Árontól kaptam az alábbi levelet:
Régóta nagy érdeklődéssel olvasom a blogodat.
Lehet, hogy korábban volt már hasonlóról szó, de sajnos nem találtam erről szóló cikket. Édesanyám anyagi hozzáállásával kapcsolatosan kíváncsi lennék az olvasóid és a te véleményedre. Ha lehet ilyet kérni tőled, és közzéteszed a kérdésemet, akkor talán a hozzászólásokban tudna valaki okos ötletet adni.
Szóval édesanyám nem fenntartható pénzügyi életet él. Bevételei kb havi 150 ezer nyugdíj + 60 ezer munkabér, de nem jön ki ebből. Személyi kölcsönt vesz fel, kölcsönkér tőlem és más családtagoktól. Nemrég megint kölcsönkért, persze segítettem is neki, de a napokban láttam, hogy januárban személyi kölcsönt vett fel.
Ha ezt tudom nem adok neki, mert nem fogja tudni törleszteni. Nekem persze nem mondta el, titkolózik, a folyószámlája is mindig mínuszban van, ő nem tudja, hogy én tudom. Úgy gondoltam nem szólok neki róla, hogy tudom milyen rossz anyagi helyzetben van, mert így legalább tudomást szerzek róla, hogy például személyi kölcsönt vett fel. Vagy szembesítenem kellene? De akkor a jövőben semmi belelátásom nem lesz, milyen hiteleket vesz fel, és milyen tartozásokat halmoz...
Nem arról van szó, hogy rászorulna a pénzre, mert mondjuk nem tud ennivalót venni, mert akkor egyértelműen segít az ember, hanem hogy teljesen felelőtlen anyagi életet él. Egyedül él a budapesti panellakásában, kb. havi 50 ezret elkölt cigire, a kelleténél kétszer több élelmiszert vásárol, határozott kérésem ellenére gyerekeknek szükségtelen és ostoba ajándékokat vesz.
Nem hajlandó addig nyújtózkodni, amíg a takaró ér, apám is ezért vált el tőle még évekkel ezelőtt. Mivel nagyon szeretem, ezért próbálom továbbra is felnyitni a szemét, már évek óta, eddig sikertelenül. Már több alkalommal kifizettem a tartozását több százezres nagyságrendben, de mindig újra mínuszba ment. Tudna valaki valami működőképes ötletet adni az ilyen hozzátartozó felrázására?
Hálásan köszönöm!
Áron problémája sajnos nagyon nem egyedi kérdés, sokan járnak ilyen cipőben. A cikk, amit Áron keresett, de nem talált, az ez:
Érdemes elolvasni a cikket, ha még nem tetted és érint a téma.
Áron édesanyjánál nem annyira vészes még a helyzet, mint a fenti cikkben, egyszerűen csak képtelen beosztani a pénzt és szembesülni azzal, mit engedhetne meg magának.
Az ilyen pénzköltésnek gyakran pszichológiai oka van, ahogy sokan az evésbe menekülnek a problémáik elől, legalább ennyien a pénzköltést választják vigaszképpen az önértékelési problémák, sikertelenségérzés, magány és depresszió ellen. Persze ahogy a bánat miatti falánkság is csak elhízást okoz és nem vigasztalást hoz, sőt az idő múlásával egyre súlyosabb lesz a túlevés, a bánat és kudarcérzések elől a vásárlásba menekülés is csak teljes anyagi csődöt eredményez, nem megoldást.
Ami nagyon fontos lenne, hogy Áron ne fizesse ki az édesanyja tartozását, mert akkor KHR (rossz adósok) listájára fel fog kerülni az édesanyja, így legalább bankoktól és pénzintézetektől már legalább nem fog tudni kölcsönkérni.
A másik fontos dolog lenne. hogy beszélni kellene őszintén a problémáról. Mert az elefánt nem fog azért eltűnni a nappali közepéről, csak mert szemérmesen hallgatunk róla. Tegyünk úgy udvariasan, mintha nem is lenne probléma, akkor hátha magától minden megoldódik.
Hát nem fog, sőt a dolog napról-napra rosszabb lesz.
Egy nyugodt napon, ebéd után (nem este tízkor, amikor mindenki feszült, fáradt és ideges) fel kell hozni a témát. Szembesíteni kell az édesanyát azzal, amit tesz és addig nem szabad lezárni a beszélgetést, amíg nem vázolunk fel cselekvési lehetőségeket.
Fontos, hogy ne kritizáljunk és ítélkezzünk, hanem mindenképpen biztosítsuk a másik személyt, hogy megértjük a gondjait, de ő is értse meg, hogy ez így nem mehet tovább. Nem ellene vagyunk, hanem mellette és nem a számonkérés a célunk, hanem a közös megoldáskeresés.
Viszont az is legalább ilyen fontos, hogy egy valódi cselekvési tervet dolgozzunk ki közösen, amit aztán számon is kell kérni rajta és folyamatosan követni kell, hogy mit valósít meg belőle.
Tisztázzuk azt is, hogy ő okozta a problémát, neki is kell megoldania. Vagyis ne fizessük ki helyette (újra) az adósságait, mert akkor soha nem fogja a maguk valójában megérezni és megérteni a tetteinek a súlyát.
Különítsünk el a nyugdíjból például havi 30 ezer forintot az adósságok törlesztésére. Kérjünk hozzáférést vagy meghatalmazást a számlájához, hogy lássuk, tartja-e magát a megbeszéltekhez.
Még egyszer kiemelném: a földön fekvő embernek nem arra van szüksége, hogy még egy valaki belerúgjon, hogy mennyire ostoba volt. Teljes mértékben támogassuk a gondban lévő személyt és szeretettel beszéljünk vele. Ha nem ezt tesszük, csak ellenállást, védekezést és dacot fogunk elérni. Lehet, hogy már ő is tudja, hogy mindent rosszul csinál, de ha ezt a fejére is olvassuk és kritizáljuk, csak azért is védeni fogja az álláspontját és megmagyarázza magának is, miért nem hibázott semmit és miért nem ő tehet a helyzetről. Az ember már csak ilyen lény.
Így viszont elkövető helyett áldozatot csinál magából a saját szemeiben és megoldás helyett megmentést fog várni, aktivitás helyett passzivitás lesz az eredmény.
Viszont balekok se legyünk, ne elégedjünk meg általános, üres frázisokkal, hogy majd igyekszem jobban odafigyelni, fiacskám, meg majd kicsit kevesebbet igyekszem költeni.
A terv attól terv, hogy konkrétumokat tartalmaz: hogyan és mennyi idő alatt akarja kifizetni a hiteleit, mennyit fog költeni élelmiszerre, pontosan miket fog csinálni, hogy kevesebbet költsön és a többi.
Amennyiben pedig nem partner az illető a változtatásban, akkor a fent belinkelt cikk szerint hagyni kell, hogy elmenjen a falig, hátha a földön fekve rájön, tényleg nem élhet így tovább. Sajnos nem tudsz senkit megmenteni saját magától, ha nem hagyja vagy nem is akarja.
Nos, én így csinálnám, de most jöttök ti, mert Áron a ti véleményetekre is kíváncsi. Ha te voltál hasonló helyzetben, hogyan tudtad megoldani a helyzetet vagy miért vallott kudarcot a jónak tűnő terv?
Online oktatás a pénzügyekről. 15 órányi anyag, nézz bele ingyen.
Valódi pénzügyi tanácsadás termékértékesítés nélkül csak 40 ezer forint.
20 millió forintos életbiztosítás havi 4.990 Ft-ért, életkortól függetlenül
Nekem az a tapasztalatom, hogy leírva és elméletben persze nagyon okosan hangzanak a jótanácsok, hogy beszéljük meg és készítsünk tervet. A gyakorlatban meg pont az a gond, hogy az illető költeni akar és a legkevésbé sem partner abban hogy normálisan tankönyvszerűen meg lehessen vele beszélni a dolgot. A terv meg szép dolog, de gyakran már a második héten felborul.
Nagyon okos tanácsok ezek, de egy gond van velük, mind azt feltételezi, hogy a másik fél kooperatív. A valóságban sokkal jobb esélye van annak, hogy esélytelen vele bármilyen tervet végig vinni. Még megbeszélni sem egyszerű, hiszen tagadni fog mindent és kimagyarázni. Mindenki meg nem lehet pszichológus.
Egy dolog működhet, de ahhoz szintén kell az illető beleegyezése, hogy pénzügyi gyámság alá helyezni és szigorúan kontrollálni a költekezését. Sok sikert ennek a végig viteléhez, kicsi rá az esély.
Hasonló helyzetben van párom az édesanyjával, bár az illető már rég rossz adós és min. 30-40 milliós tartozása van, amit esélytelen már így 55+ évesen valaha letörlesztenie. Hivatalosan dolgozni nem akar, mert akkor vonnának a fizetéséből, így feketén ilyen-olyan helyeken keresi a kenyerét (mikor takarítás, mikor vendéglátás). Vagyontárgya nincsen, albérletben él, kocsija van (mert hogy az kell a munkához) és így is alig tudja fenntartani magát hónapról hónapra. Nyugdíj nem lesz nagy, mert vállalkozó volt. Ha elromlik valami az autón (-300 ezer), ha albérlettel csúszik el (- 200 ezer), ha nagyobb kiadás van pl. elromlik a hűtő, párom ugrik és fizeti (-100 ezer), mert hát milyen gyerek az aki nem támogatja az anyját. Sok konfliktusunk van emaitt, mert közben a mi közös életünk anyagilag nem fejlődik (csak általam) nem lehet vele tervezni, mert első az anyuka. Lassan rámegy a kapcsoltunk
Hát ha nagyon nem jön be semmi akkor hagyni kell. A fenti próbálkozások után. Pénzt sehogy se adni. Meg kell mondani h bocs most vettünk fel hitelt mert .... És nem tudok kölcsön adni kész! Ha ennyi pênzem lenne pénzt raknék félre nem csekket.
Tehát ha semmi sem mükődik. Hagyni kell. Amikor viszik a nagy tv-t. Kikapcsolnak ezt azt. Vagy épp az adósok börtönébe üli le. Rájön. Esetleg dokihoz fordulni. Ez már függőségbe megy át.
Egyik ismerősöm fia pont így volt. Csinálta a balhékat, lopás, rongálás stb. Ugye az anyja folyton kimentette a seggét mert helyben ismerős volt mindenkivel.
De amikor sokkal messzebb mentek balhézni már nem engedték ki. Nem volt ismerős mef protekció. 1 nap után engedték ki. Nem tudom mi történt bent de leállt a balhékkal.
Amikor kiáll az ablakpárkányra nem fél de ha megremeg alatta a léc máris mászik befelé. Csak rákell ijeszteni.
Mindez akkor működik ha az édesanya képes megérteni a helyzetet és lehet vele egyáltalán erről beszélni. De valószínűleg azért is alakult így, mert nem lehet. Mi van akkor, ha az édesanya minden ilyen irányú témafelvetésnél érzelmi zsarolásba kezd, aminek sírás és/vagy kiabálás a vége (részéről)? Egy 6x-7x éves emberrel marha nehéz a hibáiról beszélni, a komoly változtatásokról meg szinte lehetetlen. A nyugdíj elkülönítés meg a számlához való hozzáférés is ilyen, ezt egy ilyen korú embernél elérni mission impossible, de még a felvetése és minimum hónapokig tartó családi viszályt eredményez még békés családoknál is.
Nem pénzügyi, jóval inkább pszichológiai kérdésnek látom ezt. A Kiszámoló által leírtak mellett meg kellene nézni, Áron anyukája mit pótol, kompenzál a pénzköltéssel? Ki kellen deríteni, mire vágyik igazából, mit szeretne az élettől? Kellene egy pozitív jövőkép, pozitív élmények amikért érdemes küzdeni, amik helyettesítik a pénzköltés okozta múló örömet. Ami vonzóbb lehet, mint venni ezt-azt. Például több időt tölteni az unokákkal, családdal?
Emellett Áronnak érdemes lehet szakember segítségét kérnie, hogy megerősítse magát. Édesanyja tetteire lehet, hogy kevésbé tud befolyással lenni, azonban önismerettel felvéreztve már szabadon dönthet majd arról, segít-e mégis vagy nem. L Stipkovits Erika Szeretettel sebezve című könyve megvilágosító erővel hathat, ha Áron maga nyitott a fejlődésre. Érdemes ebben a helyzetben befelé is figyelni.
Aki nem határozott és nem áll ki az elvei mentén az nem lehet sikeres és boldog ember! Én is voltam hasonló szituációban és baromira elegem lett. Én nem vagyok senkinek sem a csicskája, szolgája. Persze segítek ha fontos nekem a személy 1x 2x de a végtelenségig nem. Persze tudom én is, hogy az elmélet és a valóság nem ilyen egyszerű de kell húzni egy határt! Következmények mindig vannak. Annak is ha a kemény munkával megszerzett pénzem odadom másnak, hogy elszórja. Méghozzá az, hogy nem lesz pénzem és megtakarításom. Abban meg naívság reménykedni, hogy majd visszakapom.
Nagyon szép elméleti tanácsok, de sajnos 80-90%-ban nem fognak működni.
S akkor mi jön? Az "engedd el a falig" ? A 70+ éves emberkét a híd alá?
Nehéz, nagyon nehéz ..... sajnos. 🙁
kedves "mindenki" a pénzügyet baromira nem érdekli a pszichológia 😀
Én jóval drasztikusabban látom az ilyen dolgokat.
Az ilyen embereket egyszerűen magára kell hagyni, meg kell szakítani minden kapcsolatot.
Egy életünk van, és egy felnőtt ember megválaszthatja kikkel tölti azt el. Aki hagyja magát zsarolni és kihasználni, arra van egy szép magyar szó: balfasz.
Nem a TE problémád, hanem az ÖVÉ. Majd rájön.
Ha belelátsz a pénzügyeibe, akkor érdemes lehet csinálni egy kimutatást a költéseiről: mennyi megy rezsire, kajára, ruházkodásra, hobbira-szendvedélyre (dohányzás), hiteltörlesztésre...
És csinálni egy másik kb. tervet, realisztikusan, hogy hogyan nézne ki egy fenntartható életmód. Lehet, hogy most ez utóbbit el sem tudja képzelni, ezért nem fog bele a megvalósításba. Hátha...
Ahogy Miklós is mondta, fontos az is, hogy mi a motivációja, mit akar kompenzálni, akar-e változtatni vagy csak elfogadja, hogy "megmented".
Sok sikert, nagyon becsülendő a jó szándékod!
Ez a cikk akár rólam is szólhatott volna.
Unokáknak drága ajándék, rokonoknak kölcsön, mert lágy szívű, könnyű kiénekelni belőle, ő meg felveszi a Provident hitelt, mert nincs pénze. Kórházi tartózkodás után 20E az orvosnak a semmire (a hajamat téptem gondolatban). Valójában a nyugdíjából (+ özvegyi) bőven megélhetne. A probléma, hogy többnek akar látszani. Már filóztam pl., hogy megfenyegetem a providentes ügynököt, hogy ha még egyszer meglátom itt, kivagdalom a gumijait. Annyit tudok segíteni, hogy ha pénz kell ne a Providentet hívja, kérjen tőlem, aztán havonta egyenletesen visszaadja. (Így mégsem 50% felár) Ezt szerencsére betartja, de a felhalmozott kb félmillió adósságot élete végéig nem fogja tudni kifizetni, én meg nem akarom kihozni a BAR listáról. Szerencsére vagyon nincs a nevén semmi, így ha eljön az ideje, lemondok az örökségről (adósságról), és kész.
De, sajnos a "gyerek" problémája. Tékozló gyereket sem könnyű elengedni, főleg, ha már neki is vannak gyerekei. Házastársnál működik - többnyire válással- a magára hagyás. De szülő-gyerek esetében igen, pszichológiai probléma van.
Egyedül az tud működni, ha folyamatosan megvan a leválás: a gyerek is egyre inkább a maga ura, így a szülő költségvetésében sem jelenik meg. Gond ott van/lesz, ahol ez nem megy végig. Ismerős példája: a szülő vett neki lakást, az ő nevére került; DE, nehogy pl. váláskor ez elússzon, anyuka haszonélvező. Naná, hogy beleszól az eladásba (nem engedi konkrétan). Különösképp megteheti, mert a "gyerek" még kicsi pótlást is kérne tőle a nagyobbhoz.
Hasonló: a nagyszülők vigyáznak kb. mindig a gyerekre (hétvégén/szünetekben). Nem, nem fogják úgy nevelni a gyereket, ahogy a szülők megálmodják.
@random-okos Ilyenkor szokott jönni a Zállami szülőtartás pereskedése. Én is elengedtem a falig, mert nem dolgozott sehol, nem fizette a feleslegesen felvett hiteleket, elvitte a bank a lakását. Nem beszélünk, de egyenesbe jött, dolgozik, albérletet fizet. Nekem megérte.
Jók a tanácsok, ha a másik fél együttműködő. Viszont ha hisztériás roham és ordibálás a válasz, bármilyen napszakban és bármilyen türelmesen és segítőkészen próbál az ember segíteni megoldani a problémát, akkor ez az út nem annyira járható 😀 Ilyenkor valami drasztikusabb módszerre lenne szükség, de az ember a saját anyjával nem szívesen alkalmaz drasztikus módszereket.
Mivel saját lakása van, azt még elveszítheti (bár gondolom a fele a te neveden van vagy apudén, akkor azt legalább nem tudja, szóval az élete nincs veszélyben)... Ha nem enged a jó szóra, érdemes lehet valami minimális szolgáltatást átbeszélni a pároddal: pl ha a háza marad, akkor minden héten visztek neki 3 napnyi ételt, ha arra sem jut neki, mert letiltják a fizetését, vagy átmentek feltöltőkártyás közműszámlára, s arra adtok valamennyit, ha hideg lenne nála.
Ha meg a házból is kiteszik, akkor esetleg egy szobát adni, ahol lakhat, ha betartja a szabályokat (pl dohányzó embert nem engednék gyerek közelébe, az milyen felelőtlenség... szóval nem dohányozhat bent). De sajnos van az a szint, akinek híd alá kell mennie, mert nem alkalmas a kulturált társas viselkedésre. Még ha valaha anya is volt.
random okos:
kommentben sokan ilyen nagyon okosak, mint te, megnézném hogy a saját anyádat mikor hagyod cserben az életben, mikor küldöd a híd alá megdögleni. Ha ezt így megteszed, gratulálok, mert legalább hiteleset írsz, emberileg meg a léc alatt vagy nagyon sokkal.
Én em szeretnék olyan ember lenni, aki cserben hagyná a saját anyját, ha az elszúr valamit. Évtizedeken át nevelt, szeretett, még most is szeret, pénzben nem kifejezhető mennyiségű törődést és figyelmet, szeretetet adott, Ő tett emberré. Ez természetesen az apákra is igaz.
Természetesen ezt lehet adósság törlesztésként is felfogni, ennyivel tartozol a szüleidnek. Vagy egyszerűen kötelességként, mivel a szüleid életének nagy része a neveléseddel ment el.
Aki ezek után nem segít a szüleinek miután elbasztak valamit, arra nyomdát nem tűrő jelzőim vannak csak.
Nagyon egyszeru azt mondani, hogy magara kell hagyni, de van egy ismerosom, akinek a szulei mar uzsorashoz mentek kolcsonert, mert nem kaptak mashonnan, a baratom sem adott neki. Aztan sirva hivtak telefonon, hogy naluk jart a behajto, aki eltorte az apa kezet figyelmezteteskent es lesz folytatas, ha nem kezdenek torleszteni. Ekkor mit tudsz mondani? Hogy szamolsz el a lelkiismereteddel, ha ne agyj isten egyszer csak orokre eltunnek egy godorben, mert ne nem adtal nekik rongyos 100 ezer forintot? Nem mondom, hogy tudom a megoldast, de nem olyan egyszeru, hogy megszakitasz veluk minden kapcsolatot.
Nálunk is volt hasonló helyzet többször is, bár a napi két doboz cigin kívül nem felesleges kiadások, hanem apám betegsége és halála okozta.
Első alkalommal úgy tudtam meg, hogy mekkora a baj, hogy én vettem át egy hivatalos levelet - fizetési meghagyás 8 hónap fűtési díjra + kb 25% egyéb költség. Azt mindig sejtettem, hogy 1-2 hónap hátralékunk van, de ez sokkolt.
Felhoztam aznap este, de teljesen bezárt, először tagadott, nem is figyelt arra, amit mondtam, végül jött az áldozati szerep és a sírás. Pedig csak annyit mondtam, hogy ha pénzre van szüksége, OK, de akkor nekem szóljon, valahogy megoldjuk, és ne kerüljünk ilyen helyzetbe, hogy másnak kell érte kamatot, késedelmi díjat, ügyvédi költséget, stb fizetni.
3-4 hasonló eset után a megoldást azt hozta, amit Miklós is mindig javasol: keress többet 🙂 63 évesen jogosult lett nyugdíjra + megtartotta a régi munkáját is, így pont elég
1. Soha többet ne adj kölcsön neki.Nem tudja becsülni és értékén kezelni a pénzt, így nem méltó a bizalmadra.
2. Felejtsd el, hogy bármit örökölhetsz majd tőle a jövőben, engedd el a reményt, hogy ilyen módon bármi bevételed lesz az életben.
3. Írd le az eddigi kölcsönöket is, mert jó eséllyel soha nem látod viszont őket többet.
4. Gondold át, hogy cselekvőképes-e még és próbáld gyámság alá helyeztetni.
Bár ezen az alapon a társadalom 2/3-a nem beszámítható.
(Hogy is várhatunk felelős politikai döntéseket, vagy egészséges társadalmat egy pénzügyileg kiskorú, éretlen, pénz-alkoholista populációtól?).
Ezek után nézd meg, hogy mit tehetsz, hajlandó-e kooperálni legalább a mostani adóssághegy eltüntetésében.
Ezen kívül örülj, hogy van adósságfék, illetve negatív adós lista. Előbb-utóbb belecsúszik és akkor már nem lesz hitelképes többé.
bg: Ne abból indulj ki, hogy Neked mi a viszonyod a szüleiddel. Egyrészt sokan vannak, akik nem különösebben látták el "szülői kötelességüket", és onnantól a "gyermeki kötelességeket" sem lehet elvárni...
Másrészről be kell látni, hogy mi az a segítség amire egyáltalán képes vagy. Én hálás lehetek dolgokért, úgyhogy segítem is őket. Megveszek nekik ezt-azt amire nekik nem telne, nekem meg belefér. Ha bajba kerülnének akkor megtennék még sokkal többet is. De a saját jövőmet nem áldoznám fel értük, mint ahogy én sem várnám el a gyerekemtől. Szüleim nem azért vállaltak engem, hogy kineveljenek egy rabszolgát akit élete végéig ki lehet használni.
@random-okos
Ezek olyan egyszerű bölcsességek, amik különböző formákban gyakran visszaköszönnek a mostanában divatos önsegítő / life-coach / stb. tréningekből és könyvekből. Ezek általában azon a ki nem mondott feltételezésen alapulnak, hogy ha nem is születtél pszichopatának, elegendő képzéssel és gyakorlással még válhatsz azzá.
Aki került már olyan élethelyzetbe, ahol a racionális döntés az volt, hogy elhagyja egy közeli hozzátartozóját, az tudja, hogy ez mennyire nem így működik. A hagyod magad kihasználni ellentéte nem a cserbenhagyás, hanem a nem hagyod magad kihasználni. Ezt megvalósíthatod úgy is, hogy próbálsz segíteni, és úgy is, hogy elmenekülsz. Aki született vagy gyakorló pszichopata, annak a második opció a kézenfekvő, akinek van lelkiismerete az viszont mindig az első megoldásra fog törekedni.
Nálunk rokonokkal volt hasonló. Amíg mi félreraktuk a pénzt, ők 1-2 évente költöztek, évente új (használt, félig roncs, de külsőleg szép) autó, aranykarkötők és egyéb drága holmik, stb.
Aztán egyszer csak bajba kerültek és részletekbe nem mennék, de utoljára egy nagy segítséget kaptak és tudtak venni egy lakást. Azóta, ahogy tudom, megint bérelnek és haragszanak ránk.
Így segíts rokonnak...
Az eredeti felvetésre: Mindenképpen beszélnék vele, de valószínűleg felesleges lesz. Ha nem fogja fel, hogy ez tarthatatlan, akkor hagyni kell, hogy csinálja tovább és előbb-utóbb rájön a hibájára.
A gyerekeknek adott felesleges ajándékokat mi is utáljuk, de sajnos kapja. A legszomorúbb, hogy hiába mondom, hogy a kis lakásba ne a legnagyobb méretűeket vegyék, de csak azt veszik és azokkal játszik a legkevesebbet, ha 1-2 nap után egyáltalán előveszi, viszont foglalják a helyet tőlünk.
@Andrea gondolom ezután kétszer átgondolják, hogy kérjenek-e kölcsön valakitől, mert amíg tét nélkül ki lehet bújni a felelősség alól addig meg is teszik. Tudom ez durva lecke volt, de talán ebből tanulnak.
@bg Azért mert megszült és felnevelt valahogyan cserébe én az égész életemben hálás legyek? 30-40 évig támogassam, menjen tönkre a saját életem, párkapcsolatom. Nem támogatom, hogy cserben hagyjunk embereket, családtagokat meg végképp nem, de azért van egy szint ami után azt kell mondani, hogy elég, a te életed, azt csinálsz vele amit akarsz, vállald a felelősséget a tetteidért. Itt szavazati joggal rendelkező felnőttekről van szó, nem mentálisan sérült emberekről.
Biztosan vannak olyan szerencsések akiknek álom gyermekkora volt, nekem sajnos nem, lehet emiatt is látom egyszerűbben ezt a dolgot, és kevésbé moralizálok.
Én is azt hiszem, hogy itt az érzelmi szál az erősebb. Jómagam se tudnám cserbenhagyni anyámat. Szerencsére nincs is erre szükség. Egész életében szorgalmasan dolgozott, tartalékokat képzett, pénzügyileg helyesen élt. De ha nem így lenne, és nem lenne hajlandó hallgatni a szép szóra, akkor se engedném a falig, bármennyire is nem racionális döntés lenne a részemről.
Nagyon leegyszerűsítve, ez a szülő-lottó. Ha olyan jutott, aki elszórja a pénzt, hiteleket vesz fel, és nem tudsz "beszélni a fejével", bárhogy és bármennyire próbálkozol, akkor ez a te kereszted. Szülőt nem hagyunk sz@rban,ez alapállás. Értem én, hogy ez egy hidegfejű, matematikai alapokon nyugvó pénzügyi blog, de azért talán még emberek is vagyunk... 🙂
Nekem is személyes tapasztalatom van ebben a szüleimmel, akik szintén totál felelőtlenek anyagilag. Jól fizető és biztos állásuk volt, meg volt minden, de nyugdíjas korukra sikerült összehozni két lakástulajdonból egy albérletet, zéró megtakarítást. Emellett rengeteg adósságot, amiket pár éve - az én segítségemmel is - rendezni tudtak.
Részemről az elmúlt 20 évben, amióta tanuja vagyok ennek a leépülésnek már próbáltam sok mindent, szép szóval, szeretettel, dühösen. Lényegében nem változott semmi. Még mindig vannak értelmetlen kiadások; cigi, alkohol, drága telefon, nagy albérlet, új kölcsönök, és zéró megtakarítás.
A "teljesen hagyjuk magugkra" tanács nem az igazi, mivel szülőkről van szó, legalább még két esetben biztos a gyerekükre fognak támaszkodni akaratlanul is: 1amikor beüt az egészségügyi krach és 2 a temetéskor. Talán a pénzügyi gyámság az egyetlen, de hogy lehet elintézni?
Gyerekek olvasni, művelődni kéne kicsit.
Ez nem pénzügyi kérdés, hanem pszichológiai.
Pont ugyanaz a játszma, mint az alkoholista, csak nem alkohol az eszköz hanem a pénz.
Kezdésnek egy kis Eric Bernét javaslok, google 2. oldalon ott van pdf-ben ingyen.
Szívesen.
Sok burokban éltek itt, gazdag fővárosiak rendezett családi élettel. Elképzelni sem tudjátok micsoda mocsok emberek vannak. Nem lehet mindenki segíteni és nem is kell.
Gondold végig azt az 5 embert, akit életedben legjobban utáltál mert egy mocsadék volt és legszívesebben szétverted volna egy baltával. Neki is lesznek gyerekei. Nekik mit tanácsolnál?
Senki sem azt mondta, hogy a te anyukád ezt érdemli. De igenis vannak emberek, akik ezt érdemlik.
Én is toltam ezt a nagyonPC liberális vonalat amit ti képviseltek, de idővel felnő az ember.
@LSV
Pereljen. Pár konzultáció jogászokkal adótanácsadókkal és máris offshore-ban minden. Sok sikert.
Úgy olvasom sokféle kimenetele van egy ilyen "ügynek". Nekem is van egy ilyen "dotáltam", aki banknak néz, az apám.
Évekig én kezeltem a pénzét, előtte még kifizettuk az adósságait. Aztán egyszer csak beleunt a 100 ezer Ft os nyugdij nyomorgásba, és vissza vette a pénzügyei"intézését". Azóta adósság spiralban van újra, és persze nálam kopogtat.
Az itteni erkölcsi megmondók pálcát törnek bárki felett, és megmondják ki hogyan gondoskodjon a szüleiről. Felnevelt, meg szeretett, meg minden.
Na, én nem kaptam tőle semmit. Anyám pont ezek miatt vált el tőle. Magam is sérült vagyok emiatt. Nincs apakép, magam sem csinálom jól az apaságot, generációk sérülnek emiatt.
Kérdem mivel is tartozom neki?
Folyt:
És amúgy az én ismerőseim is sokszor mondják, hogy segíteni kellene. De inkább igazat adok azoknak, akik azt mondják, hogy kell egy határ. Ha az ember felelősen akar élni, vigyázni a családjára és magára, akkor nem engedheti meg, hogy ilyen szülők tönkre tegyék ezt, főleg, ha bőven meg volt az esélyük, hogy ne gátolják, hanem támogassák magukat és a gyereküket.
Nekem több mint 20 évem és nem kevés pénzem ment rá erre, arról nem is beszélve, hogy mennyi lehetőségtől fosztottak meg olyan döntéseik miatt, amikre előre szóltam, hogy nem vezet jóra.
Úgy állok ehhez, hogy az ilyen szülőnek minden egyes ft, amit cigire, alkoholra, drága albérletre költ az egyszerűen lopás a gyerekétől, unokájától, amíg nincs rendezve az adósság, és a megtakarítás kérdése.
Ha így nézzük, akkor milyen ember az ilyen?
Sajnos ismerős a probléma.
Szerintem is pszichés eredetű a túlköltekezés oka, és valójában nincs is rá gyógyír.
Tehát elhatároztam, hogy a sima kölcsön szabályait alkalmazom erre is:
1. Ha pénzt kér, és úgy érzem megtehetem, akkor odaadom és ajándéknak tekintem. Ha megadja ok, ha nem, nem.
2. Minden más esetben nem adok.
Érdekes módon a második esetet általában meg sem kell indokolni, mert a "most nem engedhetem ezt meg magamnak"-al nem nagyon lehet vitatkozni.
Szomorú, hogy amúgy szerintem a boldogságot keresik a vásárláson keresztül, de az 1600 forintos Starbucks kávé már ivás közben is elveszti a varázsát, nemhogy utána, mikor pont az a 4000 forint kellene kajára vagy villanyszámlára. Úgyanígy a drága gyerekjáték. Amíg pici addig a játszással együtt töltött idő mindennél többet jelent a gyereknek, és ahhoz egy kanál sár is elég.
szeretetert szeretettel erdemes “fizetni”, anyagiakert anyagiakkal. anyagiakert szeretettel = ut a boldogtalansaghoz,
szeretetert anyagiakkal = ut a hid ala
amig ez utobbi ket utat jarjatok sorsotok magatok rontjatok, de csak lehet hogy igy van. lehet hogy nem.
Ez egy nagyon összetett kérdés, nyilván a családtagoknak alapvetően segíteniük kell egymást, 1-2 hiba miatt nem kell leírni embereket, de sajnos van az a helyzet, amikor dönteni kell: ő vagy én. Önző az, aki ilyenkor magát választja? Mártír/balfék, aki a másikat? Kívülőről ezt nem lehet megítélni, ez mindenkinek a saját döntése/élete/lelkiismerete.
Praktikus emberként megbeszélném vele, hogy kaphat tőlem egy jelentős hitelt, kiváltani a meglevő szarait, egy feltétellel. A lakásra bejegyeztetni egy nagyon jelentős jelzálogot elidegenítési és terhelési tilalom mellett azzal, hogy több kiváltó hitel nincs.
De mivel jelentős mértékben nem érdekel a potenciális örökség, így simán el tudnám engedni a dolgot, nem érdekelne, hogy a rossz gazdálkodása bajba sodorja, csak a saját seggem védelme lebegne a szemem előtt, hogy a lakását elvesztegetve ne kelljen befogadnom vagy fizetnem neki a jövőben, erre gyúrnék. Biztos van méltatlanná válás a szülőtartásra.
Nekem apám, aki nálunk lakik, kezdett el mostanában rendezkedni, hogy mit és hogyan csináljunk, ez is sok, nemhogy anyagilag közösködni.
@bg
A szülőkkel szemben szerintem az embernek nincs kötelessége. A gyerekkel szemben van. Senki nem kért arra, hogy csináljanak meg, neveljenek fel jól-rosszul. Amikor összehoztak egy tehetetlen lényt, aki nem tud semmit tenni az életben, magukra húztak egy jelentős kötelezettséget a saját elhatározásukból nagyon sok évre.
Lehetsz hálás, hogy jól csinálták, és ha elbasznak valamit, segítheted őket, de nem dolgod, különösen nem a saját gyerekeid rovására.
Egy szülőnek a teljes élete rendelkezésre állt a jelene/jövője felépítésére, ha annyi jön neki össze, hogy a híd alatt lakjon, akkor ő baszta el. Ha képes arra, hogy belássa a hibáit, lemond a születéskori jogai egy részéről (gazdálkodás) és a családot nem károsítja, akkor szabad segíteni.
Amikor 10 évvel ezelőtt váltunk – és férj (of course) vitte a milliókat - ,nálam maradt a nagy, hitellel terhelt ház és 3, jóléthez szokott gyerek. Az egyik kölyök olyan módon lázadt, hogy nekiállt fogyókúrázni. Csak és kizárólag pulykamell, párolt zöldség, saláta és napi 8 joghurt, a legdrágább fajtából.
Egy darabig tűrtem. Aztán kitettem elé, gyufaszálakból kirakva, hogy mennyi a bevételem.
1 szál gyufa= 10 000 Ft.
Félrehúztam egy kupacot, és mutattam neki: nézd, ennyi kell a hitelre. Ennyi megy el a tévé-előfizetésre, ennyi a zsebpénzére, a mobiltelefonra, a fűtésre, ennyi kell az öccse tanulására/új cipőjére. És ennyi kell (kellene) az evés-körüli, napi többezer forintos cirkuszolására.
(folyt.)
Miután kiraktam a kupacokat, megkértem, mutasson rá arra, hogy honnan vegyem el a pénzt. Melyik kupacból?
Hitel? Szuper, pár év, és mehetünk a híd alá lakni.
Tévé? Net? Mobil? Oké, nekem nem hiányzik.
Kapcsoljam ki a fűtést? Rendben..
Öccse járjon lyukas cipőben..?
Megértette.
(Ezt a módszert egy terapeutától tanultam, zéró-kifutású (?) játéknak hívják, ha jól emlékszem.)
Sztem az édesanyánál is működne..
Más valaki gyufa helyett készpénzben vette fel a teljes fizetését és összetrombitálta a gyerekeket, hogy hasonló módon osszák szét a pénzhalmot a különböző számlák között és a maradékból kell kaját venni, ez megy edzésre és a többi.
@jami
Nem véletlen, hogy a gyereket csupasz seggel engedjük majd az életbe gimi után. Kap majd némi rendszeres pénzügyi segítséget, hogy ne 40, csak 20 órát kelljen dolgoznia hetente amíg a tanulmányi időszak tart egyetemen, de kevesebbet, mint amennyi kell a megélhetéshez, a többi időben meg dolgozik majd, akár utazgatva is közben. Így nem lesz elkötelezett felénk anyagilag soha.
Ettől függetlenül jelentős örökséget kap majd, ha már nem élünk, de azt mi teremtettük meg, és a feleségemmel mi élvezzük a hasznát amíg élünk.
Megkap mindent ahhoz, hogy magának is teremtsen jólétet, de semmi nem jár neki.
Én a nagymamámmal vagyok hasonló helyzetben. Mikor elkezdtem neki segíteni, még a 100 ezer forintot sem érte el a nyugdíja. Viszont a bankszámlájához tartozó hitelkeret 128 ezer forint volt. Így folyamatosan mínuszban volt. Elmagyaráztam neki a kivonat alapján, hogy ez miért baj. Szépen, lassan, türelmesen. Akkor azt mondta, érti. Pár hónap múlva megkérdeztem, hogy halad a spórolással. Ekkor már nem volt együttműködő, mi az hogy az nem az ő pénze, hisz ő kapja a nyugdíjat... Erstés számlája van, ahhoz van ugye célbetét, kértem, csináljunk netes hozzáférést, én félretettem neki mindig egy keveset. Egy év alatt sikerült megszüntetni a hitelkeretet. Azóta már automatikusan megy célbetétbe havi 20 ezer. Ez kell is, mert a TV számlájával mindig késedelemben volt. Így appon én fizetem neki. Amikor kell, akkor a számlán már nincs, de célbetétből átrakom, amennyi kell. Amit nem lát,nem költi el.
Nem tudnám én se cserbenhagyni. Akarnék is segíteni. Segítenék is, egy határig. De komolyan, felnőtt emberek erre az életre rendezkednek be, hogy majd Lajcsika/Marcsika kihúz a szarból? Itt már nehogy megint a "felnevelt" mantra jöjjön, nem én vállaltam szülőt, ő vállalt annak idején gyereket. A saját életem, előrelépésem, a gyerekemé legyen leszarva? Nekem sose legyen semmim, mert valaki pénzcsapnak néz és a genetikára hivatkozik? 😀 Próbálsz vele segítőleg, támadás nélkül beszélni, hogy mit hogy lehetne könnyebben megoldani, racionalizálni egyes költéseket, arra meg csak a kifogás jön. Akkor edd meg amit főztél, cseszdmeg.
En a cigi oldalarol fognek hozza a problema megoldasahoz. havi 50k cigite nem gyenge, az minimum napi egy dobozt feltetelez. Kicsit erzelmi presbe helyezve ravilagitanek arra, hogy igy nem fogja megerni az unokak ballagasat, pedig a gyerekeknek, meg nekem mennyire szuksegunk van ra. felvetnem neki milyen kuraval tudna leszokni, illetve belengetnem, hogy az evi megtakaritott fel milkabol nincs a vilagon olyan hely ahova evente ne utazhatna el. vagy hetekre egy gyogyudulobe. akar az unokakkal is. hatha az eletoszton, a szeretet a mohosagat ertelmes csatornaba tudja terelni. Ha nem jon be, meg mindig johet az engedjuk el a falig b terv, raadasul lesz legitim ok is a "megsertodesre"
Ha ennyit cigizik, az első lépés lehetne, hogy magának sodorja. Elvileg így 30-40%-kal csökken a költség, a macera miatt lehet kevesebbszer gyújt rá.
Annyit tennék még ehhez hozzá, hogy akik azt képzelik, hogy a másik véglet a magasszintű spórolás a világ legjobb dolga, azok is el vannak tévedve erősen. Van ilyen rokonom sajnos, akinek nem úgy sikerült a nyugdíjba vonulása, ahogy tervezte és beijedt és átváltott nagyon brutális spórolós üzemmódra. Ahogy beérkezik a nyugdíj, már rakja félre, de már a feleségéét is. Úgy kell könyörögni neki, hogy utaljon vissza valami keveset, ha vásárolni megy a felesége. El kell számolnia minden elköltött forinttal és durva veszekedésbe megy át, ha csak 10ft-al többet költ és nem az akciós terméket veszi. Ez komoly, hallottam őket azon veszekedni, hogy a sör, amit egyébként a férfi iszik majd meg az egyik boltban akciós volt, de nem ment el érte a felesége és nagyon durván lehordta érte. Mivel ingyen utazik, ezért képes feljönni 500ft előnyért pestre, 5 órát utazni és a többi okossága.
Atya ég, a hozzászólásokat olvasva nem is csoda ha ilyen az ország. Ha a saját családtagjainkkal így bánunk, mi lehet egy idegennel? Mintha mindenre csak a pénz lenne a megoldás...
Nekem az egyik politikusunk jut eszembe aki volt miniszterelnök is (nem kis vagyonnal rendelkezik). Ő külön büszke volt rá, hogy az édesanyja a nyugdíjából éldegél...
@random okos
Egy alkoholista vagy egy pénzügyi analfabéta / vásárlásfüggő nem feltétlenül lesz a legutolsó mocsok szemétláda, akit lelkiismeret-furdalás nélkül faképnél hagysz. Ha valakinek a szülei tényleg annyira alávalóan rossz emberek, ott valóban érdemes megszakítani a kapcsolatot, ezt senki nem vonja kétségbe. De ez valószínűleg már jóval azelőtt meg kell történjen, hogy eljutnának a nyugdíjas pénzügyi gondokig.
Egyáltalán nem reménytelen dolog segíteni egy függő emberen. Nehéz? Igen, nagyon nehéz, szakember segítségére is szükség lehet, és nem feltétlenül jársz sikerrel. Ennek ellenére próbálkozni egyáltalán nem számít szélsőséges PC / liberális hozzáállásnak. Az "egy életed van, magad választod meg, kivel éled le", mint első reakció nem a felnőtt, hanem a már megkeseredett, cinikus ember válasza, vagy az önjelölt "motivációs tréneré", akinek mindenre van egyszerű megoldása.
@VLaci
"A szülőkkel szemben szerintem az embernek nincs kötelessége."
Jogi értelemben lehet, hogy (egyelőre) nincs úgy kötelességed, ahogy a gyerekkel szemben van, de sokak szerint erkölcsi értelemben bizony van. Nem csak a szülőkkel, hanem a testvéreiddel, és akár a távolabbi rokonaiddal, barátaiddal szemben is. Abban egyetértek, hogy nem minden határon túl, de a "senki nem kért arra, hogy csináljanak meg" érvelés eléggé sántít. Az életben nem csak olyan helyzetekben keletkezhet erkölcsi felelősséged, amik a saját döntéseid, cselekedeteid következményeként állnak elő.
Az anyosom, aposom hasonlo.
Az anyosomnal a recept jogilag tamadhato, de ott belepett a penz elvetel. Akkor meg Citibank ingyenes Top csomagjanal a parom mint tars lett a szamlan. Ahogy jott a nyugdij at a sajat szamlara. A kedves mamanal meg bankkartya, amihez korlatlan szamu kp felvet van. (a csomag meg megvan az Erstenel). Napi 1-2-3 ezer forintos atvezetesekkel kitartott a penz a kovetkezo honapig. Dobozos kaja megrendelve, szamlak fizetve. Anyosomnak csak a cigire es piara kell koltenie.
En egyebkent meg abban kernek tanacsot, hogy hogy vegyem ra a szuleimet,hogy tobbet koltsenek magukra. Kuporgatnak folyamatosan es a legolcsobb cuccokat veszik, pedig ha nem is kiemelkedo a nyugdijuk, de tobbet megengedhetnek maguknak. Tavaly nekem is es a noveremnek is egy also kategorias uj auto arat adtak kp-ben. Raszorulva nem vagyunk erre a penzre.
Valahol az én anyám is ilyen, csak éppen nincs pénzügyileg elúszva. Ő a kacathalmozás és felesleges vásárlások bajnoka. Sokáig nem értettem, hogy minek 20 pár kínai papucs (tartaléknak teremészetesen), millió törölköző, kis tálka, nagy szatyor stb. úgy, hogy még a 30-40 évvel ezelőttiek is megvannak a pincében, kamrában. Pár éve már ráébredtem, hogy ez teszi boldoggá, a tárgyak megszerzése, birtoklása, a tudat, hogy egy nagy családi házban mennyi minden felett rendelkezik. Van aki meg pecázik, iszik, manapság a fiatalabb generáció eltűnnik valahol az online térben. Mindannyian menekülnek (menekülünk) valahogyan a valóság elől, az örömöt/boldodságot/elismerést keressük.
Nekem csak annyi, hogy majd egyszer egy nagy lomtalításra kell felkészülnöm, ami valószínűleg sok erőforrást (időt, pénzt) igényel. Ezekből a felvett viselkedésmintákból mindenkit nehéz kibillenteni, pláne az időseket.
Lehet örökölni személyi hitelt, ha a családtag meghal és nincs semmi fedezete (pl. ingatlan)?
Engem ez a kérdés érdekel. Akkor nagy bajban lennének sokan.
Sokan írnak arról, hogy segítsünk vagy ne segítsünk. Ez sokszor puszta lelkizés. Döntsön mindenki maga.
Azután előjönnek a történetek, hogy mi történt az Ő családjukban, ki hogyan élt vissza a segítőkészségükkel, stb. Lásssuk be, hogy ezeknek a hozzászólásoknak nem sok gyakorlati haszna van az olvasóközösség szempontjából.
Én inkább azokat a kommenteket tartom jónak, ahol sikerült egy-egy részproblémát megoldani.
Pl. érdemes-e a személyi hitelt, hitelkártyatartozást visszafizetni, amit a támogatott azonnal újra felvesz. Vagy inkább el kell-e viselni a kamatokat. Hogyan lehet egy hitelkártyafelmondás után az új szerződést megakadályozni.
Vagy, hogy az ingatlanra kötött öröklési szerződés rendszeres havi átutalás ellenében megvéd-e a jelzáloghitelektől.
Szóval hogyan lehet a pénzforrásokat elzárni vagy egy teljesen eladósodott helyzetben az elviselhető megélhetést biztosítani.
Én a pénz gyűjtöm, a tárgyakat minimalizálom. Nekem sokkal jobb a tudat, hogy a pénzt bármikor átválthatom arra, amire szükség van. A tárgyak már nem válthatók át más tárgyakra, szolgáltatásokra vagy csak nagyon körülményesen.
A lomtalaníts magad körült nagyon jó tanácsnak tartom és próbálom finoman átadni az anyámnak is. De mindig ideges leszek, ha lemegyek hozzá és kinyitom valamelyik szekrényt, benézek a kamrába és látom a rengeteg felhalmozott nem használt holmit. Türelmet kell még tanulnom, hogy könnyebb legyen elfogadnom, neki más a fontos.
Rengeteget kézimunkázik is, mindenféle mütyüröket, dísztárgyakat, amik halmokban állnak és egyszer majd ki tudja milyen sorsra jutnak. Ezzel toleránsabb vagyok, mert nemcsak a birtoklás, hanem az alkotás örömét is látom benne. De ez alkotás öröme nem feltétlenül magasabb rendű mint a birtoklásé.