett, így a hitel a bank által nyújtott személyi kölcsönné alakul át, annak megfelelő kamattal. (A gyerek megszületése csak annyival teszi jobbá az ügyet, hogy legalább az addigi állami kamattámogatást nem kell egyösszegben visszafizetni.)
A hitel kamatozása az ötéves állampapír kamatozásához lesz kötve, annak a 130%-a plusz néhány százalék, ezért jön ki egy ilyen magas havi törlesztő.
Tamás csak annyit tehet, hogy megpróbálja kiváltani a hitelt egy másikra. Ha van ingatlana, ami tehermentes, vagy még elbír 10 millió forint további szabadfelhasználású hitelt, akkor az lenne a legjobb megoldás. (De itt a jövedelmet is nézni kell, mert az is meg van kötve, hogy a fizetés hány százalékát teheti ki az összes havi hiteltörlesztés.)
Könnyen lehet, hogy rémálommá válik Tamásnak a felvett hitel, ha a jövedelme miatt nem tudja kiváltani másikra a hitelt. Akkor sajnos marad az eredetileg tervezett havi törlesztő három és félszerese a válás miatt.
Esetleg meg lehet próbálni csökkenteni a hitel összegét, eladni autót és hasonló dolgokat és a kapott pénzt befizetni a hitelbe. Ha sikerülne mondjuk levinni a tartozást tízmillió forintról ötmillióra, mindjárt feleannyi lenne a havi törlesztő.
Érdemes lenne Tamásnak beszélni valakivel, aki képben van a hitelpiacon, valószínűleg hiteles Gáborunk is tudna ajánlani alternatívákat.
Bocs de megszólítva érzem magam.. az hogy most állampapírba van, nem jelenti hogy ott is marad.. MI szegények az előretervezéssel tudunk max okosabbak lenni és mivel tuti szükségünk lesz rá pár éven belül, felvettük mert ilyen kondíciókkal nem kapnánk hitelt máskor.. mindent megteszünk hogy minél kevesebb kelljen belőle.. de hogy kellene fog, az biztos. Gyereket se, házasságot se ezért akartunk.. de ha már amúgy is jött mindkettő, miért ne élnénk a lehetőséggel.. viszont ezt érdemes az első gyerek születése előtt felvenni annak aki teheti.
Nem tudom, milyen szakmát fog érinteni az AI előretörése, de a programozókat és a könyvelőket tuti nem.
A programozók nem egyenlőek a pályakezdő front-endessel, aki a fenti problémádat szintén meg tudná oldani. Persze jól hangzik, hogy egy “Kedves ChatGPT, írj nekem egy mobiljátékot/operációs rendszert/kritikus infrastruktúra szoftvert/FB klónt, amiben…” és leírod a követelményeket. A programozók is pont ezt csinálják, az adott programnyelven leírják a gépnek, hogy mit csináljon 🙂 Ha leírod egy bonyolult program követelményeit a ChatGPT-nek, és tegyük fel tökéletesen meg is oldja (az átnézés is sok munka ám), akkor az általad beírt követelmények hosszú sora valójában egy pszeudokód (=nem létező programnyelv), amit ugyanannyi idő megírni, mintha valaki írna egy programot 🙂 Persze unalmas rutinmunkák megírására, boilerplatek készítésére jó lesz, de ennyi.
12. hét utáni vetéléssel (születettnek számít) a bank közepén ülve üvöltve veszekedni az ügyintézővel és fiókvezetővel úgy, hogy mindenki mindent hallott az elejétől, mivel “innovatív fiók”, ezért a terem közepén ültünk mellettünk a többi ügyfél.
Szóval odáig jutottunk, hogy hivatalosan panaszt szeretnék tenni, amire megenyhült a szívük, hogy a központ véleményét kérik. Másnap hívtak telefonon, hogy menjünk be és 10 percen át magyarázták a hülyeségeket, hogy sajnálják, de nem egyértelmű a szabályozás (de az). Nem akarok senkit megbántani, de aki bármilyen pénzügyi döntésében banki ügyintézőnek/értékesítőnek hisz az biztosan megszívja.
A könyvelők nagy része sem a tartozik-követel univerzumban éli le az életét, amit mondjuk az AI nagyjából ki tudna váltani. A magyar SSC-kben dolgozó több tízezer könyvelőnek hívott pénzügyes pl. eleve nagyon összetett munkát végez, aminek vannak olyan részei, amik nem vagy csak borzasztó nehezen automatizálhatók (és a legtöbb helyen már optimalizálva és automatizálva lettek). Az én hüvelykujjszabályom az, hogy ha az indiai meg tudja csinálni a kiszervezett munkát olyan minőségben mint egy európai, akkor azt a munkát jó eséllyel automatizálni lehet, és itt beléphet az AI a képbe. Viszont az ilyen munka vagy már rég automatikusan megy, vagy olcsóbb biorobotokat foglalkoztatni, mint kifizetni a drága fejlesztést. A másik ok az AI esélytelenségére a számon nem kérhetősége. Ha elront valamit, kihez fordulsz? Ki fogja kijavítani a hibát? Egy rivális AI? 😀
Engem mindig így neveltek, én is így fogom a gyerekeket.
Érdekes látni kollégákat, akik hitelt vettek fel autóra, házra, hogy hó vége felé mennyire feszültek…
Tény, hogy Fidesz-KDNP “szülj a pénzért” építőipar támogató program keretében eléggé elszálltak az ingatlan árak és sajnos hitel nélkül ma már nehéz házat,lakást venni, de ezt is ésszel kellene felvenni, ha már nem lehet kikerülni.
És működött is a kód, vagy azért kellett rajta állítgatni? Én kisebb makrókat irattam meg vele de egyik sem működött egy az egyben, olyan 80-90% osra írta meg.
Én is ezen gondolkodtam h lesz-e szükség fordítóra, programozóra, mit fog ez az izé kiváltani pár éven belül…Az Office 365 új ficsor már kész Word doksit is csinál neked a bemutató szerint.
Jogos a felhaborodasod. Viszont valahol megertem az ugyeskedoket is. Ezt az inkorrekt viselkedest, attitudot lehet latni mindenhol, minden szinten. Amikor a jelenlegi dekazos gazsagugyi miniszter is allami tamogatast kap a balatoni nyaralora, akkor nem meglepo, ha ezek utan mindenki ki akarja maxolni, amit az allamtol, ize, adofizetoktol lenyulhat. Meg mielott valaki kerdezne: en havi 12 ezret kapok vissza a befizetett szja-mbol.
Szóval ha minden rendben, akkor is elég nehéz, ebben senki nem ítélkezhet, meg okoskodhat, hogy csak így-, meg úgy házasodunk, meg a babaváró és CSOK az ördög találmánya, hülye aki felveszi.
Megoldás szerintem „papíron tartani” a házasságot, amíg ezek nincsenek kiváltva, átváltva, utánajárva. Vagy akár kifuttatni, ha értelmesen meg lehet beszélni. (És pl. nincs valaki más a képben, aki miatt sürgős lenne válni). Utána már elég nehéz intézkedni.
Értem persze, ha nagyon rossz lett a viszony, de a papíron a hitel kifutásáig meg lehetett volna tartani.
Úgy tűnik sok fejfájástól (és pénzveszteségtől) megkímélte volna hősünket.
Illetve mintha a cikk nem említené hogy a másik fél mit intéz / szeretne az ügy érdekében.
Ha ezt a 2 dolgot megteszi, SOHA nem derül ki a válás és marad a régiben minden. (Elképzelhető, hogy a közös számlaszámot továbbra is fenn kell tartaniuk amíg a hitel él.) Ezekben meg kell egyezzenek a váló felek, függetlenül attól, milyen az alaphangulat.
Mi a cégben már használjuk programozás támogatásra. Összesen 4 AI alapú tool-t használunk fejlesztéshez. Kb 120$/fejlesztő/hó és kb 13-17% hatékonyság növekedést tudtunk elérni vele. Mostani USD árfolyamon kb 742%-os megtérülés.
Volt hogy 3an 5 óra alatt nem találtuk a hibát, ezek után 5 üzenet váltással kiderítettük az architect problémát.
Szövegírásra is használjuk (USA piacra fejlesztünk), az ottani megtérülést nem tudom, de minden szövegírónak van saját ChatGPT Plus.
Amerikai piacon már a könyvelők kiváltását fejleszti a QuickBooks (kb 3000x nagyobb mint a kulcs-soft) nekik meg fogja érni, MO-n nem. Romlani fog a versenyképességünk (mint országnak), megint.
Jó programozó még többet fog keresni, hogyha tudja használni az AI-t, aki meg nem elég jó vagy nem tudja megtanulni az sokkal kevesebbet.
A gazdagabb gazdagabb lesz, a szegény szegényebb.
Ezen fetrengtem… e BIG4 auditorként több SSCt auditáltunk, és egy olyan se volt, amitől nem borsózott a hátam. Szerencsés esetben három emberből egy tudta is mit csinál. A többi a nyelvtudása alapján megkapta az állást, és amúgy betanított szellemi munkásként eltöltött általában napi 4 órát klikkelgetéssel plusz 4 órát ebéd/kávé/cigi/telefon szünettel…
Amikor valami furcsább tranzakciót találtunk és megkérdeztük mi ez, rendszeres válasz volt a “mindig így csináljuk”+bociszemek. Mikor rájött a delikvens, hogy ez nekem nem lesz elég válasznak, akkor pedig a “nem tudom, dehát eddig jó volt. Megkérdezem Kevint/Johnt/Jean-Pierret a központból, ő szokta adni az utasítást”
szóval ne vicceljünk, AIval mindenki jobban járna.
Az alkalmazásban álló (!) könyvelők 30-40%-a nem hoz döntést, csak biorobotként rögzíti a papíron megkapott adatokat. Ezt a réteget digitális szerződés aláírások és a digitális számlaadat standardek (QR kód formátum és adatharmonizáció) elterjesztésével ki lehetne nyírni. Szóval a magyar könyvelőszakmát nem a chatgpt, hanem egy sima digitalizációs reform is elsöpörné. A döntéseket max a közép-felső vezetők hoznak, amikor engedélyezik az adott számlák könyvelését.
A vállalkozóként dolgozó könyvelőkről nincsen tapasztalatom. Viszont ha tényleg “söralátét nagyságú adóbevallás” lenne egy mikrovállakozás adóbevallás, és nem őket *****ná az államigazgatás teljesen feleslegesen, onnan is kiesne sok-sok ember…
Ha AI fog könyvelni, akkor a zseniális audit kérdésekre ki fog válaszolni?
Jean-PIerre a központból fog utánanézni, hogy az audit csapatod 10 tagja (aki véletlen sem beszélget egymással) mit kérdezget 2 hónapon keresztül?
Lehet, hogy jó auditor vagy, de én meg sok olyan auditort láttam, aki nem érti az első 3 mondatot, csak bólogat, és 2 hétre rá jön az új kérdés, amikor kiderül, hogy mégse értik a válaszom.
Megint 2 oldala van az éremnek. Látom, hogy a könyvelőknek csúfolt pénzügyes bölcsészek háromnegyede kuka lehetne, nem véletlenül viszik ki a munkákat Indiába.
De az auditorok között is ugyanazok dolgoznak.
Mindkét részt ki leheten váltani valami AI-al, csak utána meg jön a jogi háttér, hogy az IFRS/USGAAP mit ír elő, hogy ki könyveljen, és ki auditáljon, mert valószínű sok idő kell ahhoz, hogy az AI-t felrakják bármelyik listára.
Annyit tudok elképzelni, hogy leépítés lesz, és a munka egy részét kiváltja valami AI (nem mintha most nem történne automatizálásra törekvés), de utána ugyanúgy ellenőrizni kell a dolgokat, és felelősnek is kell lennie, pusz alátámasztások SOX-ok.
Auditor és könyvelő: digitalizáció szempontból egy kutya. Ugyanúgy kuka lesz egy része, csak más százalék arányban. Aki képes önálló döntést hozni, az marad. A többi megy pénztárosnak vagy nyugdíjba.
24.hu/fn/gazdasag/2023/03/28/babavaro-hitel-hitelezes-kamatmentes-hitel-kolcson-bank-bank360-mnb-gyermekvallalas-hazassag-valas-koltozes/
Folyt. köv.
És én azzal se értek egyet, mikor apuka elmegy sokat keresni, de ennek az az ára, hogy este 8 vagy 10-ig dolgozik. Mi értelme van őszintén? A sok pénz? És mire jó az? Szakmai elismertség? Kit érdekel, hogy random idegenek elismernek-e, vagy sem? Nem tudom mik az okok, nem értek hozzá, csak egyszerűen elszomorít. Ja, nekem egy gyerekem van, felváltva keltünk fel hozzá éjszaka, én kivettem a részemet ebből férfiként is (nem mellveregetés, csak mondom). És a munkát se emeltem piedesztálra, nem akartam beadni a világnak, hogy milyen fontos vagyok. Mai napig megmondom mindenkinek, hogy a munkával egyetlen célom van: minél kevesebb munkával minél több pénzt keresni. Nem kell itt a pátosz. A munka nem egy szentkereszt, amit áhítattal cipelünk. Nekem mondjuk a haverkodást (kocsmázást) kellett lejjebb építeni a családi békéért, abból voltak a problémák leginkább. Ma is eljárok, de keveset.