Samsung ReGalaxy telefonok
Új telefont kellett vennem, a használtak között kerestem a neten, ott jött szemben rengeteg Samsung telefon, amit ReGalaxy telefonként, szinte újként hirdettek.
Miután utána olvastam, ez egy új Samsung akció. Ha most veszel a legdrágább Samsung telefonokból, akkor most nem ingyen okosórát vagy fülhallgatót kapsz, hanem a régi Samsung telefonodat ingyen felújítják teljesen: akkumulátor, kijelző, elő és hátlap. Jóformán csak az alaplap marad a régi, ráadásul kapsz fél év garanciát is a cserélt alkatrészekre.
Ezért van most tele az összes hirdetési oldal szinte új Samsung S10, S20, S21, stb. telefonokkal, amiket egyébként ugyanannyiért adnak általában, mint a normál használt telefonokat.
Ha most akartál új használt telefont venni, érdemes vetni rájuk egy pillantást, egy két-hároméves használt telefon teljesen új akkumulátorral és kijelzővel még sokáig kiszolgálhat, s egy új telefon árának a negyedéért-harmadáért megkapod. (Ráadásul az S21-től már öt év frissítést vállalt a telefonjaira a Samsung.)
Már vártam az első nagyon éleslátású okostojást, aki benyögi, hogy ez biztosan reklám ám, de én olyan okos vagyok, hogy atlátok a szitán. Csak azon csodálkozom, hogy majd egy órát kellett várni az első ilyen okoskodó kommentre.
Az eszedbe se jut, hogy nem kapok pénzt érte (amit a reklám jelent ugye), csak azért írok róla, mert másnak hasznos lehet, igaz? Ahogy nem kapok pénzt a megyei bérletért és az összes többiért sem, amiről írtam az elmúlt hónapokban.
Mindenki magából indul ki a mondás szerint…
1. Használt telefont közel 200 ezerért csak a balekok vesznek.
2. A Samsung telefonok jók, frissítés évekig jön rá, termék támogatás szuper.Nekem Samsung A50-em van, 3,5 éves….
3. Utána olvasva, érdeklődve a Xiaomi telefonok most a legjobbak ár érték arányban.
4. Telefont felújítani bárki tud, akinek van egy pici műszaki érzéke, nem kell vagyonokat fizetni érte. You tube-n érdemes
kutakodni. Alkatrészt internetről lehet beszerezni.
5. A mobiltelefon gyártók, forgalmazók nagyon sírnak, visszaesett a forgalmuk kegyetlenül. Úgy tűnik a jóléti társadalom
hanyatlása utolérte ezt a szegmenst is. /vagy csak tudatosabban kezdünk élni, amit általában erősen kétlek/
6. A Samsung telefonoknál a gyártó a beszélgetés rögzítési lehetőséget letiltotta, tudomásom szerint Xiaominál ez működik.
Konklúzió, telefont akkor veszünk, ha nagyon muszály…
Hetvenezerért vettem ilyen felújított telefont. De ha kétszáz lett volna, akkor is jobban megérné, mint ugyanaz ötszázért.
Ja, kijelzőt és akkumulátort cserélni a hülye is tud egy mai telefonon, YouTube videó alapján. Sőt, az összes szükséges eszköz is mindenkinek ott van a sufniban. Ragasztott üveg elől-hátul s nagy eséllyel az aksi is ragasztva van a kijelzőre.
Fogadjunk, hogy soha nem próbáltad egy mai hasonló telefonnal, ha ilyenek írsz.
A Xiaomi persze, hogy engedi a hívás rögzítését. Egyébként is megteszi, amikor nem kéred meg rá…
Ez most pont aktuális a családban.
Én úgy tudom hogy a hívás rögzítésének lehetőségét a google tiltotta le az androidban rendszerszinten, de már nem emlékszem melyik verziótól, azóta csak főzött ROM-al lehet.
iPhone ebben sokkal megbízhatóbb. Egy SE simán jó 4-6 évig, és update is van rá.
“A felújítás értéke bruttó 100 000 forint, ha a javítás költsége túllépné ezt a keretet, a vevő döntése alapján elfogadhatja (a különbözet kifizetésével), vagy visszautasíthatja az ajánlatot. Ez utóbbi esetben a készülék eredeti állapotában visszakerül a tulajdonoshoz.”
Szóval nem biztos, hogy fel lesz újítva, vagy esetleg fizetni is kell érte.
“3. Utána olvasva, érdeklődve a Xiaomi telefonok most a legjobbak ár érték arányban.”
Voltak pár évvel ezelőttig, sajnos elszaladt velük a ló. Mind árban, mind felépítésben, mind támogatásban messze alulmúlják korábbi önmagukat.
Ha használtban gondolkodik valaki, akkor egy SD865 alapú SOC teljesen jó választás még ma is, van választék minden gyártótól.
Ha gyártót kellene mondani, akkor talán a Realme-t mondanám (BBK csoport), ár/értékben a telóik tényleg rendben vannak.
Régebben jó ár-érték arányú volt a Xiaomi, de sok éve csinálják hogy azonos kategóriában sok szempontból downgrade-elik az újabb generációikat, illetve a MIUI generációról-generációra egyre inkább egy bughalmazzá válik. Nekem a mostani telefonom egy 3 éves Xiaomi, de ez volt az utolsó, a következő más márkájú lesz.
Másrészt a Xiaomi márkában nagyon nem szimpatikus, hogy más vonalon (háztartási cikkek, sportórák, mindenféle egyéb kütyü) ipari hulladékot címkéznek a márkanevükkel.
Sáomit csak ha nagyon muszáj.
Mert aztán mindenkinek van otthon olyan hőlégfújója, ami a telefon szétszedéséhez szükséges hőmérsékletű levegőt fújja ki…
Hat, persze. Tipikus haziasszony elfoglaltsag, akksi csere 2 mosas kozott a szomszed telefonjaban. Ez is van akkora korszakos, realista hozzaszolas, mint amikor random emberek bedobjak a millio euros netto havi fizetesuket, mikozben szegenynek erzik magukat. Na eredj vissza a barlangodba.
Megint mások inkább szabadidőt vesznek maguknak pénzért.
Én 1 éve azért vettem Samsungot, mert a Xiaomi-nál valami gebasz volt a Google appokkal. Anélkül meg nem telefon a telefon, ha munkára használod.
Mindkettő javítás megvan a 100-s limitbol, kapnak új akkut, hátlapot, kijelző üveget. Mondjuk 5 hét az átfutási idő.
Így a gyerekek is normális telefonnal fognak játszani, szociális életet élni, cserébe nem kellett nekik új telefont venni.
Nekem megérte, más meg azt csinál amit akar 😉
Köszi
es ez a ket mondat igy egymas utan! Igazi gyongyszem, udv a klubban Laci bacsi!
Ha azt veszem, hogy újkori ára 50 ezer forint volt, nem érte meg feltétlen foglalkozni vele, pláne, hogy még mindig csak egy belépő kategóriás telefonról van szó, hiába hibátlanra hoztam ki. Igaz, azóta is működik, az asszony használja. Mókának jó volt, de lehet inkább én sem javasolnám a DIY-t, tekintve, hogy nem szabad felsérteni az akksi burkolatát, abban úgy tudom vannak finomságok.
Szervizben S9 gyári akksi cserére 10-15e Ft-t mondtak.
Majd biztos nekiállok ekkora nagyságrendért szerelgetni.
pcworld.hu/pcwpro/nokia-g22-teszt-a-mobil-amit-hazilag-meg-tudsz-javitani-325147.html
Bekeményítene az EU: ötéves mobiltámogatást akar
mobilarena.hu/hir/bekemenyithet_az_eu_oteves_mobiltamogatast_akar.html
Visszahozná a felhasználó által cserélhető akkukat is az EU
mobilarena.hu/hir/visszahozna_a_felhasznalo_altal_cserelheto_akkukat.html
Remélem, lesz ezekből valami.
Szerintem jobb üzlet egy vásárlási utalvány az új telefon mellé..
Hardverapro.hu, Facebook marketplace
Korában külföldről rendeltem, de már itthon is van országos bolthálózat, amelyik hasonló árat kínál számlával, garanciával.
Utoljára egy Xiaomi 11 Lite 5G NE Dual SIM 128 GB készüléket vettem 100eFt-ért.
Csodálattal vegyes döbbenettel nézem a többszázezres árakat más gyártóknál
Hiába újítják fel a régi készüléket, ha kicsi a memória benne.
Ha kínaiak esetleg lehallgatnak, jó szórakozást kívánok hozzá! Miért csak a Google hallgathatna le?
Én mióta 250 e Ft felett keresek, nem vennék használtan (előtte is csak ismerőstől) te gondolom ennek a sokszorosát keresed…
Mert nem akarok adni 350-450 ezer forintot egy olyan telefonért, amit három-négy hónaposan a feléért sem lehet eladni.
Nem is ér annyit egy telefon, amennyit kérnek érte, de ha érne, akkor sem akarok ennyit bukni egy használati tárgyon.
Ez a telefon előtt vettem egyet, háromhónaposan, MédiaMarktból vett, kevesebb, mint a feléért. Háromhónapos telefon plusz ajándék 20 ezer forintos tok.
El akartam adni egyévesen az új árának a harmadáért (közben felmentek az árak), még két év rendes magyar garanciával, tokban tartva, karc nélkül, hetekig senkit nem érdekelt. Szó szerint senkit. Mintha nem is hirdettem volna, pedig én adtam az egyik legolcsóbban és enyém volt a legjobb paraméterű. (Nem külföldi, nem szolgáltatói, teljesen tiszta.)
Ennyire nincs kereslet használt, egyéves telefonra, harmadáron.
Akkor miért ne használnám ki és vennék néhány hónapos telefont töredekáron? (Szigorúan rendes boltban vásároltat, rendes magyar számlával.) Vagy másképp fogalmazva, miért ne vennék jó telefont háromhónaposan egy alsó középkategóriás új telefon áráért?
S amikor el akarom adni, a legfájdalmasabb bukást más már elszenvedte az árában, én csak néhány tízezret bukok rajta.
Nekem ehhez nincs kedvem, amennyire szeretek szórakozni az asztali PC-vel, annyira nem érdekel a telefon. Egy 5 éves Xiaomi telefonom van. A telefonáláson kívül néha a híreket olvasom rajta, ha nem itthon vagyok a gép előtt, továbbá pár havonta egyszer lefényképezek valamit, aminek az információtartalmára később szükségem lesz, illetve a Waze megy rajta nagy ritkán.
Mivel sosem e-mailezek és bankolok telefonon, csakis a számítógépen (fizetni meg ott a bankkártya, nem érintgetem a telefonom, órám, akármim), emiatt úgy gondolom, hogy erre a felhasználási célra teljesen lényegtelen, hogy milyen biztonsági rések vannak, vagy nincsenek. Ha olyan van, arra van élőszó, meg butatelefon.
Villamosmérnök/szoftverfejlesztő vagyok, akkor jöttek ki az első okostelefonok, amikor az egyetem alatt a legbütykölősebb időszakban voltam. Imádtam, hogy az Androidot lehetett babrálni, ment a fújj iOS nálam is. Aztán lett jó fizu, időmet sajnáltam a bütykölésre már, így maradtam az Androidnál, de kicsit magasabb kategóriában. iOS-t soha nem próbáltam volna, ha a cégnél nem azt nyomtak volna a kezembe, fogtam is a fejem. Aztán elkezdtem használni, azóta a feleségemnek és nekem is iPhone van. Nem azt mondom, hogy tökéletes, mert látok benne sok hibát, akadást is (pedig a fanatikusok állítják, hogy nem akad), de jobb, mint az Android. Szerintem meg kell arra érni anyagilag is, hogy a jobbat válaszd, persze nem biztos, hogy mindenkinek megéri a felárat. De ezzel tuti van hirtelen jó fénykép a gyerekekről, ha elő kell kapni. Mennyi homályos szar volt régen a Samsunggal…
Másik dolog, amit érdeklődéssel figyelek, hogy mi ez a gyorstöltés fétis. Minél gyorsabban töltöd, annál jobban melegszik és annál jobban is degradálódik. Én ha már látom este hogy nem bírja ki a másnapot, akkor rádugom a fél amperes PC USB-re, aztán reggelre majd feltölti melegedés nélkül. 7 éves telefon akkuja 80% fölött van még mindig.