Miben gyűjtsük a pénzünket? Malacpersely és társai

Sok szó esett mostanában a megtakarítás szükségességéről, ezért érdemes átnézni, milyen lehetőségek közül választhat az, aki szeretne pénzt gyűjteni.

Milyen elvárásaink vannak a megtakarítási számlával kapcsolatban?

– Ne legyen túl költséges a fenntartása. (Ezért nem veszünk életbiztosítást, erről itt olvashatsz jó sokat.)

– Legyen kötetlen, akár hozzátenni akarok, akár kivenni, megtehessem.

– Már viszonylag kisebb összegtől elérhető legyen.

A blog nagy felfedezettje a CIB Malacpersely, ezért kezdjük ezzel:

– Minden hónapban, amikor legalább havi 10 ezer forintot helyezünk el a számlán, magas kamatot kapunk, jelenleg évi 7,5%-ot. Ennek hiányában 2,5% az adott hónapban az éves kamat, ha pedig veszünk ki pénzt a számláról, akkor abban a hónapban csak 0,15% a kamat. (De ez kivédhető, ha két számlát tartunk fenn és a maradék pénzt átutaljuk a másik számlára, ahol az kamatozni fog.)

– Ingyenes számlanyitás, nulla forint havi díj, ingyenes netbank, bankon belül ingyenes netes utalás.

– Maximális összeg 5 millió Ft/számla, de egy ember akár 3 számlát is nyithat.

– Ha komolyabb pénz összegyűlt, akkor az leköthető magasabb kamatra valahol máshol, vagy TBSZ számlán kamatadómentesen is megtakarítható.

Részletek itt.

(Megjegyzés: euroban is elérhető, igaz, nem túl kiugró 2,5%-os kamat mellett.)

Második versenyzőnk az Erste Előrelátó betétszámla, ami hasonló a CIB Malacperselyhez, az alábbi különbségekkel:

– Csak Erste folyószámlával rendelkező ügyfelek köthetik (Ez a CIB Malacperselynél nem feltétel.), de nekik díjmentes.

– A kamata havi 10 ezerig csak 0,15%,havi 40 ezerig 3,25%, havi 40 ezer felett 6%.

-Évi 2,5 millió Ft feletti rész csak 0,15%-kal kamatozik. (A CIB Malacperselynél 5 millió felett, igaz nem évente, hanem összesen.)

Részletek itt.

Harmadik versenyző az Unicredit Rendszeres Megtakarítási Programja. Az eddigi két terméktől eltérően itt főleg befektetési alapokba való befektetésen van a hangsúly. A házi alapkezelő, a Pioneer hat alapjából választhatunk, a minimális havi megtakarítás 10 ezer forint. A pénzünk egy részét “magas kamatozású bankbetétbe” is fektethetjük, de se a hirdetményből, se a kondiciós listából nem derült ki, mennyi is az a magas kamatozás.

Az értékpapír egyik hátránya, hogy kell hozzá értékpapírszámla (és bankszámla is), annak az összes költségével együtt, illetve, hogy a befektetés formája miatt az elérhető hozam kiszámíthatatlan. Az Unicredit szerint az 5 éves hozam alaptól függően 2,5-6,7% volt évente, a 2 éves hozam pedig akár 20% is. Elképzelni sem tudom, hogy ez hogyan jött ki a banknak, mindenesetre idemásolom az érintett alapok hivatalos eredményét, igaz, ezen pont 2 éves hozam nincs.

A Pioneer honlapján is megnéztem a 2 éves hozamokat:

Pénzpiaci alap: 5,01%, magyar kötvényalap 4,61%, Közép európai részvény -7,87%, nemzetközi vegyes 4,26%. A maradék alapok még egy éves sincsenek, ezért azokról nincs adat.

A tájékoztató szerint: “Példaként az alábbi három, előre összeállított befektetési portfólió elmúlt két éves teljesítményének vizsgálatából kiderült, hogy a hozam még a biztonságos portfólió esetében is meghaladta az évi 11%-ot, míg a dinamikus portfólió esetében megközelítette az évi 20%-ot (a befektetési alapokba fektetett megtakarítási rész esetén).”

Hogy ez hogy jött ki, a leghalványabb fogalmam sincs. Ha valaki tudja a megoldást, megoszthatná velünk.

Ha ezen az apróságon túllépünk és még mindig érdekel minket a lehetőség, a részleteket itt találjuk.

Az MKB Duplacsavar Számlájához szintén kell folyószámlát és értékpapír számlát is nyitnunk. A havi 10 ezer forintnál nagyobb megtakarítást automatikusan MKB Likvidíítási Alapba fektetik nekünk. Ennek hozama az elmúlt évben 5,42% volt, az elmúlt 3 évben 5,91%, ebből már csak az értékpapír és a bankszámla költsége jön le.

Részletek itt.

A Raiffeisen Rendszeres Befektetése is befektetési alapokba fektet, itt is kell bankszámla és itt is 10 ezer forinttól elérhető. A befektetési alapok teljesítményét itt találjuk, a részleteket itt.

A Citi Bank Takarékszámlája 1-1,5-2% kamatokkal vár bennünket, összegtől függően, kivéve a kiemelt ügyfeleket, ők akár 4,5%, sőt 5%-ot is kaphatnak. Részletek itt.

A Sopron Bank megtakarítási számlája a Malacperselyhez hasonlóan jó termék, csak éppen a kamata alacsonyabb, 6,25%. Részletek itt.

Az OTP, a K&H, FHB és a Volksbank honlapján nem találtam ilyen terméket.

Győztest nem hirdetek, de a blog azért marad a CIB Malacperselynél.  🙂

Valódi pénzügyi tanácsadásra van szükséged, eleged van már az ügynökökből? Kattints a linkre további információért.

Szeretnél többet tudni a pénzügyekről? A hat alkalmas tanfolyamról itt találsz további információt.

Olvasd el a többi pénzügyekről szóló írást is a kiszamolo.hu oldalon.

Ha szeretnéd tudni, hogy új poszt jelent meg a blogban, jelölj be minket a facebookon:www.facebook.com/kiszamolo vagy RSS-en: kiszamolo.hu/feed

Share

188 hozzászólás

  • nnk
    Az AXA VIP számlája lemaradt. Ingyenes, ingyenes utalás bárhova, csak telefonon keresztül lehet utalni (számomra ez ad egy kis “hagyjuk békén” motivációt, nem tudom, más hogy van ezzel).
    Látraszóló kamat, napi kamatszámítás, havi jóváírás, tehetünk hozzá, elvehetünk belőle, békén hagyhatjuk, a kamat akkor is ennyi:
    0-500,000: 4% (JBAK-3%)
    500,001-5,000,000: 6.25% (JBAK-0.75)
    felette fixen 6.5, illetve 100M felett 6.25%
    A Malacperselyt nem veri, de a többit igen. Igaz, netbank nincs hozzá, de hát ez megtakarítási szla, ahonnan jó esetben évekig nem veszünk ki pénzt.
    Persze, egyelőre nálam is marad a Malacpersely.
  • Kiszmol
    Nem kimaradt, hanem az bankszámla, ezek meg megtakarítási számlák.

    Ebben mind igazad van, de ezek befektetési alapok, a cikk meg a megtakarítási számlákról szól, ahol havi kis összeget elteszel és azzal lesz valami.

    Vagy kamatot kapsz rá (CIB, Sopron Bank, Erste), vagy berakják neked a SAJÁT alapjaik valamelyikébe.

    Az Unicredit csak a saját alapkezelőjébe hajlandó tenni a pénzt, ahogy a Rafi is és az összes többi.

    Egy értékpapír számla költségei, vételi-eladási jutalék és a többi elég megtépázná a havi 10 ezer legnagyobb részét.

  • Illye
    Még ezt a posztot is félre lehet érteni?!:)
  • Vakmacska
    Télleg, a malac, nekem van, csak másfél évig nem volt mit rakni bele, na még jó h eszembe juttattad.
  • Zabalint
    Igen, értem, hogy a megtakarítási számlákról szól a cikk, éppen ezért kakukktojás az Unicredites, ami valójában nem is az.
  • Kiszmol
    Hanem?!!!!!!

    Elolvastad? Rendszeres Megtakarítási Program, már havi 10 ezer forinttól. Ha ez nem rendszeres megtakarítási számla, akkor micsoda az? 🙂

  • zaama
    nekem is van malaocom (hehe :)) de a végtörlesztés miatt most csont üres, de optimista vagyok, előbb-utóbb lesz rajta valami 🙂
  • pdw
    De az. Kell hozza egy Megtakaritasi szamla (problem solved) es egy Ertekpapir szamla.
    Ennek osszesen 0 Ft. a koltsege, bar mikor visszavaltod az EP-t azt a megtakaritasira teszik, onnan elutalni meg a normal papiralapu megbizas dijaba kerul (ami szivas).
    Megtakaritasira kell havonta rakni az osszeget es azt emelik le automatan az Ertekpapirra.

    (Aki esetleg kukacoskodna hogy az Ertekpapiron van ilyen “ugyfelszamla vezetesi dij” meg “tetelenkenti dij” en ezekbol 3 ev alatt egyet sem lattam felszamolva.)

    Kiszamolo: azt hangsulyozhatnad, hogy az RMP-ben nincs forgalmazasi dij, csak a visszavaltasi. A magas kamatozasu bankszamla meg a sima megtakaritasi szamlat jelenti, ami 5M Ft felett 5% (tehat fos), alatta savosan csokken, a minimum 3.5% (tehat szinten fos).

    Akinek esetleg van egyeb kerdese, nekem van ilyenem.

  • mutyilufi
    Az OTP-nél is van takarék ill. megtakarítási számla de überf*s, borzalom kamatai vannak.
    https://www.otpbank.hu/portal/hu/Megtakaritas/Szamla/Takarekszamla
    https://www.otpbank.hu/portal/hu/Megtakaritas/Szamla/ForintMegtakaritasiSzamla
  • mutyilufi
    Ez a malacpersely viszont tényleg nem rossz
  • Darkosia
    Ez most Művelt Úr volt, vagy ez még nem az? Csak mert ha igen, akkor nem látom hogy jön ki 40 évre az átlagos 8% hozam ahogy a korábbi cikkben volt számolva.
  • Cskagy
    Ai infláció 5% körül van, költségek is vannak, a kamatadó is veszélyezteti a pénzünket, ráadásul még el is vehetik tőlünk, mivel inkasszálható. Ezekből következik, hogy ezek a banki megtakarítások semmire nem jók, de arra biztos nem, hogy tisztességes nyereség legyen rajta.

  • Ildiko70
    Az OTP-nél is van takarékszámla: https://www.otpbank.hu/portal/hu/Megtakaritas/Szamla/Takarekszamla – bár a CIB malacpersely lényegesen jobbnak tűnik.
  • pdw
    Felve irom csak le, de akinek van 5M Ft-ja azzal jogosult az Unicreditnel BUBOR alapu (osszegtol fuggoen BUBOR – 0.3/0.15/0.05szazalekpont) lekoteseket intezni. Az akcios bankbetetekkel nem versenyez, de barmilyen sima lekotest ver.
  • adagolo
    érdekes, a Gránit bankról még senki sem hallott ?
  • Rand
    Köszi a tippet, Kiszámoló! Hazafelé nyitok két Malacperselyt! 😀

    Nem minden megtakarításomat teszem beléjük, de tényleg jók lesznek perselynek! 🙂

  • dokineni
    Sziasztok! Nagyon jó ez a blog. Grat Kiszámoló! Azt szeretném kérdezni a malacpersellyel kapcsolatban, hogy igaz-e, hogy havi szinten jóváírják a kamatot? ÉS ez akkor kamatos kamattal pörög tovább?!
    Kis fejszámolás után ez akkor azt jelentené, éves szinten ugye, hogy az a 7,5 % minusz kamatadó (16%), azaz 6,3 % lenne az EBKM.
    De ha havi szinten pörög akkor 6, 485 % lesz az EBKM.
    Ez így még hízelgőbb, ugye?
  • dokineni
    Bocsi ez nem az EBKM, hanem a “nettó EBKM”, azaz ennyi lesz a végén a fix, ami meg is jelenik a számlán…
  • pdw
    Nem szamoltam utana, de igen havonta irjak jova a kamatot.
  • Kiszmol
    De hallottunk, a kicsi és kevesek által elérhető bankocskákat és takszövöket mindig kihagyjuk. Már a Sopron Bank is határeset.

    Köszi.

    Igen, havi kamatjóváírás van.

  • Kiszmol
    Köszi.

    Igen, havi kamatjóváírás van.

  • Kiszmol
    Köszi.

    Igen, havi kamatjóváírás van.

  • Kiszmol
    Köszi.

    Igen, havi kamatjóváírás van.

  • Kiszmol
    Köszi.

    Igen, havi kamatjóváírás van.

  • Dani82
    Mi az hogy 10.000 Ft megtakarítás kell? Nem értem ezt sorry 🙂
    Van nekem egy Bonusz szamlam az Unicreditnel.ezen kb. mindig van 2-300.000 Ft , erre jon a fizu es innen megy a lakashitel is.
    erdemesebb lenne nyitni egy malacperselyt es amikor megjon a fizetes mindig a Bonuszon hagyni a lakashitelre elegendo osszeget, illetve 10-20.000 Ftot egyéb költségekre, a tobbit meg atutalni a malacpersely szamlara?
  • Mozsi
    1. Mi az hogy 10.000 Ft megtakarítás kell? Nem értem ezt sorry 🙂

    Ezzel kezdődik a cikk. Nyitsz egy Megtekarítás számlát, majd minden hónapban utalsz rá 10.000.- Ft.-ot.(vagy amennyit akarsz.)

  • tams63
    Igaz hogy nem megtakaritási számlának hívják de majdnem minden feltételnek megfelel a Prémium Magyar Államkötvény. 3 vagy 5 éves futam idő. 2012-re 9,3-9,5%-ot ad. Infláció 4 vagy 5% ezért 2013-ban is magas kamatot fog adni.
    Az Államkincstárnál nyított számlának semmi költsége nincs,ingyenes a az utalás és a kp.felvétel is.Interneten otthonról lehet mindent intézni.
    Egy kis kockázat van mert ha a berakástól számitott 2,5 hónapon belöl veszel ki akkor a kivett összeget csak 98-100%-on kapod meg.
    Ha ennél tudtok jobbat szóljatok!