Pénzügyi bántalmazás egy kapcsolatban

A párok pénzügyi viselkedése egy-egy kapcsolatban nagyon sokrétű, amiről sokat lehet és kellene is írni.

Rengeteg szituáció és felállás előfordul, a pazarló férj és takarékos feleségtől kezdve a teljesen szeparált pénzügyi életig, amikor 12 év és három gyerek után még úgy beszélnek a párok, hogy az én hitelem, a te hiteled, az én megtakarításom és a te megtakarításod. (Tisztára mint legénykoromban az albérletben, mindenki bedobta a bérleti díj és a rezsi harmadát a közösbe és volt egy saját polca a hűtőben.)

Most egy olyan pénzügyi körülményről szeretnék írni, ami sajnos sokkal gyakoribb, mint amennyi szó esik róla. Ez pedig az egyik fél (jellemzően a feleség) pénzügyi leuralása vagy bántalmazása.

Sajnos erre még jó magyar kifejezés sincs, angolul financially abusive relationship-nek hívják, több országban a családon belüli erőszak egyik formájának minősíti a jog a szexuális, verbális és testi erőszak mellett.

Az ilyen kapcsolatban a leuraló fél anyagi függőségben tartja a másikat, hogy az nélküle ne legyen képes anyagilag boldogulni. Az esetek zömében a férfi a leuraló fél, de vannak esetek, amikor a nő a sikeres vállalkozó vagy mondjuk az ő gyerekkönyveiből vagy blogjából él a család és ilyenkor a nő használja fel ezt a másik fél elnyomására.

Igyekszik elvágni az önálló jövedelemtől, hogy teljes mértékben ki legyen szolgáltatva a másik fél anyagilag. Ha nincs saját bevétele, sőt akár még az iskoláit sem fejezte be mondjuk a gyerekek születése miatt a feleség, akkor nem vagy csak nagyon nehezen tudná elhagyni a férjét. (Amennyire lehet, társadalmilag is igyekszik izolálni a társát az ilyen fél.)

Gyakran saját bankszámlája és saját megtakarítása sem lehet, ugyanezen okokból.

Ha mégis karriert épít vagy főállásban dolgozik, gyakran kap ultimátumot, hogy válasszon, a karrier vagy a kapcsolat, az asszonynak otthon a helye a gyereknevelésben. (Nem egyszer van ilyen hátsó szándék a túl sok gyerek vállalásában is, ez az asszonyt odaláncolja az otthonához és teljesen függővé teszi anyagilag és társadalmilag is.)

Ha az elnyomott félnek van önálló jövedelme (mert mondjuk a család nem tudná fenntartani magát csak a másik fél jövedelméből), akkor pedig fillérre menő elszámoltatás van. Az elnyomott fél nem költhet szabadon, minden tételről be kell számolnia, gyakran megalázó módon. Természetesen saját megtakarítása ebben az esetben sem lehet.

Amennyire be kell számolnia minden fillérről, ugyanannyira nincs fogalma sem, hogy viszont mit csinál a másik a pénzzel. Nem avatja be a befektetési terveibe, fogalma sincs, mennyi megtakarítása van, hol és a többi. Egyébként sincs semmi köze hozzá, mert a másik kereste meg a pénzt és ő úgyse ért a pénzügyekhez, szokott szólni az indoklás.

(Semmi baj nincs akkor, ha kölcsönösen szigorú elszámoltatás van. De itt a kulcsszó a kölcsönös. Ha megállapodok a feleségemmel, hogy a másik tudta nélkül nem költök 20 ezer forintnál többet, vagy akár az utolsó fillérig mindketten(!!!) elszámolunk, azzal semmi gond nincs. Leuralásról akkor beszélünk, ha ez egyoldalú és kikényszerített dolog.)

Súlyos esetekben hitelt vesz fel a férfi a nő nevére, hogy ha elhagyná, a hitelt sem tudja fizetni.

Amire nagyon kell vigyázni, hogy az ilyen leuraló típusú ember lassan szokott átalakulni zsarnokká. Először még minden rendben valónak tűnik, sőt jól is esik a nőnek, hogy nem sürgős visszamennie dolgozni a gyerekszülés után, a férfi leveszi a válláról a pénzügyekkel való foglalkozás gondját. Az ilyen ember jellemzően nem csak a pénzügyekben válik zsarnokká, a pénzügyeket csak felhasználja, hogy a másik fél ne tudjon kitörni a kapcsolatból. Pénz nélkül, társadalmilag kellően elszigetelve nincs menekvés a másik félnek.

Az idő múlásával az ilyen függések egyre rosszabbak és rosszabbak lesznek. Ezért fontos, hogy már az anyagi függés kialakulása során is igyekezz megakadályozni azt.

Ne elégedj meg azzal, hogy csak konyhapénzt kapsz, amivel el is kell számolnod. Ne vonulj ki teljesen a család pénzügyi életéből, bármennyire is kényelmes a másik félre rábízni a dolgot. Akard tudni, hogy álltok, merre haladtok, milyen céljaitok vannak, hol van a közös pénz és mi történik vele.

Követeld meg, hogy legyen saját zsebpénzed, amivel nem kell elszámolni, ha a másik ebbe nem akar belemenni, akkor közöld vele, hogy ebben az esetben te is elmész dolgozni, a gyerekek gondozását pedig oldjátok meg közösen, ahogy tudjátok.

Ha már belekerültél egy ilyen csapdába és anyagi okokból nem tudsz kilépni a kapcsolatból (pont ez a végső célja az anyagi elnyomásnak), akkor legyél kreatív, hogyan tudod előkészíteni a terepet a távozásra. Vállaj munkát titokban, amíg dolgozik a másik (gyerekvigyázás, takarítás, online szövegírás, hasonlóak), tanulj szakmát vagy nyelveket az internet segítségével, apránként tegyél félre pénzt, amiről nem tud a másik vagy kérd a rokonok segítségét.

De a legjobb, ha nem engeded, hogy ennyire elfajuljanak a dolgok. Ne engedd, hogy teljesen alárendelt szerepbe kerülj egy kapcsolatban s ez nem csak az anyagi életre vonatkozik. Állj ellene az ilyen irányú kísérleteknek, s vedd észre, amikor lassan kiépül körülötted ez a kontroll. Ha kell, kérj segítséget szakembertől, hogyan változtasd meg a helyzetedet.

A cikk a kapcsolaton belüli pénzügyi elnyomásról szól és nem arról, hogy szerinted a társad nem ad neked elég pénzt, vagy fordítva túl sokat költ. Az, hogy nem egyformán gondoljátok, mire mennyit kellene költeni, félretenni vagy mennyi zsebpénz lenne elég az egyik félnek még nem pénzügyi elnyomás.

Másik írás a témában, az érem másik oldala:

Hogy vegyem rá a párom, hogy dolgozzon?

Online oktatás a pénzügyekről. 15 órányi anyag, nézz bele ingyen.

Valódi pénzügyi tanácsadás termékértékesítés nélkül csak 35 ezer forint.

20 millió forintos életbiztosítás havi 4.990 Ft-ért, életkortól függetlenül.

Share

280 hozzászólás

  • jami
    Nagy vonalakban, azért van ott is fogyás, mert a nők nem kockáztatnak. 3 gyerekkel én pl. azt tettem. Akármilyen “normális” a férj, elég fél év munkanélküliség és csak 1 kicsit betegebb gyerek. Nekünk mákunk volt, most már ott vagyunk, hogy 1. nagyobbak a gyerekek 2. egyedül is el tudnám tartani őket. De ahogy feljebb írtam, kb. 10 aktív évem volt a 3 gyerek ára, úgy, hogy a vv terhesség+gyerekekkel otthon ebből csak 5 volt, ugyanennyi kellett, míg visszadolgoztam magam és azért biztonságban most sem vagyok. Nem mindenki gondolja úgy, hogy megéri kockáztatni.
    (Azt már csak halkan mondom, hogy mi eleve több gyereket akartunk, a 3 volt az alsó határ. Jelenleg kevés pasi és nő akar fiatalon 3-5 gyereket…)
  • David89
    Nekem teljesen abszúrd a külön kassza. Van egy ismerősöm, együtt laktak a barátnőjével. Volt közös számlájuk kajára és háztartásra, oda utaltak mindketten X összeget. Mikor vásárolni ment, a kaját a közös kártyával fizette. A borotvahabot amit magának vett, külön fizette a “saját” pénzéböl, mert hogy az nem közös…
    Persze, ha mindkét félnek jó ez így, csinálják, csak ez szerintem egy ál-igazságos rendszer. Mivan ha a tésztábol a 60%-át a férfi ette? Fizesse akkor a tészta 60%-át? Mivan ha a férfi húst eszik, a nő meg csak salátát? elszámolnak, hogy te enyit ettél, te meg annyit?
    Szerintem egy kapcsolatba, föleg házasság után, egy közös jön létre. a közös büdzsébe belemegy a másik félnek a kiadásai, kaja, ruha, hobbik, közös tv. Ha a nőnek 3 féle sampon, 2 hajlakk és 4 parfüm kell, akkor elfogadom, vagy megbeszélem vele, hogy minek annyi. Mellette legyen mindkét félnek “zsebpénze”.
  • Tibor
    @Garbo: nade ha a noket egyenlove tesszuk a ferfiakkal akkor ok fognak dirigalni mert naluk van a pin@… Mondom en mindig hogy tul nagy hatalom az ahhoz hogy nokre bizzak! 😀
  • Tibor
    Na amugy visszaterve a kozoskasszara/kulonkasszara, OK a kulon kassza, DE! Tessek korrektul csinalni. Akkor azt az idot/munkat amit pl a feleseg a gyerekekkel tolt, es aminek hala nem kell bebiszittert fogadni, tessek fizetesszeruen szamszerusiteni, ideertve mikor otthon kell lenni a beteg gyerekkel, mikor ideoda rohangalni kell vele, mikor ejjel fel kell kelni otszor mert nyugos…
    aztan a ferj fizesse ki a felet. (Mivel ugye ugy szamolunk hogy felesben fizetik).
    Persze ugyanigy ha a ferj megszereli a csapot, akkor amennyibe a vizvezetekszerelo kerult volna, annak a felet is allja az asszony.
    Csak aztan ha utanaszamolunk hogy mennyibe is kerul egy 24 oras gyermekfelvigyazo ejszakai potlekkal, akkor lehet hogy kiderul hogy nem is a ferj keres tobbet …
  • jami
    David, ha a 89 a születési éved. Beszéli meg a fene, hogy kell (!) új körömlakk, harisnya. Nem beszélve a szexi fehérneműről, az most közös kiadás vagy az enyém vagy a pasimé? 😀 Esetleg magától inkább szakállat növesztene,de miattam borotválja 😉 Idővel arra alig van idő, hogy úgy általában a napi muszájon kívül megbeszéljünk több dolgot, majd az értékes közös időben pont egy borotvahab/körömlakk lesz a téma. És akkor mi van a gyerek nyári táborával, ami szerintem kell, a férjem szerint baromság – saját pénzből fizetem vagy mehet a közösből.

    Ott teljesen indokolt a külön kassza, ahol a jövedelmek kb. forma-formák és vannak nem közös gyerekek is; mert vitákat lehet megspórolni.

  • jami
    Eszembe jutott egy ismerős: 5 gyerek. Anyu-apu diplomás, de úgy alakult, hogy apu fizuja bőven elég arra, ahogy ők (takarékosan) élnek. Anyu kisebb gazdaságot visz és otthon tanítja az alsósokat, akik csak heti 2 de. vannak suliban a szocializáció miatt. A gyerekek mindenféle tanulmányi versenyt nyernek, többféle sport.
    Társadalmi szempontból a nő nem termel gdp-t- Közben a pasi nagyon, a gyerekek meg messze nem áltag teljesítményt hoznak – egyértelműen anyu miatt.

    Aranyásó-e a nő? 14 éve nem dolgozik és még min. 9 évig nem is fog.

  • Tibor
    @jami: na igen, meg a fogamzasgatlast is az fizeti aki epp nem akar gyereket 🙂
  • Hofeherke
    Eh, eldurvultak a kommentek.

    En ugyanebbe a kategoriaba sorolom a 3 kasszas haztartasokat (enyem, tied, mienk) ahol jovedelemtol fuggoen mindenki a koltsegek 50%at fizeti, a maradekkal pedig azt csinal ami akar. Ez nem mukodik egyenlotlen kereset eseten.

    Ugyancsak ide sorolom azt amikor minden egyes koltseg kiadas meg van kerdojelezve, a bevasarlo fel allandoan nevetsegesse van teve a dontesei miatt (megorultel, 8ezerert cipot!).

    a masik ami bosszant, az un aranyasok szapulasa. Attol h valaki egy vagyonosabb illetovel koti ossze az eletet, nem feltetlenul a penzere hajt, csak szolok. Nalunk a ferj hozott komolyabb vagyont (hazat, autot stb plusz hiteleket) a hazassagba, en szinte semmit, viszont a penzugyeket en hoztam rendbe, mert kettonk kozul en vagyok megfontoltabb. Kesz.

  • msgwyn
    , mi pont így csináljuk, gond nélkül működik. Nyilván teljesen más a helyzet, ha házaspárról van szó, főleg, ha gyerekkel. Amíg viszont nincsenek közös pénzügyi célok (pl. közös lakás vásárlása), szerintem jól el lehet lavírozni külön költségvetéssel. Ami a közösből megy, azt természetesen nem számoljuk túlzott részletességgel, nem fizet többet az, aki a három közösen vett almából kettőt eszik meg, amit mindketten használunk/fogyasztunk, azt simán megfelezzük. Így ami mindkettőnk szerint szükséges, az is megvan, ami csak egyikünknek fontos, azt egyedül eldöntjük és intézzük, nincs vita.

    for president.

  • Tibor
    amit irtam az talan meg egy cikket is megerne “Biztos hogy tobbet keresel mint a feleseged?” cimmel… 🙂
  • Péter
    Nem teljesen értek egyet azokkal, akik szerint “áldozatként viselkedik” az, akiből elnyomott lesz. Két ember kapcsolatáról van szó, amiben nagyon erős szerepet játszanak az érzelmek. A két ember közül az egyik valószínűleg erősebb, dominánsabb személyiség. Mindketten szeretik egymást, és igyekeznek a másik kedvében járni. Ez eddig teljesen normális. A gond akkor kezdődik, amikor a dominánsabb fél elkezd visszaélni a másik jóindulatával / türelmével. A cikkben szerepel a kulcsszó: mindez nagyon LASSAN történik. Ha nem így lenne, a legtöbb áldozat hamar észbe kapna. De apró lépésenként mindig csak egy kicsit kell alkalmazkodni az elnyomóhoz, ami bőven a komfortzónán belül van, fel se tűnik. Mikor eljön az a pont, hogy ráeszmélsz, mi történt, már nyakig benne vagy. Aki azt mondja magának, hogy őt biztosan nem lenne képes manipulálni egy pszichopata, az nagy valószínűseggel téved.
  • Névtelen
    Elég durva kommentek alakultak ki.. 🙂
    Van sok érdekes sztori azért a különböző előitéletek erősítéseképp…
    37 éves hölgy, ráeszmél hogy az rendben hogy nagyon jó a karrier de mostmár gyerek KELL. Nagyrészt teljesen mindegy hogyan, kitől de ha nincs meg az “igazi” 1-2 éven belül akkor mesterséges megtermékenyítés..
    Ez már nekem nem fér bele a “normális” kategóriába.
    AHogy az sem hogy mama pici 38 éves fia, anyu nyakán él olyan elvárásokkal a hölgyek irányában ami tulajdonképpen kizárja hogy egyszer is képes lesz önálló életre v. családalapításra. AZ olyanokról nem is beszélve akik életerősen otthon tespednek és elvárják hogy az asszony csináljon mindent
    Szóval szerintem mindenki abba az irányba tolódik amiből több pédát lát és szépen kialakul az előítélet.
    Ez van, sokan vagyunk sokféle mentalitással, akinek nem inge nem veszi fel, akinek nem tetszik az lelép.(konkrét ismerősök a fentiek
  • Nagy Vonalakban

    A nejem egyik barátnője egy német faszival járt vagy tíz évig.
    A srác ide is költözött, úgy-ahogy megtanult magyarul, valamit a neten dolgozott is,
    de nagyon nem szakadt bele.
    Egy idő után felmerült a gyerek téma,
    és ilyenkor nagyon érdekes,
    már-már vicces magyarázkodásba kezdtek.

    A csaj azt mondta, hogy ő akar gyereket,
    de csak ha férjhez ment, csak utána.
    A srác is azt mondta, hogy szeretne gyereket, de ő nem akar nősülni.

    Nyilván igazából egyik sem akart gyereket,
    a srác egy maximálisan önző fazon
    (tíz év után is fillérre elszámoltak a barátnőjével, de még egy joghurttal is…),
    neki tényleg nem kell gyerek (és az azzal járó anyagi és egyéb teher),
    a csaj meg egy ilyen kis nebántsvirág, szerintem ő a szüléstől is parázik,
    meg neki is megvan a maga kis kényelmes élete.

    Szóval én azt látom, hogy sokan a saját önzőségük és kényelmük miatt nem vállalnak gyereket.

  • VLaci
    @Veb@

    “Akkor most visszaéltem azzal, hogy nem bíztam rá nagyobb összeget meg felelősséget?” – ez nagyon alá-fölé rendelt viszony. Te, mint boss rábízol felelősséget meg pénzt, a tiédből, és örüljön.
    A feleséged úgy működött, mint egy rosszul fizetett alkalmazott, aki, ha lehet hazalopja a tollakat meg a radírt 🙂

  • Hozzászólok
    Garbo mintha egy életbe rajzolt karikatúra lenne az arrogáns, a szükséges kottát betűre pontosan felmondó kultúrmarxitáról. Mondd, mégis hol tanítják ezt, ha én is egy ilyen igazi európéer hiperpolkorrekt sablonember akarok lenni? Tipp? CEU, az új kor foximaxija.
  • VLaci
    @Ildikó70

    De akkor sincs jól. Az a tapasztalatom, hogy a nők sok munkában jobbak, mint a férfiak. Jobban vezetnek, több dolgot tudnak átlátni. Nem véletlen, hogy több nőnek van felsőfokú végzettsége, mint férfinak.
    De mindig azt hallják, hogy legyél szerény, csendes, ne vitatkozz, ne követelőzz. Ez a legtöbb nő családi öröksége.
    Hatalmas munka ebből felszabadítani őket. A kolléganőimnek próbálok ebben segíteni, mert pl. árról nem mertek alkudozni, de a bérükről sem – velem. Már mernek, de ez pici csepp a tengerben.
    Amúgy azt tapasztaltam, hogy a kétgyerekes, gyesről visszatért anyák nagyon jó munkaerők szellemi munkához, ha tudunk nekik otthoni munkát adni, és pl, a gyerekek miatti hiányzást nem morogjuk meg.

  • Axt
    AZ: A saját lakással mi bajod? A törlesztő kb annyi, mint egy bérleti díj. Így legalább egyszer a tiéd lesz. A kocsit még értem is, az tényleg erőn felüli sokaknál.
  • VLaci
    @százegy

    “1. A magyar lakosság vagyontömegének legnagyobb részét az ingatlan adja.”

    – és ezt te nem érzed hibának? Mostanában adtam el öt lakást – migrációs okból, mert kell a pénz. Hogy mennyi nyűg volt ezekkel, az óraolvasásokkal, cserékkel, elromlott eszközök pótlásával, közös költséggel, albérlővel. Az autó meg ugyanez, hatványozottan. Napi fél órát megy, az emberek meg nyalogatják körbe, hogy milyen királyság. Egy ismerős nem volt hajlandó amortizációt számolni a költségei közé, mert “családtag”. Elborult idióták a legtöbben ha autóról-lakásról van szó.

    Autóból is presztízsre költenek a népek, pedig nem lesz tőle jobb a megítélésük.

  • Alexis
    Fura, hogy senki nem említi a szülő-gyerek kapcsolatban ezt a bántalmazási formát. Pedig sokszor használják a szülők az önálló keresetre képtelen, még tanuló gyerek sakkban tartására. Jó esetben ennek a mérgező kapcsolatnak egy idő után vége szakad, de sokan nem tudnak kiszakadni a szülői házból.
  • Tibor
    @Alexis: a ketto nem ugyanaz. A nagykoru gyerekedet ugyanis nem vagy KOTELES eltartani, a felesegedet viszont nem eltartod, hanem a KOZOS jovedelmetekbol tartod vagy sem vissza az ot amugy jogosan megilleto reszt.

    Sok nagyranott gyerek kimazsolazza a felnottkor vonzataibol a jogokat, de elfeledkezik a kotelezettsegekrol es a vele jaro felelossegrol. Ez igy nem megy, ez nem à la carte, csak csomagban mukodik. Akkor felnott ha onallo, nem akkor ha o mar ugy gondolja.

  • VLaci

    “Akkor azt az idot/munkat amit….. tessek fizetesszeruen szamszerusiteni, ideertve mikor otthon kell lenni a beteg gyerekkel, mikor ideoda rohangalni kell vele, mikor ejjel fel kell kelni otszor mert nyugos…).”

    ismerősök kidolgoztak valami remek exceltáblát, amin csak a bevásárlásokat és a rezsit kezelték. Nap 15 perc volt kb. Aztén mikor büszkén mutatták, megkérdeztem, hogy ki mennyit eszik pontosan, számolják-e a főzéshez a gázt, kap-e bért a szakács a főzésért. Ezen már mérgelődtek, de amikor megkérdeztem, hogy ki hány fokot akar a lakásba, és kiderült, hogy az egyik 22-t a másik 24-et, és megkértem őket, hogy akkor osszák el a gázszámlát, nagyon mérgesek lettek.
    Aztán abbahagyták ezt a baromságot 🙂 De maradtak külön kasszán, csak a költségeket felezik.

  • Ildikó70
    Ennek lehet az oka az is, hogy aki félti a munkahelyét az bizony nagyon csöndben tud maradni és semmit nem mer kérni. Aki tudja, hogy ilyet maximum fél év alatt úgyis talál vagy mer változtatni az már a száját is ki meri nyitni, ha a szükség úgy hozza. Viszont a gyesről visszatérő többgyerekes anyáknak a munkahely váltása, keresése nem egyszerű feladat. Ha talál olyat ami neki jó, a gyerekeit el tudja látni akkor bizony örül neki és csöndben marad, még akkor is, ha esetleg szingliként ki merne állni magáért.
  • jami
    Nagy vonalakban, vagy pedig a nőnek is kínos, hogy elment 10 év és még reménykedik, mert hátha meggondolja magát a pasi.
    A sógorom mondta sokáig, hogy ő azért nem nősül (veszi el az élettársát), mert nagy lagzit akar és az drága. A valóság meg az volt, hogy jobb csajra tartotta magát érdemesnek. Aztán ebbe a szuper kapcsolatba született egy gyerek is. És aztán a csajnak egyszer csak elege lett, mert hát a sógorom előtte is poénkodott már, hogy hát kissé leharcolódott a csaj, nem is olyan fiatal, szült is. És a csaj lelépett.
    A sógorom meg összességében baromira bánja már az egészet, azóta sincs (jobb) csaja, öregedett is, pocakot is növesztett és se tisztaság, se főtt kaja.

    Szóval, hogy ki mit mond és miért, az nem mindig ugyanaz.

    A pénzen kívül a gyerekekkel lehet még kiválóan zsarolni. Párkapcsolaton belül is (akarok, de még legyen ez-az; előbb xy), aztán meg jajj, mi lesz velük…

  • David89
    ha nincs vita és mindkét félnek így jó, akkor jó. Addig amíg mindig 3 almát vesztek közösen és 2öt abból mindig az egyik fél eszik és ezt a másikat nem zavarja. Ha nektek így jó, teljesen ok.
    ezaz. Szerintem plusz meló elszámoltatni és számonkérni a másikon, hogy ezt most miért meg kinek vagy minek vette.
    nem tudom ki csilája így, hogy jövedelem függően osztják szét a pénzt, de nem látom igazságosnak. Nálunk minden közös holott én többet keresek mint a feleségem. Emellett adunk magunknak ugyanannyi “zsebpénzt” amiből azt veszünk magunknak amit akarunk. Eszembe se jutna, hogy nekem több “zsebpénz” járjon, mert én többet keresek. Szóval működik a 3 kasszás rendszer egyenlőtlen fizuval is, csak kölcsönös tisztelet és szeretet kell. Plusz hasonló felfogás
  • Veb@

    “A feleséged úgy működött, mint egy rosszul fizetett alkalmazott,…”
    Elgondolkodtató. Bár nem így éreztem akkor amikor úgy nőtték ki a gyerekek a ruháikat, hogy egyszer sem volt rajtuk, vagy az egyhetes műszaki cikket tette tönkre mert nem olvas használati utasítást.
    Egyszerűen alkalmatlan volt felnőtt döntésekre és tudatos pénzkezelésre, és úgy viselkedett mint akinek fogalma sincs mennyi meló megkeresni azt a pénzt amit elkölt.
    A válás óta egyébként, ez már jól látható abból is, amilyen gyorsan elfogyott a vagyonmegosztáskor neki adott része. Mindez úgy, hogy a gyerekek közös felügyelet és 50-50%-os gondozáson túl a gyerekek minden költségét is egyedül állom továbbra is. Meg még havi támogatást is kap. Ahogy a gyerek felnőnek, és nem fog utánuk pénzt kapni, nem tudom miből tervez majd megélni. Lehet akkor átáll a gyerek pumpolására azzal sem tudok majd mit tenni…
  • Zabalint
    @Hozzászólok
    Az arrogánssal egyetértek, de te beszélsz a kottáról, mikor 2 mondatban sikerül felmondanod a leghülyébbeknek szóló kormánypropagandát?
  • ügyvéd
    Azért én láttam már (hallottam olyanról aki látott már :-Dj ) jó pár “pénzügyi bántalmazott” pasit is, olyan kapcsolatokban is, amikor a pasi keresett jóval többet. Nekem nincs túl sok milliárdos ismerősöm 😀 de köztük is akadt.

    Külön kassza: Tökéletesen működtethető, ha mindent az egyik fél fizet ! (A másik fél teljes jövedelme a “zsebpénze”.)

  • Hozzászólok
    ügyvéd: a vagyonmegosztásnál a fele-fele érdekes arány, amúgy is azt mondják, hogy ami a nőé, az a női, ami a férfié, az “közös” 😀
  • jami
    Veb@

    akkor már csak pár kérdés maradt: miért létesítettél kapcsolatot egy kiskorúval?

    Most komolyan, tényleg 2 gyerek UTÁN derült ki, hogy 1 értelmes döntést nem tud hozni? Egy ilyen nőt választottál a szeretett gyerekeid anyjának, ez baromi nagy kitolás veled válás után is, mert az örököseid, akik miatt esetleg kicsit többet dolgozol, esélyesen hülye mintát látnak…

  • Hozzászólok
    Zabalint: azzal a különbséggel, hogy nekem már jóval azelőtt ez volt a világnézetem, mielőtt a jelenlegi kormánypárt ilyeneket beszélt volna. Tehát én nem a “sorosozó kormánypropagandának” “dőltem be”, hanem évtizedek óta így gondolkodom. És simán lehet, hogy taktikai okból a jelenlegi kormánypárt mást fog gondolni, és én nem fogom követni őket. Amit ez a Garbo előadott, az egy “legyen Ön is NANE-ügynök” fél óra alatt bemagolható érvelőkártyájának szintje, kb. mint ahogy a jehovisták az előre begyakorolt fordulatokat darálják le az ajtóban. A szóhasználatuk is annyira egyre jár, hogy mintha kínai tömeggyártás termékei lennének.
  • nyman
    OFF
    Volt mar a kozos kasszarol is poszt az emlekeim szerint. Az sok mindenre alkalmas.

    Mar irtam, hogy nalunk minden honapban bedobunk egy elkulonitett szamlara penz. Hogy milyen aranyban, az megbeszeles targya. Most 50-50%. Korabban volt 1/3-2/3 illetve 0 és 100%, amikor csak nekem volt fizetesem a parom otthon volt a gyerekkel szules utan.

    Nekem meg nem jutott eszembe, hogy vegignezzek akar egy 20-30-40 ezres nagyobb bevasarlas blokkjat. Ha hazamegyek es latom, hogy tele a huto, akkor gondolom kajat vett a csaladnak es ennyibe kerult. 🙂

    Azt latom, hogy nincs ertelmetlen habzsi-dozsi, felesleges “luxustermekek”.Ar/ertek aranybeli gondolkodasunk elegge hasonlo. Neha inkabb nekem kell ot rabeszelni, hogy a dragabb, minosegibb termeket vegye. Szerintem ez az oka, hogy penzugyi jellegu vitank meg nem volt az elmult tobb, mint nyolc ev alatt.

  • Veb@

    A második körben ikrek születtek. Úgyhogy 3 gyerek után. Vagyis igen.

    És komoly gond, az amilyen döntéseket most hoz. (pl gyerekek táborára nem tud 1 forintot sem adni a kb 300e mostani jövedelméből, de az ötödikes fiunknak most vett I-phone-t a születésnapjára minden tiltakozásom ellenére.)

    Gááz most, korábban meg egy profi átverés volt ahogy eljátszotta hogy egyetért.
    Csak olyan haszontalan szólások jutnak eszembe, hogy “az élet nem egy habos torta”. Hát nem. De azért is csak optimista maradok 🙂

  • axt
    @Hozzászólok Ő minden kiszámolós írás alatt megváltja a világot, nem vetted még észre?
  • axt
    Azért ezzel a “Nem véletlen, hogy több nőnek van felsőfokú végzettsége, mint férfinak.” kijelentéssel vigyáznék a helyedben. Egyrészt, hol a statisztika erről? Másrészt, én amit tapasztaltam az az, hogy az értelmesebb, valamire is használható szakokon épp, hogy a nők vannak kevesebben. Programozás, matematika, fizika, stb. A semmire se jó szabad bölcsészet és társai meg tele vannak nőkkel. De ezek csak alibizések, hogy “legyen valami papír”, semmiképp sem olyan, amit majd lehet használni is valamire. Ennek meg mi értelme?

    Nekem az írásodról a húgom jutott eszembe: világéletében kitűnő volt, aztán elment valami olyan szakra, ami nem is igazán érdekelte, de elvégezte, aztán meg munkahelyről munkahelyre vándorolt, mert sehol sem találta a helyét. Iskolásnak nagyon jó volt, munkaerőnek már annál kevésbé.

  • százegy
    VLaci

    1. Fiatalokról, válásról volt szó, illetve az általános helyzetről, nem ennek minősítéséről. A fiatal házaspárok legnagyobb közös tulajdonú vagyona a lakás jellemzően, emellett az autó úgy került képbe, mint nagyértékű “ajándék”. Olvass előzményt!
    2. Qrvára unalmas, hogy egyesek kényszeresen kiemelnek részeket összefüggésből kiragadva, értelmetlenül annak ürügyén, hogy a témához nem kapcsolódóan sztorizzanak.
    3. Egy nap alatt lazán megvannak a nullás igazolások, az összes közmű átíratása intézhető akár neten és levélben. E-számlával minden könnyen intézhető, bérlőt jól kell választani, cserék ritkán vannak, akkor is viszonylag gyorsak, leolvasások évente. Ahhoz képest, mennyit hoz, ha jól veszel-kiadsz-eladsz-, alacsony a kockázat, kevés a dolog vele.
    Kezdem érteni Miklós “idegrohamait”. xD

  • KL
    @Garbo:
    “Háthogynepersze’
    Sőt, a játékba is belemegyek, mert nem untam már ezerszer eddig. Ja, nem.”
    Bár lehetnék ennyire nyitott és toleráns más nézőpontokra, mint te.

    “Az áldozattól, utólag, az áldozattá válás pillanatában várjuk el, hogy viselkedett volna átlagon felüli körültekintéssel, addig lehet, az, ami: olyan ember, mint te, aki nem hoz mindig jó döntést.
    Az is áldozathibáztatás (lenne), hogy betörtek hozzád, de neked nincs riasztód és távfelügyeleted, hát meg is érdemled, hogy lehettél ekkora gyökér.”

    Természetesen, lehet rossz döntést hozni, de akkor a felelősséget is vállalni kell legalább a következmények egy részéért. Ha otthon tartok annyi értéket, hogy fájjon, ha elvesztem és nem biztosítom és riasztó sincs, akkor igen, hülye voltam és megszívtam. Nem hozhatsz döntéseket egy ideális világot feltételezve, illetve megteheted, de ne csodálkozz.

    folyt.

  • Andi
    Nálunk az összes megtakarítás az én nevemen van. A férjemet nem is érdeklik az anyagi tervek. Kiszámoló hatására 5 éve intéztem egy hitelkiváltást, majd nyitottam 4 éve egy ltp-t, és hamarosan megosztással szeretném a lakáshitelünket kifizetni, amit szintén itt olvastam. 3 gyerek van. Férjemnek hagyok játékpénzt, sokat, hogy ne érezze magát rabszolgának. Persze hó végére abból semmi sem marad.
    Tegnap megkérdeztem, bántalmazva érzi-e magát anyagiakat tekintve?
    Közölte, hogy nem, de egy spúr disznó vagyok.
    Tény, hogy sváb lány lévén a jövőt sosem élem fel a jelenben. Főleg a gyerekekét nem.
  • KL
    @Garbo:
    “…a párkapcsolati erőszaknál 90% fölötti a látencia, és a maradék 10% ból is kb. 2% az, ami érdemben elbírálva van. … 90% SOHA nem derül ki. Kétszáz ezer nőt napi szinten ver a pasija, heti 1 bele is hal, csak ebbe, mert nem nyitották ki eléggé a szájukat. A gyerekbántalmazásra és a szexuális erőszakra csak tippek vannak, de ott még magasabb a szám, és az áld. hibáztatás is közrejátszik ebben…”
    Kiszámoló többször hangsúlyozta, hogy a cikk nem férfi-nő ellentétről szól, miért kevered ide. A választóvonal a rossz és a jó emberek között húzódik.
    A cikk semmilyen módon nem szól egyéb párkapcsolati erőszakról, szintén nem értem, hogy kerül ide.
    Ha SOHA nem derül ki 90%, akkor HONNAN TUDOD, hogy megtörtént? Honnan tudod, hogy 10%-ból 2% van érdemben elbírálva?
    Van, ahol van felelőssége az áldozatnak, és van, ahol nincs, nem lehet mindenre alkalmazni, szerintem “leuralásra” sem.
  • Györgyi
    Sokszor nincs is valódi függőség, mert a nő is el tudná tartani magát, csak nem olyan életszínvonalon, mint amit a párja mellett megszokott. Szóval végeredményben az ő döntése, hogy a szabadság vagy a jólét fontosabb számára.
  • jami
    Veb,

    ez szívás. Erre írtam, hogy az emberek változnak, terhelés hatására különösen. Nem feltétlenül előnyükre.
    Próbálhatod a gyerekeket tudatosságra nevelni, bár úgy baromi nehéz, ha ő megveszi, ami zöldség (van ötödikes fiam, háát, kb. mindent szeretne, most nyílik a szeme); és nem számol a holnappal. Szóval csak az ügyeletes seggfej lehetsz, aki sóher a gyerekeivel, nem követendő példa…

  • Otto
    @Hozzászólok

    Mindjárt nácik lesztek. Vagy bekopizza megint azt a nagyon eredeti mester-tanítvány idézetet 😀
    Amikor ez a cikk kikerült, az első gondolatom az volt, hogy “na, ehhez biztos Garbo lesz az első kommentelő” és tényleg!

    A témához: a világ bajainak nagyrészét meg lehetne oldani egyszerűen, ha a nők tanulását és karrierépítését támogatnák világszerte.
    1) A fejlett országokban a nők nagyobb aktivitása a munkaerőpiacon enyhítené a demográfiai gondokat
    2) A fejlődőkben meg megfékezné a népességrobbanást
    A sztereotípiákkal ellentétben tökmindegy, milyen családtámogatásokat talál ki a kormány: azokban az országokban, ahol a nőknek is van karrierlehetőségük, csökken a gyerekszám, míg ahol semmi perspektívájuk nincs (Afrika, közel-kelet), ott sok gyerek lesz.
    Így a klímaváltozást is meg lehetne állítani, mivel a legkevesebb ökológiai lábnyoma annak van, aki meg sem születik.

  • Feri78


    Ha jól értem, az az álláspontotok, hogy nem helyes hogy az én nevemen van a vagyon nagy része. Szerintem egy pár plusz infó ezt árnyalhatja:

    1. A megtakarításaimat kizárólag a családomra szeretném elkölteni, tehát nem magamnak kuporgatok, hanem magunknak.
    2. Feleségem a házasság előtt ügyvéd előtt aláírta ezeket a feltételeket. Nem volt csapdahelyzet, előre le lett írva.
    3. A lakás, autó fele a nevén van, és havi 50 ezret berakunk neki is egy nyugdíjalapba.
    4. Értem, hogy ő otthon dolgozik a gyerekekkel. De miért járna ezért neki a havi 1 milliós megtakarításunk fele? Ő a szakmájában havi 150-200 nettót tudna max keresni. És ezt bőven megkapja a lakástulajdon, nyugdíjtakarékosság, megélhetés formájában.
    5. Minden pénzügyileg bántalmazott nőre jut 2-3 férfi, akiket középkorukban egy válással lenulláz anyagilag a feleségük. Azért ne essünk át a ló túloldalára. 🙂

  • Csalódott
    Miklós, őszintén sajnálom, hogy így lehurrogtad és kimoderáltad a veled egyet nem értőket.

    Én az esetek nagy részében egyetértek veled, és ez a cikk is jó témát feszeget. Viszont szerintem is nagyon “femináci” megvilágításba helyezted a dolgot. Én csalódtam benned őszintén szólva.

    Eddig szívesen linkelgettem a blogodat, de ezt most befejezem, nem szeretnék ezzel a nézőponttal bárhogy kapcsolatba kerülni. 🙁

  • Nagy Vonalakban
    @Hozzàszólok
    Garbonak szerintem teljesen korrekt hozzászólásai vannak, és persze a tieid is rendben vannak.

    Csak rossz helyre kommentelsz.

    Húzz át a prostisrácokhoz és maradj is ott.
    Az a te szinted.

  • dmry
    fantasztikus (és remélem nem kényszeredett!) volt ez a szünet.
    remek alkalom a csendre… .. .
  • steckler
    Nem értem a problémát. Egy nőnek miért nehézség kérni a férjétől? A férfi is el van kötelezve a család, feleség, gyerekek felé. A férj se dolgozna annyit, ha egyedülálló lenne. Ahol van 3-4 gyerek ott az asszony dolga, a háztartás és a gyerekek rendezése, persze azért a férj bevonásával. A karrierista nő visszamegy dolgozni, a 3 gyerek megszülése után is, mint Amerikában. A saját gyerekünk meg többett lesz a gyermekfelügyelővel, mint a szüleivel. Azt se felejtsük el, hogy a babysitter csak a gyerekekre vigyáz, nem főz mos, takarít, arra külön vehetünk fel házvezetőnőt. Számoljuk picit. Egy nap egy babysitter vidéken is napi 10.000, a házvezetőnő aki főz tarlkarít mos.. 4-5 órát van nálunk az is min 10000 vagyis 20 nap tekintetében az már 400000,de inkább több, mert a belépő min. árakkal számoltam. Ha egy feleség keres 650000t,akkor sem éri meg hogy ne lássa a gyereket és más nevelje őket
  • Nea
    off:
    Igekötők
    Valamiért egyre gyakoribb, hogy igekötőket teszünk olyan igék elé is, ahová nem lenne rá szükség. Tipikus példa: elszeparál. A szeparál szó önmagában azt jelenti, hogy el-választott dolgokról beszélünk. Talán a sok angol cikkből átvett nyelvi fordulat magyarítása miatt?
    Bocsánat, de ezt a *leuralást szerintem nem lenne jó meghonosítani.

    A téma fontos mint minden, ami két ember párkapcsolatát érinti, és nagyon sok megfontolandó hsz született. Tényleg bocs, hogy nyelvi jellegű az észrevétel.

  • Hofeherke
    Eppen most tanacsoltam egy ilyen bantalmazott felesegnek, hogy nyujtsa be igenyet a kozos vagyon felere, ami a torvenyek szerint neki jar (kulfold). Mert szegeny 20 eve ugy el, hogy csak kajapenzt kap, amirol fillerre el kell szamolni, naponta elmondjak neki, hogy ingyenelo, az aprobb kiadasait a gyereke fizeti mert a ferj szerint a tusfurdo luxus, stb. stb. Mondjuk az az o hibaja is, hogy 20 ev alatt nem volt kepes megtanulni vezetni, vagy megtanulni angolul, es igy eselye se volt allast kapni, de akkor is. Gyakran latok ilyen helyzeteket bevandorloknal, ahol a ferj szinte rabszolgasorban tartja az asszonyt, aki egyszeruen nem erti a jogait, nem tudja pl hogy a helyi torvenyek alapjan a haz fele az ove, sot meg a ferje nyugdijanak a felere is igenyt tarthat. A rabszolgatarto apuka nagyon meg fog dobbenni, mikor a mama fellazad. Remelem osszeszedi a batorsagat.
  • Mrlax
    Hát végigolvastam a hozzászólásokat….

    Olvastam itt uralkodó pasikról, hitelkártyát lemerítő nőkről stb stb stb.. A párkapcsolat egy folyamatos megalkuvás, ahol mindkét fél kommunikál, átbeszél mindent.. ha ez megvan és nincs hátsó szándék egyik fél sem szegi meg.

    A munka mint olyan iskola után legalább 2 évet dolgoztatnék mindenkit, mert van egyfajta eszenciája a jellemre, vagy legalábbis megtudod milyen mikor beosztott vagy, vagy esetleg tudod mi a felelősség. Igaz ez a gold digger-re, de akár a gazdag család csemetéire is… akik egyfajta szemüvegen át látják a valóságot, néha mintha nem is ezen a földön lennének. Tömören: akinek húzgálta a hitelkártyáját az exe, mit gondolt? Hagyott pl potom 10 évet az aljas húzásokra, de igaz ez nőkre is… asszonypajtás barátnője jut eszembe tipikus áldozat, már az ismerkedési fázisban kiderül hogy uralkodó pasit fog ki: ha nem ír vissza folyt

  • Mrlax
    facebookon 5 percen belül jön a “nem is érdekellek”, meg hasonló hőzöngés, meg gyakorlatilag csicskáztatják az elején, és az ilyen kapcsolatban mit csinál az a nőszemély? Elhúzza, jaj ne hari stb… tiszta nevetséges. Az ilyenekből van a nagy lyukra futás.

    A falusi, és egyéb másik évszázad család sarjai, díszpéldányai a kitartott/uralkodónak behódoló/elnyomott kategóriának… a asszony verve jó stb. Jóhogy odaláncolja a nőt, ha az egy percet nem melózott, inkább eltűri a piát/verést/csalást. 1 hónapnyi együttlét után simán ki lehet szúrni a pénzéhet nőket/uralkodó pasikat… én is hiszek az áldozat teóriában.

Vélemény, hozzászólás?

A megadott név fog megjelenni, ezért érdemes nem a valódi nevedet megadni a hozzászóláshoz. A hozzászólás előzetes moderáció után fog megjelenni.

 karakter még felhasználható

A hozzászólás elküldésével hozzájárulsz, hogy az IP címed technikai okokból tárolva legyen. Ha ezt nem szeretnéd, ne küldd el a hozzászólást. Kérésre a hozzászólást töröljük az IP címeddel együtt.