Mi újság az ingatlanpiacon?

Sokan érdeklődtök folyamatosan, hogy halad a házvásárlás. Mivel elég sokakat érdekel a téma (nyilván nem konkrétan az én vásárlásom, hanem úgy általában az ingatlanpiac helyzete), gondoltam röviden összefoglalom az elmúlt félév történését a saját szemszögemből. Az én esetem elég kicsi része az ingatlanpiacnak és elég speciális is, mert van hol laknunk, így semmi nem sürgős, de talán hasznos lesz néhány embernek az aktuális információ.

A keresleti piac nem hogy csökkent volna, még inkább felpörgött, mindenki házat akar venni, néha úgy érzem, az emberek pánikszerűen vásárolnak. Budaörsön és környékén érzésre az elmúlt fél évben 10-15%-ot mentek fel az árak, mindezt úgy, hogy a kínálat nem csak drága, de minden más szempontból is tragédia. (Az idei év első negyedévében országosan annyi ingatlant adtak el, amennyit még soha az elmúlt tíz évben.)

Teljesen felújítandó, 20-25 éves, minden szempontból teljesen átlagos házakért kérnek 150-170 millió forintot. (Nappali és három-négy szoba, méretben 140-200 négyzetméteres házak, jó esetben garázs is van. A telek mérete 600-700 négyzetméter.) A szebb, nem tizenkettő-egy tucat házak pedig 200-220 milliónál kezdődnek.

Megnéztünk egy teljesen lepattant, a nyolcvanas években épült házat, amit 120 millióra tartanak. Olyan szinten felújítandó, hogy a falakon és a talán a tetőn kívül minden kuka. A belső felújításra kaptunk egy durván 220-250 ezer forint/négyzetméteres árat, ez 40-45 milliót jelent. (Más szakmabeli azt mondta, ennyiből akkor sem fog kijönni, ha nem esnek ki közben csontvázak a szekrényből.)

De ez csak a házon belüli munka és még ehhez is hozzá kell számolni a kazáncserét és a fűtés-korszerűsítést is, az is néhány millió pluszban. A ház szigetelése és vakolása (kőporos ház minden szigetelés nélkül, ráadásul még a porotherm tégla előtti időkből) másik minimum 6-7 millió, a negyvenéves repedezett beton felverése, térkövezés, a terasz burkolása, a kerítés, kertkapu és a többiek is minimum hasonló tétel.

A példa kedvéért burkolás munkadíja minimum hatezer forint négyzetmétere, de ez csak az alapár ám, mert minden másért is fizetni kell, szilozás(!!!) métere(!!) 400 Ft (igen, amit csak ki kell nyomni a tubusból), hálózás 1500 Ft/nm, vízszigetelés másik 1500 Ft, lyukvágás 3.000 Ft/lyuk és így tovább. A villanyszerelő cirka másfél milliót kér, ennek harmada az anyagköltség. A törmeléket konténerenként 85 ezerért vinnék el.

Ezt a házat gatyába rázni kerítéssel, terasszal, szigeteléssel alsó hangon minimum 60 millió forint, ezt add hozzá a 120 milliós vételárhoz. (Ha a tetőt is cserélni kell, még dobj rá pár milliót.) S akkor lesz egy nyolcvanas években épült, sok szempontból kompromisszumos, idejét múlt, bár felújított házad.

S semmi extra ám, nappali és négy szoba, picike konyha és még garázs sincs. A felhasznált anyagok, ajtók, stb is maximum középkategóriásak, a hőszigetelés alap 10 centiméteres.

S mikor lenne kész? Májusban az összes szaki október-novembert mond, kivéve a kőműves, mert az januárt. Mivel falakat bontatnál, kénytelen vagy megvárni a kőművest, addig maximum a villanyszerelő tud dolgozni meg a gázos. (Fél éve megvettek egy házat mellettünk és semmi mozgás nincs ott azóta se. Eddig nem értettük, most már értjük: várják, hogy ráérjenek a szakik és elkezdjék a felújítást.)

Az alapanyag árai? Csak idén eddig 60%-kal drágult a hőszigetelés, bőven duplájára emelkedett az összes vasáru, a faanyagra nem mernek rendelést felvenni, mert kétnaponta megy fel az ára. Nem engedik előre kifizetni a rendelést (ilyen se volt még!), mert mire meghozza a kamion a következő héten, már tuti, hogy drágább lesz. Márciusban még 90 ezer forint volt köbmétere a faanyagnak, most 150 ezer, nyárra 200 ezer forintra számítanak.

Tegnap beszéltem egy generálossal, a mai árakon 550 ezerért vállalná egy új ház építését. Errefelé a telkek most 60-65 millió forint (elképesztő ez is), egy bruttó 200 (cca nettó 150) négyzetméteres ház lenne telekkel együtt 170 millió, plusz az egyéb kiadás: kert, kerítés, tervezés, egyebek.

Ez is rengeteg, de még mindig olcsóbb, mint a negyvenéves, 120 milliós ház felújítása. S ez egyszerűen nevetséges. Ha egy negyvenéves, elavult ház felújítás után 20-30 millióval többe fog kerülni, mint egy új építésű, személyesen neked tervezett modern ház, az egyértelmű jele, hogy mánia van a piacon és az emberek nem gondolkodnak, hanem csak vásárolnak, nehogy lemaradjanak valamiről.

(Egy új ház kulcsrakész árának 40-45%-a a szerkezetkész ár. A maradék költség a további munka, burkolás, festés, stb. Ha veszel egy felújítandó házat, ahol nem tartasz meg se ajtót, se burkolatot és az öreg villamoshálózatot is felújítod, akkor ennyivel érdemes számolni. Persze a felverés, bontás, sittszállítás még drágábbá teszi a felújítást. Gyorsan oda lyukadsz ki, hogy sokkal olcsóbb építtetni egy újat a mai árak mellett.)

Akárhány házat megnéztünk, mindenhol majdnem sírva fakadtunk. A legtöbb eladásra kínált házra egy fillért nem költöttek az elmúlt két évtizedben. Állítólag 2008-ban épült ház olyan állapotban volt, hogy azt gondoltuk, 15 évvel idősebb. De még a 160-170 millióért kínált házakat is teljesen fel kell újítani, mert minden legalább húszéves benne. Ennek költségét lásd feljebb és azt add hozzá ezekhez az árakhoz. Teljesen mindegy, hogy negyvenéves burkolatot versz fel vagy “csak” huszonöt éveset, negyvenéves vezetékeket cserélsz, vagy “csak” elöregedett húszéveset.

De ha nem 20 éves ház, akkor újépítésű, csak éppen vizesedik a fal. De semmi baj, mondta a tulaj, mert a kivitelező ígérte, hogy hamarosan kiküldi a festőket(!!!!), hiszen még garanciális a hiba. Köszi, ha a festő lefesti a falat, hogy két hónapig ne látszódjon a vizesedés, akkor minden rendben lesz.

Ilyen árak mellett inkább bérelni kellene? Budaörs, Törökbálint, Diósd, XXII. kerületben összesen van 11 olyan ház kiadó, ami 700 ezer forintnál olcsóbb havonta, 120 négyzetméternél nagyobb és erős kompromisszummal be is költöznénk.

A gond az, hogy tudjuk, hogy ebből a 11 házból minimum kilencet közben eladásra is hirdetnek, vagyis lehet, hogy két hónap múlva mehetsz, amerre látsz.

S akkor még mindig egy lelakott házad van ennyi pénzért is, ahol nem fogod felújítani a fürdőt a saját pénzedből, de a tulaj se lesz erre hajlandó. Aztán a gyerekek, kutya a kertben, mindjárt kizáró ok a 11 ház legalább felénél.

Itt tartunk most, gyakorlatilag ugyanott, mint fél éve, csak közben mindennek feljebb ment az ára. Nem tudom, hogy lesz, de szerencsére van hol laknunk.

Ez a helyzet errefelé.

(Persze, el lehetne költözni bárhová máshová, de nem opció, itt vannak az idős szülők (az egyik majdnem 90 éves), akik nem hajlandóak költözni és a gyerekek is ide járnak iskolába. Igen, tudom, Nagytarcsán palotát vennénk medencével ennél kevesebb pénzből, Dunaújvárosban meg aztán pláne, de nem tudunk költözni.

S mivel van hol lakni, csak kicsit szűkös, nem fogok elköltözni a világ végére, hogy ott másként legyen rossz lakni, mert mondjuk naponta ülhetnék a dugóban kétszer és még fizessek is érte százmilliót. Ha menni kellene és mindenképp venni kellene valamit, akkor természetesen elfelejteném Budaörsöt, sőt a környékét is és valószínűleg a házat is és egy vidéki lakásban gondolkodnék, de szerencsére nem ez a helyzet. Tudom, speciális helyzetben vagyunk, de nem is rólam szól a bejegyzés, ez csak egy szűk piaci helyzetjelentés belülről nézve.)

Mivel ez egy szűk szegmense a piacnak, megköszönjük, ha te is leírod a te tapasztalataidat a hozzászólásokban, akár veszel, akár eladsz, akár építesz. Előre is köszönjük.

Online oktatás a pénzügyekről. 15 órányi anyag, nézz bele ingyen.

Valódi pénzügyi tanácsadás termékértékesítés nélkül csak 40 ezer forint.

40 millió forintos életbiztosítás havi 5.990 Ft-ért, életkortól függetlenül.

Share

468 hozzászólás

  • Mernok
    Mindig elcsodálkozom, hogy amikor én leírom itt hogy kriminálisan xarok a mérnöki fizetések, akkor össztűz zúdul a nyakamba, és megkapom hogy az bizony nem is úgy van ahogy van, és különben is….
    Amikor meg tőlem teljesen függetlenül leírják itt kismillióan, hogy de, igen, xarok a mérnöki fizetések, akkor valahogy elmarad az össznépi támadás 🙂 persze a külső szemlélőnek hihetően hangzik hogy egy mérnök lazán hazavisz nettó 500-at, hát akkor végezzen el egy mondjuk gépészmérnöki diplomát, aztán kérjen az első interjún bruttó 752000 Forintot, es figyelje a reakciókat a megfagyott levegőben a döbbent csendben :)))) (Még 3,5 év múlva sem fog ott tartani a bérsáv pedig egy 0 km-es mérnöknek is teljesen jogos bérigény lenne, akinek ez sok az vigye a gyárat indiába.)
  • QTT

    Nem azon zúdul fel a nép, hogy mennyi a mérnöki fizetés.
    Azon zúdúl fel, hogy Te mindig azzal jössz, hogy hülyeség tanulni, mert nem fizetik meg és nem érted meg, hogy egy ács a tetőn lehet többet keres, mit Te, de ezerszer nagyobb viszontagságok által, amelyhez képest a Te munkahelyed kényelmesebb és nem mész tönkre 55 éves korodra.

    Mőltkor leírtad, hogy te kijössz a fizudból és igazából téged az zavar, hogy a pénztáros csak mondjuk nettó 70ezerrel keres kevesebbet nálad.
    Ekkor rákérdeztem nálad, hogy amennyiben Te ugyanannyit keresnél, mint eddig, de a pénztárosnak visszavágnák nettó 120ezerre a bérét, akkor elégedett lennél? Azt felelted, hogy IGEN.
    Na ez is egy jó felzúdulási alap és már megbocsáss, de minősít is téged a szememben ez a “nem baj, ha rossz, de másnak legyen rosszabb” mentalitás…

  • Kamionsofőr

    Látom, nem tudod túltenni magadat azon, hogy (szerinted) túl keveset keresel ahhoz képest, hogy végzett mérnök vagy, úgyhogy muszáj írnom.
    Sajnálom, hogy ekkora csalódást okozott a fizetésed, főleg, hogy a termelésben dolgozni nem egy vidám dolog, de valamit meg kell értened.
    Egy műszaki diploma megléte még nem jelenti azt, hogy a birtokosa jól fog keresni, annál több kell. A mérnökök között is rétegek vannak, aszerint, hogy ki hol dolgozik, milyen munkakörben, beosztásban. Valahogy így van a rangsor (kéretik senkinek nem megsértődnie) .: termelés, karbantartás, kereskedelem, tervezés, szabadúszás/vállalkozás. Az oktatást, állami szférát szándékosan hagytam ki a felsorolásból.
    folyt. köv.

  • Kamionsofőr

    Ha te most beragadtál valamilyen gyártástámogatói, vevői kapcsolattartói, minőségbiztosítási, mit tudom én milyen pozícióba, akkor emiatt nem tudsz, nem fogsz tudni többet keresni, mert nem adnak többet és kész. Ahogy már valaki itt korábban leírta, a gyártásban nincsenek nélkülözhetetlen emberek. Ha valakinek nem tetszik a rendszer, elmehet, majd megoldják valahogy, nem fog leállni a gyár a hiánya miatt, még ha azt is képzeli valamiért. Pontosan ezért nem adnak rendes, elfogatható fizetést.
    Sajnálom, de ez van. Persze ettől még változtathatsz a sorsodon, biztosan van rá valamilyen lehetőséged.

  • Mernok
    Így van, ha pl. egy gyári melós bérnél 5000 Forinttal keresnél többet mondjuk projekt menedzserként diplomával meg nyelvtudással, akkor azt mondanám, hogy nem érte meg lediplomáznod és nyelvet tanulnod, többe került a leves mint a hús. Ha 30 ezerrel keresnél többet, akkor is ezt mondanám. Ha 70 ezerrel, akkor is. Ezt nem én találom ki, hanem a piac is így működik: ha a minimálbér emelkedik, akkor az átgyűrűzik a te fizetésedre is, miközben te nem minimálbérért takarítasz egy kórházban.
    Én is meglépem ezt a “botrányos” lépést, hogy összehasonlítom a fizetésemet azokkal, akik nem jártak egyetemre és nem tanultak nyelveket. Meg a minimálbérhez is, meg az átlagbérhez is mellébiggyesztem, és ilyen szemszögekből IS nézem hogy mennyi az annyi ami a munkaerőpiacon elérhető, megérte-e tanulni. És azt látom, hogy nem. (Példának okáért a bruttó 500-as vegyészmérnök sem én vagyok.)
  • Mernok
    folyt Tehát gyakorlatilag a nulladik lépés, hogy össze kell hasonlítani azzal, hogy mennyit keresnék, ha nem jártam volna egyetemre, mert mondjuk pénztáros lennék valahol (és már egyébként abban a 3,5 évben is pénzt kerestem volna, gépelemek ZH helyett, tehát van a képletben 3,5 év hátrány, de ezt most hagyjuk.)
    És igen, kőkeményen a kettő közti szorzót nézem, ha 14-szer annyit keresek mint egy pénztáros, akkor fantasztikus befektetés volt egyetemre iratkozni, ha 1,4-szer, akkor pedig “kicsit” kevésbé….
    Ha a pénztáros bérét visszavágnák 120-ra, akkor nőne a szorzó a kettő között, mi neked ezen annyira felháborító? Semmit nem csinálok, csak az alternatívát figyelem (ezen a blogon ez nem is olyan ritka…), ha az alternatívát majdnem lenullázod, akkor azzal mégjobb a befektetésem, ezért természetes hogy IGEN volt a válasz, nem értem hogy ez miért felzúdulási alap?!
  • QTT

    “Ha a pénztáros bérét visszavágnák 120-ra, akkor nőne a szorzó a kettő között, mi neked ezen annyira felháborító?”
    Mi a felháborító? :D:D Az, hogy ne a pénztáros bérét vágják már azért vissza, hogy Te értelmesnek érezd a diplomádat. A pénztáros bérét egyáltalán ne vágják vissza, hanem inkább a Te béredet emeljék meg, hogy nőjön a szorzó a kettőtök között.
    De Te pusztán azzal is megelégednél, hogy te ugyanannyit keresnél holnaptól, mint eddig, de a pénztáros meg csak 120-at. Na ez a felháborító.

    Amúgy, ha ez ennyire zavar, akkor kezdj el a sok beszéd és háborgás helyett egy olyan munkát, amihez nem kell a végzettség és mégis többet keresel vele, mint a mérnöki diplomáddal, ha már ennyire ez a csoport háborít fel téged.

    OKJ-s szakmát direkt nem írok, mert egyrészt azt már átalakította a kormány, másrészt még a végén rásütöd, hogy de az is egy végzettség.

    Folyt…

  • QTT
    Folyt:

    Szóval menj el mondjuk nemzetközi kamionsofőrnek, vagy mondjuk mozdonyvezetőnek. Mindkettőből hiány van, munkád lesz. Egyikhez sem kell főiskolára járnod, de még érettségizned sem kell, mindkettővel többet keresnél, mint most. Ha meg külföldi cégnél vállalnál munkát, akkor még többet.

    Ja az nem kifogás, hogy nincs pénzed letenni a jogsikat: A vonatra felvesznek és kiképeznek (de alá kell írnod, hogy 2-3 évig nem mész el tőlük másik céghez), a kamion is ingyen van, az állam által, ott még alá sem kell írnod semmit, hogy maradnod kell. Én pl így csináltam meg a D kategóriát, mert miért ne.

    Ez kapásból két lehetőség és biztos van még több is. Dolgozni kell, de több fog koppanni a számládon, mint a mostani bruttód. Hajrá! De nagyon nagy összegben fogadnék, hogy csak elégedetlenkedsz és nem fogsz váltani, mindenre meglesz a kifogásod.

  • QTT
    De már előre látom, hogy az lesz a válasz, hogy jaa hát én ezeket nem csinálom, mert otthon akarok lenni/nem ezért tanultam/nem azért vagyok mérnök, hogy kamiont vezessek/stb…

    Ha akarsz, tudnál több pénzt keresni más munkával, ez egyértelmű. Viszont, ha nincs meg rá a kellő akarat, akkor az a Te döntésed, senki másé. Te döntöd el, hogy nem váltasz és hőzöngsz tovább. Ha nem is igazságos, hogy a befektetett tanulásod megtérült (amúgy Te még hagyján, nézd meg a tanár fizetését–> nekik megtérült?), akkor is ez van, ezzel nem tudsz mit kezdeni. Ha hőbörögsz rajta 10 éven át és minden poszt alá beírod, akkor sem lesz változás, nem lesz “igazságosabb”.

    Vagy teszel ellene, vagy elfogadod. Más nincs, csak az, hogy lehúzod magad és másokat a hőbörgéssel.

  • Mernok
    ezt a hivatást választottam, ez érdekelt, az ipari automatizálás, elektronika, stb, 10 évvel ezelőtt jól meg is fizették. Elképzelhetetlen kategória volt, hogy egy szobafestő vagy ács akárcsak a közelébe kerülhet egy mérnöki fizetésnek, pedig az akkor is fárasztó egészségtelen fizikai munka volt mint ahogy most is az. Hiába szeretem amit csinálok, jó lenne pénzt is kapni érte. Az Einstein szintű mérnök barátaim, akik jóformán a NASA-nál is megállnák a helyüket, na az ő fizujuk is vicc kategória a tudásukhoz képest, ezért azt látom, hogy ezen a létrán nem érdemes feljebb mászni. Teljes mértékben egyetértek veled, sajnos a váltás az egyetlen út, és abban is igazad van, hogy az éhező pedagógusok még rosszabbul jártak, annyi lényeges különbséggel, hogy ők soha nem voltak megfizetve (amikor beiratkoztak már tudhatták ezt!!), ez a mérnöki szektor pedig az utóbbi 4-5 évben zuhant be.
  • Vanavrash
    Nem lehetetlen a lakás, kicsivel kell kezdeni és visszavenni az igényeket. Nekem az adásvételi megtörtént, értékbecslés pipa, megkaptam az olcsóbb hitelt és már csak arra várok, hogy a bank hívjon a közjegyzői aláírás miatt, június végén költözöm a kis lakásomba Bp-en, ami 18 négyzetméter de minden igényt kielégít. Én is gépészmérnök BSc-s vagyok, van másik mérnöki mesterem, de most a gépész mestert csinálom, sajnos a 3 betűs magyar olajos cég nem fizet jól, 400 alatti bruttó fizetés, váltással megkaphatnék egy szép 1,5x pluszos fizetést kb. 1-1,5 év tapasztalattal, mivel ebben a 4 évben kb. a fele egyáltalán nem a szakmámban volt.
    Nézzétek a jó lehetőségeket és mindig kicsiben, szépen felfele kell lépni, nem túlvállalni magad.
  • Családfő
    Mernok,
    Ez az utolsó hozzászólásod már egész korrekt volt. A korábbiakból tényleg az jött le, hogy tökéletesen fordítva ülsz a lovon.
    Az alkalmazkodóképesség az egyik leghasznosabb tulajdonság, amit ember birtokolhat. Hiszen azt sem tudhatod, hogy mi lesz újabb 10 év múlva.
    Hajrá, válts, és a jövőben ne “siránkozz” itt – ellenben várjuk majd a beszámolót a váltás sikeréről!
  • BlaZember
    Ha nem csökkentették a fizetésed a 10 év alatt, most pedig a pénztárasokéhoz méred a sajátod, akkor 10 éve se voltál jól megfizetve, csak jobban kerestél a kimondottan rosszul keresőknél. Sajnos a fizetést nem a befektetett tanulás mennyiségére adják. Az jogos, hogy alternatívákat nézel, de egy mérnöki végzettséggel nem a pénztáros kéne legyen a benchmarkod, hanem egy másik, jobban megfizetett mérnök szakma. És abba az irányba kéne váltanod.

    Hogy miért keres jobban egy festő stb, az meg egy másik dolog. Ha önti a kormány a pénzt ezerrel az építőiparba, akkor az abban dolgozók keresete megnő, mert mindenki épít/felújít. De ez ebben a formában fenntarthatatlan hosszútávon. Az ő jó bevételük nem annyira stabil. Szerintem mindenki hallott gázszerelőt, festőt stb panaszkodni 2015 előtt a 90-es, 2000-es évek után, és szerintem fog is még. Ez a váltási irány azért átgondolandó.

  • Mindegy

    “ez a mérnöki szektor pedig az utóbbi 4-5 évben zuhant be”

    Szerintem korábban, a 2008-a válság volt az első, ami nagyon odavágott sok mérnöki szakmának (tapasztalat, ennek hatására váltottam szakmát).
    Az utóbbi 4-5 évben az építőipar túlpörgetése okozta a mérnök fizetések devalvációját. Mindenféle – amúgy az életre teljesen alkalmatlan – kétbalkezes hülye él mérnöki, vagy jobb fizetésből a kétkezi munkájáért cserébe. Gipszkartonosok, padlóburkolók, szobafestők, kőművesek, stb. Nincs bajom ezekkel a szakmákkal, megvan a maguk helye és szerepe, de ami most megy, az vicc. Ezek nagyrésze pár éve a város széli futószalag mellet gályázott nettó 110-ért, most meg kontraszelektált jóistenként úgy ad időpontot jövő nyárra konyhát járólapozni, mintha a s…-ből rántott volna ki, 100 ezer/ nap + anyagdíjért. Még pár és, és mennek is vissza a sorra minimálbérért, ez az élet rendje.

  • NagyF
    Németországban 2020-ban 0.4% volt az infláció. Kár hogy a kereskedők nem olvasnak statisztikákat. Most adták el 3 perc alatt 600.000 ért a 2 lakásos házat, amiben lakom. Van vagy 60 éves. Ráférne egy nagygenerál. 8 éve 40.000 volt a lagolcsóbb lakás 10 km körben. Most 140.000
  • krémespite
    Mire váltottál ami sokkal jövedelmezőbb, mint a mérnökösdi?
  • Gábor
    Huh… 🙂

    Érdekes mennyire más problémák és nézőpont a cikkben, mint az enyém. Nem irigyellek. Nem csupán a problémáid, a terveid miatt sem.
    Mai ésszel, ha lenne 70-100millióm költözködni, de ha csak 50 mill. is, egy percig nem gondolkodnék azon, miért és hova pedálozzak tovább, elhúznék jó messze vidékre, ‘nyugdíjba menni akárhány évesen is. Ott vennék 0,5-1ha kisbirtokot, üvegház, őstermelői, aztán csókolom. És a pénz java még meg is marad. Mai ésszel már csak hálát adok a sorsnak, hogy annak idején így tettem, s nem lettem se adós rabszolga, se azért dolgozó hogy lakjak vagy felújítsak. 🙂 4,25 mill volt a birtok tokkal-vonóval, akkor egy átlag pesti panel árának negyede-ötöde. 100-180 millió? 60 mill felújításra? Mennék nyugdíjba, azonnal. Komplett községet lehet venni ennyiből, s ha nagyon unatkozol, megválaszthatod magad pl polgármesternek. 🙂

  • Mindegy

    beszerzés (nem nagyságrendekkel, de mindenképp jövedelmezőbb, ráadásul könnyebb munkahelyet váltani/találni)

Vélemény, hozzászólás?

A megadott név fog megjelenni, ezért érdemes nem a valódi nevedet megadni a hozzászóláshoz.

A hozzászólás előzetes moderáció után fog megjelenni.

A hozzászólás párbeszédre van kitalálva és nem monologizálásra. Ezért fogalmazd meg úgy a mondanivalód, hogy beleférjen egyszerre egy hozzászólásba. Senki nem akar téged olvasni 15 hozzászóláson keresztül (rajtad kívül természetesen). Ha cikket szeretnél írni, ajánlom valamelyik ingyenes blog oldalt, azok valók ilyenre.

Minden hozzászólótól elvárjuk a minimális tiszteletet mások felé. Akiknek ez (még) nem megy, azoknak felesleges fáradnia a gépeléssel. Beszélj úgy másokkal, ahogy szeretnéd, hogy veled beszéljenek. Ennyire egyszerű eldöntened, megfelelsz-e ennek a feltételnek.

A hozzászólás nem alanyi jog, hanem egy lehetőség, ha olyat tudsz mondani, ami mások számára hasznos és építő. Köszönjük a megértést.

(Elnézést kérek mindenkitől, a fentiekért, sajnos a félreértések miatt kénytelen voltam leírni ezeket. Természetesen a te hozzászólásodat is szeretettel várjuk.)

Figyelem: FIREFOX böngészővel gondod lehet a hozzászólás elküldésével. Használj másik böngészőt a hozzászóláshoz, amíg ki nem javítják a hibát.

 karakter még felhasználható

A hozzászólás elküldésével hozzájárulsz, hogy az IP címed technikai okokból tárolva legyen. Ha ezt nem szeretnéd, ne küldd el a hozzászólást. Kérésre a hozzászólást töröljük az IP címeddel együtt.